Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-16 / 113. szám
1978. május 16., kedd Hetvenöt éve alapították a Tevan Nyomdát Megjelent a Békési Élet Vallomások egy film nyomán Cséplő Gyuri a sarkadi cigányklubban Iíj. Schilfer Pál, a film rendezője, alkotói szándékáról vall a sarkadi klubban Fotó: Gál Edit Közművelődési és tudományos folyóiratunk, a Békési Élet 1978. évi második száma a közelmúltban jutott el az előfizetőkhöz és a Példányonkénti vásárlókhoz A folyóirat szerkesztő bizottsága nagy teret szentel ebben a 75 éve alapított Tevan Nyomdának, melynek emlékeit Svecz András képes összeállításából ismerheti meg az olvasó. Petőcz Károly a felszabadulás utáni lapokban tallózva gyűjtötte össze a gyomai Kner Nyomdáról közölt cikkeket, melyek a Tevan Nyomdával kapcsolatos emlékezéssel együtt széles horizontban láttatják megyénk két nagy nyomdájának történetét. Érdekes írással zárul a folyóirat e része: Vadas József mutatja be a Kozma Lajos tervezte gyomai Kner-házat, amelyben ma a nyomdaipari múzeum kapott helyet. A Békési Élet Tanúl- mány című rovatában Cserei Attila „A marxizmus- leninizmus, mint a szocialista hazafiságra és internacionalizmusra nevelés elméleti alapja”, valamint Zsigmond Gábor „Botanika Az 1978-as ünnepi könyvhétre a Corvina Kiadó új sorozatot indít útjára, „Műterem” címmel. A sorozatnak az a célja, hogy megismertesse a képző- és iparművészet különböző területein alkotó mai művészek munkásságát. A sorozat most megjelenő kötetében Kokas Ignác érdekes és sokoldalú festészetével találkozik az olvasó. A művész festői világa hosszú évek alatt tájélmények hatásán érlelődött az elvont fogalmak képi megjelenítéséig. Vitákat kiváltó festészete izgalmas kérdéseket adott fel a kötet szerzőjének, Rózsa Gyulának, a kortárs képzőművészet ismert kritikusénak. A kötetet Kokas Ignác alkotásainak 13 színes és 24 feketefehér reprodukciója illusztrálja. A „Műterem”-sorozat most megjelenő második köteté12. — Az nem lehet, a pénznek, tizenkét ló árának itt kell lenni elásva. Hetven arany egy ökölnyi bőr- szütyőt teletesz. Azt észrevettük volna az asszonyon. — Mondta a dörmögős, és a nádkunyhóra hajította a fáklyát. Égett, mint a veszett fene. Lángjánál vasvillákra kaptak, nagy buzgalommal szurkálták az udvar földjét. Ahogy fénye fakult a kunyhótűznek, úgy táplálták ruhásládáink széthasigatott darabjaival. Mivel kétségbeesésem a mondottak láttán nem fokozódhatott, harag támadt bennem. Ha apámék vesztek, ezeknek veszniök kell! Száz mesében hallhattam, hogy az okos, sok haszontalant átal ugrik. Villázták a földet. Egyszer csák fába szúrt a villa. Rikkantottak akkorát, a nádi verebek fölsuhantak a fészkükből. Ástak. Egy kis hordó bukkant elő, teli megérett pálinkával. Nekiestek, Szítták nádszállal, akár az anyatejet. Ástak tovább. Tántorogtak. Megint ittak. Egyszer csak, mint a zsák, elterültek eszetlenül. és társadalombölcselet Tes- sedik Sámuel munkásságában” című cikkét közlik. Araczki János a közép-békési centrum kérdéséhez szól hozzá, Makoviczki János szintén Békéscsaba, Gyula és Békés város együttesének sokoldalú jelentőségét elemzi. A „Tények, ' dokumentumok, emlékek” című rovatban hat szerző művét tették közzé. Ezek közül különösen említésre méltó Szénászky Júlia „Egy újkőkori szobor töredéke”, valamint Szabó Ferenc „Bodoki Károly munkássága a reformkorban” című írása. A folyóiratot, a Szemle-, a Hírek- és a Bibliográfia- rovat zárja. Ez utóbbiban Szabad Olga teszi közzé Békés megye megjelenését az országos napi- és hetilapokban, valamint Baukó Dóra a gyulai Várjátékok sajtó- visszhangját 1973—75. közötti években. Említésre méltó Balogh Ferenc és Darabos György képsorozata Békésszentandrásról, a fejlődő nagyközséget 8, igen szép fotográfiával mutatják be. ben Koczogh Ákos bemutatja Fin ta Lászlót, a kiváló ipari formatervezőt, a magyar autóbuszok elismert alkotóját 3 színes és 65 fekete-fehér fotóval illusztrált könyvében. Nagy sikerre tarthat számot a Lesznai Anna képeskönyv, amely 78 színes kép bemutatásával, versek, prózarészletek, mesék, hímzések, hímzéstervek, festmények és könyvdíszek közreadásával örökíti meg a művésznő sokrétű életművét. A magyar építészet és iparművészet egyik jelentős alakja volt Kozma Lajos. Régi adósságot törleszt a 200 rajzzal és mintegy 200 fekete-fehér fotóval gazdagon illusztrált kötet. Az eredetileg német nyelven megjelent „Az új ház” című könyv magyar nyelvű kiadása az új építészet legfontosabb elveit ismerteti. Apámék orvosságnak érlelték azt, mert mindenre jó volt. Kicsi vízzel itták früstök előtt, de ha dagadás jött kézen, lábon, anyagra locsolva lelohasztotta. És használt begyulladt sebekre téve. Másztomban egy száraz ágat löktem le. Senki sem rezzent. Ráültem a Kakasra, s lépésben ki. Lábam nem érte a kengyelt, arra meg idő nem akadt, hogy fölcsatoljam. Szerettem volna a szuflát beléjük fojtani, de hát egy kilencéves fiú hogy is vághatná nyakát három rablónak egyszerre. Sose tudtam volna megtenni, később sem. Születni kell arra. Megyek, eresztett kantárral, majd tudja a Kakas hová vigyen, mert énnékem a kerek világon már senkim sincsen. Ahogy elhagyom a tanyahelyet, hát látom, jön utánunk Bársony, meg a Betyár. Megörültem neki. Legalább mi négyen, jó pajtások egy úton járunk. Délig elmegyünk, s mindig csak nyugatnak. Ha vizek, érpartok visszafelé is fordítanak bennünket olyA Békés megyei Moziüzemi Vállalat érdekes feladatra vállalkozott. A sok vitát, de ugyanannyi elismerést kivívó újszerű, dokumenta- lista film, a Cséplő Gyuri, segítségükkel juthatott el a sarkadi cigányklubba, ahova ellátogatott — éppen az ankét alkalmából — a békési cigányklub 13 tagja is. Kicsit korábban érkeztünk, s így volt alkalmunk elbeszélgetni a klub születéséről a nagyközségi tanács titkárával, Megyesi Pállal. — Két éve alakult ez a klub. Hogy szükség volt rá, azt bizonyítja, hogy a 670 cigány lakosunkból 130-an léptek a klubtagok sorába. Pénteken tartják a nagyobb rendezvényeket, vasárnap délután pedig többnyire a biliárdszobát és a könyvtárat keresik fel. A könyvtár — nevezzük így — az öreg szekrényben kiselejtezett, agyonrojtoló- dott könyvek halmazából áll. Alaposan ráférne a felújítás, hiszen nem mindegy, hogy a szép gondolatokat közvetítő írásokat viszo- lyogva, vagy gyönyörködve veszi-e kézbe az olvasó. kor, azért utunk egyre távolabb megy a szomorú Kupától, ahogy véltem, Bati- dának. Az éhség rágta a gyomrom, hogy majd a szédülés megfogott. Míg legeltek a lovak, nézem a nyeregtáskát, hátha maradt valakitől csak egy falatka görhe legalább, de morzsája sincsen. Hanem ott volt apám ün- neplős pipája, cinezett oldalú, ott a dohányzacskója, varrottas, teli szép sárga vágottal. Meg a tüzikész- ség. Tömöm, csihhantok, szívom, kojtolok, akár egy békebeli trágyadomb, elcsitul tőle az a veszedelmesen korgó gyomrom. Attól kezdve le se vettem az agyaramról a pipát. Estefelé elérünk egy cserfás ligethez, de körülötte zugadalmas nádtenger, nem is hinné az ember, hogy ember lakhatja azt. Csak előtűnik egy rongygubás ember. Kiállásáról látszott, hogy messziről észrevehetett, utunkba állt, rám kiáltott: — Hát te hunnan loptad ezeket a szép lovakat, te? — Nem loptam én, bátya, örököltem. — Még hazudsz is, szállj le gyorsan, hová mégy? — Vásárhelyre. — Na, nem sokáig lösz akkor örökségöd, mert a tö- rököktül épp egy hete szabadult ki Szöged, meg Vásárhely, vértös némötök szállottak a helyükre, de a bogámyi marhát összeszö- dik éhükben, nehogy a jó lovat meghagyják. Közben megérkezett a film, és rendezője, ifj. Schiffer Pál is, a moziüzemi vállalat képviselőinek kíséretében. Az óriási hangzavart a rendezői karszalaggal ellátott markos fiúk hamarosan elcsitították, hellyel kínálva közben az ácsorgókat, de így is vagy 30—40-en állni kényszerültek. A színes, pergő képeken felvillanó zalai cigánypucr'k nyomort, betegséget, kiszolgáltatottságot árasztó valósága a nézőket sajnálkozó morajra, hangos beszélgetésre ingerelte. Lökdösték egymást, s az általuk is oly mindennaposán újraélt helyzeteknél- csak hümmögtek, vagy egyszerűen néhányan unottan kifordultak az ajtón. Nekik nem hozott a film újat, izgalmasat, míg a többieket számvetésre is kényszerítette a film letagadhatatlan igazsága. A vetítés után nagyon későre járt az idő, 9 óra is elmúlt, mégis jöttek, egyre jöttek az emberek jó szót hallani, gondjaikról vallani, mert a film bennük — Cséplő Gyuri és társai sorsa által — saját bajaikra — Akkor hát mit csináljak, bátyám? — Betanyázol hozzám, míg csitul a hadigépezet, aztán majd látjuk, merről fúj a szél. Nem sok jót néztem ki az öreg Nádlaciból. Látszott házatáján, hogy istenvilág óta itt lakik ugyan, de egy tyúk nem kárált körülötte, egy bárány nem bégetett. Csontváz kutya ácsorgott a sárház végén, egyet sem vakkantott. Lyukas subadarabbal játszott a szél egy ág hegyén. — Egy pipadohánnyal azért megemberelhetnél, ecsém — így az öreg, mert akkor is füstölt a szám. Hozzék pipát, szívesen kínálom. — Pipástul, ecsém, pipástul. — Kiadjam a számbul az utolsó betévő pipát? — Majd kivöszöm én, ha nem adod — hetvenkedett az öreg, mert közben leszálltam a Kakasról. Odaadom a pipát, de nem hagytam szó nélkül. — Hát kennek se pipa, se dohány, más szögény embör gyerekének kívánja ki kend az egy szál csutorát. — Én ilyen embernek a házában nem tanyázok, kikaptam az öreg szájából a csutorát, föl a Kakasra, el- rugtattam. A másik két ló utánam. Kiabált egy edeig, de a szarkák cserregése elnyomta hervatag hangját. Hát a végén a gatyámat lehúzná a vén toportyán, az életem eloltaná, ha hagynám. (Folytatjuk) irányította a figyelmet. A békésiek kérésére elsőként ifj. Schiffer Pál fogalmazta meg a film születésének rendezői szándékát: — Filmem elsősorban nem a cigányokhoz szól. Kevesen tudnak csak arról, hogyan élnek, milyen emberek ők. Nem tudják, hogy a cigányságon belül is vannak rétegződések, lényeges különbségek, s hogy milyen gondokkal küszködnek szinte valamennyien. Ügy éreztem kollégáimmal együtt, hogy be kell számolnunk arról, miként élnek mellettünk és kü- lönváltan a cigányok; ezért a jobbítás szándékával született meg immár harmadik cigányokról szóló fimem is, a Cséplő Gyuri. A békési cigányklub egyik tagja — megragadva a fórumlehetőséget — társai előtt a cigányok beilleszkedésének módjáról . próbált saját példáján keresztül beszélni. Ahogy kicsit számunkra furcsán, de jó szándékkal fogalmazta: — Be kell végre „fészkelődjünk” a rendes emberek közé. El kell érnünk, hogy mi is kimondhassuk végre, vagyunk olyanok, mint mások. Mindig az orrunk alá dörgö’ik a házépítési segélyt. Pedig meg kell értsék, szükségünk van rá, mert egyedül nem vagyunk képesek saját sorsunk megváltoztatására. A község párttitkára, Kesztyűs Lajos, ellenpéldaként felhozta a cigányság érdekében Békésen tett intézkedéseket. Ezután egy sokgyermekes asszony emelkedett szólásra : — Mi sokan rendesén neveljük gyermekeinket. Az enyémek nem hiányoznak az iskolából sem, tisztón, szépen járatom őket. — Aki akar, az dolgozhat! — emeli fel csendre intő kezét Kovács Gyula, a cukorgyár kiváló dolgozója. Az igaz, munkával kell bizony tani, de lehet. Csakhogy a jelenlevők közül nagyon sokan nem ezt az utat választják. De hiszen tudjátok ti is, hánynak van itt közüle- tek állandó munkahelye! — Aki szeret dolgozni, annak megvan a becsülete! Én is hat éve dolgozom a kórházban, és megbecsülnek! — kiált be egy jól megtermett asszony. A hirtelen beállt csöndet a film rendezője töri meg: — Látják, ezért is készítettem ezt a filmet. Gondolat- ébresztőnek szántam. S hogy nem hiába, azt a mai est is bizonyította. Ügy érzem, a filmem által felvetett gondolatok továbbgyűrűznek és számvetésre késztetik majd az embereket. S akkor már nem volt hiábavaló. B. S. E. KÉPERNYŐ Chrudinák és munkatársai Ha valami tudomásom van az arab világ változásairól, az afrikai forrongásokról és a közel-keleti konfliktusokról, azt jórészt Chrudinák Alajosnak köszönhetem. A népszerű televíziós riporter ugyanis már olyan sokszor kalauzolt a számomra ismeretlen világrészekbe, járt helyettem is a frontvonalak mentén harcoló katonák közt, hogy gyakran a kedvéért is utánaolvasok a képernyőn látottaknak. Mikrofonja mindig ott van, ahol történik valami, ahol a bemutatott emberi sorsokon át a változó történelem egy darabjának lehetünk tanúi. Az sem zavarja, ha az emberi történések éppen a háborút jelentik : sokszor személyes biztonságát is kockáztatva vállalja hivatását. Persze nem egyedül, hiszen a legkisebb televíziós stábhoz is hozzátartozik egy operatőr, aki kamerájával ott van az eseményeknél. Ezek a munkatársak is megérdemlik az elismerést. Amilyen színvonalas volt kezdetben a tv Hét című politikai műsora, olyan makacs terjengősség teszi élvezhetetlenné immár hosszú idő óta a bemutatott riportok szinte nagyobbik részét. Ha tömény unalom terpeszkedik a képernyőre, a néző hajlamos azt hinni, hogy a riportok hosszabb mérete ingerel a tv-készülék kikapcsolására. A legutóbbi adás alkalmával is a gumicsonton rágódó beszélgetések már-már elüldöztek a képernyő mellől, amikor a műsorvezető még azzal ijesztgetett, hogy ezúttal egy hosszabb riport következik. Ám akkor bebizonyosodott, hogy ha egy riporternek van mondanivalója, s azt frissen, érdekesen, a néző helyett is kérdezőén ötvözi műsorába, akkor a hosz- szabb terjedelem se válik terjengőssé. A Háború a Szaharában című riport- film miatt végül mégis érdemes volt megnézni a Hét műsorát. Állítólag a véletlennek köszönhető, hogy Chrudinák Alajos ma az arab nyelvterület egyik sokaldalú ismerője. Az idegen nyelvek kiválasztása idején eredetileg talán törökül tanult, s egyik kollégája megkérte, hogy cseréljen vele arabra. Akárhogy is kezdődött, de az eredmény az lett, hogy a legmarkánsabb televíziós egyéniségek közé tartozik a változó frontvonalakon felbukkanó, a beduinok sátrától a palotákig egyaránt járatos riporter. Beszélgető partnerein látszik, hogy szívesen veszik, amikor anyanyelvükön szólal meg. A történelmi helyzet miatt zömmel háborús híradások a közel-keleti és afrikai Chrudinák-riportok, ám a fegyveresek megszólaltatá- kor mindig az igazságos béke vágya kap hangot a szavakban. Legutóbb például a szaharai nép jogos önvédelmi harcát láthattuk, s a magyar televíziósok kedvéért még egy kisebb ütközetre is vállalkoztak a cserzett bőrű sivatagi katonák. Most is fórumot kaptak a , másik oldal” emberei, akik ha rádöbbentek az egyenruha mögötti ember voltukra, elborzadva tapasztalhatták saját pusztításaik eredményét. Az elfogott tisztek egyike például őszinte elismeréssel beszélt a szaharai nép erejéről, hősiességéről, majd szomorúan megjegyezte, hogy a támadásokat szervező Marokkóban nagyon sokan nem is tudják, hogy milyen ez a háború. Ha a világon mindenki láthatná Chrudinákék igazságot keményen kimondó riportfilmjeit, bizonyára kevesebb lenne az agresszió. (Andódy) Ünnepi könyvhét A Corvina Kiadó új kötetei TÓTH BÉLA: Legendák a lóról
