Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
Főzőkanáltitok NÉPÚJSÁG 1978. április 9-, vasárnap o Egészség— higiéné Lelki egészségvédelem: mentálhigiéné Divat Egyszerűen, kevésből Napjainkban sokat foglalkozunk a testi egészség, a fizikai egészségvédelem kérdéseivel. Az egészségvédelem, az orvostudomány nagy eredményei, a járványok, a hiánybetegségek (pl. skorbut) stb. legyőzése tisztelettel töltik el az' embereket. Joggal hívják fel milliók figyelmét a fizikai ártalmak elkerülésére, a testi épség megóvására. Amíg a fentiek a tömegek számára több-kevésbé kézzel fogható igazságok, addig a lelki higiéné, tudományos szóval mentálhigiéné szempontjai meglehetősen elhanyagoltak. Pedig a rohanó élet, a mindennapi feladatok állandó differenciálódása, az emberi tevékenységek fejlődése, az ismeret- anyag megnövekedése stb. egyre nagyobb terhet ró az emberre. A lelki panaszok, ideges bántalmak, egyre jobban terjednek, s joggal tehetjük fel a kérdést: „Ki nem ideges?” A megelőzés s az esetleges lelki bántalmak hatékony gyógyítása, a visszaesések elkerülése a modern mentálhigiéné (egyesek a pszichohigiéne kifejezést használják inkább) fontos célja. A technikai, fizikai gondolatokkal megtöltött emberi tudatban helyet kérnek az emberi személyiségről szóló ismeretek. A rohanó, elidegenedéssel veszélyeztetett világban nem lehet megfeledkezni az életben, a lelki egészségben oly fontos szerepet játszó érzelmek, élmények, indulatok vagy a szorongás hatásáról. A lelki egészségvédelemben lényegesek az emberi kapcsolatok. Társadalmunkban mindenütt érezhető ennek jelentősége. Érdekek, kicsinyes érzések (gyűlölet, irigység, rivalitás), szenvedélyék (szerelem, féltékenység) csakúgy mozgatói lehetnek az emberek viselkeMostanában gyakran állnak meg az emberek a tavaszi utcán és csodálkozva kémlelnek valahová a magasba. Vajon mi történhetett? Az öreg fák ágai között tarka tollú, bóbitás madarak üldögélnek, csipegetnek valamit, és be nem áll a csőrük. Egyfolytában pir- regnek, mintha szárnyas, nagy tücskök volnának. Tollazatuk fahéj színű, torkuk fekete, a farok vége szép sárga, szárnyaikon világos szalag és élénk piros, elszarusodott tollvégek. Ez utóbbiakról kapták magyar nevüket is: csonttollú. A légfeltűnőbb azonban a nagy bóbita, mely a fákon üldögélő madarakon már messziről szembetűnik. Ezekkel a különös madarakkal Magyarországon legfeljebb késő ősztől tavaszig találkozhatunk. És akkor sem minden évben. Gyakran hosszabb ideig legfeljebb ha mutatóba érkezik néhány, a következő évben azután egyszerre csak azt vesszük észre, hogy tele van velük az egész város. Az ostorfákon és a japán akácokon üldögélnek csapatostul és buzgón szedegetik a termést. Ha egy-egy fát már megkopasz- tottak, felkerekedik az egész csapat, átszállnak a következőkre, hogy ott folytassák a lakmározást. Felkeresik a közeli tócsákat, pocsolyákat, kerti csapok körül meggyűlt vizeket, hogy szórójukat oltsák. Annyira szelídek, hogy néhány méterről is megfigyelhetők. A csontollú igazi hazája a magas észak, Skandinávia, Finnország és Ázsia északi désének, mint ezek hiánya. Az emberi kapcsolatok kialakulása már a születés után (sőt azelőtt is) alapvető, hiszen a csecsemő és a gyermek élete a családban, az anyai, szülői kapcsolattól függ, s ez nem csupán a testi, hanem a lelki fejlődést is meghatározza. A gyermek biztonsága, lelki harmóniája, teljesítőképessége, munka- és alkotókészsége a családban és az iskolában kapja meg az alapjait. A feldúlt családi körülmények között, szülők nélkül vagy részeges apa mellett felnőtt gyermek sokféleképpen károsodhat. A csak munkájuknak élő szülők „mindent megadnak a gyermeknek” anyagiakban, de érzelmileg, emberi törődésben ugyanakkor semmit, vagy nagyon keveset nyújtanak. Ezért gyermekeiknél a legkülönfélébb ideges bán- talmakkal, antiszociális magatartással találkozhatunk. Ma már külön családtherá- piáról is beszélnek a lélek orvosai, akik éppen a család egészének harmóniájával, gyógyításával foglalkoznak. A család a lelki egészségvédelem, a mentálhigiéné alapja. A pedagógusok, az iskolaorvosok, a pszichológusok segíthetik felnövő ifjúságunkat, hogy iskoláinkban ne csupán testben, értelemben és ismeretekben gazdagodjanak, hanem személyiségükben is egészséges, harmonikus felnőtté váljanak. Tanulási nehézségek, vizsgadrukk, gondolkodási nehézségek egyaránt tárgyai, problémái, a lelki gyógyításnak, a megelőzésnek. A jó tanár-diák kapcsolat, az emberi törődés, a jó iskolai légkör sokat tehet a harmonikus, egészséges diákélet kialakításáért. Életünk nagy részét munkahelyünkön töltjük, ezért oly jelentős annak lelki viterületei. Mi itt Magyarországon északról is, északkeletről is kapunk vendégeket. Ezeket az adatokat a madárgyűrűzéseknek köszönhetjük. A budapesti Városligetben és Népligetben megjelölt madarak közül például néhányat a költőhelyeken kerítettek ismét kézre. Mielőtt a bizonyára megriadt csonttollút ismét útjára engedték volna, gondosan leolvasták a lábán viselt alumínium gyűrű számát és feliratát, és az adatokat nyomban elküldték Budapestre a Madártani Intézethez. Ott a megadott szám alapján a törzsköny-- vek segítségével már köny- nyű volt a kis vándort „beazonosítani”. És a válaszlevél a gyűrűzési adatokkal útjára indult a bejelentőhöz. Legutóbb, december vége felé, egy Ural környéki diákfiú levelét hozta a posta, mely egy Perm város közelében fogott magyar gyűrűs csonttollúról számolt be. Kiderült, hogy a 'madarat pontosan egy éve. 1974 decemberében jelölték meg a Népligetben, Budapesten, számos társával együtt. Közülük eddig csak ennek az egynek a vándordíjára derült fény az ügyes szovjet pionír jóvoltából. Korábban norvég gyűrűvel megjelölt csonttollú került madarászaink hálójába ugyancsak Budapesten. Azt is megtudtuk. hogy a csonttollúcsapatok nem állnak meg Magyarországon. hanem részben tovább húzódnak dél felé. Többek között Olasz- és Franciaországból, Korfu szilágunkra való hatása. Pályaválasztási tanácsadóink segítséget nyújthatnak abban, hogy az emberek képességeiknek megfelelő tevékenységgel töltsék életüket, olyan munkával, mely örömteljes és hasznos. A munkát és az alkotást, a produktivitást a megfelelő pálya mellett a munkahelyi légkör is befolyásolja. Ebben a jó vezetés, a munkahelyi emberi kapcsolatok rendkívül jelentősek. Nem egy kimerülés, összetörtség, kifáradás mögött munkatársak ellenségeskedése, meg nem értő környezet található. A lélektani és vezetés- lélektani ismeretek és az ilyen jellegű tanfolyamok segítik a jó légkört kialakító törekvéseket. A kedvező körülmények között végzett munka a dolgozók fejlődését, lelki egészségét biztosítja. A pszichológiai kulturáltság, a mentálhigiénés ismeretek megszerzése az emberi szenvedés csökkentéséhez vezethet. A legjobb körülmények között élő ember is 'küszködhet lelki nehézségekkel, konfliktusokkal, bajokkal. Alkalmilag a legegészségesebb idegzetű ember is kerülhet nehéz, vagy megrendítő helyzetbe (pl. hozzátartozó elvesztése), mely megértést, támogatást igényel. Természetesen tartó- sabb feszültségek érzésekor, hangulatzavar esetén orvoshoz kell fordulni. Sajnos előítéletek e téren is vannak, nemegyszer ugyanis megalázónak tartják, hogy a lelki okok miatt orvoshoz forduljanak. Az alapvető mentálhigiénés ismeretek sokat segíthetnek az említett gondok megoldásában. Ezért reméljük, hogy a mentálhigiéné hamarosan a korszerű egészségvédelem teljes jogú. szerves részévé válik. getéről érkeztek hírek Budapesten megjelölt példányokról. A csonttollú hazánkban védelem alatt áll, lövése, vagy más módon törénő pusztítása tilos. Pénzben kifejezett eszmei értéke 300 Ft. Gyerekek, ne bántsátok ezeket a szép, bóbitás északi vendégeket! Hanem akinek fényképezőgépe van, próbáljon felvételeket készíteni róluk. A madarak szelídek, könnyű a közelükbe jutni, a többi azután már a fényképész ügyességén múlik. Sch-E Innen-onnan VILLÄMCSAPASREKORD Guinness híres rekordgyűjteményébe, a „Rekordok könyvébe” újabb adat került: az amerikai Virginia állambeli Roy Sullivan esete, akit 64 éves koráig hatszor ért villámcsapás. VASÚTI SKANZEN CSEHSZLOVÁKIÁBAN Ceské Trebovában a vasutasok 4 hektár területen vasúti szabadtéri múzeumot létesítenek. A múzeum látogatói nemcsak két- és háromtengelyes gyors- és személyvonatokkal találkozhatnak a kiállításon, hanem láthatják az Ancsának nevezett népszerű „kávédarálót” is, amely annak idején a legkisebb helységekben közlekedett. A jó konyha egyik titka: a megfelelő fűszerezés. Régi írások szerint már időszámításunk előtt pár ezer évvel ismerték a fűszereket, sőt termesztettek egyes fűszernövényeket. A lakomáiról híres hadvezérnek, Lu- cullusnak a kertjében voltak olyan növények, amelyeket fűszerekben gazdag ételei ízesítésére felhasználtak. Még nagyanyáink is mesterei voltak a különböző ízkombinációival elkészített ételeknek, de az utóbbi időben az ízek mintha elszegényedtek volna. Háziasszonyaink nagy része csak a hagyományos fűszereket használja. így az ételek egyhangúvá válnak. Sokan — főleg a fiatalabb asszonyok — nem ismerik a fű- szerkincsünket, amelyek pedig változatos ízt, . sokfajta zamatot adnak az ételeknek A modern háziasszony konyhájából kiszorult, keveset használt fűszer: a majoránna. Pedig különleges ízt, zamatot ad a burgonyalevesnek, gombalevesnek, kelkáposzta- és burgonyafőzeléknek, az egészben sült csirkének, csirke töltelékének, nélkülözhetetlen hurkafélék, pástétomok ízesítésénél, bárányhús elkészítésénél. Kellemes ízhatást nyújt az ételeknek a babérlevél. Felhasználhatjuk tojásleves, savanyú halleves, burgonyaleves, bableves, húsleves ízesítésére, savanyú burgonyafőzelékbe, savanyú káposztába, vadmártásba, sőt sült hús készítésénél is felhasználhatunk keveset ebből az illatos fűszerből. Különleges ízt ad a savanyúságnak. A savanyúságot fűszerezhetjük még korianderrel, vasfűvel, kaporral, mustármaggal, borókabogyóval, fekete borssal. A borókabogyó kitűnő zamatot ad a sertés- vagy vadsültnek, páclé fűszerezésére is használhatjuk. (A vadpác fűszerezésére kitűnő fűszerkeverék : borsfű, kakukkfű, fehér mustár, bazsalikom, izsóp.) A kissé édes-kesernyésen zamatos, aromás, picit csípős ízű borókával fűszerezhetünk főzeléket, salátákat, húsételeket, savanyú káposztát, vadpástétomot. A sáfrány évszázadokon keresztül népszerű fűszer volt. Ma is használják — főleg az idősebb korosztályba tartozó háziasszonyok — húsleves, zöldségleves, mártások,- tészták, krémek, főzelékek ízesítésére, színezésére. Szép aranysárgára festi az ételeket. A szerecsendió is kedvelt fűszerféle. Zsírban sült hal-, tojás- vagy gombakrokett, krumplisfánk különleges ízt kap, ha összegyúrás előtt kevés szerecsendiót reszelünk bele. De ízesíthetünk vele különféle salátákat is, pl. burgonya- és zellersalátát. Értékes fűszerféle a tárkony. Illatos, csípős, pikáns ízű. Erdélyből került hozzánk. Híres az erdélyi tár- kányos bárányleves és báránysült. ízesíthetünk vele ragulevest, birka- és báránysülteket, savanyított ételeket. Diétás ételek fűszerezésére is alkalmas. Régi magyar fűszernövény : a csombor. Diétás ételekben fekete bors helyett használhatjuk. Különleges ízt ad a káposztás, burgonyás ételeknek, habból készült ételeknek, salátáknak, vadpácoknak, mártásoknak, savanyúságoknak, sült húsoknak. Kellemesen balzsamos illatú, pikáns ízű régi magyar fűszernövény a bazsalikom is. Paradicsomleves, babfőzelék, mártások, darált húsból készített ételek, halételek ízesítésére jó. Fási Katalin A fiatalok az öltözködésből általában nem csinálnak problémát. Ha nem is mindig a legcélszerűbbet, de a praktikus, egyszerű megoldásokat kedvelik. Ezeket a szempontokat figyelembe véve tanácsos, ha jól variálható alapru- hadarabokat szerzünk be, amelyek azután többféle kiegészítővel, többféle alkalomra is megfelelő öltözködést biztosítanak. Legtöbb fiatalnál elsődleges szempont, hogy mindezt olcsón, minél kevesebb darabbal oldja meg. A jelenlegi tendencia szerint a nők és a fiatal lányok öltözéke nem nagyon különül el, mivel mindkét csoportban a lényeges szempont a kényelem, a praktikum és a variálhatóság. A különféle összeállítások alapját mindössze hat ruhadarab adja: szoknya, mellény, vállkendő, nadrág, blézer, kötött kabát. ' Ezeket egymással variálva és más ruhadarabokkal kiegészítve hordhatják. Itt most csak néhány példa látható, de ennél jóval több megoldás is elképzelhető attól függően, milyen kiegészítő áll még rendelkezésünkre. 1. Egyenes vonalú szövetnadrág, bő ujjú, kis kerek galléros blúzzal, amit a derekán keskeny bőröv fog össze. Kiegészítőként viselhető hozzá a bolerós zerű kis mellényke. 2. Ugyanaz a nadrág egyszínű pamut ingblúzzal, az ingblúz alatt garbóval. A kicsit férfias vonalú enyhén karcsúsított blézer anyaga kordbársony. Kiegészítőtől függően egyszerű nappali viselet, de megfelelő blúzzal, cipővel stb. akár ünnepélyes öltözék is lehet. 3. Sportos stílusú összeállítás. Még mindig a nadrág az „alap” ingblúzzal, a nyakra színes kis kendőt köphetünk. Praktikus és megfelelő kiegészítő hűvös napokra a kényelmes, egyenes vonalú, puha, vastag kötöttkabát. A sildes sapka célszerű, ha ugyanabból az anyagból készült, mint pl. a blézer, mivel így ahhoz is viselhető. 4. Bő vonalú, alul széles, húzott fodorral díszített szoknya mintás flanellből, vagy egyszínű jerseyből. Hozzá egyenes vonalú ingblúz, derékon övvel. Ehhez az összeállításhoz a kötöttkabátot, a blézert, de a mellényeket is viselhetjük. A mellényke csinos, ha szoknyával azonos anyagból készül. A rajzon látható módon csizmával is viselhető. 5. Szoknya—mellény ösz- szeállítás az 1. rajzon is látható blúzzal. 6. Ugyanez a szoknya és a már eddig is szerepelt darabok újabb összeállításban. A szoknya egyszínű blúzzal és a blézerrel elegáns öltözék, amelyhez azonban nyugodtan viselhetjük a vállkendőt is. A kendő készülhet a szoknya anyagából, de lehet pl. nagymintás színes kasmírkendő is, ami jól kiegészíti az egyszínű, de összehangolt ruhadarabokat. Rajz és szöveg: Fodor Eta Száztizenhét éves filmhftsnfi A 117 éves azerbajdzsáni szőnyegszövőnő, Zibeida Seidajeva életét, aki több mint 100 éve dolgozik megszokott helyén a munkapadnál, a „Zibeida anyó” című dokumentumfilm örökítette meg. Seidajeva normája is ugyanannyi, mint mindenkié, s ő, aki a szőnyegszövőrészleg vezetője, magas kora ellenére mindig teljesíti. Kiemelkedő munkateljesítményéért Zibeida Seidajevát magas kormánykitüntetéssel — a Munka Vörös Zászló érdemrenddel tüntették ki. A legidősebb szőnyegsr - vőnő már régóta nyugdíjat kap az államtól, amelyből gondtalanul megélhetne, de nem akar elszakadni szeretett munkájától. Nemcsak, hogy dolgozik a gyárban, de küldöttnek is megválasztották a kis észak-azerbaj- dzsáni, kaukázusi városka, Kuba városi tanácsába. A filmfelvevőgép kamerája megörökítette a Seida- jeváék háza előtt álló terebélyes körtefát, mely egyidős Zibéidával. Családi ünnepek alkalmával ez alatt a fa alatt terítik meg az ünnepi asztalt, mely körül több mint 40 gyermeke, unokája és dédunokája gyűlik össze. Vannak közöttük tanárok, agronómusok, orvosok, egyetemi hallgatók. Zibeida 5 unokája nagyanyja nyomdokaiba lépett és szőnyegszövőnő lett. Zibeida nem az első, magas kort megért matróna a Seidajeva családban. Apja és anyja is több mint 100 évig élt. Kora nem változtatott a matróna lágy, jóindulatú jellemén. Most is mosolygós, szereti a jó tréfát. Zibeida Seidajeva csak egyike Azerbajdzsán 4600 matuzsálemének, akiknek többsége falun él és késő öregségéig fizikai munkával foglalkozik. Bóbitás madárvendégek