Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-07 / 56. szám

Az országgyűlés tisztségviselőinek értekezlete Az országgyűlés soron kö­vetkező, tavaszi ülésszaká­nak előkészületeiről, tenni­valóiról tájékoztatta az or­szággyűlés állandó bizott­ságainak elnökeit a képvi­selőcsoportok vezetőit és a parlament tisztségviselőit hétfőn Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, az országgyű­lés elnöke. A tanácskozáson — amelyen részt vett Sar­lós István, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és Bo­ri cs Gyula, az MSZMP KB oáztályvezető-helyettese — Sághy Vilmos belkereskedel­mi miniszter ismertette a belkereskedelemről szóló törvénytervezetet. Elmon­dotta, hogy a törvényi sza­bályozást, a szocialista ke­reskedelem iránt támasztott gazdasági, társadalompoliti­kai követelmények meghatá­rozását a kereskedelemnek a népgazdaságban betöltött je­lentős szerepe teszi szüksé­gessé. Indokolja a törvény megalkotását az is, hogy a lakosság vásárlóként napon­ta nem kevesebbszer, mint négymilliószor „kerül kap­csolatba” a kereskedelem­mel. Ezt követően Szakács Ödön, a Legfelsőbb Bíróság elnöke számolt be a Legfel­sőbb Bíróság tevékenységé­ről. Hangsúlyozta: a Legfel­sőbb Bíróság feladata nem merül ki abban, hogy az or­szág legmagasabb jogorvos­lati fóruma; hanem első­sorban az ország bíróságai­nak elvi irányítását látja el. Érvényesíti azt a követel­ményt, hogy a bíróságok a jogszabályokat egységesen, társadalmi, politikai és gaz­dasági céljainak megfelelő­en alkalmazzák. Az utóbbi » évek tapasztalatai szerint á bíróságok ítélkezésének színvonala általában jó, szi­lárd az ítélkezés törvényes­sége, érvényesül a jogbizton­ság. A továbbiakban az érte­kezlet résztvevői meghall­gatták Púja Frigyes külügy­miniszter beszámolóját a kormány külpolitikai tevé­kenységéről. Elutaztak Brassóba a nőnapi vonat utasai Pintér Gyula, a Jókai Színház művésze Emil Ver­hören: Ülj mellém című versét szavalta el, majd Sa- sala János, a városi pártbi­zottság titkára megnyitója után dr Gally Mihály, a városi tanács végrehajtó 'bi­zottságának titkára mon­dott ünnepi beszédet. Bé­késcsaba és a város kör­nyéki községek meghívott asszonyait és lányait kö­szöntötte, s beszédének be­vezetőjében a következőket mondotta : „A nemzetközi nőnapon a háromarcú, há­romszerepű nőt köszönt­jük: a dolgozót, aki ha­zánkban munkájával a szo­cializmus fejlődését segíti elő. Az élettársat, aki féltő gonddal áll mellettünk, aki­vel megoszthatjuk napi gondjainkat, problémáinkat és akinek szerető szavára új erővel indulunk felada­taink megvalósítására. És közsöntjük a népek békéjé­nek és barátságának eleven szimbólumait, az édesanyá­kat is. Ápoljuk az ünnep nemes hagyományait, megemléke­zünk a március 8-án egy­koron sztrájkba lépett ame­Szokatlanul élénk volt a békéscsabai vasútállomás forgalma tegnap, a késő éj­szakai órákban. Éjfél után indult Brassóba a nőnap al­kalmából ^szervezett hagyo­mányos különvonat, az Ori­ent Expressz szerelvényedhez kapcsolva, fülkéiben csak­nem 400 lánnyal, asszonnyal. Mint 1972 óta minden év­ben, az idén is ellátogatnak a nemzetközi nőnap alkalmá­ból megyénk nődolgozói egyik testvéri, baráti' szocia­lista országba. Ezúttal Ro­mániába, Brassóban töltenek öt napot a nőnapi vonat uta­sai, akiket indulás előtt Csa­ba János, az MSZMP Békés megyei bizottságának osz­tályvezetője búcsúztatott a vasútállomáson : „Ilyenkor a nők világszerte a figyelem és megbecsülés középpontjába kerülnek, országhatárokon át szállnak az üdvözleték. A béke, a család, a gyermek gondolata kapcsolja egybe a jókívánságokat. A békére gondolva ünnepeljük az idei nőnapot, s mert a békére gondolunk, tudnunk kell, sok még a tennivaló. A nők sze­repe ma a békéért, a társa­dalmi haladásért folytatott harcban felbecsülhetetlen... Azt kérjük az utazó delegá­ció minden tagjától, mondják el hogy a megye lakossága figyelemmel kíséri azokat a nagyszerű eredményeket, amelyeket a román nép pártja vezetésével az elmúlt években elért” — mondta többek között Csaba János. A nőnapi vonat — amely­nek politikai vezetője Gu­lyás Lajasné, a békéscsabai városi pártbizottság politikai munkatársa — ma, a reggeli órákban ér Brassóba. A Bé­kés megyei lányok, asszo­nyok a program szerint töb­bek között városnézésen vesznek részt, kirándulnak a közeid hegyekbe, a küldött­ség 25 tagú delegációját fo­gadják a megyei tanácsnál, március 8-án este pedig ün­nepségen köszöntik őket. ■ választási elnökség közleménye Márcuis 5-én került sor a helyi tanácstagok időközi választására. A 2254 tanácstagi válasz­tókerületben a választás a törvényes előírásoknak meg­felelően folyt le. Választás­ra jogosult volt 301054 vá­lasztópolgár. A szavazásban a jogosultak 92,7 százaléka vett részt. Ebből a jelöltekre szavazott 99,5 százalék, elle­nük 0,5 százalék. Megválasz­tottak 1847 községi, 234 vá­rosi. 172 fővárosi kerületi tanácstagot. Mindössze egy tanácstag­jelölt nem kapta meg a megválasztásához szükséges többséget. A pótválasztás ki­tűzéséről az illetékes vá­lasztási elnökség gondosko­dott. Az Orosházi Vas-, Műanyagipari Szövetkezetben különleges kiképzésű lámpaburákat készítenek az ország egyik legna­gyobb csillárgyártó szövetkezetének a szarvasiak. A minták között akad katicabogárra, futball-labdára emlékeztető fél gömb, de találtunk reklámcélra alkalmas feliratúakat is. Tízezer darab készül belőlük az első félévben. A képen Fe­kete Bálintné mintarajzolás közben Fotó: Veress Erzsi Az ünnepség díszelnöksége, ünnepi beszédét mondja: dr. Gally Mihály Fotó: Martin Gábor Ünnepi zsongás töltötte meg tegnap este Békéscsa­bán a Jókai Színház elő­adótermét. Nőnapra jöttek össze a város és város kör­nyéki községek asszonyai, lányai. Az elnökségben he­lyet foglalt Gyulavári Pál, az MSZMP megyei bizott­ságának titkára, Araczki János, . városi tanácselnök, valamint az SZMT, a KISZ és más szervek képviselői. rikai munkásnőkről, fel­idézzük Clara Zetkin alak­ját, aki a marxizmus klasz- 6zikusainak útmutatásából kiindulva megfogalmazta az ünnep tartalmát: „a nők emancipációja csak a mun­kásosztály felszabadulásával valósulhat meg, a meghala­dott társadalmi rend meg­döntése, és a szocializmus felépítése közepette, még­hozzá oly módon, hogy a nők tevékenyen részt vál­lalnak a forradalmi cselek­vésből.” Majd a magyar nők helyzetéről, körülmé­nyeiről szólt. . Ezt követően a Jókai Színház _ művészei Marc Camoletti : Szerelmi bújócs­ka című vidám játékát mu­tatták be nagy sikerrel. Kasnyik Judit BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1978. MÁRCIUS 7., KEDD Ara: 80 fillér XXXin. ÉVFOLYAM, 56. SZÁM fl forradalmi ifjúsági napokra készül a fiatalság „Hogyan élünk — hogyan éljünk?” — teszik föl a kérdést, s válaszolnak rá szerte az országban a for­radalmi ifjúsági napok áp­rilis 4-ig tartó eseményei­nek idején ifjúkommunis­ták és KISZ-en kívüliek az ifjúsági vitakörökben, a taggyűléseken, az ifjúsági klubokban és más fórumo­kon. A fiatalok szót válta­nak a szocialista életmód­ról, a FIN vezérlő eszméiről, a szocialista hazafiságról, a proletár internacionalizmus­ról, korunk forradalmiságá- ról — tájékoztatta az új­ságírókat hétfőn Barabás János, a KISZ Központi Bi­zottság titkára. Arra van szükség — hangsúlyozta a KISZ KB titkára —, hogy a három tavaszi évforduló, március 15-e, március 21-e és ápri­lis 4-e ünnepségeinek ide­jén ifjúságunk ne elvont szocialista - életmódmodellt kutasson, hanem iskolájuk­ban, munkahelyükön, szű- kebb környezetükben ke­ressék meg a szocialista életmódnak már előremuta­tó jegyeit, s alkossanak vé­leményt saját feladataikról is. Az újdonság a megelő­ző évek hagyományaival szemben : ezúttal a me­gyékben sem tartanak meg­nyitó ünnepségeket. Ezzel azt kívánják elérni, hogy az 1848-as polgári forrada­lom és nemzeti szabadság- harcról", a Tanácsköztársa­ság kikiáltásáról és hazánk felszabadulásáról való meg­emlékezések megtartsák önálló karakterüket, nem­zeti és nemzetközi forra­dalmi előremutató tartal­mukkal. Az elkövetkező hetek eseményei között kiemelke­dő lesz március 15-én dél­előtt 10 órakor a Múzeum­kerti nagygyűlés, amelynek résztvevői átvonulnak a Március 15. térre is és meg­koszorúzzák Petőfi Sándor szobrát. A Magyar Tanács- köztársaság kikiáltásának évfordulóján este 7 órakos a Köztársaság téren rendez tömegdemonstrációt a fővá­rosi ifjúság, majd fáklyás- menetben haladnak a Dó­zsa György útra, ahol a párt, a kormány, a társa­dalmi és tömegszervezetek, valamint a fegyveres erők képviselői helyeznek el ko­szorút. Újkori történel­münk Igkiemelkedőbb dá­tumát, április 4-ét a gel­lérthegyi jubileumi park­ban ifjúsági nagygyűlésen köszöntik a fővárosi fiata­lok. Az idén akár két alka­lommal is időszerű lenne a FIN megrendezése — mon­dotta Barabás János —, hi­szen az év végén ünnepel­jük pártunk megalakulásá­nak 60. évfordulóját, s de­cember 30-án, a kommunis­ta ifjúsági mozgalom meg­alakulásának 60. évforduló­ját is. Amikor a forradalmi if­júsági napok résztvevői hi­tet tesznek amellett, hogy tisztelettel őrzik haladó ha­gyományainkat, történelmi múltunk dicső, forradalmi emlékeit, egyúttal a szoká­sosnál is több szót ejtenek a nemzetközi ifjúsági moz­galom helyzetéről, harcáról. Mintegy előrevetítve a ta­vaszi mozgalmi programok­ba illeszkedő VIT-előkészü- leteket. A XI. kubai feszti­vált köszöntő politikai, kulturális és sportrendez­vények áprilisban vala­mennyi megyében megsza­porodnak. A tervek for­málódnak, s a KISZ KB legközelebbi ülésén részle­tesen áttekinti a VIT ma­gyar nemzeti előkészítő bi­zottságának eddigi munká­ját, s határoz a magyar if­júság küldötteinek létszá­máról összetételéről is. n nőnapon a háromarcú, háromszerepű nőt köszöntjük Városi diszűnnepság a lókai Színházban

Next

/
Thumbnails
Contents