Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
1978. február 5., vasárnap l3Hil»Jk7‘Tci Pingálóasszony Gyarmatról Megyünk a nyirkos februári délután a füzesgyarmati utcán. Nem is akármelyiken: ez már a kertek alján vezet szinte, százéves, nádfedeles házikók és modern, sátortetős családi házak között. Hogy melyik a szebb, a nádtetős-e, vagy a sátortetős, nem feszegetjük, de hogy az utóbbi biztosan egészségesebb, komfortosabb, azt nem vitatjuk. Hegyesi János bátyánk, a költő és minden közügyek szívén viselője vezet miniket Budaiék házához, ahol a ház asszonya, meséli János bátyánk, neves pingálóasz- szony. Az így termő szép vonzását soha le nem küzdhettem, nem is akartam. Művészkedő pásztorok, parasztasszonyok kezemunkája valami ősit, megfoghatatlanul messziről sugárzót áraszt, hírhozók azok lélektől lélekig. 5. Az ezredes szigorúan ránézett, majd elmosolyodott. Mosolyából rögtön érezhető volt, hogy milyen megértéssel élnek együtt, hdgy menynyire a felesége akarata volt a meghatározó, és mint Márja Afanaszjeva mondta, ezután így is lesz. — Majd később beszélgetünk — mondta az ezredes. Gyorsan evett, de mégis illedelmesen, és az ebéd végéig egy szót sem szólt. Annak ellenére, hogy megígérte a beszélgetést, ismét elment valahová. Márja Afanaszjeva elvezetett bennünket a távolabbi szobába, ahol a falnál ott állt a hátizsákom; valószínűleg már korábban ő vitte oda. Két széles vaságy volt a szobában, egy heverő és egy kerek asztal. — Pihenjetek nyugodtan, ne feszélyezzétek magatokat — mondta és elment. Nágyával körülnéztünk. Én pedig éreztem, hogy most következik számunkra a legnehezebb. Nágya leült a he- verőre. Mellé akartam ülni, de elhúzódott. — Segíteni kellene elmosogatni — mondta természetellenesen közömbös hangon. — Várj egy kicsit Kezem a vállára tettem, de mintha kővé vált volna, holott nem is mozdult Elvettem a kezem. — Sajnálod, hogy eljöttünk? — kérdeztem. — Akár Budainé Fadgyas Etelka a színek varázsával találkozott néhány esztendeje. Fatálcákat, üvegeket, poharakat, tésztanyújtókat fest tele pipaccsal, búzavirággal, hajlókanyargó zöld levelekkel, ágakkal, és nincs kettő egyforma fatálca, üveg, pohár, vagy tésztanyújtó. A tiszta szobában kezdjük a látogatást, aztán a végén a jó meleg konyhában kötünk ki, ahol Fadgyas Etelka dolgozik. Ügy is, hogy főz a családnak, úgy is, hogy ott festi — hol napközben, hol éjszaka — azokat a gyönyörű virágokat. Mesél a szüleiről, a gyerekkoráról. Nem volt köny- nyű. Édesapja Akasztópusztán dolgozott, édesanyja korán elhalt, szegény. Emlékszik, hogy már gyerekkorában mindig csak olvasni, meg virágkoszorút fonni szeretett, és nem tudta miért, azonnal vissza is mehetünk, hétkor van egy vonat. — Segíteni kellene — ismételte újra. Kiment a konyhába, én utána indultam, de az előszobában megálltam: „Menj! Nem kellesz nekem!” A falon függő képről egy szigorú szemű fiatal, háború előtti egyenruhába öltözött hadnagy nézett le rám, mellette nevető lány. Nem ismertem fel bennük a háziakat. I Visszamentem a szobába, ledőltem a heverőre, beszívtam kesernyés illatát és el- szenderedtem... Amikor felriadtam, a szobában már sötét volt, az utcán égtek a lámpák, a sárgás fényben látszott, milyen sűrűn esik a hó. Nágya mellettem ült; a szívemben csak hideget éreztem. — Hat óra — szólalt meg. — Menjünk síelni? Készülődni kezdett, a sötétben keresett valamit, csattogtak a táska zárai. Kimentem a konyhába, ahol összetalálkoztam az ezredessel. Egyik kezében lámpát tartott, a másikkal pedig mellényéről verte le a havat. — Beszélni akart velem — emlékeztettem. — Nos, beszélgessünk — felelt, miközben levetett mellényét a ládába tette, majd bólintott: menjünk! Én viszont már meggondoltam magam, és azt mondtam, Nágya vár. ... A hópelyhek méltóságteljesen szálltak, belephogyan: mindig valami szépet csinálni vágyott. így teltek az évek. A nagy családban ő volt a legidősebb, reá szakadt a háztartás minden gondja. Harminc éves volt, amikor férjhez mehetett, és néhány éve, hogy úgy érezte: azt a sokszínű, különös világot, amit kigondol, amit álmában is lát, le kellene festenie. Ennyi a történet. És ahogy az már lenni szokott, festéket vett, festéket kapott, és megszülettek első virágai. Festett magának, a szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek. Felfigyeltek rá, mert letagadhatatlan, hogy amit fest, szívéből jön az, őszinte, tiszta. És ilyen virágokat csak az tud festeni, aki ugyanolyan őszinte, tiszta. Verseket is írogat. Megírja az életét, gyerekkorát, asz- szonykorát, ír intelmeket a mai lányokhoz, és leírja, miért szép számára a havas, fehér karácsony. Megmutatja, hogyan fest? Hogyan lakkozza le a húsvágódeszkát, a tésztanyújtót. „Trinát-lakkal, hogy ötven év múlva is ragyogjon a színe.” Ez az öröme. És még az is, ha másoknak örömet szerezhet Sass Ervin Közművelődési fórum a TIT-ben Február 6-án, hétfőn este 19.00 órakor találkoznak Békéscsabán a TIT megyei ^szervezete művészeti klubjának tagjai. Ezúttal megyénk művészeti életéről beszélgetnek majd. Dr. Csende Béla, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője, Fekete Já- nosné, a városi tanács elnök- helyettese és Szeljak György, a megyei pártbizottság művelődésügyi és propaganda osztályának helyettes vezetője tart bevezetőt és válaszol a résztvevők kérdéseire. ték a feljárót, az utakat, a vékony meggyfaágakat. A fenyők és a fagy illata érzett, mély csend volt, sehol semmi mozgás, ami megzavarta volna a hópelyheket. Kiléptünk a kapun. Ná- gyának segítettem felcsatolni a léceket, majd az enyémet is felkötöttem, és elindultunk a patak felé. A háziak ablakain kék, rózsaszín, zöld fény vetődött ki a függönyökön keresztül. Az úton senkivel sem találkoztunk, mintha egyedül lettünk volna a szabadban. Amint egy széles tisztásra értünk, megálltam. Nágya odajött hozzám. — Mi van veled? — kérdette. — Semmi. — Nézd csak! Telihold van! — felfelé mutatott, és kezét követve a sötét hegyek fölé magasodó kolostor fölött egy világos foltot láttam. — Emlékszel ? — kérdezte Nágya. — „A felhők kavarognak, rohannak; / A hold láthatatlan, / De megvilágítja a szálló pelyheket / Sötét az ég, sötét és sejtelmes.” / Nem válaszoltam. — Csókolj meg — kérte. Megfogtam kesztyűbe bújtatott kezét, miközben hideg ajkához értem, éreztem, nem akarja, hogy megcsókoljam. Szótlanul mentünk tovább, majd egy kis domb következett, a tetején bokrok sötétlettek. Ott újból kérte, hogy csókoljam meg, ismét ajkához értem... És ez így történt néhányszor, amíg nem mondta, induljuk vissza. Visszatértünk, megmelegedtünk a kályhánál. A kémény csendesen zúgott, a kézmosóból csepegett a víz, a padlásról egerek futkáro- zása hallatszott. Nem volt miről beszélnünk, súlyos csend nehezeBúzavirágok, pipacsok jönn ek elő az ecsetből... Fotó: Gál Edit Szvjatoszláv Ribász: Egy éj Szvjatogorszkban Műhelyből műhelybe, de még útközben is — Halló, mezőberényi könyvesbolt? Egy üzemi bizományossal szeretnék beszélni. .. Pillanatnyi tanácskozás után: — Szabó Olgát keresse föl a faipari ksz-ben. Két nap múlva kint vagyok. Magas, fiatal lány fogad az 500 fős szövetkezet új telephelyén. A régi se esik messze, csak az úton kell átmenni. Gyönyörű bútorokat gyártanak. Hazai eladásra is impozáns kolóniáit, nyugatra pedig rusztikusnak nevezett flamand, svéd, bajor népi stílusúakat. Ez utóbbiakból 34,5 millió értékűt exportáltak. Itt bérelszámoló hetedik éve Szabó Olga és két esztendeje bizományos. Fölsorolni is nehéz lenne, mi mindent csinál még, maradjunk annál, hogy KISZ-vezetőségi tag. — A 76-os könyvhét lebonyolítását a KISZ-szervezet vállalta és nagyszerűen sikerült. Én is segítettem, s utána a boltban megkérdezték, lenne-e kedvem bizománybán tovább csinálni? Igent mondtam, és ezzel a harmadik könyves lettem a szövetkezetnél. Ugyanis van egy kossuthosunk és a Művelt Népnek is dolgozik már régebben egy kolléganő. Ennek dacára is sok könyvet elad, a havi átlagforgalma 6—7 ezer forint körül van, pedig a dolgozók egy része a két vidéki telepen van, a fiatal asszonyok közül meg szép számmal gyesen. A többiekből kerül ki a Világirodalom Remekeinek 18 előfizetője, az Űj Magyar Lexikon 11, és a Képes Történelem 6 vevője. És fogynak a szólókönyvek is minden fajtából, még a drága, de szép kiállításúak is kapósak. — Hogy csinálja, mi a módszere? — Hát, helybe viszem a könyveket... Szavába vágok. Mit szólna —'magyarázat helyett — egy bemutató könyveladáshoz? Meg lehetne csinálni? Menjünk ketten, én majd inaskodom. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■a dett ránk. Márja Afanaszjeva teát hozott, kedveskedve fordult hol Nágyához, hol hozzám, majd nagyot sóhajtva megcsóválta a fejét és elment. Még hallatszott, hogy bekapcsolja a televíziót. Nem tudtam, mit tegyek, ugyanakkor sajnáltam, hogy nincs mit mondani Nágyá- nak. Ügy éreztem, ha meg tudnám neki mondani, miért volt olyan jó együtt lenni nappal, és hogy most milyen ostobán, gyerekesen viselkedünk, újból kibékülnénk. De nem volt erőm, hogy mindezt nyugodtan elmondjam. Mind jobban előrehaladt az idő. A háziasszony ismét bejött a konyhába, és mondta, iaz ágyak rendben vannak. Nágya elment vele. Egy darabig egyedül üldögéltem, majd elhatároztam, akkor megyek lefeküdni, ha Nágya már elaludt. Bementem az ezredeshez. Az írógép fölé hajolva mereven nézett ki az ablakon. Megkérdeztem, hogy megy a munka. Felém fordult, ajkát lebiggyesztette. Az asztali lámpa fényében arca még komonabbnak tűnt. — Nem megy — szólalt meg végre. — Az egészet átírom ... — folytatta kedvte- lenül, mintha kérdezősködé- semmel elvonnám a figyelmét. — Csak itt bennem kavarognak az emlékek — ütött a mellére. — Leülhetek egy kicsit? — kérdeztem. — Ülj csak — szólt. Odaültem a keskeny, szőttessel leterített padra, és megjegyeztem: — Vegye úgy, mintha itt sem lennék, nem akarok zavarni. Fordította: Sass Attila (Folytatjuk) Egy kosár könyv Gyorsan megegyezünk. Telefon a boltba, hogy az ösz- szeválogatott három doboznyi rakományra szükség van. S már ballagunk is az udvaron a fotólabor felé, ahol az egyetlen több polcos állvány a könyvek birodalma. S ahogy az új ellátmány megjön, pakoljuk a jó nagy műanyag kosarat: a legújabb Zilahy-könyv, Huszka Jenő élete, Stendhal, Bihari Klára, Sásdi Sándor, Orvos a családban, Világjárók, Delfin- és meséskönyvek... és ki tudja még mi minden kerül a halomba. S visszük ketten azt, amit máskor ő egyedül. Közben kis tanakodás. Hova menjünk először? — Ahol a legjobb kuncsaftok vannak — javaslom —, meg legtöbben. — Akkor nehéz választás. De talán a furnírillesztőben. Jókora távolság után egy hosszú, zajos terembe érünk. Alighogy beköszönünk, már körülöttünk is vannak az asszonyok. Nézik a könyveket, válogatnak, egymás kezéből kapkodják. Főleg az Orvos a családban kellene, dr. Szendéi Ádámtól. Akinek nem jut, fölíratja. Kőszegi Gézáné három könyvvel megy vissza asztalához. — Ennél többet szoktam venni, két—háromszáz forintra megy számlám havonta. Nagy ám a kísértés — magyarázza, amikor csodálkozom —, ha itt van a sze- ■„ műnk előtt. De éppen ez a • jó. Már hogy a helyünkbe • hozza Olgi. ■ ■ § • : Jobb mint a boltban i ———— ■ Zsombok Mihályné a maga ; és fia számára nézgelődik. Még nem döntötte el, mit j vesz. Aztán ő is felpakol. : Zahorán Józsefné most megy vissza a helyére, és onnan figyeli a forgatagot. — Eljöttem onnan, hogy ne lássam, mert nincs most pénzem és fizetéskor is másra kell, úgyhogy most nem tudok venni. Pedig a lányaim várják. — Én nem tudok ellenállni — kiált át neki Holló- si Mihályné, majd felém fordul —, látja most is vettem. S míg a fumírvágó olló fürgén jár a kezében, elmondja, hogy két sorozat előfizetője, meg hogy a komoly könyveket szereti mindenki a családban. Aztán olyat említ, amivel a 28 asszony többsége biztos egyetért: — Egészen más ez, mint a boltban, ahova csak ünnep előtt jártunk, és ahol nekünk nehéz eligazodni a rengeteg könyv között. Meg mindig csak kérdezni? Ki szereti azt? Míg szóval tartanak, Olga a kosarat újból feltöltötte, s félig az is elfogyott, fölvette a rendeléseket, eltette a pénzt, beírta a tartozásokat. Elbúcsúzunk. Az udvaron menet közben még eladunk egy párat az arrajáróknak, aztán megállunk. Tűnődünk, merre menjünk. Jó lenne megnézni azt a műhelyt, ahol nem szoktak venni. Olyan nincs. Hát akkor, ahol a legkevesebbet. Jó. Gyerünk a kárpitozóba. Félúton se vagyunk, amikor Kiss László készraktár- vezetővel találkozunk. Huszonkét éves fiatalember, most végzi a IV. gimnáziumot ö az egyik legnagyobb vásárló. Politikai, gazdasági, filozófiai könyveket vesz. Marx, Engels, Lenin, Lukács György, mind megvan neki. — De nemcsak ám a polcon. Olvasom is. Persze a szépirodalom se hiányzik. Tényleg sok könyvem van. Időm? Éjszaka. Éjfélig, egy óráig... de mi van a Brit moralistákkal? Még nem jött meg a boltnak. Majd szólnak, kapja a választ és megyünk tovább. Hét perc és némi vita A kárpitozóban — jó nagy, és széles terem — nők, férfiak, főleg fiatalok dolgoznak. Meglepetten látom, hogy itt is azonnal körülvesznek az érdeklődők bennünket. Csak kevesebben, mint amott. De az a nyolc— tíz nemcsak nézelődik, vesz is. A többiek dolgoznak tovább, csak egy harminc körüli férfi áll felénk fordulva. Közelebb megyek egy kicsit. 0 is. — Nem vásárol? — Nemcsak, hogy nem veszek, de haragszom is érte — mondja, s a hangján érzik, hogy nem viccel. — De miért? — Nekem megvan a tervem erre a műhelyre, itt dolgozni kell, nem pedig kiesni a termelésből! — Dg hiszen öt perce se vagyunk itten, és látja már mindjárt megyünk is — mutatok hátra, ahol a maradék 4 könyvet szedi össze Olga. Aztán megkérdem a brigádvezetőt, mert közben rájöttem, hogy ő az —, hány könyve van otthon? — Tizenöt. Talán... Indulunk vissza, összesen hét perc telt el. Fölmegyünk. Kasszát csinálunk, ötszáz forint a készpénz és nyolcszáztíz a beírás. De ez még nem minden, mert van egy csomó rendelés: 10 Orvos a családban, 10 Zilahy, 4 Huszka, 3 Antenna és aztán az egyes darabok. Hát így dolgozik az a könyvbizományos, aki mellett jólesett inaskodni. Vass Márta j Falugyűlésre készülődnek I Körösújfaluban Február 6-án, hétfőn tájé- : koztatja a községi tanács a : lakosságot az elmúlt év eredményeiről, s egyben ismer• tetik a falu fejlesztési tervét ; is, a művelődési ház nagyter- ■ mében. A villanyhálózat bő- 5 vítését irányozták élő, több higanygőzlámpát szerelnek • föl és a hagyományos égőkből is többet, azaz sűrűl>bfen akarnak elhelyezni. Tovább folytatják a helytörténeti szakkör tagjai a gyűjtőmunkát, a népdaléne- keltetést. Már eddig is szépen haladtak, mert 8—10 órára való anyag gyűlt ösz- sze a magnótekercseken. A község legidősebb embereit keresik föl és régi népdalokat mondókákat, meséket örökítenek meg. Van ezek közt olyan is, ami felfedezésnek számít, mert semmilyen más gyűjtésben nem található. Tavaszra készen lesz a falu ifjúságának a pinceklub, ami teljesen társadalmi munkából létesül a tanácsháza épületében.
