Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-04 / 54. szám
1978. március 4., szombat NÉPÚJSÁG Tulipánéknál Szeghalmon Vidáman egy sikeres előadás után Fotó: Najy Mária A paraván mögül előlép egy csöpp lány, nyakában hatalmas, térden alul érő mesetarisznyával, s a képzeletbeli közönségből felszólít valakit, emelje fel a tarisznya fedelét és nézze meg, milyen mesét talál benne. Egy alkalmi néző :— úgy tíz év körüli kisfiú — félénken kiemeli a nagy kartonpapírt, amin egy szcp pillangó pompázott. A kislány pedig fennakadás nélkül mondja tovább: — Kedves gyerekek! A szeghalmi Tulipán bábcsoport először „A három pillangó” című mesét mutatja be nektek. Felhangzik a zene, s már akaratlanul is az ügyes bábjátékra, a gőgös tulipánokról, s az ázó-fázó pillangókról szóló mesére figyelünk. A sok próbától kissé hajszán lógó piros tulipánt egy hirtelen kinyúló öklöcske fejbebokszolja, majd a napot tartó kisfiú bámészkodik el, azért összességében rendben megy minden. Próba után_ körénk sereglenek a gyerekek. A felső tagozatos régi bábusok között a négy kis elsős viszi a hangot. — Mi készítjük ám a bábokat is ! — csicsereg kérdezés nélkül a legapróbb, Rákos Mártdka. Tetszik tudni — folytatja megállás nélkül — az osztályunkban a legtöbbnek a kutya tetszik, pedig én a macskát szeretem, mert el- looja a csirkecombot, és hazudik is, de aztán bevallja. Arra a kérdésre, hogy melyik mesét játsszák a legszívesebben, kórusban kiabálják: A „Micsoda vacsorát!” A nagyobbak, Sánta Jutka, Marti Márta miatt lassan magasítani kell a paravánt, a kicsiknek meg olykor-olykor pipiskedni kell. Nincs köny- nyű dolga a bébcsoportot öt éve lelkesen vezető Szilágyi Józsefné óvónőnek. — Bevallom, a gyerekek nem is érzik át, milyen nagy esemény előtt állunk. Én sokkal jobban izgulok. Mi képviseljük Békés megye bábcsoportjait április 5-én Nyíregyházán, a tiszántúli bábjátékos napokon. Ügy érzem, 5 éve tartó munkám első nagy elismerése ez. Természetesen, sokat köszönhetünk Lenkefi Konrádnak, aki különösen a kezdetekkor rengeteg ötlettel, szakmai fogással segített bennünket. A tanfolyamot is az ő vezetése alatt végeztem. Most már úgy érzem, szenvedélyemmé vált a bábozás. Jó lehetőséget kaptunk a művelődési házban, ahol hetenként egyszer próbálunk, s itt igyekeznek mindenben segíteni nekünk. A Tulipán bábcsoportra büszkék a szeghalmiak. Kicsit közös gyermeküknek tekintik őket. A gyerekek is hasznos elfoglaltságnak, kellemes időtöltésnek tartják a bábozást, és az évek haladtával egyre jobban ragaszkodnak a csoporthoz. Ez; az érzést a közös szereplések, kirándulások, a kedvelt mesegyűjtések, párbeszéles szituáció játékok, s a műhelymunkák is erősítik. Jó kezeikben van a szakkör, a lelkesedés, a sok-sok munka bizonyára Nyíregyházán is meghozza gyümölcsét a műsorra reagáló vidám gyer- mekkacajofcban, az őszinte tapsban, vagyis a sikerben. C. S. E. Kürti András: Csókol: Renate 17. Elnyúlok a füvön, behunyom á szemem, nem is fogok odafigyelni, beszélhet nekem Renate, amit akar... Sajnos, oda kell figyelnem. Mert olyasmivel kezdi, ami tényleg érdekel. — Bizonyára feltűnt neked, hogy miért a garázsban rendeztük meg balszerencsésen félbeszakadt kis. összejövetelünket, és nem Erikék lakásán. És hogy mi- hozzánk sem mentünk be most. A magyarázat egyszerű. Arról a bizonyos konstans biorezgésről van szó, amit Hans már említett. Megint ez a krumplifejű Hans! Állandóan rá hivatkozik! Csak nem szerelmes belé? — Olyan ez, mint az ujjlenyomat — magyarázza. — Nincs két egyforma. Az emberi test is bocsát ki magából elektromágneses hullámokat és ezek rezgésszáma mindenkinél más és más. És egy személynél állandó. A bölcsőtől a sírig. A kabaut ennek alapján regisztrál és ismer fel bennünket. — Hát az a doboz a lila kör felett, az nem miniatűr tévékamera? — De igen. A szerepe azonban csak másodlagos. Mellette az egyik félgömb, az érzékeli a biorezgést. Sokkal megbízhatóbb, mert azonosít sötétben is, vagy ha szakállt növesztesz, vagy ha hátat fordítasz a kamerának. — Kivéve, ha nem lépek be a lila körbe. —^Tévedés. Akkor is tudja, hogy ott vagy. Tízméteres sugarú körben érzékeli a jelenlétedet. A mikrofon szintúgy felfog minden hangot ilyen távolságról. A lila körnek csak a televíziós ka-, mera szempontjából van jelentősége. — És nem lehet ezt az egész triót kikapcsolni? — Azelőtt lehetett, de aztán a Törpe a kapcsolókat leszereltette. Körülbelül fél éve. — Kicsoda, micsoda az a gonosz Törpe? — Nem gonosz. Mindig csak jót akar. Mégis rengeteg bosszúságot okoz. De róIrodalomóra — felnőtteknél A Békéscsabai Kertészeti és Köztisztasági Vállalat ebédlője minden hétfőn délelőtt és délután tanterem. Az asztalok mellett nem vidám kisdiákok csintalankodnak, hanem munkától fáradt nők, férfiak — fiatalok, idősebbek — hajolnak a füzet és könyv fölé vagy figyelik éberen a tanár magyarázatát. Nyolcadikosok. Nemsoká vizsgáznak az első félév anyagából : fizikából és kémiából, amik helyett belép a történelem és a földrajz. Egész évben tanulják viszont a matematikát és a magyart. Elszánt akarattal igyekeznek pótolni mindazt, amit gyermeki hanyagságból, vagy a körülmények nehézségei folytán — elmulasztottak. De azért nincs semmi gör- csösség ebben az igyekvés- ben, s nem is zavartatják magukat a látogatóktól sem. Mint most éppen a kezdődő irodalomórán. Zsilák Mihályné tanárnő a következő anyagról. József Attiláról beszél, majd kéri, figyeljék jól a versét, amit fölolvas, hogy utána közösen kielemezzék a jövő óra előkészítéseképpen. S hullanak az Anyám című vers egyszerű, szinte száraz, mindennapi szavai: A bögrét két kezébe fogta, úgy estefelé egy vasárnap csöndesen elmosolyodott s ült egy kicsit a félhomályban — álmában tiszta kötényt hordott, a postás olyankor köszönt neki. Mikor az utolsó két sor elhangzott, a szemekben meghatottság látszik. Átvették a vers hangulatát. A tanárnő néhány szót szól a lírai egységről, s kéri, mondják el, milyen költői képeket villant föl egy-egy szakasz, és azoknak mi a jelentése. — Az édesanyjának állított emléket ezzel a költeménnyel, meg minden munkásanyának, aki akkor nem jutott többre a mosóteknő- nél — mondja az egészről Vári Valéria 19 éves fiatal lány a parkgondozók közül. Utána testvére, Vári Géza útépítő segédmunkás jelentkezik. 0 is szépen és elfogulatlanul beszél, ha közben keresi is a szavakat. — Az első szakaszból látszik, csak ennyire telik neki: a vasárnap délutáni félhomályban bögrével a kézben pihen. — De a bögrét két kézre fogja, akár egy gyerek úgy vigyáz rá, vagyis a mindent jelenti neki — folytatja a már nem fiatal Biri István, szintén az útépítőktől. — A második kép is emlék a költő gyerekkorából — veszi át a szót Szoboszlai Jenő, megint csak az útépítők közül. — A múltban voltak gazdagok, olyanok, mint a kegyelmesék, akiktől a mosónő egy kis lábas maradék ételt kapott, míg ők egészet ettek. Tehát mindenük megvolt. Farkas Ottó és felesége a kertészetben dolgoznak. A felelésben a férfi jár .elöl, mint most is. Elmondja, ő még tudja, mi volt az úriház és a proletárok élete közti különbség, mert cseléd volt kiskorában. Jászolban aludt, sőt látta, amikor a másik jászolban meghalt egy béres. •A harmadik szakasz is élénk érdeklődést vált ki, többen szólnak, hogy. a nehéz munkában elnyűtt asz- szonyok bizony hamarabb haltak meg mind, ezt akarja mondani József Attila Találkozó volt A szeghalmi Péter András Gimnázium és Szakközépiskolában néhány év óta hagyománnyá vált, hogy a gimnáziumban végzett volt diákokat meghívják, akikkel a diákság és a tantestület elbeszélget a múltról és tájékoztatja a meghívott la majd később. Ezt a bio- rezgéses dolgot érted? — Hogyne. Kellemetlen lehet, hogy az ember a saját lakásában sincs sohasem egyedül, vagy mondjuk másodmagával. Még ha gép érzékeli is folyamatosan a jelenlétét, rögzíti a szavait. Én ezt nem tudnám elviselni. Hallom, amint összeszedi a tányérokat, evőeszközöket, üvegeket. — Dehogynem — mondja. — Hidd el, csak megszokás dolga. Az igazság az, hogy többnyire akkor sem kapcsoltuk ki a kibautot, amikor még lehetett. Most persze berzenkedünk, hogy nem lehet kikapcsolni, én két héttel ezelőtt seprűvel vertem le a falról. — Szóval mégis van megoldás. — Hogyne. Fél óra múlva aztán megjelentek a műszerészek, megállapították, hogy erőszak történt, jelentették a Törpének, újat szereltek a törött helyére, az árát később levonták a fizetésemből a büntetéssel együtt. Még örültem, hogy így megúsztam, Nagy Eriknek egyszer hasonló bűntett miatt egy teljes hónapra leszerelték a házából az összes ki- bautokat. Kinyitottam a szemem, füleltem. — Kész vagyok — jelentettem ki elkeseredetten. — Káosz van a fejemben. Te levered a azokat a micsodákat, aztán azért aggódsz, nehogy tartósabban nélkülöznöd kelljen őket. Mi az ellentmondás, ha ez nem az?! Mellém térdel, megsimogatja a hajamat. — Igen, Tibi, ez a dolog lényege. Ez az ellentmondás. Mi szeretjük a kibautot, már el sem tudnánk képzelni az életünket nélküle. És haragszunk is rá néha. De csak amióta a Törpe önállósult. — Elárulnál végre valami közelebbit is róla? — Természetesen. Ousted professzor úr konstrukciója, alighanem a legfejlettebb kibernetikus készülék ma a világon. Azért hívjuk Törpének, mert teljesítménye ugyan jóval felülmúlja a többiét, térfogatára nézve mégis a legkisebb közöttük. — Mondd, ez az Őrsied professzor az, akiről utcát neveztek el? — Igen. Nagyszerű fickó volt az öregúr. Az Omnisap alapító gárdájához tartozott. Jókedvű, barátkozó természetű, bohém embernek ismertük mindnyájan, csak halála után tudtuk meg, hogy mennyire elégedetlen volt a sorsával. — Miért? — Mert nem foglalkozhatott azzal, amit igazán szeretett. Vérbeli konstruktőr létére két évtizeden át nem jutott ilyen munkához. — Mellőzték? (Folytatjuk) azzal, hogy „mert a mosónők korán halnak.” A következő kép is megmozgatja képzeletüket. A gazdagok — mondják — eljártak messzi, külföldi helyekre is szórakozni, a mosónőknek a szennyes ruha volt a hegyvidék, s a padlás a levegő- változás. Üjból útépítő folytatja az elemzést, Ottlakán György. Szépen elmagyarázza, mit ért a költő a tőke alatt, mely megtörte anyja törékeny testét, és hogy a „gondoljátok meg, proletárok” felszólitás a munkásokhoz: ugyan meddig tűrik még ezt az igazságtalanságot. — Olyan szegények voltak — utal a két utolsó sorra Biró András gépkezelő —, hogy csak álmába köthetett tiszta kötényt és az a kicsinyke vágya, hogy a postás köszönjön neki, az is csak akkor teljesült. Pedig a postás is kisember volt. Balogh Zoltán és Antoni Ernő köztisztasági dolgozók a múltat és jelent hasonlítják össze. Hogy éltek akkor, és hogy most az emberek. Ma, aki akar az dolgozhat, kereshet szépen, s ha elesett vagy beteg lesz valaki, a társadalom gondoskodik róla. És ma már a hegyvidék, meg a levegőváltozás a munkás- asszonynak nem a szennyes ruha halma és a padlás, hanem a SZOT-üdülő a hegyekben, ahova bárki elmehet a dolgozók közül. — És ezt akarta József Attila — zárja le a témát Vári Vali —, csak már nem érte meg szegény. Vass Márta diákokkal vendégeket az iskola mai életéről. Amit az 50 éves jubileum alkalmából 1976- ban sikeresen indítottak el, ez a hagyomány tovább folytatódik. A napokban dr. Házi Ven- czel külügyminiszter-helyettest, az iskola volt diákját látták vendégül, aki köteten hangú, őszinte beszélget :ésen vett részt a tantestület :agjaival. Az iskola vezetőié, Vaszkó Tamás tájékozatta a vendéget az iskola életéről, eredményeiről és 'ondjairól, majd sok-sok térdés hangzott el a tanárok részéről országunk külpolitikai tevékenységére vonatkozóan. A sikeres találkozást hamarosan újabb is követi. Mai tv-ajánlatunk: DÉLUTÁNI MŰSOROK A délután, amely változatos összeállítást ígér, labdarúgó-mérkőzéssel kezdődik 14.25-kor, a Hungária körúti pályáról az MTK VM—Vasas mérkőzést közvetítik. 16.55-kor kezdődik a Tájak, városok, emberek sorozat, amely Malaysiát, a húsz éve függetlenné vált államot mutatja be. A mexikói művészet budapesti bemutatkozásáról készült a Mexikó arca című film, amelyet 17.15-kor láthatunk. A másik 12 óra című sorozat mai adása a lakáson belüli legfontosabb „munkahely”, a konyha berendezési problémáival foglalkozik. Háromrészes műsor készült a klasszikus orosz költészet legszebb darabjaiból. Első részét 18.05-kor látják. Ebben a XII. századi Igor- énektől Puskin költeményéig hallgathatunk szebbnél szebb verseket. * Segíthetünk? Az újságok levelezési rovatához naponta érkeznek jelzések, amelyek az olvasók ügyes-bajos dolgainak elintézéséhez kérnek segítséget. Népszerű műsorok sokasága bizonyítja — a televízió Nyitott borítékja, Jogi esetei stb., a rádióban a Válaszolunk hallgatóinknak, Mit üzen a rádió stb. —, hogy a közérdeklődésre számot tartó panaszok elintézése izgalmas téma lehet a hozzáértő újságírók kezében. Érthető tehát, hogy az Ifjúsági Rádió is önálló sorozatot indított, amely címében is szerencsésen jelzi szándékát: a Segíthetünk? adásai is hamar népszerűek lettek. Annak idején érdeklődéssel figyeltem a bemutatkozásukat, meg is írtam, hogy rokonszenves volt számomra az a lelkes buzgalom, ahogy a ^fiatal riporteri gárda munkához látott. Később egyre hűtlenebb lettem a műsorhoz és az is előfordult, hogy bosszankodva zártam el a rádiókészülékem, mert nem tetszett az adások egyenetlensége, a jó riportok után elhangzó mellébeszélés. Hosszú szünet után ismét meghallgattam a Segíthetünk? műsorát és a csütörtök délután elhangzottak alapján is csak azt tudom mondani, hogy véleményem szerint még mindig nem alakult ki az a sajátos arculata, melyért érdemes lenne folyamatosan odafigyelni jelentkezéseire. A riportok voltak ennek az adásnak is a legfőbb erősségei, bár ezek némelyikéhez is lenne egy-két kritikai megjegyzésem. Elszomorító volt például annak a fiatal óvónőnek a sorsa, aki lakás nélkül maradt, — ám az elhangzott beszélgetés alapján mégsem tudtam érzelmileg azonosulni vele. Mert a gyereke betegségén kívül rázúduló többi csapásban érzésem szerint ő maga is ludas egy kicsit. Különösen visszatetsző volt, ahogy az anyósát szidta, aki addig együtt élt a dédnagymamával, a férjével, a lányával és így is otthont adott a fiatal házaspárnak, akiknek a vitái verekedéssel és válással végződtek, s mégis a lakáshivataltól — vagy a hallgatók segítségétől — várják életük jobbra fordulását. Mindezt a riporter nem vette észre, talán azért, mert kellemetlen volna számára nemet mondani, pedig a nyilvánceság előtt szereplőknek néha ilyen hálátlan feladataik is vannak. Az idős szülőkért tenni akaró, s számukra segítséget kérő családok bár nem tartoztak a legfiatalabb korosztályhoz, mégis emelte a műsor színvonalát a róluk készített riport. Az „élet sűrűjéből” merített témák után furcsa módon olyan semmitmondó tanácsok következtek, mint annak eldöntése, hogy gyógyítható-e a szórakozottság, vagy hogyan kell az ijedős nőknek megbarátkozni a kutyákkal? Legszomorúbb az volt, ahogy a stúdióban megszólaló pszichológus és a műsorvezető egymás szavába vágva hadarta el mondanivalóját. Bizony jó volna, ha a műsorban közreműködők nemcsak saját szakterületüknek volnának értői, hanem olyan embereket válogatnának a mikrofon elé, akik szépen, érthetően is beszélnek. Fokozottan érvényes ez a riporterekre! A jószándékú tenniakarás elvitathatatlan érdeme az Ifjúsági Rádió sorozatának, de nagyon elkelne még e műsornak egy kis szakmai segítség. (Andódy)
