Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-29 / 100. szám
1978. április 29., szombat {2H220Í0 SZÓRÓ Lazítani Mikor a televíziós készülékek szaporodni kezdtek, sokan megjósolták, hogy befellegzett a rádiónak. Az új, a korszerűbb hamarosan elsorvasztja, hiszen nemcsak hallani, de látni is valamit olyan pluszt jelent, amivel nem lehet versenyben maradni. De a rádió kemény diónak bizonyult, még annál is keményebbnek, mint azt a legelszántabb hívei gondolták. Lerázhatatlanná tette magát, mégpedig a technika segítségével. Kicsiny és hordozható alakban minden perces társa lett az embernek nemcsak a lakáson belül, hanem kívül is. S elkezdődött a soha nem látott mértékű rádiózás — kora reggeltől késő estig, otthon, utcán, strandon, vonaton stb. — és tart még ma is. Ez ugyan azzal a veszély- lyel járt, hogy ami megjött á réven, elmegy a vámon. Hogy oda sem figyelve csak hangfalként használjuk majd. Bár ilyen is van, mégsem ez a helyzet. Bizonyítja az a hallatlan érdeklődés, ami egyes műsorok kísérője. A reagáló levelek özöne, a szinte társadalmi méretű figyelem. Főleg a riportműsorok nyomán. De az ismeretterjesztő jellegű adásoknak is nagy tábora van. Sokan használják fel kimondott ismeretszerzésre a pihenés óráit, de a rádió sajátos jellege azt is lehetővé teszi, hogy közben még főzni, takarítani, vagy kézimunkázni is lehet, s a kétfajta tevékenységből egyik sem vallja kárát. Akárha egy rádiójátékot hallgatunk munka közben otthon. Van aztán olyan területe is a rádiózásnak, amikor semmi mást nem akarunk, pusztán csak szórakozni. Jól eltölteni egy szabad órát, vagy amikor olyan fáradt az ember, hogy semmi másra nem képes, csak pihenni. De hogy azért ez az idő se vesz- szen kárba, meghallgat egy olyan műsort, mint a Szórakoztató antikvárium és az utána következő Sokféle... című szórakoztató irodalmi magazint. Érdemes felfigyelni az egymást követő két műsorban ismétlődő „szórakoztató” kifejezésre, és örömmel megállapítani, hogy kezdi elveszteni rossz csengését. Ugyanis az utóbbi években valami lebecsülő felhang járult hozzá, sőt nyíltan is elítéltetett. Valahogy úgy, mint a könnyű műfaj. Pedig nem a könnyűben és a szórakoztatóban van a hiba, hanem abban, ha ez a két címke silány selejtet takar. Azt viszont másban is lehet produkálni. Egy dráma is lehet rossz, ám egy tudományos igényű előadás is nyújthat szórakozást. És a csak szórakoztatónak jelzett műsornak is lehetnek értékei. A kettő nem zárja ki egymást. Ezt a mércét közelítette meg az előbb említett két összeállítás. A Szórakoztató antikvárium két órán keresztül tartott, csak háromszor szakadt meg pár percre a hírek, időjárás- és műsorismertetés miatt, de valamiként még ez is hozzátartozott. Élvezetes volt a Párizsi történet nyelvi humora, A negyedik B. ország szellemes csúfolódása ; a klasszikus krimi, és a Házasság című Molnár Ferenc- jelenet. A konferáló kellemes, csevegő hangja és a jól válogatott, változatos zene — Josephine Bakertől Zsoldosékig — fogta egybe. A Sokféle tényleg sokféle lett. Egy órába már többet nehezen tudtunk, volna elképzelni. És a rádióra átdolgozott elbeszélések mellett, még verseket is hallhattunk! A két műsor háromórás ideje alatt lehetett lazítani, de úgy, hogy mégsem fecsér- lődött el az idő. Vass Márta Mai tévéajánlatunk: A világ nagy folyói Tizenhárom részes sorozatot készített a Francia Televízió és a Pathé Cinema társaság, amely a világ legnagyobb folyóinak múltját,-jelenét dolgozza fel. A 15 óra 50 perckor sorrakerülő mű' sor bemutatja a tájakat, embereket, városokat, ahol a folyók hömpölyögnek. A Duna című részt, amelyet most látunk, a sorozattól függetlenül, a Magyar Televízióval közösen készítették el. A közhiedelem szerint a Duna a Fekete erdőben ered. Az itt található forrás azonban félrevezetés: a Duna 30 kilométerrel távolabb ered. A forrás „legendáját” egy becsvágyó herceg költötte, aki birtokáról szerette volna a Duna eredetének hírét költeni. A film végigkíséri a Duna útját, a „kék Dunáét”, Johann Strauss, a császárváros, Bées Dunájáét, a magyai; Dunáét, egészen a fekete-tengeri deltáig. Fjodor Abramov: Pelageja 32. Pelageja nem nagyon emlékezett rá, hogyan ment el Pjotr Ivanovics. Köhögés fojtogatta, levegő után kapkodott. De ugyanakkor jó érzés fogta el. örömében sírni szeretett volna, szívet melengető érzés volt. És kiszáradt ajkával mohón szedte a szobalevegőt, és egyre nagyobb hévvel tüzelte reménységét. Azt a szivárvá- nyos reménységet, amelyet Pjotr Ivanovics sugallt néki. Nem is kételkedett — Alka hazajön. Hisz’ nem hatökör. Hogyne értené meg, ez maga a boldogság. Igaz, Szerjozsenyka nem az a hajde, bár mérnök, csakhogy az apja valóságos kincs. Jaj, uramisten, gondolta magában Pelageja, ilyen emberrel egy fogatban ülni... Mi mindent el nem érhet majd! Egy pillanatra elvesztette az eszméletét, aztán, amikor magához tért, úgy tetszett neki, hogy az imádott sütödéjének a forró kemencéje előtt áll, és a tüzes láng elsárgult, kiszáradt arcát nyaldossa. Fuldoklott. Kibírhatatlanul melege volt. A padlóra, a padlóra kell feküdni, gondolta, a régi szokás szerint. A festett padló jól elszívja a test melegét. így talált rá másnap reggel Anyiszja, az ágya mellett, a puszta földön. Odaugrott, hogy felemelje. Devisz- szahőkölt, amint tekintete Barátok közt Jugoszláviában Zrenjanini vendégszereplésen a Jókai Színházzal Talán soha nem berregtet- te motorját még ilyen kora hajnali órán a Jókai Színház piros Ikarusza, mint ezen a szombaton, április 22-én. Színházudvar, színészház, Kulich-lakótelep, s aztán nagy nekirugaszkodással indulás a hosszú útra, a jugoszláviai Zrenjaninba, testvérvárosunk felé. Nem éreztük éppen repülésnek az autóbusz haladását, de az éledő beszélgetőkedv feledtette a kilométerek lassú fogyását. Vendégszereplés Zrenjaninban... ! Sikert és tapsot várt a színész, új élményeket, barátokat, nagyszerű előadást remélt mindenki, aki részese lehetett az utazásnak. Zrenjaninban fekete hajú, mosolygós pillantású férfi fogott velünk kezet elsőként a kora délutáni érkezéskor. Száva Damjanovic, a Tosa Jovanovic' Népszínház igazgatója. Szihésztársai, kollégái kísértek bennünket a színház klubjába, ahol gazdagon terített asztal, s kedves üdvözlő szavak enyhítették a régen várt találkozás zavarát. „Mikor kezdődik az esti előadás? Hol lépünk fel vasárnap ? Lesz-e közönségünk Tudnak-e rólunk, várnak-e bennünket a zrenjani- ni emberek?” Kimondva, kimondatlanul mindenki erre gondolt, miután Száva Damjanovic átnyújtotta társulata ajándékát (egy szőttes faliképet) a magyar delegáció vezetőjének, dr. Becsei Józsefnek, a megyei tanács művelődésügyi osztálya vezetőjének, Fekete Jánosnénak, Békéscsaba város tanácselnök-helyettesének és Jurka László színházigazgatónak. Szombaton este zsúfolásig telt a Tosa Jovanovic Színház nézőtere. Csinosak, szépek a zrenjanini asszonyok, lányok! A békéscsabai küldöttség férfi tagjai forgathatták fejüket az estélyi ruhák, kosztümök elegáns viselői után. Igazi színházváró áhítat hallgattatta el a közönséget, amikor Németh László drámájának, a Bod- nárnénak hősei megjelentek a színpadon. A fárasztó út, a szokatlan környezet és az ismeretlen közönség mit sem ártott az előadásnak, a kitűnő színészi alakításoknak. „Az első perceket éreztük nehéznek” vallották be később a csabai színészek. „Né- zőtémyi néma mozdulatlanság sugárzott a színpad fetalálkozott az asszony mozdulatlan, üveges szemével. Alka nem volt ott a temetésen — amióta a hajózás megindult az Északi-Dvinán, az egyik legszebb utasszállítón dolgozott, mint felszolgálónő. Alka csak egy hét múlva érkezett meg, és első dolga természetesen az volt, hogy elsiratta kedves szüleit, olyan halotti tort rendezett, amilyenről errefelé még csak nem is hallottak, de nem is látták. Majdnem az egész falu ott volt. Aztán két napja arra ment el Alkának, hogy eladta a ruhaanyagokat, a szamovárokat, meg a többi holmit, amit az anyja összegyűjtött. Az ötödik napon aztán Alka beszegezte a ház ajtaját meg az ablakait, tarka művirágból készült búcsúkoszorúkat tett a szülei sírjára, és estére már a kerületi autóbuszon zötyögött. Nem szerette volna elveszíteni vidám és kényelmes állását a hajón. (Vége) Szoboszlai Margit fordítása A zrenjanini Vojvodina Hotelben lakott a Jókai Színház társulata, innen indultak minden nap a tájelőadásra szállító autóbuszhoz [/v ~ jF, [ m ;5j r I ■ I lé, mintha egyetlen szót, mozdulatot sem akart volna elveszíteni a közönség.” Ez az óriási feszültség csak a véget érni nem akaró tapissai oldódott az előadás befejezésekor. — Régen láttunk ilyen szép magyar drámát — mondta Vojin Kovacevic, a zrenjanini művelődési érdekközösség vezetője. A Belgrádból ideutazó magyar nagykövet, Halász József is elégedetten mosolygott: — Nagyon jó a zrenjanini társulat, de nekünk sincs szégyellnivalónk. Csokonai özvegy Karnyónéját nagy sikerrel játssza a Madách amatőr színház. A képen Boris szerepében Tóth Irén, Tipptopp Izelle Károly Nálunk szokatlan szervezetben játszik, nevel és szórakoztat a zrenjanini Tosa Jovanovic Színház. Az igazgató szívesen beszélt erről is. — Huszonöt színész dolgozik a Népszínházban. Mint a nevünk is jelzi, mindenkinek szeretnénk játszani. Évadonként 7 bemutatót tartunk, 220—230 előadásban Van olyan bemutatónk, amelyik 50—100, vagy 150 előadást is megért már. A modern mai darabokat szeretik legjobban a nézők. A tehetséges fiatal hazai szerzők müvei közül nemrég sikerrel játszottuk már Fadil Hadzic: Hitler a partizánoknál című háborús komédiáját, vagy Zorán Petrovic vígjátékát, amelynek címét úgy lehet magyarra fordítani, hogy : Hát tessék Sakulejba... Állandóan műsoron vannak a jugoszláv és a világirodalom klasszikusai, Slavomir Mro~ zek, Miroslav Krleza, Ödön von Horváth darabjai, és hamarosan egészen újszerű formában mutatjuk be Gogol: Revizorát. Száva Damjanovic nem beszél magyarul, fordítónk Izelle Károly, aki a magyar amatőrszínház egyetlen „hivatásosa”, vezetője: — A Népszínházban próbálunk és játszunk mi is, társulatunk neve: Madách Színház — mondja. — 1952-ben a Petőfi Népkörtől vált külön a színházunk. A legkülönbözőbb korú tehetséges amatőrökkel készülünk a bemutatókra, s az észak-bánáti amatőrfesztiválokra. A hivatásos magyar színház feladatát is mi látjuk el, járjuk a magyarlakta falvakat Tamási Áron darabjaival, Csokonai: özvegy Karnyónéjával, vígjátékok, zenés előadások sorozatával. Szerencsésen kezdődött a vasárnap. Megtudtuk, hogy a Népszínházban kosztümös próbát tartanak Gogol: Revizorából. A nézőtéri félhopereg”, leköt, vonz, nevetésre és figyelemre kényszerít. Mit sem ront az élményen, hogy a szöveget nem értjük, a Revizort mindenki ismeri. Délután Növi Becsejre indul a békéscsabai társulat. Török-Becsejnek nevezik a ■magyarok ezt a 17 ezer lakosú, városnyi községet. „Az ott élő munkások pénzéből épült az a munkásotthon, ahol fellép a Jókai Színház” — így tájékoztattak barátaink. Bordás György, a munkásotthon igazgatója kalauzol a kultúrpalotában. Csöppet sem hasonlít ez a „ház” a hagyományos művelődési házakra. A földszinten automata kuglipálya és disco- táncterem, az emeleten pedig kiállítócsarnok, könyvtár, olvasó- és klubszobák, színházterem várja a közönséget. Az átadás 1973-ban volt, azóta mindennap, minden teremben programra gyűlnek a téglagyár munkásai, az építők, a földmunkások, a kereskedelmi dolgoverbunkkal jutottak tovább a tartományi szintű táncversenyre. Bordás György mindenkit ismer, aki az esti előadásra igyekszik. Már napok óta ostromolták az újabb jegyekért, hiszen azok is ideutaztak a Bodnárnét látni, akik Zrenjaninban nem jutottak be a színházba, vagy a környező falvakból érkeztek. ötszáz ember tapsolt a csabai színészeknek. A kulturális kapcsolatok újabb eseményeiről tárgyaltak a vendégjáték utolsó napján színháziak és a köz- művelődés vezetői. Terv még csupán, hogy a kölcsönösség alapján rendező-, jelmez- és díszlettervező-cserére is sor kerül. Biztos azonban, hogy jövő tavasszal a Tosa Jovanovic Színház látogat megyénkbe, s akkor nemcsak művészbarátokat találnak nálunk, de a vendégszereplés után a közönség is barátként fogadhatja őket. Bede Zsóka mályba egyenként lopózkod- tunk be, hogy minél kevésbé zavarjuk a készülődést, s minél többet ellessünk az itteni hangulatokból, módszerekből. A vendégrendező, Stevo Zigon neve fogalom Jugoszláviában, színész, filmszínész és rendező egy személyben. Csendes szemlélőként is telitalálatnak érezzük a kifejező, korabeli ruhákat, a mókássá, ellenszenvessé vagy nevetségessé formált, festett arcokat. Amikor elkezdődik a játék, szokatlanul lassú a tempó, majd egyre jobban „felzók, diákok és felnőttek egyaránt. Követésre méltóan élők, igényesek az amatőr művészeti csoportok és egyéniségek, (és nemcsak itt Tö- rök-Becsejben, de az egész Bánátban). Az előcsarnokban Bojtai György zrenjanini amatőr festő képeinek rengeteg a nézője. Nem csoda, hiszen a munkásotthon képzőművész körébe is legalább 70-en járnak rendszeresen. Három tánccsoportjuk közül az egyiknek ottjár- tunkkor gratulálhattunk is, mert Zomborból magyar
