Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-18 / 42. szám
1978. február 18., szombat Segítségre várva nácselnöknek, Köböl Andrásnak s az iskola igazgatójának eddig is nem kevés fáradságba került, míg a két idősebb, családos 'férfinak megfelelő állást talált. A fiatalabbak, a 16—17 éves fiúk, lányok foglalkoztatásától azonban egyre csak húzódoznak a környék üzemei. vállalatai, hivatkozva a jelentkezők fiatal korára. Pedig — a kérdést egyre inkább szívügyének tekintő igazgató — helyesen látja, hogy egy állandó munkahely nélkülözhetetlen feltétele az új, felelősségteljesebb életnek. Történetünkben nem hibátlan cigány fiatalokról van szó. Nem volna érdemes tagadni, hogy a törvénnyel is nem egyszer szembekerültek; de abból a szellemi, erkölcsi igénytelenségből, amiből nem tudtak és nem is nagyon igyekeztek kilépni, most néhány segítő kéz megpróbálja kivezetni őket. De ennyi nem elég! Szükség van a község lakóinak, az üzemeknek, gazdaságoknak is a türelmes, de ugyanakkor következetes közösségi hatására, segítségnyújtásra. Nehéz elfelejteni annak a szolid arcú 17 éves fiatalembernek a kérdő tekintetét, amelyből látszott, nem érti, ha egyszer igazán dolgozni akar, miért nem lehet olyan munkás, mint a többi? Pedig — ezt maga mondta — az időszakos munkákon mindig becsülettel megállta a helyét és jól is keresett. A kérdésre, hogy mit szeretnének csinálni, konkrét választ nem tudtak adni. Csak azt tudták, hogy téesz- be nem nem akarnak menni. Igen, a valóság és a „szeretném között”-i különbséggel még nincsenek tisztában. Ez abból is látszott, hogy az egyik 17 éves fiú és a mellette ülő élettársa természetesnek tartja, hogy csak úgy „cigány szokás szerint” álltak össze, és amikor a családtervezésről szóltunk, szégyenlősen rázták a fejüket, majd a fiú röstellkedve kapta arca elé a meséskönyvet, amit éppen akkor olvasott. Igen, mesekönyvet, amelynek történéseit könnyekig hatóan élte át. íme, ezért is sürgős a segítség! Hogy a még felelőtlenségből, gyermeki meggondolatlanságból születő gyermekeik ne 16 évesen ismerkedjenek meg a betűkkel, és ne nyomorogjanak számunkra már elképesztő körülmények között úgy, mint most a szüleik. Ehhez viszont az kell, amit helyesen ismert fel az iskola igazgatója, — hogy a formálható, az iskolapadig eljutó nagykamarási cigány fiatalok ne csak a község vezetőitől kapjanak támogatást, hanem érezzék magukon a nagyobb közösség következetes és köyetelő gondoskodását is. B. S. E. Klubvezetők találkozója Békéscsabán Művelődési ház. E két szó jelentése többségében a kultúra intézményes műhe- helyeként, a szakkörök, klubok különböző rendezvények színhelyeként jelenik meg. Többségükben. De vannak, akik — míg lehetőség van rá — kocsmának, büfé híján pedig egyszerűen melegedőnek használják. Ilyen csellengő, sehova sem tartozó emberkékre és felnőttekre figyelt fel Nagykamaráson az iskola igazgatója, Fehér István. A művelődési ház 1977 januárjától közös igazgatásúvá vált az általános iskolával. Az első lépés akkor az volt, hogy megszüntették a szeszesitalmérést. A munka, elfoglaltság, cél nélkül lézengő cigány fiatalok azonban továbbra is ragaszkodtak az egyetlen helyhez, ahol — a mozin kívül — kellemes melegben összegyűlhettek. A gyakori találkozások, beszélgetések — a szinte minden családot jól ismerő nagykamarási születésű igazgatóval — igen értékes emberi kapcsolatok, vonzódások kialakulásához vezetett. A beszélgetések során kiderült, hogy a mindössze két családból származó cigány fiatalok zöme alig vagy egyáltalán nem rendelkezik még az általános iskola alsóbb osztályaival sem. A múlt év decemberére egyezség született. Az igazgató „bácsi” — ahogyan ma már szeretettel emlegetik — megígérte, ha rendszeresen járnak a számukra külön indított iskolai foglalkozásokra. akkor álláshoz is juttatja őket. A három analfabéta, a tizenkét 5—6. összevont osztályba járó cigány fiatal, s ketten végzősként hozzákezdtek decemberben —, ha alaposan megkésve is — az iskolapadok koptatásához. Különösebb panasz nincs rájuk. Állják a szavukat. Rendes öltözékben, tisztára mosott kezekkel fogják kézbe a tollat, megadva a tiszteletet az iskolának, a velük foglalkozó pedagógusoknak. Az egyezség az egyezség. A cigányok megtették az első lépéseket, s most türelmetlenül várják, hogy az igazgató bácsi is beváltsa ígéretét. Nagyon szeretnének állandó munkahelyen dolgozni. És itt a bökkenő. A község párttitkárának, Gazsó Jánosnak, a fiatal taKétnapos találkozót szervez a megyei klubtanács klubvezetőknek február 18— 19-én Békéscsabán a K1SZ- vezetőképző táborban. Szombaton reggel 9 óra 30-tól egymást követik az előadások a VIT-ről, a klub- mozgalom megyei helyzetéről. Dalokat tanulnak a részvevők, majd az azonos jellegű klubok vezetői beszélgetnek tapasztalataikról, módszertani gondjaikról. Délután 4-től 6-ig az Egyetemi Színpad műsoraiból látnak részleteket, Csizmadia Sándor előadóművész saját szerzeményeit mutatja be, a Mlinár—Kolarovszki páros pedig népi táncokat ad elő. Táncházzal, disco és diaporáma-müsorral zárul az első nap programja. Vasárnap, február 19-én elsősorban gyakorlati módszertani tanácsadást kapnak a klubvezetők a technikai eszközök kezeléséről, játékok tanulásáról, a rendezvények népszerűsítéséről, a különböző témakörök (politika, színház, utazás, sport) klubos feldolgozásáról. A klubvezetők hasznos könyveket is vásárolhatnak a találkozón, valamint Szele- kovszki László és Kovács Géza fafaragók, Várkonyi János, Bereznai Péter ésPe- nyaska László festők. Hídvégi Péter és Szemenyei János fotóművészek kiállítását is megrendezik számukra. Kürti András: Csókol: Renate 5. — Az első két következtetés a helytálló uram. — Igen? Mégis, hány em- ben él ebben a városkában? — Tizenkétezer körülbelül. — Nem is olyan kevés. Ennyi emberrel már lehet kezdeni valamit. Mikor alapították? — Kerek húsz éve. — Szóval még csecsemőváros. így persze nyilvánvalóan nem lehetnek tradíciói, romvárai, műemlékei. Azt azért nehezen hiszem, hogy semmi specialitása ne volna. Ez ugyanis pusztán elhatározás kérdése. Miná- lunk például a helyi vezetők gondosan ügyelnek arra, hogy a falujuk, városkájuk rendelkezzék valami sajátossággal, valamiben kitűnjék a többi közül. Népszokásokat elevenítenek fel, a határban addig fúrnak, ásnak, amíg gyógyforrást találnak, vagy őskori települést, falakat, korsókat, régi pénzeket, rozsdás kardokat. A legrosszabb esetben néhány etruszk lábszárcsont, kelta koponya biztosan előkerül. Akkor nagy lármát csapnak körülötte, idegenforgalomból, állami támogatásból, műemlékvédelmi alapból mindjárt csurran-cseppen némi többletbevétel. Felfigyel rájuk az ország, könnyebben jutnak bekötő úthoz, törpe vízműhöz és így tovább. Önöknél nem így van? — Nem. Nálunk nincs így. Csőd. Bedobom a törülközőt, feladom a játszmát. Ezzel nem lehet beszélgetni. Kibámulok az ablakon. Lám, megérkezünk nemsoká, bent járunk már a városban ... Ez a főutca lehet. Szépen ki van világítva. Három-, négyemeletes, modern, de nem egy kaptafára készült házak mellett suhanunk el. Az épületek nem tapadnak egymáshoz, kertek, játszóterek, sétányok húzódnak köztük. Nagyon helyes, így egészséges, így kellemes. Egyébként a táj néptelen, ilyen késő éjjel, ekkora esőben ezen nem is csodálkozom. A vezető kettesre kapcsol vissza, kanyar, finom, puha fékezés. Kiszáll, megkerüli a kocsit, kinyitja az én oldalamon levő ajtót, felkapja a táskámat és az üveg- portálos Folketing Szálló kiugró eresze alá viszi. Si-' etek utána. — Mennyivel tartozom? — Négy korona, húsz őre. Pontosan, ahogy a lila körös mókus mondta. Kiguberálom a pénzt, aztán valami főúri hevületből kifolyólag előhalászok a táskámból egy kis üveg barackpálinkát, átnyújtom. — Igya meg az egészségemre. A viszontlátásra. Fel derül az arca, íme, van kulcs a mégoly zárkózott lelkekhez is. Ha a barackkal kezdem, tudnék minden helyi pletykát. De most már késő. Ballagok befelé. — Egy pillanatra, uram! Megállók, hozzám lép. Odahajol a fülemhez: — Az imént nem voltam egészen őszinte — dörmögi. Az az igazság, hogy Aarles- nek is van egy specialitása. Éppen az a bizonyos lila kör. Az ön kifejezésével élve, a távdajka. Minthogy BATTONYA Gondolkodtató ankét a falusi fílmnapok megnyitóján Szijj Miklós rendező beszélgetett a közönséggel Fotó: Martin Gábor „A filmnapok falun sorozat megyénk nagyközségeiben és községeiben kíván fórumot teremteni a filmeknek, elsősorban a magyar ajko- tásoknak. A magyar falu múltja, élete és gondjai is tükröződnek ezekben a filmekben, amelyek az ünnepi műsorba kerültek.” Több mint 400 néző előtt mondta el megnyitó beszédét Molnár András, a batto- nyai Községi Tanács V. B. titkára február 16-án, csütörtökön este. A MOKÉP és a megyei moziüzemi vállalat szervezésében ezen az estén kezdődtek a falusi filmnapok eseményei, amelynek keretében februárban eljuttatják a megye minden pontjára a legújabb és a régebbi magyar filmeket. Ezen az ünnepélyes csütörtök estén Szijj Miklós: Dübörgő csend című filmje szerepelt a műön csak egy napig tartózkodik nálunk, szívből remélem, hogy továbbra is csak előnyös oldalairól ismeri meg á mi távdajkánkat. Megszorítja a kezemet, szalad a kocsijához, meglepő fürgén beugrik és elhajt. Fordulnék, indulnék már a szállóba, amikor az utca másik oldalán széllökés billenti meg a közvilágítási lámpát, fénykéve csapódik egy homályos kapualjra. És ... és mintha valami kis bujkáló alak leskelődne ottan !... Fekete esőköpenyben, fejére húzott kapucnival. Szőke hajat villant fel a sugárkéve. Renate?! Nem mozdulok, nem kiáltok, leblokkolt az agyam. Üjabb széllökés, egy pillanatra ismét odahullik a fény, a kapualj üres ... Veszek három mély lélegzetet. Ne ijedj meg, öreg fiú — nyugtatom magam —, nincs semmi baj, ideges képzelődés, közönséges érzékszervi csalódás, az utóbbi hetekben annyit gondoltál Lips kisasszonyra, hogy vágyad szellemalakot öltött. Felzaklatott lelkiállapot, üres gyomor, ilyen körülmények között mással is megesik efféle. Indíts be, evés, haj- csizás, erre van most szükséged. (Folytatjuk) soron, amelyet mocsár ua- bor: Ég alatt, föld felett című kisregénye alapján írt a rendező. Olajkutató fúrótorony munkáját irányító bányászokról szól ez a történet. Hőse Gáspár, Madaras József kitűnő alakításában, aki elhagyott pusztai tanyán robotoló magányos fiatalasz- szonyra talál (Ladik Katalin), társat, szerelmet keresnek egymásban. Szabó Gyula, az ingázó munkás férj, s a szerelmes pár konfliktusa, életük további alakulása adta fel a leckét a battonyai közönségnek. Jónak, igaznak találták-e a históriát, és filmes megfogalmazását? A vetítést követő ankéton a közönség negyedrésze ott maradt, csaknem száz ember. Jórészt a rokonszenves értelemmel bemutatkozó rendező érdeme volt, hogy azonnal közvetlen kapcsolatot talált a közönséggel, s nem erőltetett, kényszerített kérdések hangzottak elfiLm- jéről, hanem őszinte kritika, vagy dicséret, talán aprónak tűnő, de a mű szempontjából mégis jelentős megfi- gyeléseiket mondták el a • hozzászólók. „Az ilyen rit- j kán előforduló személyes S találkozásnak nem lehet az ■ a célja, hogy csak egymás- j nak örüljünk, hanem őszin- j tén beszélgessünk!” — kérte • Szijj Miklós rendező a kö- ! zönségtől. Egymás után nyúltak a ■ karok a magasba, vélemé• nyék sorát hallottuk: „Ko- ; moly társadalmi probléma • az ingázó munkások élete, ■ jó témát kutatott fel a ren- j dező.” „A film nem adott ; hiteles választ a gondra: ho■ gyan rendezzék életüket az j ilyen emberek?” Mások gon- ; dolata azonos volt a film ; szándékával: „A rendező • nem oldhatja meg a hősök : helyett életük sorsdöntő kér• déseit, minden figura a sa- 5 ját életét élheti csak!” Volt, • aki Madaras József hősének S kitartását hiányolta, milyen • könnyen lemondott szerel- : mérői? A következő néző ; már cáfolta is az előző gon■ dolatot: „Ha győz a szere- ! lem, az ifjú asszony újra : ingázó munkás felesége lesz, ! ismét részleges magányos■ ságra ítélve.” : Élénk, gondolkodtató, jó • vita volt ez a battonyai. Bi■ zonyos, hogy az itteniek más : szemmel figyelik ezután a ■ magyar filmeket. Bízunk ab• ban, hogy a falusi filmnapok • további rendezvényei leg- ! alább ennyire sikeresek lesz- ; nek, s akkor a mozgalom el■ éri célját. Bede Zsóka Gondolatok a Gondolatról Negyvenöt perc. Sok vagy kevés, mindig attól függ, mivel telik el, hogy lehet tartalmassá tenni. Ez olykor gond, máskor szinte gyerekjáték. Legnehezebb akkor, ha átfogó képet kell adni egy folyóiratról. Hát még ha az nem is nagy múltra tekint vissza, mint az Új Auróra, öt éve még antológiaként indult, s tavaly vált évi három számmal irodalmi és művészeti folyóirattá. Ezt az egyik legújabb vidéki szellemi műhelyt mutatta be több milliós közönségének szerdán este a Rádió irodalmi lapja, a Gondolat. Hogy megismerje az ország a Körösök vidékének egyelőre még csak 2500 példányos kulturális termékét. A műsor célja kettős volt: vázolni az elgondolást, mely 'köré az egész tevékenység szerveződik ; s bemutatni — vagy inkább felvillantani — a produktumból a legjellemzőbbeket. Az előbbiről hárman nyilatkoztak: Filadelfi Mihály főszerkesztő, Tóth Lajos szerkesztő és Fábián Zoltán, az írószövetség titkára. A bemutatást pedig versék és prózarészletek adták. A szellemi előd a békéscsabai Auróra Kör több mint háromévtizedes kultúraterjesztő működése ; meghatározó maga a táj, az itt élők, az idetartozó emberek; de célkitűzés a kitekintés Kö- zép-Európára is, az országon kívül, a környező vüágra. Fábián Zoltán szerint azonban a folyóirat „még nem versenytársa a többieknek.” E dióhéjban vázolt szempontok, vélemények közt szólaltak meg a versek, és egy-egy prózarészlet. A lírát Simonyi Imre, Filadelfi Mihály, Simái Mihály, Czipri Éva és Demény Ottó képviselte. Dér Endre Dajkáló táj című mozaikja a tájban élő gyermekkort és a gyermekkorban örökre beivódott táj varázsát érzékeltette. A múlt, régi paraszti élet, az ide-oda költözés, Békés és Bihar különbsége egységbe oldvadt az emlékezés fátyolán keresztül. Dedinszki Gyulától az Élet a tanyán, hasonló hangulatú. A régmúlt esti beszélgetések, amikor folyt a szó és járt a kéz a tanyaházban, mert a parasztember ölbe tett kézzel képtelen volt ülni. Mese, játék, egy közös szórakozássá olvadt felnőtt és gyerek számára a népi hagyományban. A múltba merült Beck Zoltán közlése is, Darvas József múltjába. A Hív a város, adalék az író pályakezdéséhez, melyet Darvas egykori iskolatársa, Békés István nyugdíjas tanár juttatott el hozzá, amikor „Az újságok által szétröpített hírre, hogy Orosházán Darvas József irodalmi emlékház létesül, az ország legkülönbözőbb részeiről jelentkeztek volt iskolatársak, barátok...” A Hív a város egy aprócska elbeszélés, a harmadéves tanítóképzős növendék első irodalmi próbálkozása. Ezekből kellett tehát a h allgatóknak maguk elé képzelniük a folyóiratot. És itt kell beszélni a műsorszerkesztés munkájáról, a műsor arányairól, a követelményekhez viszonyítva. A bemutatott prózai anyag ugyanis egyoldalú képet adott, és nemcsak azért, mert kizárólag a múltba merült, s kimaradtak az adásból a jelent, a mát tükröző írások, de azért is, mert a válogatás önmagán belül is egysíkú volt. Nélkülözte a folyóirat színeit, többoldalúságát, valóságos arculatát. Vass Márta
