Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-06 / 105. szám

1978. május 6„ szombat NÉPÚJSÁG Tízezer ember 688 szocialista brigádban készül a közművelődési vetélkedőre Egy kiváló szocialista brigád házatáján Ami a jubileumi oklevél mögött van... A megye bármelyik pont­ján, bármelyik üzemében ta­lálunk olyan szocialista bri­gádokat, akiknek munkásait ha megkérdezzük a közmű­velődési vetélkedőről, rög­tön rábólintanak : „Tudunk róla, mi is beneveztünk.” Jól ismerik már az emberek ezt a sokat dicsért és bírált mozgalmat, amely 1974-től egyre több szocialista bri­gádtagot mozgósított. Ebben az évben már 688 brigádból közel 10 ezer ember vesz részt a versenyben. A vetél­kedő szellemi és módszerta­ni irányítója, szervezője a Megyei Művelődési Központ. Megkérdeztük Pap Istvánt (képünk), a művelődési köz­pont igazgatóját, munkásmű­velődési tevékenységükről : — Egy félreértést szeret­nék tisztázni. Sokan úgyis egyenlőségjelet tesznek a munkásművelődés és a köz- művelődési vetélkedő közé. Pedig a mi munkánknak csak egyik része ez a vetél­kedő. Rengeteg más terüle­ten próbáljuk hasznosítani a közművelődés sajátos eszkö­zeit a munkások ismeretei­nek bővítésére. A közösségi művelődés bázisai a mi ese­tünkben is a szocialista bri­gádok. Az orosházi művelő­dési központ dolgozik már évek óta a szocialista bri­gádvezetők klubmozgalmá­nak szervezésén is. Ma már a megye sok városában és községében működik ilyen klub. Tavasszal megkeres­tük az üzemeket, kértük őket, hogy küldjék el hoz­zánk brigádvezetőiket a szo­cialista brigádklubvezetők tanfolyamára. Itt márciustól decemberig tanítjuk ezeket az embereket a közművelő­dés, a pedagógia, a társa­dalmi és politikai ismeretek alapjaira. — Amikor a munkásmű­velődésről beszélünk, nem felejthetjük ki. a felnőttok­tatást sem. Külön téma len­ne a lassan-lassan beinduló felnőttoktatási stúdiónk. A felkért pedagógusok már na­gyon komolyan dolgoznak a dolgozók általános iskolájá­nak és a szakmunkások szakközépiskolájának tétele­in. A felnőttoktatási stúdió felelősségteljes irányítását az a 'munkatársunk, dr. Tóth Béláné végzi, akit megye- szerte ismerősként fogadnak a közművelődési vetélkedő szervezőjeként is. 4. Így ballag velünk az idő szépen. Le a nap, föl a nap. Csikók kerekednek, szőrt váltanak, megfogzanak, fu­tóra járnak. Egy nap megy Matyi bá­csi a kígyósi pusztákra bé­lyeget sütögélni. Ilyenkor vele megy a gvárgyián diák­ja, egy kopasz szájú rúgott dalmát. Mennek, napokat el- kvártélyoznak, mire számot vernek ménesre, gulyára, nagynyájra, kondákra. Engem meg a fene reszelt, hogy ha odalesznek, megle­sem az új asszonyt. Nem láttam a lakzi óta. Csak a képe volt a szemembe aka­dozva, de ki se törülhettem belőle, oly nagyon. Elmen­tek a hajnali harmaton, sü­tővasak rongyba csavargat­va a nyeregkápán, de teli a vezetékló is minden útra- valóval. Na, ellakoznak ezek oda egy hétig is, így én ma­gamban, Csőke Gyurkának meg mondom, maradjon a lónál,(én meg elmegyek főz­ni. Jó bent voltunk a pusztá­ban a vermektől kétórányi járóföldre. De nem a főzé- . Fotó: Gál Edit — Május 14-én lesznek a közművelődési vetélkedő kö­zépdöntői Békéscsabán, Orosházán, Gyulán és Te­lekgerendáson. Persze a ver­seny első szakasza, a folya­matos művelődés szerintünk a legfontosabb. A szóbeli döntőkön már elméletileg minden szocialista brigád- tagnak ismernie kellene a kérdésekre adandó választ. Sok vitatható pontja van a mi vetélkedőnknek, bár az évek folyamán változott és változni is fog néhány kö­vetelmény. Az biztos, hogy nagyon sok. híve van a ver­senynek. Kialakult a törzs­gárda is, az évről évre be­nevezett brigádokból, a fel­készítő szaktanácsadókból és a zsűritagokból. Olyan to­vábbélő kapcsolatok alakul­nak ki a felkészülés során, mint például Mladonyiczky Béla és az Endrődi Cipész Szövetkezet brigádjai között, ök együtt járták végig a megyét, közösen ismerked­tek a köztéri szobrokkal, művészi alkotásokkal. — A vidéki művelődési házak, üzemek többsége már sokat vállal a munkásműve­lődés érdekében. Azt szeret­nénk, ha még többen érez­nék magukénak a termelő­üzemekben is a közművelő­dési vetélkedőket. Az ez évi sorozatot a május 28-i döntő zárja. Reméljük, hogy az évek változásaihoz rugalma­san alkalmazkodva él to­vább a munkásbrigádok köz- művelődési vetélkédője, ta­lán még 2000-ben is. B. Zs. sen járt nékem az eszem. Hagyom a lovam a vermek előtt, s magam a kökényesek között fölcsapásolok a fa­zsindelyes házhoz. Nem volt tiltott. De nem voltunk küldve se. Egy szó az asz- szonyról soha ki nem ejtő- dött, mintha nem is lenne a létő világon. Kérdezni, persze, hogy is kérdezhet­tünk volna utána. Na, hogy pászol, Matyi bácsi? Hogy mondja a szép asszony? Volt-e valami az éccaka? Ilyet a futó zsivány ki nem ereszthet erre a száján. Nincs rá törvény. De az szi­gorú. így aztán hallgat, s gondol mindenki, amit akar. Surranok a dombnak, de nyomomban egy madár föl nem rebben, egy gabóca ar­rébb nem szökken. Hasalok az égererdő berceljében, amelyik olyan sűrű, akár a vadmálna sövénye. Keresem réses ligetjeit, ahol zaj nél­kül közelíthetem a házat. Házon látszik csak igazán, hogy süt a pusztai nap. Azon megakad. Világítja, jobban aranyozza, mint a rétet. Vagy'tán az asszony miatt? Ott ül a ház előtt, kicsit ár­nyékot vető fa enyhelyében, Hamarosan a mi vidékün­kön is felnőtt korába lép a szocialista brigádmozga­lom. A nagyszerű elméleti célok, a hármas jelszó kö­vetkezetes megvalósítása (szocialista módon dolgoz­ni, tanulni, élni) még ma is igen sok kérdést vet fel a szocialista brigádok életé­ben. Volt már (talán még mindig nem mondhatjuk múlt időben) mechanikus társadalmi munka és kul­turális vállalás, adminisztra­tív brigádnaplóírás, tarta­lom nélküli feladatvégzés, amely csak arra jó, hogy a brigád kipipálhassa átválla­lások pontjait. A Sok-sok ellentmondás dacára el kell ismernünk, hogy hihetetle­nül nagy erőt jelentenek szocialista brigádjaink a munkahelyeken és nemcsak a munkában. Az emberek egymásra ható, nevelő ere­je pedig pótolhatatlan. Köny- nyen elvetjük azonban a sulykot ebben is, itt-ott gyakran halljuk: „ha isko­lát kell építeni, ha termel­ni kell, ha tanulásra szer­vezzük a felnőtteket, ha közönségre van szükség, s ha példamutatásra számí­tunk, mindig a szocialista brigádok mutassák meg az erejüket!” Sokszor napi­rendre kerül a kérdés: nem várunk-e túl sokat a szocia­lista bigádoktól? Nem for­gácsolják-e szét az erejü­ket, munkabírásukat, amíg az egyik vállalás végrehaj­tásától a másikig igyekez­nek? — Nem — válaszol na­gyon határozottan Bagi Ár­pád, a Fa-, Fémbútoripari Szövetkezet Munkácsy bri­gádjának vezetője a gyulai üzemben. — Mi úgy érez­zük, hogy nemcsak tőlünk várják el a több és jobb munkavégzést, hanem a bri­gádokon kívül dolgozóktól is. Nagyon lelkes, becsületes, munkaszerető emberek dol­goznak a szocialista brigá­dokon kívül is. Szerintem a különbség annyi, hogy ők távol élnek a mozgalomtól, a közösségformáló erőktől, „csak” a munkájukért és „csak” a szőkébb családju­kért tevékenykednek. Ez sem kevés, de a szocialista brigádok feladata az, hogy túllépjenek ezen az életfor­mán. Nekünk az önkéntesen vállalt különmunkával, ta­nulással kell a többieket kecskelábú asztalnál. Szösz- mötöl, nagy szemű babot válogat, szelei. Váltásul zsá­kot tapos, kicsi piros papu­csa villog, ponyvára önti, el­választja a polyvától. Még szebb, mint lakzikor! A nap világítja. Akkor az öreghold sütött rá, meg há­rom aradi fáklya. Most ne- kipirulkozva, kezét csípőre téve tiporja a zsákot, prusz- likja kifűződve, kis fekete tincse arcára szökve fityeg. Már jól az oldalamat ci­rógatja a nap, mikor eszem­be szökik, hogy Gyuri biz várhatja a főztöm. Surranok lefelé a dombról, főzöm az ebédet, biz abból vacsora lett. Az éhes pásztor mérges, rám vicsorít a cim­bora, hogy de fene kemény kását találtam a bográcsba vetni, hogy idáig nem bírt megfőni. Biz, pajtás, az ke­mény volt, mondhatom. Nem feszegette aztán. Én voltam az öreg bojtár, a fia­talnak pissz oda, ha több a kettőnél. Másnap megint megyek főzni. Hús is van a verem­ben, meg tészta szárazon a verőm gerincibe tűzve. Hát most majd a laska követ­kezzen, nagy lére eresztve. Jó az, bezöldségelve, szárí­tott hússal megbolondítva. Sietek, a lovam is hajtom, hogy ne időzzek annyit. Csőké bepanaszol. Amúgy nem visítás gyerek. Eleinte próbaképpen egy pár napon el-elveregettem szegényt büntetlenül, hogy nyitja-e a száját. Vertem karikás os­is arra ösztönözni, hogy kö­vessék a példánkat. A brigádvezető Bagi Ár­pád irodájában (ő a festő- részleg vezetője is) egymást érik a falakon a Munkácsy brigád kitüntetései, okle­velek, a közművelődési ve­télkedő emléklapjai. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójá­ra meghirdetett országos munkaversenyhez az első jelentkezőkkel csatlakoztak. Az eredményük elismerése, az MSZMP Békés megyei bizottságának 1978. május elsejei keltezésű jubileumi oklevele. még nem tudták megoldani. Komolyabb elszívóberende­zés kellene a festékszaggal, gőzzel teli műhelyekbe. Mondják is az emberek a magukét, de türelemmel várnak, mert a vezetőség megígérte, hogy a követke­ző fejlesztés az ő dolgukat könnyíti. Azért is olyan jó közösség ez a Munkácsy, mert a nehéz munka mel­lett is megértették: a többi brigádoktól nem szabad le­maradniuk, a „Munkácsy” múltja kötelez. Ottjártunkkor a műhely­ben Báli Mihály, Balogh István, Bezdán Jánosné, Festésre készíti elő a bútorvázakat a Munkácsy brigád. Fotó: Gál Edit Bagi Árpádnak két gyer­meke van. Mondják, hogy a nagyiskolás fia felnőttes komolysággal fejtette ki a véleményét: „Osak jól dol­gozhattatok apu, ha felfi­gyeltek rátok.” A kislánya kérdése is elgondolkoztató: „Ugye, nálatok nem úgy van, hogy a többiek dol­goznak, s a vezető csak felveszi a jutalmat? A Munkácsy brigád 12 tagja már sokszor bizonyí­totta, hogy „nem úgy van”, itt nálunk mindenkinek ki kell tennie magáért. Bővül, szépül korszerűsö­dik a fa-, fémszövetkezet Henyei úti telepe. Sok milliót felemésztett már a nagy beruházás, így a fes­tők részlegének gondját torral, kantárszárral, kötő­fékkel. De nem nyitotta. Ez a próbája a pusztai állandó­ságnak. Vagy kiállja vagy elpusztul a tájékból. Mon­dom, nem nyikkantott Ma­tyi bácsinak egyet se. Lát­ta-e Csőkén a kezem nyo­mát vagy se, azt nem tu­dom. Nem mondta. De hát éngemet is így acéloztak. Hagyom a lovam a verem előtt, mint tegnap, mondom, egy szempillantásra azért odanézek a menyecskére, hát tehetem is, majd lesz ennek olyan böjtje, hogy egészen megéhülök a puszta látására. Megy a bocskorom a gyöpön, mintha szárnya lenne. Egy tücsök utamba nincs, kucorgók a bérceiben, hasalok, úgy jobban neki­nézhetem magam. Tarhonyát csinál. A gyuratot reszeli tö- mösvári vasreszelőn. Szép sárga bíbictojással gyűrött tészta volt a kezében. Na ettől táltos lesz az öreg, va­lahányszor tarhonyát pörköl a szép asszony. De alig hogy így elbe­szélgetek magamban, meg nézem, hogy nem a tegnapi papucs, szoknya, pruszlik ám asz asszonyon, hanem annál is szebb. Váratlanul a számba lehhent nagy izgal­mában Csőke Gyuri. — Hát te, az apád nagy­kapuját, odahagytad a ló­csordát, de ha a pőcsikék megszalasztják, valami kár esik benne, mehetünk ket­ten a világ négy sarka felé. te kupcéher, te, hogy nem gúvad ki a két látószemed! (Folytatjuk) Jova Józsefné, Sánta Fe- rencné és Szloboda Mihály csiszolta szorgalmasan a hosszú útra induló bútorok vázát. Valamelyik bolgár vidéken, egy Vitosa Szálló­nak lesz majd ez a be­rendezése. Az sem lehetet­len, hogy valamelyik bri- gádjag találkozik itt-ott a világban a keze munkájával formált székkel, kanapéval, hiszen a Moszkvai Nagy­színházban, de még a gyu­lai Erkel Művelődési Köz­pontban is az itt gyártott zsöllyeszékeken pihen a kö­zönség. Az is szerencséje a bri­gádunknak — gondolkozik el Bagi Árpád —, hogy mindnyájan helybeliek va­gyunk. Nagyon komoly ösz- szetartó erő Gyula város szeretete. Társadalmi mun­ka a városszépítésért, óvo­da-, vagy iskolatámogatás, egymás házának az építése, javítása, festése, ez mind az életünkhöz tartozik. Épp úgy, mint a politikai to­vábbképzés, vagy a közös művelődés. Persze mindent csak fokozatosan, okosan lehet összehangolni a bri- . gádön belül is. Mert nem ■ lehet az olyan embert az Aida című opera megtekin­tésére kényszeríteni, aki csak a Csárdáskirálynőt él­vezi! Járunk a várszínház­ba is, vagy moziba, közösen olvasunk és tanulunk. Már a kezdetektől versenyzőnk a megyei közművelődési ve­télkedőben. Jövő vasárnap Békéscsabán leszünk a kö­zépdöntőn. Mi igazán ko­molyan vesszük a felkészü­lést, a 12-ből 8 ember min­den témakör kérdéseire tudna válaszolni. A jövő héten összegyűlünk, hogy még egyszer alaposan meg­beszéljük a vetélkedő prob­lémásabb kérdéseit. Öröm­mel és biztos tudással sze­retnénk vetélkedni! Gyakran megfordulunk ebben a gyulai szövetkezet­ben. Látjuk a jól szervezett termelési, politikai, műve­lődési élet alakulását. Csak egy dolog aggaszt, néhány újabb rendelkezés szerint a munkahelyi részlegvezető nem lehet az ott dolgozó szocialista brigád vezetője, de még a tagja sem. Elég erős lesz-e ez az 1962 óta egyre jobban dolgozó Mun­kácsy brigád a színvonal- tartásra, ha átrendezi a so­rait. Reméljük, hogy igen. Bede Zsóka TÓTH BÉLA: Legendák a lóról HANG­SZÓRÓ FOCI Közeledik a nagy ese­mény, a futball-világbaj- nokság, érthető tehát, ha szaporodnak a labdarúgás­sal foglalkozó rádió- és tv- műsorok. Csütörtök este például a Kossuth-adón su­gározták a Hasznos és ha­szontalan mulatságok soro­zatban A futball című részt, s nem sokkal előtte a televízióban a Kisfilmek a nagyvilágból egyik epi­zódja is a sporttal, fő­képp a zöld gyep és a le­látók világával foglalkozott, tegnap este pedig a tévé­ben külön fórumot szentel­tek a labdarúgó-világbaj­nokságnak. E nagy foci- dömping közben elnézést kérek, ha a rádiójegyzet­ben is néhány sort a csü­törtök esti tévéadásnak szentelek. A Csak aréna? című kisfilm ugyanis el­gondolkodtató módon hívta fel a figyelmet korunk egyik betegségére, a kevés mozgásra. Arra, hogy az emberek zöme megelégszik a passzív szurkolással, de eszébe sem jut, hogy maga is részt kérjen a sportolás örömeiből. A műsor szán­dékával tehát csak egyetér­teni lehet, a kivitelezéssel annál kevésbé. Békéscsabai szereplői is voltak ennek a filmnek, hiszen láthattuk a zöld gyepre kifutó „arany­lábú fiainkat”, s képsorok mutatták a csabai B közép fanatikus szurkolóit. Az­tán, az alapvető operatőri etikát sutba dobva trükk­felvételek sokaságán láthat­tuk a nézőtéren ülők „port­réit”. Csupa uborkaorrot és dinnyefejet... Bizony ezek a képek aligha fognak moz­gása serkenteni bárkit, s a még görbe tükörnek sem hiteles optika nem fog el­riasztani a szurkolástól, leg­feljebb az ilyen filmek né­zésétől. Hamar el is zár­tam a tévékészüléket, s a rádióműsorban kezdődő fo­civitára figyeltem, ám saj­nos az sem szerzett sokkal szívderítőbb perceket. Pedig érzelmileg telje­sen azonosulni tudtam a műsor bevezetőjével, hi­szen régi emlékek jutottak eszembe, amikor arról hal­lottam, hogy az egyik részt­vevő diák korában milyen következetes potyanézője volt a Népstadion ranga­dóinak. Eszembe jutott egy Vasas—Real Madrid mér­kőzés, amelyre égen-földön nem tudtam jegyet szerez­ni és ezért már kora reggel belógtam a stadionba és vártam türelmesen a dél­utáni csatát. Ma is látni, gyerekeket, akik nagy ív­ben elkerülik a pénztárakat, mégis valamiféle furfanggal bejutnak a pályára. A rá­dióműsorban megszólalók sajnos nem elégedtek meg az emlékek felelevenítésé­vel, hanem tudományosko­dó eszmecserét kezdtek a fociról. Megpróbálták ki­deríteni például, hogy miért szurkol a szurkoló? Nos: 1. Nemzeti öntudatból, 2. Kluhhűségből, 3. A játék szépsége miatt, 3. Mert bün­tetlenül lehet szidni a bírót, 5. Csak. Bár ez utóbbi érv nem hangzott el, félek ez lett volna a legmeggyőzőbb. Nagyon zavaros fejtege­tést is hallhattunk a szur­kolók lélektana és a min­denkori politikai helyzet kö­zött, s végül olyan pontos definíció is elhangzott, mint hogy a „sport, korunk tu­datának majdnem olyan fontos része, mint a közép­korban a vallás volt...” Nem várható egy vitától, hogy minden résztvevőből bölcsesség áradjon, de ha az éter hullámaira bíznak egy műsort, nem ártana, ha valami értelmes mag köré csoportosulna a szöveg. S ha már végképp nincs sen­kinek érdemleges mondani­valója, legalább ne egymás szavába vágva végezzék a szócséplést, mint ahogy a csütörtöki rádióműsorban történt. (Andódy)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents