Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-21 / 68. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! f NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA <3* % 1978. MÁRCIUS 21., KEDD Ára: 80 fillér XXXIII. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM II több mandátum is kevés volt a baloldal győzelméhez H francia választások eredményei Mandátumainak számát növelte, de a győzelemhez szükséges határtól elmaradt a francia baloldal három pártja, amely külön-külön indult a választási csatába és csak a múlt héten tudott közös, a nézeteltérések megoldását későbbre halasztó választási platformot kialakítani. A szavazatok arányát illetően csák kb. 1 százalék volt a kormánypártok és a baloldal közötti különbség a második fordulóban, de a francia választási rendszer feltételei között ez elég volt a jelentős kormánypárti mandátumtöbbség létrejöttéhez. A francia nemzetgyűlési választások hétfőre virradó éjszaka közzétett eredményei szerint a Francia KP és a .szocialista párt egyaránt 14- gyel növelte képviselőinék számát, míg a baloldali radikálisok két mandátumot vesztettek. A kormánypártok több mint húszmandátu- mos veszteségük ellenére kényelmes, 91 fős többséget élveznek a Bourbon-palotá- ban. Belső erőviszonyaik viszont a giscardista tömörülés, az UFD javára változtak meg: az e pártszövetség soraiban tömörült (kis pártok együttes ereje nagyjából egyenlő a Chirac exminisz- terelnök vezette RPR tömbjével, amely a maga részéről 39 mandátumot vesztett, mégis képviselőinék számát tekintve a legerősebb párt maradt. A kormánytöbbség soraiban új helyzet alakult ki: egyrészt Giscard D’Estaing köztársasági elnölk szélesebb támaszra számíthat a politikai elgondolásaihoz közelebb álló köztársaságiak, centristák és radikálisok tömörüléséből létrejött UFD révén, másrészt viszont Chirac pártja, az RPR továbbra is a legnagyobb tömböt képviseli a kormánytáboron belül. A két irányzat közötti eltérés már a választás estéjén elhangzott tévényilatkozatokból is kitűnt : Chirac kijelentette, hogy nem „refor- mócskákra” van szükség — célzás az államfő elgondolásaira —, hanem reális reformokra, elsősorban pedig új gazdaságpolitikára, a teljes foglalkoztatottsághoz való visszatérésre stb. Az FKP ma inkább, mint valaha — mondotta Georges Marchais — ez egységpolitika híve a baloldalon és ösz- sze kíván fogni mindazokkal, akik változást akarnak. A politika nagy értékét nem teszi kétségessé, hogy vasárnap nem győztünk. Meggyőződésünk : ahhoz, hogy a franciák összefogjanak, világos és mozgósító programra van szükség. A kommunisták e cél érdekében fognak dolgozni. : Fock leni Damaszkuszban A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége Fock ■ Jenőnek, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével hétfőn Damaszkuszba utazott. A delegáció az Arab Újjászületés Szocialista Pártja nemzeti vezetőségének meghívására március 20-a és 25-e között hivatalos látogatást tesz a Szíriái Arab Köztársaságban. A küldöttség tagja dr. Tar Imre, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei bizottságának első titkára, dr. Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Szikra László, hazánk damaszkuszi nagykövete. : *■ f I Tudd meg: Szabad csak az, aki Ha neve nincs, mégis valaki, Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos, Tüzet fölöslegesen nem harangoz, Van mindene, ha nincs is semmije, Mert nem szorul rá soha senkire. Nem áll szemére húzott vaskalappal, Mindég kevélyen szembenéz a Nappal, Vállalja azt, amit jó társa vállal És győzi szívvel, győzi vállal, Helyét megállja mindég, mindenütt, Többször cirógat, mint ahányszor üt, De megmutatja olykor, hogy van ökle.., Szabad akadt máradni mindörökre. (Heltai Jenő) «■■■■■■■■■■■■■■■■» Megemlékezések a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójáról KGST szakértői szeminárium Az atomreaktorok biztonságosabb és gazdaságosabb működését célzó hőfizikai kutatások legújabb eredményeit tárgyalják meg a KGST-országok szakértői Budapesten. a II. hőfizikai szemináriumon, amely hétfőn kezdte meg munkáját a Technika Házában. Az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó KGST állandó bizottságnak fontos munkatervi pontja ez a budapesti szeminárium, mert a tagországok atomerőmű-építési programja szerint használt úgynevezett vizes—vizes (VVR) atomreaktorok fejlesztését segíti a tapasztalatok összegezésével. A négynapos szemináriumon részt vevő bolgár, csehszlovák, kubai, lengyel. - magyar, NDK-beli, román és szovjet szakértők öt szekcióban, mintegy ötven előadás alapján vitatják meg az atomreaktorban és a gőzgenerátorig terjedő energiaáramlási körökben lezajló hőfizikai folyamatok vizsgálati, kutatási eredményeit. A magyar szakértők 15 előadásban számolnak be újabb kutatásaikról. A hétfői plenáris ülésen különösen nagy érdeklődést keltett két szovjet szakértő előadása, amelyben a működő erőművekben szerzett gazdag tapasztalatokat foglalták ösz- sze. Közgyűlés az ENCI-ben Egy év alatt egymillió 450 ezer pár cipó Szombaton tartatta mérlegzáró közgyűlését az End- rődi Cipész Szövetkezet. Mint a beszámolóból kiderült, a múlt évben 1 millió 100 ezer pár cif» gyártását vállalták, 100 ezerrel többet, mint az azt megelőző esztendőben. A programot azonban csak részben sikerült teljesíteni, a tervezettnél mintegy 50 ezer párral kevesebb készült. Ami az értékesítést illeti, a legnagyobb mértékű a volumenemelkedés a belkereskedelmi értékesítésnél, majd a tőkés exportnál, míg a szocialista export valamelyest csökkent. A közgyűlésen szó volt a létszám- és bérgazdálkodásról, a termelékenység alakulásáról, a termelési költségekről és a szövetkezet vagyoni helyzetéről. Elemezték a szocialista munkaverseny tapasztalatait, a társadalmi és tömegszervezetek tevékenységét, majd a szövetkezet vezetősége előterjesztette a múlt évi nyereség felosztásának és a részesedési alap felhasználásának javaslatát, amelyet a közgyűlés elfogadott. Eszerint a szövetkezet nyeresége 10 millió 629 ezer forint volt, részesedésre 1,3 millió forint jutott. Ami az idei esztendőt illeti, a tavalyinál eredményesebb évre számítanak. A terv feszes, 1 millió 360 ezer pár női és 90 ezer pár férfi- cipő gyártását irányozták elő. A tervezett termelési érték meghaladja a 372 millió forintot, s több mint 31 milliós nyereségre számítanak. Vasárnap az ország több vidékén megkezdődtek a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 59. évfordulóját köszöntő ünnepségek. Ezen a napon rendezték meg a forradalmi ifjúsági napok legnagyobb Bács-Kis- kun megyei demonstrációját, az orgoványi tanácsköztársasági emlékmenetet. A kiskunsági fiatalok ezrei érkeztek a község központjába. Az 1919-es Tanácsköztársaság emlékmű talapzatán koszorúkat helyeztek el. Felkeresték a település határát, a A közelmúltban megyénk ■valamennyi közös gazdaságában befejeződtek a zárszámadó és tervtárgyaló közgyűlések. A tsz-szövetségek értékelték a szövetkezetek munkáját, eredményeit. — Az elmúlt esztendőt hogyan jellemezné? — kérdeztük dr. Oláh Józsefet, a 48 közös gazdaságot tömörítő Körösök Vidéke Területi Tsz-Szövetség titkárát. — Tavaly az utóbbi évtized legsúlyosabb belvízkára sújtotta a terület gazdaságait. A tsz-ek közül 20 tartozik a gyengébb adottsá- gúak közé, ezek területén évről évre visszatérő gond a víz. Egy éve megyénkben mintegy 130 ezer hektárt borított a belvíz, 70 százalékban a szövetségünk területén. A vízzel borított szántó meghaladta a 40 ezer hektárt. Ez roppant hátrányt jelentett. Csak példának említem: április 20-án a tavaszi vetésre váró terület 83 százaléka még vetetlen^volt. A víz levonulása után nagy erőfeszítések árán vetettek a gazdaságok, s ezt úgy érzem, jól szemlélteti az, hogy az esetek többségében két erőgép vontatott egy vetőgépet. A vetés egyenetlenül kelt, majd nyáron az aszály, szeptemberben pedig a korai fagy okozott újabb károkat. fehérterrornak áldozatul esett mártírok kivégzésének színhelyét. Vasárnap megkezdődött a Heves megyei KISZ-esek emléktúrája, amelyet a Tanácsköztársaság védőinek tiszteletére indítottak Péter- vásárától Poroszlóig. Több napon át járják majd a legendás hírű 39-es dandár északi hadjáratának útvonalát. Gazdag programmal folytatódtak a forradalmi ifjúsági napok eseményei Szolnok megyében is. A karcagi — Hogyan zárták az évet a tagszövetkezetek? — Szövetségünk gazdaságainak üzemi termelési értéke tavaly együttesen elérte az 5 milliárd forintot, s ez 12 százalékkal több, mint 1976-ban. A már említettek miatt a veszteség 6—7 százalék, vagyis 350 millió forint. Az eredményeket úgy érték el gazdaságaink, hogy már év közben rendkívüli intézkedéseket tettek a költségek csökkentésére, a bevételek növelésére, az állattenyésztés hozamainak fokozására. Ennek ellenére a közös gazdaságok egy része nem tudta a károkat kiegyenlíteni : 9 tsz veszteséggel és alaphiánnyal zárta az évet, ebből 6 szövetkezetnél veszteségrendezési eljárást rendeltek el, a hiány együttesen 80 millió forint. A kedvezőtlen időjárás ellenére a növénytermesztésben az árbevétel 3,4 százalékkal volt magasabb az előző évinél, az állattenyésztés árbevétele 16 százalékkal haladta meg az 1976-os szintet, az egyéb tevékenységből származó bevételek 48,2 százalékkal nőttek. A tsz-ek bruttó jövedelme 19 százalékkal, a mérlegek szerinti nyereség 45,2 százalékkal gyarapodott. — Csökkent-e a differenKlSZ-szervezetek és szocialista brigádtagok a város déli temetőjében megkoszorúzták a vöröskatonák sírját, majd a Kossuth téri tanácsköztársasági emléktábla előtt ifjúsági nagygyűlésen méltatták a Tanácsköztársaság jelentőségét. Ifjúsági napot rendeztek vasárnap Csongrád városban. Az ifjúgárdisták megrendezték a „Vöröskatonák útján” elnevezésű megyei versenyt 5 város és három járás csapatainak részvételével. ciáltság a szövetkezetek között? — A természeti csapás és a közgazdasági szabályzók csak fokozták a különbségeket. A nyereség 83 százaléka 21 tsz-nél „csapódott le”, s ezek a szövetséghez tartozó terület 47,5 százalékán gazdálkodnak. A fejlesztés esetében is hasonló a szóródás : 20 közös gazdaság rendelkezik a szövetségi szintű fejlesztés 80,5 százalékával. A különbségek csökkentésére üzemi és üzemközi együttműködést alakítottunk ki a gazdaságok között. — Az idei tervekről hallhatnánk? — Erre az esztendőre differenciáltan 4—5 százalékos termelésnövekedést tűztünk célul. Ez azt jelenti, hogy minden gazdaság . képessége szerint, az adottságai figyelembe vételével növeli termelését. A növénytermesztésben szeretnék a termésátlagokat fokozni, a szóródást csökkenteni. Törekszünk az állattenyésztési telepek maximális kihasználására. Fokozzuk a baromfi-, a juh- és a sertéshústermelést, s változatlanul növeljük tejtermelésünket. Az utóbbit a már megkezdett fajtaváltással, illetve minőségi cserével igyekszünk elérni, a takarmányozási feltételek javításával és a tenyésztői (Folytatás az 5. oldalon) MVtnMMtHMtWVWtMMMWWWMWVWWMMMMMV« S' A Kőbányai Gyógyszerárugyár dorogi gyáregységében elkészült üzemben új szintetikus gyógyszeralapanyagokat és ún. fázistermékeket gyártanak. A teljes üzembe helyezés után korszerűbb körülmények között nagyobb mennyiségben gyártják a már eddig is készített gyógyszereket, és megkezdődhet az importpótló termékek gyártása is. Képünkön a beinduló fázisterméket gyártó üzemrész szerelése (MTI Fotó — Branstetter Sándor felvétele — KS) Zárszámadások után Beszélgetés a tsz-szövetségek vezetőivel