Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-10 / 35. szám

NÉPÚJSÁG 1978. február 10., péntek Több mint egy éve már, hogy dr. Baly Hermina fő­orvossal, a megyei mentálhi­giéniai központ vezetőjével az idegbetegségekről beszél­gettünk, s az öngyilkosság té­máját is érintve, fölmerült a lelki elsősegély-szolgálat lét­rehozásának szükségessége. Időszerűsége azóta sajnos csak nőtt. Idekívánkozik még egy figyelmeztető adat is : Csongrád után Békés me­gye áll hazánkban e szomo­rú lista élén. Így aztán még sürgetőbb és indokoltabb egy olyan hálózat megszervezése — s erre a gyulai kórház lenne a legalkalmasabb — ahová a bajba került embe­rek tanácsért forduhatnának. — Tulajdonképpen, ha rej­tetten is, de működik ez a szolgálat. Ügy értem ezt, hogy egész nap, délután 4 óráig bárki, bármilyen prob­lémáját feltárhatja előttünk. Mégpedig nemcsak a hagyo­mányos rendelési formán, hanem telefonon is fordulhat hozzánk az, aki fontosnak tartja, hogy a személyét ne kelljen megnevezni. És akad­nak ilyenek, sőt nemegyszer a lakásomon is csöng a tele­fon hasonló ügyben — tájé­koztat dr. Baly Hermina. Majd dr. Buda István, a gyulai kórház főigazgatója veszi át a szót. — Tisztában vagyunk a lelki elsősegély-szolgálat je­lentőségével és 1978-ban, vagyis ez évben már létre tudjuk hozni. Eddig hiányoz­tak a személyi és tárgyi fel­tételek. Elegendő szakképzett káderre van szükség, hiszen már az első években este 10 óráig lesz inspekció. Egyéb­ként a közvetlen telefonvo­nal, ami nélkülözhetetlen a beszélgetések bizalmas jelle­gei miatt, csak most került elérhető közeibe. így aztán az idén mindkét gondot meg lehet oldani. — Hogyan működik a szol­gálat ott, ahol már hazánk­ban megvan? — Előre kell bocsátanom, hogy Debrecen, Budapest, Pécs, ez a három hely, ahol már régebben megszervez­ték — egyetemi város, kli­nikákkal, ami jóval több le­hetőséget jelent egy megyei kórháznál. Nagyon lényeges, hogy hívhatók éjszaka, ami­kor jobban előjönnek a rossz gondolatok és legin­kább szükséges a segítség. A működési szabályzat nem­zetközi normákon alapul és többek közt kimondja, hogy mind a hívó, mind a szolgá­latos személye ismeretlen­ségben marad, a teljes bi­zalom érdekében. A beszél­getések hatása mindhárom helyen jó: a szakképzett és nagy megértésről tanúskodó szolgálattevők befolyásolni tudják a hozzájuk forduló­kat, akik a hívással — a kapcsolatkereséssel — éppen arra vágynak bevallatlanul is, hogy végzetes tettükről valaki lebeszélje őket — mondja a főorvosnő. — Különben mi is tudunk öngyilkosságot megkísérelt emberek sorsáról, mert kap­csolatot tartunk a kórház belgyógyászati és sebészeti osztályával. Készítettünk is egy felmérést öt évre visz- szamenően. Hatszáz személy­nek küldtünk kérdőívet és igen jó eredmény, i hogy csak 5-6%-uk próbálkozott új­ra. Az utóbbi években a me­gye területén több lett az ideggondozó és az ideggyó­gyászati szakrendelés, és ez is segítséget jelent ebben a munkában, vagyis a megelő­zésben. De tudjuk, hogy ez nem elég, és sokat várunk a telefonszolgálat létrejöttétől. Bár azt is meg kell monda­ni, hogy ez azért elég korlá­tozott eszköz, mivel nem minden beszélgetni kívánó­nak áll rendelkezésére tele­fon és a nyilvános állomás is nehezen érhető el, meg nem is a legmegfelelőbb ilyen cél­ra. Talán az is hiányozni fog, hogy éjjel nem állunk ren­delkezésre majd, ezt viszont ellensúlyozza az, hogy nap­pal és késő este számíthat­nák ránk. Épp ezért remél­jük, hogy az eredmény nem marad el, hiszen a nemzet­közi és hazad tapasztalat is azt mutatja, hogy a telefon- szolgálatok igen fontos he­lyet foglalnák el az öngyil­kosság-megelőzésben. Hogy mennyire így van, azt az 1975-ben létesített pé­csi szervezet működése is bi­zonyítja. Ugyanis az Orvosi Hetilapban tavaly nyáron kö­zölt adatok szerint 1974-hez képest csökkent náluk az ön­gyilkosok száma. Vass Márta Intenzív betegellátás — életmentés Az utóbbi évtizedekben a kórházi ápolás alapvető szemléletbeli változásának lehetünk tanúi. Az eddigi szakosított ellátást a betegek állapota szerinti felosztás váltja fel. Felismerték ugyanis, hogy az akutan sú­lyos állapotban levő betegek esetében nem annyira a ki­váltó ok gyógyítása az első­rendű feladat, hanem az alapvető életfunkciók (vér­keringés, légzés, folyadék- háztartás egyensúlya) fenn­tartása, illetve rendezése. Az alapbajt akkor kell majd gyógyítani, amikor már si­került elhárítani az életve­szélyt, és a beteg túl van a heveny állapoton. Az ilyen rendszerű ápolás érdekében változtatni kell a kórház hagyományos szerve­zetén, a személyzet képzett­ségén, az alkalmazott gépi eszközök minőségén és szá­mán, sőt adott esetben a kórházépületet is át kell ala­kítani a célnak megfelelően. Az intenzív osztályon az esz­méletlen beteget például olyan ágyban kell elhelyez­ni, amely teljesen körüljár­ható és terjedelmes készülé­kekkel körülvehető. Az egy ágyra jutó alapterületnek tehát többszörösen nagyobb­nak kell lennie, mint egy ha­gyományos ápolási helyiség­ben. De ugyanilyen speciális követelmények adódnak -épületgépészeti szempontból is. Az intenzív osztályon ma már nem nélkülözhetők a klímaberendezések, ame­lyeknek esetleg nemcsak a szoba hőmérsékletét és a levegő relatív nedvességtar­talmát kell szabályozniuk, hanem az ionkoncentrációt is, sőt baktériumölő hatású anyagot is kell tartalmazni­uk. A klimatizálás azonban csak akkor működik tökéle­tesen, ha zsilipéit és légmen­tesen záródó bejárati ajtót alkalmaznak. Az intenzív osztályon a központi megfigyelő beren­dezés áttekinthetően mutatja a betegek legfontosabb jel­lemző • adatait, fény- és hangjelzéssel figyelmeztet, ha valamelyik beteg bárme­lyik adata veszélyes mérték­ben eltér a normálistól. A berendezés külön helyiség­ben van, ahonnan üvegabla­kon keresztül lehet a bete­gekre rálátni. A súlyos álla­potú beteg jellemző adatait az ágy melletti készülékkel is lehet folyamatosan mérni, így az ápolónő vagy a ke­zelőorvos a beteg szemrevé­telezése közben gyorsan tá­jékozódhat a mért és re­gisztrált adatok alakulásáról is. Más készülék láthatóvá teszi a beteg elektrokardiog- ramját, és a műszeren leol­vasható a beteg szívfrekven­ciája; ugyanezen a műszerén lehet a szívfrekvencia meg­engedett határait is beállíta­ni. Tapétázást vállalok. Gyulavári, Vasút 29.________________________ Két és lél szobás lakás garázs- zsal eladó. Békéscsaba, Achim ltp. M/8. fsz. 1. _________________ S zoba-konyhás házrész beköl­tözéssel eladó. Érdeklődni: Gyu- la, Dózsa Gy. u. 34. 16 óra után. Mondén galambok eladók. Kon­doros, Szabadság u. 80._________ G yulaváriban, Szőlőskert u. 56. számú új ház OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni: 4 után._____ B ékéscsaba, Máriássy út 86. szám alatti ház eladó. Érdeklődni: Lajta utca 22. alatt.____________ B icere 52. szám alatt 1200 négy­szögöl föld Körös mellett kiadó, vagy tanyával eladó. Érdeklőd- ni: Gyula, Budrló lkt. 13. fsz, 1. Régi ház beépíthető telekkel, sürgősen eladó. Jósika 6. alatt. Érdeklődni : Békéscsaba, Bánsz­ki utca 8. (Veszelka).__________ E ladó Békéscsabán, mintatele­pen, négylakásos szövetkezeti társasházban, földszinten, 90 négyzetméteres, háromszobás, összkomfortos lakás. „Készpénz + OTP” jeligére békéscsabai hirdetőbe.________________________ E ladó 4 éves fejős tehén és műszakis MB 1000-es Skoda, al­katrészként is. Pusztaföldvár, Hunyadi u. 46.__________________ A zonnali beköltözéssel ház el­adó. Békéscsaba, V. kér. Jósika 27/2.______________________________ G yopárosfürdőn Fasor 3. számú bekerített 150 négyszögöles telek eladó. Érdeklődni: Gyopárosfür- dő. Tópart 14. ___________________ G yula, Bartók Béla út 7/b. II. em. 5, számú lakás eladó.______ T űzdelni való korai karfiol- és paprikapalánta, erős H 2 és fe­hér fajták kaphatók. Gyula, Kiss János u, 27.____________________ 3 011-es traktor eladó. Érdeklőd- nl: Csanádapáca, Rózsa u. 24. ZA-s Zsiguli (garazsirozott) el­adó. Érdeklődni : Békéscsaba, Munkácsy u. 7. sz._____________ B ékéscsaba, III. kér. Mokri u. 47, sz. ház eladó.________________ Sima bőrvarrógép eladó. Békés­csaba V„ Zsigmond u. 75._______ Kézihajtású (gyári) libatömőgép eladó. Mezőberény, József Attila u. 62._____________________________ Rokkantkocsi eladó. Békéscsaba I., Aradi 16.___________________ B ékéscsaba, Achim lakótelep 31. 1/8. alatti kétszobás, központi fű- téses lakás OTP-átvállalással el­adó; ______________________________ I B-s Zastawa 750-es eladó. Ér­deklődni: Gyula, Vadaskert 9. (Telefon: 517). Gyopárosfürdőn tóparti 3 szoba összkomfortos ház beköltözhető­en, ugyanitt 900 négyszögöl te­lek megosztva is eladó. Érdek­lődni: Gyopárosfürdő, Tópart 14. FELVESZÜNK: ügyviteli osztályvezetőt főiskolai vagy mérlegképes végzettséggel, továbbá faipari technikust művezetőnek, villanyszerelőt és mezőgazdasági gépszerelőt tmk-munkára. Jelentkezni lehet : Göngyölegellátó Szövetkezeti Vállalat, Békéscsaba, Gyár u. 4. A Férfifehérnemü-gyár békés­csabai gyára felvételre keres varrónőket, takarítónőket, elektroműszerészt, férfi portást, és gépírókat, ____________________ A Lenin Mgtsz Sarkad, „B” ka­tegóriájú mezőgazdasági terme­lőszövetkezet, felvételre keres szarvasmarha- és juhtenyésztésl ágazatvezetőt, agráregyetemi végzettséggel és legalább 3 éves nagyüzemi gyakorlattal rendel­kezőket. Jelentkezés személye­sen, a tsz elnökénél. Vetőméretű Desire burgonya olcsón eladó Dunamenti Mgtsz, Apostag. Telefon: Dunavecse: 7. A Kner Nyomda felvesz — GÉPLAKATOST, — SZERKEZETLAKATOST, — VILLANYSZERELŐT, — SEGÉDMUNKÁSOKAT Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Lenin u. 9—21. Terv- és munkaügyi osztály A Gyulai SERKÖV karbantartó lakatost vesz fel Bérezés megegyezés szerint. i Jelentkezni lehet a telep igazgatójánál, Gyula, Kétegyházi út Kocatartó kistermelők figyelmébe ajánljuk: előnyös feltételekkel továbbra is vásárolhat vemhes kocasüldftt az állatforgalmi és húsipari vállalatoktól. Kérjük, hogy rendelését mielőbb juttassa el felvásárlóinkhoz, kirendeltségeinkhez, ahol részletes felvilágosítással is szolgál­nak. ÄLLAT­FORGALMI ÉS HÚSIPARI TRÖSZT HIRDETMÉNY! Értesítjük a lakosságot, hogy Gyulán a Szent Benedek tanyákon (66. sz. választókerület) épített kisfeszültségű hálózatot 1978. február 10-én feszültség alá helyezzük A létesítményen elhelyezett tárgyak érintése életveszélyes. DÉMÁSZ üzemigazgatóság ÉRTESÍTÉS! Értesítjük a T. lakosságot, hogy lehetőség van 22 kg-os pb-gázpalackról 12 1/perc teljesítményű vízmelegítő bekapcsolására. A bekapcsolás és üzemeltetés feltételeiről tájékoztatást ad a DÉGÁZ békéscsabai üzemegysége, Kétegyházi út 1919. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, jó ba­rátoknak, akik szeretett édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk, id. JESZENSZKY ANTAL temetésén részt vettek, ra­vatalára a szeretet virá­gait elhelyezték, fájdal­munkat enyhitenl igyekez­tek. Külön köszönetét mondunk kezelőorvosának, dr. Kamarás Gézának. A gyászoló család Gyula, 1978. február hó A Békési Építőipari Szövetkezet azonnali belépéssel FELVESZ kőműves szakmunkásokat, segédmunkásokat, valamint kubikosokat állandó munkára, békési munkahelyre. Jelentkezés a szövetkezet személyzeti előadójánál, Békés, Szarvasi u. 42—44. sz. 1978. február 13-tól március 31-ig Minden típusú hűtőgép vásárlás esetén 4000 Ft-ig 300 Ft-os, 4000 Ft felett 400 Ft-os vásárlási utalványt ajándékozunk. Orosháza Csanádapáca Csorvás Nagyszénás Gádoros Gerendás Pusztaföldvár Rákóczitelep Kardoskút Csillag Áruház Áruház Vas-műszaki bolt Vas-műszaki bolt Áruház Iparcikk bolt Iparcikk bolt Iparcikk bolt Iparcikk bolt Minden kedves vásárlót szeretettel vár az Orosháza is Viliiké ÁFÉSZ Igazgatósága /-------------------------------------------------------------------^ Egész évben gyűjtsd a „Márka” kupakot! ötven „Márka” kupakért mindig egy sorsjegyet kap, ha beküldi Vagy személyesen eljuttatja a begyűjtőhelyre. Cím: 1061 Budapest, Hegedű u. 9. Az átvétel időrendje: hétfő, szerda, péntek, 13-tól 16 óráig. Sorsolás: 1979. január 13-án Főnyeremény: egy Zsiguli személygépkocsi és további értékes nyeremények. L y

Next

/
Thumbnails
Contents