Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-20 / 92. szám
O 1978. április 20., csütörtök ■KHîWKTiltl Japán zongoraművésznő Gyulán Hiroko Nakamura japán zongoraművésznő zenei tanulmányait Tokióban kezdte. Már első zenei tanulmányai során országos versenyt nyert, majd megnyerte a legrangosabb japán nemzeti zongoraverseny első és külön díját. 1961-ben lépett fel először a tokiói zenekarral, Hiroyuki Iwaki vezényletével Beethowen c-moll zongoraversenyét adta elő. A Japán Nemzeti Zenekar európai turnéján mint szólista megrendezett varsói nemzetközi Ohopin-versenyen díjat nyert. Hosszabb európai tartózkodása folyamán Nikita Magaloff, Zbigniew Dzriwec- ki és Stefan Askenaze mesterkurzusain vett részt. A japán zongoraművésznő repertoárja nagyon gazdag, a zongoramuzsika minden jelentős mesterétől számos művet játszik. Sokat tett a modem japán zongoramuzsika népszerűsítéséért. Rádió és televíziós fellépések, számos vett részt, ugyancsak ezzel a zenekarral szerepelt New- Yorkban és az EÁ több városában. 1965—75. között számos hangversenykörútja volt valamennyi jelentős európai és amerikai zenei központban. Jelenleg Hiroko Nakamura a japán zongoraművész-nemzedék egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert egyénisége. Hazáján kívül a New-York-i Juillard Akadémián, Rosa Lhevinnél tanult, majd az 1965-ben hanglemez tanúskodik Hiroko Nakamura előadói művészetéről. Yoshio Unno és Tsuyoshi Tsutsumi állandó kamarazene-partnerei. A népszerű zongoraművésznő gyakran ír zenei tárgyú cikkeket, tanulmányokat a japán és ,más zenei szaklapok számára. Magyarországon első ízben vendégszerepei, ezúttal Gyulán, a művelődési központban, április 24-én, hétfőn este 19 órakor koncertezik. Mai tévéajánlatunk: Nyitott könyv A Nyjtott könyv sorozat ma este 21 óra 35 perékor Horváth Teri, a kiváló színész naplókötetét mutatja be. A cím Horváth Teri szülőföldjének neve: Sári-gyöp. Itt élt, nevelkedett a kis parasztlány, hogy azután a fényes szellők nemzedékének tagjaként — olyanokkal együtt, mint Soós Imre, Szirtes Ádám — Budapestre kerüljön, színésznő legyen. A műsorban megelevenednek a sári-gyöpi naplórészletek, visszaemlékezve a gyerekkorra és a színészi pálya küzdelmes éveire. Megszólal, Horváth Teri vendégéként, az idős, nagyszerű parasztszínész: Bihari József is. Április 21: Hangverseny a Megyei Művelődési Központban Két kórus hangversenyét rendezi a Bartók Béla Zeneiskola és a Megyei Művelődési Központ április 21-én, pénteken este 19 órától Békéscsabán, a művelődési központ nagytermében. A gyulai Erkel Ferenc vegyes kar és a békéscsabai Bartók Béla vegyes kar énekel Hassler, Dowland, Lassus, Erkel, Mendelssohn Kodály, Bartók és Szokolay kórusműveket. Közreműködik Pál Olga énekes-szólista és Miskolczv Ottó, a Jókai Színház tagja. Zongorán kísér Csonka Barna, vezényel Rázga József. Öt nyelven Magyarországról Emelkedik az utazási láz, sokan már januárban eltervezik nyári útjukat; de külföldön járva gyakran hiába kutatunk a szálló vagy szállás asztalán, sem hazai újság, sem olyan tájékoztató, amelyet megért az is, aki nem beszél idegen nyelveket. A hozzánk utazóik már előnyösebb helyzetben vannak: egy esztendeje jelenik mega Magyar Hét című hetilap : cseh, szlovák, német, szovjet, lengyel vendégeknek szól — az ő nyelvükön. Vengerszka- ja Nyegyelja, Wegierski Tyd- zien, Madarsky Tyden-Tyz- den, Ungarische Woche: a lap kézen fogja a vendéget és elmond neki mindent, ami terjedelmébe belefér, turisztikáról, tájakról, népszokásokról, múzeumokról, programokról, kül- és belpolitikánkról — Magyarországról. Magyarok írják, német, cseh, szlovák, orosz, lengyel anyanyelvű munkatársak fordítják : nagy forgalmú helyeken, határállomásokon felállított, önkiszolgáló standokon terjesztik. Sokoldalú tevékenységre hivatott a lap kö1 zönségszolgálata is ; mind több idegenforgalmi fontosságú helyen talál az ide utazó Magyar Hét kirendeltséget. Talpunk alatt kincsesbánya „Békés megye régészeti szempontból kimeríthetetlen kincsesbánya.” — Ezzel a tömör és kíváncsiságot keltő megállapítással indult beszélgetésünk Békéscsabán, a Munkácsy Múzeum zsúfolt restaurátor- és egyben irodahelyiségében a régészeti osztály fiatal vezetőjével, Goldman Györggyel. S míg az előbb elindított gondolatát jellegzetes régé- szes hevülettel fejtegetni kezdte, eszembe jutott egyik kedves ismerősöm mondása: — A régészek — ha hagynák őket — a nemzeti jövedelem jelentős százalékát ásatásokra költenék. — E tréfás megállapítás jól kifejezi azt a valóságot, hogy a régész megszállottja hivatásának. Nem bírtam ki hát én sem, hogy — az együtt töltött egyetemi évek során kialakult barátságunk mellvédje mögül — egy hasonló ugrató megjegyzést meg ne tegyek. Vesztemre. A régészeti osztály terveit kutató kérdésemre rá se hederítve, palackjából kiszabadult szellemként, most már áradt belőle a munkából, hivatásból eredő gondok idéző-elemző felsorolása. — Bajban, de még milyen bajban vagyunk! — terít ki a dobozoktól, könyvektől, aktáktól roskadozó asztalon egy térképet. — Munkánk gerincét a leletmentés alkotja. Igen ám, de hiába tervezünk, okoskodunk előre, ha sok esetben nem tudjuk meg időben, hol bolygatnak meg lelőhelyet egy-egy csatorna ásása, a termőföldek melio- rálása során, esetleg olajkutatás vagy vezeték építésekor. Van egy-két igen rendes vállalat is megyénkben, például az AGROBER, vagy a mezőkovácsházi víztársulás, akad egy-két műszaki vezető is, akik rendszeresen, s időben értesítenek bennünket. Akkor mi — terv ide vagy oda — rohanunk és mentjük. Értjük mi, hogy nem örülnek a rendelkezésnek, amely alapján mindenféle munkálat 30 napra felNem könnyű feladat a képen látható hatalmas gabonatároló edény restaurálása a sok apró darabból Fotó: Gál Edit 25. Csakhogy, gondolta Pelageja, ennek az asszonynak valami van a tarsolyában, nem üres kézzel jött, ha már egyszer ilyen tüntetőén leült. Így hát messziről — tapogatózva — megkérdezte: — Mi van odakinn mostanság? Mi újság a faluban? — Hát van egy, s más. Hogy is lenne másképp — mondta békülékenyen Ma- nya. — Marják egymást? — Hogy marják-e? Van, aki marja, de van, aki boldog. — Persze, persze — sóhajtott Pelageja —, igaz is, igaz. Van, aki boldog. — Te csak ne sóhajtozz. Te sem vagy az a hű, de boldogtalan. — Én? — könyökölt fel csodálkozva Pelageja. — Tudom, amit tudok. — Ugyan, ugyan, ne bánts... A férjem eltemettem, én meg.. Manya nem tiltakozott. Ezek szerint Alkáról van valami híre, jutott eszébe Pelagejának, és hirtelen olyan jól érezte magát, mintha belopózott volna a házába a nyár. Fürgén felkelt. — Látod, micsoda bánatom van! Vendégem jött, én meg fekszem, akár egy darab fa. Bocsáss meg nekem, bocsáss már meg, Marja Arhipovna, olyan ostoba vagyok — szólalt meg régi hangján, pöszítve a hiányos foga miatt, s maga is meglepődött, éppen olyan hízelgő és vidám hangon, amelynek senki, még maga Pjotr Iva- novics sem tudott ellenállni. — Folyton-folyvást csak egyedül, már az agyam is begyepesedett. Nem, nem, Marja Arhipovna! Leülünk a szamovár mellé, megiszunk egy-két pohánkával — ünnep van ma. Csak fújjad, fújjad a füstöt, ne zavartasd magad, Masa. Valaha, amikor a gazda még egészséges volt, magam is vettem cigarettát. Tán levennéd a csizmád is, ne gyötörd a lábad, majd adok neked a kemencéről meleg papucsot __ A hír, amelyet Manya hozott (persze, miután háromszor a pohár fenekére nézett — Pelageja mindjárt tudta, hogy száraz torokkal nem beszél az öregasszony), minden várakozását felülmúlta: a községi tanács elküldte Alkának az igazolást a személyazonosságihoz. — Igazat mondasz, Masa? Nem téveszted össze valami mással? — faggatta Pelageja, és — nem bírta visszatartani — elsírta magát, hisz éppen ebbe az igazolásba betegedett bele, mondhatni, ezért esett ágynak. Folyton a Fatuskó nyakára járt, könyörgött a kolhozelnöknek, siránkozott Pjotr Ivanovicsnak — sehol semmi. „Nem olyan időket élünk most — mondta neki Pjotr Ivanovics. — Vissza kell hívni a fiatalokat a faluba. Várj.” De hogyan várjon? A lánya személyazonossági nélkül van a városban — ez még rosszabb, mint eltévedni a sűrű erdőben. Most aztán nagy kő esett le a szívéről — Alkának van személyazonosságija. —> És mikor volt ez? — puhatolózott újra, még mindig hitetlenkedve Pelageja. — Tennapelőtt. — Tennapelőtt? És neked volt szíved,- Marja Arhipovna, eltitkolni egy ilyen hírt a szülőanyjától? — Mer’ hát honnan tudnám vóna, hogy’ fogad ez az anya... — Ugyan, ugyan — legyintett sietve Pelageja —, minek hánytorgassuk fel a múltat. Néha a napot is eltakarják a felhők, én meg — ostoba öregasszony vagyok... Beszélj, beszélj, Marja Arhipovna! — De hát mit mondhatnék? Vaszilij Ignatyevics mondta tegnap a boltban: „Végképp, aszongya, kirepült a lányunk. A katonai hatóság igazolást kért...” — Na és, kiadták az igazolást? — Hát mán hogyne adták volna? Mondom, hogy a hadsereg kérte... — A hadsereg? — ismételte elgondolkozva Pelageja. — . De hát akkor Vlagyik sürgette a dolgot... Istenkém, Masa! Uramisten! — kiáltott fel Pelageja, és kicsordult a könnye. — Ezek szerint, együtt vannak? ök ketten? Én meg itt folyton rágom magam, sehol se találom a helyem... — Hiába, az anyai szív — jegyezte meg sokatmondóan Manya. — De szeretném, jaj, de szeretném látni, milyen boldogok — bökte ki merengve titkos vágyát Pelageja. — De hát mozdulni se bírok. Gúzsba köt a betegség. Annak a kancának meg eszi be se jut, hogy legalább ima. Hát ilyenek ezek a mai gyerekek. A lelkét kifacsarják az embernek, ha kell, amikor meg már minden jól megy nekik, rendbe jönnek, eszükbe se jut az anyjuk... (Folytatjuk) függeszthető a talált leletek feltárásának idejére, de ezeket a több évezredes értékeket bűn lenne elherdálni! — Mért nem mennek ki időben, ha egyszer felmérték a lelőhelyeket? Ez egyszerűbb lenne, mint a megkezdett munkálatokat felfüggeszteni. — Hát, az ideális ez lenne — igazítja meg ujjával le-lecsúszó szemüvegét. — De összesen négy régész dolgozik a megyében. Egyszerűen nem bírjuk idővel. Ugyanis Békés megyében viszonylag később indult meg a rendszeres leletkutatás (1957-ben), így érthető, ha mentenivalóból is lényegesen több akad, mint sok más megyében. Azért — enyhül meg a hangja —, ennek örülünk is. Izgalmas munka a miénk, és érdekli az embereket is ! Az országban például a mi megyénkben érkezett be a legtöbb leletbejelentés. Ahol ásatásokat végzünk, mindig akad kíváncsiskodó, pedig gyakran igen messze dolgozunk a településektől. — Sikerül-e az egyre szaporodó ásatások anyagi fedezetét biztosítani? Ha ilyen sok a bejelentés, és az előzetes terveket túl kell lépni? — Ezen többet fő a fejünk, mint a szakmai gondokon. A tervásatásokra fordítható összeget már így is jelentősen csökkentettük a leletmentések javára, sőt, a topográfiai hozzájárulást is csökkenteni kényszerülünk. A dolog úgy néz ki, hogy egyes lelőhelyek esetében megelégszünk a legközvetlenebbül veszélyeztetett területek megásatásával, máskor pedig igyekszünk nagyobb területeket feltárni, hogy az adott korszakról, lelőhelyről minél több információt szerezhessünk. — Mire koncentrálódik az osztály figyelme? — Két alapvető irányban fejlesztettük kutatásainkat: az őskori telepek és temetők feltárására, értékelésére egészen a bronzkorral bezáró- dóan, valamint a magyar középkori emlékek — az Alföld sokáig ismeretlenül maradt magas szintű építőművészeiének —, a templomok és monostorok feltárására. — Az utóbbi évtizedben a megye régészei jelentős eredményeket értek el. Hogyan tudják közzétenni kutatásaik eredményeit, azaz hol publikálhatnak, s milyen alkalom van a talált értékek bemutatására ? — A publikációval országos méretekben probléma van. A rendszeres közlés ugyanis nincs megoldva. A közönség tájékoztatásához pedig egy-egy érdekes ismeretterjesztő kötet kiadása jókora összeget emésztene fel. Azt hiszem — áll fel nehézkesen a szinte elképzelhetetlen zsúfoltság miatt —, a polcainkon, asztalainkon tornyosuló értékes leletek hamarosan közönség elé kerülhetnek, ha felépül múzeumunk új épülete. De, jó volna erősíteni más módon is kapcsolatunkat a közönséggel. Ott, ahol feltárást végzünk, például kisebb, rögtönzött tárlat segítségével be is mutathatnánk a feltárt anyagot. Ez feltétlenül hozzátartozik a régészek közművelődési funkciójához. — Nyáron Szarvason, az első élelemtermelő közösségek megjelenését, a Köröskultúra bemutatását tervezzük, 1980 körül pedig Békéscsabán „Paraszti közösségek az őskorban” címmel a neolitikus és bronzkori telikultúrák életét szeretnénk bemutatni. De terv az még több is van. Az ásatásokon, gyűjteménygyarapításon, a megye régészeti topográfiájának további írásán, a néprajzi és régészeti restauráláson kívül még vár ránk a tudományos feldolgozómunka is. Egyszóval, tervekben, feladatokban nincs hiány. S míg hihetetlen helycse- rés manőverekkel és „cseréptörés” nélkül az ajtóig kecmergek, a búcsú után csak úgy félvállról még megjegyzi: tudod-e, hogy a lakótelepetek alatt, a Lencsésin, milyen kitűnő, részben feltárt szarmata sírok vannak? __ B . Sajti Emese
