Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-30 / 101. szám

1978. április 30., vasárnap KISZ UliHtlntlésekril Ezekben a hetekben tart­ják megyeszerte a KISZ- szervezetek küldöttgyű­léseiket. Ezúttal kettőről adunk hírt. Az Orosházi Gázipari Gépgyárban a kö­zelmúltban megtartott kül­döttértekezleten — melyen jelen voltak a vállalat, a párt, gazdasági, szakszerve­zeti vezetői is — az üzemi bizottság beszámolója előtt ünnepi aktusra került sor. Ezen az összejövetelen ad­ták át az ifjúsági mozga­lom vezetői a gépgyári KlSZ-fiataloknak a Kiváló KISZ-szervezet zászlót, amelyet az elmúlt mozgalmi évben nyújtott kiemelkedő munkáért, eredményekért ítélt oda a KISZ megyei bi­zottsága. Az üzemi KISZ- bizottság beszámolóját élénk vita követte, sokan kértek és kaptak szót ezen a kül­döttértekezleten. A felszóla­ló fiatalok közül többen a Dolgozz hibátlanul mozga­lom mellett emeltek szót, hangsúlyozva, hogy több energiát, nagyobb figyel­met kellene fordítani e hasznos mozgalomnak. Szó­ba került a klubélet is, ez­zel kapcsolatosan a káder- utánpótlásról való gondos­kodást sürgették a fiatalok. Végül 11 tagú üzemi KISZ-bizottságot választot­tak a küldöttek. A bizott­ság titkára ismét Seben La­jos, lett. I Mezőhegyesen az ifjúsági klubteremben rendezték meg a községi KlSZ-küldött- gyűlést. A rendezvényen részt vett és felszólalt Pet- rovszki István, az MSZMP KB ifjúsági referense. Az elmúlt időszak munkájáról Mikulán Erzsébet, a KISZ- bizottság titkára számolt be. Sok fiatal jelentkezett hoz­zászólásra, kiegészítették az összefoglalót néhány tény­nyel, hogy a küldöttgyűlés vendégei teljes képet kap­janak a mezőhegyesi KISZ- életről. Végül itt is megvá­lasztották a küldöttek az új KISZ-bizottságot, vala­mint a járási küldötteket. A községi KISZ-bizottság titkárának ismét Mikulán Erzsébetet választották. VIT-vetélkedö a hadseregben A Kubában megrendezésre kerülő XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó hazai előké­születeinek a legnagyobb tö­megeket megmozgató formá­ja, a „Köszöntünk VIT, kö­szöntünk Havanna!” vetél­kedősorozat elődöntői a Ma­gyar Néphadsereg alakula­tainál is lezajlottak. Jelenleg a néphadsereg mágasabb egy­ségeinél, majd a seregtestek­nél rendezik meg a népszerű versengés néphadseregi dön­tőjének előküzdelmeit. A versenyben — a polgári KISZ-szervezetekhez hason­lóan — nagy számban vettek részt az ifjúkommunista és az ifjúsági szövetségen kívüli katonafiatalok. Az alakula­toknál a párt- és a KISZ- alapszervezetek, valamint a politikai munkások minden esetben segítették a csapatok zavartalan felkészülését. Nap mint nap benépesültek a könyvtárak, s a versengésre készülő katonák a könyvtá­rosoktól is minden segítséget megkaptak elméleti tudásuk gyarapításához. Mi sem bi­zonyítja ezt jobban, mint az, hogy a katonai feladatok ma­radéktalan végrehajtása, s a harckészültség magas szinten tartása mellett az alegység, illetve az egység szintű ve­télkedőkön kiemelkedő sike­rek születtek. (KT) Zászló, csillag, elmar „Mióta ember néz az égre” Ünnep lesz holnap, a munka ünnepe, .melynek tiszteletére zászlódíszt öl­töttek a közterek, az épü­letek, s a plakátokon, transzparenseken a békét, a népek közötti barátságot, az alkotó embert hirdetik a grafikák, feliratok. Vala­mennyi jelkép: a zászló éppúgy mint a vörös csil­lag, a galamb, vagy a him­nusz. Az ünnep apropóján időzzünk el egy kicsit e szimbólumoknál, melyek számunkra eszméket, ne­mes gondolatokat, érzelme­ket fejeznek ki, testesítenek meg. A zászló, a lobogó vala­mely mozgalom, eszme, kö­zösség jelképe, amely színei­vel, ábráival egyértelműen kifejezi a közösség célját. Az elmúlt évszázadokban zászlajuk alatt indultak had­ba a harcosok, győzelmet jelentett, ha kitűzték lobo­gójukat az ellenség állásai­ra. Nemzeti piros-fehér-zöld zászlónk a polgári forrada­lom és szabadságharc ide­jén lett a magyar nemzet hivatalos lobogója, amely együtt a nemzetközi mun­kásmozgalom vörös zászla­jával a hazafiság és prole­tár internacionalizmus jel­képe. A vörös zászló a XIX. század első felében vált a munkásmozgalom jelképé­vé. A KISZ zászlaja is vö­rös, rajta a KlSZ-jelvény- nyel és a felirattal: „Hűség a néphez, hűség a párthoz!” 1957 óta ez a magyar ifjú­kommunisták zászlaja. „Sohse hull le a vörös csillag: / Nap, Hold, Vénusz lehullott régen / S ő döly- föl a keleti égen. / ... Vö­rös csillag, ragyogj és tró­nolj, / Mióta ember néz az égre, / Vörös csillag volt a reménye”. (Ady Endre: A csillagok csillaga) Az ötágú vörös csillag az első világháború idején vált a nemzetközi munkásmoz­galom jelképévé, s a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalomban a proletár hata­lomért küzdők jelvényévé. A Szovjetunió állami zász­laján és címerén 1923-tól szerepel. A csillag öt ága az öt világrész munkásainak összefogását, színe pedig a proletárforradalmat szim­bolizálja. A KISZ jelvénye: két ki­bontott zászló, az egyik vö­rös, a másik nemzetiszín. Rajtuk két évszám, 1919 és 1957, hirdeti, hogy az ifjú­sági szövetség a forradalmi ősök harcát viszi tovább. A jelvény csúcsán ott a vörös csillag. Az úttörők jelvénye nemzetiszín — élén az „Előre” jelszóval — középen három lángnyelv hirdeti a párt, a KISZ és az úttörő­szövetség eszmei közösségét. Az olaj ág minden nép szá­mára a békét jelenti. S ki né ismerné Picasso békega­lambját, amely a nemzetközi békemozgalom jelképévé vált világszerte. S hogy mennyire érezzük magunkénak, mennyire be­csüljük, tiszteljük mindazt, amit a zászlók, a címerek, jelvények, a nyakkendő, az olajág, a himnuszok jelen­tenek? Ezit juttatjuk kifeje­zésre, amikor vigyázzállás­ban hallgatjuk a szimbó­lummá vált zeneműveket, amikór gondosan óvjuk, őrizzük, büszkén emeljük magasba a zászlót, simára vasaljuk a nyakkendőt.. . A házasság Uszty-llimszkben köttetett A békéscsabai Lenin Tsz ifjú építésztechnikusa, Vincze István — aki szűk kétheti, rendkívüli szabad­ságról éppen tegnap utazott vissza Uszty-Ilimszkbe — pontosan emlékszik: 1976. augusztus 13-án érkeztek meg a messzi vidékre. A ba­bona szerint ugyan nem sok jó fűződik a 13-as számhoz, de erre ügyet sem vetett a keménykötésű, nőtlen fia­talember — s neki lett iga­za. S hogy miért? Nos, erről beszélgettünk a hét elején Vincze Istvánnal. — A legnagyobb újság, legalább is személy szerint nekem, hogy megnősültem. — S mi az ifjú feleség neve? — Asszonyneve hivatalo­san Vincze Ljubov Vaszi- lievna! A szovjetunióbeli hatalmas építkezésen ismer­kedtünk össze Jubával, aki építészmérnök, és műveze­tőként dolgozik... De ő sem uszty-ilimszki, hanem az észak-kaukázusi Cse­csen—Ingus Autónom Köz­társaság székhelyére, Groz- nijba való. — Mikor volt az esküvő, és hogyan fogadták a szü­lők a hírt? — Tavaly, november 4-én Uszty-Ilimszkbe kötöttünk házasságot Jubával. Szü­leim, sajnos az esküvőn nem tudtak részt venni, be­tegesek, no és nagy a tá­volság. Igaz, Juba anyukája nem nagyon örült, hogy az uszty-ilimszki munka után a lánya Magyarországra ke­rül, de lassan ő is belenyug­szik. Ami a formaságokat illeti: itthonról egy köz­jegyző által kiállított nőt- lenségi nyilatkozat és há­zassági engedély kellett, amit a személyi adataink­kal együtt benyújtottam a moszkvai magyar követsé­gen, majd az onnan kapott iratokkal jelentünk meg az uszty-ilimszki anyakönyv­vezető előtt. Hát így történt. A leglényegesebb előz­mény természetesen az is­merkedés, a mind gyako­ribb „véletlen” találkozások, Juba és István, mint ifjú házasok a közös szórakozás, a nyelvi akadályokat ezer lelemény­nyel legyőző, egye komo­lyabb beszélgetések sora. Egyszóval mindaz, amit ud­varlásnak szokás nevezni, s ami nagyjából egyformán történik a Kárpát-medencé­ben és Szibéria peremén is. Az ifjú pár az idén feb­ruárban egy hónapot töltött Juba szüleinél, Groznijban. — Sok újdonsággal, fur­csa dologal, szokással talál­koztam ott! Nekem szokat­lan módon a házak beosz­tása például a legtöbb he­lyen a következő: a kertes családi házakban a főépü­letben csak szobák vannak, a fürdőszoba, konyha, kam­ra és a többi mind egy melléképületben. No, és az ételek! Az étkezés ott szin­te szertartás. Nagy gonddal, gusztusosán terítenek, a sza­lonnát, kolbászt például fa­latonként helyezik a tálra, sok salátát esznek, és per­sze elmaradhatatlan leves, a borscs. Egy valamire váló ebéd, ha ráérnek, eltart vagy két óra hosszat; esz­nek pár falatot, isznak egy kortyot, közben beszélget­nek. Az uszty-ilimszki cellulóz­kombinát építésén vállalt két esztendő rövidesen lete­lik a magyar csoport szá­mára. De lehetőség nyílt to­vábbi egy évi munkára. Vincze István — akit ta­valy április 4-én az Építő­ipar Kiváló Dolgozója ki­tüntetéssel jutalmaztak — vállalta a plusz egy évet is. — Miért? — Részint azért, amiért egyáltalán jelentkeztem: kí­váncsiságból, szakmai ta­pasztalatot gyűjteni, erőpró­bát tenni, és legyünk őszin­ték, jól keresni. Meg kíván­csi voltam, milyenek más ország fiataljai. A másik nyomós ok pedig, hogy Ju­ba még maradni szeretne. Pedig nem könnyű az óri­ás beruházás építőinek len­ni. — A mi részlegünk ala­pozási munkákat végez. Én jelenleg hegesztő vagyok, egyedül dolgozom, nem bri­gádban. Ezt a szakmát már odakinn „lestem el”, ott vizsgáztam le belőle. Hogy nehéz munka az ottani? Ha az ember tisztességgel vég­zi, sehol sem könnyű. In­kább az időjárást nehéz megszokni. — Ha eltelik a harmadik év is? — Juba velem jön haza, keresünk neki szakmájának megfelelő munkát. Aztán szeretnénk saját, végleges otthont teremteni. A szü­leitől nagyon messze kerül, igaz, - de hát van ma már egyáltalán nagy távolság? ... Hócsata, hóvirág Kárpátaljai kirándulásunkról Kissé izgatottan gyüleke­zett április 9-én délben negy­venöt fiatal a békéscsabai ifjúsági és úttörőház előtt, akik az EXPRESSZ által szervezett kárpátaljai autó­busztúra utasaiként a Tízek Ifjúsági Klub rendezésében öt napot töltöttek Ungváron —Munkácson és Verhovinán. A klubtagok az Üj Tükör klubpályázaton elért orszá­gos helyezés jutalmából szervezték ezt a kirándulást, yelünk tartott a füzesgyar­mati Vörös Csillag Tsz tíz fiatal KISZ-ese, akik a jó munkájukért jutalomként kapták az utazáson való részvételt. A jó hangulat, a közösség már az utazás során kiala­kult. ebben a klubtagok, Szekerczés Irén vezetésével jártak elől. Azt,< hogy mit tudunk az útba eső hajdú­bihari, szabolcs-szatmári tájról, egy szellemi totóval mértük le, mely majdnem nehéznek bizonyult. Aztán egy kanyar után feltűnt az „Államhatár” felirat, s szo­kásos formaságok után a ha­tárfolyó, a Tisza felett gör­dült az autóbuszunk, melyet a 8. sz. Volán — az utat jól ismerő — gépkocsivezetői;; Tóth János és Molnár Sán­dor végig nagyszerűen vezet­tek. A szovjet határőrök kö­rültekintő, alapos, udvarias és gyors ellenőrzése után folytathattuk utunkat most már Kárpátalja földjén a harminc kilométerre levő Ungvár felé. Velünk tartott a Szputnyik Iroda fiatal, a csoportot mindenben segítő idegenvezetője. Popovics Ist­ván is. A verhovinai nemzetközi ifjúsági táborba kissé késve érkeztünk, de a házigazdák vártak bennünket, s a va­csorát igen kedvesen a szo­báinkba hozták fel. Jó han­gulatú, vidám ismerkedési est után másnap reggel a Kárpáton túli terület szék­helyével, a ma már majd­nem kilencvenezer lakosú Ungvárral ismerkedtünk. A történelem sodró évszázadai után ma igazi nagyvárosként éli pezsgő életét. A szovjet hatalom éve alatt igen je­lentős iparosodás ment vég­be, s az oktatás fejlődésére jellemző, hogy egyetemén 11 ezer — köztük jelentős szám­ban magyar — diák tanul. Délután megtekintettük a tatárjárás után épített, s romjaiban is impozáns Nye- vicki várat, mely a legenda szerint eljegyzett lányokat — menyasszonyokat oltalmazott. Este a Lenin-renddel hatszo­rosan kitüntetett Lenini Komszomollal, a szovjet if­júság történelmi harcával, építőmunkájának lendületé­vel, a sok nemzetiségű Szov­jetunió fiataljainak életével ismerkedtünk egy szép film megtekintésével, s az ung­vári egyetem tánczenekará­nak műsora zárta az estet. Harmadnap korán reggel indultunk, s csodálatos szép, de kissé rázós úton. Először Szolyván álltunk meg az Ál­lami Szanatóriumnál, ahol a pihenés, .gyógyulás feltétele­it a természet ősidők óta kí­nálja. A magaslati levegő, a fenyveserdő mindig zöld, megnyugtató látványa, a csend, s a sziklák közül előbuggyanó szén­savas gyógyvíz fel­üdülést nyújtott a csopor­tunk tagjainak. Innen a Ve- reckei-szoroshoz vezető úton, s fent a szoros legmagasabb pontján a megilletődés is útitársunk volt. Idézve a honfoglaló vezér, Árpád és népének viszontagságos út­ját, örültünk, hogy ezt a szép tájat is megismerhettük. Egy kiadós hógolyócsata utáp — ott készült Tóth Béla fotója — az emlékműnél elhelyezett sok-sok hóvirággal búcsúz­tunk a Vereckei-szorostól. Kissé esős időben néztünk szét a Latorca partján fekvő Munkácson, ahol több mint hetvenezer ember él. A Zrí­nyi Ilona által hősiesen vé­dett munkácsy várhoz most nem tudtunk felmenni. Át­építés után, mint múzeum várja a látogatókat. Békés megyeiek lévén, külön büsz­keséggel néztük azt az em­léktáblával jelölt házat, ahol Munkácsy Mihály született, s sajnáltuk, hogy nem hoz­tunk egy koszorút magunk­kal. Este a mi csoportunk látta vendégül a tábor lakó­it, s őszi Béla klubtagunk és felszerelése segítségével igazi disco-hangulat terem­tődött, melyben vidám ver­sengő játék is bemutatásra került. A képeslapok, kis ajándéktárgyak átadása az ott pihenő szovjet fiatalok­kal a barátságot erősítette. Lassan már az ajándékvá­sárlásra is sort kellett kerí­teni, a szép és olcsó babák igen kapósak voltak, s a jó­hírű műszaki cikkekből is többen vásároltunk. Búcsú­estünkön tanulságos beszél­getést folytattunk az egye­tem komszomolistáival a szovjet és magyar fiatalok életéről, majd színjátszó és tánccsoportjuk bemutatójá­nak tapsoltunk, s a táncot alig akartuk befejezni a ne­künk még nem is olyan ké­ső esti zárórakor. Reggel fá­jó szívvel vettünk búcsút házigazdáinktól, s hoztuk magunkkal a táborvezetőség­től emlékbe kapott kis zász­lót, melyet a csoport érdemelt ki vidám, fegyelmezett ma­gatartásával. Még egy rövid megállót tartottunk az- Uzs- garod Szállónál. — itt kö­szöntünk el az utolsó kopej­káinktól, s a szép Kárpátal- jától. Hevesi József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents