Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-17 / 114. szám
NÉPÚJSÁG 1978. május 17., szerda o flz ügyfélszolgálat tájékoztatója AZ EGYÉNI GAZDASAGOKBAN TERMELT NÖVÉNYEK JÉGBIZTOSlTASARÖL 1977-ben nemcsak a mezőgazdasági nagyüzemeknek, hanem az egyéni termelőknek is súlyos károkat okozott a jég. Az Állami Biztosító az egyéni jégbiztosítások alapján 72 millió forint kártérítést fizetett. A múlt évben is beigazolódott, hogy nincs olyan zuga Magyarországnak, amelyiket a jég biztosan elkerülne. Az általában jégveszélyesnek mondott Bács, Baranya, Szabolcs mellett Vasban, Komáromban és Fejér megyében is súlyos jégverések voltak. Az Állami Biztosító úgy alakította ki a jégbiztosítások rendszerét, hogy az egyéni termelők, a termelőszövetkezeti tagok és az állami gazdaságok dolgozói egyaránt megtalálják a kisgazdaságokban folytatott növénytermesztés anyagi biztonságát szolgáló formát. A szántóföldi növényekre, szőlőre, gyümölcsre, zöldségre, fűszerpaprikára és dohányra egyaránt köthető jég- biztosítás. A szőlőre, gyümölcsre, zöldségfélékre egyénileg köthető meg a jégbiztosítás. A szerződésesen termelt fűszerpaprikát a termeltető vagy értékesítő, vállalat útján, a dohányt a dohányipari vállalaton keresztül csoportosan biztosíthatják ,a termelők. A szőlő jégbiztosítása alapján a mennyiségi károk térülnek meg; az alma, körte, szilva, őszi. és kajszibarack jég- biztosítása alapján a .tömésben keletkezett minőségi károk is megtérülnek. Az egyéni jégbiztosítást a tsz-tagok és az állami gazdaságok dolgozói is megköthetik, ha szőlőiket, vagy gyümölcsöseiket akarják biztosítani. A biztosítás díj.a attól függ, hogy milyen növényt termelnek a kertjük- ben, A Mezőgazdasági Épületes Lakásbiztosítás mellé kiegészítő jégbiztosítást köthetnek a tsz-tagok és az állami gazdasági dolgozók. Ez a háztáji (illetmény) földeken termelt növények jégkáraira nyújt fedezetet, valamennyi 'szántóföldi növényre érvényes. Hatezer négyzet- méter területen 6 ezer forint összeghatárig téríti meg a jégkárokat az Állami Biztosító. A 6 ezer négyzetméteres terület biztosítási díja egy évre 144 forint. A biztosítások egy termesztési idényre érvényesek. Épp ezért célszerű mielőbb 'megkötni, hogy már egy esetleges korai jégverés kárai is megtérüljenek. Az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ KŐMŰVES SZAKMUNKÁST, KŐMŰVES SEGÉDMUNKÁST, valamint víz- és központifűtés-szerelő (lakatos) szakmunkásokat vesz fel AZONNALI BELÉPÉSSEL. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: az ÁFÉSZ ipartelepén, az ipartelep-vezetőnél : ClM: Orosháza, Katona József u. 5. A Műszaki és Fafeldolgozó Erdészet keres a sarkad-remetei gépműhelyébe munkavállalókat, hegesztési gyakorlattal rendelkező LAKATOSOKAT, viasszerkezetek gyártásához. FESTŐT, vasszerkezetek festésére. MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZERELŐT traktorok, pótkocsik, teher- és személygépkocsik javítására. Jelentkezés: mindennap 7—14 óráig, szombat kivételével Sarkad-Remetén. r Egész évben gyűjtse a „Márka kupakot! 99 ötven „Márka” kupakért egy-egy sorsjegyet adunk, ha 1978. december 31-ig eljuttatja, vagy elhozza a begyűjtőhelyre. Cím: 1061 Budapest, Hegedű u. 9. Az átvétel időrendje: hétfőn, szerdán és pénteken 13-tól 16 óráig. Bármilyen „Márka” üdítőitalos kupakkal szerencséje lehet! Sorsolás: 1979. január 13-án Főnyeremény: egy Zsiguli személygépkocsi és további értékes nyeremények. J MUNKDDLKQLOM APRÓHIRDETÉSEK Motorok kis- és nagyjavítását, garanciával vállalom. Imre József,^észtő^RévaLj^S^ ________ E lcserélném dunaújvárosi 1 szoba, összkomfortos, állami lakásom békéscsabai vagy orosházi hasonlóra vagy kis kertes családi házra. Dunaújváros, Radnóti Miklós út 2. I. 3., özv. Gyocsósné. NDK mély kocsi 1000 Ft-ért eladó. Békéscsaba, Szabolcs utca CP—1. ép. B. lh. II. emelet 8. Állást változtatna 1957-ben végzett agrármérnök, íőagronómu- si, főágazatvezetői, esetleg ágazatvezetői munkakörbe. Ajánlatokat ,,Lakás szükséges” jeligé- ré a békéscsabai hirdetőbe. Városközpontban egyszobaösszkomfortos, udvari házrész, mellékhelyiségekkel, szőlőlugassal, veteményeskerttel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Szalay, Békéscsaba VI. k., Thurzó utca 1/2. Olajfestményeket veszek, ,,Szép kép” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 22 méteres tanya lebontásra eladó, príma fűrészelt faanyagból Boris Sámuel 5800 Mezőkovács- háza, Táncsics u. 54. Pest közelében, gödöllői kétszobás családi házat cserélnék békéscsabai vagy gyulai (tanácsi, szöv. kertes) egyszobásra értékkülönbözettel. „Kölcsönös OTP” jelige a kiadóban. UC-s 127-es Fiat kitűnő műszaki állapotban eladó. Érdeklődni : Szarvas, telefon: 145. (nappal). Szegedi másfél szobás, összkomfortos lakásom elcserélném gyulai 1 szoba, összkomfortosra. „Bizalom 95398” jeligére a sze- gedi hirdetőbe. 1 db 3 éves, 180 cm magas cső- dör eladó. Sarkad, Hajdú 54, Eladó 800 db előnevelt tojóhibrid jérce, 16 hetes. Üjkígyós, Temető út 10. Gedó. Veszprémi kétszobás (51 négyzet- méteres) gázfűtéses, tanácsi lakásomat hasonló békéscsabaira cserélném. Kiss József, Veszp- rém, Endrődi 57. Ili fi 2. Eladó beköltözhetően, Szeghalom, Dózsa út 1—3. C lépcsőház 1/4 OTP-s lakás. Érdeklődni: Szeghalom, Árpád út 58. sz. alatt. MTZ traktor eladó. Érdeklődni: Gyula, József-szanatóriumi vonatmegálló, új gátőrház, Szabó István. 108 négyzetméter hétvégi telek a békésszentandrási szőnyegüzemmel szemben eladó. Érdeklődni: Szabó Imre. Békésszentandrás, Bajcsy-Zs. 40. A DÉMÁSZ hódmezővásárhelyi üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy Tótkomlós, Katona utcában épült 20 kV-os légvezetéket, valamint transzformátorállomást 1978. május 19-én feszültség alá helyezi. A létesítmény megközelítése és érintése életveszélyes. Az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ autószerelőt és autóvillamossági szerelőt keres felvételre. Jelentkezni lehet: Orosháza, Katona utca 5. Darók József csoportvezetőnél. Szerződést kötünk nyári és őszi érésű étkezési Desire burgonya ELADÁSÁRA, 5, 10, 20, 40 kg-os kiszerelésben. Szállítást is vállalunk. Dunamenti Mgtsz Apostag. Telefon: Solt, 103. Megegyezés szerint ELADÓ 1 db „Robur tehergépkocsi LO. 2501-es ponyvával. Érd.: Szőrme- és Kézműipari Vállalat, Békéscsaba, Berényi út 27. HirdetménY A Tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár május 17—25- ig várja látogatóit a Budapesti Nemzetközi Vásárközpontban: Bp. X., Dobi István út 10. Nyitva: 10—18 óráig, — ma, a nyitás napján, május 17-én és a szakmai napokon, május 18-án, 19-én, 22-én, 23-án és 24-én a nagy- közönség részére 14—18 óráig. BKV-különjáratok a metró Örs vezér téri végállomásától és a Népszínház utca —József körút sarkáról. Vidéki látogatóknak 33° n-os vasúti kedvezmény. Rendezi a HUNGEXPO. Az újkígyósi Aranykalász Mgtsz MEGVÉTELRE KÍNÁL brucellózistól és leptospirosistól mentes törzstenyészetéből, Cornwall és angol nagy, fehér fajtájú kan és koca süldőket. Cím: 5661 Újkígyós, Aranykalász Mgtsz. Telefon: Újkígyós 10. A DËGAZ békéscsabai üzemegysége Kétegyházi út. felvételre keres GYAKORLOTT GÉPÍRÓT titkárnői beosztásba. Jelentkézni lehet a fenti címen. Szanazugi hétvégi pihenőnkbe azonnali belépéssel TAKARÍTÓNŐKET veszünk fel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat üdülőjében a gondnoknál. A Dürer Nyomda azonnali be- lépéssel felvesz férfi segédmunkásokat. Fizetés a kollektív szerződés alapján. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Békéscsaba, Szerdahelyi utca 2/A. A BUBIV gyulai bútorgyára üzemvezető-helyettesi és műszaki osztályvezetői munkakörökbe, gyakorlattal rendelkező faipari mérnököket vesz fel, azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: Gyula, Balázs deák u. 6. A Gyulai Kötőipari Vállalat (Gyula, Kossuth L. u. 7—11.) felvesz kötő-hurkoló, szak- és betanított munkásokat, síkkötő. kesztyűkötő, varrónő munkakörbe. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, _________________ S zakképzett kereskedelmi dolgozókat, kocsikísérőket és raktári segédmunkásokat felveszünk. FŰSZERT, Békéscsaba, Csorvási út.__________________________________ A z eperjesi Ifjú Gárda Mgtsz pályázatot hirdet bel$ő ellenőri, bérszámfejtői munkakör betöltésére. Követelmény : mérlegképes könyvelői tanfolyam, 5 év mg.-i gyakorlat, érettségi, képesített könyvelői képzettség. Jelentkezés : írásban, vagy személyesen a tsz elnökénél. __________________ A z Építőipari Szállítási Vállalat 1. üe. békéscsabai kirendeltsége, Békéscsaba, Szerdahelyi út, felvételt hirdet autó-, motorszerelő és nehézgépkezelő állás betöltésére. Női, férfi segédmunkásokat állandó létszámba felveszünk. Herbária, Kazinczy u, 11,_______ A Göngyölegellátó Szövetkezeti Vállalat felvesz takarítónőket, fűrészgépkezelőket, leszedőket, szegezőket. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Gyár utca 4, ________ F érfi raktárost felveszünk. Jelentkezés az iskolacentrum központi konyháján. Békéscsaba, Gyulai út._________________________ Ä Békéscsabai Építőipari Szövetkezet, azonnali belépéssel felvesz : esztergályos, lakatos, kőműves, asztalos, festő-mázo- ló, víz-, fűtésszerelő, parkettázó, villanyszerelő szakmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat, kubikosbrigádokat. . Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Vörös Október sor, személyzeti vezetőnél. A BUBIV gyulai bútorgyára vil- lamostargonca-vezetőt, valamint női és férfi dolgozókat vesz fel azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: Gyula, Balázs deák u. 6. A Békéscsabai Kötöttárugyár felvesz: bedolgozó munkahelyi javításhoz gépkocsival rendelkező varrógépműszerészt. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. __________________________ A Szarvasi Állami Tangazdaság örménykúti kerülete tehenészeket keres. Lakást a teleppel szemben levő lakótelepen biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen a kerület állattenyésztőjénél. MEZŐGÉP Vállalat, Békéscsaba A Gyulai Fa- és Fémbútoripari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz: lakatos, asztalos és festő szakmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat, gyors- és gépírót, gépipari technikumi végzettséggel rendelkező minőségi ellenőrt Jelentkezni lehet a szövetkezet Zrínyi tér 1. sz. alatti, a sportpályával szemben levő irodahelyiségében, a személyzeti vezetőnél. Hirdessen lapunkban! A bordányi Előre Mg. Szakszövetkezet közli, hogy az 1978-as évre borsófertőtlenítési szerződések kötését megkezdte. Ezenkívül vállaljuk mindennemű szemes termény, raktár, magtár gázosítását, molytalaní'ását, zsizsiktelenxtést, patkánymentesítést granciával. CÍMÜNK: 6795 Bordány, Kossuth u. 38. Fertőtlenítő és Növényvédő Üzemág 6723 Szeged, Tarján 202. ép. Telefon: 51-986. (Szombat kivételével 8—12 óra között.) mksnenlhi vállalat a televíziók gazdag választékával már időben felkészült a labdarúgó VB-re Színes és fekete-fehér tv-k vásárolhatók: az állami és ÁFÉSZ szaküzletekben V