Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-29 / 100. szám
1978. április 29., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT Az ünnep sportműsorában Irad—Zrenianln—Békéscsaba atlétáinak találkozója Országos sportnapok megyei megnyitó Szanrason ■ ■ Meghivásos úszóverseny a gyulai Yárfürdfiben ■ ■ Teljes bajnoki forduló három sportágban A hét vége ezúttal sem szűkölködik rangos sporteseményekben. A munkásosztály nagy ünnepének tiszteletére egész sor színvonalas, érdekes, izgalmas eseményre kerül sor. A találkozók, a viadalok, a bajnoki pontokért folyó küzdelemek és a bemutatók két napon át tartanak. Két külföldi sportdelegáció étkezik ma délután a megyeszékhelyre. A nemrégiben megkötött magyar, román, jugoszláv sportmegállapodás kapcsán Békéscsabán üdvözölhetjük Zrenjanin és Arad atlétáit, akik a mieinkkel mérik össze tudásukat és küzdenek meg a békéscsabai Városi Tanács testnevelési és sportfelügyelőségének serlegéért. Május 1-én megyeszerte felvonulnak a diákok, a dolgozók, ott lesznek az ünnepi menetben a sportolók is, s köszöntik a munka ünnepét. Szarvason kerül sor az országos sportnapok Békés megyei megnyitójára, ahol a városi sporttelepen az óvódásoktól kezdve mindenkorosztály képviselteti magát a különböző szabadgyakorlatok, tréfás ügyességi gyakorlatok bemutatásával. Természetesen, a fentiek mellett sor kerül a labdajátékokban az újabb bajnoki fordulókra, Gyulán megrendezik a Várfürdő szezonnyitó úszóversenyét, sor kerül vízilabdamérkőzésre, Orosházán pedig a bogárzói pályán nyeregbe szállnak a lovasok is. A részletes sportműsor a következő: ÁPRILIS 29., SZOMBAT Kézilabda. NB I B. Férfiak. Miskolci VM—Bcs. Vízmű, 16.00. NB I B. Nők. Goldberger—Bcs. Előre Spartacus, 15.00 Röplabda. NB II. Nők. Bcs. Előre Sp.—Tatabányai Petőfi, 14.00, Békéscsaba, Bartók Béla u. 1—6. BM-terem. Ifjúsági női bajnoki mérkőzések: Gyoma I.—Szlovák G. RÖPLABDA az NB ii Állása Középcsoport Nők 1. Bcs. Előre Sp. 4 3 1 11:4 7 Bp. Harisnya 4 3 1 11:4 7 3. BACSËP 4 3 1 11:5 7 DELËP 4 3 1 11:5 7 Dunavarsány 4 3 1 11:5 7 6. MHD Vasas 4 3 1 10:5 7 7. Szegedi Sp. 4 2 2 8:8 6 Tipográfia 4 2 2 6:6 6 9. SZMTE 4 2 2 7:8 6 10. Tatabánya 4 2 2 8:10 6 11. VOR 4 1 3 4:11 5 12. Tokod 4 1 3 3:10 5 13. Kalocsa 4 4 2:12 4 Salgótarján 4 4 2:12 4 16.30. Gyoma II.—Bcs. Szlovák Gimn. 17.30. Április 30., vasárnap Kézilabda. NB II. Férfiak. Szarvasi FSSC—Beloiannisz, 11.00, Kónya, Radó, BÁCSÉP —Űjkígyósi T5ZSK, 11.00, Bartós, Tóth I. NB II. Nők. Szarvasi FSSC—Szentesi Kontakta, 9.30, Balogh, Deák. Megyei I. osztály. Férfiak. (A felnőtt találkozók 10.00, az ifjúsági mérkőzések 9.00 órakor kezdődnek). Bcs. MÁV— Békési Sp., Erdei, Medo- varszki. Köröstarcsa—Bcs. Kner Nyomda, Cz. Veres. Szeghalom—Csorvás, Gyeraj, Mezőhegyesi SE—Bcs. Előre Sp., Varga I., Varga II. Kondoros—Gyulai Húsipar, Szekeres, Zsilák. Bcs. Volán— Honvéd Dózsa SE, dr. Bo- tyánszki (Vízműpálya). Nők. Gyulai SE—Endrőd, Gyivi- csán. Békési Sp.—Bcs. Konzerv, Valkovszki. Kamut— Bcs. Volán, Kocsis. Bcs. Hun- gavis—Kétsoprony, Surin. OMTK—Szeghalom, Lázár, Valastyán. Békésszentandrás —Dévaványa, S. Farkas, Ku- gyela. Megyei II. osztály. Férfiak. (Valamennyi találkozó 10.00 órakor kezdődik). Dé- vaványa-Csabacsüd, Kacsán. Mezőkovácsh.—Bélmegyer, Csuka. Vésztő—Szarvasi FSSC II., Sovány. OMTK— Gyoma, 11.00, Lázár, Valastyán. Méhkerék—Gsanádapá- ca, Sidó. Gádoros—Újkígyós, Veszter. Nők. Bcs. Előre Sp. —Kondoros, Fehér. Med- gyesegyháza—Szarvasi FSSC 11., Giczey. Csorvás—Köröstarcsa, Szekeres II. Labdarúgás. NB II. Bcs. TASK—Váci Híradás, Békéscsaba, Bessenyei u., 16.00, NB III. Szarvasi FSSC—Szegedi VSE, 16.00, Pál T. Szolnoki MÁV—Gyulai SE, 16.00, Tompa. Megyei I. osztály. (Az ifjúsági találkozók 14.00, a felnőtt mérkőzések 16.00 órakor kezdődnek.) Battonya—Mezőhegyes (Csongrád megyéből), Medgyesegyháza— Nagyszénás (Szolnok megyéből), Kondoros—Szeghalom, Szarvas M., Füzes- gyarmat—Mezőberény, Ko- kavecz, Sarkad—Gyoma Jankus, Endrőd—Bcs. MÁV, Szürszabó, Tótkomlós—H. Szalvai SE, Szeles, OMTK— Medgyesbodzás, Gróza. Megyei II. osztály. Kamut— Elek, Németh, Újkígyós— Magyarbánhegyes, Lauri- nyecz, Kevermes—GerenVisszavágásra A legutóbbi bajnoki labdarúgó-fordulóban az NB Iles Bcs. TASK gárdája Kazincbarcikán játszott, s ott egygólos vereséget szenvedett. A tanácsiak a bajnokság 31. fordulójában a 7. helyen álló Vác együttesét fogadják. A múlt vasárnapi találkozóról és a holnapi összecsapásról a következőket mondta Ondrik István, a békéscsabaiak vezetőedzője. — Kazincbarcikán az esélytelenebb csapat nyugalmával léptünk pályára. A taktikai fegyelemből és lelkesedésből jelesre vizsgázott valamennyi játékos. Ideges hangulatú, kemény mérkőzésen vendéglátóink a győztes gólt a 77. percben érték el büntetőből. Ilyen mérkőzésen bizony nehéz nyugodt- nak lenni. Úgy éreztem magam a kispadon, hogy nemcsak lelkileg, hanem fizikai értelemben is megvertek. Holnap a Váci Híradás ládás, Andó, Gyulavári—Gádoros, Szabó I., Gyulai Köröstáj—Békésszentandrás, Medgyesi M., Murony— Csorvás, Molnár, Doboz— Köröstarcsa, Szabó F., Kun- ágota—Kétsoprony, Bogyó (13.30 és 15.30). Országos ifjúsági és tartalékbajnoki mérkőzések. Bcs. Előre Sp. tartalék—Hajdúszoboszló tartalék, 9.00, Rokszin. Bcs. Előre Sp. ifi—Hajdúszoboszló ifi, 11.00, Balogh, Szarvasi FSSC tartalék—DVSC tartalék, 12.00, Mészáros, Szarvasi FSSC ifi—DVSC ifi, 14.00, Uhrin. Úszás. Meghívásos verseny, Gyula, Várfürdő, 10.30. Vízilabda. Bcs. MÁV— Budapesti Vízügy SC, OB II B. bajnoki mérkőzés, Békéscsaba, Árpád-uszoda, 11.00. Atlétika. Arad—Zrenjanin—Békéscsaba atlétáinak versenye, Békéscsaba, Kórház u. 15.00. Röplabda. Megyei női serdülő bajnoki mérkőzések, Gyoma I.—Sarkadi 1. sz. isk., 10.00, Gyoma II—Sarkadi 1. sz. isk. 11.00. Női foci. A találkozók párosítása : BEKÖT—Mezőberényi Szőnyegszövő, Agro- ber—Tervezők, Téglagyári ES—Univerzál, Kondoros —Bcs. Városi Tanács, Bcs. Ruhagyár—Bcs. Híradótechnika. MÁJUS 1., HÉTFŐ V. országos sportnapok, Békés megyei megnyitója, Szarvas, Erzsébet-ligeti sporttelep, 10.40. Atlétika. Arad—Zrenjanin—Békéscsaba atlétáinak versenye, Békéscsaba, Kórház u., 15.00. Röplabda. Női MNK-mér- kőzés, Szolnoki MTE—Bcs. Előre Spartacus, Szolnok, Tisza-ligeti körcsarnok. Lovaglás. Az orosházi Új Élet Tsz és az Orosházi Járási-Városi Lovas Szakszövetség ünnepi versenye, Orosháza, Új Élet Tsz bogárzói lóversenypályája, 13.00. Belépés díjtalan! Sportnap. Lökösháza, sporttelep, 10.00 órától 17.00 óráig. Mezőgyán, 10.00— 17.00 óráig. Elek, sporttelep, 9.00—15.00 óráig. Sarkad, sporttelep 9.00—17.00 óráig. készül a TASK tógát el hozzánk, ősszel a váciak 2—1-re nyertek ellenünk. Az akkori találkozó, a megítélt 11-es és sok más tényező is megegyezett a Kazincbarcikán lejátszott mérkőzés mozzanataival. A váci csapat igen mozgékony és ötletes futballt játszik, hosszú ideig a tabella élén álltak. Ennek ellenére mindenképpen győzni szeretnénk, és ha hasonló lelkesedéssel és fegyelmezetten játszunk — mint az elmúlt fordulóban —, akkor élvezetes, jó mérkőzést láthat közönségünk. Csernus kiállítása miatt két. Szász háromheti eltiltást kapott. Öröm viszont, hogy Zahorán, Nemes és Vozár teljesen egészséges. A tervezett csapat a következő: Kovács B. — Hajdú, Dobó, Nemes, Lukovicz- ki — Zahorán, Schneider, Soós — Rózsa, Lipták, Kúti. Csere: Gulyás, Vozár, Bobcsek. Magyar sport 78 Páder lános sajtótájékoztatója Szinte az egész magyar sportot átfogó, sok érdekes kérdést és problémát felölelő tájékoztatót tartott csütörtök délelőtt Páder János, az OTSH elnökhelyettese, a konzultációra beérkezett kérdések megválaszolásával. Elöljáróban elmondta, hogy a magyar sportnak négyéves programja van, tehát olimpiától olimpiáig. Idén „félidőhöz” érkeztek, s ebben az esztendőben ismét előbbrelé- pést várnak. Kitért a megnövekedett követelményekre, arra, hogy minden vonalon fokozott tempójú és intenzitású edzéseket kell tartani, mert különben nem sikerül versenyben maradni a riválisokkal. Példákat is említett. Lemaradás van az öttusában és az eddigi edzésprogram már nem volt elegendő a kötöttfogású birkózásban a Hegedűs fivéreknek sem. Kitért a versenyek rendszerére: nem a számszerűség határozza meg fontosságukat, hanem hogy miként segíti a felkészülést, a cél elérését. Szó esett az új nemzetközi kategorizálásról. arról, hogy milyen húzóerőt jelent a sportolóknak, mennyire igyekeznek a legmagasabb minősítést elérni. Persze ennek anyagi oldalai is vannak, hiszen, akik magasabb osztályba léptek, nagyobb elismerésben, juttatásban részesülnek. Ugyanez a helyzet a klubok és a szakosztályok kategorizálásánál is. A sportágak helyzetének elemzésénél az OTSH elnökhelyettese többek között elmondta, hogy a vívásban „névmegújulási folyamat” észlelhető, új erők igyekezAtlétikai helyzetkép Morvay Béla, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára több oldalas összesítést készített arról, hogy mi a helyzet a sportágban, milyen helyet foglal el a „sportok királynője” a magyar testnevelési és sportmozgalomban. Feljegyzéseit csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette, de ezt megelőzően még egy érdekes bejelentés hangzott el. Szepes Béla, az egykori gerelyhajító bajnok, olimpiai érmes, vándordíját ajánlott fel annak a tanintézetnek, amely évről évre a legjobban segíti a magyar sportot. (A vándordíj a mása annak a gyönyörű szobornak, amelyet ugyancsak Szepes Béla készített és mindig az összetett atlétikai Európa Kupa győztesét jutalmazzák vele.) — Az atlétikai állásfoglalás végrehajtásában nagy erőfeszítéseket teszünk — de akadnak bőven nehézségeink, ezeken még nemigen tudtunk túljutni — hangsúlyozta Morvay Béla főtitkár. — így komoly gondot jelent a tanulóifjúság bevonása az atlétikába, a tehetségek megfelelő irányítása a klubokba, s az iskolák még intenzívebb tevékenységének biztosítása. Országosan 550 kollégiumi hely áll a tehetségek rendelkezésére, ezek kihasználása sem a legjobb. A Néphadsereg című lap hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából Jubileumi Kupa 1970 elnevezéssel vándordíját alapított, amelynek védője a testnevelési kiképzésben legjobb eredményt elért katonai egység lehet. A meghirdetett verseny még jobb munkára serkentette ebben a fontos kiképzési ágban az alakulatokat, és nagy harc kezdődött a díj megszerzéséért. A kupát véglegesen elnyerte a Duna—Tisza közén állománek bekapcsolódni a válogatott keretekbe; hasonló a helyzet a tornában — az úszásban viszont stagnálás tapasztalható. Sokat várnak attól, hogy a kajak-kenuzók növelték „vizes-idényüket”, az év elején például külföldön a legjobb körülmények között folytathatták edzéseiket. A lövészettel kapcsolatban az a véleménye, hogy kevés a jó szakember, s jelenleg nincs kiforrott igazi klasszis versenyző. Jelentős helyet foglalt el a tájékoztatóban a labdarúgás, a közelmúltban befejeződött bajnokság és a júniusi világ- bajnokság. — Az országos bajnokság érdekes, kiélezett volt, az Ű. Dózsa megérdemelten lett első, mert a legjobb játékosanyaggal rendelkezik — fejezte ki véleményét az OTSH elnökhelyettese. — A világ- bajnoksággal kapcsolatban: mi lényegében elértük a célunkat, kiharcoltuk az argentínai részvétel jogát. Ha sikerül előbbrelépni, az már pluszt jelent. Ugyancsak a kérdésekre adott válaszok között szerepelt, hogy mi a helyzet a szövetségek vezetésében. A megbízatások 1980-ig szólnak, csak a labdarúgásban nem történt még meg, itt majd a világbajnokság után lesz döntés. A nyári havannai Világifjúsági Találkozóról szólva Páder János elmondta, hogy a nagy eseményen ott lesznek a magyar sport képviselői is, így többek között Tordasi Ildikó olimpiai bajnoknő és Gergely Gábor háromszoros Európa-baj nők. A főtitkár megállapítása, hogy a sorkatonák felmérési próbarendszere a tehetségek kiválasztása céljából sem hozta meg eddig a várt eredményt, csak igen elenyésző számban bukkantak fel reményt keltő fiatalok. — Jelenleg 9 A, 25 B és 49 C kategóriás szakosztály működik, az A-ban 50 főfoglalkozású edzővel, mégis, kevés a nemzetközi követelményeket elérő versenyző, s csak 4-5 szakosztály végez kifogástalan munkát. Szó volt a követelmény- rendszerről, amelyen módosítani kell. Szakemberproblémával is küzdenek, így nem sikerült az országos szakfelügyelői hálózatot kiépíteni, s csak négy megyében tudnak főfoglalkozású szakfelügyelőt foglalkoztatni. Az atlétika különböző számaiban változó a helyzet, egyesekben szakmai lemaradás van, de biztató a helyzet a gerelyhajításban, a távolugrásban és javulás tapasztalható a közép- és hosszútávfutásban. A szakosztályok száma 1974 és 1977 között 172-ről 206-ra, a sportolóké 18 ezerről 37 ezerre nőtt. Az adatok fejlődést mutatnak, mégis további tehetségek felkutatása és a sportágba történő bekapcsolása az egyik legjelentősebb feladat. sózó egyik harckocsizó egységünk. Ezt követően a szerkesztőség új vándordíját alapított, az úgynevezett Néphadsereg Kupát, amelyért újra megkezdődött a versengés. Az elmúlt tizenhat hónap alatt végzett munkája és teljesítménye alapján ismét a harckocsizó egység nyerte el a szerkesztőség által alapított vándordíját. ök bizonyultak negyedszer is a test- nevelési kiképzésben a legjobb egységnek. K. T. MŰSOR BUDAPEST : I. műsor: 9.00 Tévétorna. (sz.) (ism.) 9.0S „Eletet az éveknek.” (ism.) 9.35 Mindenki közlekedik. (ism.) 9.50 Természetbarát (sz.) (ism.) 10.10 Abigél, (sz.) (ism.) 11.30—12.00 Malom, (ism.) 13.42 Műsorismertetés. 13.45 Idesüss 1 14.10 A „Tigris brigág.” IX/6. 15.05 Kuba várja a világ ifjúságát... 15.35 A világ nagy folyót. XHI/1. A Duna. (sz.) 16.35 Hírek. 16.40 „Tudománnyal a népért!” 17.00 Tájak, városok, emberek, (sz.) 17.40 Reklám. 17.45 Lirai riport — Csoóri Sándorral. 18.25 Egymillió fontos hangjegy. (sz.) 18.40 Reklám. 18.50 Stopl (sz.) 18.55 Cicavízió, (sz.) 19.05 Tévé- torna. (sz.) 19.15 Ünnepi köszöntő. (sz.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 Aki mer, az nyer... 22.20 Tv-hiradó. — 3. 22.30 A gyalogjáró. NSZK—svájci film. n. műsor: 20.00 Műsorismertetés. 20.01 Rendezte: Felsenstein. Verdi: Otelló. Közben: Tv-híradó — 2. 22.25 Parker, a komornyik. VIH/6. BUKAREST : 11.05 Spanyol nyelvoktatás. 11.30 A Palliser család. 10. rész. Ismétlés. 12.20 Szórakoztató zene. 13.35 Népművészet. 14.00 Stadion. 15.45 Fiatalok klubja. 16.45 Kulturális művészeti hírek. 17.15 1978. áprilisában történt. 17.30 Chaplin-össze- állítás. 18.30 Tv-híradó. 19.00 Tv- enciklopédía. 19.30 A nagy wes- tem-filmek sorozatban: „A lara- miei ember." 21.10 Szatíra és humor. 21.50 Tv-híradó. BELGRAD : 15.50 Labdarúgás. 17.45 öt plusz — vetélkedő gyermekeknek. 18.45 Színház a házban — humoros műsor. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Durva emberek. Francia játékfilm. 22.10 Belgrádi Tavasz ’78 — szőrakoztatózenel fesztivál. 23.35 Hétvégi műsor. n. műsor: 16.40 Hét tv-nap. 17.10 Népi muzsika. 17.55 Életrajzok: Shakespeare. 18.45 Kortársak: Zdenko Kálin. 20.00 Operaházi ünnepség. 21.35 Huszonnégy óra. 21.45 Tv-tárca. 22.15 Sportszombat. RÍDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.20 A mai nap kulturális programjából. 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Élet- utam. Halas Lajossal beszélget Fekete Gyula. 9.33 Mindenki iskolája. 10.05 Szimfonikus zene. 11.26 Az ember útja. 12.00 Déli krónika. 12.20 Zenei anyanyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva. 12.45 Melódiakoktél. 14.00 Janine Micheau és Jan Peerce énekel. 14.30 A munka ad rangot. 15.05 Üj zenei újság. 15.40 Egy férfi és egv nő. 15.55 Reklámoarádé. 16.00 168 óra. 17.30 Verbunkos muzsika. 17.45 Ünnepi köszöntő. 18.00 Havdn: B-dúr szimfónia. 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.45 Világszínház. Scapln furfangjai. 19.53 A Magvar Rádió nemzetiségi népzenei fesztivállá Békéscsabán. 20.33 Zöld levél a kerek erdőn. 21.28 Lemezmúzeum. 22.20 A beat kedvelőinek. 23.05 Az indián királynő. 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI RADIÖ: 8.05 FÚVÓSzene táncritmusban. 8.20 Harminc év meg három . . . (ism.) 8.33 Miljutyin operettjeiből. 9.00 Válaszolunk hallgatóinknak. 0.15 Nótacsokor. 9.55 Hetilapszemle. 10.00 Szabad szombat. 12.00 A Modem Jazz Quartet játszik. 12.33 Banchieri kőrusműveiből. 13.05 Váci utcán, Váci utcán ... 13.30 Dohnánvi: Szimfónikus percek. 14.00 Fiataloknak! 14.45 ..Víg esztendőkre szomjas.” Verseit elmondja Nagy László. 15.00 Népdalok. 15.25 Orvosok a mikrofon előtt. 15.33 Napraforgó. 16.20 Éneklő Ifjúság. 16.33 ötórai tea. 17.30 Májusfa. 18.33 Nvolc rádió. nvolc dala. 19.03 Faragó Laura népdalokat énekel. 19 25 Jó estét, gyerekek! 19.36 Örökzöld dallamok. 20.38 Magvar utazók a nagyvilágban. 21.35 Zenés iátékokból. 22.33 Zenekari muzsika. 23.05 Slágermúzeum. SZÍNHÁZ 1978. április 29-én, szombaton, Békéscsabán, du. 15.00 órakor: A SZERELEM ARA Felnőttoktatás ea. 1978. április 29-én, szombaton, Békéscsabán, este 19.00 órakor: A SZERELEM ARA Petőfi-bérlet. 1978. április 29-én, szombaton, Dobozon, este 19.30 órakor: FÉRJÉK ISKOLÁJA MOZI Békési Bástya: fél 4-kor: Zsebpénz, fél 6 és fél 8-kor: ; Meghívás egy gyilkos vacsorára. Békéscsabai Brigád:- fél 4-kor: A copfos csoda, fél 6 és fél 8- kor: Nem zörög a haraszt. Békéscsabai Szabadság : A választ csak a szél ismeri. Békéscsabai Terv: Péntek 13. 8 Gyulai Erkel: Kaland a szigeten. Gyulai Petőfi: Hollywood — Hollywood. Orosházi Béke: Fiedone Hongkongban. I Orosházi Partizán : Gulliver. Néphadsereg Kupa BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei-Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba,* Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055