Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-25 / 21. szám
NÉPÚJSÁG 1978. január 25., szerda Nagy felelősségünk: az ifjúság Könyvtárosok tanácskozása Békéscsabán Nem elég csak nekünk jól dolgozni Röviden Irodalmi estek A Békés megyei Jókai Színház klubjában irodalmi estek megrendezését tervezik, ahol a színház művészei mutatkoznak be előadói estjeikkel. Az első irodalmi est január 26-án 19 óra 30 perckor lesz, ahol a „Himnusz minden időben” című műsort látja majd a közönség. Az előadó és a házigazda Kovács Lajos, a Békés megyei Jókai Színház művésze lesz. Vendégként közreműködik a „Hat szív” jazz-'trió. ♦ Ismeretterjesztők tanácskozása Január 25-én, szerdán délelőtt 9 órakor találkoznak Békéscsabán a TIT Értelmiségi Klubban a helyi szervezetek és csoportok titkárai és vezetői. A 43 helyi csoport és szervezet képviselői megbeszélik a VII. küldöttgyűlés határozataiból adódó feladatokat, majd értékelik a megyei ismeretterjesztői munkát és a továbbfejlesztés lehetőségeit is kutatják. ♦ Kiállítás az iskolában Hétfőn délelőtt nyitották meg Sallai Lajos pedagógusfestőművész kiállítását Me- zőberényben a Petőfi Sándor Gimnázium emeleti folyosóján. A kiállítót Dütsch Zsolt, az iskola igazgatója köszöntötte. A mezőberényi gimnáziumban egy évvel ezelőtt kezdték azt a kiállítássorozatot, melynek célja a megyében élő pedagógus-festőművészek munkáinak bemutatása. A következő kiállító Sülé István, a Békéscsabai 1. sz. Általános Iskola rajztanára lesz. ♦ Hangversenyek Szombaton, január 28-án 16 órától Békéscsabán a művelődési központ nagytermében ad hangversenyt a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar, a közművelődési vetélkedőben részt vevő szocialista brigádoknak és minden zeneszerető érdéklődő- nek. Január 29-én, vasárnap délután 4 órától a MÁV Klubkönyvtárban vezényli a békéscsabai szimfonikusokat Cser Miklós. Műsoron Csajkovszkij, Haydn és Beethoven művei szerepelnek. Jelentkeztek a veszett róka megtalálói Január 18-án Pusztaföldvár és Orosháza között egy férfi vasvillával ütött agyon egy rókát a közúton. Az állat teteme az úton maradt. Nem sokkal később két fiatalember a döglött állatot Trabant gépkocsival elvitte. A KÖJÁL és a rendőrség felhívása nyomán, mivel gyanú merült fel, hogy a róka veszett volt, a két férfi Orosházán jelentkezett a körzeti orvosnál. Az állat tetemének vizsgálata igazolta, hogy a róka valóban veszett volt. Így a két „szerencsés” megtaláló védőoltásokat kap. Az eset alapján a Békés megyei vadászati felügyelő Orosháza és Pusztaföldvár térségében elrendelte a rókák kilövését. A megyei művelődési központ nagytermében gyűltek össze tegnap délelőtt 9 órakor Békés megye főhivatású könyvtárosai, hogy meghallgassák Havasi Istvánná vezető szakfelügyelő tájékoztatóját arról a szakfelügyeleti vizsgálatról, mely negyven könyvtárban volt hivatott felderíteni a húsz év alatti olvasókkal kapcsolatos legkülönbözőbb kérdéseket. A megjelenteket Ambrus Zoltán, a megyei tanács csoportvezetője köszöntötte, közöttük Szeljak Györgyöt, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettesét, és dr. Csende Bélát, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetőjét. A hosszú időn át folytatott vizsgálódás sokoldalúan megvilágította könyvtáraink helyzetét, eredményeiket és gondjaikat is. Az előadó 1970 statisztikai adatait hasonlította össze 1976-tai, ezekből kétségtelen fejlődés tapasztalható. Van azonban a könyvtári munkának több területe, ahol a stagnálás, mi több, a visszaesés jellemző. Az adatok összehasonlításából kiderült például, hogy közel kétezerrel kevesebb a 15—19 éves körű beiratkozott fiatal olvasó, mint volt 1970-ben. Ebből sokféle következtetést lehet levonni, többek között azt is, hogy nem megfelelő az ifjúsági irodalom állomány- gyarapítása, a beszerzési költségek sem érik el a megkívánt mértéket, és a könyvtárak tartalmi tevékenységében is számos javítani vaA Fővárosi Bíróságon kedden megkezdődött a tárgyalás a Ferenc körúti postara hl ási ügyben. Az elsőrendű vádlott Jan Stratilek, 28 éves gépkocsi- vezető, csehszlovák állampolgár a vádirat szerint 1977. augusztus 26-án a Mártírok útjai ABC-áruház napi bevételét postára vivő alkalmazott kezéből kitépte a 157 ezer forintot tartalmazó táskát, majd elmenekült a nem sakkal korábban ellopott Skoda személy- gépkocsival. Hasonló módszert alkalmazott szeptember 5-én a Lenin körúton is, amikor — a 29 éves, büntetett előéletű Berki Kálmán segítségével — a Röppentyű utcai bisztró napi bevételét szállító alkalmazott kezéből ragadott ki táskát, amelyben 30 800 forint volt. A helyszínről ugyancsak lopott személygépkocsival távoztak. Jan Stratilek szeptember 15-én a Ferenc körúti 9. sz. postahivatalból — a postai dolgozókat és az ott tartózkodókat a mennyezetre leadott több pisztolylövéssel megfélemlítve — 130 300 forintot rabolt el. Ezután a helyszínről >a lopott személygépkocsival reá váraAz egészségügyi jelentő- szolgálat Békés megye valamennyi részéről influenzás megbetegedések halmozódását jelentette. A múlt héten 2 ezer 165 volt a megbetegedések száma. A járvány Békéscsabán a legerősebb. ló akad. örvendetes jelenség viszont, hogy a gyermekolvasók (14 éves korig) száma a legtöbb helyen határozottan növekszik, több községben — például ör- ménykútcn, Nagykamaráson és Sarkadon ugrásszerű a változás. A továbbiakban szólt az iskolák és a könyvtárak kapcsolatáról, együttműködéséről, az ajánlott és a kötelező irodalom beszerzéséről, a bővítés lehetőségeiről. Általában — a vizsgálat szerint — közművelődési könyvtárainkban még sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek, ha az iskolád oktató-nevelő munka segítésének eddigi eredményeit mérlegeljük. A részletes és igen jó tájékoztatóhoz többen hozzászóltak. Varga Zoltán, az orosházi városi-járási könyvtár igazgatója a rendszeres tanácskozásokat és a tapasztalatcsere-utazások szükségességét húzta alá, hangoztatva, hogy a más megyék könyvtáraival való összehasonlítás mindig erőteljes ösztönzője a továbblépésnek. Bejelentette, hogy könyvtáruk elkészítette Orosháza helytörténeti bibliográfiáját, mellyel a mozgalom fellendítését szeretnék elérni. A járás könyvtárainak megoldatlan raktározási gondjait is feltárta, sürgős intézkedést kérve. Balogh Ferenc a megyei könyvtár csoportvezetője bejelentette, hogy a szakfelügyelet értékelő tanulmányát megjelentetik, és eljuttatják valamennyi főhivatású kozó bűntársával, Berkivel elmenekült. Rajtuk kívül további kilenc kifogásolható életvitelű, többségükben büntetett előéletű magyar állampolgár került a vádlottak padjára. Valamennyien a rabolt pénzből való részesedés fejében különböző módokon A betegek elsősorban a 15 és 24 éves korosztályba tartoznak. Látogatási tilalmat a békéscsabai városi kórházon kívül más egészségügyi intézményben egyelőre nem rendelnek el. könyvtároshoz. Közölte még, hogy a megyei könyvtár 1978. évi tervében két tapasztalatcsere-alkalom szerepel, ezeken kívül helyes, ha a járások öntevékenyen szerveznek hasonló utakat, melyeik a szakmai továbbképzést is jól szolgálják. Varga Gábpmé, a megyei könyvtár osztályvezetője az olvasószolgálat gyermekek- ■ kel és fiatalokkal kapcsolatos tapasztalatait ismertette. Balogh György, a mezőkovácsházi járási-nagyközségi könyvtár igazgatója javasolta és kérte, hogy a járási könyvtárak vezetői is részt vehessenek a szakfelügyelet különböző vizsgálatainak szőkébb körű értékelésén, mert így véleményükkel, tapasztalataikkal hatásosabban hozzájárulhatnak a sziakfelügyeleti tevékenység sikeréhez. Hiányolta a könyvtárosok továbbképzésének számos formáját, a hasonló tanácskozásokat is, mint ez a mostani, ahol rengeteg jelentős megállapítás, közlés hangzott el. Tus- ják Györgyné, a szarvasi könyvtár vezetője arról beszélt, hogy az iskolákkal való kapcsolat alapkövetelmény kell, hogy legyen minden közművelődési könyvtárban. A tanácskozáson felszólalt még Szeljak György és dr. Csende Béla is, majd Ambrus Zoltán zárszavával ért véget a megye főhivatású könyvtárosainak ez évi első segítették Jan Stratileket és Berki Kálmánt abban, hogy a hatósági üldözés elől meneküljenek. így Pandella Gyula 38 éves és Pandella Gyulámé 36 éves, budapesti lakosok otthonukban rejtegették őket. Pallósi Ignác 22 éves, Széles Sándor 23 éves, Fodor Gyula 21 éves büntetett előéletű budapesti lakosok arra vállalkoztak, hogy orvosi segítséget szereznek a Ferenc körúti postarablás közben megsérült Berki Kálmánnak. Misik Tamás 23 éves, büntetett előéletű műtős, budapesti lakos jelentős anyagi ellenszolgáltatásért arra vállalkozott, hogy műtétet végez Berki Kálmánon. A bíróság előtt kell felelnie tetteiért Csíki Lajos 21 éves büntetett előéletű mátészalkai, Berki Gizella 26 éves .büntetett előéletű vásárosnamé- nyi és Gyömrei Irén 23 éves budapesti lakosoknak is. ehéz, rekonstrukciós évet zárt a gyulai harisnyagyár. Ennek ellenére a tervet túlteljesítették. A harisnyagyárak közötti versenyben pedig minden feltételnek eleget tettek. Nyereségük 170 millió forint körül lesz. A három műszakos gyárnak keményen kellett dolgoznia és nemcsak a megszokott módon: az új gépek nehéz feladat elé állították és állítják még ma is a dolgozó derékhadat. Nem köny- nyű az újat megismerni, különösen megszeretni. Viszont a jól végzett munka megteremtette — a központi intézkedésekkel együtt —, hogy az elmúlt évi átlagkereset meghaladhatta az évi 34 ezer forintot. Ez egy-egy dolgozónál havonta átlag 400 forint kereset többletet jelent. Soha nem volt még ilyen jelentős bérfejlesztés a gyár történetében. Az is igaz, hogy bérszínvonaluk aránytalanul elmarad az évek során más iparágakhoz 'képest. A gyulai harisnyagyár I. számú pártalapszervezetének beszámoló taggyűlésén hangzottak el ezek az adatok. Nem az elmúlt esztendő gazdasági eredményeinek értékelése szerepelt napirenden, hanem a pártalaipszer- vezet éves tevékenységét tették mérlegre az alapszervezethez tartozó kommunisták. És lehet-e az üzemben dolgozó bármely szervezetnek munkáját úgy értékelni, hogy azt a gazdasági tevékenységhez ne viszonyítanák, számos részterületét ne azon mérnék le? Nem, mert a problémák, a feladatok csakis albból a környezetből fakadhatnak, amelyben élnek. Ez a pártalap- szervezet pedig minden idegszálával együtt él a gyárral. Valaki egyszer megkérdezte tőlem, hogy rendjén való dolog-e az, hogy bármiről is beszélünk, mindig a termeléshez lyukadunk ki? Nem fogja ez alőbb-utóbb else- kélyesíteni, egysíkúvá tenni a pártmunkát? Ez azért jutott eszembe ezen a taggyűlésen, mert a harisnyagyári kommunistáknak ez a tanácskozása élő cáfolat volt erre, akárcsak a korábban lezajlott párt csoport ülések is. Nem véletlen, hogy életünk központi kérdése, a feladatok feladata: hogyan és milyen eredményességgel dolgozunk, és azzal, amit csinálunk a szükségletek milyen szintjét, milyen színvonalon elégítjük ki. Csak a saját részfeladatuknál tovább nem látók lehetnek érzéketlenek a termelés gondjaira, a ma forradalmi folyamatának kulcskérdésére. Ezek értik meg nehezen, hogy mindent ennek kell alárendelni, hogy mindent úgy kell végezni, hogy az a korszerűbb, a gazdaságosabb termelést szolgálja: a kultúra éppen úgy, mint az oktatás, vagy akár a tömegsport. A szocializmus egyetemes jövőjét szolgáljuk ezzel. A vezetőség beszámolója a pártcsoportok munkájára, véleményeire épült. Nem a vezetőségben, hanem a pártcsoport üléseken fogalmazódott meg a követelmény önmagukkal szemben : „nem elég csak nekünk jól dolgozni: az is feladatunk, hogy környezetünk is jól dolgozzon!” S ne gondoljon senki arra, hogy ez csak a norma teljesítését, vagy túlteljesítését jelenti náluk. Maga a vezetőség beszámolója, de az azt követő vita is egyértelművé tette az alapszervezet mindennapi életét nem ismerő előtt is, hogy ebbe tartozónak értik a munkabrigádok szervezettségét, életét, a kultúrálódást, a tartalmasabb életet, a KISZ és más tömegszervezetek tevékenységét, a politikai oktatást. az előző taggyűlések egyikén élénk vitát kiváltó üzemi demokrácia érvényesülését. De legelsősorban is a kommunista példamutatást, amely döntőbb érv a legszebb szavaknál. Többen hangsúlyozták, mert nyilván úgy érezték a vezetőség beszámolójából, hogy nem kapott kellő hangsúlyt — már pedig ők igen fontosnak tartják — a pártcsoportok és a vezetőség zavartalanul jó munkakapcsolatát. A pártcsoport nemcsak tájékoztatja az alapszervezetek vezetőségét az ülésükön elhangzottakról, hanem az információnak ezzel ellentétes áramlását is rendszeres gyakorlattá tették. Ezen a taggyűlésen is számon kérték a jelenlevő pártvezetőség titkárától a még válasz nélkül maradt kérdéseket. Ez az élő kapcsolat a „fent és a lent” között, a mindennapok gondjaira való gyors reagálás tette lehetővé az alapszervezet mozgékonyságát, a környezetére gyakorolt mozgósító hatást. Eredménye nemcsak a kommunista szombatokon mérhető le, hanem az év során a termelésben történt gyakori átállás, átszervezés nagyobb gondok nélkül történt lebonyolításán is. Nem rendkívüli aktivitással rendelkező pártalapszer- vezet ez. Olyan mint a többi. Itt is előfordul, hogy egy- egy taggyűlés napirendjén levő téma nem vált ki vitát. Most sem elégedtek meg a tény megállapításával, keresték az ókát. Az a vélemény alakult ki, hogy a hullámzó érdeklődés és vitakedv oka elsősorban a napirendek megválasztásában és ezek előterjesztésében van. A készen tálalt megoldások nem ingerelnek senkit a véleménynyilvánításra. Elmondották, hogy a jövőben jobban figyeljen a vezetőség a mindenkit érdeklő és érintő 'kérdésekre, többet törődjön a napi problémákkal. Mert vannak úgynevezett „kis. ügyek”, de ha ez már többeket érint, akkor az nem „kis ügy” többé. Mert nemcsak a téma súlya határozza meg a problémák milyenségét, hanem az érintettek és az érdeklődök köre is. Ebben az alapszervezetben is számos megoldásra váró problémát lehet találni. Itt sem minden napsütötte: árnyék is van. A politikai oktatásra viszonylag rendszeresen eljárnak, de a felkészüléssel már vannak bajok. Aztán, a nem rendszeres ’ pártmegbízatásoknak pontosabban és hatékonyabban tesznek eleget, mint a 'yamatos feladatot jelentőknek. Érdemes lerme erről is véleményt cserélni, ha nem is taggyűlésen, de a pártcsoport-értekezletek egyikén. Elhangzott az is, hogy a KISZ-alapszervezet gerincét alkotó idősebbek kiöregedtek a KISZ-ből s most gond a színvonalas vezetés biztosítása, amely képes lenne megfelelően mozgósítaná a fiatalokat. Igaz, ami igaz, summázták a végeredményt: a KISZ-taggá nevelés kiesett a figyelem teréből. O tagság által elfogadott beszámoló mérlege pozitív, hiszen eredményes esztendőről adhatott számot a pártvezetőség, amely bírja a tagság bizalmát: egy irányba húznak — ahogy mondani szokás. A sikereken való megpihenés szándékának nyomai se látszottak. Az elfogadott cselekvési program komoly feladatokat tartalmaz. Végrehajtásához az alapszervezet párttagságának egységes akarására, cselekvésére lesz ismét szükség. Érezhető volt a taggyűlésen az eltökéltség, amely nem a szépen hangzó szavakban, hanem a gondok, a feladatok személyes problémává fogadásában fejlődött ki. megbeszélése. (s. c.) Megkezdődött a Ferenc körúti postarablási ügy bírósági tárgyalása Megkezdődött a Ferenc körúti postarablók' bűnpere. Képünkön a vádlottak padján jobbról Jan Stratilek I. rendű vádlott, mellette rabrubában Berki Kálmán II. rendű vádlott (Képtávírónkon érkezett) Nőtt az influenzás megbetegedések száma Enyedi G. Sándor