Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-06 / 80. szám
1978. április 6., csütörtök ! NÉPÚJSÁG „Filmnapok falun” után Országos társastáncverseny Gyulán KÉPERNYŐ ________ _______o l ső alkalommal rendezte meg a Békés megyéi Moziüzemi Vállalat a „Filmnapok falun” közművelődési rendezvény- sorozatát. amelyet ebben az évben összekapcsolt az államosított magyar filmgyártás 30. évfordulójával. Az előző esztendőben csupán négy, 1978-ban pedig már 14 megye kapcsolódott be ennek az igen fontos közművelődési sorozatnak megszervezésébe. A rendező szervek arra törekedtek, hogy a film-ügye egy-egy településen társadalmi esemény legyen, ezért a sorozat első filmjeit ünnepélyes keretek közt, több helyen az alkotók jelenlétében vetítették le. A rendezvénysorozatban már a klasszikusnak számító, felszabadulás után készült és a legújabb, mai valóságunkat feltáró filmeket láthatta a közönség. Békés megye hét nagyközségében ünnepélyes keretek között, általában a települések tanácsi vezetői, a moziüzemi vállalat képviselői jelenlétében (telt ház előtt). indult a „Filmnapok falun” sorozat. A két hét alatt több ezer néző tekintette meg a filmeket, néhány esetben a vetítést a forgalmazási, illetve a filmszakemberek (alkotók) vezetésével vita követte. Az ünnepélyes megnyitásra Bat- tonyán került sor 400 néző előtt a „Dübörgő csend” című filmmel. A vetítést követő beszélgetésen "részt vett Szijj Miklós rendező és mintegy száz fős közönség. A Békés megyei Népújság 1978. február 18-i számában ..Gondolkodtató ankét a Falusi filmnapok megnyitóján” címmel tudósítást közölt a vetítést követő beszélgetésről. Az újságírót idézve: „Élénk, gondolkodtató, jó vita volt ez a battonyai. Bizonyos, hogy az itteniek más szemmel figyelik ezután a magyar filmeket. Bízunk abban, hogy a falusi filmnapok további rendezvényei legalább ilyen sikeresek lesznek, s akkor a mozgalom eléri célját.” Nos, ma már elmondhatjuk, hogy az újságíró reményei megvalósultak. A megye hét nagyközségében nemcsak társadalmi ünnepi aktusokra kerülhetett sor a magyar filmek bemutatása kapcsán, hanem közelebb került egymáshoz a film és a közönség, erősödött a magyar filmek iránti érdeklődés és megértés. A mezőkovácsházi záróünnepség vitája is jól szolgálta ezt a célt. A közönség és az ankétvezető (Rátky György) másfél órán keresztül a battonyai ankéthoz hasonlóan itt is „őszinte kritikával vagy dicsérettel, talán aprónak tűnő, de a mű szempontjából mégis jelentős megfigyelésekkel vették nagyító alá a filmalkotást. mondták el gondolataikat. A vitában mindvégig részt vevők véleményének többsége — a Népújság tudósításában megjelent. a vitának csak a kezdetét tükröző állításai ellenére — ebben összegezhető. O Filmnapok falun első megyei rendezvénysorozatának mérlege a leszűrt és leülepedett vélemények összevetése a'lap_ ján pozitív, a magyar filmekről .alkotott az alkotások lényegét értő megítélések kedvező változása nemcsak á filmművészet iránti érdeklődést keltették fel, hanem az általános kulturális színvonal emelkedését is szolgálta. Megrendezése — talán még szélesebb körben a következő években is indokolt. Mai tévéajánlatunk A televízió irodalmi műhelye tavaly tévénovélla- és vígjátékpályázatot hirdetett, amelynek egyik nívódíjat nyert művét, Hubay Miklós két tévénovelláját láthatják ezen a napon, egy műsorban. A vásározásból meggazdagodott férj otthagyja a pompásan berendezett lakásban unatkozó feleségét, aki már-már a legvadabb gondolatokkal foglalkozik, amikor az ablakban — talán egy angyal? — egy alak tűnik fel. Nyolc évvel ezelőtt határozták el, hogy Gyulán áp• rilis 4-e alkalmából országos Dl osztályú országos társastáncversenyt rendeznek a tanácsháza dísztermében. Így volt ez most is, április 3-án, amikor Dér Lajos, a városi tanács elnökhelyettese üdvözölte a selejtezőkből sikeresen túljutott 29 táncospárt. A termet zsúfolásig megtöltő közönség az idén sem csalódott, színvonalas versenyt láthatott, és tapsolhatott az ország majd minden részéből idesereglett táncosoknak. Az idén is — mint már 8 éve — a zenét az Erkel Ferenc Művelődési Központ zenekara szolgáltatta. Szabó Tibor vezetésével. Az elődöntők során hat pár került a döntőbe. Szentesről a Berényi Benjamin—Tihanyi Júlia, Békéscsabáról a Csar- nai házaspár, Zalaegerszegről a Horváth Jenő—Rimányi Judit, Budapestről a Szollár András—Vasvári Éva, és az ugyancsak békéscsabai Zahorán Zoltán— Végh Mariann páros. A hat kötelező tánc után a következőképpen alakult a végső sorrend: első helyen végzett Szollár András—Vasvári Éva, második helyen a Csarnai házaspár, harmadik helyen Horváth Jenő—Rimányi Judit. A negyedik hely jutott a másik békéscsabai párosnak, ötödik helyen a szombathelyi, hatodik helyen a szentesi páros végzett. A legeredményesebb társastáncklub ezúttal a békéscsabai volt, és a számukra kiírt Várkupát Nyíri Lajos táncpedagógus vette át. A versenyt jól vezette Fel- czánné Nyíri Mária táncpedagógus. A verseny szüneteiben nagy sikert aratott bemutató táncaival a Krá- lik és a Várhegyi táncos- házaspár. Első helyre került és megnyerte a versenyt Szollár András —Vasvári Éva budapesti páros A bajnokság győztesei a dobogón Fotó: Béla Ottó WWWWWW»IWM»«»«W«W>iWWW«WW«WWW<|WWW«WWWW«miWIHHHW«««WWIWWWW««««WWW«»W«W«W»l»««W«WWW»WWWWWWW«ll»l 13. De ha egyszer a gyanú befészkelte magát a leikébe, az nem olyan, mint a gaz a kertben, amit gyökerestül kitép az ember, és kész. A gyanú, akár a zavaros víz, mindent bepiszkol és összekuszál. Bármennyire is bizonygatta magában Pelage- ja, hogy Atkának semmi köze Olesához, nem volt teljesen meggyőződve róla. No persze, nyolc hónapra nem születnek csecsemők, meg aztán nincs olyan anya, aki ne tudná, ki a gyereke apja, de honnan van ennek a bestiának ilyen csintalan vére? Miért mászkál ilyen fiatalon fiúkkal? Régebben, egészen mostanáig semmi kétsége sem volt: Alka Anyiszja nénitől örökölte a forró vérét, azért is nem kedvelte az asszonyt, de most már ebben sem volt bizonyos. Pelageja feküdt még egy ideig, megfordította a feje alatt megforrósodott párnát, végül felkelt. Úgysem tudna most elaludni. Addig nem tud elaludni, amíg nem látja Alkát. Az álmatlan éjszaka a vége felé járt. A túlparton már bomladozott a hajnal- pír. A mulatozás még javában folyt. Harmonika zengett a felvégen (csak nem a fakitermelő elnökénél mulatoznak még mindig?), részeg asszonyok kántálnák (ezek most már semmiben sem akarnak lemaradni a férfiak mögött)... Pelageja a mezőn ment: istenem, csak részeg emberrel ne találkozzon. Megszólítja. Hazavonszolja. Még meg is verheti — régi mondás: a részeg ember kiskirálynak hiszi magát magát. Igaz, magát nem féltette — ő aztán nem hagyja magát. De mit tehet, ha a lányát bemocskolják ? Pelageja először akkor csípte rajta csintalanságon Alkát, amikor éppen ötödik osztályba járt Télen történt, a nőnapon. Aznap éppen nagy baj érte őket — megbetegedett a Manyka tehenük. Az állatorvos nem volt otthon — bement a kerületbe. Most mi lesz? Eszükbe jutott a fiatal állatgondozó — mégis többet ért hozzá, mint ők. Szóval, evvel a fiatal állatgondozóval kapta rajta Pelageja a lányát. Csóko- lóztak ! A tehénistállóban. Éppen akkor akaszkodtak össze, amikor az anya kiszaladt a moslékért. Az még csak hagyján lett volna, ha a fiú ölelgeti Alkát, de nem úgy történt. Alka tapadt a fiúra, akár a bogáncs. Kinyújtózkodott, lábujjhegyre állt, hogy minél jobban elérje a száját, ráadásul a két karjával a nyakába csimpaszkodott. Ez döbbentette meg akkor olyan nagyon Pe- lageját. ' A gondozóval rövid úton végeztek. A kerület legeldugottabb porfészkébe küldték — akkoriban az asszonynak még volt hatalma. De hát az édeslányát hova küldheti az ember? Megverte, a lelkére beszélt — falra hányt borsó. Olykor-olykor mindenki .behúzódik egy-egy sarokba, vagy a kert végibe, de Alkát mindig csak ott látni. Ha például Pelageja most belebotlott volna a fürdő vagy a magtár mögött, még csak fel se kiáltott volna meglepetésében... A klubban csak úgy rengett a föld — ennyi embert nagyon régen látott együtt a falujában. És a hegyaljáról egyre újabb és újabb fiatalok jöttek. Az erdőgazdaságból, a túlpartról, a szomszédos falvakból, — a dél óta berregő motorcsónakok még most sem tértek pihenőre —, még a kerületből is érkeztek ven- ; dégek. Csendben, észrevétlenül átmászva a fakorláton, ugyanolyan csendben és észrevétlenül a tornácra akart jutni, ott táncoltak a fiatalok, de jól megjárta! Nászasszony, drága nászasszony! De jó, hogy jössz! Éppen hozzád készültem. Hol van a ti Prokopjevnátok? — kérdem. — Hová dugtátok? Pelageja szerette volna széttépni a nászasszonyát, a szomszéd faluban lakó unokatestvére feleségének nővérét — igazán nem volt ínyére, éppen most és így, ez a találkozás! Persze, mondani mást mondott, mintha a világon a legdrágább kincse ez a pityókos, kipirult arcú asszony lett volna. — Jó napot, jó napol, nászasszony! — köszöntötte örvendezve Pelageja, még meg is hajolt: — Tiszteljük mink a rokonunkat. Igazán kedves vagy, hogy eszedbe jutottam. Anna Matvejevna. de igazán nem úgy festesz, mint aki hozzánk készült Pedig nem Lakunk a hgtedhei országon túl. Azt hiszem, ma éjszaka mindenképpen ránk akadtál volna... Egyszóval mindent elmondott, amit ilyenkor illik, sőt még többet is, mert ez az ostoba, részeg asszony a nyakába borult, csókolgatni kezdte, aztán meg bevonszol- ta a körbe. (Folytatjuk) Versés prózamondók vetélkedője a mezőkovácsházi járásban Mezőhegyesen, a Pinceklubban rendezték meg a közelmúltban a mezőkovácsházi járás fiataljai számára a hagyományos vers- és prózamondó versenyt. A 25 résztvevő közül a középiskolások kategóriájában Sándor Hajnalka battonyai gimnazista, a szakmunkástanulók közül Molnár Antal mezőhegy esi diák, a dolgozó fiatalok közül pedig Molnár Erzsébet, Mikoly Anna nagykamarási fiatal lett az első. A prózamondó verseny külön díját Virágh Erzsébet battonyai gimnazista nyerte. A forradalmi ifjúsági napok hagyományos rendezvényének, a középfokú tanintézetek tanulói számára kiírt lövészversenynek a mezőhe- gyesi szakmunkásképző volt a házigazdája. Az egyéni versenyen a lányok közül Marjai Erzsébet, a fiúk közül Hegyi János lett az első. A csapatversenyt a mezőkovácsházi Hunya<fi János Gimnázium leánycsapata, illetve a battonyai Mikes Kelemen Gimnázium fiú csapata nyerte. Az iskolák közötti verseny győztese, egyben a vándorserleg védője a mezőkovácsházi gimnázium csapata. Ment a katona... Harminchárom évvel a befejezés után, még mindig legtöbb olvasója és nézője a háborús irodalomnak és filmnek van. Idősebbek, akik átélték, és fiatalok, akik csak hallottak, tanultak róla, egyként vonzódnak az izgalmas, megrázó eseményeket feldolgozó alkotásokhoz. De nemcsak az epikus és drámai művek iránti érdeklődés nem csökkent, hanem a hadviselést elemző tudományos munkákat is sokan forgatják. Filmen mégis inkább a cselekmény a döntő, a harc hősi erőfeszítéseinek bemutatása, s csak ritkán találkozhatunk ettől eltérő ábrázolással. Ilyen rendhagyó film a Ment a katona..., az 1975-ös lipcsei fesztivál nagydíjas szovjet dokumentumfilmje, melyről az előzetes ezt írja: „a szovjet katona hétköznapjait jeleníti meg, mítoszoktól, illúzióktól mentesen.” Igen, a korabeli híradós felvételek elénk villantják egy- egy század, szakasz vagy raj „békés” pillanatait, amikor a harcos éppen eszik, ruháját varrogatja, mosakszik, borotválkozik, levelet ír. És még alszik is olykor lopva. Vagy más hasonló jelenetet, ami éppúgy hozzátartozott a hadi élethez, mint az állandó feszültség, az örökös harc, a sebesülés és a halál. Háborúról lévén szó, máskor mindig az utóbbiak kerültek előtérbe. Most viszont ez is helyet kapott a költői és valóságos visszaemlékezés mellett. Az író — Konstantin Szimonov — szövege és versei, meg a filmben szereplő negyven ember — a Dicsőség Érdemérem mindhárom fokozatának tulájdonosa — emlékei kötik össze a képeket és teszik felejthetetlenné a másfél órát. A negyven hősből csak három nem sebesült meg a négy év alatt, de volt aki hétszer, s ment utána újból a frontra; és csak egyetlen mehetett egész idő alatt szabadságra. S őket kérdezik a háborúról, s felelnek minden pátosz nélkül, ők, akik megérték a győzelmet. Milyen volt a katona élete a háborúban? Mi volt a legnehezebb? Mi volt a legszörnyűbb? És az akkor fiatal, ma meglett emberek válaszolnak, hol száraz, hol meghatott hangon. Négy év az ember életéből, s körülötte halál... Bajtársak, barátok, nemegyszer hozzátartozók hulltak ki a sorból, apa és fiú, vagy testvérek, akik együtt harcoltak. A legnehezebb talán, hogy sohasem volt fedél a fejük fölött. a hó, a fagy, a sár, az eső; az embertelen körülmények közt előremenni. De az igazság az, hogy minden nehéz volt. S a kezdet a legszörnyűbb, vagy a kurszki, vagy a sztálingrádi csata? Vagy a fölperzselt falukon végigmenni? Nem. Mindennél szörnyűbb élve kézre kerülni, és ettől féltek legjobban. S jöttek sorban az emlékek, ahogy à képen ment a katona... Mert a katona ment. Az üzbég, tadzsik, örmény, orosz, ukrán, lett, litván és a többiek. Egységesen a szovjet nép. S a hátország a katonáért éhezett, dolgozott: az anyák, nővérek, gyerekek, hogy legyen mivel harcolni, legyen elég fegyver, lőszer, ágyú, tank, repülőgép, szállítóeszköz. Hogy a katona elérjen Berlinig, a győzelemig. Mint Vászja Volkov, aki a háború elején gyerekként a harcosok csizmáit javítva beírta nevét a belsejükbe; hadd tudják meg. ki csinálta. S a háború végén, mint katona uevaoezt tette: de már a Re’chstag falára és a pontos címével együtt. Vass Márta
