Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-19 / 91. szám
1978. április 19., szerda SPORT SPORT SPORT Véghajrà a labdarúgó HB l-ben Zalaegerszegen játszanak a lila-fehérek Labdarúgó élcsapataink ma délután az ez évi bajnoki idény utolsó előtti fordulójának ösz- szecsapásait játsszák. A találkozók párosítása: Dunaújváros—PMSC, Kaposvár—MÁV Előre, Videoton—Tatabánya, Haladás—Rába ETO, Csepel—DVTK, MTK- VM—SZEOL AK, ZTE— Bcs. Előre Spartacus, (Ezek a mérkőzések 16.00 órakor kezdődnek.) Vasas—Ü. Dózsa (17.15), Bp. Honvéd—FTC (19.00). A magyar labdarúgás 1977—78-as bajnoki idényének második félidejében olyan időszakot élt át, amilyen még nem volt, talán nem is lesz a sportág történetében. Szerdán és szombaton bajnoki mérkőzések, hétfőn és csütörtökön két-két edzésen, kedden és pénteken újabb foglalkozáson vettek részt a labdarúgók, s mindössze a vasárnap maradt pihenésre. Régen nem tapasztalt harc folyik a bajnoki címért. Két fordulóval a bajnokság befejezése előtt még nem dőlt el az elsőség kérdése és az sem, hogy melyik két együttes mond búcsút az NB I- nek. A Bcs. Előre Spartacus gárdája ma délután Zalaegerszegen lép pályára. A bajnokság utolsó fordulójában a lila-fehérek április 22- én, szombaton a Rába ETO együttesét fogadják, s így hazai környezetben búcsúznak a bajnoki idénytől, A csabaiak tegnap, a kora délelőtti órákban utaztak 4el. Mészöly Kálmán, a lilafehérek vezetőedzője a következőket mondotta az indulás előtt: — A klub labdarúgó szakosztályának történetében az NB I-ben még ilyen nyugodt szezon vége nem volt. A csapat ragyogó tavaszi szereplésével — főleg hazai környezetben — jó pozícióban várja a bajnokság fináléját. Mindenki egészséges, Tulipán is felépült, így rá is számítok, a mai összecsapáson. Külön öröm számomra, hogy válogatott játékosaink; Kerekes A., Pásztor és Zsömbörgi — nem vallottak szégyent szereplésükkel. Jól jött a 11 napos szünet, mindenki kiheverte a kisebb- nagyobb sérüléseket. Mai ellenfelünket, a ZTE gárdáját sem fenyegeti a kiesés réme. A bajnoki tabella 15. helyén állnak, 25 pontot gyűjtöttek. Így ők is nyugodtan lépnek pályára. Jó mérkőzésre számítok, s feltétlen bízom abban, hogy egy pontot el tudunk hozni Zalaegerszegről, mert csak így tudjuk teljesíteni tervünket — a 31 pont megszerzését, s azt, hogy a 10. helyen fejezzük be a bajnoki idényt. Mint már mondtam, mindenki egészséges, így a tavaszi sikercsapat kezd Zalaegerszegen. amely a következő: Bugyik — Alberti, Kerekes, Láza, Zsömbörgi — Pásztor, Csepregi — Fehérvári, Tulipán, Mártái, Budavári. Csere: Tasnádi, Magyar, Pogács. h. Gy. Bcs. Előre Sp.—MHD Vasas 3:1 (—12, 14, 9, 8). NB II, női. Békéscsaba, 100 néző. V: Szabó. Előre Sp.: Hrabovsz- ki, MELIS, KRUCSÖ, Mo- kos, Lipcsei, LIPTÁK. Csere: Márkus. Konczos, Buzás- sy, Litauszki. Edző : Buzássy Béla. I. játszma: A bajnokságban eddig veretlen fővárosi csapat kitűnően kezdett és 6:l-es vezetésre tett szert. A játszma közepén fokozatosan javult a lila-fehérek játéka és sorozatban 10 pontot szereztek, de a 11:6-os győzelmük sem volt elég a játszmagyőzelemhez. (0:1). H. játszma: A hazaiak fokozatosan húztak el és már 13<:6-ra vezettek, amikor érthetetlenül zavar keletke-» zett a játékukban, 14:13-ra a fővárosiak vezettek, a jól összpontosító hazaiak végül 16:14-re mégis nyerni tudtak. (1:1). in—IV. játszma: biztosan nyertek a csabai lányok. A lila-fehérek hullámzó teljesítménye megnehezítette a győzelmüket, amely végül is megérdemelten született meg. Munkában a csabai sánc Fotó: Császár Lajos Újabb „ezredes” Beraczka Mihály, az MHSZ ejtőernyős válogatottjának edzőtáborában 1978. április 15-én — a Békés megyei ejtőernyősök közül nyolcadikként — végrehajtotta az 1000. ejtőernyős ugrását. ASZTALITENISZ OMTK—Borsodi Volán 9:7. NB II, női. Az Orosháza pontszerzői: Mátyus. Páli 3—3, Rózsa 2, Andrékó. A jó formában levő orosházi lányok szoros küzdelemben tartották itthon a két pontot. OMTK—Tiszakécske 12:4. NB II, férfi. Tiszakécske. Ld: Schneider, Plenter 4—4, Vis- ki 3, Páli. Az NB III újoncát könnyen győzte le az orosházi együttes. Jól kezdték az idényt a mezöhegyesi lovasok LOVAGLÁS Péntektől vasárnapig a Budapesti Nemzeti Lovardában zajlott le Budapest lovasbajnokságának első fordulója. A Mezöhegyesi SE lovasai jól kezdték az idényt. A kezdő lovak 100 cm-es díjugratásán Gróf Lajos Díszes nevű lován 0 hibaponttal 31 másodperccel első lett. A 120 cm-en rendezett díjugratásban Krucsó Ferenc győzött Vadrózsa nyergében (0 — 28,5), 2. Balogi András Kaszinó n. 1. (0 — 29,2). A második napon a nyeretlen lovak 120 cm-es díjugrató számát Sovák Péter nyerte Dior nyergében (0 — 30,0). A kezdő lovak 110 cm- es díjugratásában is Sovák lett az első Diadém n. 1. (0 — 27,4), míg a 130 cm-es díjugratásban Balogi végzett az első helyen Apolló nyergében (0 — 63,4), 2. Krucsó Balerina n. 1. (0 — 65,3), 3. Balogi Kaszinó n. 1. (0 — 66,6). A befejező napon Balogi Ciklámennel (0 — 37,8) első lett a nyeretlen lovak 130 cm-es díjugratásában. A felnőtt egyéni csapatversenyben a mezőhegyesiek 24 ponttal harmadikok lettek. KÉZILABDA Kettős csepeli siker a Szabolcs utcában melt győzelmet arattak az enerváltan játszó, kék-feketék ellen. újkígyós—Nagykőrös 18—17 (10—10). NB II. férfi. Nagykőrös, 150 néző. V : Csepel—Bcs. Előre Spartacus 16—15 (8—6). NB IB női. Békéscsaba (Szabolcs utca) 200 néző. V : Nagy II., Ócsai. Előre Sp.: Szabómé — Kovácsné 2, RÁCZ 5, TO- BAKNÉ 3, TOMCSENKO 2, Jakab 1, Mezővári 2. Csere: Araczki, Kisuczki, Vacsi. Edző: Szabó Károly. A tavaly még NB I-es, jelenleg is két A válogatott kerettaggal rendelkező fővárosiak ellen jó játékot nyújtottak a lila-fehér lányok. Teljesítményüket azonban nagymértékben lerontotta a hat 7 m-es elhibázása. Ha a büntetőket értékesítik, biztosan itthon tarthatták volna mindkét bajnoki pontok s így a forduló meglepetését szolgáltatták volna. Csepel—Bcs. Vízmű 22—18 (8—8). NB I B férfi. Békéscsaba (Szabolcs utca), 200 néző. V : Ambrus, Ruszima. Vízmű: RÂCZ — Szilágyi 3, Tobak 1, Varga 2, "Komáromi, Tamás 6, Lovas 5. Csere: Gyuska, Tóth J. 1, Kovács, Lengyel, Kiss. Edző: Giczey Lajos és Szaszák András. Idegesen kezdett mindkét csapat. Fordulás után az első tíz percben nagyon szorosan alakult az eredmény. Az utolsó negyedórában a vendégek, magukhoz ragadták a kezdeményezést és teljesen megérdeAz Előre Spartacus női csapata ismét jónéhány büntetőt elhibázott. Egyedül Mezővári volt kivétel ez alól, aki a rábízott két hétméterest biztosan lőtte a csepeliek kapujába Fotó: Császár Lajos Bánkúti, Reinspach. Újkígyós: ÁRKUS — Harangozó II. 1, Várai, BACSA 10, Ko- larovszki, BENE 3, Annus 1. Csere: Szásza BÁNFI III. 3, Lócskai, Harangozó I., Me- dovarszki. Edző : Buday György. Küzdelmes mérkőzésen a lelkes hazaiak többször elhúztak, de a vendég kígyósiak mindig újítani tudtak. A győztes gól az utolsó percben esett. Váci Forte—Szarvasi FSSC 8—8 (7—6). NB II. női. Vác, 100 néző. V: Méry, Komár. Szarvasi FSSC—Hunyadi SE 13—12 (8—6). NB II. férfi. Szarvas, 300 néző. V: Dobos A., Daruka. Megyei I. osztály. Férfiak. (Zárójelben az ifjúságiak eredményét közöljük). Bcs. MÁV—Honvéd Dózsa SE 14—12, Köröstarcsa—Gyulai Húsip. 21—20 (19—23), Szeghalam—Békési Sp. 20—27 (15—33), Bcs. Előre Sp.— Gsorvás 40—10 (31—4), Bcs. Volán—Kondoros 19—19 (29—13). A Mezőhegyes! SE —Bcs. Kner Nyomda találkozón a játékvezetők nem jelentek meg. (28—18). Nők. Gyulai SE—Dévavá- nya 20—13 (12—1), Békési Sp.—Szeghalam 9—13 (8—1), Kamut—Endrőd 13—13 (18—0), Kétsoprony—Bcs. Volán 6—10 (11—5), Békés- szentandrás—OMTK 13—9 (4—8). Megyei II. osztály. Férfiak. Dévaványa—Újkígyós II. 26—30, Mezőkovácsháza— Csanádapáca 31—9, Vésztő— Bélmegyer 29—20, OMTK— Nagyszénás 28—18, Gyoma— Szarvasi FSSC II. 24—32, Gádoros—Méhkerék 19—18. Nők. Csorvás—Szarvasi FSSC 8—15. Hz Utolsó legyőzte az elsőt LABDARÚGÁS A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi 6. fordulójának bombameglepetését a sereghajtó elekiek szolgáltatták, aki nyertek a listavezető Gerendás ellen. Mivel a 2. és 3. helyen álló Békésszentandrás és Kun- ágota is győzött egy ponttal csökkent a gerendásiak előnye. A vasárnapi eredmények: Kamut—Magyarbánhegyes 3—0, Elek—Gerendás 3—1, Újkígyós—Gádpros 0—1, Revenues—Békésszentandrás 1— 2, Gyulavári—Csorvás 2— 0, Gyulai Köröstáj—Kétsoprony 2—1, Murony—Köröstarcsa 4—3, Kunágota— Doboz 2—0. Ifjúságiak : Kamut—Magyarbánhegyes 1—0, Elek— Gerendás 12—0, Újkígyós— Gádoros 2—3, Kevermes— Békésszentandrás 2—4, Gyulavári—Csorvás 1—2, Gyulai Köröstáj—Kétsoprony 1—1, Murony—Köröstarcsa 1—0, Kunágota—Doboz 0—4. A MEGYEI II. O. labdarúgó-bajnokság Állasa: 1. Gerendás 21 12 5 4 50-28 29 2. B.-sztandr. 21 13 2 6 49-19 28 3. Kunágota 21 147 40-30 28 4. Csorvás 21 9 9 3 38-20 27 5. Gy. Köröst. 21 10 4 7 34-28 24 6. M.-bánh. 21 10 4 7 42-39 24 7. Gádoros 21 7 6 8 37-32 20 8. Kétsoprony 21 9 2 10 27-43 20 9. Kevermes 21 7 5 9 29-28 19 10. Doboz 21 7 4 10 33-39 18 11. K.-tarcsa 21 6 6 9 35-44 18 12. Murony 21 8 1 12 33-42 17 13. Gy.-vári x 21 7 4 10 26-33 17 14. Kamut 21 6 5 10 27-47 17 15. Üjkígyós 21 6 4 11 28-36 16 16. Elek 21 4 5 12 32-52 13 Megjegyzések : x egy büntetőpont-levonás. ■ Az április 9én félbeszakadt mérkőzések eredményeit a fegyelmi bizottság a pályán elért eredménnyel igazolta (Csorvás—Kevermes 1— 0, Kétsoprony—Gyulavári 2— 0). TELEVlZIÚ BUDAPEST: I. műsor: 8.00 Té- vétoma. (sz.) (ism.) 8.05 Iskolatévé. 9.30 Delta, (ism.) 9.55 Emma. (sz.) (ism.) II. 10.40 Lehet egy kérdéssel több? (ism.) 11.10 Utak és kalandok, (sz.) m. (ism.) 14.05 Iskolatévé. (ism.) 16.30 Hírek. 16.35 A tricikli. Francia vígjáték. 18.05 Bűvös körben. I. 18.30 Szépen, jól magyarul. 18.55 Bp. Honvéd—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés, (sz.) A szünetben: Esti mese. 20.55 Tévétoma. (sz.) 21.00 Tvhíradó. 21.30 Vasarely, (sz.) 22.30 Tv-hlradó — 2. II. műsor: Még egyszer! 19.55 Nemzetközi stúdió. 21.30 „Ugye, mi jó barátok vagyunk?” (sz.) Közben: 21.00 Tv-híradó. BUKAREST: 14.30 Román ligacsapatok labdarúgó-mérkőzése. 16.20 A szabad idő hasznos eltöltéséhez. 16.55 Közismereti műsor. 16.55 Hírek a szocialista országokból. 17.05 Úttörőhiradó. 17.25 Kép és zene. 17.50 Fórum. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv- híradó. 18.50 Tv-ankét. 19.20 „Nyár és füst” — amerikai játékfilm. 21.05 Áriák & duetI tek. 21.20 Tv-híradó. BELGRAD; 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 A ház és az iskola között — gyermekműsor. 18.15 Az önigazgatás útjain. 18.45 Szólisták. 19.15 A gyermekek biztonsága a közlekedésben. 19.18 Rajzfilm. 20.00 Szabad szerda. 22.00 Labdarúgás : Anglia—Brazília (felvételről !). rAdió KOSSUTH RÁDIÓ: 8.27 A szocialista brigádok akadémiája. 8.57 Zenés képeskönyv. 9.12 Válaszolunk hallgatóinknak. 9.27 Sugár Rezső: Concerto. 10.05 „Nyitnlkék.” 10.40 Kamarazene. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Üj falusi krónika. 13.40 Népdalok. 14.00 Ezeregy délután. 14.30 Sosz- takovics: E-moll trió. 15.10 Iskolarádió. 15.50 A KISZ Köz- I ponti Művészegyüttes énekkara I énekel. 16.10 Világhírű karmesterek Beethoven-nyltányokat vezényelnek. 16.44 Mindenki Iskolája. 17.07 Mozgásterek. 17.32 Nó- ták. 17.58 Gershwin: Kék rapszódia. 18.15 Justh Zsigmond naplója, levelei. 18.30 Esti maga- zin. 19.15 Novellafüzér Sarkadi Imre novelláiból. 20.09 Énekszóval, muzsikával. 20.33 Kis magyar néprajz. 20.38 Rameau: Platée. Opera. Közben: 21.30 Vasi-Hegyhát. őrség, Vendvidék. 22.20 Tíz perc külpolitika. ' 23.30 Nóták. 0.10 A Magyar Rádió és Televízió énekkara éne- !. kel. PETŐFI RADIO: 8.05 Dzsessz- ' felvételekből. 8.20 tíz perc kül- I politika, (ism.) 8.33 Operettrész- letek. 9.20 Színes népi muzsika. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.33 A Szabó család, (ism.) 12.00 Cseh fúvósmuzsika. 12.33 Operarészletek. 13.33 Francia népdalok. 14.00 Kettőtől fél ötig . . . 16.33 Ötödik sebesség. 17.30 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 18.05 Gazdasági erők és mozgások a Közel-Keleten. 18.18 Közvetítés a Vasas—O. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés n. ■ félidejéről. 19.05 Jó estét, gyerekek! 19.10 A Camerata Hungari- ca együttes jászik. 19.27 Harminc perc rock. 20.00 Közvetítés a Bp. I Honvéd—FTC bajnoki labdarúgóI mérkőzésről. 20.50 „Adorján nyit és ,e2’-ről az ,e4’-re lép ...” 21.04 Száz év múlva mindegy! 22.33 Zenés játékokból. 23.32 Chopin—Douglas : A szilfidek — szvit. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Hírek. 17.05 Dzsesszfelvételeinkből. Közben: Az újságíró jegyzetfüzetéből. — Nők negyedórája. Szerkesztő: Kardos Ernő. (A műsorból: Egy többkarátos élet. Meglógok a szerről. . . Divatos tanácsok. Kitől tanul a gyerek?) A j ászkaraj enői asszony kórus és citerazenekar műsorából. — 17.40 Dollárt érő fűzfavesszők . . . Riporter: Zentai Zoltán. — Köny- nvű hangszerszőlők gitárra. — 1 18.00—18.30 Alföldi krónika. — Demis Roussos énekel. — Hírösszefoglaló. lap- és műsorelőzetes. színház 1 • 1978. április 19-én, szerdán, Békéscsabán, du. 15.00 órakor: ■ A SZERELEM ARA Németh László ifj. bérlet 1978. április 19-én, szerdán, Békéscsabán, este 19.00 órakor: A SZERELEM ARA Szentpétery ifj. bérlet 1978. április 19-én, szerdán, a Szarvason, este 19.00 órakor: FËRJEK ISKOLÁJA MOZI Békési Bástya: A sólymok ve- ■ zetője. Békéscsabai Brigád: fél 4 I kor: Lear király. I. II., Csak fél J "" 8-kor: Egy erkölcsös éjszaka. Békéscsabai Szabadság : A csillagszemű. Békéscsabai Terv: Ma- ■ gyarok. Gyulai Erkel: Vannak I még csodák. Gyulai Petőfi: A cigánvtábor az égbe megy. Orosházi Partizán: 3 órakor: Kö- ■ zépiskolás filmklub, fél 6 és fél £ 8-kor: Dübörgő csend. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055