Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-05 / 55. szám
1978. március 5., vasárnap o dULEE} Brigadérosok Beszélgetés egy tsz-elnökkel Fotó: Ilovszki Béla legjobb, legvitézebb katonáit sorolta be I híres gárdájába Napóleon, a gárda tagjának lenni már önmagában is dicsőség Volt. Akik ismerik — mert hallották, vagy kor- társként végigélték — a Nagy Honvédő Háború történetét, azt is tudják, menynyi hadisiker, bátorság kellett hozzá, míg egy hadosztályból vagy hadseregből gárdaegység lett, menynyi-mennyi vért kellett ezért ontani. Ma nem várjuk ilyenfajta igazolását annak, hogy egy-egy munkahelyi közösség, kollektíva, szocialista brigád helytáll a munka frontján. Hősökre, a szó eredeti értelmében — szerencsére — nincsen szükség. A becsületes, törekvő helytállás is elég. Annál fájóbb és visszatetszőbb azonban, ha — mint azt üzemekben, gyárakban megfordulva sokszor tapasztalom — a szocialista brigádok egy-egy tagja — enyhén fogalmazva — meglepő tájékozatlanságot árul el a maga és brigádja helyéről, szerepéről ebben a nemes célú versengésben, mozgalomban. Történt, hogy tudósítást írtam egy alföldi nagyvállalat brigádmozgalmáról. A központi tájékoztatást híven követve, írásomban a legjobbnak X brigádot jelöltem meg. Nosza, egyik kollégám a helyszínen munka közben felkereste a brigádot. Ha már ilyen ki- emelkedőek, mondta, riportot készít velük. Szóba elegyedvén ott az egyik munkással, első kérdéseinek egyike ez volt: Aztán van- e, létezik-e itt szocialista brigád, részt vesznek-e ők a mozgalomban? Tévedés kizárva, egyezett minden. Ám a megkérdezett „mindössze” a következő kérdésekre nem tudott választ adni. Van-e náluk szocialista brigád, avagy nincs? Tagja-e ő a brigádnak, vagy sem? Ki a brigádvezető? („A Jóska-e, vagy a Pista?... Itt jön a Zoli, ő talán tudja...” De nem tudta a Zoli sem.) Pedig az illetők nem tegnap kerültek a csapatba, s nem is tegnapelőtt. Természetesen nem az el- , maradt riportot * fájlalom, hanem az esetet. Mert a példához hasonló, sajnos, tízesével terem, még ott is, ahol komolyan veszik a brigádmozgalmat, figyelnek rá, tesznek érte. Nem egyszer előfordul, hogy a brigádtagok nem tudnak róla, van-e náluk valamiféle verseny a csoportok között, s ha van, miért folyik. Tévedés ne essék: egy szemernyit sem szándék- szóm elvitatni e mozgalom vitathatatlan, igenis országvilágra szóló értékeit, eredményeit. Ki ne hallott, volna arról a sok milliárd forintról, amit épp a szocialista brigádok tettek' az ország pénztárcájába, arról a sok millió munkaóráról, amiből járda, vízvezeték, park lett, felszerelés és játék fényes szemű gyermekeinknek, oltalom, gondoskodás, korosabb honpolgáraink asztala, háza körül? De hisz’ éppen az eddigi sikerek alapján vagyok bátor még több odaadást, még precízebb munkát számon- kémi, még inkább sürgetni, hogy a szocialista brigádmozgalom lépjen még előbbre, s még jobban kritizálva, s ellenőrizve ' becsülje meg önmagát. Hogyan? Elsősorban a vállalt feladatokban. Sajnos, egyre jobban elharapódzik, terjed a szokás: vállalunk valamit, szépet, nagyszerűt — valamilyen alkalomból —, de még nem tudjuk, mit... Vállalunk, „általában” —, majdcsak kerül hozzá feladat is. Hogyan? Ügy, hogy végre sehol se legyen elég eny- nyit vállalni: „Nem kések .el, bejövök a hatórás kezdésre”, „Jó minőségű munkát végzek” — mert \ezt már eleve aláírtam azzal, hogy beléptem a kapun. Ügy, hogy kevesebb legyen a pótló, helyettesítő vállalás: „parkosítunk, mert nem kapni rá embert”,, „kitakarítjuk a műhelyt, mert, nem kapunk takarítót”. Vagyis: ne az üzem vezetői és a tanács helyett oldjon meg a brigád -valamit — vagy csak nagyon indokolt esetben —, hanem hozzon létre egyértelműen új értékeket. Segítünk egyik társunknak a bizonyítványt adó tanulásban ; újítunk, megoldjuk ezt és ezt a műszaki problémát, fejlesztünk; átszervezzük, ésszerűbbé, termelékenyebbé, gazdaságosabbá tesszük ezt, vagy azt az eljárást, munkafolyamatot. Száz és száz példa, eset bizonyítja — s mégis hányszor kell leírni, elmondani —, hogy az egykaptafára menő vállalásoknak semmi, de semmi értelme, hogy ez csak kárára válik az ügynek, mert még az igazi eredményeket is megkérdőjelezi. □ szocialista brigád: a munka, a termelés élcsapata. Az értelmes, magára adó, magában bízó ember csak azt csinálja kedvvel, amit — ő, Iksz, Ipszilon első személyben .— kedvel, szeret, szívesen csinál. De most már önmagában a tett sem elég. Tudni is kell: pontosan, naponta: mit és miért teszünk. Varga János Fejlesztik a karbantartó Szemet Újkígyóson, a tanács karbantartó üzeménél az elmúlt évben 2,3 millió forint árbevételt terveztek. Ezt jócskán túlteljesítették, hiszen több mint hárommillió forint bevételre tettek szert. Az egy dolgozóra jutó termelékenység összességében 3,9, az építőipari részlegnél 8 százalékkal emelkedett. A 35 dolgozót foglalkoztató üzem egy év alatt 317 megrendelést teljesített, amelyből a lakossági szolgáltatás 143-at tett ki. Meghatározták az 1978. évi feladatokat is. Ezek szerint 2,4 millió forint árbevételre számítanak. Ugyanakkor gondolnak a fejlesztésekre is. Tehergépkocsit újítanak fel, gyalugépet, vegyes használatú gépkocsit vásárolnak. Lesz-e új kút Okányban? A község lakossága saját erőből korábban törpe vízmüvet épített. A 29 közkifolyóval ellátott kilenc kilométeres vezetékhálózat azonban elégtelennek bizonyult. Bővítéséről szó sem lehet, mert a meglevő kutak hozama jócskán lecsökkent, és ezért akadozik a település vízellátása. Mi gátolja azt, hogy új kutakat fúrasson a tanács a községben? A beruházási stop. Pontosabban : azon áll vagy bukik az egész, hogy a budapesti OTP-'központ jó- váhagyja-e a Békés megyei Tanács által felterjesztett hitelkérelmet. Az okányiaknak egymillió 550 ezer forintra megvan a fedezetük, ám az új kút a hozzátartozó szivattyúteleppel és gáztalanító berendezéssel együtt több mint hárommillióba kerül. Mindaddig, amíg a községi tanács nem rendelkezik a szükséges fedezetigazolással, nem köthet szerződést a Debreceni Kútfúró Vállalattal sem. Olyan alapvető létszükségletről van szó, melynek fontosságát nem kell külön magyarázni. Valószínű, így látják majd a pénzügyi szakemberek is és áment mondanak az okányi tanács hitelkérelmére. —y—n Szatmári Istvánt, Zsadány községi pártbizottságának volt titkárát 1977. január 1- gyel választották meg az akkor egyesült két zsadá- nyi termelőszövetkezet elnökének. Ez az egyesülés nem ment simán, a tagságot kétszer is össze kellett hívni szavazásra. A viharok azóta elültek, a községben békés termelőmunka folyik és Szatmári Istvánnal is nyugodtabban lehet ma beszélni, mint jó másfél évvel ezelőtt. — Rangot jelent matsz- elnöknek lenni? — Nézőpont kérdése. Ha eddigi egyéni életutam vizsgálatával próbálom a kérdést megválaszolni, akkor személy szerint nekem jelent valamiféle rangot. Húsz évvel ezelőtt, amikor mező- gazdasági munkásnak szegődtem az Üjszalontai Állami Gazdaságba, egy vadonatúj ásó és egy lapát társaságában arra voltam büszke, hogy önálló kereső lettem, és felnőttekkel dolgozhatom egy sorban. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam arra, hogy egykor majd gazdasági vezető leszek. Hiszen a kezdet kezdetén az akkor még korszerű gépnek számító Zetor K—25-ös traktor vezetőülésébe kerülni volt vágyaim netovábbja. Ez alatt a 20 év alatt, ahogy mondani szokták, sikerült végigzongoráznom a skálát. Voltam gyalogmunkás, cséplőmunkás, traktoros, anyagbeszerző, tanácsi előadó, üzemgazdász, személyzetis, párttitkár, s immár egy éve tsz-elnök is. Mindemellett 14 éve vagyok diák egyfolytában. Félreértés ne essék, valamennyi munkát, amit végeztem, rangosnak tartottam, azzal a megnyugtató érzéssel, hogy éppen ott van rám szükség, ahol vagyok. Ebből a megítélésből tehát nem rangot jelent tsz-elnöknek lenni, hanem igen kemény szolgálatot, esetemben pártmunkásra bízott feladatot. — Valóban, ön évekig Zsadány párttitkára volt. Tsz-elnöknek lenni azonban alapvetően más. Mi bátorította, hogy vállalja az új feladatot? — Igen, két és fél évig voltam községi párttitkár Zsadányban. Most gazdasági vezető vagyok, ez azonban nem választható el a politikai feladatoktól. Mi bátorított mégis? Mindenekelőtt a hivatásos pártmunkás meggyőződése és kötelességtudata, a község lakóinak bizalma. De nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a korábbi években szülőfalüm- ban, Üjszalontán, majd Kö- rösnagyharsányban csaknem 10 évig dolgoztam termelő- szövetkezetben különböző beosztásokban. Másfelől pedig, mint parasztgyerek, nagyon szeretem a falusi embereket. Különösen ezt a kemény, nyakas, szókimondó, de szorgalmas és melegszívű bihari fajtát, akik közül való minden felmenőm, s vagyok magam is. Nem jobbak és nem rosszabbak itt sem az emberek, mint másutt, más kérdés, hogy a bihari vályogon és szöcskelegelőkön mindig jobban meg kellett izzadni a karéj kenyérért, és ez ma is így van még akkor is, ha nagyobb az a karéj. — Űjszalontát és Körös- nagyharsányt említette, ahol termelőszövetkezetekben dolgozott, most pedig Zsadányban tsz-elnök. Ez is azt igazolja, hogy saját hazájában senki nem lehet próféta? — Szerintem rossz a kérdés feltevése. Én szolgálatot vállaltam, eszem ágában sem volt és most sincs, prófétának lenni. Sem a saját hazámban, sem másutt. Jóllehet, nem lennék ma tsz-elnök, akár ha a szülőfalumban, akár ha Körösnagyhar- sányban maradtam volna. De nem ez a lényeg. Engem mindig a feladat küldött egyik helyről a másikra. Ezeket a kérdéseket az embernek önmagában kell rendeznie. Adott egy mérce, amit a társadalom állít, és az ember vagy megüti azt, vagy nem. De legalább ilyen- fontos a belső mérce, amit az ember önmagával szemben állít, ami arra sarkallja, hogy a társadalom által állított mércét is megüsse. Beszéljünk akkor most a saját haza helyett „aí újhazáról”, ahol azzal mutatkozott be, hogy három pártfegyelmit kezdeményezett. Nem gátolta ez később a kapcsolatteremtésben? — Elismerem, hogy egy új és viszonylag idegen környezetbe került községi párttitkárnak nem a legszerencsésebb és a legnépszerűbb bemutatkozási forma három fegyelmi kezdeményezése. De több év távlatából is meggyőződésem, hogy szükség volt erre. Érzésem és megítélésem szerint a községlakók jóérzésű többsége is ugyanígy fogta és fogja föl. A mindennapi élet mutatja, hogy nem lettem a község mumusa, ha erre gondol, sőt könnyebb volt így szót értenem a zsadányiakkal, akik szeretik az egyenes beszédet. Akik ugyanúgy hiszik, mint én, hogy az emberek alapvetően nem rosz- szak, de el lehet őket rontani, ha megfelelő következetességgel nem tesszük szóvá hibáikat, s hagyjuk, hogy azok hatása a környezetre is átterjedjen. — Párttitkárként nagyon keményen állt ki Zsadány két tsz-ének egyesítése mellett. A faluban viszont nagyon sokan elhamarkodottnak ítélték ezt az egyesülést. Mi erről ma a véleménye? — Ugyanaz, mint három évvel ezelőtt: megyőződésem, hogy ez az egyesülés nem korai volt, hanem kései. Tíz évet késett. Hanem várnak vele ennyit a zsadá- nyiak, nem alakult volna ki az az egészségtelen rivalizálás, amely először szembeállította a két tsz tagságát, később pedig megosztotta az egész falut, megmérgezte a légkört. Ez a rivalizálás kezdve a rossz ízű kocsmai viccektől egészen addig, hogy a kisebb tsz a tartalékait is kifizette a tagoknak — sok mindenben..megmutatkozott. Ugyanakkor meg a nagyobb tsz-ben a sikert hozó munkamódszerek keresése helyett fölösleges szóbeszédeken rágódtak. Az előbbiekhez társult, hogy a két tsz első számú vezetői sem törekedtek a jó személyes és munkakapcsolatra. Ezek után igazán nincs mit csodálkozni azon, hogy ez az egyesülés ilyen viharosan zajlott le, s hogy ennek a viharnak a szele még a járás határait is túllépte. — Nem érzi úgy, hogy „megfogták”? ön kardoskodott a két tsz egyesítése mellett, így úgy tűnik, mintha azt mondták volna: ha annyira akarja, hát csinálja! — Lehet, hogy a látszat ez. Nekem még csak meg sem fordult a fejemben. Még akkor sem, amikor baráti beszélgetéseken ezzel kezdtek heccelni. Ahogy a döntés megszületett, a már említett belső mérce sem mondathatott velem mást a feladatra, mint azt, hogy: értettem. 1 '-^ Segítették,-e munkájában is azok, akik a döntésben segítettek? — Amikor itt községi titkár lettem, akkor sem kérdezték, tudok-e úszni vagy sem. Képletesen szólva, belöktek a mély vízbe. Ezt nem panaszként mondom, hiszen a feladatot azért bízzák az emberre, hogy megoldja, nem azért, hogy legyen kint pátyolgatni. Más kérdés az, hogy a helyesen értelmezett elvtársi- baráti kapcsolatokra igen nagy szükség van, különösen egy kezdő esetében. A kapcsolatok azonban nem helyettesítik a termelőmunkát — amint ezt jó néhány éve Zsadányban is bebizonyította az élet. Én soha sem szégyelltem, ha nem tudok valamit, éppen ezért nem szégyelltem azt sem, ha segítségért, tanácsért kell elvtársaimhoz, barátaimhoz fordulnom. Megint más kérdés, hogy akiktől leginkább elvártam volna, éppen azok nem nyitották rám az ajtót az elmúlt esztendőben, legalább megkérdezni: na pajtikám, hogy érzed magad a mélyvízben. — Mit sikerült egy év alatt bizonyítani? — Bizonyításról még korai lenne beszélni. Egy biztos: a millió gond, nehézség és sok-sok személyi hiba mellett is sikeres, eredményes évet zárt az immár egységes kollektíva. De a bizonyítás még csak most kezdődik. Kőváry E. Péter Az orosházi Üj Élet Tsz növényházából naponta 100 ezer szál szegfűt szállítanak Budapestre és külföldre _ ,. „ _.. Foto: Martin Gabor
