Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-19 / 43. szám

1978. február 19, vasárnap o alkotó Hiúság pályázat ás kiállítás a Volánnál „Üj ötletekkel, javaslatok­kal, tudományos technikai al­kotásokkal a népgazdaság fejlesztéséért, terveink való­ra váltásáért.” — hirdette a plakát a Volán 8. sz. Válla­lat KISZ-termében a felhí­vást. Ízlésesen berendezett, kiállított tárgyak várták a látogatót. Az Alkotó Ifjúság pályázat eredményhirdetésekor Po- mázi László főmérnök igaz­gatóhelyettes elmondta, hogy a pályázati anyag a tavalyi­nál kevesebb, de színvonal­ban nem marad el attól. Műszaki, művészeti, kultu­rális témában érkeztek az anyagok. Gusfca Imre szerelő többszörösen „aratott”. Első díjat kapott műszaki témá­ban hidraulikus hüvelykihú- zójával. A harmadik díjat, egyenlő arányiban megosztva Dobóvári Erik és Ilovszki László kapta, az Ik 200-as autóbuszhoz való hidegindí­tókért. Guska Imre és Szán­tó László segédberendezést készítettek szervokormány javításához. Két II. díjat osztottak ki: „gumiszéttá­masztó léghenger” újításával Aradszki György, Marik László és Varga József; „hő­tömlős vulkanizáló” pályáza­tával Aradszki György és Marik László osztozhatott a díjon. A negyedik díjat szin­tén egyenlő arányban meg­osztva Guska Imre olajeme­lő befogója és Pitonya János „Ik 200-as kompresz- szor alkalmazása Ik 55—66 autóbuszokon” pályázatáért kapta. Művészeti témakörben el­ső díjas Tadanai András sze­relő rézvereteiért. A máso­dik díjat, megosztva, tányér- és dobozfestéseivel Visellár Borbála, kalocsai hímzései­vel pedig Miklya Edit nyer­te. Béla Vali A szakma kiváló tanulói Verseny közben. Előtérben Faragó János Fotó: Veress Erzsi A hír: az elmúlt hetekben bonyolították le a Szakma Kiváló Tanulója verseny megyei 6zintű döntőit. A megyei tanács vb művelő­désügyi osztály megbízásá­ból a villanyszerelő szak­mában a 612-es számú oros­házi Birkás Imre Szakmun­kásképző Intézet rendezte meg a megyei döntőt, az üveggyár tanműhelyében. A helyszín: Az Orosházi Üveggyárban a házigazdák nevében Lovas Ilona üzemi KISZ-bizottsági titkár kö­szönti a résztvevőket. Fe­szült várakozás vibrál a le­vegőben. Antali Gábor, a szakmunkásképző igazgató­ja megnyitót mond, sok si­kert kíván a versenyzők­nek, akik Békéscsabáról, Gyuláról, Mezőhegyesről és a helyi, orosházi iskolából érkeztek, összesen 11-en. A verseny szünetében a fiata­lok üzemlátogatást tesznek, ismerkednek a hatalmas gyár életével. A verseny : írásbelivel kezdődik, ez az első fordu­ló. Amint leteszik a tollat, ki-ki latolgatja magában, vajon mennyire sikerült? A gyakorlati feladatokat a leg­többen jobban kedvelik, mint az írásbeli versenyt. Persze, ahhoz, hogy jól si­kerüljön a munkadarab, szükség.van mindarra, amit az elméleti órákon „maguk­ba” raktároznak : anyagis­meretre, elektrotechnikára, szakrajzra, és legalább eny­nyire fontosak a munkavé­delmi ismeretek. A győztes: Az összesí­tett pontszámok alapján — miként a zsűri kihirdeti — első Faragó János, az oros­házi szakmunkásképző ta­nulója, második Balázs Já­nos, aki a békéscsabai 611- es számú iskolából érkezett, harmadik pedig Jakabovics Antal, szintén orosházi. Az eredményhirdetés után Faragó Jánost kérdezzük : hogyan készült a versenyre, mi volt a gyakorlati fel­adata? — Körülbelül három he­tes felkészítésen vettem részt az oktatóm, Sárkány István irányításával. Már tavaly is versenyeztem egyébként, akkor szakrajz­ból, és megyei második let­tem. Most úgy számítottam: az első három közé bizto­san bejutok. Gyakorlati fel­adatunk a következő volt : „irányváltással alkalmazott csillag — háromszög indító kapcsolás elkészítése mág­neskapcsolókkal, motor be­kötése, hálózatra csatlakoz­tatása.” Egyébként a gya­korlati feladat sikerült job­ban. Faragó János egyébként február 1-től kezdő szak­munkás órabérben dolgozik az üveggyárban, — a szak­munkásvizsga után is ott szeretne maradni. Ahogy mondta: „megszokta, meg­szerette ezt a helyet”. T. I. Élmény volt a vigszfnházi előadás Az orosházi Táncsics Mi­hály Gimnázium és Ipari Szakközépiskola jól működő diákklubja, a Táncsics Klub gazdag és választékos prog­ramjának egyike volt a nem­régen megrendezett buda­pesti kirándulás, illetve színházlátogatás. Negyvenhat klubtag utazott a fővárosba, hogy megtekintse a vígszín­házbeli Szent Jóhanna elő­adást. A színházi előadás előtt, ha rövid időre is, de alkalom nyílott egy kis sé­tára, belefeledkezni a nagy­város forgatagába. A színházi előadás nagy élmény volt minden Tán­csics klubos számára. G. B. Shaw háromfelvonásos drá­máját Szinetár Miklós ren­dezte, míg a főbb szerepek­ben Koncz Gábort, Kútvöl­gyi Erzsébetet, Páger Antalt, Nagy Gábort, Kern Andrást, Darvas Ivánt láthatták. Él­mény volt maga a színpad­ra rendezés, és mindenkit le­nyűgözött a színészi alakí­tás. A Táncsics Klub vígszín­házbeli látogatása egyben előkészített egy későbbi prog­ramot is: megkeresték Kút­völgyi Erzsébet művésznőt, aki Johannát alakítja és meghívták Orosházára, a klubba. A művésznő a meg­hívást elfogadta, így a ta­vasszal alkalom nyílik az újabb találkozásra. —fb— Diákhumor Magyar óra: Dolgozatírás a Julius Cea- sarból. Kérdés: Hogyan halt meg Portina? Az osztály minden részéről súgás: „lán­got nyelt”. Egy hét múlva a dolgozat­osztásnál a tanár mondja: — A dolgozatok igen egye­dien sikerültek. Egyesek sze­rint Portia „rákot nyelt”. Még egyszer Kőszegiék orosházi szerepléséről (Az orosházi dzsesszklub vezetőinek elképzelése sze­rint Kőszegi Imre és együt­tesének egyik tagja, Dandó Péter nemcsak koncert, ha­nem előzőleg jamsession ke­retében is szerepelt volna Orosházán. Az örömzenélés­re azonban nem jötték el, amiért e hasábokon elma­rasztaltuk őket. Aztán kö­vetkezett az említett kon­cert.) Az első, élvonalbeli fővá­rosi dzsesszegyüttes szerep­lése volt ez az orosházi klub szervezésében. A koncert igazolta azt a várakozást, hogy a zömmel fiatal, kibon­takozása teljében lévő muzsi­kusokból álló együttes szinte varázsütésszerűen megtalál­ta a kontaktust hallgatósá­gával, a mintegy 150 eléggé különböző zenei érdeklődésű fiatallal. A siker egyértelmű volt; nem színpadi brillíro- zásoikból, füstölős-csillagszó­rós illúziókeltésből fakadt. A zene örömét láttuk a szín­padon, jól megérlelt produk­ciók újraalkotásának beava­tottjai lettünk, mindvégig érezve azt a közvetlenséget, amely a színpadon éppany- nyira jellemezte a zenésze­ket, mint a koncert után, a klubtagok között. All ez kü­lönösen Kőszegi Imrére, aki a hatvanas évek óta a hazai dzsesszélet egyik apostola, a legkiválóbb zenészek szinte mindegyikével játszott itt­hon, és sokkal külföldön is. Iskolázott dobjátékát az ezernyi technikai finomság mellett a beszédesség, az ár­nyalt humor jellemezte. Mint kiváló szerzőt is megismer­hettük ezúttal. Nagyon tet­szettek rooklüktetésű darab­jai, melyek sikerében a te­hetséges fender-basszgitáro- sé, Dandó Péteré is az ér­dem. Lakatos Antal, a Ki mit tud-on a Kis Rákfogó­ban feltűnt ifjú szaxofonos játékát a legszélesebb sprektum, az emelkedettség, olykor szenvedélyesség ha­totta át, hasonló karakterű zenész Másik János, (Cseh Tamás partneréként találkoz­hattunk már vele), medita­tiv fenderzongora rögtönzései gazdag gondolatiságról val­lanak. Mindent egybefogva, csiszolt, fegyelmezett együt­tesjátékot hallottunk-lát- tunk, és ugyanakkor önfe­ledten zenélő muzsikusokat is. Hogy miként lehetséges ez? Biztos zenei tudással, és a zene határtalan szereteté- vel. (A hazai dzsessz legfris­sebb vérkeringéséből hoztak Orosházára Kőszegiék. A csorbát — ahogy két hete megjelent jegyzetünkben ne­veztük — teljesen kiküszö­bölték. Elmarasztalásunkat nem vonjuk vissza. De elfe­lejtjük!) * * • Az orosházi dzsesszklub pénteken este gyűjtötte egy­be legutóbb tagjait, amikor is a szervezeti kérdések mel­lett zenehallgatás volt a programban és sok szó esett a közeljövő terveiről. Pél­dául a holnapután este sor­ra kerülő újabb koncertről, Gonda János szólózongora­estjéről, melyre a kitűnő muzsikus egyenesen Bom- bay-ből, a hagyományos „Jazz Ytra” fesztiválról érke­zik. És ugyanezen a héten (február 24-én) még Deseő Csaba kvadrofonbemutatója jelent zenei eseményt Oros­házán. n. _ P. A. S ándorul Egyik kritikusa írta róla: „Valóságos ember áll a szín­padon: humorában benne van a gyerek jókedve, a di­ák blödlije, az entellektüel csúfondárossága és magá­nyos szomorúsága, a tudatos ember erkölcsi indulata — ezek adnak világnézetének hátteret és személyes hi­telt.” Egy másik pedig így vélekedik: „Kabaré? Szatí­ra? Magánszínház? Költé­szet? Nemcsak. Is.” ö maga így ír 1975-ben megjelent, róla is szóló könyvben: „Édesapámat, aki­től állítólag a humoromat örököltem, 4 éves koromban láttam utoljára, mert... a munka szolgálatra kötelezte. Ezek után lettem humoris­ta.” A közvetlen kezdetre így emlékezik: „Megszólítottam az Uránia mozi előtt egy színművészeti főiskolást : — Mondd, melyik színházhoz érdemes menni? Így vála­szolt: — Kaposvárra, ott ren­des az igazgató. Nagyapám­tól kértem ötven forintot, magamhoz vettem fogkefét, pizsamát, otthon hagytam édesanyámnak egy pár sort: vidékre mentem színházhoz, első állomásom Kaposvár.” Később felvették a szín- művészetire, egy év után ott­hagyta. Fellépett a Mikrosz­kóp Színpadon, játszott Eger­ben, a Vidám Színpadon, az egykori Petőfi Színházban és a Th áliában is. Másra vágyott, 1967-ben megcsinálta az első önálló estet, az volt a címe: Én egy an oG. /'S vagyok. Aztán a másodikat, harmadikat, és a negyediket is. Most ott áll nagykabátban a békéscsabai Gyopár klub Elment vadászni... Fotó: Martin Gábor első nagyvada, amit leterí­tettem, s ezt követően va­dászszokás szerint jól „el- fenekeltek”, vagyis felavat­tak.----Ha jól tudom, ön az o rszágban az egyetlen női vadásztársasági elnök... — Két éve választottak meg — előtte a vadásztársa­ság titkára voltam. A titkos szavazáskor ketten nem ad­ták rám voksukat — sorol­ja. Közben megérkezik Tóth Károly, aki először hívta el őt haj tónak. — Ellene szavaztam, no­ha gyerekkora óta ismerem, őszintén szólva nem volt bizodalmám benne — mond­ja Tóth Károly. — Az el­telt két esztendőben viszont bizonyított: alkalmas a tiszt­ségre. — Február 26-án lesz az idei utolsó vadászatunk, s utána hozzálátunk a fácán­telep előkészítéséhez — so­rolja a társaság elnöke, aki az elmúlt évben munkájával kiérdemelte a legmagasabb vadászkitüntetést, a Nimród- díjat. — szekeres — Évezredekkel ezelőtt a vadászat a megélhetés alap­ja volt, néhány évszázada a gazdagok szórakoztatását szolgálta, napjainkban pe­dig sport, mégpedig úgy tart­ják: a férfiak sportja. — Egy nő hogyan lesz va­dász? — kérdezem Papp Te- réztől, aki azon túl, hogy va­dász, egyben elnöke is a körösladányi Magyar—Viet­nam Barátság Tsz vadász- társaságának. Kicsit szabó­I dik a beszélgetéstől, de vé­gül is megoldódik a nyelve. — Alig voltam 16 éves, amikor a család egy régi is­merőse elhívott hajtónak. I Édesanyám mondogatta: „nem lánynak való az”. Vé­gül csak elmentem — s két év múlva, vagyis 13 éve, fel­vettek vadásznak. Aztán iz­gatottan vártam az első va­dászatot, már csak azért is, mert én voltam a legfiata- I labb, s az egyetlen nő a tár­saságban. Az első körben mindjárt az első lövésem ta- i. Iáit: egy foglyot ejtettem el — emlékszik vissza. — Ki- tömettem, s azóta is a la­kás dísze a madár. — Mi a szépsége a vadá­szatnak? — A vadászok többsége nem a húsért megy lőni. Így vagyok ezzel én is. Egész nap az irodában ülök, ugyanis a tsz-ben titkárnő vagyok. Hétvégeken azután egy-egy jó vadászat kiadós mozgáslehetőséget ad, ugyan­is ilyenkor nem ritkán 30— 35 kilométert is gyalogolunk. Egyszóval jó kikapcsolódás. — Lőtt már bakot? — -Méghozzá ötöt! — vá­laszol nem kis büszkeséggel. — A Bükkiben lőttem szávvasbikát és mufflont, az Alföldön egyebek között ró­kát és vaddisznót is puska- végre kaptam — s kuncog­va kezdi mesélni szarvasva­dászatát. — Az volt életem L-alakú pincéjének forduló­jában, székeket rakosgat, raj­zol és rajzoltat a táblára, ar­ra kíváncsi, ha valakit meg­kér, hogy firkáljon a fekete táblára, vajon mit fog fel- ími-rajzoLni? Fürkészi kö­zönségét, hogy minél hitele­sebben lemérhesse majd a hatást, és hogy mit változ­tasson esetleg a néhány nap múlva elérkező nagybemu­tatón, az új Várszínházban. Arra a bizonyos táblára felírta már ötödik önálló estjének címét: „Lyukasóra”. Ebben a másfél órában ben­ne van minden, ami az em­bernek eszébe jut egy lyu­kasóráról. Csakhogy ő ren­geteget hozzátesz ehhez az „eszembe jut”-hoz. Egymás­ra épül a látvány és a gon­dolat, egymást erősíti, halad­va roppant tudatosan a ko­mikum felé. El is éri azt, pillanatonként. Utánozhatat­lan. Nem mindig mond szó szerint igazat, mégis elhi­szünk mindent. Sándorul be­szél. Humoralista nyelven, ahogy jelzi önmagát. Sándor Györgynek hívják különben. F. I.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents