Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 19. szám
1978. január 22., vasárnap ICHUUkflTd Pi hével bélelt betonfalak „Van olyan lérj, aki nem tűri a kozmetikázott feleséget!” Egy régebbi szaktanácsadás hatását értékelik a kismamák Fotó: Gál Edit Negyedszázad fordulóján Mindig azt keressük, hogyan lehetne jobban... Gyakran hallottam szomszédasszonyok, ismerősök panaszát: csodálatos lehetőség a gyermekgondozási segély, mégis hiányérzetük van, idegesek a családban, szükségük lenne társaságra, kikapcsolódásra. A csöpp gyerekek tengernyi munkát adnak a lelkiismeretes mamának, néhányan az otthon töltött napokban többet dolgoznak talán, mint azt munkaidejükben tették. Szívesen, szeretettel végzik a maguk vállalta kötelességet, de mennyivel könnyebb lenne a főzés, a pelenkamosás, s a többi mind, ha rövid szabad idejükben szórakozhatnának, kötetlenül tanulhatnának, vagy egyszerűen csak társaik között engednék szabadjára a szót. Szerdán délután három óra van. Ilyenkor lekerül a kötény a kismamákról, hogy sétálni vigyék a gyerekeket. A félelmetes gyorsasággal épülő, fiatal békéscsabai lakótelep házai között cuppogó sárban, teherautók, személygépkocsik kipufogógázától rossz szagú levegőben, lovaskocsik látható nyomait kerülgetve vezénylik gyermekeiket a mamák. Levegőznek. Néhányan nagyra kanyarítják a sétálóterep távolságát, s a KISZ-tábor felé irányítják lépteiket. Kismamaklub-fog- lalkozásra mennek. Ilyenkor a gyerekeknek a KISZ-iskola ad otthont arra az időre, míg anyukáik a klubban találkoznak. Övó- néni játszik velük, szórakoztatja őket. Belépésünkkor senki sem sír, az egyik csapat kockával, a másik autóval bíbelődik. „Előképző ez itt a bölcsődére” — mondja Ildi óvónéni. „Eleinte némelyik picit pityergett, de most már megbékéltek egymással, jól érzik magukat nálunk, ma éppen 11-en vannak, másfél évestől a hatévesig.” A kismamák TIT-előadást hallgatnak elmélyülten, Görögországról mesél Kocsis Pál tanár. Diaképekkel idézi az Akropolist, az azúrkék 41. Barna és Ferenc nevettek volna rajta, megjelenése önmagában olyannyira komikus volt, de nem mertek nevetni, mert maguk is hatása alá kerültek Gitta vállalkozásának, mely egyelőre ugyan csak az eddig boldognak vélt vőlegény érthetetlen összeroppanását eredményezte. De Gitta annál bátrabbnak, komolyabbnak, sőt fenségesebbnek látszott, minél egyértelműbb volt, hogy Tibor, ez a tudós és komoly ifjú most összezuhanva az ő vállára borult, elismerve ezzel ebben a pillanatban a női, félig-meddig anyai gondoskodás-beavatkozás kizárólagos jogát és esélyét is. De többet egyelőre nem tudtak. Csak azt, hogy Tibor sír. Akárhogyan vegyük is, ez kétségtelennek látszott. Sír. Vagyis pontosabban : zokog. Legfeljebb sejtések keletkeztek ‘ bennük; abból a puszta tényből fakadó sejtések, hogy a vőlegény az eljegyzés napján az anyósa vállára borulva zokog. Klári és fiai is felfigyeltek végre az általános meg- dermedésre. Mind a hárman nagyon mulatságosnak találták, bár , csak a két ifjú haramia fakadt harsány röhögésre. Klári is szívesen kacagott volna; ezt a nyurga- gyermeket — Tibort — már önmagában is mulatságos jelenségnek találta, de így, sírva, még sokkal mulatságosabbnak. Mégis igyekezett fegyelmezni magát; megérezte a helyzet mások számára bizonyára szörnyű voltát. Mari csak ült tovább a görög tengert, a narancsligetekkel borított csodálatos szépségű tájat. „Igaz, hogy a tévében is ezerszámra látni hasonlót, de ez az ember ott járt!” — mondja az egyik fiatalasszony. „Én már a klub alakulásánál, december 7-én is itt voltam a társaimmal. Nagyon szeretünk ide járni, de akinek két gyereke van, annak bizony nehéz, főként ha csak néhány hónapos a kisebbik. Azért persze elhoztam én egy-két szomszédomat, aztán azok is ittragadtak. Igaz, hogy minden lépcsőházban olvashatjuk a programot, de nem elég, ha tudnak róla az asszonyok. Az egyik ismerősöm hitetlenkedve kérdezte tőlem: „te elmentél, tényleg elmentél a kismamaklub- ba?” Néhányan kinevetik a születő klubot, vagy a férjüktől tartanak, de a legtöbben egyszerűen „csak” visszahúzódnak. Pedig ha egyszer-kétszer eljönnének, mindjárt más lenne a véleményük! Mi magunk beszélgetünk arról, mit szeretnénk hallani, jogi vagy orvosi, netán kozmetikai tanácsot, esetleg politikáról, filmről, helyén. Nem érzett olyasmit, hogy neki most okvetlenül cselekednie kell. Mert mit is tehetne? Menjen ő is oda és Gittával együtt, vagy Gitta helyett vigasztalja, babusgassa a fiát? ö még annyit sem tudott a dologról, mint Gitta, mert ő nem hallotta a Tibor suttogását, hogy „csókolóztak”. Valamit a jelekből neki is sejtenie kellett. De a házasság összeomlásának a veszélye korántsem rendítette meg. Ha a fia így akarta, beletörődött, de ha meggondolja, annál jobb, amilyenek a benyomásai eddig a lányról és a családjáról. A lélek sebei? Begyógyulnak, ő maga nem tartotta a fiát daliának, de ismerve szívósságát a tanulásban, célratörését a munkában, s eleve beletörődve abba, hogy a magánéletben kissé esetlen és kiszolgáltatott marad, felkészült az esetleges csalódások elviselésére. Lajos bácsi szerette volna Katit megfaggatni egy kicsit, ott ült ugyan a lába alatt, de Mari mama a közelükben volt, éppen őelőtte nem lehetett. Otthagyta hát a tűzhelyet, ugyanis kiham- vadt már a vízzel leöntött színházról vitatkozzunk ? Jobb itt együtt lenni, mint trécselni a lépcsőházak huzatos kapujában.” Karácsony előtt meghívták a családokat a klubba. A mamák mellett a szőnyegen hancúroztak a gyerekek. Apuka csak egyetlenegy jött el a „családi klubba.” * Békéscsabán a Lencsési úti lakótelepen klubházat csinál a megyei művelődési központ néhány fiatal munkatársa. Disco-programmal várják a fiatalokat, alkalmi moziban vetítenek mindenkinek, s a kismamáknak klubot szerveztek. Biztos, hogy nem a legalkalmasabb helyen (más nincs), nem kifogástalan a terem és a felszerelés sem, de legalább van klubház. Egyelőre az a legnagyobb gond, hogy a több ezer lakost számláló telepnek nem nagyon kell a lehetőség. Közömbösség, bátortalanság, vagy tájékozatlanság az oka a foglalkozások gyér látogatottságának, ki tudja? Bede Zsóka parázs, s óvatosan a part felé húzódott, hátha közelebb férkőzhetne legalább Lacihoz, akit az előbb úszni látott, s kicsalogathatná, megkérdezhetne tőle valamit. A jelek valahogy azt mutatják, nem lehetetlen, hogy éppen ő sejt vagy talán tud is egyet-mást a feltételezett történtekről. De hiába téblábolt a parton, felfedezni is alig tudta Lacit, aki bent úszkált valahol a Duna közepén. Elindult hát, még mindig tétován, a tollaslabdázók megkerülésével Gitta és Tibor felé. Mert Barna és Ferenc, jobb híján, s mert úgyse tudtak alkalmasabbat kitalálni, végül is folytatták a tollaslabdát; gondolták, ráérnek mindent megtudni, ha már az asszonyok valami módon mindent elintéztek. — Egészen jól megy! — szólt oda elismerő hangon Lajos bácsi. Nem udvariasságból, valóban úgy érezte, hogy megérdemlik a dicséretet. — Nem szállsz be? — kérdezte Barna, de csak illemből. — Nem akarom egyikő- töktől sem elvenni. AZ OROSHÁZI Petőfi Sándor nevét viselő művelődési központ megalakulásának negyedszázados jubileumát ünnepli ebben az esztendőben. Az ilyen alkalom egyben mindig számbavétel, az elemzés, a felmérés és a tapasztalatok összegezésének is az időszaka. Alkalom ez arra is, hogy felmérjük a megtett utat, felidézzük ennek az időszaknak a leglényegesebb állomásait. Amikor azonban a huszonöt év eseményeit idézzük fel, föltétlenül gondolnunk kell az előzményekre is, azokra a haladó hagyományokra, amelyek ebben a „legnagyobb magyar faluban” már korábban is megteremtődtek, amelyeket ápoltak, amelyek közül sok mindent átmentettek. A változások követelményei szerint az évek során új hagyományokat is kialakítottak, s ma a Petőfi, Művelődési Központról bizton mondhatjuk, hogy a város művelődésének centruma, hiszen érezni kisugárzó hatását. Az igazgatói irodában, ahol Feldmann ■ Józseffel, a művelődési központ igazgatójával beszélgetünk, kellemes meleg van. A hosszú tanácskozóasztalon munkanaplók sokasága, egy esztendő, az 1977-es év írásos bizonyítékai. Mielőtt irattárba kerülnének az elvégzett munka örömének tudatával, jóleső érzés azokat újra áttekinteni. Hétfő van, s bizony az idő sürget e beszélgetésre, mert ez a nap itt a házban a szokásos munkaértekezletek napja. Ez a ma életritmusa. De mielőtt a munkatanácskozásra sor kerülne, megpróbáljuk felidézni a múltat, számba venni a huszonöt esztendő leglényegesebb állomásait. — HIVATALOSAN 1953. január 1-én kezdett működni a Petőfi Kultúrház — kezdi az emlékezés fonalát gombolyítani Feldmann József. Petőfi nevét két ok miatt is választották névadóként. Egyrészt a költő iránti tisztelet, másrészt hírre tett szert a Petőfi-dalárda, — Van a csomagtartómban pingpongütő... — talált megoldást Ferenc — a múltkor vittük valahova, ben- nemaradt... azt hiszem, azzal is lehet... játszhatunk párost. Guszti felé intett, de nem jutott eszébe a neve. — Ha neked is volna kedved. Nem érzett ellenállást, így rögtön el is szaladt a kocsihoz az ütőkért. A kezdeményezés, a tevékenység, az ütők, az új játékosok bevonása bizonyos megnyugvással töltötte el. Ferencnek semmi kedve nem volt a fiataloknak valami szerelmi bonyodalmaiba, veszekedésébe beavatkozni. Törjék csak a fejüket az asszonyok. Különösen a saját fia kétségtelen gyámoltalansága idegesítette. Bár némileg az is, hogy látta, egyelőre csak Gitta avatkozott bele a dokkba, Mari kihúzza magát. Hát ha ő olyan kényelmes, akkor én minek nyugtalankodjam... Beállt Guszti és Lajos, így egyelőre a páros mérkőzés szabályainak a kidolgozásá- ba-megvitatásába merültek. — Szegény Tiborkám — vigasztalta Gitta a fiút —, nem valamilyen hülyéske- dést értettél félre? Ez a Kati olyan éretlenül tud néha viselkedni. Hiszen többek között éppen azért örültem meg annyira neked, mert azt reméltem, hogy te majd okosan, ügyesen kihozod belőle a valójában benne szunnyadó jó vonásokat... hiszen olyan jóindulatú különben... és téged nagyon szeret. (Folytatjuk) amely ettől kezdve itt működött és ezzel a névhagyományt is folytattuk. Feldmann József 1959 szeptemberétől igazgatója a háznak. A kapcsolatok azonban a kezdetekre nyúlnak vissza, hiszen őmaga az énekkar vezetője volt, s így munkatárs is. így jó ismerője az eltelt időszak egészének és ezért a működést ily módon korszakolja: — Kezdjük az indulással. Az első igazgató Dimák B. Ferenc volt, akinek vezetésével 1959. szeptemberéig tevékenykedtek igen eredményesen. Az első munkatársak közül Urbán Rózsi táncoktató még ma is itt tevékenykedik, de említenünk kell a nemrég nyugállományba vonult Zsoldos Im- réné táncoktató nevét, Tu- róczi Mária a gazdasági vezető, Zana János a művészeti előadó volt. És sorolnunk kell még a csoportvezetők nevét: Révész Pál a színjátszócsoportot, Murka Ignác és Nagy József a népizenekart, Kerti Károly és Rajki József a képzőművészeti szakkört irányította. De itt tevékenykedett az indulásnál Hering József, Schiller Jenő, Szabó Ferencné, Balogh Mi- hályné, Feldmann Józsefné. Hát így kezdődött. — Ha korszakolni akar- nók, akkor három egységet említhetünk meg. Az első, amely a régi épületben folyó tevékenységet fémjelezte, s zárul az 1965-ös sajnálatos tűzvésszel. Ekkor elpusztult az épület, s így a munkát sokkal nehezebb körülmények között folytattuk öt éven át, ez a második korszak, míg a harmadik 1970- ben, az új épület átadásával indult és tart napjainkban is. AZ ELSŐ KORSZAKRA leginkább a nagy létszámú öntevékeny művészeti csoportok voltak a jellemzőek. De nemcsak itt a kultúrház- ban, hanem az üzemeknek, intézményeknek is megvolt a maguk művészeti csoportja. Igen erős volt ebben az időben a színjátszómozgalom. Híres volt a gimnázium színjátszó csoportja, amelyet Révész Pál, illetve Tóth Lajos vezetett. De az ő vezetésükkel tevékenykedett a ház színjátszó együttese is. Gyakran mondják erre az időszakra, hogy „csasztuska- idök”. Mi nem osztjuk ezt a véleményt, bár nem azt I mondom, hogy nem tanultunk csasztuskát, de Orosházán nem ez volt a jellemző. Igen sok műkedvelő színházi előadást tartottunk, sőt az amatőr művészeti csoportok fesztiváljai sem voltak ritkák, s igen nagyszámú kö- ' zönség előtt történt mindez. Persze emellett a Békés me- ; gyei Jókai Színház is ven- ! dégszerepelt rendszeresen. I Megemlíthetem még a városi tanács híres énekkarát és karnagyát, Szokolay Bálintot, nemkülönben a postások énekkarát, sőt még a Dózsa Termelőszövetkezetnek is volt önálló énekkara. Az itteni énekkari munkában eredményesen működött közre Macher Lajos, a szimfonikus zenekar karnagyaként kiváló munkát végzett Sass Árpád. Az 1964—1970 közötti időszakra vegyes érzelmekkel emlékezünk vissza. Szomorúság, bizakodás és most már a büszkeség is eltölt. Büszkeség, mert igen mostoha körülmények között dolgoztunk, de az első Kiváló Mű- : velődési Otthon cím elnyeré- I se ennek az időnek a munkáját jelenti. A régi 48-as Kör épületében rendezkedtünk be a tűzeset után. Az ott levő lehetőségekkel nem elégedtünk meg, így aztán volt olyan idő is, amikor tizenhárom helyen béreltünk termet, hogy foglalkozásain- : kát meg tudjuk tartani. Természetes, hogy mindez igen sok energiát igényelt, hiszen egyeztetni kellett a programokat más intézmények, iskolák munkájával. A régi Alföld Szálló nagytermében tartottuk meg például a színházi előadásokat, mert arról sem akartunk lemondani, pedig ott még öltöző sem volt. így nyaranta a színészek a Kossuth-szobor mögötti bokros parkot használták öltözőnek. Ilyen körülmények között tevékenykedtünk, s ezért vagyunk büszkék. 1970. NOVEMBER 7-ÉN avattuk fel az új, a mostani művelődési központot. Nevezetes esemény ez Orosháza történetében. Persze az átadást követően sem ment minden simán, hiszen idő kellett, amíg sínre állhattunk. Csupán egy ilyen zavaró körülményt idézek: az avatás estjén érkezett meg a bútorszállítmány egy része. De nekünk is meg kellett szokni, meg kellett ismerni az épületet és ebben az új, változatos tartalmú művelődési lehetőséget kellett biztosítani. Igen nagy volt az érdeklődés munkánk iránt. Elegendő volt egy-két plakátot elhelyezni az ajtóra és máris jött a közönség. Birtokba vették az orosháziak a házat. A művelődési központban most többségben a kiscsoportos foglalkozások kapnak helyet, hiszen 45 ilyen csoportunk van. A színházi előadások (évente 30—35), koncertek, kiállítások, irodalmi estek, táncversenyek teszik teljesebbé munkánkat. Jelentős dolog, hogy jó néhány nagyüzem, termelőszövetkezet úgymond „beszokott” az épületbe, rendszeresen itt tartják meg rendezvényeiket. Igen fontosnak tartjuk a munkás művelődési napokat (üveggyár, AKG, NKF), vagy a tsz-szövetség szakmai továbbképző tanfolyamait. A 25 éves munka 'tapasztalatait, azok tanulságait a ma népművelője számára így fogalmazta meg Feld- mann József: — Sokszor elgondolkoztam már azon, és bosszankodtam is olyankor, amikor kétségbe vonták a művelődési házak létjogosultságát. Töprengtem azon, hogy miként tudnánk szilárdítani tevékenységünket. Mert való igaz, hogy vannak elhanyagolt művelődési házak, vannak olyan népművelők is, akik talán nem is valók erre a pályára. Az ilyenek gondot okoznak. Szeretném hangsúlyozni, hogy egyre több azoknak a népművelőknek a száma, akik hivatástudattal, állandó gyötrődéssel, újabb módszerek bevezetésével többet akarnak adni. Véleményem szerint nagyon fontos a belső szervezettség. Bármennyire is furcsán hangzik, de erre nagy szükség van, bár nem a függetlenített létszám a nagy, hanem a társadalmi aktívának kell annak lenni. Az öntevékeny társadalmi munkának van igen nagy szerepe. Ezért olyan szervezettséget kell az intézményen belül kialakítani, amely jól működővé teszi ezt a „masinát”. Másrészt nagyon sok csalódás is éri az embert, de ezt el kell tudni viselni, okulni kell a hibákból és új erővel mindig kezdeni. OLYAN VAGYOK és munkatársaim is, hogy mindig keressük ezt az újat, hogyan lehetne jobban csinálni. Mert ma a népművelőnek sakkal több tudásra van szüksége, mert sokrétűbb lett ez a munka. Ott kell lennünk a város minden megmozdulásán, jó kapcsolatokra van szükség a társ- intézményekkel. Közösen kell az eredményekért tennünk. Kitűnő munkatársaim vannak és úgy érzem, hogy velük megbirkózunk ezekkel a nehézségekkel. — fb —