Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-23 / 119. szám
1978. május 23., kedd Lakótelepi aszfaltrajzversenyek Az aranykoszorús KISZÖV „Gyopár” Klub, a Békéscsabai Szolgáltató Szövetkezeit KISZ-alapszervezete szombaton a békéscsabai napközis táborban, a József Attila- lakótelep gyermekei számára aszfaltrajzversenyt rendezett, vasárnap délután pedig a 10-es iskola részvételével a Kulich-lakótelepi gyermekeknek szerzett kellemes órákat a délutáni rajzversennyel és a hangulatos esti tábortűzzel. Képünk a szombat délutáni 'rajzverseny izgalmas pillanatait örökítette meg Fotó: Veress Erzsi Balassisták Zrenjaninban Egymást követik megyénk kulturális küldöttségei jugoszláviai testvérvárosunkban, Zrenjaninban. A Jókai Színház vendégszereplése, az Üj Auróra íróinak látogatása után május 19-től a békéscsabai Balassi táncegyüttes is fellépett Zrenjaninban és környékén. Május 19-én, pénteken este a zrenjanini városi színházban mutatták be önálló műsorokat. A közönség tetszését leginkább a nemzetiségi tánckompozíciók nyerték el. A színházból indultak a táncosok festői szépségű szálláshelyükre, az écskai kastélyba. Másnap, szombaton este a muzslyai művelődési házban léptek fel. Itt régi barátokat találtak, hiszen a kulturális kapcsolatok kezdetén már 1967-ben járt az együttes Muzslyán. Vasárnap, hazautazásuk előtt, az écskai kiállítóteremben megtekintettek egy tárlatot, majd a gyógyfürdőjéről nevezetes Melencén búcsúztak el kísérőiktől. Legközelebb júliusban látogat hozzánk Zrenja- ninból egy népi zene-, tánc- és énekegyüttes. TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 18. — Aztán mikor Rákóczitól Kaszaperre került Matyi bácsi, hogy csavarodott az élete útja? — Ha hinnék a táltosokban, hát azt mondanám, azok vették kezükbe szerencsétlen sorsom fordulásait. Hiszen voltam olyan földhöz vágott állapotban, ha Elzevir Jakab azt parancsolja, Szicíliába menjek, én nekiindulok! Csak a bánatomtól valahogy szabaduljak. Pénzem is volt. ötszáz lovat hajtottunk Rákóczinak. Csengő aranyakban fizetett a kasznárja, abból nékem is csurrant egy csöppecske. Amúgy is dugdostam a foga- rasi lóbanktól kapott pénzeket, hát éppen megvehettem volna Batidát rajta, ha a kedvem kantáros lett volna rá. De hát képpel sem szívesen fordultam felé, azon is csak a búbánat lakott az én számomra. A parancs meg úgy szólt, hogy menjek Kaszapörre. Másnap dél felé odaérek, a Kakas unokáját lovagoltam, sebes járású, száraz ló volt, haladós. Na, odaérek, de ájult meleg, egy nádszál meg nem zörren, mindenféle várta már az esőt. Éjszaka is, ahogy jöttem, a csillagok sűrűn sorakoztak odafönn, majd letaszigálták egymást. Levelibékák hápogtak, daru kiáltott, lovam prüsszögött, és utamon a legyekre vadászva a hátamat is megsikárolták a fecskék, olyan közel szálltak hozzám. Mind az idő készülődését mutatta. Kellett is. A berkekben tiszta zöld vizek tükrei csillogtak, jóharapó legelők terüilköztek, de azok is várták az esőt. Járatos voltam én e tájon. Évente forogtunk, átmentünk rajta, túl a Körösnek, neki Berettyónak, hol Gyulának, le Szegednek. Lóval bajmo- lódó ember téreken jár, ha hagyják. Mentünk bujdokol- va, egész méneseket lopva át katonai csapatok között oda, meg vissza. Nem magunknak loptuk, gazdai parancsolatokra mozogtunk. Elég az hozzá, odaérek ilyen esőváró ájult délebéd idején, de lovat egy szálat a régi szálláshelyén nem lelek. Gondoltam, ezek pusztát váltottak. Nem voltak ott mezsgyehatárok. Ment a jószág az orra után a jó legelő mezőt keresve. A pásztor meg a nyomában. Egy nyirfás ligetben álltak a régi veremházak. Volt ott három ásadék is. Egy a kappanoké, a legények szállását nevezték így a nősök, egy élelmes verem is akadt, meg a nagy közös. Könnyű-e a könnyűzene? Beszélgetés a szórakoztató zenéről Az építők művelődési házában, a zenei stúdióban próbál a Galambos Antal tanár által vezetett dobtanszak Fotó: Veress Erzsi A megye különböző pontján élő ismerőseink, ha egy-egy este lakóhelyük zenés presszójába, vagy éttermébe betérnek, a legkülönbözőbb élményekkel indulnak haza. Vannak néhányan, akik pánikszerűen menekülnek az ízléstelenül, vagy fülsiketítőén harsogó beatzene miatt, de olyanok is akadnak szép számmal, akiket a jó hangzású, kellemes tánczene csalogat, csábít a fehér asztal mellé. Hogyan lehetnek ekkora különbségek a szórakoztatóipar hazai bástyáin, van-e valaki, aki figyeli, javítani akarja a szórakoztatózenészek zenei műveltségét, játékszínvonalát? Nem kellett sokáig kutatnunk, míg az Országos Szórakoztatózenei Központ Békés megyei Ki- rendeltségének irodáját megleltük a békéscsabai Kun Béla utcában. Innen próbálják a beatzenészek és egyéb muzsikusok messze- terjedő világát irányítani. Matyucz Gyula, a kirendeltség vezetője nagyot sóhajt, amikor a munkájáról kérdezem: * — Majdnem 400 zenész muzsikál ideiglenes engedéllyel a megyében. Szükség van rájuk a vendéglátóiparban, de a szükség egyre kevésbé kényszerít engedményekre bennünket. Színvonalas, jó muzsikát szeretnénk a közönségnek adni. Aki pedig nem hajlandó tanulni, zenei műveltsége fejlesztéséért dolgozni, az előbb-utóbb kikerül a sorból. Az ideiglenes játszási engedély ugyanis bármikor viszavonható. Az a célunk, hogy érvényes engedéllyel rendelkező zenész és zenekar játszhasson mindenütt. Ez az egyik legfontosabb feladata az OSZK-nak: A zenekarok kiközvetítése és a zene, a jó zenészek és a színvonal érdekének védelme. Persze a művelődési ház igazgatóknak is jobban kellene segíteniük, fontos lenne, hogy csak a kiközvetített zenekarokat foglalkoztassák! — Klasszikusok megszólaltatásával nem is kísérletezik iskolázatlan zenész. Azok viszont sokan, és egyre többen vannak, akik hegedűt, gitárt, vagy dobot fogva a kezükbe meglovagolják a zenekarok kényszerhelyzetét, és ügyetlen kísérletezéseiket ráerőltetik az ártatlan hallgatókra. — Van-e a könnyűzenészeknek tanulási lehetőségük, s ki juthat közülük közönség elé? — faggatjuk tovább a kirendeltségvezetőt erről a döntő fontosságú feltételről. — Az utóbbi kérdésre válaszolok először. Egy köny- nyűzenét szolgáltató jó muzsikus ideális képzési ideje 12—15 év. Persze sokan tanulnak, vagy próbálkoznak önműveléssel. Ez azonban kevés. Az ideiglenes működési engedély megszerzéséhez is háromtagú vizsgabi- zotság előtt kell megfelelniük. Ha sikerül, ez az engedély még mindig nem biztosíték az állandó játszási lehetőségekhez és a szakmai fejlődéshez. Minden megyei zenekarról és zenészről listát vezetünk. Akinek nincs megfelelő általános iskolai végzettsége, vagy zenei műveltsége, annak a munkaadóját értesítjük, ösztönözze őt a 8 általános elvégzésére (mert sajnos még ez is gond) és küldje hozánk zenét tanulni. Az OSZK zene stúdiót alakított a tanulni vágyóknak. Most is van 130—140 beiratkozott hallgatónk, de nem jár mindenki rendszeresen a foglalkozásokra. Sokan szégyellik a tanulást, az iskolás módszereket. Többen még kottát sem tudnak olvasni. Nyolc OSZK megbízottunk ellenőrzi a járásokban a zenekarok életét, s ha valami rosszat hallanak, látnak legelőször a zenekarvezetőkkel beszélik meg a gondokat. Nagyon szép hivatás a zenélés, az emberek szórakoztatása, és az is természetes, hogy akik ezt komolyan veszik, azokkal van a legkevesebb baj. A. mi stúdiónk hallgatói a megye és az ország legkiválóbb zenetanáraitól tanulhatnak, például Vécsei Antal jazz- tanszakot végzett dobostól, Tauber Béla ugyanilyen végzettségű zongoristától, vagy Bezzegh Dánieltől, a Körös Hotel A kategóriájú szakszofonosától. Tehetséges, szorgalmas hallgatók két év tanulás után odáig fejlődhetnek, hogy hivatásos zenész vizsgára bocsájt- hatjuk őket. Ez elsősorban nekik fontos, de legalább ennyire a vedngélátóipamak is. Egyre több fiatalt szeretnénk látni a stúdióban, szükség van az utánpótlásra. — Egy sok vitát kiváltó témát se felejtsünk el. Beszéljünk a hangerőről — kérjük Matyucz Gyulát, — Nem egészen igaz, hogy törvényszerű jelenség az „éttermi, levelezés” az egy asztalnál ülőknél (hiszen sok helyen másként úgy sem értik egymást a hangerőtől). A zenekarok létszámával viszont néhány helyen egészségtelenül takarékoskodnak, így 6—8 zenész szólamát pótolja erősítőikkel 2—3 muzsikus. Persze a nagy zaj most divat is, de reméljük, hogy nem sokáig, és a zene visszanyeri szép feladatát, a gyönyörködtetést, a társas kapcsolatok hangulati aláfestését. — A jó zenéért versenyt tervezünk a zenekaroknak az építők művelődési házával közösen (itt dolgozik a stúdiónk). Jövőre pedig az énekesek előtt is megnyitjuk a stúdió ajtaját, az angol dalszövegek kiejtésére is megtanítjuk őket, csak jöjjenek! A tehetséges, szorgalmas, kitartó zenészek előtt a határok sincsenek zárva. Évenként egy-két ember, vagy zenekar külföldi szerződést köthet, most például a szarvasi Árpádból, az Elekes-féle zenekar hamarosan Svájcba indul. — A stúdiósok június 13- án este adnak könnyűzenei, évzáró hangversenyt a békéscsabai Körösben. Reméljük ott a hallgatók is bizonyítják majd, hogy szükség van az OSZK munkájára. Bede Zsóka De ember nem lakhatta azt már évek óta. A tetejük be- düledezve, ajtajuk leakadozva. Lépteim zajára ürgecsalád szaladt ki a vermek hűvöséből. A lóhátról ágas nyírfára hágok, de felmá- szok már a hajladozó fahegybe, hogy szétlássak a határon. No, valahol messze, Kondoros irányában, bolhá- nyi lófigurákat vélek. Félnapi járóföldet is megtettem, mert a földönjáró nem mehet toronyiránt, mint a madár. Minden bucka, tócsa, kiöntés és bércéi meguraltat- ja magát. Azt körülkerülgetjük, olyan karéjokba, ha kiegyenesedne, az ember gyereke eljutna annyi úttal Lip- pára. Elérek estefelé egy szedett- vedett lócsapatot a kondoro- si Nagyfeketén, embernek nyoma nincs körűié. A lovak megnyihogják jöttömet, fejjel fordulnak felém, de tarolnak is, szaglásznak, félnek. Feleresztem Basát, csak úgy nyergestől, hadd kontrázzon velük. De egy bíbic nem szól hozzám. Sok dévánkozásom nem lehetett. Sose szerettem a felhőt tétlen bámulni, födél is kéne a fejem fölé! Ezek a szegény, nem tudom honnét csődített lovak úgy élnek, ahogy az ég madarai. Legelnek, isznak, egy szó nem kell nékik parancsul. Na, bicskára kapok, kétöles kivirágzott nádas prémezi a rétet. Vágom, kévézem szederindával össze, sáskötéllel búbozom a tetejét. Amolyan seggenülő kis enyhelyet rakok én magamnak, minden természeti tünet az esőre ásít. Gyújtok tüzet, kis rác vaslábasom alá, pőrölök. Irdalt szalonnát hányok bele, réti kígyóhagymát. Rajta száraz tarhonyát párolok. Csobölyónyi kulacsom magam elé pásztorítom, falatozok. Hunyorítanak le a csillagok rám, de olyan nyugalmas csöndességgel, ha egy fűszálat elharapnak állataim, égzengésnek hallik. Nem vagyok borivó, dehát a vizek ismeretlenek itt, barátkozok a kulaccsal. Pipára kapok, ülök a búbos szájában, ember közelít szemből. Kicsi tűz pislogott csak, amilyent a száraz zsombék lobbant, de fényében egebelien ijesztő alak tűnik elő. Készült voltam mindenre. Hisz az úgy sem lehet, hogy leső lopó ember ne kerülgessen ennyi lovat, ha felelő pásztor nincsen mellé állítva! Se szó, se beszéd, csak nagy gorombán rámreccsent, hogy: — De adjék ám jönni, mert különben... ! Hanem én is aztán a vastagján kezdem: hogy a pusztai eb anyádat, hát kinek tiszteljelek?! — de azzal fogom is a furkósbotba rejtett, hamar mérges, csőre töltött mordályomat, én embert még nem menesztettem oda- átra, de hanem vesd magad a földre, mert nem állok jót az életedért! Az éhes farkast ismerni kell. Támad! Na ez a rusnya féreg is. Sebbel jön rám, mire a levegőbe pukka j tóm a puskát. Elvetette magát, mint a szentpáli szajha. A fülem a durranástól csengett, hogy eleinte nem is hallottam siránkozó szavát a félig ájult embernek. Valami olyant si- valkodott, pedig hozzá se nyúltam még, hogy előbb adjak neki enni, aztán akár százfelé szabdalhatom. (Folytatjuk) KÉPERNYŐ Álom, álom? Kodály Zoltán az „énekes Magyarországról” álmodott. Tudta bizonyosan, hogy ez az álom teljesen soha nem valósulhat meg, hogy vagyunk annyira különbözők, annyira más-más lelkűek, hogy az egész ország soha nem fog népdalra fakadni. De közelíteni ehhez az ideálhoz, lépni egyet és újra egyet jó irányba, már nem elérhetetlen álmodozás. Persze rengeteget kell érte tenni óvodában, iskolában, művelődési házak klubjaiban, okosan szervezett ifjúsági hangversenyeken, rádióban és a televízióban is, megemlítve most néhány olyan színteret, melyekkel a legtöbb ember rendszeresen találkozik. Az énektanítás Kodály- módszere szellemi exportunk világhíres része, tanulmányozására világrészekből érkeznek szakemberek, miközben a legjobb útmutató is a kodályi álom közelítő megvalósulásához. És minden más az, mely ebből gyökerezve, kivirágozva a zenekultúra elhintését már gyerekkorban fontosnak, mi több : nélkülözhetetlennek tartja. Így érkezünk el a televízió egyik új gyermekműsorához, a Hangoskodóhoz. Második adása volt szombat délután, másodszor kapott 30 percet, és használta ügyesen, vonzó derűvel tanító köny- nyedséggel. Akit pedig mindezért első fokon illet a dicsérő szó, az Balázs Árpád zeneszerző, a műsor írója, vezetője. Akik látták és lemérhették a második Hangoskodó gyerekekre gyakorolt hatását, a szemük láttára kibontakozó, új televíziós egyéniséget, Balázs Árpád személyében, azoknak tudom, nem újság, miért járom körbe annyi örömmel ezt a 30 percet. Igaz, volt már kísérlet hasonlókra, az is igaz, hogy azok dialektikusabbra sikerültek, és nem nyújtottak többet lazábbra fogott iskolai tanóráknál, mégis fontosak voltak, tapasztalatszerzők, gondolatébresztők. Úgy tűnik, a Hangoskodó érzékenyen összegzi a korábbiak jó oldalait, és figye- lemkeltően kapcsolja be a képernyő előtt ülő gyerekeket a közös áramkörbe, közös játékba, fejtörésbe, éneklésbe és mesélésbe, mely végül is a zene szeretetéhez és megértéséhez visz közelebb, és hozzáad valamit ahhoz, hogy gazdagabb érzelmű, harmonikusabb felnőtté válhasson korunk nem is mindig életkori sajátosságainak megfelelő ismeretekkel-hatá- sokkal agyontömött gyermeke. Bizony, igaza volt Ránki Dezső ifjú zongoraművészünknek, aki a Hangosko- dók tévéklubjának vendégeként azt mondta: sajnálatra méltó az, aki nem szereti a mesét. Pedig — ne szépítsük önmagunk becsapására — gyerekeink jó része már régen nem szereti. Lenézni való butaságnak tartja odafigyelni mesékre, érdekes, kalandos történetekre, és ha rajtakapj^ magát, hogy ilyet hallgat a rádióból, és nem kizárólag a gitárfőnök „nehéz gyerekkorát” ámulja: vérvörösre szégyelli magát, és nem mer önmaga szemébe nézni. Miféle torzulás ez? Miféle szomorú együgyűsködés, miféle rossz hatása az érzelmet érzelgősséggé hazudó környezetnek? Kútmélységű téma, már egészen más, mint a televíziós Hangoskodó dicsérete. mely gyöngyszem lehet továbbra is, hogy sugárzásával beragyogja az „énekes Magyarországról” szóló kodályi álmodozást. És ha jó néhány ilyen klub alakul országszerte, valamivel közelebb jutunk ahhoz is, hogy a dal szárnyán repülve nem szégyelljük majd érzelmeinket sem ... Sass Ervin
