Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-20 / 117. szám

1978. május 20., szombat Tovább fejlődik a szeghalmi Csepel Itató Még többet az emberért! Nugodtan mondhatjuk, sikeres évet zárt tavaly a Csepel Autógyár 4-es szá­mú gyára. A szeghalmi gyárközpont és a két gyár­egység — a dévaványai és a körösladányi — együttes tervét, 103,5 százalékra tel­jesítette, és éz azt jelentet­te, hogy jó alapokról indul­hattak az idén. És hogy az év végi sikert nem követte elkényelmesedés, azt a szá­mok bizonyítják: a tervhez képest 102,6, a bázishoz ké­pest 104,4 százalékra telje­sítették az első négy hónap termelési feladatait. És bár májusból csak három hét telt el, tovább folytatódik ez a tendencia. Csak ebben a hónapban eddig 2 millió fo­rinttal többet teljesítettek, mint amennyit az időará­nyos terv előír. Mindezek a munkasikerek nem a véletlen művei. Hosz- szú évek kitartó munkájá­val alapozták meg a jó eredményeket. A sikerek egyik legfőbb forrásának azt tartják Szeghalmon, Hazánkban — mint min­den gyorsan fejlődő ország­ban — a vízfogyasztás emelkedésével , egyenes arányban növekszik a szenny­víz mennyisége is. Az ötve­nes évek elején kezdődött a felszíni vizek rohamos el­szennyeződése. Az intenzív ipari és mezőgazdasági tech­nológiák következtében vize­inkbe további szennyező anyagok kerülnék, amelyek újabb vízgazdálkodási, egész­ségügyi és környezetvédelmi problémákat vetnek fel. A szennyező anyagok meg­bontják természetes vizeink biológiai egyensúlyát: egy­részt az élővilágot károsít­ják, másrészt korlátozzák a vizék újrafelhasználását. Az évente- felhasznált ötmilliárd köbméter vízből mintegy 1,2 milliárd köbméternyi szeny- nyezetten jut vissza élővize­inkbe. Az ebből eredő köz­vetlen károk összege évente körülbelül egymilliárd forint, a közvetett környezeti ártal­makról nem is beszélve, amelyek forintban ki sem fejezhetők. Összehangolt védelmi rendszer A hazai vízgazdálkodásnak ezért egyik legfontosabb fel­adata vizeink védelme. Az ésszerű gazdálkodás mellett fokozottan kell ügyelni a vízminőség szabályozására. hogy felgyorsult a munkás­sá válás folyamata. Ezt több tény is bizonyít­ja. A dolgozók többsége ér­zi, hogy a feladatoknak csak mind magasabb kép­zettséggel tud megfelelni. Egyre többen ’járnak kü­lönböző szakmai és politikai tanfolyamra. A szakmun­kásképző intézetnek már több kihelyezett osztálya mű­ködik Szeghalmon, ahol a dolgozók munka után sajá­títhatják el a szakmai is­mereteket. Ezzel párhuza­mosan folyik a politikai képzés, melyben évente mintegy 120-an vesznek részt. Ez a sok tanulás meg­hozta gyümölcsét, a dolgo­zók egyre inkább maguké­nak érzik a gyárat. Jobban kihasználják a munkaidőt és nőtt a munka termelé­kenysége is. Ez azért nagyon jó jel, mert a szeghalmiakra nagy feladatok várnak a jövőben. Mintegy 260 millió forintos beruházással korszerű üzem­csarnok épül, melyben első­sorban lakatos- és hegesztő­A kormány 1961-ben vizs­gálta meg első alkalommal a vizek szennyeződését, s meg­fékezésére átfogóan szabá­lyozta a vízminőség-védel­met. Megkezdődött egy vé­delmi rendszer műszaki, igaz­gatási, jogi, közgazdasági és szervezeti rendszerének ösz- szehangolt kiépítése. Nem­csak fejlettebb vízminőség­elemző módszereket kellett kidolgozni, hanem olyan ösz­tönzőket is be kellett vezet­ni, amelyek előmozdították a szennyvíztisztító berendezé­sek pótlását, építését és a hidrológiai háttérrel is szá­moló ipartelepítést. A szennyvízbírság 1961- ben bevezetett rendszerét a kormány 1969-ben módosí­totta. A rendelet beváltotta a hozzá fűzött reményeket: jelentős anyagi ösztönző ha­tása folytán a vízminőség­védelem leghatékonyabb esz­közévé vált. Lelassult fel­színi vizeink elszennyeződé­se: az élővizekbe került tisz- títatlan ipari szennyvizek mennyisége a napi 840 ezer­ről 670 ezer köbméterre csökkent. A követelmény azonban — a jövőre is gondolva — ma már nagyobb, tehát tovább kell fejleszteni a szenny­vízbírságolás rendszerét. A Minisztertanács legutóbbi ülésén megtárgyalta és elfo­gadta az erről szóló előter­jesztést: korszerűsítette az 1969-es rendeletet. Ennek ér­telmében biztosítani kell, munkákat végeznek. A jár­műprogramhoz gyártanak majd benne alkatrészeket, részegységeket. Bár a beru­házás csak most kezdődik, a műszaki, technológiai elő­készítés már régóta folyik, •hogy a csarnok felépülésé­vel szinte egy időben meg­kezdődhessen a próbaüzem is. Korszerű, a világpiacon is versenyképes termékek készülnek majd a gyárban. Ez a mai nap sokáig em­lékezetes lesz nemcsak a gyár dolgozóinak, hanem Szeghalom lakosságának is. Ma helyezik el ugyanis az új nagy csarnok alapkövét. A csarnokot a 31-es számú Állami Építőipari Vállalat és a békéscsabai ÉPSZER építi — remélhetőleg rövid idő alatt. Ha felépül, 1500 dolgozója lesz a szeghalmi gyárközpontnak, mely ez­zel a környék legnagyobb ipari üzeme lesz. Az üzem­ben kialakult munkásság pedig segíti majd a nagy­községet a nagy feladatban: a várossá válásban. Lónyai László hogy a bírság jobban alkal­mazkodjék a szennyezés sú­lyosságához és a környezeti feltételekhez, progresszivitá­sának mértékét pedig a szennyezés elhárítására tett intézkedések ütemezésének betartásától kell függővé tenni. A Balaton és környéke- A rendelet hat kategóriá­ba sorolja a vízminőség-vé­delmi területeket, s ezekhez igazítva szabja meg a szeny- nyezés határértékeit. A Ba­laton és vízgyűjtő területe, más üdülőtavák és az ivó­víz bázisául szolgáló folyók, tavak kiemelt védettséget kapnak. Az új határértékrendszer­ben tehát a kiemelt, vagy súlyosan veszélyeztetett víz­minőség-védelmi területeken a vízszennyezés az eddiginél szigorúbb, az egyéb terüle­teken pedig enyhébb elbírá­lás alá esik. A módosításnak természetesen nem az a cél­ja, hogy a bírság összegét növelje, hanem az, hogy az eddiginél jobban ösztönözzön a szennyvíztisztító-berende­zések létrehozására, különö­sen a kiemelt területeken. Az újfajta bírságolás je­lentős más változásokat is hoz, például: nagy kedvez­ményt biztosít a vízszennye­ző vállalatoknak, ha meg­kezdték a vízminőség-védel­mi beruházásra való felké­szülést, ez esetben ugyanis elengedhető a bírság prog­resszív szorzóval növelt ré­sze. Egész környezetünk kérdése A kormányrendelet jól szolgálja az emberi környe­zet védelméről szóló 1976. évi törvény valóra váltását is. A VI. ötéves tervben el kell érni, hogy általánosság­ban megszűnjön vizeink mi­nőségének romlása, a tisztí- tatlan vagy nem kellően tisz­tított szennyvizek mennyisé­gének növekedése. Ezután kerül sor a jelenleg kevéssé vagy egyáltalán nem hasz­nosítható vízkészletek hasz­nálhatóvá tételére. A vizek szennyezése elleni védelem végül is az intéz­kedések egész láncolatának eredménye. Fontos része en­nek, hogy egyetlen üzemben se tartsák előnyösebbnek a bírságok rendszeres kifizeté­sét, mint a szükséges tisztí­tó-berendezések építését vagy korszerűsítését — mert a bírságtól nem lesznek tisz­tábbak vizeink. S. I. A magyar mezőgazdaság­nak az utóbbi másfél —két évtizede példa nélkül áll múltunk egészé­ben. Nem hozsannázni aka­rok a nagyszerű sikereken, bár ezt is meg lehetne tenni. Kemény mindennapi munka teszi értékessé az eredményt, amelynek célirányosságát agrárpolitikánk következe­tessége garantálta. Az elis­merés ezekért a sikerekért végeredményben mindenkit illet, mert mindenki kivette a részét ebből a munkából. Még azok is, akiknek mun­kája jellegétől távol esik a mezőgazdasági tevékenység. A siker az egész nép össze­fogásából származott. A munkások, akik a korszerűbb­nél korszerűbb gépeket, épü­leteket teremtették, a vegy­szereket előállították, a ku­tatók, mérnökök, akik az új növényfajtákat, vegyszere­ket, technológiákat kigondol­ták, az orvosokat, akik a munkálkodó ember egészsé­gét óvták, helyreállították, a munkások, kereskedők, akik a mindennapi használati cik­keket megteremtették és a fogyasztókhoz eljuttatták, a pedagógusokat, akik a kor­szerűbb termelés szellemi, kulturális bázisát hozták lét­re és természetesen a me­zőgazdaságban közvetlenül dolgozókat, akik mindezt gyümölcsözően hasznosítot­ták. Nem lehet mindenkit felsorolni, de mindenkinek köze volt valamilyen formá­ban közvetlenül vagy átté­telesen az elért eredmény­hez. így a büszkeség is mindannyiunké lehet. Persze a kákán is lehet csomót keresni, mert ahol a napfény ragyog, ott árnyék­nak is lenni kell. Mezőgaz­dasági termelőszövetkezete­ink fejlődése sem volt hul­lámzásoktól, ellentmondá­soktól ^mentes. Mi, az idő­sebb generáció, akik az öt­venes évek végén, a hatva­nas évek legelején részt vet­tünk a mezőgazdaság átszer­vezésében, mi sem mertük gondolni, hogy két évtized múltán itt fogunk tartani, ahol vagyunk. Erről beszél­getvén a napokban egyik is­merősöm úgy fogalmazott, hogy a történelmi körülmé­nyek kedvező konstelláció­jának volt az eredménye a sikeres mezőgazdasági át­szervezés. Nem az afckor voltak érdemeinek védelmé­ben mondom, ebben csak annyi az igazság, hogy a tör­ténelmi körülmények való­ban kedvezőek voltak, de a történelmi körülményeket nekünk kellett megteremte­ni, s ezt az MSZMP politi­kája révén sikerült is. Ahogy a későbbi évek során is sike­rült ezen az alapon a ked­vező „történelmi körülmé­nyeket” biztosítani. Mindez nincs ellentétben azzal a megállapítással, hogy ma sem áll úgy a helyzet, mintha minden hiba nélküli lenne. Nem a bizonyítvány magyarázatának szándéka mondatja velem, hanem a tények : nehezen lehetett volna jobban végigcsinálni — és most nem az apró részletekre gondolok, ame­lyekben a szubjektív ténye­zők szerepe mindig nagyobb — az elmúlt éveket. Hiszen — gondoljuk csak komolyan végig — egy időben kellett megtanulni a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság szervezését, irányítását és az új technológiák alkalmazá­sát, az új gépek megismeré­sét, a termelés rohamos mér­tékű fejlesztését. Mindehhez azonban szakemberek sem álltak rendelkezésre: erre az időszakra esett képzésük, amely még jelenleg is fo­lyik. Napról napra önma­gunkat is megújítva lehe­tett csak a gondokkal siker­rel szembenézni. Ez még ma sincs másképpen, mert a gondok sohasem apadnak el. Az egykor voltakon ma gyakran már csak mosoly- gunk, vagy csóváljuk a fe­jünket, hogyan is lehetett az gond. Egykor pedig majd a maiakra emlékezve teszünk ugyanígy. Az élet meg nem szűnő folyamatának követ­kezménye ez. Ma már tényleg mosoly- gunk az olyan eseten, ami­kor — még a termelőszövet­kezeti élet legelején — az egyik tsz-ben, amelynek igavonó jószága alig volt, az elnök mindenáron szama­rak és öszvérek beszerzésén fáradozott, mert ezek sokkal igénytelenebbek a lovaknál. De hol van már a tavalyi hó — mondaná erre Villon is. Valóban! De nem minden intézhető el ezzel. Túlzó, bár jellemző példabeszéd volt, hogy a parasztember hama­rabb hívott orvost egykor a jószágaihoz, ha azoknak ba­juk volt, mint a beteg fele­ségéhez. Szerencsére már ez is régen mögöttünk van. De a szemlélet tovább hat, mint­sem gondolnánk. Ma már az alkotmányunkban is biztosí­tott ingyenes orvosi ellátást igénybe veszik, de még most sem lehet megnyugtatónak nevezni azt a magatartást, amely a bajok bekövetkezé­sének megelőzését eredmé­nyezhetné. N agyon is elgondolkoz- tatók a Termelőszö­vetkezetek Országos Tanácsa felmérésének adatai ezen a területen. Mert, amíg lovak helyett szamarakat akart valaki beállítani az újonnan született nagyüzemi gazdaságba, vagy irányítási, szervezési hibákból, kellően át nem gondolt termelésszer­kezetből anyagi hátrányok származnak és csökken a jö­vedelem, vagy oktalan taka­rékosságból százezreket dob­nak ki az ablakon, addig vagy mosolyog, vagy bosz- szankodik az ember. De, amikor egészségről, munka- képességről, testi épségről, pláne életről van szó, akkor már nincs helye sem egyik­nek, sem másiknak. Ilyen­kor a felelőtlenséggel szem­ben álló méreg önti el a jó­zanul gondolkodó embert. Nem vészharangot akarok kongatni. Erre nincs semmi ok, mert a körülmények lé­nyeges javulásáról adnak számot a statisztikai adatok. Am azt is tudjuk, hogy ipa­ri üzemeinkben, még a nem régen alakultakban is, jobb. a helyzet a már megszokot-. tá vált több törődés, odafi­gyelés eredményeként. Vagy­is nem objektív, tőlünk füg­getlen körülmények miatt, hanem nagyon is emberi okok következtében. Tudjuk jól, hogy mező- gazdaságunkban széles körű tevékenység folyik, olyan is, amely korábban ismeretlen volt. Az iparszerű mezőgaz­dasági termelés számos, tel­jesen új munkavédelmi problémát vet fel. A gépek tömege állott munkába. Ezek nemcsak az ember tel­jesítőképességét sokszorozták meg, hanem levették az em­ber válláról a megterhelő, nehéz fizikai munkák nagy részét is. Ez a dolog napo­sabbik oldala. De ettől még élesebben rajzolódnak ki a mélyszínű árnyékok. A nehéz fizikai munka ugyan csökkent, de eddig is­meretlen, új megterhelések szakadtak a mezőgazdaság­ban dolgozó ember vállára: a munka nagyobb figyelmet kíván, megnőtt a zaj-, a vib­rációs, a vegyszerártalom. Nagy teljesítményű, modem gépek léptek munkába, de ezek színvonalától elmaradt a javítókapacitás. A gépek javításához szükséges szak­mai felkészültség sem kielé­gítő. Mindez azt eredménye­zi, hogy a gépek romlása gyorsabb, műszaki állapota nem kielégítő. Az a tényle­ges feszültség, amely a mo­dem géppark, a mezőgazda­ság rohamos gépesítése és ezek javítókapacitása, a ja­vítás színvonala, az itt dol­gozók szakmai felkészültsé­ge között van, olyan ostor, amelynek ólmos vége az em­ber hátán csattan és nyo­mában — a szó szoros ér­telmében — vér serken. Nem törvényszerű ez, ha — és van ilyen gazdaságunk számos — nagyobb figyelmet fordítanának a gazdálkodás mellett magára az emberre, akiért végső soron az anya­gi javak termelése, a maga­sabb gazdasági eredmény van. Egyszerűen szólva, a té­nyek azt bizonyítják a ko­moly változás ellenére is, hogy a munkavédelem a ter­melőszövetkezetekben távol­ról sem kielégítő még. Megyénkben az elmúlt év­ben „már csak” tíz halálos és nyolc csonkulálos baleset történt. A szám nem nagy, de meg nem történtté nem tehető emberi tragédiák áll­nak a számok mögött. A nagy számokhoz szokott em­ber könnyen legyint erre, de ha úgy gondolkodunk, mi van, ha velünk vagy hoz­zánk közel állóval történik ez a szerencsétlenség: bele- borzongunk. Tavaly Békés megyében 1847 három napon túl gyó­gyuló bejelentett baleset tör­tént. Csaknem 40 ezer mun­kanap esett ki emiatt. A be­tegállományban töltött idő átlagosan egy balesetre há­rom hétnél is több. Kétségtelenül kevesebb baleset történt tavaly, mint tavalyelőtt. Korábban még több volt. Ha csak ezt néz­nénk, kár lenne szóvátehni. De a szemlélet körül még nincs minden rendben. Nem az irányítás, nem az elveink területén, hanem a végrehaj­tás szférájában. Ugyanis a szorosan vett munkavéde­lemre költött összeg a IV. ötéves terv idején országo­san 6,7 milliárd forint volt. Viszont jelen ötéves ter­vünkben ez az előirányzat az ötmilliárd forintot sem éri el a tsz-ekben. Jogos azt mondani: ez az, amin taka­rékoskodni nem volna sza­bad. Szocialista társadalmunk emberközpontú. Minden, amit teszünk, az emberért van. Behozhatatlan előnyünk ebben gyökerezik minden más társadalommal szemben. Ezt szem elől téveszteni, még anyagi meggondolásokból sem megengedhető. Mezőgazdaságunk példát­lan sikerei számokban is ki- fejezhetők. Vannak olyan vonatkozásai, amelyek sta­tisztikai rubrikákba viszont nem foglalhatók. Jelentősé­gük ettől semmivel sem ki­sebb. Megváltozott a pa­rasztság egész gondolkodás- módja, kulturáltsága, életvi­tele, igénye. Nem a föld, a jószág rabszolgája már. Em-. béri életet él. Perspektívája beláthatatlan. Biztosítsuk mindezeket a korszerűbb, a változó -termelés tárgyi felté­teleihez jobban igazodó munkavédelemmel is. Idegen tőlünk az olyan szemlélet, amely nem az embert látja céljai központjában. S emmit nem von le me­zőgazdaságunk sike­réből, hogy nem min­den területen egyforma a fejlődés. Ez a jövőben is így lesz. De sok mindent megkérdőjelez, ha az alap­kérdésben nem biztosítjuk a körülmények parancsolta fej­lődést. Ez ma és holnap is így szól: még többet az em­berért, az ember védelméért! Enyedi G. Sándor Újkígyóson, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmun­kásképző Intézet tanulói a növényvédelemre, növényápolásra szolgáló gépeik kezelését is megtanulják Fotó: Gál Edit 9t_Minisztertanács tárgyalta: Vizeink védelmében — módosul a szennyvízbírság

Next

/
Thumbnails
Contents