Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-19 / 116. szám
1978. május 19., péntek KHíHMTcj Könyvnapi újdonság Szinonimaszótár Színházi bemutató: Kaviár és lencse mmé V Jelenet az előadásból. Az előtérben Pintér Gyula, Áts Gyula és Gálfy László Fotó: Demény Gyula Szovjetunióban jártak Kedden érkezett haza öt-, napos szovjetunióbeli útjáról a megye 45 klubvezetője és ifjúsági klubokkal foglalkozó szakembere. A KISZ megyei bizottsága és a megyei tanács művelődésügyi osztálya jutalomútján a fiatalok eljutottak Ungvár érintésével a Kárpátokon át Lvov városába. Ismerkedtek a vidék történelmi múltjával, népi-nemzetiségi értékeivel és az ott élő emberek életével is. Ellátogattak a soknemzetiségű kárpátaljai város Nemzetközi Ifjúsági Klubjába is, ahol szovjet komszomolista fiatalokkal és lengyel egyetemistákkal találkoztak. Tizenhat órás utazás után május 16-án este érkezett Békéscsabára a klubosokat szállító autóbusz. 15. — Ugye, te kálomista vagy, gyerek. Azok tudnak ilyen nyersen szájalni. Hanem szelíden mondom, a talált vagyon, amit lajstromba szedünk, kontraktus szerint elfelezhető. Ha alkalmas emberek állnak mögötte. Pecsétem van, írhatom a felét neked, amit a káptalan földje adott, felét neki, a birtoklás jogán. Hogy hívnak, mondjad, írom! — Engem ugyan ne írjon sehová! Apám után szabad vásárhelyi lakos vagyok. Nagy pénzen váltották meg magukat a jobbágyság alól. Mesterségem van énnékem, nehogy pápisták jobbágyává legyek. Ha lemászunk a földről, itt a paréj uralma kezdődik, nem a barátoké! — Hát te, kicsi? — Hagyja, nehogy zsákba varrja. Teljesen árva. Vagy maradni akarsz, Matyi? Nélkülem hogy élsz meg? Én elállók sárvargának. — Jó, akkor írom Matyit. Fele az övé, fele a miénk! így jó lesz? Kézikönyveket forgatni legalább olyan élvezet, mint egy regényt kézbevenni, pedig csak időnként kerül rájuk sor. Ha a szükség úgy kívánja, megnézünk valamit, ilyenkor tovább lapozunk mást is nézegetve. Egy újonnan kiadott kötetbe még jobban beleolvas az ember, mint most a rokonértelmű szavak szótárába is. O. Nagy Gábor és Ruzsiczky Éva 600 oldalas munkáját csak úgy, találomra fellapozva lássunk egypár példát, hányféle kifejezés is akad egy-egy fogalomra. Magas: nyurga, nyúlánk, sudár, öles, nagy, colos, mindez csak termetre vonatkozva. Még érdekesebb egy igen elkoptatott szó — a fontos — különböző változatát megnézni : alapvető, nagy fontosságú, lényeges, nagy— Majd gondolkozunk rajta. Adj enni, Matyi! — Oldozzátok fel a kötelét a fiúnak — intett a barát. Pali asztalhoz ült, szétdarabolta a nyulat. Adott a néma vasasoknak, öblös cseréptányérokon, csongrádi bort hozott, rozskenyeret. — Na, ögyünk! Csak úgy az ötágúval eme- lődtek föl a nyúltagok a harminckét fogú malmok garatjához. Tépések, rágások hallatszottak, s odakint a szél süvítése. Amikor eltűnt az öt üregi nyúl, s öklökkel törlődtek a szájak, Pali cserépkupákba loccsantotta a bort. — Na, igyunk! Megemelődtek a csuprok. És sokszor egymás után. Lóért való szép piros borunk volt Csongrádiéi. Csúszott a nyúlra. Melegedett a mellvért a vasasokon, megizzadt a kardhüvely, is. Dana kezdődhetne, dehát valahányan vagyunk, annyi zsoltárról énekelnénk. Így nem énekel senki. Kicsi dúdolások esnek, szavak az időről, a háború állapotjárói, országos horderejű, létfontosságú, jelentős, nyomós, súlyos, elengedhetetlen, égető, érdekes, döntő, komoly. Van miben válogatni, akárcsak a másik számtalanszor gondolkozás nélkül alkalmazott „nagy” esetében: jókora, nagyobb- ' fajta, óriási, terjedelmes, nagyméretű, nagyszabású, nagyfokú, çmeletes /például butaság/, vaskos /tévedés/, magas, termetes, stb. És itt van a régi: ósdi, ódon, régies, ősi, öreg. antik, hajdani, egykori, valahai, néhai, korábbi, elmúlt, letűnt, eliramodott, elenyészett, ócska, — és még nincs is mind itt, amiből a mondanivaló hangulatát a legkifejezőbben lehet eltalálni. , Ez a szómutatóval ellátott szótár A—Zs-ig 30 ezernél •több rokonértelmű szót tartalmaz, 12 és fél ezernyi címszó köré csoportosítva. És évszázados hiányt pótol. A 18. század első felében kiadott francia, majd később angol és német nyelvű szinonimaszótárak után voltak ugyan magyar próbálkozások is, de valódi szótár a rokon- értelmű szavakból csak most készült, hosszas munka .után. Pedig nagy szükség volt rá már régen. Elsősorban azoknak, „akik gondolataik pontos kifejezésére, mondanivalójuk szabatos, stílusos formába öntésére, változatos, árnyalt fogalmazásra törekszenek, és fogalmazás közben a helyzethez pontosan illő, a lehető legtalálóbb kifejezést keresik.” Ez az ajánlás főleg a tá- gabb értelemben vett szakmai használatra utal, de azok is eredménnyel forgathatják, akiknek nem kenyere a szó, vagy az írás, „csak” szebben szeretnének beszélni, felszólalni, levelet vagy beszámolót írni. A Megyei Művelődési Központ, Nyíri Lajos táncpedagógus által irányított együttese szép sikereket ér el akkor is, ha hazai, vagy ha a szomszédos szocialista országokban rendezett versenyen vesz részt. Az NDK- beli Leuna város társastáncklubjával évek óta baráti kapcsolat köti össze a békéscsabai csoportot. Legutóbb a mieink szerepelhatárokról. Hogy a Tisza ám a törökök, magyarok körött mostantól az országos határ. Ezt írták alá a karlócai békelevélben. És a török is fenyekszik odaáltal, de az osztrák is rakja emerről a határőrvidéki katonaságot. Az a kész megé’hetés. Ottan katonáskodni. Földek járnak érte tulajdonul, és pénz, házépítő segítség, örökös jólét. Oda sok katona kell. Jó lovak, fegyverek. Az a szép élet, nem a pusztalakás. Míg a barátok magukba- feledkezve vitatják a békét, borhozás ürügyén Pali szólított ki. — Te, eredj, a mohamed lovakat vezesd le a sajlatba, emezeket a korcsokat meg hadd leltározza a barát. Ha ők lopni jönnek, akkor mi rabolunk. Hát a sajátunkról van szó! A beszélgetők észre sem vették, hogy odajártam. Ittak, aztán újra kicsit megéheztek. Csicsókát sütöttem füstölt szalonnával nekik. Kicsit alábbhagyott a viharzás, tolvajlámpa mellett számolták meg aztán a lovakat, birkákat, hogy beírják a lajstromba. Még megcsicsókáztattuk a vendégeinket, aztán majdnem nyikkanat nélkül távoztak. — A kontraktussal mi legyen? — fordult vissza a barát. — Gondolkozunk rajta — válaszolt Pali szárazon. — Szökni nem tudtok. — Nem is akarunk. A saA Békés megyei Jókai Színház elérkezett az évad utolsó bemutatójához: Guilio Scarnicci—Renzo Tarabusi Kaviár és lencse című vígjátékával zárja a társulat az évadot. „Ha a vége jó, minden jó” elv alapján színházunk igyekezett biztos sikert ígérő darabbal búcsúzni a közönségtől, s ez a törekvés — különösen az évad átlagos tek az: NDK-ban, most pe- dik, május 20-án, szombaton este 19.00 órától a leunai táncosok mutatkoznak be Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban, ahöl nemzetek közötti társastánccsapatversenyt rendez a Megyei Művelődési Központ. A versenyen a magyarok és németek mellett a Bulgáriából érkező szófiai táncosok is fellépnek majd. játunktól, a saját hazánkból, minek szöknénk? No, magunkra maradtunk, beszéljük aztán, hogy fordítani kell a sorsunkon. Beírtak bennünket az utolsó pitykegombig, hát mit álljuk ki az örökös vekzatúrát. — Könnyen beszélsz, te Pali. Mivel nem is dadogsz, meg két kezedben hordod a kincses bányát. Én mesterséget a lószereteten kívül nem tudok. Bármi földbirtokosnak a markában vagyok. Hanem, ha Viktor hozzám jönne, én megállnák itten Rákoson! Mintha várta volna már a szavam, úgy válaszolt Pali. — Hozzád megy! — Mondta? — Nem. De tudom. Láttam magahurcolásán a nyáron, hogy akár soha nem tágítana mellőled. Már akkor maradt volna, csak apám ihin- gette: — Gyerünk, Viktor, menjünk,- Viktor! •*» Most megülöm « Kakast, holnap jön apám, anyám Viktorral meg egy kálomista kántorral, aztán üsd, vágd a világot, sógor! — Te nem jössz velünk? — Nőn haragszol, voltam én itt eleget. A Kakas visz- szajön apámékkal, mit ösz- szetepertünk, legyen a tiétek! — Majd megszolgálunk érte. Ha városi leszel, olykor nem árt, ha kis tanyasi hí- zócskával bekocogtatunk telenként. (Folytatjuk) színvonalához mérten — eredményt is hozott. Persze, csodák Békéscsabán sincsenek, s aligha -lehet egyetlen bemutatóval megváltoztatni egy társulat formáját. Az erők felmérésének, a biztatóbb tervek készítésének korát éli a Jókai Színház, 6 ennek jegyében került színre a mostani vígjáték is. A Chaplinről szóló legendák feljegyezték, hogy a nagy nevettető, ha csak alkalma adódott mindig megnézte a környezetében szereplő cirkuszok előadásait, és egy-egy szalmacsokorral köszöntötte a porond művészeit. Virág helyett valami hasonlót szeretnék átnyújtani az alábbi sorokkal, hiszen a babérágak helyett font szalmakoszorúban jócskán akadnak „elcsépelt” észrevételek. De mi mást tehetnék, amikor az egymást követő bemutatók is hasonló síneken futnak, s ezért óhatatlanul vissza kell térni a már korábban is pusztába kiáltott szavakhoz. Leírtuk már például, éppen a legutóbbi vígjáték — a Princ — bemutatója után, hogy milyen nagy minőségi különbség lehet nevetés és nevetés között. Hogy mennyire nem mindegy, miért nevetünk: a lelki csiklandozás ingerli-e rángásra arcizmainkat, vagy emberi fonákságok késztetnek esetleg keserű kacajra. Nos, ami a Kaviár és lencse előadáson feltörő hahotákat illeti, finoman szólva, még mindig beláthatatlan távlatok vannak művészeink előtt az igazi humor útjain. Mert nevetésben tényleg nem volt hiány ezen az előadáson. A néző akár úgy is érezhette magát, mint amikor egy kiapadhatatlan viccmesélő társaságba kerül, s egyik poéntól a másikig szinte arra sincs idő, hogy ellazítsa a már görcsösen dolgozó nevetőizmokat. Pedig a darab bőven kínálta volna a mélyebb emberi kapcsolatok ábrázolását is. Ha a színpadon életre keltett figurák nemcsak külön-külön magánszámaikat mondták volna el, hanem elevenebb szálakkal kötődtek volna egymáshoz, annak az előadás bizonyára csak a hasznát látta volna. Akkor talán nem tűnt volna néha oly kínosan hosszúnak a színházban töltött három óra. Mondom, nagyokat nevettünk ezen a bemutatón, és ez a tény — az elmulasztott lehetőségek siratása mellett — feltétlen elismerést érdemel. A rendező, Lovas Edit legfőbb érdeme, hogy színészeit játszani, komédiázni engedte. Bármilyen furcsa, mégis ez tűnik a rendezés legfőbb hiányosságának is. Mert az egyik poéntól a másikig terjedő időben lazává, szétesővé vált az előadás, éppen a korábban emlegetett emberi kapcsolatok vékony szálai miatt. Az olasz kisemberek temperamentumos világába kalauzolt az előadás. Karikatúrát láttunk arról, hogy nemcsak a pénz utáni hajsza, de a nagy vagyon is elnyomorítja az emberi lelket. Közben — szinte mellékesen — egy szerelem is szövődött, s a végén — a vígjátékok szabályai szerint — nemcsak a fiatalok találtak egymásra, hanem a családfő is anyakönyvvezető elé indult... a feleségével. Sok jó szerepet, felszabadult komédiázási alkalmat kínált a darab, s a közreműködő művészek éltek is a lehetőségekkel. Gálfy László volt az előadás motorja. Forrt, sistergett körülötte a levegő, és ha a színpadon volt, szinte pillanatra sem szünetelt a nézőtéri nevetés. Méltó partnere volt Felkai Eszter, aki Valeria szerepében nem csak a gyerekeiért tenni kész anyát, de a szem” revaló, temperamentumos olasz asszonyt is megformálta. A kiapadhatatlan humorú Dénes Piroska ezúttal is elemében volt. Ats Gyula érzékelhető örömmel vett részt a komédiázásban. A halványabbra megírt szerelmespár szerepébe Maday Emőke és Philippovics Tamás igyekezett kedves, egyéni színeket vinni. Erősen karikatúra-figurákat formált Fodor Zsóka és Pintér Gyula. Kisebb szerepekben is derűs perceket szerzett Cse- rényi Béla, Széplaky Endre, Jancsik Ferenc és Tunyogi István. Egy valójában csak eleven kelléknek szánt figurából félelmetesen jó múmianagyapát formált Kovács Lajos. A díszletet Strici Antal, a jelmezeket Fekete Mária tervezte. A szójátékokban is bővelkedő szellemes fordítást Mészöly Dezső készítette. Andódy Tibor A Békéscsabai Konzervgyár szakmunkásai hazai környezetben, a gyáron belül vizsgázhatnak. A vállalat ugyanis minden harmadik esztendőben indít egy-egy osztályt a szakmunkások szakközépiskolájának kihelyezett konzervgyári tagozatán. A múlt héten 32 — szakközépiskolába járó dolgozó — vett részt a tanév második beszámolóján. Képünkön Bajnok Zoltánné faggatja matematikából az alaposan izguló hallgatót Fotó: Gál Edit TÓTH BÉLA: Legendák a lóról V. M. Nemzetközi táncverseny Békéscsabán
