Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-21 / 18. szám

1978. január 21., szombat NÉPÚJSÁG Minden cikke esemény volt Harmincöt éve halt meg Bálint György író, újságíró, kritikus, műfordító volt egyszemélyben. Kétkötetes cikk-, tanulmány- és kritikagyűjteménye, „A Toronyőr visszapillant” is igazolja, hogy joggal nevezték a publicisztika költőjének. Tanulmányait bátor humaniz­mus jellemzi, nemcsak problémafelvető bátorságuk, kulturáltságuk, humanista szenvedélyük miatt, irodalmi rangú alkotásokká teszi őket az élmény szerűség, a gon­dolati igényesség, a megformálás tömörsége és a nyelvi tisztaság, pontosság is. Bálint Györgyre jellemző mindez, aki fiatalon, 37 éves korában lett a fasizmus áldozata. Harmincöt évvel ezelőtt, 1943. január 21-én — a doni katasztrófa hónapjában — halt hősi halált Ukrajnában, ahová munkaszolgálatosként hurcolták. csak a párttagok olvashat­ták. Ez persze nem volt ele­gendő, a párt mindig igye­kezett arra, hogy tömegeket befolyásoljon. A második vi­lágháború első szakaszában, de kitörése előtt is, egyes szociáldemokrata, liberális, mérsékelten jobboldali la­pok, melyeknél kommunis­ták, vagy rokonszenvezők dolgoztak, közöltek olyan cikkeket, melyeket a párt sugall! így például a nacio­nalista, de németellenes Ma­gyar Nemzet, a liberális Új­ság, a Pesti Napló, az Esti Kurír, a hétfőnként megjele­nő Független Magyarország, a kommunista irányítás alá vett parasztújság, a Szabad Szó számos értékes cikket, irodalmi anyagot, tudósítást közölt, melyek a független­ségi mozgalom szellemében fogantak. Ebben a vonatko­zásban a párt nagyon tá­maszkodott Bálint György­re. — Kérem, beszéljen er­ről bővebben. — Minkásságának legfon­tosabb jellemzője, hogy írá­sait teljes egészében a fa* sisztaellenes nemzeti össze­fogás szolgálatába állította. 1936 január végén jelent meg Vértes György szerkesz­tésében a Gondolat című fo­lyóirat, amely az első, ki­mondottan népfront jellegű kommunista folyóirat volt. Ennek első számában Bálint György írta „Az Író és a béke ügye” című cikket, amely nagy hatással volt az értelmiségre. Mai szemmel nézve is nagyon jelentős írás. Bálint cikkeinek nagy részét a liberális polgári új­ságba, a Pesti Naplóba írta. A műfajok széles skáláján hirdette a párt politikáját. Halálának évforduló­ján Máté György Ró­zsa Ferenc- díjas újság­író, a Nép- szabadság munkatár­sa, az egy­kori harcos­társ vall ró­la. — Ennyi idő távlatából fel tudná-e idézni szemé­lyes találkozásukat? — Sajnos, igen. Emlékeze­tes körülmények között tör­tént ugyanis. Én abban az időben illegálisan éltem. Na­gyon jól ismertem őt, bár ismeretségünk nem volt szo­ros. Személyesen a börtön­ben találkoztunk először, írásai miatt fogták perbe és ítélték el. A Margit-körúti fegyházba került, abba a zárkába, amelyben a kom­munista börtönkollektíva ve­zetői voltak. Mindenki na­gyon szerette. Kétszer, vajjy háromszor alkalmam volt a börtönudvaron mellette sé­tálni, és rövidebb ideig be­szélgetni tudtunk. Érdekelt hogyléte, egészségi állapota. Igen gyenge fizikumú ember volt és a börtön is nagyon megviselte. — Hogyan került kap­csolatba Bálint György a kommunista mozgalom­mal? — A párt agitációs és pro­pagandamunkája nagyon szé­les körű volt abban az idő­ben. Közismert, hogy lapjai is illegálisak voltak, csak na­gyon szűk körben terjedhet­tek. A Szabad Nép eleinte például úgy jelent meg, hogy Költő, műfordító, kritikus, publicista volt és színestollú riporter is! Irodalmi mun­kásságáról nem akarok itt bővebben szólni, hiszen ma már ennek kopnoly irodalma van. — Mégis, mi volt a leg­kedveltebb műfaja? — A politikai szatíra. Gondolatai, hasonlatai kese­rűen ábrázolták a Horthy- korszak embertelenségét és szervezték az embereket a háborúellenes mozgalomba. Szinte minden egyes írása esemény volt abban az idő­ben. Elég termékeny volt, 2—3 cikket is írt hetente a Pesti Naplóba. A Pesti Nap­ló irányzatától eltértek ugyan írásai, de annyira vonzóak voltak, hogy reklámot csi­náltak a lapnak. Cikk-, illet­ve glosszasorozata nyomán emelkedett a példányszám, ennek pedig örült a tőkés tu­lajdonos. — Visszatérve találko­zásukra, illetve a börtön­ben töltött időszakra, a párt nyilván igyekezett mindent elkövetni kiszaba­dításáért. — Igen, mindent megtett. Sikerült is kiszabadulnia. Bár ne sikerült volna! Kiszaba­dulása után tudniillik, azon­nal behívták különleges munkaszolgálatra. Életének további alakulása már so­kak előtt ismert. Nagyon sú­lyos veszteség az ő halála és ezt nagyon jól tudták azok, akik elhatározták, hogy el­pusztítják. Ha életben ma­rad, nagyon sokat tudott vol­na tenni a magyar irodalom és újságírás kibontakozásá­ért. Fábián István Szabad kígyós várja a fiatalokat A pályaválasztás minden ember életében felelősségtel­jes döntést kíván. Az útke­resésben több fiatal jut zsákutcába, csalódottá, befe­le fordulttá válik. A pálya- választás emberközpontú. A szülőknek, felnőtteknek kell olyan kapcsolatot kialakíta­ni tanácsadással, ésszerű irányítással, ami megala­pozza a fiatal valamelyik szakma iránti vonzódását, majd döntését. A felelősségteljes döntés­hez szeretnénk tájékoztatást adni iskolánkról, a Szabad- kígyósi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmun­kásképző Intézetben folyó képzésről, hogy minél több fiatal válassza életpályának a konzervgyártó-, sütő-vagy kertészszakmát. 1970-ben iskolánkban megszűnt a mezőgazdasági technikum. Megyei igény alapján sütő-, konzervgyár- tó- és kertészszakmákban if­júsági és üzemi dolgozók szakmunkásképzését végez­zük. Sütőiparunk gyorsabb ütemű fejlődéséhez jól kép­zett, szakmáját szerető szakmunkásokra van szük­ség. Az ipar szakmunkás- ellátottsága 1970-ben nem volt kielégítő. Ezért is vető­dött fel megyénkben a sü­tőipari szakmunkásképzés szükségessége. Az elmúlt 7 év alatt iskolánkból 150 fiatal szakmunkás került át a békéscsabai, orosházi, gyulai és gyomai sütőipari vállalatolt állományába. A végzettek jól beilleszkedtek a vállalat munkáskollektí­vájába, keresetük megha­ladja a 3000 forintot. Sütő­szakmába 1978/79. tanévre 30 fiú és leány jelentkezését várjuk. A vállalatok megál­lapodást kötnek a tanulók­kal, és biztosítják a végzet­tek részére a szakmunkás munkakörben való foglal­koztatást. A Békés megyei élelmi- szertartósító-ipar az utóbbi 15 esztendő alatt jelentős eredményt ért el. A tovább­fejlődés megkívánja a „konzervgyártó” szakmun­kás-utánpótlás számbeli nö­velését. A korszerű techno­lógia alkalmazása jól kép­zett, szakmájukat szerető szakemberek nélkül nem oldható meg. Társadalmi és gazdasági igény a konzerv­40. ( — Miért nem válaszolsz, ha kérdeznek ? ! Gitta felemelte a fejét, rá­bámult. Szemben, a kapun éppen jött be a két fiú, nem együtt, csak egymás után. Kati hosszan kinyújtott kéz­zel rájuk mutatott. A két asszony odanézett, s elég különösnek találták a fiúk bevonulását. Annál in­kább, mert amint beléptek, nem is tudtak merre indul­ni. Laci ugyan még egy kis tétovázás után odavitte a kannákat a ház sarkához és letette. De Tibor csak meg­állt a kapuban, mint aki még vár valakit, aki jön jön utána. Még hátra is né­zett, de nem jött senki. Mari mama rosszat,sejtett, gondolkozott; a kannákkal mintha Kati ment volna el... és ez a piros trikós, vagyis meztelen fiú jött visz- sza ... Tibort ő később küld­te a lány után, vagyis nem ő küldte, hanem Gitta ... va­jon mért küldte Gitta... ta­lán valami szükségét érezte, hogy utánaküldje? Persze ő ismeri a saját lányát... De hogy került oda ez a másik? S éppen őnála vannak a kannák... Gitta felállt, odament Ka­tihoz, felemelte a fejét, be­lenézett a szemébe. De Kati olyan kifejezéstelen tekin­tettel bámult rá vissza, hogy nem volt képes belelátni a leikébe, mint ahogy elkép­zelte. De ettől még sokkal sértődöttebb lett anyai mi­voltában. — összevesztetek? Mit bá­mulsz, mint a hülye? Mari mozdult volna, hogy enyhítse anya és lánya konf­liktusát. Valami olyan volt a szájában, hogy a fiatalokkal megesik, egyik pillanatban Molnár Zoltán: ELJEGYZÉS összevesznek, a másikban ki­békülnek; rájuk kell hagy­ni, az ő dolguk, intézzék el egymás közt. De akaratla­nul is vissza kellett pillan­tania Tiborra, s az olyan szerencsétlenül állt ott a ka­puban, hogy az még az ő már jól megedzett anyai szivének is sok volt. Ez a látvány belefojtotta az anyát és lányát egymással békíte- ni szándékozó bölcs szava­kat. Gitta is dühösen a kapu felé nézett, hogy hát az a másik mamlasz mit áll ott? Kimászott az ebédlőgödörből, megállt egy pillanatra. Oda mozdult tulajdonképpen Ti­borhoz, de azután más jutott az eszébe. Az ám, ez a piros trikós huligán, akit Klári 'ho­zott ide, Klári oki éppen a parti alacsony vízben han- cúrozott a kölykeivel, mint egy mintaanya. Legszíve­sebben az ő torkát kapta volna el. Vagy mégis inkább a fiúét, akit sanda szándék­kal idehozott? Laci, igen, Lalci már éppen lusta kar­mozdulatokkal úszott befe­lé a Dunába... Csak va- jorf úgy úszik-e, mint aki valaminek a következmé­nyeitől menekül, vagy csak úgy úszik, mint akinek sem­mihez nincsen semmi köze? A két férfi, Barna és Fe­renc még mindig tollas­labdáztak; a két kövér pojá­ca, őket persze nem érdekli semmi, felőlük borulhat az egész eljegyzés; ők ettek, ittak, most szórakoznak. Egyszeriben nagyon gyűlölte őket; a saját férjét elsősor­ban. Végül mégis csak Ti­borhoz ment oda, tőle szo­katlan tétova léptekkel a kapuhoz. Mire odaért, már uralko­dott magán, megfogta sze­líden Tibor karját és meg­kérdezte: — Mi van veletek, Tibor - kám, csak nem veszekedte­tek? Tiborban erre a szelíd anyai hangra roppant össze az eddig nagy nehezen őr­zött tartás, s önkéntelenül Táhajolt az anyósi-anyai vállra. Gitta megsimogatta a fejét. Ügy érezte, hogy Ti­bor a vállán hangtalanul sír. Majd talán már nem is egé­szen hangtalanul rázza a zo­kogás. Ezt most már mindenki észrevette; a két férfi is le­engedte az ütőt, s csak állt egyik tanácstalanabbul, mint a másik. Lajos, ő éppen vitt egy kannafödőben egy kis vizet a parázsra; biztos ami biz­tos, hátha nem hamvadt még el. Mindig le szokta önteni, hogy ha netalán feltámadna valami szél, el ne vigye a parazsat, bele ne kapjon a láng valamibe. Most ugyan semmi ilyen veszély nem le­hetett, különben is még kora délután van, és még vala­mennyien itt vannak; de biztos, ami biztos, átlépett Mari mellett az árkon, rá­locsolta a vizet a hamura, már semmi élő parázs nem is volt benne, sóhajtott, ki­egyenesedett és körültekin­tett onnan a magasból biro­dalmán. Lábánál Kati és Mari der­medtek kétoldalt; a kapunál Tibor zokogott Gitta vállára borulva. A füvön a két baj­nok leengedte a tollaslabda­ütőt, s idétlenül vártak va­lami eligazításra. Nagymama a nyugágyban aludt, s most a nagy csendben jól hallat­szott a horkolása is. Klári a parton a két haramiával vi­askodott. És Laci bent úszott a Duna közepén valahol, mintha csak át akarna jutni a másik partra, hogy vég­képp kimeneküljön valami bajból. — Mi van, Kati — szólt le a lába mellé. De Kati nem nyilatkozott. — Na mondd el szépen, mi történt, Tiborkám! — si­mogatta még mindig Gitta a fiú fejét. — Csókolóztak... — sut togta Tibor és nyöszörgő zo kogása megint felerősödött * * * Most jött elő Guszti a/ épület mögül ; észrevette hogy valami történhetett megtorpant és értetlenül né­zett körül. Zavarában a nad­rágját igazgatta, mintha azt vizsgálná, hogy jól begom­bolkozott-e. (Folytatjuk) ipar fejlesztése. A konzerv­ipar biztosítja a lakosság egész évi folyamatos zöld­ség- és gyümölcsellátását, és jelentős exportfeladatokat is megold. Az elmúlt 7 esz­tendő alatt 135 fiatal szak­munkást adtunk át a Bé­késcsabai Konzervgyárnak. Havi keresetük elérte a 2000—2500 forintot. A Bé­késcsabai Konzervgyár igé­nyének megfelelően az 1978/79. tanévre 30 fiatal, zömmel leány tanuló jelent­kezését várjuk konzervgyár- tó szakmára. A vállalat a tanulókkal megállapodást köt, és biztosítja a végzettek részére szakmuhkás mun­kakörben való alkalmazást. Békés megye élelmiszer- ipara, az itthoni zöldség-, gyümölcsellátás igénye, az export teljesítése megkíván­ja, hogy termelőszövetkeze­teink és állami gazdasá­gaink gyorsabb ütemben fejlesszék ki és foglalkozza­nak nagyüzemi zöldség- és gyümölcstermesztéssel. Emellett szükség van a ház­táji és kisárutermelők által előállított zöldség- és gyü­mölcsfeleslegekre is. Hét esztendő alatt 78 fiatal ker­tész szakmunkást vizsgáz­tattunk le. Az üzemekben dolgozó kertész szakmunká­sok 2000—3000 forintot ke­resnek. Szabad idejük hasz­nos eltöltése érdekében töb­ben kifejlesztették háztáji területen is a zöldségter­mesztést. A mezőgazdasági nagyüzemek igénye alapján az 1978/79. tanévre 30—40 fiatal jelentkezését várjuk kertésztanulónak. A beirat­kozott tanulókkal a nagy­üzemek társadalmi tanul­mányi ösztöndíjszerződést kötnek, és garantálják a szakmunkás munkakörben való alkalmazásukat. Min­den végzett szakmunkás to­vábbtanulhat a megfelelő szakközépiskolában, vagy gimnáziumban. A vállalatok a jó képességű, szorgalmas fiataloknak jelentős anyagi és erkölcsi támogatást biz­tosítanak középiskolai, főis­kolai és egyetemi továbbta­nuláshoz. Ezt bizonyítják az elmúlt év eredményei: ami­kor a konzervgyártó szak­mában végzettek közül 1974-ig 25 tanuló tett ered­ményes érettségi vizsgát. Iskolánkba jelentkezhet szakmunkástanulónak min­den leány és fiú, aki általá­nos iskolai tanulmányait be­fejezte és kedvet érez a sü­tő-, konzervgyártó- és ker­tészszakma elsajátításához. A jelentkezni kívánó tanu­lók saját általános iskolá­juknál az osztályfőnökkel beszéljék meg választásu­kat, aki kiállítja a jelent­kezési lapot, és beküldi a Szabadkígyósi Mezőgazdasá­gi és Élelmiszeripari Szak­munkásképző Intézetünk­höz. A tanulmányi idő 3 év. Ezalatt az idő alatt minden tanulónak tanulmányi ered­mény alapján állami ösz­töndíjat biztosítunk. Minden felvett tanuló részére — igénybejelentés alapján — kollégiumi ellátást is bizto­sítunk. Timkó Béla, a Szabadkígyósi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet igazgatója Mai tévéajánlatunk: Dorottya Ki ne ismerné Csokonai Vitéz Mihály fanyar, komi­kus eposzát, a Dorottyát. Egy vénlányról és társnőinek far­sangi báljáról zeng a költői nyelv ma, szombaton dél­után 14 óra 30 perctől, ami­kor újra látjuk „a dámák diadalát az Pársángon”. Do­rottya így sóhajt az eposz elején: „Mért juttattatok hatvan esztendőre, ha szert nem tehettem egy rossz fő­kötőre”. A játék végére is­teni csoda folytán megfiata­lodik a fonnyadt vénlány, s megleli párját, legalábbis eb­ben a mesében. A tévéjáték rendezője: Zsurzs Éva. Nemcsak Budapest! Rapcsányi László volt a vezető riportere annak a nyilvános sajtókonferenciá­nak, melyet a Kossuth Rá­dió közvetített ezen a héten, hétfőn. Sajnos, elég ritkán porondra kerülő témakört jártak körül: múzeum­ügyünk távolesik a közér­deklődéstől, legalábbis olyan szempontból, hogy szélesebb körben ismert volna számos problémája, gondja; hogy so­kan tudnák, miért nehéz a muzeológus munkája? A konferencia első szaka­szában inkább arról volt szó, hogy változott-e valamit a közfelfogás a múzeumok je­lentőségét, közművelődési fontosságát tekintve, majd néhány kérdés az iránt tuda­kozódott: a régészeti lelőhe­lyek pusztulását képesek va­gyunk-e megakadályozni, vagy ami még jelentősebb, megelőzni? A kezdeti sokoldalúság ké­sőbb egyre határozottabban egy kérdéscsoport köré kon­centrálódott. Többen igen­csak végletesen már-már azt emlegették, hogy nem kelle- ne-e véget vetni a törpemú­zeumok szaporodásának? Megdöbbentő és szomorú szavak ! Hogy szűklátókörű­ségre is vallanak, az is öreg hiba. Hiszen kihagyják a számításból azokat a millió­kat, akik nem Budapesten vagy valamely nagyvárosban élnek, és ha nem lenne köz­ségükben helytörténeti gyűj­temény vagy emlékház, soha nem jutnának el „múzeum­ba”. Szerencsére a fővároson és egy-két vidéki nagyváro­son kívül is akadnak lelkes patrióták, akik vállalják a gyűjtés, megőrzés számos gondját, terhét, vitáját; akik hiszik és vaillják, hogy a közművelés egyik nélkülöz­hetetlen és jó helyszíne a te­lepülés múltját feltáró gyűj­temény, kiállítás. Egyszóval : ez a sajtókonfe­rencia is bizonyította egy-két vonulatában, hogy főváros- centrikusságunk még ko­rántsem a múlté; hogy egy­fajta sznob attitűd számára elképzelhetetlen ennek meg­kerülése, és a még oly iga­zán „vidéki”-ügy, mint a mú­zeumügy is, sokak számára valami egészen elvont mó­don, lazán kapcsolódik csak igazi éltető eleméhez, az or­szághoz, ezúttal — többek között — földrajzi vonatko­zásban. Egyszóval: éppen el­lenkezőleg, most és soha jobbkor van itt az ideje, hogy minél több kisgyűjte- mény szerveződjön szerte az országban, hogy a tsz-paraszt és a falusi üzemek, kisvárosi gyárak munkásai is lássanak „múzeumot”, hogy megfelelő anyagi alapokkal ezek a gyűjtemények felvirágozza­nak. Most van a kora az üzemtörténeti gyűjtéseknek, mint ahogyan azt erre, Bé­késben is teszik, és olyan nagy és bámulatra méltó si­kerrel, hogy a sok kis gyűj­teményből megyei kiállítás nyílhatott; most van az ide­je annak, hogy szocialista brigádok százai érezzék meg, milyen felemelő, nagyszerű dolog összegyűjteni az előt­tünk járók tárgyi és szelle­mi emlékeit, és átadni azt utódainknak, az utánunk kö­vetkező nemzedékeknek. Dr. Gönyei Antal, a Kul­turális Minisztérium képző- művészeti és közgyűjteményi főosztályának vezetője mon­dotta: támogatjuk a helytör­téneti gyűjtemények létreho­zását, a feltétel csak az, hogy hivatásukat betöltsék, és a közé legyenek. Valaki még azt is megje­gyezte : soha annyi gyerek nem járt múzeumokba, mint manapság. Ez is igaz. És ez is aláhúzza, miért kell szor­galmazni az okos gyűjtést, miért kell elhitetni minden­kivel, akiken a lét vagy nem lét anyagi kérdése múlik: nem szívességet tesznek, ha a gyűjtést, a közkinccsé té­telt támogatják, hanem kö­telességüket teljesítik. Sass Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents