Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-03 / 53. szám
NÉPÚJSÁG 1978. március 3, péntek Mi a rekreáció? Tudomány a sport szolgálatában Budáin, az Alkotás úton igyekvő emberek alig-alig méltatják figyelemre azt az épületet, amely 1925 óta szolgálja a magyar sport és testnevelés ügyét, vagyis a Testnevelési Főiskolát Ugyan, ki gondolná közülük, hogy az ütött-kopott, több mint nyolcvanéves falak között nemcsak a különböző sportágak fortélyaira oktatják a fiatalokat, hanem igen komoly tudományos munkát is végeznek. EGYETEMI RANGRA EMELVE Az idén szeptemberben lesz három esztendeje, hogy a Magyar Testnevelési Főiskola egyetemi rangra emelkedett. A magyar sportmozgalom és az egész hazai testkultúra előtt ezáltal új távlatok nyíltak meg. Dr. Polinszkÿ Károly oktatási miniszter akkori nyilatkozatában így foglalta össze a TF-re váró feladatokat: „A főiskola helye, szerepe erősödik tehát, az egészséges ifjúság és nemzet nevelésében, jelentős szerepet játszik az élsportban, az edzőképzésben, a tanárképzésben. Az egyetemi rangra emelés egyebek között azt jelenti, hogy magasabb követelményeket kell állítania tanszékek elé, különösen ami az oktatók tudományos fel- készültségére vonatkozik. Támogattuk és segítettük a főiskola keretén belül létrehozott kutatóintézetet... Azt hiszem, adottak a feltételek — s az igény is —, hogy a Testnevelési Főiskolán a tudományos kutatás magasabb szintre emelkedjék”. Azóta alig két esztendő teltfc. el. ezért vizsgálódásunkat szűkítsük arra a területre, amely főszerepet játszott a TF egyetemmé válásában, és azóta is őrzi ezt a „rangját”, azaz vegyük szemügyre az itt folyó tudományos munkát. A KÖZPONTI TÉMA: AZ EDZETTSÉG A kutatómunka oroszlán- részét természetesen a TF Kutató Intézetében végzik. Az intézet igazgatója dr. Nádori László elmondta, hogy az intézet különböző osztályain egy sor távlati, kutatási témáin dolgoznak a kutatók, ám a ’’központi téma az edzettséggel kapcsolatos. A kutatás során pszichológiai, élettani, antropológiai vizsgálatokat végeztek, tehát igen komplex tevékenység révén jutottak eredményre. — Természetesen még korántsem lehetünk elégedettek eredményeinkkel — jegyezte meg dr. Nádori László. — Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a biológia egyes ágainak részvétele nélkül feladatunkat lehetetlen megoldanunk. Különösen az izombiológiai és a mozgásbiológiai kutatásoknak kell nagyobb szerepet adnunk, s ehhez a feltételeket megteremtenünk. Ugyancsak növelni kell a kutatásokban a szociológia szerepét is. Az edzettség törvényszerűségeit egyébként atlétikában, evezésben, kerékpározásban, labdarúgásban, vívásban, úszásban, súlyemelésben és tornában kutatták. Ezek lényegében alapsportágaknak tekinthetők, az ezekben nyert tapasztalatok a többi sportágra is érvényesek nagyjából. A tudományos kutatásnak sok feltétele van. Az egyik alapkövetelmény, hogy a kutatók időben értesüljenek a külföldi kutatási eredményekről, rendszeresen tapasztalatokat cserélhessenek külföldi kutatókkal. Nos, a TF vezetői igyekeztek ezen a területen is megfelelni az egyetemi ranggal járó követelményeknek. Együttműködési egyezmények alapján rendszeres, szoros kapcsolat alakult ki a TF és a lenin- grádi „Leszgaft” Testnevelési Főiskola, a moszkvai kutatóintézet, a varsói Testnevelési Főiskola, a szófiai „G. Dimitrov” Testnevelési Főiskola, a pozsonyi „Komeni- us” Egyetem Testnevelési Kara, valamint a prágai „Károly” Egyetem Testnevelési Kara között. ÜJ TANTÁRGY A kutatóintézet mellett természetesen a főiskola nyolc tanszékén is folyik önálló kutatómunka. A TF tudományos osztálya gondoskodik arról, hogy a kutató- intézet és a tanszékek között tervszerű együttműködés legyen. Dobozy László, a tudományos osztály vezetője mondja : — Osztályunk azonban nemcsak a kutatóintézet és a tanszékek közötti együttműködést koordinálja. Egyik legjelentősebb feladatunk immár évek óta, hogy a Főiskola Nyári Egyetemét előkészítsük. Néhány év alatt rangos eseménnyé nőtt, amelyen szép számmal vesznék részt nemzetközi hírű külföldi szakemberek és az európai társintézmények vezetői. A főiskolán folyó izgalmas tudományos tevékenységhez tartozik az is, hogy Dobozy László kezdeményezésére alighanem rövidesen sor kerül egy új tantárgy, a rekreáció bevezetésére a TF- en. ö készítette azt a tan- tervjavaslatot, amely szerint a rekreáció ismereteinek oktatását három félévre vezetnék be a tanárképző szakon. A tervezet tananyag felölelné a rekreáció elméleti alapjait, történetét, feltételrendszerét, eszközeit, irányítási módszerét, valamint a szakmai gyakorlatokat. — Mit jelent a rekreációs kifejezés? — A testedzésnek, az aktív pihenésnek azt a törekvését jelenti, hogy az ember munkaképességét, alkotókedvét is felülemeljük a fáradtság periódusain, s visszaállítsuk az egyes emberre jellemző legkedvezőbb szintre. — Hogyan ítéli meg, milyen szerephez jut az új tantárgy a TF tudományos életében? — A Magyar Tudományos Akadémia különböző bizottságaiban, így a szomatikus bizottságban folyik az a munka, amelynek nyomán az 1990-es évekre új, korszerű oktatási forma lát majd napvilágot. Ez a feladat nagy jelentőségű, hiszen a megfelelő testi felépítettségű, izomzatú és idegrendszerű, rendszeres testedzéshez, terheléshez hozzászokott, egészségét tudatosan őrző, sokoldalú munkára képes ifjúság megformálásához szükséges lehetőségeket, módszereket keresi. Azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy most minden kutatás ezt a célt szolgálja, és azt hiszem, hogy az új tantárgy is ennek a koncepciónak a megvalósítását segíti majd elő. Bocs Ferenc APRÓHIRDETÉSEK Hobbitelek eladó Békéscsabán, Körösparton. Érd. : 5744 Kever- mes, Március 15. út 51. szám. Ház eladó. Sarkad, Piactér 4. sz. (10x4 méteres üzlethelyiség, két szoba, két konyha, előszoba, spájz.) Üzletnek, munkásszállónak kialakítható. Érd.: Sarkad, Dózsa u. 13. Szabó János. _______ H lzó eladó. Békéscsaba, Kisfaludl u. 1.__________________________ G yula, Galbácskert, Pozsonyi u. 6. számú, két különálló lakás- részből álló ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: délután 2-től 6-lg. ___________________________ E gy lóerős, 380-as villanymotor szivattyúval eladó. Gyula, Tomcsányl 20.__________________________ G épírónő másolást vállalna. „Okleveles” jeligére, Gyula, Epreskert u. 2. Gyula, Budrió 19. I. 4. alatti öröklakás és nagy családi ház befejezetlenül Újváriban eladó. Érdeklődni : délután 4-től 6-lg. Elcserélném kétszobás, loggiás lakásomat gyulai nagyobbra, vagy kertesre. Érdeklődni: Gyu- la, Budapest kit. 26. H/8. ________ 1 200 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, kétszoba-összkomfortos lakóházzal, beköltözhetően eladó. Homok, Bátor-szőlő Et. út 70. Pemyész.___________________ I O-s, most vizsgázott, felújított Trabant eladó. Érdeklődni a kiadóban.________________________ J ó állapotban levő, 1000-es Wart- burg eladó. Békéscsaba. Lázár 9. 1 éves, törzskönyvezett kuvasz szuka eladó. Békéscsaba, Mikszáth utca 53. _____ 1 981-ig vizsgázott Skoda 1000 MB eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Jókai Színház, Szabó Lászlónál. Gyula, Budrló-ltp. 9. m. em. 10. számú, kétszobás, összkomfortos lakás. ko. + OTP-átvállalás- sal eladó. Érdeklődni: mindennap 17 után.______________________ Í JG-s rendszámú Wartburg Limousine eladó. Békéscsaba, Ka- zinczy u. 3-D II. 10._____________ Társasházban, két és fél szobás lakás eladó, garázs van. Békés- csaba, Achlm-ltp. M/8. g/1. Hatéves hasas tehén eladó. Kardos, Kardos-dűlő 26. Vitális Zslgmond. Fehér pulikőlykök eladók. Többszörös CAC-os, fehér puli kannal fedeztetek. Nagy Károly, Békéscsaba. Lorántffy 82.________ Udvari fél házrész eladó. Békéscsaba, Reviczky 29. _______________ B eépíthető telek eladó. Békés- csába VII. kér., Fenyő utca 3. szám.______________________________ T ápkockás hibrid paprikapalánta eladó. Gyula, Siőrét 20. Moldován. A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat gépgyártó üzeme, Békéscsaba, Orosházi u. 32. felvételre keres esztergályos, szerszámkészítő lakatos, szerszámgéplakatos, mintakészítő, kőműves szakmunkást, segédmunkásokat Jelentkezni lehet: az üzemvezetőnél. Fóliába való salátapalánta eladó. Gyula, fv u. 15._____________ Elek, Liszt F. u. 2. számú ház, azonnali beköltözéssel eladó. Paradicsompalánta kapható. Bé- késcsaba, Szamuely T. 43. _______ N DK sportkocsi és 400 db szürke cementlap eladó. Békéscsa- ba V.,Szegfű u. 25.______________ M akói Illa- és vöröshagymamag eladó, 180 Ft kilója. 10 kilós tételben 150 Ft. Högye István, 5553 Kondoros, Ady Endre 41. S 100-as Skoda sürgősen eladó. Kondoros, Szabadság u.. Csonka autószerelőnél. ____ U E rendszámú, világos színű, kitűnő állapotban levő Wartburg. Igényesnek eladó. Békés, Asztalos 6. ___________________ S ötétkék, NDK mélykocsi, lengyel sportkocsi eladó. Békéscsaba, Fövenyes u. 40. IL em. 6. Klenk. Elcserélném OTP-s, kétszobás, összkomfortos lakásomat két egyszobásra. Érdeklődni : B£k0t, porta._______________________ B ékéscsaba, Felső-Körös sor 24. számú ház, társasházépítésre Is alkalmas telekkel eladó. Érd. : szombat délután, vasárnap egész nap. A Békésszentandrási Szőnyegszövő UNSZ felvesz AT-szövő- gépekkel felszerelt szövödéjébe üzemvezetői beosztásba, legalább 5 éves nagyüzemi gyakorlattal, megfelelő Iskolai végzettséggel rendelkező szövős szakembert, valamint gyakorlattal rendelkező szövődéi művezetőket. Jelentkezni írásban vagy személyesen, szövetkezetünk személyzeti vezetőjénél. __________ A Békéscsabai Konzervgyár érettségizett segédraktárosokat, valamint szerszámkiadókat vesz fel, azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet a gyár felvételi Irodájában^_______________ A Férflfehérnemű-gyár békéscsabai gyára felvételre keres: varrónőket, vasalónőket, takarítónőket, elektroműszerészt, villanyszerelőt, általános adminisztrátort és gépírókat. A Postai Gépjármű Szállítási Üzem, Békéscsaba, garázsa gyakorlattal rendelkező gépkocsiszerelőket keres felvételre. Jelentkezni a békéscsabai garázsnál, a Kétegyházl úton, az új húsüzem mellett lehet, a garázsvezetőnéL ___________________ A Kohászati Alapanyag-előkészítő HCzős Vállalat (Békéscsaba, Csorvási út) telepe, felvesz tehergépkocsi-vezetőt 5 tonnás bll- lenősgépkocsira. Bérezés kollektív szerződés szerint, jelentkezni lehet a telep vezetőjénél. A Békéscsabai Konzervgyár május hónapban beinduló új, korszerű tésztaüzemébe, betanított munkára nődolgozókat már most, azonnali belépéssel felvesz Betanulás és bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni a felvételi irodán lehet. Hz Orosházi Üveggyár felvételre keres dolgozókat az alábbi munkakörökbe: OSZTÁLYOZÓ, LAKATOS, CSŐSZERELŐ, GÉPKEZELŐ, I LADASZEGEZŐ, VAGONRAKODÖ, FÉRFI ÉS NŐI SEGÉDMUNKÁSOK Jelentkezni lehet a gyár felvételi Irodájában. Békés megyei nagyvállalat pályázatot hirdet csoportvezetői munkakör betöltésére Közgazdaságtudományi egyetemet végzett dolgozók pályázatát várjuk. „DH” jeligére a kiadóba. A Magyar Autóklub Békés megyei Szervezete 1978. március 4-én, szombaton rendezi meg autósbálját Gyulán, az Erkel Művelődési Központban. Meghívó és belépőjegy igényelhető: Magyar Autóklub Békéscsaba, Jókai u. 6., vagy Gyula, Kossuth L. u. 6. OrAsipari TANULÓNAK érettségizett lányokat és fiúkat felveszünk Jelentkezés: Órások Szövetkezete, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 53. (a fiók vezetőjénél). k GYASZHIR Tudatjuk, hogy HERCZEG ZOLTÁN, Medgyesegyháza nagyközség Tanácsa elnökének hamvasztás utáni búcsúztatása, hamvainak nyugalomra helyezése í. év március 4-én du. 14 órakor lesz Medgyesegyházán, a Nagykamarást úti temetőben. Medgyesegyháza nagyközség Tanácsa Végrehajtó Bizottsága Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, jó barátoknak, akik drága feleségem, édesanyánk, nagyanyánk, MÁZÁN JANOSNE szül. Poliák Judit temetésén megjelentek, sírjára koszorút és a szeretet virágait elhelyezték, részvétükkel nagy-nagy fájdalmunkon enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család Gyorsszolgálat szövetkezet FELVÉTELRE KERES férfi és nói munkaerőt csomagoló munkakörbe. Jelentkezés: Gyula, Fa-, Fémbútor Szövetkezet, Henyei út 7. sz. Nagy Lajosnénál. A MEZŐGÉP Vállalat, Békéscsaba, 3. sz. gyára Orosháza, azonnali belépéssel felvesz 3 GÉPÉSZMÉRNÖKÖT (ÜZEMMÉRNÖKÖT), GÉPlRÖT, BÁDOGOS, GÉPLAKATOS, HEGESZTŐ, SZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT Hirdessen lapunkban! Koca tartó kistermelők figyelmébe ajánljuk: előnyös feltételekkel továbbra is vásárolhat vemhes kocasüldőt AllatFORGALMI ÉS HÚSIPARI TRÖSZT az állatforgalmi és húsipari vállalatoktól Kérjük, hogy rendelését mielőbb juttassa el felvásárlóinkhoz, kirendeltségeinkhez, ahol részletes felvilágosítással is szolgálnak. ENGEnMfNYES VÁSÁR GYOMÉN, ENDRŰDÖN, HUNYÁN NZ ÁFÉSZ SZNKÜZLETEIBEN Bútorvásár: Egyes bútoroknál 10—30#/0-os árengedmény, Gyomán a Lakberendezési Áruházban. Ruházati vásár: 40—50%-os árengedmény, egyes ruházati áruknál. Műszaki vásár: Egyes rádióknál, tűzhelyeknél, hűtőszekrényeknél 300,— Ft-tói 700,— Ft-ig terjedő árengedmény. Vásári ajáolatook: Női télikabát Férfi műszőrme kabát Lehel S—80 hűtőszekrény Sokol táskarádió Tűzhely NDK szekrénysor 1980,— Ft-ról 1430,— Ft-ról 3380,— Ft-ról 1^50— Ft-ról 2300,— Ft-ról 13 700,— Ft-ról NAGY VÁLASZTÉKKAL ÉS BŐ ÁRUKÉSZLETTEL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! 990,— Ft-ra 715,— Ft-ra 3080,— Ft-ra 850,— Ft-ra 1600,— Ft-ra 11 000,— Ft-ra