Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-11 / 9. szám
JEGYZET Értelmes élet Látogatás egy idegenvezető otthonában „Harminckilenc lépés az üzleti sikerig.” Ez a címe annak a brossúrá- nak, amelyet néhány évvel ezelőtt egy angol kereskedelmi iskola adott hallgatói kezébe. A szerző a lélektan alapos ismeretéről tesz tanúságot, amikor ezt írja: „A jó kereskedő sohasem használ olyan veszélyes szavakat, mint én, vagy mi; hanem ön, az öné, önnek...” Bereczki József 42 éve dolgozik kereskedelmi-vendég- látóipari szakmában. Mint a békéscsabai Körös Szálló főkönyvelője, eléggé elfoglalt ember. Nehezen tudtunk megállapodni a találkozás időpontjában, s ezért lakásán kerestem fel. Az üvegezett veranda telis-tele volt dísznövényekkel. A szobában bámulatba ejtett az a gyönyörű, gazdag könyvtár, amely a helyiség nagy részét kitöltötte. Boldog tulajdonosa nem kis büszkeséggel beszélt róla. Hogy ennek a hatalmas és értékes gyűjteménynek a létrejöttét megértsem, néhány életrajzi vonatkozású momentumot felelevenített. Mint mondotta, 15—16 éves korától vásárolja a könyveket. A silány ponyvaregények kiszorítása végett a két világháború között kezdtek megjelenni a „Régi magyar klasszikusok” sorozatának 24 filléres kötetei. Ezeket Bereczki József megőrizte már csak azért is, mert felkeltették benne az olvasási szenvedélyt. Mint a vendéglátóipari vállalat bizományosa, tavaly például 100 ezer forint értékű könyvet adott el. Az ez után járó 7—8 ezer forintot saját gyűjteményének gyarapítására fordította. A birtokában levő legrégibb kiadású kötet az 1700-as évekből való. Könyvtárában a lexikonoktól kezdve a Magyar Anjou Legendáriumon át a Panoráma-sorozatig szinte valamennyi értékes mű megtalálható. A verandából leválasztott helyiségben — padlótól a mennyezetig — könyveket, dobozokat, tablókat lehet látni óriási mennyiségben. Képeslapgyűjteménye több mint 16 ezer darabból áll. Ezek között vannak azok is, melyeket édesapja az első világháború idején küldött haza. Nem lebecsülendő a hétezer diakép sem. Mozgófilmjein, magnótekercsein sok érdekes eseményt megörökített. Mindig szenvedélyesen gyűjtötte a térképeket, a borospalack-címkéket, a régi pénzeket, a bélyegeket, az emlékplaketteket, amelyeket az idő értékké érlelt. Jogosan kérdezhetné valaki: mire jó mindez? A választ a fényképek, a vendégkönyvek, az újságkivágások és az elismerő oklevelek adják meg. Ezek tanúsítják ugyanis azokat a nagy sikerű bemutatókat, melyeket Bereczki József gyűjteményéből rendeztek. A soproni pedagógusok országjáró szakosztálya például az ő kiállítási anyagát mutatta be az érdeklődőknek. A négy méternél is nagyobb tablót — térképekkel, zseblámpaizzókkal és fotókkal — maga állította össze úgy, hogy bárki könnyen tájékozódhatott a különböző századokban épült magyar várakról. Ennek a kiállításnak öt nap alatt 1800 látogatója volt. A tanárok annyira fellelkesedtek, hogy a látottak alapján diákjaikkal fogalmazást írattak. Hasonlóan dolgozta fel a vadászati világkiállítás dokumentációját is. Legutóbb a Vendéglátóipari Múzeum kért tőle anyagot bemutató céljára. Bereczki József tíz éve idegenvezető. Eddig Európa sok országában járt és mindenhonnan hozott magával emléktárgyakat, prospektusokat. Érdekes és tiszteletre méltó az a szorgalom, az a tudásvágy, amely jellemzi. Hazai és külföldi útjai előtt naponta több órát fordít a felkészülésre. TIT-előadásai- nak megtartásában nagy segítségére vannak a történelemmel, irodaiammal, földrajzzal és nem utolsósorban a művészetekkel foglalkozó kiadványok, valamint a diaképek is. önzetlenségére, csillapíthatatlan tudásszomjára és reális ítéletalkotására gondolva eszembe jut M. Gandhi igazmondása: „... az idegen kultúrák méltányolásának és megbecsülésének előfeltétele éppen a saját kultúra megbecsülése.” Bukovinszky István Ellenfényes csabai utca Fotó: Martin Gábor Megyénk vendégei voltak A fákon ezüstösen csillogott a vastag zúzmara, lábunk alatt ropogott a hó, arcunkat szél csípte vörösre. A naptár december 17-ét, majd 18-át mutatott. E két napig látta vendégül a kö- rö6ladányi, majd a szeghalmi tanácsi vadásztársaság azt a magyar sportlövő csapatot, amely múlt év júniusában a távoli Szibéria kapujában, Ázsia határánál, Szverdlovszkban megkezdett nemzetközi koronglövő versenyen kétszer állt a dobogó legmagasabb fokán. Én a 'krónikás Szebelédi Jánosnak, a tanácsi vadász- társaság elnökének jóvoltából találkoztam Szeghalmon e nagyszerű kis csapattal és azzal a 72 éves Kelemen Györggyel, aki korábban néphadseregünk főtisztje volt, az utóbbi 20 évben pedig a Magyar Vadászok Országos Szövetségének sportlövész titkára. A nagyon kedves és gazdag életútja miatt tekintéllyel övezett Gyuri bácsi volt segítségemre, hogy közelebb kerüljek a fiúkhoz, hogy megismerjem a szverdlovszki siker jelentőségét és azt, hogy mi a magyarázata Békés megyébe érkezésüknek. De beszéljen erről Kelemen György, aki megteremtője volt hazánkban a sportlövészetnek. Ugyanis az ő nevéhez fűződik a Mátrafüreden 1961-ben felavatott első sportlövő pálya, majd az a több száz, ami ma már a magyar vadászok felkészülését szolgálja országszerte. Nem sakkal megismerkedésünket követően tőle tudtam meg, hogy megyénkben is hamarosan sor kerül egy sportlövész lőtérkombinát megépítésére. — Hogy mi a magyarázata körösladányi és szeghalmi kiruccanásunknak? — ismétli kérdésemet Kelemen György. — Egy nagyszerű sportsiker vonzata ez, melyet a négy fiú — Talabos István, Szabó Károly, Galambos Károly, Szomjas Ede — ért el tavaly júniusban Szverdlovszkban. Ott, ahol hat szocialista ország — a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, az NDK, Románia és Magyarország — skeet- és trapcsapatai mérték össze ügyességüket, nagyfokú felkészültségüket Hazánkat ebben a sportágban a júniusi szovjetunióbeli nagy sikert megelőzően nem jegyezték. Miközben tudtuk, hogy a Szovjetunió, de a felsorolt többi nemzet is jeles helyen állt a sport- lövészetben, csapatunk szerény eredményekre számítva érkezett a Szovjetunió e távoli országrészébe. Ebből is következett, hogy a MA- VOSZ főtitkárával és a szövetség több vezető munkatársával kemény vita közepette állítottuk össze a magyar színeket képviselő kis csapatot. A fiúk — mint azt mondani szokták — kezem alatt lettek első osztályú versenyzőkké. Bíztam bennük és mégis szorongó érzések munkáltak bennem. Velem és a fiúkkal együtt izgult csapatunk politikai vezetője, kedves barátunk, Csatári Béla, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára is. És amíg a kedves vendégek e december 18-a kora reggelén megismerkedtek a szeghalmi vadászokkal, Kelemen Gyuri bácsi szavai nyomán szinte magam is átéltem azt a nemzetek közötti kemény küzdelmet, amely e sportágban a maroknyi kis magyar csapat számára fényes győzelmet hozott. — Nagyon drukkoltunk — folytatja Kelemen György. Ügyannyira, hogy a verseny megkezdése előtti sajtótájékoztatón szinte, nyilatkozni is alig mertünk. Végtére is a már említett országok olimpiai bajnokai között nem éreztünk nagy esélyt. Hiszen még négy évvel ezelőtt is 57 ponttal maradtunk le az akkori bajnokcsapat eredményei mögött. A szverdlovszki győztes csapat Ez ebben a sportágban túlságosan gyenge eredmény. Így aztán mi a szverdlovszki sajtótájékoztatón csak any- nyit mondtunk: mindenképpen, de nem mindenáron számítunk egy szerény helyezésre. Gyuri bácsi arcán jó fél évvel az esemény után is megjelenik a nagy siker átélése. — Hogy mi történt másnap? Míg élek nem tudom feledni... Előbb azt hittem, hogy a szemem káp- rázik, amint a találatot visz- szajelző lámpák piros fénye Szabó Karcsi 25/25-ös, majd Talabos Pista 25/24-es találatát mutatta. Ez a kitűnő eredmény számunkra, magyaroknak nemcsak az egyéni első és második helyezést jelentette, hanem a csapatbajnokságot is. Mert a többi versenyzőnk — Szomjas Ede, Galambos Károly, Vajda György — is nagyon szép eredményt értek el. Nem lehet azt szavakkal elmondani, hogy mit éreztem, amikor ott, Szibéria előka- pujában, Ázsia határánál — öt ország vadász sportlövő- bajnokait magunk mögé utasítva — kétszer hangzott fél a magyar himnusz, miközben nemzeti zászlónk a magasba kúszott. Ezek az emlékezetes győzelmek a kis magyar csapat számára két arany- és egy ezüstérmet hoztak. És megkaptuk az uráli bányászok termékeinek legnemesebb kincséből, a márványból megformált, s a versenyen részt vett nemzetek zászlóival díszített csodálatosan szép serleget. Néhány másodpercnyi szünet után ïgy folytatja Gyuri bácsi: A lakóterületi tevékenység áll a népfrontmunka középpontjában az elkövetkező időszakban — miként a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál az MTI munkatársának elmondották. A népfrontbizottságok a településeken tovább erősítik kapcsolataikat a tanáccsal, s a lakossági fórumok tapasztalatait felhasználva részt vesznek a fejlesztési tervek kidolgozásában és megvalósításában. A napokban Pécsett, Székesfehérvárott és Debrecenben tűzik napirendre a lakóterületi mozgalmi munka feladatait. A tavaly várossá nyilvánított Marcaliban a tanácsi együttműködési megállapodásra alapozva tárgyalják meg többek között az 1978. évi társadalmi munkával kapcsolatos terveket. A városi körzeti tevékenységben a lakóbizottsági munka áll előtérben, hiszen e bizottságok majd mindenütt lényegesen többet tehetnek a tavalyinál. A népfrontmozgalom széles működési területét jelzik, hogy bizottságainak rendezvényein a közművelődés, a — Persze ön arra kíváncsi, hogy végül is ez a győztes csapat miért jött éppen Békés megyébe. Nem akarom a siker örömét részletezni. A lényeget mondom. Politikai vezetőnk, Csatári Béla a szverdlovszki verseny után miközben gratulált a fiúknak, bejelentette, hogy alkalmas időben megérdemelt jutalomként vendégül látja őket egy kellemes vadászaton. Nos, íme az alkalmas időpont, a kellemesen töltött két nap Kö- rösladányban és Szeghalomban ... A szeghalmi vadászat késő délután ért véget. Ekkor nyílt lehetőség arra, hogy Csatári Béla, a megyei párt- bizottság titkára bemutassa a szeghalmi vadászoknak a Szverdlovszkban kiemelkedő sportsikert elért magyar csapat tagjait. Azokat a vadász sportlövőket, akik hazánknak a múlt év júniusában újabb elismerést szereztek. E kétnapos vendéglátásért a magyar koronglövőcsapat nevében Kelemen György, a MA VOSZ sportlövő titkára mondott köszönetét Csatári Bélának, a megyei pártbizottság titkárának és a szeghalmi tanácsi vadász- társaságnak. Ekkor tudtuk meg Gyuri bácsitól, hogy 1981-ben hazánkban rendezik meg a szocialista országok skeet és trap sportlövőversenyt Az esemény jelentőségét növeli majd egy évforduló. Nevezetesen az, hogy ekkor ünnepli 100 éves fennállását a Magyar Vadászok Országos Szövetsége. gazdaságpolitika, valamint a nő- és rétegpolitikai munka időszerű kérdéseit is megvitatják. E napokban Pécsett a környezetvédelemről tartanak tanácskozást. Hódmezővásárhelyen a város verseny- és tömegsportjának helyzetét vitatják meg, Székesfehérváron a művelődés- politikai tevékenység néhány fontosabb területét helyezik górcső alá. Debrecenben megvizsgálják, hogy a népgazdaság igényeit figyelembe vevő pályaválasztás ügyében a népfrontbizottságok mit tehetnek. Egyébként már január első napjaiban közérdekű fórumokat rendeztek szerte az országban. Csupán a kisebb községekben több mint 50 népfrontestet rendeztek a népfrontbizottságok. Veszprémben a várospolitikai munkabizottság ülésén a megye településhálózatának korszerűsítését tárgyalták meg és szakértők bevonásával a Balaton rendezési tervének irányelveit is napirendre tűzték. A települések fejlesztésébe a népront a lakosság széles rétegeit vonja be. Kép, szöveg: Balkus Imre Közérdekű fórumokat, népfrontesteket rendeznek Azért a száz forintért? Minden elismerést megérdemelnek a kereskedelmi dolgozók, akik az ünnepi csúcsforgalom idején derekasan állták a vásárlók ostromát. Ez pedig nem volt könnyű. Amolyan igazi megpróbáltatás, lábakat, karokat, idegeket, szóval az egész emberi szervezetet megviselő munka. Polcról le, polcra fel rakni az árut, raktárból cipelni és így tovább. Egyáltalán nem volt irigylésre méltó a sorsuk. Így aztán bizonyára akadt olyan is, aki a napi, pult mögötti rohanástól elfáradva, a végén már fásultan és talán kissé ingerülten is dolgozott. Am a többsége mégis kitartott, nem engedett a korábbi magatartásból. Udvariasan, figyelmesen, gyorsan dolgozott a csúcsforgalom idején is. örvendetes, hogy ez volt a jellemző az ünnepi forgalomra. Ilyen emberekre van szüksége a kereskedelemnek máskor is — egész évben. Mert nem mindegy, hogyan fogadják a vásárlót, s az milyen érzésekkel távozik, szívesen visszatér-e. A munkáját Jól, hivatástudattal ellátó kereskedőre nagy szükség van. Éppen ezért furcsállottam egy nemrég történt esetet. Megvált a pályától egy fiatal asszony, akit pedig a vásárlók nagyon megszerettek, s ha egy napot is hiányzott, már keresték. Az egyik bolt méterosztályán volt. Kedves mosolyával, udvarias szavaival, mindig szolgálatkész frisseségével belopta magát az emberek szívébe. Amolyan izzig-vérig kereskedő típus, ami ritka, mint a fehér holló. Jól dolgozott és így — a jutalékkal együtt — jól is keresett. Nem volt hát elégedetlen, csak éppen az esett rosszul, hogy — bár már lassan törzsgárdatagnak számított — a jutalmazásokból minden igyekezete ellenére kimaradt. Nem tudta mfért. Megpróbált hát még jobban dolgozni,* még udvariasabb és figyelmesebb lenni a vásárlókhoz, éppen úgy, mint munkatársaihoz. Az utóbbi persze nem mindig sikerült, mert nem tudta elviselni, ha más lazsált. Vagy ha éppen megfeledkezett arról valamelyik társa, hogy a pult másik oldalán a vásárló arra vár, hogy kiszolgálják. Talán ez lett volna az a „rossz szellem”, ami miatt a jutalmazásokból kimaradt és fizetésemelést sem kapott? Egyedül él két gyermekével. Tudvalevő, hogy ilyen esetben minden fillér számít. Egyszer aztán szóvátette, s fizetésemelést kért. Nem sokat, mindössze száz forintot. Nem kapta meg. Nagyon elkeseredett. Akkor mondta a következőket: elmegyek máshová. Lehet, hogy meg is bánta, de nem tartották vissza. H. elment. Most egy üzemben dolgozik, egészen más pályán, de 509—600 forinttal többet keres. Lehet, hogy nem tette helyesen amiért megvált a pályától, mivel sokszor hangoztatta: szereti a szakmáját. De ha a többletkeresetet vesszük figyelembe, elhatározása érthető. Azóta hiányzik a boltban egy mosolygós arc. Egy kitűnő eladóval kevesebb van pult mögött. A kereskedelem elvesztett egy embert. Érdemes volt azért a száz forintért? Kasnyik Judit
