Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-19 / 91. szám
1978. április 19., szerda UI=ÜUkT‘Ic1 Leonyid Brezsnyev tárgyalásai HÍREK HÍREK HÍREK TELEX BAGDAD A közel-keleti probléma átfogó rendezését sürgeti Bagdadban nyilvánosságra hozott közös közleményében nyolc arab kommunista- és munkáspárt. A dokumentum aláírói — a Jordániái Kommunista Párt, az Algériai Szocialista Élcsapat Párt, a Szudáni Kommunista Párt, a Szíriái Kommunista Párt, az Iraki Kommunista Párt, a Libanoni Kommunista Párt, az Egyiptomi Kommunista Párt és a Marokkói Haladás és Szocializmus Pártja. □ ROMA Űjabb emberrablás történt Olaszországban. Kedden délelőtt csendőregyenruhába öltözött banditák országúti ellenőrzést színlelve Milánó közelében megállítottak egy taxit, amelyen egy fémfeldolgozó üzem tulajdonosa, Carlo Lavezzari utazott. Géppisztollyal kiszállásra kényszerítették az utast és gépkocsijukon ismeretlen helyre hurcolták. □ BEJRÜT Harminc libanoni falusi lakost mészároltak le március közepén, dél-libanoni intervenciójuk során az izraeli fegyveresek a határtól 3 kilométerre levő Khiamban — közölte kedden az ASZ- SZUHUFIJA libanoni helyi hírügynökség. A hírközlő szerv felkérte Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárt, hogy a határmenti övezetben kedden teendő látogatásakor „tegyen igazságot az ügyben”. Az izraeliek által kegyetlenül megölt libanoni polgárok, két fiatalember kivételével, mind 65—82 évesek voltak, s négy nő is volt közöttük. □ PEKING Pekingben aláírták a Szovjetunió és a Kínai Nép- köztársaság közötti 1978. évre szóló árucsereforgalmi és fizetési megállapodást. Az okmányt szovjet részről I. T. Grisin külkereskedelmi miniszterhelyettes, kínai részről Vang Jun-seng külkereskedelmi miniszterhelyettes látta el kézjegyével. Az aláírásnál jelen volt Li Csiang kínai külkereskedelmi miniszter és A. A. Brezsnyev, a Szovjetunió ideglenes pekingi ügyvivője. □ r MADRID Negyvennyolc órával Adolfo Suarez spanyol miniszterelnök látogatása előtt a Kanári-szigetek biztonsági erői a Kanári-szigetek ön- rendelkezéséért és függetlenségéért küzdő mozgalom (MPAIAC) újabb 24 tagját tartóztatták le kedden. A rendőrség ezen kívül nagy mennyiségű robbanóanyagot. gyújtó- és időzítőszerkezeteket és a kikötőről, valamint katonai létesítményekről készített rajzokat talált. □ PANAMA-VÁROS Fokozott készültséget rendeltek el a Panama-csatorna övezetében állomásozó amerikai haderőknél. Az intézkedést azzal indokolták, hogy elejét akarják venni a washingtoni szenátus ratifikációs vitájának kedvezőtlen alakulása miatt esetleg kitörő panamai tiltakozó megmozdulásoknak. □ BONN Nyugatnémet sajtóértesülések szerint a francia kormány saját neutronfegyver gyártását tervezi. Az első kísérleti robbantást a Csendes- óceán térségében állítólag már végre is hajtották. Giscard d’Estaing francia államfő még nem hozta meg a végleges döntést, de a francia „nemzeti védelmi tanács” már tavaly decemberben állítólag a nukleáris fegyver kifejlesztése mellett foglalt állást. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden Moszkvában fogadta Edward Giereket, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát. Leonyid Brezsnyev és Edward Gierek véleményt cserélt az SZKP XXV. és a LEMP VII. kongresszusán elfogadott határozatok végrehajtásáról. Elégedetten állapította meg, hogy mindkét testvérpárt követAldo Moro elrablói kedden röviddel dél után az II Messaggero római lap szerkesztőségéhez eljuttatott üzenetükben közölték, hogy túszuk „öngyilkos” lett és holttestét a Rieti közelében levő Duchessa tóba dobták. A „Vörös Brigádok” mostani közleményében értésre adják, hogy az „öngyilkosság” úgy értendő, mint ahogyan a nyugatnémet hatóságok a Baader—Meinhof csoport bebörtönzött tagjairól állították ugyanezt. (Idézőjelbe tették az öngyilkosság szót.) A közleményben „ön- gyilkossággal” fenyegették meg Andreotti kormányfőt, Cossiga belügyminisztert és „mindazokat, akik támogatják a rezsimet”. Emlékeztetik őket, hogy „megfigyelés alatt” állnak. Feszült várakozással teli órákat él át kedd dél óta Itália népe, hiszen az esti órákig nem tudták megállapítani, vajon igaz-e a terroristák jelzése, valóban megölték volna-e Morót, vagy az a céljuk a hamis közléssel, hogy fokozzák a feszültséget, a tehetetlenség érzését és ésszerűtlen válaszA Japánhoz tartozó Szen- kaku-szigetek térségében elvonult az odasereglett száznegyven kínai „halászhajó”. Az idézőjel azért jogos, mert a japán őrnaszádok parancsnokainak érthetően riadt jelentései szerint ezeken a bárkákon fegyveres legénység tartózkodott és fedélzetükön „nemegyszer több volt a géppuska, mint a halászháló”. Az incidens, legalábbis pillanatnyilag, véget ért, de csak a valóságos vizeken — az ügy diplomáciai értelemben még jó ideig tarajos hullámokat kavarhat. Mi lehet e furcsa „flottatüntetés” háttere? Kína és Japán között hosz- szabb ideje tárgyalások folynak a két ország közötti békeszerződés megkötéséről. Közismert, hogy az aláírás gyakoriatilág- egyetlen akakezetes internacionalista politikája eredményeként erősödött a szovjet és lengyel nép barátsága, nőtt az együttműködés hatékonysága a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területén. A nemzetközi kérdések áttekintésekor Leonyid Brezsnyev, és Edward Gierek hangsúlyozták az ember legalapvetőbb joga, a békés élethez való jog biztosításának szükségességét. Aggodalmukat fejezték ki az Egyesült Államok és néintézkedésekre sarkallják a hatóságokat. Délután rendőri, csendőri és tűzoltói helikopterek érkeztek a Róma és L’Aguila között fekvő’Duchessa tó vidékére, 1800 méter magasba az Appenninek közé, de egy teljesen befagyott tavat találtak, hófödte jégpáncéllal. De Matteo főügyész azonnal meg is jegyezte: ebbe a tóba. aligha dobhatták a holttestet. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a közlemény szerzői bolondját akarják járatni a nyomozókkal. Békaemberekkel átku- tattatta a közeli Cerasole tavacska fenekét, de az eredmény negatív. Most valószínűleg léket fúrnak a Duchessa jegébe és alámerülésekkel próbálják megállapítani az igazságot. Ez igen nehéznek és hosszadalmasnak ígérkezik. (Egyes szakértők 3—4 napról beszélnek.) Az olasz demokratikus erők szolidaritásukról biztosítják ezekben a nehéz pillanatokban a kereszténydemokrata párt (DC) vezetőit és Aldo Moro hozzátartozóit. Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára a terroristák közledálya egy sajátos kínai követelés. Eszerint a szerződésbe be kell venni az úgynevezett „hegemónia-cikkelyt”, ami a Szovjetunió ellen irányulna — és Moszkva már nemegyszer érzékeltette, hogy ezt, annak minden diplomáciai következményével együtt, így is fogná fel. Mivel most a megbeszélések új szakasza kezdődik, az egyik valószínű ok. hogy Peking ezen a módon akart nyomást gyakorolni Tokióra. A tokiói reagálás azonban a kínaiak által vártnál határozottabb és élesebb volt. Szonoda Szunao külügyminiszter egyértelműen kijelentette, Kína téved, ha azt hiszi, hogy ilyen eszközökkel kényszerítheti rá akaratát a japán kabinetre. A tokiói válasz nyomán a kínaiak visszavonták hajóikat a jahány NATO-szövetségese által szított fokozódó fegyverkezési hajsza miatt. Rámutattak, hogy a jelenlegi körülmények között nem általános békefelhívásokra, hanem a nukleáris veszély csökkentésére és a leszerelésre irányuló konkrét intézkedésekre van szükség. Ismételten megállapították, hogy a Szovjetunió és Lengyelország belpolitikájának elveihez híven kész ilyen intézkedéseket tenni más államokkal együtt. • • • Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden a moszkvai Kremlben fogadta Egon Bahrt, a Német Szociáldemokrata Párt országos ügyvezetőjét. Leonyid Brezsnyev és Egon Bahr röviddel a szovjet párt és államfő bonni látogatása előtt a kétoldali kapcsolatok időszerű kérdéseit és néhány kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi problémát tekintett át. Bahr vasárnap este érkezett Moszkvába s a látogatás célja Brezsnyev bonni utazásának előkészítése. Moszkvai látogatása során várhatóan találkozik más szovjet vezető személyiségekkel is. ményéről értesülvén felkereste a DC székházát és a kommunisták együttérzéséről biztosította Zaccagnini főtitkárt és Andreotti kormányfőt. Az OKP KB kedd délután befejezte estig tervezett ülését, hogy tagjai mielőbb visszatérhessenek munkahelyükre és eleget tehessenek a drámai órákban rájuk háruló feladatoknak. Paolo Bufalini, a vezetőség tagja záróbeszédében kijelentette: „Még nem vagyunk teljesen biztosak a terroristák közleményének hitelességében, jóllehet kormánykörökben valószínűnek tartják, hogy valódi. Szeretnénk reménykedni Moro megmenekülésében, őérte, családjáért, pártjáért és Olaszországért, amely őszinte demokratát és teljes államférfit tisztel benne. Sajnos mégis fel kell - készülnünk a rosszra, ismerve ezeknek az aljas gyilkosoknak az embertelenségét és állatiasságát.” Az olasz szenátus és a képviselőház a 7. számú közlemény híre hallatán rövid időre megszakította munkáját, de azután folytatta törvényhozói tevékenységét. pán felségvizekről. Keng Piao miniszterelnök-helyettes Pekingben „véletlennek” nevezte a történteket és azzal magyarázta, hogy a halászok „gazdag zsákmányt ígérő halrajok ■ nyomában’* kerültek a Szenkaku-szige- tekhez. Sajnos, sem Japánban, sem másutt sincs senki, aki komolyan veheti ezt a „magyarázatot”. Peking ugyanis nem most először lépett fel veszélyes módon a térségben. A TASZSZ szovjet hírügynökség emlékeztet rá, hogy Kínának egész húszezer kilométeres szárazföldi határa mentén szinte szüntelenül voltak és vannak aggresszív előjelű, területszerző akciói a Szovjetunióval és Mongóliával szemben éppúgy, mint Indiával vagy Burmával. Vagy mint most Japán esetében __ H armat Endre Ma: Emma napja A Nap kél 4.49 — nyugszik 18.39 órakor. A Hold kä 14.34 — nyugszik 3.00 órakor. ÉVFORDULÓ Százötven évvel ezelőtt, . 1828. április 19-én született Pécsett és 72 éves korában, 1900. március 23-án ott is halt meg Zsolnay Vilmos, keramikus, a pécsi Zsolnay gyár alapítója. — SZAKSZERVEZETI DELEGÁCIÓ UTAZOTT ARADRA. A Román Általános Szakszervezeti Szövetség Arad megyei Tanácsának meghívására Nagy Istvánnak, az SZMT vezetőtitkárának vezetéseved háromtagú Békés megyei delegáció utazott Aradra. A kölcsönös határmenti -kapcsolatok jól szolgálják a tapsztalatcseré- ket a szakszervezeti munkában. — KEDDEN, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság székházéban megkezdődött az európai szocialista országokban működő szovjet baráti társaságok lapjai főszerkesztőinek kétnapos tanácskozása. A megbeszélésen — amelynek résztvevőit Nagy Mária, az MSZBT főtitkára üdvözölte — megjelent Fodor László, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, s ott volt Ivan Vasziljevics Szalimon, a szovjet baráti társaságok szövetségének magyarországi képviselője. — RÉGI PÉNZÉRMÉK. Csaknem 2000 régi pénzérmét talált Hegyes Ferenc szakolyi lakos csatornaásás közben. A lelet 6 tallért, 30 dénárt és több mint 1900 garast tartalmaz. A legrégibb tallér 1548-ból, a legkésőbbi 1578-ból való. A feltevések szerint vagy a török elől, vagy Szakoly 1578-ban bekövetkezett pusztulásakor rejtették el a pénzérméket, amelyek ma már a nyíregyházi Jósa András Múzeum gyűjteményét gazdagítják. — KLUBÉLET OROSHÁZÁN. Szerdán, ma délután 5 órától távcsöves csillagászati bemutatót rendeznek az Orosházi Üveggyár csillagászati szakkörének tagjai. Ugyanebben az időben a nyugdíjasok klubja tartja soronkövetkező foglalkozását — MI NI KÖNYVGYŰJTÖK TALÁLKOZÓJA. A szegedi nyomda, a debreceni Alföldi Nyomda és a békéscsabai Kner Nyomda minikönyv- gyűjtőinek találkozóját rendezik meg április 20-án, délután fél 3-kor a békéscsabai Kner Nyomdában. — SZLOVÁK VENDÉG. Ropog József, a Komámói Területi Magyar Színház művésze április 21-én, pénteken 19.00 órakor látogat a telek- gerendási szlovák klubba. Itt szlovák nyelven beszélgetnek majd színházról és irodalomról, a színművész pe- di" verséket mond a mai szlovák költészet remekei közül. A beszélgetést a Magyar Rádió szolnoki stúdiójának munkatársa, Selmeczi Romo- la vezeti. — ARANKA ELLENI VÉDEKEZÉS. Pillangós növényeink termesztésének egyik legnagyobb növényvédelmi gondja az aranka elleni védekezés. Annak ellenére, hogy az elmúlt évben az üzemek 12,5 ezer hektáron kiirtották az arankát, a helyzet megyei szinten nem volt kielégitő. Ezért az idén gazdaságaink hatékonyabb nagyüzemi eljárást dolgoznak ki, hogy megakadályozzák az aranka terjedését. Szeles idő Várható időjárás ma estig: keleten jobbára erősen felhős idő, helyenként esővel. Máshol változó felhőzet, legfeljebb átfutó záporral. A többfelé élénk, időnként viharos északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. Hajnalban elszórtan köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mínusz 2, plusz 3, délnyugaton mínusz 2, mínusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 9—14 fok között. (MTI) — FIATALOK A TERMELŐSZÖVETKEZETBEN. A Körösök Vidéke Tsz Szövetség III. körzetének —artiely a megye legészakibb csücskének hét termelőszövetkezetét foglalja magába — dolgozó tagsága átlagéletkora lényegesen fiatalabb, mint a szövetség többi mezőgazdasági üzemében. A körzetben van az összes tsz-dolgo- zó 19,3 százaléka, ezzel szemben itt található a 16—39 éves korosztály mintegy 23 százaléka. — ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ. A békési alkohol- mentes klub ma este 18 órakor író-olvasó találkozót rendez. Az est vendége lesz örsi Ferenc író. — DINAMIKUS VÁROSELMÉLET címmel április 20- án, csütörtökön délután 6 órai kezdettel Békéscsabán, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet alföldi csoportja könyvtártermében (Tanácsköztársaság útja 22. szám alatt) dr. Zoltán Zoltán, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem docense előadást tart. — KÖLTÉSZETNAPI IRODALMI ESTET rendeztek a napokban az okányi könyvtárban. Havas Judit előadó- művész Janus Pannóniustól Nagy Lászlóig szinte valamennyi jelentős magyar költő munkásságából ízelítőt adott összeállításában. — LESZ MI HOROGRA AKADJON. A 860 tagot számláló Kákafoki Horgász Egyesület alaposan felkészült a horgászidényre. Mintegy 332 mázsa második és harmadik nyaras ponty, 20 mázsa idei telepítésű ponty, 60 ezer előnevelt süllő és 30 ezer előnevelt csuka várja a horgászversenyek résztvevőit és a jó fogást remélő horgászokat. Most már csak jó csalit kell találni a sikeres pecázáshoz. — SZLOTTA ANDRÁS GRAFIKÁIBÓL nyitottak kiállítást április 15-én délután 18 órakor Nagyszénáson, a Czabán Samu Művelődési Házban. A kiállítást május 1-ig tekintheti meg a művészetkedvelő közönség. — ÉPÍTÉSZETI SZABAD- EGYETEM Békéscsabán. Ma, szerdán este 19 órától a TIT Értelmiségi Klubjában az USA építészetéről beszél Szrogh György építészmérnök, egyetemi tanár. Az előadás elsősorban az építészeti szabadegyetem hallgatóinak szól. — A BORÁROS TÉRI SZERENCSÉTLENSÉGNÉL megsérült személyek közül a kórházban meghalt dr. Gál Ferenc 48 éves és Bosnyák- né dr. Dobos Irén 24 éves budapesti lakos. A kórházakban jelenleg még 4 életveszélyes, 8 súlyos és egy könnyű sérültet ápolnak. — GYÉMÁNT ÉLŰ KŐFARAGÓ GÉPSOROK. Nagy teljesítményű burkolólap- gyártó gépsort helyeztek üzembe a Kőfaragó és Épületszobrász Vállalat süttői üzemében. A gyémánt élű fűrészekkel és gyémántkorongokkal felszerelt gépsor minden nehéz fizikai munkától mentesíti a dolgozókat. Két—három mázsás kőtömböket helyeznek a 65 méter hosszú gépsorra, amelyről tükörfényesre csiszolt márvány mészkőlapok gördülnek le. I Edward Gierek, a LEMP KB első titkára kedden tárgyalásokat folytatott vendéglátójával, Leonyid Brezsnyewel (Képtávírónkon érkezett) Megölték Morót? Nehéz napok várnak Itáliára Elvonulás, kérdőjelekkel N Centropress kedd esti kommentárja