Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-12 / 61. szám
1918. március 12. vasárnap o Farkas Ilona: Éjszakai műszak után Kialvatlan szemekkel, amikor semmi tartás nincs az emberben, egy átdolgozott éjszaka után milyen is lehet a világ? Keserű. Keserű a szám is a rengeteg bagótól. Le kéne dőlnöm kicsit, mielőtt belevetem magam a kerti munkába. Nincs nagy kedvem hozzá, de meg kell csinálni, mert az asszony is holtfáradtan jön haza. Egyik felemet húzza az ágy, amit az asszony megve- tetlenül hagyott, másikat a kert. A kert az erősebb. Felhúzok száz vödör vizet a kútból és lefekszem. Ég a szemem, alig bírom. Még csak a tizedik vödörnél tartok. Szomjas a föld, szomjasak a fák, növények. Hiába vettem a slagot, nem szabad locsolni. Pedig legszívesebben azzal locsolnék. De nincs háromezer forintom. Mert száz százalék, hogy beköpne valamelyik szomszédom. Irigyek, mint a kutyák. Nem jó egyedül. Jó kedélyű ember vagyok, szeretem, ha mindenki vidám körülöttem. Ha két napig nem megyek dolgozni, a srácok már hiányolnak. Azt mondják, dől belőlem a hülyeség. Legalább egy kutyám lenne, annak lehetne beszélni. Mintha csöngették volna? Talán a postás... biztosan újságra kell az előfizetés? Hagyjál már a francba, te süket barifa! — Jó napot! Azt hittem, nincsenek itthon. — Kezét csókolom. Hol lennék ilyenkor? Nézze már, levetkőztetett ez a süket barifa. — • — Kicsoda? — néz rám gyanakodva a postásnő. — Az őszibarackfa. Beleakadt az ingembe, én meg kibújtam belőle. — Azt hittem már, valakit felszedett, hogy megcsalja Iduskát. — Ha nem lennék ilyen fáradt... — felszednélek téged, gondolja, de nem mondja ki hangosan —, mert minek okozzon problémát magának. — Mit hozott, postás néni? — Néni a mamája! Mit gondol, legalább tizenöt évvel fiatalabb vagyok magánál. — öttel. Egyezzünk meg ötben. Jó? — Na itt írja alá, aztán itt se vagyok. — Mi ez? Tizennyolc forint? — Nyeremény. — A fene egye meg. Lehetne egymillió legalább! — Majd legközelebb ! Viszlát! — Várjon, igyon egy kávét — öt forintot a postásnő zsebébe csúsztat. — Köszönöm szépen. Igen bőkezű. — Ugyan. Tehetem, hiszen nyertünk. — Tudja, van olyan ember ebben a körzetben, akinek kilenc Adyt számolok le és egy huncut vasat nem ad, de meg sem köszöni. — Van ilyen. Végre elment. Legalább annyit nyertünk volna ezen a lottón, hogy futotta volna a szivattyú árát. ötven vödörrel még hátra van. Majd estére folytatom. Az almafákat is meg kell permetezni. A rózsák is nagyon tetvesek. Már semmi álmosság nincs bennem. Csák ne égne a szemem. Jó ez a hideg szoba, hideg ágynemű. Nem szabad elaludnom... nem szabad elaludnom, mert a kávét feltettem a gázra. Ezt kell állandóan hangosan mondanom, mert különben elalszom. Ha most eloltanám a gázt, biztosan nem tudnék elaludni. De nem oltom el, mert kávét akarok inni. A kávétól tudók aludni, mert minden reggel iszom kávét. Csengő cseng, egy asszony kiabál, tódul befelé a füst. Te jóságos ég! Elaludtam. A kávéfőzőből a gumi is kifolyt és kint valaki ráfeküdt a csengőre. Nem elég, hogy csenget, még kiabál is. — Mi'van? — Ki lakik itt? — kérdi egy jó negyvenéves nő. — Ha nem tudja, mi az istennek csenget? — Baromfiösszeíró vagyok, teljesen mindegy, melyik házba csengetek be. Mind* egyikbe be kell csengetnem. Milyen háziállat-van maguknál? — Macska, és ott kikötve a vasárnapi ebéd, egy kakas. Kukorékolni is tud. — Köszönöm, ezeket nem írom föl. Kik laknak a szomszédokban? — A fene tudja. Egyikben a Péter bácsi, másikban a Lacikáék. — A vezetéknevük mi? — Az öregnek valami sváb neve van, nem tudom megjegyezni. A Lacika lehet: Tóth, Kovács, Bognár, Vadász, Horváth — a fene tudja, olyan egyformák. Az asz- szony talán tudja. Kérdezze meg tőle. — Jó. Fölírom neki, hogy írja meg. — Nincs itthon? Talán elutazott? — Dehogy! Dolgozik. Két percre az állomásnál találkoztunk, mikor jön haza, én meg megyek szolgálatba. Mielőtt visszafeküdtem volna az ágyba, számba vettem, hogy kik jöhetnek még. A villanyszámlás tegnap volt, a kéményseprő, vízóra-leolvasó, gáztűzhelyellenőr, faösszeíró, távirdász, fényképügynök, az ócskás is jöhet még. Szép kilátás. Mindennap iön valaki Tegnap jött a jehovisták hittérítője. Ha még egyszer idejön, úgy rúgom ki, hogy a lába sem éri a földet. Négy órakor csengőszóra ébredtem. Különben is fel kellett volna kelnem, de ez az agresszív ébresztő felbosz- szantott. Pökolian nyűgös vagyok, ha mélyen alszom, és felijesztenek. Főleg, ha ilyen fáradt vagyok. A szomszédasszony jött kaporért. Nem tűri meg kertjében a kaprot, mind egy szálig kitépte. Most uborkát rak el és kell a kapor. Nem szeretem az ilyen embereket. Nagyon szívesen adok annak, akinek nincs kertje, de az ilyen embereknek nem, aki azért nem tűri meg, mert nem tetszik neki vagy csak a helyet sajnálja a kaportól. Nem szóltam neki semmit, beküldtem a kertbe, hogy szedjen annyit, amennyit akar. Sajnos rászorulunk, mert amikor délelőttös vagyok, ő intézi a számlákat és minden intéznivalót. Rá lehet bízni a pénzt, a kapu kulcsát. Még ma nem ettem. Bele kell önteni a zöldbab- főzelékét a vécébe, mert ve- . szekedni fog az asszony miatta. Remélem nincs nagyon megfagwa. mert nincs kedvem melegíteni. Indulni kell. Holnap kezdődik minden elölről. Csak esne az éjjel. Nagyon-nagyon kellene az eső. ötven vödör víz adósságom van a kertnek. Laczó András Szent-Györgyi Albert ősz hajadban kétezer év gondját-baját hordozod mint mikrofilmben: úgy ég benne múlt s jövő az élet Nagyigazságát vágyód érte boncolsz tücsköt, békát, baglyot vizsgálsz protont, retint, rákot s _ kémcsöveid legaljáról tonna számra öntöd elénk kristályhited melynek neve: Ifjúság Antalfy István Paraszti tenyér Olyan volt a város, mint a gyermek akit az anyja korábban ébreszt a szokottnál — nyújtózott, pislogott, nem szokott még a reggeli fényhez. Olyan volt a szívem, mint a tó vize, amelyen még csak fény van, semmi más; az öröm fénye — nem zavarta még bosszúság, harag, megszokás. Olyan volt a határ, amerre mentem, — amelynek széle az éggel összeér — mint egy hatalmas, kemény, munkában megráncosodott paraszti tenyér ... V' Németh Endre rajza Kiállításról kiállításra Világhírű fazekasmester alkotásai a Néprajzi Múzeumban j A Miska-korsók, írókás- talak nemzetközileg elismert mestere Kántor Sándor. Az idős karcagi fazekas, aki az elsők között kapta meg a „Népművészet Mestere” címet, ezúttal életművét mutatja be a Néprajzi Múzeumban. Kántor Sándor tizenkét éves korában, 1907-ben szegődött el fazekasinasnak. Mestere az egyik helybeli fazekas. Művészi pályája sokat köszönhet egy véletlen találkozásnak : 1927-ben megismerkedett Győrffy István néprajztudóssal, aki felismerte tehetségét és művészi munkára ösztönözte. Felhívta figyelmét a tiszafüredi díszes cserepekre. Eleinte másolta, később pedig egyre inkább saját elképzeléseit valósította meg. Győrffy és mások biztatására nemzetközi kiállításokra küldte el munkáit. Berlinben, New Yorkban elnyerte a városok díjait, 1936-ban Tokióban aranyéremmel jutalmazták alkotását. A kiállított 400 alkotás között láthatók a pálya kezdetét idéző emberi figurák, a tiszafüredi ornamen- tikájú Miska-korsók, a madár-vázák, a sárospataki és a pásztói motívumokkal díszített mázas edények. Minden stílushoz hozzáadott valami sajátosat, arra törekedett, hogy a régi formákból olyan edényeket alakítson ki, melyek a jelen emberének is mindennapos használati tárgyai lehetnek. Ma is érdeklődésre tartanak számot az óriás tálak, bütykösök, valamint a brüsszeli világkiállításon díjat nyert madár- és emberfigurái. A kiállításon nemcsak szép kerámiákat csodálhatunk meg, hanem bepillantást nyerhetünk a kerámiakészítés titkaiba : műhelyrészletek, fotók ílusztrálják a kerámiakészítés folyamatát. Hazánkban a népi fazekasság a XVIII—XIX. század, »fordulóján élte virágkorát. E mesterség máig is megőrizte a hagyományos készítési módot. Az edények ma is lábbal hajtott korongon készülnek és kézzel formázzák. A mezőcsátí—tiszafüredi és a gyöngyösi— pásztói korongosok művészetének továbbvivője, továbbfejlesztője a karcagi Kántor Sándor, aki nagy szorgalommal, munkaszeretettel több mint fél évszázada dolgozik. Tudatosan foglalkozik az edények korszerűsítésével, az új formák kialakításával. Híres munkái a zöld mázas edények. Miska-kancsóit, búr telláit, betyár poharait gyakran díszíti néhány soros versikékkel is. Alkotásait ma is szívesen vásárolják szerte a világon. A brüsszeli világkiállításon nagydíjat és aranyérmet nyert huszárdíszes MiskaKántor Sándor munkál kancsója, de jó hírnevet szerzett készítőjének az itó- ka-tartó, a pálinkás bütykös, a teás és a kávéskészletek sokasága is. Kántor Sándor alkotásai, népi szellemben fogant új formái bizonyítják a legjobban, hogy a magyar népi ipraművészetnek nemcsak múltja, jelene, hanem jövője is van. A szép kiállítást májusig tekinthetik meg az érdeklődők. Szente Erzsébet Dénes Sándor: Kerítés házakkal
