Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-31 / 26. szám

1978. január 31., kedd Pályaválasztási fórum Orosházán A városi pártbizottság 1977-ben határozatot hozott a fiatalok pályaválasztásá­nak segítésére, megjelölve az elvégzendő feladatokat. A határozat végrehajtásának egyik jelentős eseménye volt a január 25-én megtartott orosházi fórum. A városi ta­nács vb-termében Barta Imre tanácselnök-helyettes üdvözölte Orosháza munka­helyeinek, iskoláinak képvi­selőit. Bevezetőjében el­mondta, hogy milyen fontos atí egyén és a társadalom számára a helyes életpálya megválasztása. A városban előforduló munkaerő-gazdál­kodási tényezőkről is szólt, utalva a pályaelőkészítés összefüggéseire. A városi pártbizottság ha­tározatát Mészáros József osztályvezető ismertette. Többek között elmondta, hogy mind a középfokú, njind pedig a felsőfokú in­tézményekbe történő beis­kolázásban előre szükséges lépni a következőkben. A főiskolát, egyetemet végzett fiatalok beilleszkedését, kö­tődését a városhoz még job­ban elő kell segíteni. Ezután a határidős feladatokat so­rolta fel Mészáros József. Az üzemek, vállalatok, szövet-' kezetek munkaerőigényeinek összegzése, feldolgozása, va­lamint az általános iskolák­ban jövőre végző tanulók szándékának felmérése, köz­readása a közeljövőben megtörténik. Ezt követően dr. Zilahi Lajos művelődésügyi osz­tályvezető tartott tájékozta­tót az általános iskolák sze­repéről, feladatairól a pá­lyaelőkészítésben. Elmondta, hogy a továbbtanulási arány megfelelő a város iskolái­ban. Ehhez jelentős segítsé­get nyújtottak a szülőkön kívül a munkahelyek is. Üzemlátogatásokon fogadták a fiatalokat, a szocialista brigádok tájékoztatókat tar­tattak a szakmákról, és az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom keretében is tá­mogatást kaptak az iskolák. Továbbra is nehézséget okoz a lányok pályaválasztása, valamint a kisegítő iskolai tanulók elhelyezése a mun­kahelyeken. Hátráltatja a pályairányító munkát az is, hogy néhány üzem későn jelenti be tanulóigényét. A közművelődési intézmények pályaválasztást segítő tevé­kenysége egyelőre formális, összességében megállapítha­tó, hogy a város iskoláiban ismerik az elvégzendő fel­adatokat, és sokat is tesz­nek megoldásukért. Oroshá­za munkaerőhelyzetének pil­lanatnyi állásáról, és várha­tó alakulásáról Héjjá Imre munkaügyi főelőadó adott útmutatást a fórum részt­vevőinek. A városban mun­kaerőgondok vannak a cső,kk enő létszám miatt, amihez hozzájárul a von­záskörzet lakosságának csökkenése is. Létszámnöve­kedésre csak 1985-től szá­míthatunk. Az okok mellett utalt a megoldások módjai­ra is, melyek közül kiemel­te az ifjúsági forrás nagy szerepét. Legtöbb szakem­bert a közlekedés, a keres­kedelem és az egészségügy igényli a városban. A tájékoztatók után Amb­rus Pál, az Orosházi Üveg­gyár főosztályvezetője első­ként arról szólt, milyen munkaerő-gazdálkodási ne­hézségeik vannak, s hogyan igyekeznek ezeken segíteni. Elmondta, hogy a fiatalok pályaválasztási előkészüle­teihez sokféle módon nyúj­tott a gyár támogatást, és jó partnerekre találtak a Bir- kás Imre Szakmunkáskép­ző Intézet és a pályaválasz­tási intézet munkatársaiban. Móricz Istvánná iskola- igazgató a beiskolázás ne­hézségeiről beszélt, Hári Jó­zsef járási tanulmányi fel­ügyelő pedig felhívta a munkahelyek képviselőinek figyelmét a járás területén levő iskolák jobb tájékozta­tására. Novák Pál, a megyei tanács munkaügyi osztályá­nak csoportvezetője a me­gyei munkaerőigényekről adott rövid tájékoztatást, s kiemelte a munkahelyek fe­lelősségét, feladatait a tanu­lók pályairányításában. Néhány javaslat is elhang­zott, mely az iskolák — munkahelyek együttműkö­désével valósulhat csak meg. A propagandamunka szín­vonalának emelése; további munkahelyi szakkörök létre­hozása; iskolák, üzemek meglátogatása „Nyílt nap” keretében is ; pályaválasztá­si kiállítás szervezése; szün­idei munkahelyi lehetőségek megismertetése a tanulókkal és így tovább. Az elhangzottakat Barta Imre tanácselnök-helyettes foglalta össze. Elmondta, hogy hasonló pályaválasztási fórumot legközelebb ősszel rendeznek Orosházán, s ezt hagyományossá kívánják tenni. Ugyanis a város munkahelyeinek és iskolái­nak képviselői számára jó alkalom a fórum, hogy véle­ményt cseréljenek, egymás gondjait megismerjék, az aktuális feladatokat egysé­gesen értelmezzék, s közö­sen keressék a megoldás módjait. Selmeczi László Könyv és kotta a csabai ..árkádok” alatt A jó bornak nem kell cé­gér — gondolhatták az ille­tékesek a budapesti központ­ban, amikor minden előzetes propaganda, közönségtájé­koztatás nélkül, -tavaly augusztusban megnyitották Békéscsabán a Luther utcai kis könyvesboltot. Es majd­nem igazuk lett. Az „icike- picike, de takaros” üzlet, már második hónapjában szép forgalmat bonyolított le, s karácsony havában meg még azt is megduplázta, közli Vágási Margit, az egyszemélyes bolt vezetője. — Nem mondom, jó lett volna valami segítség, de amit lehetett azt mi meg­csináltuk. Én meg a férjem, laki szintén a szakmában van, s addig helyettesített, míg én a kötöttárugyárból el tudtam jönni. Először a környező vállalatokat láto­gattuk le, hogy az ott dol­gozókkal a kapcsolat meg­legyen. Aztán meg csak hí­re ment, hogy itt könyvet lehet kapni és a kizárólagos kottaárusítás is sokat jelent. A megyéből mindenünnen idejárnak érte. Míg beszélgetünk, zajlik a forgalom, s mintha csak végszóra lenne, pont kottá­ért jön két vevő, mindket­ten vidékiek és slágereket kérnek. Aztán egy idős bá­csi lép be, s A rab ember fiai után érdeklődik. Van. De neki négy kell. Annyi is. —Talán ajándék lesz Mó­ra Ferenc könyve? — kér­dem. — Az bizony. Viszem az ismerősök gyerekeinek. Tudja, nagyon szeretek ol­vasni, azért bíztatok mást is. — S mint akinek jól esik beszélgetni, így folytatja. — Éjjeliőr vagyok, mint nyug­díjas, az építőknél. Azzal kezdődött — elég későn — az én olvasásom, hogy na­gyon rossz életem volt, be­csületem is alig a három elemivel. Egyszer csak meg­sokalltám és kezdtem a könyvek után nyúlni, és lassan úgy belejöttem, — mert azokban mindent meg­találtam —, hogy csak ez érdekel. Most aztán ott tar­tok, hogy másoknak is ked­vet csinálok. Erre meg a gyerekek és a fiatalok a leg­jobbak. Mondja csak kedves — fordul vissza a pulthoz — van Bocaccio, meg a Hugó Viktor, mert az is kellene... Közben kislányok jönnek kottáért, aztán egy gyulai vevő, ő is azt kér, de a Met­ronóm ’77 mellé vesz egy krimit és egy szépirodalmi művet is. Nem először jár itt. Mások meg széjjelnézni ugranak be, milyen újdonság van, mit tegyenek félre. Be­szélgetnek egy kicsit, aztán mennek. Egy idősebb hölgy izgatottan , kérdi, van-e még Nemeskürty István legújabb könyvéből, mert az este a tévében hallották, hogy Pes­ten egy szál sincs. Megköny- nyebbülve fizet. — Jó, hogy mondtam a férjemnek, mit várunk a nyugdíjra, addig majd itt se lehet kapni. Ketten Balzacot keresik, a Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága kellene. Nincs. — Naponta öten-hatan kérik. Ez így van, ha a tévé­ben sorozat megy, vagy va­lami mást adnak. A Feladat Jókai Annától itt porosodott, de amikor látták az embe­rek, utána szétkapkodták. A régimódi történetet is, Szabó Magdától. Rengeteget ér a reggeli rádiós könyvismerte­tés is. Már aznap keresik azt, amiről szó volt. Én is mindig meghallgatom, s utána reggel nyolckor már a nagy boltban vagyok, hogy kihozhassam ezeket kilenc órára. Nyitásra. Megint két kislány. Az iskolából ugrottak át szü­netben a Kőszívű ember fiaiért. De nincs ki a 32 fo­rintjuk. Majd holnap. Utá­nuk nagymamák adják egy­másnak a kilincset. Elvezet­tel válogatnak, viszik a me­séskönyvet az unokáknak. 48. — Semmi baj, Margit né­ni ... majd mindent meg fo­gunk magyarázni... Lám, a pirostrikós sem fulladt be­le. .. ott van ni, már be is szállt a kocsiba ... — Csak nem megy el?!... Ki fog engem hazavinni? — Majdcsak lesz valahogy, Margit néni... Nagymama ezzel ugyan nem volt kielégítve, még mondani is akart valamit, de ijedtében csak mutoga­tott ... Lajos meg mint jó házigazda mégis oda akart még menni a kissé idétlenül előre-hátra tolató kocsihoz, de mire a kapuhoz ért, Laci­nak mégis sikerült valahogy az irányt eltalálnia, s így már csak nézhetett utánuk. Ügy igyekeztek, mintha fél­niük kellene, hogy elkésnek valahonnan. Ott is maradt a kapunál, mert Gittához meg Barná­hoz sem akart odamenni. Még tartott a zokogó jelenet. Néki támaszkodott hát a ka­pufélfának, és hosszan né­zett a tovatűnő kocsi után. Gitta csak most, férje vál­lán sírva, érezte át a nap kudarcát tejes szörnyűségé­ben. Lányának ma még reggel vőlegénye volt. Aki miatt elveszítette, annak pedig nyilvánvalóan nem kell... Szegény gyermekem, Kati­kám ... De rögtön az is eszébe ju­tott, hogy: a fene egyen meg, ostoba kölyke, miért nem bírtad már ki ezt az egyet­len egy napot... ? Habár az sem sokkal jobb, ha később csókolózik valaki mással a vőlegénye, vagy éppen a fér­je szeme láttára... Legjobban azonban azt a sók fáradságos, ravasz ügyeskedést sajnálta, amibe neki magának került ennek a napnak az előkészítése... meg az ő fondorlatos tárgya­lásai... Marival, Gusztival, Nagymamával... de még Barnával is ... És tessék, amikor már lényegében ösz- szejött a lakás... a hozo­mány ... meg van alapozva Kati, vagyis a fiatalok jö­vője, akkor ez az egész fel­robban egy ilyen ... egy fe­lelőtlen ... egy véletlen ... egy előre nem látható... Barna türelmesen állta a zokogást, 6 óvatosan kezdte megmozdítani Gittát és a kocsi felé terelni. A mozdulás, a léptek csil­lapítóan hatottak Gittára, s kezdett elcsendesedni. Végül egészen bátran le­hetett vele menni, szelíden a vállát átfogva, meg-meg- simogatva. Már -majdnem odaértek a kocsihoz, amikor Gitta egy hirtelen mozdulattal kisza­badította magát és felkiál­tott: — Az anyám! Már rohant is vissza a mind jobban csudálkozó nagymamához. Az ám — gondolta Bar­na —, a nagymamát majd­nem el is felejtettem. Ta­nácstalanul pillantott széj­jel, tekintete egy pillanatra megállapodott a kapufélfát támasztó Lajoson, majd visszatért a nagymama nyugágyához. Gitta leborult, fejét rá­hajtotta rémült anyja térdé­re, és újra zokogott. Ugyan­olyan félelmetesen, mint az előbb. Nagymama megsímogatta lánya haját és vígasztalóan a fülébe súgta: — Ne sírj már kis bolon­dom ... ha még hiányzik, tudok én is adni, nemcsak tízet, vagy húszat, hanem talán még huszonötöt is. Gitta felkapta a fejét, egy pillanatra abbahagyta a zo­kogást. — Mennyit? Huszonötöt? Nagymama megnyugtató­an bólogatott. Gittának az jutott eszé­be, hogy neki magának vé­gül már alig is került volna valamibe az egész. Ettől megint csak rájött a sírás. Ha lehet, még keservesebb. (Vége) Fotó: Martin Gábor De előbb kikérik a boltveze­tő tanácsát, melyik milyen, mi van benne, mi lesz jobb a 'kisfiúnak vagy kislánynak? Aztán úgy tizenegy felé csönd lesz. A kottákról be­szélgetünk. Komoly zenétől a könnyűig mondén van, meg a zeneiskolai anyagok. Elég jó az ellátás, akárcsak könyvből. Persze azért min­dig akad valami hiány. Az előbb-is keresték a Kirándu­lás az ÁBC-hegyre című, el­ső osztályosoknak kötelező olvasmányt. Azt a keveset, amit kapott, még szeptem­berben, egy nap alatt elvit­ték. Most nézek jobban körül. A polcokat nézegetem, föl a mennyezetig teli vannak. Az utca felőli sarokban a kis asztal, fölötte a falon mini­könyvek, mellette két párná­zott zsámoly. Jól esik az ülés rajta. — Aki egy kicsit ráér, né­hány percre letelepszik. Szót váltunk erről-arról. A könyvek hozzák a témát. Meg aztán szívesen beszél­getnek is az emberek. Én is. Mindenkit meghallgatok, meg Is tehetem, nincs nagy zsúfoltság. És az időt se sajnálom. Azt is megtudom, mi érdekli őket. Vannak olyan vevők, akik nem hatá­rozott céllal jönnek, vagy nem szeretnek keresgélni, azok igénylik is, hogy töb­bet foglalkozzak velük. Ér­dekes, színes munka ez, hi­szen minden ember más és más. A pultra pillantok. A szép nagy forgó földgömböt né- ! .■cm. Az egész világ rajta. ! Akárcsak a polcokon a I könyvekben. Vass Márta Mai tv-ajánlatunk: Veszély A címben jelzett veszélyt az ipar okozza, okozhatja a természetben, az emberi kör­nyezetben. Ismeretes, hogy az ipar fejlődésével együtt nő a környezeti ártalom is, a vizek, a levegő, a talaj szennyezése. Környeze­tünk védelméről éppen ezért világszerte törvények, szigo­rú rendelkezések gondoskod­nak. A Horizont Szerkesztő­ség filmsorozatában — ked­den este 18.35-kor — első­sorban a hazánkkal szomszé­dos országok környezetvédel­mi helyzetével ismerkedhet­nek meg a nézők. Hiszen a környező országokban szeny- nyezett, illetve a tisztaságát megőrző levegő, víz — ben­nünket, magyarokat is érint. Ez alkalommal az iparilag fejlett Csehszlová­kia környezetvédelmi tevé­kenységéről, gondjairól lá­tunk, hallunk tv-filmet. KÉP­ERNYŐ Különóra Talán a hét egyetlen nap­jának sincs olyan régi és ak­kora hagyománya, mint a szombatnak. Ez a Biblia megszentelt napja: az ünne­pé; de ugyancsak nevezetes a boszorkánymitológiában is. Szombat éjjel volt a fe­kete felhők hátán lovagló, s egy kietlen helyen gyüle­kező néha vészt jósló, máskor csintalan, de mindenképpen rossz szellemek ideje. Felvi­lágosodott korunkban ebből a misztikus varázsból vala­mit a tévé őrzött meg: a képernyőn is a szombat ké­sei órájában jön el a mű­vészfilmek — vagy egyéb kü­lönlegesnek számítók — ide­je. Addig csak ártatlan szó­rakozás folyik. S mivel ilyen élesen elválik a kettő, joggal vélheti a néző, hogy ami szórakozás, az nem művészi, s ami az utóbbi kategóriába tartozik, annak nem sok kö­ze van a szórakozáshoz. S ha még nem álmos, akkor is te­gyen le erről a szándékáról, hisz úgyis olyasmi követke­zik, ami nem mindenkinek szól. Időnként ez igaz is, mert voltak már olyan szombat éjek, amikor csak pálcikával tudta volna nyit­va tartani az ember a sze- - mét. De hány csodálatos fil­met láttunk, s megrázót is, mint ez a most szombati is, amelynek pont az a címe, hogy olyan, mint a többi szombat. De nézzük az egész esti műsorblokkot, hogy utána elbíráljuk, szükséges volt-e éppen ezzel az időbeosztással élni? Mint a többi szombat, ez is pont úgy kezdődött. Nyolc órakor öt percet Gusz­táv sziporkázott végig annyi ötlettel, hogy egyórás mű­sor is kitelne belőle. Majd átadta helyét a kopasz és ér­dekes Kojak felügyelőnek, hogy a hét végi krimiadag meglegyen. De még mindig csak 20 óra 55 percet mutat az óra, még mindig a szóra­koztatásra szánt időkeretben vagyunk, s mi is jöhetne más, mint zene, azaz Jack Parnell és bandája, a har­mincas—negyvenes évek big- bandzenéjét idézni. Velük sem merült még ki a tarta­lék, épp berepülhet és ké­nyelmesen befészkelheti ma­gát a Szólj, kis fecském, szólj ! című vidám tévéjáték. S csak amikor már az erős nyomás alatt összeroppant lakóházi kórus feltámadt hamvaiból és önkéntes örömmámorban újból dalolni kezdett, akkor... Akkor, úgy fél tizenegy kö­rül jutott szóhoz az élet, a maga egyáltalán nem el­andalító valóságával abból az angol filmből, amely az 1975-ös Prix Italián első dí­jat nyert. Mint film- és kor­dokumentum megdöbbentő volt. Egy család élete, kör­nyezete, egy mesterségesen felizgatott város vallási vil­longásával, annak keretében. S ez nem Írország, hanem Skócia, s a világ előtt alig ismert, hogy ott is dúl a pro­testánsok és katolikusok gyűlölködése és napirenden vannak az összetűzések és mint ilyenkor szokott lenni, a szenvedő áldozatok is. Mert amikor az embereket nem­csak az elvakultság, hanem a mértéktelen mennyiségű ital, s a nem kevesebb demagógia tüzeli, akkor ott már nincsen pardon. Még az ártatlan kis­gyerekeiknek sem. Egy ilyen ünnepi felvonulás — egy egész szombati nap élmé­nyeinek a hatására kezd tisztán látni a film hőse, egy lelkes protestáns fiatal fiú. S mond búcsút kétes szerve­zetének, az (Drámaiaknak. Ez a játékfilm egy család sorsán keresztül többet mon­dott el a vallási, de minden­fajta türelmetlenség termé­szetéről — szinte krimibe il­lő módon —, mint egy tucat előadás szóban. Ugyan miért nem lehetett Ko jakkal felcserélni? V. M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents