Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-26 / 97. szám

Erősödjék a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése, együttműködése! Leonyid Brezsnyev beszéde a Komszomol kongresszusán Moszkvában megnyílt a lenini Komszomol XV III. kong­resszusa. Tegnap, a tanácskozás első napján felszólalt L. I. Brezsnyev államfő, az SZKP főtitkára (Képtávírónkon érkezett) HÍREK HÍREK HÍREK TELEX BUDAPEST A külkereskedelem fel­adatairól és a határmenti árucseréről tárgyalt az or­szággyűlés kereskedelmi bi­zottsága. A gazdaságtalanul exportálható termékek előtt leeresztik- a sorompót — de­rült ki Biró József külke­reskedelmi miniszter keddi, az országgyűlés kereskedel­mi bizottságának adott be­számolójából —, s az idén a határainkon túlra induló áruk körét a nemzetközi összehasonlítás alapján fe­lülvizsgálják. □ KOMA Az olasz kormány hétfő esti ülésén elfogadhatatlan­nak minősítette a „Vörös Brigádok” fogolycserére vo­natkozó követelését. Torinó­ban egy magát „bosszúálló mozgalomnak” nevező cso­port felszólította a kor- mányt, hogy — mint a Baa­der—Meinhof csoporttal tör­tént — rendezzenek „'kollek­tív öngyilkosságot” a Torinó­ban perbe fogott Renato Curcio és társai között. „Ha Morót nem engedik szaba­don feltétel nélkül — fűzik hozzá röpcédulájukon — vérontást rendezünk a bal­oldal soraiban, Craxin kezd­ve, Berlinguere'n át de Mar­tinóig”. □ TORONTÓ A kanadai Torontóban hétfőn elhunyt Polányi Ká- rolyné, Duczynska Ilona, a magyar és . a nemzetközi munkásmozgalom kiemelke­dő személyisége. 1897. már­cius 11-én született, diákként kapcsolódott be a szocialis­ta mozgalomba. Az első vi­lágháború idején a Galüei- kör tagja, az Ulegális anti- militarista tevékenység egyik kezdeményezője, vezetője volt. □ WASHINGTON Alexander Haig tábornok, a NATO európai haderőinek amerikai főparancsnoka le akart mondani, mert a Gar- ter-kormány — eredeti ígé­rete ellenére —. tárgyal a Szovjetunióval a szárnyas- rakéták korlátozásáról. A The New York Times keddi jelentése szerint az ameri­kai kormány korábban üze­netben biztosította Joseph Lunst, a NATO főtitkárát: nem fognak tárgyalni a Szovjetunióval, a szárnyas- rakéták, az új amerikai ha­dászati fegyver „bizonyos kérdéseiről”. □ MAimin A baszkföldön levő Guer­nica városkában történészek kerekasztal -értekezleten em­lékeztek meg a városka ke­gyetlen bombázása negyven- egyedik évfordulójáról. □ TEL-AVIV Dajan izraeli külügymi­niszter kedden a B®n Gurion repülőtéren nyilatkozott az újságíróknak, mielőtt elin­dult volna az Egyesült Álla­mokba. A külügyminiszter megerősítette azt a korábbi feltételezést, hogy washing­toni tárgyalása alatt Dajan Izrael változatlan álláspont­ját fogja képviselni. Kedden délelőtt a moszk­vai Kreml kongresszusi pa­lotájában csaknem 5000 kül­dött, s több mint 100 or­szágból érkezett külföldi de­legáció, köztük dr. Maróthy László, az MSZMP PB tag­ja, a KISZ KB első titkára vezette magyar küldöttség jelenlétében megnyílt a le­nini komszomol XVIII. kong­resszusa. A kongresszust Borisz Pasztuhov, a Komszomol Központi Bizottságának első titkára nyitotta meg. Kö­szöntötte a kongresszus kül­földi vendégeit. Hét nemzet­közi ifjúsági szervezet és 107 ország 135 kommunista, szo­cialista, demokratikus ifjú­sági szervezetének küldöttei vesznek részt a szovjet fia­Vance hazaérkezett Cyrus Vance amerikai külügyminiszter tizenkét napos külföldi körútja be­fejeztével hétfőn hazaérke­zett Washingtonba. Vance, akit a repülőtéren Walter Mondale amerikai alelnök fogadott, az Andrews légi- támaszpontról azonnal a Fe­hér Házba ment, ahol Car­ter elnöknek beszámol meg­beszélései eredményéről. Az amerikai külügymi­niszter megérkezésekor szűkszavúan nyilatkozott a sajtónak. Moszkvai tárgya­lásairól elmondotta, hogy a SALT—II egyezmény kér­désében több területen „ha­ladást értek el”, de még „további kemény munkára van szükség” és részletek ismertetésével nem szeretné veszélyeztetni a szovjet— amerikai tárgyalások ered­ményességét „A megbeszé­lések fontosságát az is jelzi, hogy milyen bizalmasan ke­zeljük ezeket” — jegyezte meg. Dél-afrikai megbeszélé­seit illetően Vance „bizo­nyos haladásról” számolt be a rhodesiai rendezés ügyében. Mint mondotta, a hazafias front vezetői elv­ben beleegyeztek abba, hogy az ENSZ ellenőrizze az esetleg megkötendő tűzszü­netet és a rhodesiai rend­őrséget a többségi uralom­hoz vezető átmeneti szakasz­ban. Az amerikai külügymi­niszter azon reményének adott hangot, hogy a rhode­siai „belső rendezést” alá­író helyi afrikai vezetők néhány héten belül nyilat­koznak arról, hogy hajlan­dók-e részt venni az ango­lok és amerikaiak által ja­vasolt, a hazafias front kép­viselőivel kibővített kon­ferencián. talok tanácskozásán. A kül­döttek megválasztották a kongresszus vezető szerveit, köztük a 131 tagú elnöksé­get. Nagy lelkesedéssel vá­lasztották be a díszelnökség­be az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjait. Ezután Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke szólalt fel. * Leonyid Brezsnyev több mint egy órás beszédben méltatta a szovjet fiatalok és szervezetük, a lenini Komszomol érdemeit, rámu­tatva: a komszomol isták hű folytatói Lenin ügyének. Az SZKP főtitkára részletesen foglalkozott a fiatalok szere­pével a gazdasági építő mun­Namíbiáról „Csak akkor jöhet létre békés rendezés Namíbiában, ha az ország népe élhet önrendelkezési jogával, meg­szerzi függetlenségét, bizto­sítva látja Namíbia területi integritását és a nép nem­zeti egységét” — mondotta Sam Nujoma, a Délnyugat­afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke az ENSZ Namíbia kérdésével foglal­kozó és hétfőn megkezdő­dött rendkívüli ülésszakán. Az ENSZ Namíbia-taná- csa határozati javaslatot terjesztett elő az üléssza­kon, s ez hangsúlyozza : a SWAPO a namíbiai nép egyetlen jogos képviselője. A Namíbiában még megle­vő dél-afrikai uralomért az imperialista államok fele­lősek, amelyek ily módon próbálják biztosítani, hogy továbbra is hozzá juthassa­kában és ismertette a gazda­sági építés feladatait. Rész­letesen foglalkozott a Szov­jetunió külpolitikájával, ki* tért a többi között, a most megtartott szovjet—amerikai megbeszélésekre is. Az SZKP főtitkára kifejtette a Szov­jetunió békés külpolitikájá­nak fő törekvéseit, hangsú­lyozva, hogy a szovjetor“ szág senkit nem fenyeget, s külpolitikájának fő célja az emberiséget fenyegető hábo­rús veszély elhárítása. Meg­emlékezett beszédében arról is, hogy a Komszomol idén ünnepli létrejöttének 60. év­fordulóját. s köszöntötte a szovjet fiatalok nagyszerű szervezetét. Brezsnyev beszédét gyak­ran szakította félbe a lelkes taps. A küldöttek végül hosz- szú percekig ünnepelték a lenini pártot és annak veze­tőit, a Komszomolt. A Komszomol Központi Bizottságának beszámolóját Borisz Pasztuhov, a KB el­ső titkára terjesztette a kongresszus élé. Egyebek között méltatta a közelgő havannai Világifjúsá­gi Találkozót, amely fontos szakasz lesz a haladó ifjúság imperialistaellenes szolida­ritásának, barátságának fej* lesztésében, a különböző if­júsági politikai erők együtt­működésének elmélyítésében. Borisz Pasztuhov beszámo­lója után Vitalij Orszentyev, a Komszomol Központi Re­víziós Bizottságának elnöke terjesztette elő a bizottság jelentését, majd este a Kreml kongresszusi palotájában ün­nepi hangversenyt rendeztek a Komszomol XVIII. kong­resszusának küldöttei és vendégei tiszteletére. nak Namíbia természeti kincseihez, az uránhoz, réz­hez és a gyémánthoz. A ja­vaslat élesen elítéli Dél-Af- rika azon törekvéseit, hogy -a hozzá hű namíbiai törzsi vezetőkből bábkormányt hozzon létre és követeli, hogy a Biztonsági Tanács sújtsa kötelező érvényű embargó-határozattal Dél- Afrikát. Nagy-Britannia, Franciaország, az NSZK, Kanada és az Egyesült Ál­lamok taktikája — diplo­máciai források szerint — az ülésen arra irányul, hogy megakadályozzák minden olyan javaslat elfogadását, amely nem felel meg az ál­taluk kidogozott „rendezési” tervnek. A Namíbia-tanács határo­zati javaslatát hozzászólá­saikban támogatták az af­rikai államok delegátusai. Ma: Enrio napja A Nap kél 4.26 — nyugszik 18.48 árakor. A Hold kél 22.37 — nyugszik 7.10 órakor. ÉVFORDULÓ Huszonöt évvel ezelőtt, 1953. április 26-án hozott a kormány határozatot arról, hogy a Diósgyőri Kohászati Műveket Leninről nevezzék el. — LAKÁSÉPÍTÉS. Szarva­son tanácsi beruházással 1980-ig 60 lakást szeretné­nek felépíteni. Még ebben az évben megkezdik 32 lakæ építését és folyamatosan biz­tosítják az OTP-lakások te­rületelőkészítését, valamint közművesítését. — DICSÉRŐ OKLEVÉL. A Tótkomlósi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet 1977. évi eredményei alapján el­nyerte a könnyűipari mi­niszter dicsérő oklevelét, melyet ünnepélyes keretek kozott április 25-én, tegnap adtak át. — SZOBORPARK SZOL­NOKON. Szoborparkot léte­sítenek a nagy képzőművé­szeti hagyományokkal ren­delkező Tisza-parti városban. A tervek szerint a több mint háromnegyedszázada fenn­álló művésztelep környékén, a hajdani szolnoki vár terü­letén helyezik el azokat a szobrokat, amelyeket az itt élő, vagy a várossal kap­csolatban álló művészek al­kottak. — KIRÁNDULNÁK A VÖ­RÖSKERESZTESEK. Békés­csabán, az erzsébethelyi Vö­röskereszt-alapszervezet 32 tagja május 6-án egynapos romániai kiránduláson vesz részt, melynek során elláto­gatnak Aradra és Temesvár­ra. — PATRICIA HEARST A BÖRTÖNBEN. Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfői határozata szeriirt a multi­milliomos leányának le kell töltenie hétéves börtönbün­tetését. Mint ismeretes, Pat­ricia Hearst részt vett egy szélsőséges anarchista szer­vezet bankrablásában. A bí­róság előtt azzal védekezett, hogy erőszakkal kényszerí­tették a bankrablásban való részvételre. Ezt a védekezést a különböző alsófokú bíró­ságok után most a Legfel­sőbb Bíróság is elvetette, így — miután korábban 14 hó­napot már letöltött — a mil­liomos lányára további hat évi börtön vár. — SIKERES VOLT A VIT- MÜSZAK. Egymillió ember vett részt a KISZ által meg­hirdetett április 22-i VTT- műszakon. A gyorsmérleg szerint a felajánlás meg­duplázza a VIT számla je­lenlegi 13 és fél milliós ösz- szegét. A fiatalok lelkesedé­se magával ragadta a válla* latok, az intézmények és a szövetkezetek idősebb dol­gozóit is, akik az ifjúsággal karöltve vállalták szombati pihenőnapjukon a munkát. — SZOCIÁLIS OTTHONOK. Évről évre nő a szociális ott­honok száma hazánkban. Ta­valy 263 szociális otthonban több mint 31 ezer idős ember élt. A magúkra maradt öre­gek kulturált életkörülmé­nyeinek megteremtéséhez nyújt segítséget az „Egy nap az öregekért” mozgalom. Hűvösebb idő Várható időjárás ma estig: időnként erősen felhős idő, több helyen átfutó zápor, fő­ként keleten zivatar, nap­közben élénk, többször erős déli, délnyugati szél, a nap­pali felmelegedés gyengül, a várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 2—7, a legmagasabb nappali hőmér­séklet szerdán 14—19 fok kö­zött. — TSZ-ASSZONYOK A TÁTRÁBAN. Május 2-án, a csorvási Lenin Tsz 43 nódol­gozó ja a tsz-nőbizottság szer­vezésében háromnapos autó­busz-kirándulásra indul a cseh—lengyel Tátrába. — ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ VERSENY. Békéscsabán, az Építők kultúrot* honában áp­rilis 27-én rendezik meg a középiskolások elsősegély­nyújtó versenyét. — RÉGÉSZETI LELET. Gazdag leletek kerültek napvilágra a dél-kelet kínai Fucsou városában feltárt 700 éves sírból. A császári ház egyik nőtagjának sírjá­ban talált tárgyak közül szinte felbecsülhetetlen ér­tékű az a több mint 300 darab selyemszövet, amely változatos mintáival és szín- gazdagságával a 700 évvel ezelőtti kínai selyemipar fejlettségéről tanúskodik.. — LÁBBELIK NYUGAT­RA. Az Endrődi Cipész Szövetkezet tervei között szerepel, hogy ez évben 100 millió forint értékben szál­lítanak lábbeliket a nyugati piacra. Ez a mennyiség össztermelésüknek mintegy 25 százaléka és csaknem 20 millió forinttal több valutát jelent az ENCI-nek, mint tavaly. — HATODSZOR IS KIVÄ- Lö. A Békés megyei Viz­es Csatornamű Vállalat * tavalyi év eredményei alap­ján az idén hatodszor nyer­te el a „Kiváló Vállalat” címet. Az ezzel kapcsolatos ünnepséget tegnap délelőtt tartották Békéscsabán. a Megyei Művelődési Központ nagytermében. — FELÚJÍTJÁK A TIHA­NYI MOTELT. Az előszezon kezdetére befejezik a tiha­nyi motel felújítását. A Hungarhotels 30 millió fo­rintot költött a tihanyi rév közelében levő „miniváros” felújítására. Az idei szezon­ra elkészül a 120 szobás számyrész. Egyidejűleg fel­újították a régi éttermet, és a közelben levő kemping­ben újabb faházakat állítot­tak fel. — SZOCIÁLIS GONDO­ZOTTAK. Orosházán évente 200 ezer forintot fordít a városi tanács házi szociális gondozásra, melyben 26 egyedülálló idős ember ré­szesül, hét gondozottat pe­dig szocialista brigádok és úttörők patronálnak. A vá­rosban összesen 18 gondozó­nő dolgozik, közülük három hivatásos, 15 pedig tisztelet­díjas. — TOVÁBBTANULNAK A BÉKÉSI GYEREKEK. Ta­valy a békési általános is­kola végzős tanulóinak csaknem 40 százaléka gim­náziumban és szakközépis­kolában, több mint 50 szá­zaléka pedig szakmunkás- képző intézetben tanult to­vább. — ÉPÍTKEZÉSEK ME­GYÉNKBEN. A DÉLÉP eb­ben az ötéves tervben csak­nem 1300 lakást kíván felé­píteni megyénkben. A válla­lat a kivitelezője a battonyai és mezőkovácsházi 500 köb­méteres víztoronynak, vala­mint az Orosházán épülő szállodának és étteremnek is. Véget ért a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának tanácskozása Szófiában. A képen a magyar küldöttség tagjai láthatók Púja Frigyes külügyminiszter (balról az első) vezetésével (Képtávírónkon érkezett) tárgyal az EMSZ

Next

/
Thumbnails
Contents