Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-21 / 118. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! : NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1978. MÁJUS 21., VASÁRNAP Ara: 1,20 forint XXXIII. ÉVFOLYAM, 118. SZÄM Ünnepélyes alapkőletétel Szeghalmon Az elmúlt hét esztendő alatt megyénk egyik ipari körzetévé fejlődött Szeghalom. A Csepel Autógyár vidéki fejlesztésének egyik központja a Sárrét. Tegnap, szombaton délelőtt újabb jelentős esemény színhelye volt a szeghalmi gyár: ünnepélyesen elhelyezték az épülő új üzemcsarnok alapkövét. Az eseményen részt vett dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára, Frank Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke, Drecsin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, ott voltak az Állami Fejlesztési Bank, a Magyar Nemzeti Bank, a Kohó- és Gépipari Minisztérium, a tervezők és a kivitelezők képviselői. Dr. Novák Béla, a Csepel Autógyár vezérigazgatója ünnepi beszédében vázolta a vállalat előtt álló feladatokat, részletesen szó] t arról, hogy mit várnak a szeghalmi, 260 millió forintos új beruházástól. Egyebek között elmondta, hogy az 5400 négyzetméteres üzemcsarnok átadását 1979 június 30-ra vállalták a kivitelezők, a teljes fejlesztés üzembe helyezése 1980 III. negyedévében várható. A termelés felfutását követően a szeghalmi gyáregység évente háromezer padlóvázat készít a különféle típusú Ikarus autóbuszokhoz. Ezzel egy időben újabb 500 munkást tudnak foglalkoztatni, s a környék, a megye egyik legHármas jubileum az öntödében A Nehézipari Minisztériumhoz tartozó vállalatok közül három nyerte el a munkaversenyben a kiváló cím mellett a Jubileumi Zászló kitüntetést. Ezek a Mecseki Szénbányák, a Tiszai Vegyikombinát és az Erőműjavító- és Karbantartó Vállalat. Ez utóbbi vállalat kitüntetésében Békés megye is érdekelt, ugyanis az országos vállalat 2000 dolgozója közül csaknem 100-an a megyeszékhely öntödéjében dolgoznak. Nos, ezen kettős jubileum mellett egy harmadik ünnepet is megtarthattak május 19-én délután Békéscsabán, a Csaba Szálló télikertjében, ugyanis most ünnepelhették fenállásuk 25 éves évfordulóját is. A vállalatot 1953- ban alapították, s ezzel egyidejűleg hozták létre az öntödét is, amely korábban egy öreg malom volt. Az Erőműjavító és Karbantartó Vállalat — mint Termelőszövetkezeti ünnepségek Megyénkben a 88 termelőszövetkezet közül 21 nyert kitüntető címet az elmúlt évi munkaversenyben elért eredmények alapján. Kitüntetett szövetkezeti kollektíváink ezekben a napokban rendezik meg azokat az ünnepségeket, amelyeken vezetőik a tagság előtt vehetik át az eredményeket elismerő okleveleket. A Mezőkovácsházi Tö- VÁLL május 19-i kitüntetése után tegnap, május 20- án tartotta meg az ünnepi küldöttgyűlést a medgyes- bodzási és pusztaottlakai Egyetértés Tsz-ben, illetve a kondorosi Egyesült Termelőszövetkezetben. Hétfőn, május 22-én veheti át a Kiváló Szövetkezet kitüntetésről tanúskodó oklevelet a hunyai Hunyadi Tsz elnöke, május 23-án, kedden a kardoskúti Rákóczi Tsz-ben tartják meg az ünnepi közgyűlést, egy nappal később pedig két kollektíva is ünnepel: a békési Egyetértés, illetve a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz. A jövő heti termelőszövetkezeti ünnepségek sorát a kunágotai Bercsényi Tsz május 26-i kitüntetését követően a gyomai Győzelem, az orosházi Béke és a csor- vási Lenin Termelőszövetkezetek közgyűlései zárják május 27-én szombaton. A beruházási okmányukat tartalmazó urnát dr. Maróthy László helyezte el az üzemcsarnok alapjába az utókor számára Kép, szöveg: Szekeres András nagyobb üzeme lesz a szeghalmi gyáregység. Ezt követően dr. Maróthy László elhelyezte az urnát az épülő üzemcsarnok alapjába. nevében is szerepel — a villamos erőművek karbantartásával, felújításával, javításával- és tartalékalkatrészek gyártásával foglalkozik. Ez utóbbi feladatot hivatott'ellátni a békéscsabai öntöde tíz brigádja. Létrejöttekor évi öt tonna szürke- vasöntvényt adtak a népgazdaságnak, amelyet ma már 1200 tonnára növeltek, s ennek értéke csaknem 20 millió forint. Főbb termékei a szénőrlő malomkalapács, szalaggörgők, kábelkarmantyúk és közvilágítási biztosítószekrények. Termelésüket az elmúlt 25 év alatt mintegy húszszorosára emelték, ugyanakkor létszámuk mindössze háromszorosára növekedett. A hatékonyság növekedését elsősorban a műszaki fejlesztésnek köszönhetik, amelyet a jövőben is folytatni kívánnak, így a munkakörülmények további javítása mellett elsőrendű feladatnak tekintik az öntöde vezetői a gépesítés megoldását, és a fizikai munka könnyítését. Ebben az évben üzembe állítanak egy lengyel sörétes öntvénytisztítógépet, az utóbbi időszakba üzembe léptetett két NDK formázógép mellett, ezek együttes értéke mintegy hárommillió forint. Idei terveik között szerepel az elszívóberendezés megépítése s. Az eredmények termé- szetesen a dolgozók kollektíváját dicsérik, közülük hárman kaptak Kiváló Dolgozó kitüntetést. Díszdoktorrá avatták az iráni császári párt Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen — ünnepi tanácsülésen — az egyetem díszdoktoraivá avatták szombaton Mohammad Reza Pah- lavi Aryamehr iráni császárt és Farah Pahlavi császárnőt. Az ünnepi tanácsülésen részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és felesége, Púja Frigyes külügyminiszter, Polinszky Károly oktatási miniszter, Mikó József, hazánk teheráni nagykövete, valamint politikai és tudományos életünk több vezető személyisége. Ádám György rektor köszöntője után Király Tibor, az állam- és jogtudományi kar és Szathmári István, a bölcsészettudományi kar dékánja ismertette a császár és a császárnő életútját, tudományos tevékenységét. Beszédük végén Mohammad Reza Pahlavi Aryamehr-t a jogtudományok, Farah Pah- lavi-t a bölcsészettudományok díszdoktorává avatták. A Szellőző Művek sarkadi gyáregységében készült ventillá- Ï torok fontos termékei a vállalatnak. Beépítésre kerülnek mind hazai, mind külföldi létesítményekbe Fotó: Szekeres András Megyénk a BNV-n Május 17—25-ig rendezik meg a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásárt, a beruházási javaik szakvásárát. A műszaki vásáron a magyar vállalatokkal, intézményekkel és szövetkezetekkel együtt 28 ország és Nyugat- Berlin kiállítói mutatják be kínálatukat legkorszerűbb termékeikből. Az összes kiállítók száma meghaladja az 1800-at. A magyar exportcikkek kiállításán csaknem 700 hazai vállalat, szövetkezet és különböző intézmény anyagi és szellemi terméke vesz részt, közöttük ott vannak megyénk kiállítói is. A kiállításon 10 BNV- nagydíjas és 42 BNV-díjas termékeket láthatnak az érdeklődők. Ez utóbbi elismerésben részesül a Békés megyei Vegyesipari Vállalat ÉTI—60 E-típusú gáztüzelésű kazánja és a Forgácsolószerszám-ipari Vállalat WIDAX marófejcsaládja. A megyénk kiállítóiról szóló képes összeállítást lapunk 5. oldalán láthatják olvasóink. ÏXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX KlSZ-küldöttgyülés Szarvason Az ifjúság mozgalmi életének fontos időszaka kezdődött a hét végén megyénkben: sorra hívják ösz- sze a városi, járási szintű KISZ-küldöttgyűléseket, ahol az elmúlt két évben végzett KISZ-munka eredményeit, tapasztalatait összegzik egy- egy város, járás ifjúkommunistái. Május 20-án, tegnap az orosházi járásban, Békés városban, a szarvasi járásban és Szarvas városban tartották meg a KlSZ-küldöttgyű- léseket. Ezúttal a szarvasiak tanácskozására látogattunk el. A város KISZ-fiataljait képviselő küldötteket, s a megjelent vendégeket — közöttük Petrovszki Istvánt, az MSZMP KB ifjúsági referensét. Deák Gábort, a KISZ KB titkárát, Szabó Miklóst, a KISZ KB tagját, a KISZ megyei bizottsága elsőt titkárát, Vrbovszki Györgyöt, a szarvasi városi párt- bizottság első titkárát és Jansik Tamás városi tanácselnököt — dr. Pataki Márta, a szarvasi városi KISZ-bizottság tagja köszöntötte. A megnyitó után Sonkoly János, a KISZ szarvasi városi bizottságának titkára mondott szóbeli kiegészítőt az írásos beszámolóhoz. Mint a KISZ IX. kongresszusa óta eltelt időszak munkáját összegző beszámolóból kitűnik, az elmúlt két évben a KISZ-vezetőségek munkájában meghatározó szerepet kapott a gazdasági feladatok végrehajtására való mozgósítás. A küldöttgyűlésen számos hozzászólás hangzott el. Felszólalt többek között Nagy Lajos, a vas- és fémipari szövetkezet KISZ-titkára, aki a szocialista munkaverseny helyi eredményeiről adott számot. Batai István, az ÖKI A küldöttek figyelemmel hallgatják az egyik hozzászólót Fotó: Veress Erzsi kutatómérnöke az Edzett Ifjúságért mozgalomról tett említést. Felszólalt Vrbovszki György, aki elismeréssel beszélt a város fiataljainak, ifjúkommunistáinak mozgalmi gazdasági munkájáról. Deák Gábor többek között elmondta hozzászólásában: a beszámoló tartalmas, komoly munkáról ad számot, a szarvasi KISZ-esek tevékenysége megfelel a IX. KISZ-kongresszus irányelveinek. A további feladatokról is említést tett, hangsúlyozva: azt kell keresni a fiataloknak, hogyan vehetnek részt minél hatékonyabban a társadalom előtt álló feladatok megvalósításában. A küldöttgyűlésen végül megválasztották a megyei küldötteket, a városi bizottságot, s annak titkárául ismét Sonkoly Jánost.