Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-23 / 70. szám

Kiterjesztik a műszakpótlék fizetését a MflV-nál ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács szerdán ülést tartott. B kollektív szerződés léi szolgálta a feladatok teljesítését káját, az egységes, éves köz- művelődési munkatervek el­készítésében. Eredménynek tekinthető a közoktatási és közművelődési intézmények közötti tartalmi és szervezeti együttműködés elmélyülése. összefoglalójában megál­lapította, hogy megyénkben a törvény végrehajtása a meg­levő negatívumok ellenére eredményesen folyik. Jelen­tős változás tapasztalható a közművelődési szemlélet vál­tozásában, az anyagi és szel­lemi erők egységesítésében, a szakigazgatási szervek köz- művelődést irányító-ellenőr­ző munkájának színvonalá­ban. Az elnöki értekezlet Klau- kó Mátyás összefoglalójával, zárszavával és bejelentések­kel ért véget. Béla Ottó A külügyminiszter beszá­molt a Bolgár Népköztársa­ságban tett 'hivatalos baráti látogatásáról. A kormány jó­váhagyólag tudomásul vette a jelentést. Az igazságügyminiszter az új büntető törvénykönyv főbb elveire tett javaslatot. A kormány tudomásul vette az előterjesztést és egyetér­tett azzal, hogy a törvény tervezetét társadalmi vitára bocsássák. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter jelentést tett a kormánynak az idei me­zőgazdasági munkákra való felkészülésről. A Miniszter­tanács a jelentést elfogadta és határozatban rögzítette a feladatok végrehajtásához szükséges intézkedéseket. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Jó módszer eredményesebb alkalmazásáért Többet is tehet az ISV % További vasúti munkakö­rökre terjesztik ki július 1- től a műszakpótlék-fizetést. Elsősorban a folyamatos munkarendben dolgozók — az utazószemélyzet, a for­duló szolgálatot ellátó fizi­kai dolgozók és a közvetlen termelésirányítók — fizeté­sét egészítik ki ily módon. Az 55 000—60 000 vasutast érintő intézkedést a vasúti munka­ügyi szakemberek szerdán kezdődött kétnapos eelldö- mölki tanácskozásán jelen­tették be. Mint elmondották, a 143 ezer embert foglalkoztató MÁV tavaly önerőből és sa­ját kezdeményezésből már részlegesen bevezette a mű­szakpótlék-fizetést, a forga­lom kulcsfontosságú helyein került sor elsőként a kifi­zetésekre. Kedvező hatással volt ez a munkaerőgondok­ra, lassult a munkaerő-ván­dorlás. A vasút munkaerő-prob­lémái azonban alapvetően változatlanok. Mintegy 4000 Kádár János és Willy Brandt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke szerdán a KB székházában folytatta meg­beszéléseit. Az őszinte, szívé­lyes légkörű találkozón a két párt kapcsolatairól és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről tanácskoztak. megbeszélése Ezzel egyidejűleg Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára eszmecserét folyta­tott Willy Brandt kíséreté­nek tagjaival. A megbeszélé­sen részt vett Hermann Kersting, az NSZK budapes­ti nagykövete is. 20—40 százalékkal növelhető egy-egy épület férőhely­kihasználása, és az állatok is állandóan tisztán tarthatók, mivel a trágya a rács résein a gyűjtőhelyre hull. Az ál­lattartásnak ez a higiénikus módja kedvezően hat a súly- gyarapodásra, a takarmá­nyozásra, illetve az állatok elhullásának arányaira. A ketrecek és taposórácsok egy jelentős részét éppen a kon- dorosi Egyesült Tsz-ben ál­lítják elő, de gyártanak ilyen ketreceket a mezőberényi— csárdaszállási Petőfi Tsz-ben is. A vitaindítót követő hoz­zászólásokban a termelőszö­vetkezetek képviselői — a hunyai Hunyadi Tsz állator­vosa, az újkígyósi Aranyka­lász Tsz, valamint a békés­csabai Szabadság Tsz állat­tenyésztésének vezető szak­emberei — elmondották, hogy az egy-, illetve több szintes battériás állattartás válóban jó módszere a hús­termelés fokozásának. Éppen ezért kellene többet tennie az ISV-nék a módszer alkal­mazásában jelentkező nehéz­ségek elhárításában. Vála­szában az ISV osztályvezető­je elismerte, hogy a ketreces állattartáshoz szükséges ipari háttér valóban csak most van kialakulóban. Ez gon­dok sorával jár együtt, de a vállalkozás minden erőfeszí­tést megtesz azért, hogy az akadályok számát csökkent­se. A tanácskozást követően a résztvevők megtekintették azt a kiállítást, amelyet a kondorosi, illetve a mezőbe­rényi tsz-ben gyártott kü­lönböző típusú állattartóket­recekből rendeztek meg az ankét szervezői. KÉP Mezőgazdaság és közművelődés Tegnap, szerdán délelőtt Békéscsabán a megyei ta­nács kistanácstermében a városi tanácsok elnökei, a járási hivatalok vezetői, va­lamint a megyei tanács vb osztályvezetői részére érte­kezletet rendeztek Klaukó Mátyás, a megyei tanács el­nökének elnökletével. Antal József, a mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tály vezetőhelyettese tájé­koztatást adott a mezőgaz­dasági termelés és agrárke­reskedelem helyzetéről. Egye­bek között megállapította, hogy az V. ötéves tervidő­szakban a megye mezőgaz­dasági termelését 17—19 százalékkal kell ’növelni az előző tervidőszakhoz képest. Részletesen beszámolt a tervidőszak első két évének eredményeiről, amelynek termelési értéke tavaly meg­haladta a 16 milliárd forin­tot. Tájékoztatást adott a mezőgazdasági nagyüzemek zárszámadó közgyűléseinek tapasztalatairól, az ágazati eredményekről, a szerződés- kötésekről, a szerződéses fe­gyelemről is. Mindezeket eredményesnek -ítélte meg. Beszélt a felvásárlás alaku­lásáról. A forgalmazó és fel­dolgozó vállalatoknál a me­gye mezőgazdaságából szár­mazó termékek értéke elérte a hat és fél milliárd forin­tot. Legjelentősebb — 43,4 százalék — a zöldségfélék értékének emelkedése volt. Az összes értékesítésből a kisgazdaságok aránya 22,7 százalék, ezen belül a hízó­állatok és állati termékek 35,6 százaléka, a zöldség 18,8 százaléka származik a kis­gazdaságokból. A beszámoló után dr. Be­csei József a művelődésügyi osztály vezetője szólt a köz- művelődési törvény végre­hajtásának másfél éves ta­pasztalatairól. Megállapítot­ta, hogy elsősorban a városi és nagyközségi közművelő­dési intézmények, közoktatá­si intézmények, a Hazafias Népfront-bizottságok, a TIT szervezetei a közművelődési törvény hatályba lépését kö­vetően jelentős erőfeszítése­ket tettek, illetve tesznek an­nak elmélyültebb megismer­tetése, érvényesülése érdeké­ben. Határozottabb, erőtelje­sebb tenni akarás jellemzi a szakigazgatási szervek mun­ember munkája hiányzik. Ez az oka jórészt, hogy a pihenőidőket nem minden esetben tudják biztosítani a dolgozóiknak. Ebben a kér­désben az ( illetékes szakmai szakszervezeti szakemberek­nek az a véleményük, hogy forgalomszervezéssel, s mun­kavezényléssel javítani le­hetne a helyzeten. Gyakori ugyanis, hogy a szolgálati időt jócskán túllépik, de ab­ban kevés volt az intenzív munka. Mindezek és a MÁV egyéb gondjai is jól tükröződnek a kollektív szerződésben, amelynek múlt évi végrehaj­tása és idei módosítása volt a munkaügyi tanácskozás elő napjának témája. A sa­játos vasúti jelleg — a fo­lyamatos üzemelés, a válla­lati gazdálkodás egy nem zárt, az egész országra ki­terjedő hálózattal rendelke­ző egységben — miatt az ál­talános munkaügyi jogsza­bályokat adaptálni kell a MÁV-ra. A kollektív szerző­déshez is kiegészítéseket ké­szítenek a 6 vasútigazgató- ság és az önálló munkaügyi hatáskörrel rendelkező szol­gálati főnökségek. 1977-ben rekord forgalmat bonyolított le a MÁV, s ez ékesszólóan igazolja, hogy a kollektív szerződés jól szolgálta a fe­ladatok teljesítését. így a MÁV 17 napi nyereségré­szesedést fizethet dolgozói­nak. A tanácskozáson szó volt a MÁV kollektív szerződés 1978. évi módosításáról. Egyebek között újból szabá­lyozzák a vasúti kitünteté­sekkel járó anyagi juttatá­sokat. Egységesítik s az or­szághoz igazítják a vasút bérrendszerét. Fák, gyerekek és a március... A Játékkészítő Háziipari Szövetkezet felkészült a húsvéti ün­nepekre. Az első negyedévben több mint ötvenezer különbö­ző méretű „tapsifülest” készítettek a gyerekeknek (MTI-fotó, Ruzsonyi Gábor felvétele — KS) Az ISV 1974-ben újabb ; nagyszabású programba kez­■ dett, amelynek célja az volt, ; hogy a meglevő állattartó­■ épületek belső rekonstruk- 5 ciójával növeljék a húster- : melést, s egyben javítsák az : állattartás higiénikus körül- ! ményeit. Az ISV által pro- ; pagált és elterjesztett új i módszerrel kapcsolatosan ! gyakran hallható a követke- : ző kifejezés: battériás állat- » tartás. Ennek tapasztalatai- S ról, a módszer előnyeiről, a ! gyakorlati alkalmazásban > még fennálló akadályokról, ; nehézségekről volt szó teg­■ nap, március 22-én délelőtt ; azon a tanácskozáson, ame- ; lyet a vállalkozás a Békés • megyei taggazdaságok képvi­• selőinek részvételével rende- ; zett meg Kondoroson, az ; Egyesült Tsz-ben. Az ISV Békés megyei • szaktanácsadója vitaindítójá­■ ban elmondotta, hogy me- i gyénkből 26 mezőgazdasági : üzem 31 sertésteleppel tagja ■ a vállalkozásnak. A 31 telep- : bői eddig 11-en tértek át a I ketreces taposórácsos állat- j tartásra. Ennek a lényege az, ; hogy az állatok fémketrecek- « ben elkülönítve, fémrácson Fotó: Gál Edit ■ állanak. Ezzel esetenként A hústermelés és állatte­nyésztés legújabb kori törté­netében jelentős dátum az 1967-es év, a sértésprogram indításának esztendje. Ekkor vette kezdetét az a folyamat, amelyben országosan 280 szakosított sertéstelep épült. A program jobb megvalósí­tására alakították meg egy évvel később az iparszerű sertéstenyésztést folytató ter­■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■'•■■■■■■■■■■■a melőszövetkezetek azt a vál­lalkozást, amelynek ma a kezdeti 30-cal szemben több mint 300 tagja van. Az ipar­szerű sertéstartó szövetkeze­tek vállalkozása, az ISV leg­főbb feladatának tekinti a korszerű és egyben egységes tartástechnológiák meghono­sítását, az ezekhez szükséges eszközök gyártásának, for­galmazásának megszervezé­sét. az alkatrészellátást, il­letve a folyamatos takarmá­nyozási, egészségügyi és mű­száki szaktanácsadást. Világ proletárjai, egyesiilletek ! N É PÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1978. MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK Ara: 80 fillér XXXui. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM BÉKÉS MEGYEI

Next

/
Thumbnails
Contents