Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-08 / 82. szám

1978. április 8., szombat Tanuljuk egymástól a közművelődést Magyarország tájainak tárgyi emlékeit gyűjti 1922 óta Kun Zsigmond feleségével óbudai lakásán. Az idős házaspár mintegy kilencszáz darabos gyűjteményében bútorokat, cserepe­ket, kézimunkákat, fafaragásokat láthat az érdeklődő (MTI-fotó: E. Várkonyi Péter — KS) „Gyermekszínházat játszani rang!” A közhit úgy tartja, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában. A közmű­velődésben dolgozók, állami irányítók is gyakran általá­nosítanak úgy, hogy csak más megyék közművelődési módszereit érdemes kölcsön­venni, a megyén belül nem sokat tanulhatnak egymás­tól. Rácáfolt a hiedelemre az a múltkori találkozó, ame­lyet a megyei tanács műve­lődésügyi osztálya kezdemé­nyezett és ösztönzött a szeg­halmi és orosházi járás ve­zetői között. Tanulni, látni, hallani mentek a szeghalmiak az orosházi vidékre. Ahogyan az egyik hozzászólásban el­hangzott: „A megyei közmű­velődés szebbik arcát látták itt a jelenlevők.” Persze ez a munka sem önmagától lett szép és eredményes. Modern, de legalábbis kielégítő mű­velődési házak, megfelelő költségvetés, s nem utolsó­sorban jó szemléletű, mozgé­kony munkatársak kellettek hozzá. Nincs egyetlen község sem a megyében, ahol az állami irányításban és a művelő­désben dolgozók ne ismer­nék a törvénnyé emelkedett közművelődési határozatot. Hivatkoznak is rá, idézik bő­ségesen a tervekben, de az elveket nem egyforma szín­vonalon váltják valóra a gyakorlatban. Magyarul : a közművelődést még nem mindenütt sorolják a leg­fontosabb feladatok közé. Hogy a két járás irányítói nem tartoznak a törvényt csak szavaikban idézők kö­zé, arról bizonyságot tettek a vendéglátók is, és hozzá­értő, kutató kérdéseikkel a vendégek is Orosházán, Nagyszénáson és Csorváson. Nemrégiben Békéscsabán a megyében készült egységes közművelődési terveket ér­tékelő tanácskozáson hallot­tuk, milyen hibákat követtek el a tervek alkotói. Nem is könnyű feladat egy egész község művelődését feltérké­pezni, a különböző intézmé­nyek lehetőségeit és elkép­zeléseit koordinálni, a jövő képiét reálisan megtervezni ! Ez ma még keveseknek si­kerül. Igaz, hogy a tanácsban dolgozók többsége nem köz- művelődési szakember, de a w 15. Elsőnek Pelageja Amoszo- va bontotta meg a rendet, ö rendezett be majort elsőnek a háza mellett. Fürdő, ve­rem, kút meg veteményes. Minden egy helyen, kéz alatt. Még kerítést is húza- tott. Nehogy valaki, akár gyalogos, akár lovas, vagy bármilyen jószág véletlenül is betévedhessen hozzá. Később. Pelageja példáját követve, a többiek is utánoz­ták, most alig akad olyan ház, amelyiknek nincs beke­rített udvara. Pedig micsoda vádaskodás érté akkoriban! „A kulák- fajzat! Feldúlta a falut! Tönkretette a szülői házat! ...” Mindenki szidta. Szid­ták az idegenek. Szidta a Pavel rokonsága. Még Moszkvában is szidták. Igen, igen, még a fővárosból is előkerült valaki, aki sajnál­ta a más házát. Szemrehá­nyásokat tett. majdnem sírt: istenem, oda a falu szépsége. Különösen a kétszintes tor­nác miatt volt oda. Mi taga­dás, az öreg ház tornáca szép volt, ezt Pelageja is tudta. Esztergált oszlopokkal. Fa­községi költségvetés 60—70 százalékát oktatásra és köz­művelődésre fordítják me- gyeszerte. Meg kell hát néz­ni, milyen célokra áldozzák a forintokat! Egyik megyei vezetőnk fogalmazta meg a jelenlegi helyzetben választ­ható helyes utat: „Most még nem lehetnek szakképzett népművelők minden tanács­ba, de közművelődés-politi- kusok igenis lehetnek a ve­zetőink. A művelődés szak­mai részét bízzák a szakem­berekre, az ő feladatuk az irányítás legyen!” Amit Nagyszénáson lát­tunk, az a holnap útja, vagy legalábbis hasonló szintet kellene elérni a tanácsok, a művelődési házak, tsz-ek, helyi üzemek jó kapcsolatá- ban, egymást segítő közmű­velő munkájában. Mert a nagyszénási Október 6-a Tsz-ben függetlenített, köz- művelődéssel foglalkozó szakembert alkalmaztak, a nagyközségben közművelő­dési koordinációs bizottság figyeli gondosan a (helyi vi­szonyoknak megfelelő, frá­zisoktól mentes) tervek való­ra váltását, s a tanácsi ve­zetők naprakészen tájékozot­tak a művelődési ház életé­ről. Mint a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetői mondották, Csorvás a holnaputánt jelzi az egy­séges irányítású iskola és művelődési ház rendszeré­vel. A közművelődésben részt vevő erők koncentrálása, az anyagiak átcsoportosítása a szükségleteknek megfelelően, az audiovizuális eszközök ki­használása, az oktatás és művelődés összefonódása, az egységes szemléletű irányí­tás lehetősége mind-mind benne rejlik ebben a for­mában. Ma még azonban megoldandó feladat, hogy ne legyen túlságosan gyerek­centrikus ez a művelődés, jusson energia az idősebb korosztályok mozgósítására is. Minden hozzászólás, min­den gondolat azt igazolta ezen a tapasztalatcserén : hasznos volt a beszélgetés a két járás politikai és állami irányítói, közművelői között. Tanuljanak hát egymástól más járások, városok, köz­ségek vezetői, közművelői is, a találkozók mindnyájunk fejlődését szolgálják majd. B. Zs. rágásokkal. De bizony, té­len a pokolba kívánták a gyönyörű tornácot: a vizet is, a fát, akárha hegyre kel­lett volna felcip>elni. No és a hóvihar, a kutya idő? Ak­kora hóbuckákkal fújta be, hogy még a kaput is alig bírták kinyitni. Vlagyiszlav Szergejevics, nemhiába fiatalember, mind­járt az udvart kezdte di­csérni. — Csinosan Lakunk, csi­nosan! — mondta, amikor a lármás csoport a házhoz ért. Bizony, van is mit csodál­ni. A homlokzatot sárgásra festett deszkával borították be, új palatető (több mint kétszáz rubelbe került), a tornác városiasán beüvegezve — egy ilyen ház a városban sem utolsó. És milyen kelle­mes! Körülötte tágas az ud­var! Amikor Pelageja a községi tanácsnál kérte, hogy adják neki a ház mögötti parlagot, kinevették: nem vagy észnél, asszony. Még Pjotr Ivano- vics, azzal a híres eszével is, csak a bajszát pödörgette — képtelen volt öt évre előre gondolkodni. De ő gondolko­Már régen felismerték pe­dagógusok, pszichológusok és színházi szakemberek, mi­lyen fontos a fatal nemze­dékek színházi élményhez juttatása. A művészetet értő és szerető emberek nevelését a gyermekkorban el kell kez­deni. Hazánkban is egyre jobban 'kibontakozik a gyér- | I mekszínházi tevékenység, s ebben mi, Békés megyeiek is rangos helyen állunk. 1973- tól váltak rendszeressé Bé­késcsabán a gyermekszínházi bérletsorozatok, s a gyermek tájelőadások vidéken. Ma pe­dig már ott tart a Békés me­gyei Jókai Színház, hogy az egyre növekvő igényeket nem tudja kielégíteni. Gyer­mekszínházi bemutatóinkat gyakran közvetíti a televízió is, szakmai körökben pedig elismeréssel emlegetik a szín­ház gyermékelőadásainak színvonalát. dott. Elképzelte, milyen illa­tos lesz a parlag helyén a kis rét. Most aztán nincs, aki ne irigyelné a faluban! A nap már felkelt a túl­parton, amikor az asszony a vendégekkel az udvarra ért. Istenem, micsoda láto­más! Minden csillogó, játé­kos volt, aztán mint a tün­dérmesében, vörösbe váltott: az arcok is, a tető is, a fe­hér függönyök is az abla­kon. Vlagyiszlav Szergejevics vagy meggondolatlanságból — mégiscsak városi ember —, vagy tréfás kedvében fog­ta a tornác mellé támasztott villát, és elkezdte a szénát gyűjteni. Na, erre aztán lett nagy felfordulás. A nászasz- szony meg csak olajat öntött a tűzre. Merített egy korsó vizet a tornác melletti dézsá­ból, odafutott Vlagyiszlav Szergejevicshez : vizet nekik, vizet! Pillanatok alatt egyet­len ember sem maradt szára­zon. Mindenki csuromvíz lett. Még a széna is. összevissza dobálták, és úgy összetapos­ták, hogy a lovaknak is be­csületére vált volna. De az asszony most semmit sem sajnált. Könnyű volt a szíve — mindenkinél jobban neve­tett ... Nevetett... Ezalatt pedig közvetlen közelben, a ház fa­la mögött, eszméletlenül fe­küdt Pavel, s a halál ólálko­dott körülötte... Nem, nem! ö nem tagadja a bűnét. Bű­nös. Nem lett volna szabad felügyelet nélkül hagynia a beteg férjét. Nem szabad mulatságba menni, meg tisz­Egy -tízesztendős nemzet­közi szervezet nagyon fiatal­nak számít még. Ilyen rövid ideje alakult a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzet­közi Szövetsége, az Assitej (Aszitézs) ia, amelynek ma­gyar központja nemrég ülé­sezett Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében. A ta­nácskozásra színházunkból is meghívták az igazgatóság tagjait, művészeket és ren­dezőket. A szerdai találko­zón Kárpáthy Gyula író, a magyar központ ügyvezető titkára és elnökségi tagja számolt be a hazai gyermek­színházi munkáról. Elöljáró­ban elmondta, hogy az Assi­tej célja, hogy a gyermek­színházi tevékenység társa­dalmi jelentőségét megértes­se a közvéleménnyel. A mű­vészekben tudatosítani sze­retnék, hogy gyermekszínhá­zat játszani rang, legalább teket meghívni, amikor a férje beteg. Másrészt azon­ban, tűnődött később, jóval később Pelageja, mi lett vol­na Pavellal, ha akkor, abban a percben éppen nincs ott Vlagyiszlav Szergejevics? Al­ka halálra rémült, ő maga szinte az eszét vesztette, a felcser részeg, otthon a fé­szerben fekszik, azt se tudja, fiú-e vagy lány ... Vlagyisz­lav Szergejevics meg, mintha egész életében azzal foglalko­zott volna, hogy segít az olyan idétleneken, mint ők. — Petrenko! Cipeld a fel­csert a kúthoz, és addig lo­csold. amíg az a kurafi ma­gához nem tér. Fjodorov! Szerezz kocsit, és teljes gőz­zel hozd a. kerületből az orvost. Gyerünk! Azonkívül ő maga sem ült karba tett kézzel, amíg ki nem jött Pavelhoz az orvos. Kigombolta az inggallérját, kiszellőztette a szobát, meg­hagyta, hogy minden ablakot nyissanak ki, még egy csepp vizet is töltött Pavel szájába — vajon mindez eszébe ju­tott volna Pelagejának? Nem, nem, akármennyire is rágalmazták és kiplety­kálták az asszonyok emiatt a tiszt miatt, az igazat meg­vallva: akkor, azon a regge­len, ha valaki megmentette a haláltól Pavelt. akkor az ő volt, Vlagyiszlav Szergeje­vics. Pavel újabb betegsége, gondolta eleinte Pelageja maga a halál, az ő életének most már befellegzett. (Folytatjuk) olyan teljesítményt kíván, mint a felnőtteknek szóló produkciók. A gyenmekszín- házak nemzetközi kapcsola­tait kiépítve, egyre több szakmai találkozóval, rende­zőcserével, fesztiválok és kongresszusok szervezésével nyújtanak egymásnak mód­szertani, művészi segítséget a 35 ország színházai. Röviden ismertette az 1048- ban Budapesten megalakult hivatásos gyermekszínház múltját és jelenét, az Állami Bábszínház sikereit amelyek a gyermekszínházi munkát is ösztönzik. Beszélt a vidé­ki színházak előadásairól, kö­vetendő példaként említette a békéscsabai és a szegedi színházak együttműködését, amelyek a meseelőadások cseréjével évente négy új bemutatóhoz juttatják a gyerekeket. Megtudtuk, hogy igen nagy gond még a mű­sorválasztás, mert kevesen írnak a mai gyerekekről szó­ló műveket, s különösen ne­néz a tinédzser korosztályok­nak megfelelő színpadi mű­veket találni. Az elnökségi beszámolót követően az Állami Ifjúsági Bizottság, a Kulturális Mi­nisztérium Színházi Főosztá­lya, az Országos Pedagógiai Intézet, a Magyar Üttörők Szövetsége vezető képviselői, a német, a szovjet, a spa­nyol központok vezetői kap­tak szót, valamint színházak igazgatói, művészek, más ál­lami és társadalmi szervek vezetői mondták el vélemé­nyüket. Sík Ferenc érdemes művész, a Gyulai Várszínház művészeti vezetője például ismertette, hogy tavaly a Gyulán bemutatott Koszto­lányi mű, A szörny!, nagy gyermekközönséget vonzott. Ezen a nyáron is folytatják a gyermekszínházi munkát, mesebemutatóra készülnek, amelyet a gyulai strandfür­dő egyik üres medencéjében játszanak majd el. Sólyom Katalin színművész gyere­keknek szóló előadói műso­rával mutatkozik be a szín­házi nyáron. Kemény Hen­rik bábművész pedig a vá­ros különböző pontjain szó­rakoztatja a gyulai gyereke­ket. Sík Ferenc javasolta, hogy a gyermekévre készülő Assitej Magyar Központja Gyulán rendezze meg nyári találkozóját. A vita után megválasztot­ták a nemzetközi gyermek­színházi szervezet 25 tagú el­nökségét, amelyben színhá­zunkat Jurka László igazga­tó képviseli a jövőben. Bede Zsóka HANG­SZÓRÓ Sportszerűség Alapos vitám lett volna Novotny Zoltánnal, a kiváló sportriporterrel, ha a Belé-) pés nemcsak tornacipőben ! legutóbbi adása úgy folyta­tódik, ahogy azt az első mondat sejtetni engedte. Ha jól hallottam, a népszerű műsorvezető azt mondta ugyanis, hogy sajnos a „fair play sportszerűséggé egysze­rűsödött, holott eredetileg hozzátartozott a becsületes-! I ség, a hősiesség, az önfelál-l dozás és az ellenfél iránti! tisztelet is”. Nos, vélemé­nyem szerint a sportszerű­ségnek is velejárója kellene hogy legyen mindez, és egy­általán nem sajnálatos le­egyszerűsítése a dolgoknak, ha jó magyar szót találunk az idegen kifejezésekre. Kü­lönösen nem akkor, ha szé­les tömegeket is megmozgat­ni akaró mozgalmat indí­tunk a jelszavakkal. Hiszen például, ha a legutóbbi fair play-díjas zsadányi labdarú­gók odahaza elújságolják, hogy miféle trófeát kaptak, akkor bizonyára jobban rá­állna a nyelvünk, ha a sportszerűségi verseny győ­zelméről dicsekedhetnének. Mindez persze csak a sza­vakkal való lovaglásnak tűn­het, s szerencsére nem is ez a hangvétel jellemezte a sportműsor csütörtök délutá­ni jelentkezését. Tíz éve immár, hogy a legsportszerübb magyar ver­senyzőket megjutalmazzák. Az idei győztesekről szólt a rádióműsor, Réczi László birkózó világbajnokról, Ber- náth Gáborról, a pécsi ke­rékpáros fiatalemberről és a zsadányi labdarúgó-csapat­ról. Tulajdonképpen „nem nagy ügy” a pécsi kerékpá­ros története, mégis ő az, aki leginkább rászolgált a sport­szerűségi díjra. Egy verse­nyen már vesztett helyzet­ben volt, amikor segített egy bajba jutott sporttársának, és győzelemhez juttatta őt. Maga a győztes is csupán egy üveg kólával köszönte meg a segítséget, ám a fair play bizottság ennél bőke­zűbb volt. Hiába, ha nincs nagyobb tett, a kicsit is dí­jazni kell. A zsadányi focisták histó­riája nem nélkülözi a hu­mort sem, hiszen a csapat egy tévedésnek köszönheti a díjat. Kétegyházán lett vol­na mérkőzésük, ám az el­lenfél játékosai elnézték a sorsolást, és ők meg Zsa- dányba indultak mérkőzésre. A tévedések vígjátékában a vendégcsapat nem élt az in­gyen kapott két ponttal, le­játszották a mérkőzést, ki is kaptak, s el is nyerték a szép sportszerűségi kupát, amelyből most halászlét kí­vánnak inni... Elgondolkodtató volt Ré­czi László esete, aki azért kapott különdíjat, mert egy bírói ítélet után nem rek­lamált! ö már 1974-ben is fair play-díjas volt, amikor szintén szó nélkül tudta el­viselni a leléptetést. Miért, hát a sportembereknél nem az a természetes, ha el tud­ják viselni a vereséget, vagy a jogtalannak vélt döntése­ket is? — kérdezhetné a naív kívülálló. Nem bizony! A mikrofon előtt bajnokunk elmesélte, hogy ugyanazon a versenyen egy külföldi bir­kózó az ítélet után borogat­ni kezdte a zsűri asztalát és még a bírót is megkergette. A csütörtöki műsor leg­főbb szándéka az volt, hogy bemutassa a szép emberi tu­lajdonságokkal bíró sporto­lókat, ám a követésre mél­tó példák idézése mellett legalább olyan tanulságos volt a versenysport káros vadhajtásainak, a minden áron való győzelemnek a ri­asztó rajza is. (Andódy> IWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWtWWWWilWWWWWiWWWMWWWIWWWWWWWWWWtWWWWWmlWMIHMrWWWWWWWtWW» Fjodor Abramov: Pelageja » V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents