Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-01 / 1. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ prohtárjai, egyesüljetek! Újévi üdvözlet Penzáböl Kedves Magyar Barátaink! Az SZKP Penza megyei bizottsága, a penzai kommu­nisták, valamint megyénk minden dolgozója nevében forró és szívélyes üdvözle­tünket küldjük az új év al­kalmából. Kívánjuk önök­nek, kedves Békés megyei Elvtársak, hogy új, nagy sikereket érjenek el a fej­lett szocialista társadalom építésében, a kommunista nevelő munkában, a szocia­lista közösség országai közti együttműködésben, a béke és haladás ügyének szolgálatá­ban. Erősödjön és virágozzon testvérmegyénk dolgozóinak barátsága. L. JERMIN, az SZKP Penza megyei bizottságának első titkára • • • Az MSZMP Békés megyei bizottsága szintén táviratban fejezte ki újévi jókívánsága­it Penza megye kommunis­táinak és minden dolgozójá­nak. Kádár lánss fogadta Louis van Geyt Tovább fejlődik megyénk Több új beruházás kezdődik 1978-ban Ezenkívül a vállalatok saját erejükből is kezdeményeznek beruházásokat, de erre csak akkor kerülhet sor, ha azok kellően előkészítettek, terv­vel ellátottak, pénzügyileg és kivitelezői kapacitással fede­zettek. A beruházási haté­konyság növelésére ki kell dolgozni a fővállalkozási rendszer megyei megvalósí­tásának lehetőségeit. ! Az idei év egyik legfonto­sabb feladata, a Békés me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat központi telephelyének beruházása. Itt a rendelke­zésre álló lehetőségeket maximálisan kihasználva gyorsított fejlesztésre kell törekedni. Hatalmas munka lesz a kardoskúti gáztároló rendszer kiépítése is. Ez a már épülő hajdúszoboszlói gáztárolóval együtt megold­ja hazánk időleges gázfeles­legének tárolását. A gépiparban a folyamat­ban levő rekonstrukciók és kapacitásbővítések ütemes végrehajása a feladat. Ezen a területen a Csepel Autó szeghalmi gyárának fejlesz­tésére, a MEZŐGÉP Vállalat­ra, a HAFE békéscsabai gyá­rára, és a ÉVIG mezőkovács­házi gyárára irányul a figye­lem. Fontos, hogy a gépipari beruházásoknál ne csak a termelőterület növekedjen, ne csak új épületeket emel­jenek, hanem — ezzel egy időben — folyamatosan kor­szerűsítsék is a gépparkot, emeljék a technológiai, gyár­tási színvonalat. Az építőanyag-iparban a tervezett fejlesztések előké­szítésére kell fokozott figyel­met fordítani 1978-ban és emellett a tervezett ütem­ben kell belépniük a folya- r arban levő beruházások- .»«. A legtöbb iôiadat a Bé­kés megyei Tégla- és Cserép- ipari Vállalatra vár, ahol nagyarányú rekonstrukció fo­lyik. (Folytatás a 3. oldalon) A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak első titkára szombaton délelőtt, a KB székházéiban találkozott Louis van Geyt- tel, a Belga Kommunista Párt hazánkban tartózkodó elnökével. A szívélyes, elv­társi légkörű beszélgetésen, amelyen részt vett Gyenes András, a Központi Bizottság titkára, eszmecserét folytat­tak a két pártot érintő idő­szerű kérdésekről. (MTI) Az utóbbi hetekben több­ször elhangzott, hogy erősí­teni kell a beruházási fe­gyelmet, tervszerűséget. Vissza kell fogni az indoko­latlan fejlesztéseket, ugyan­akkor segíteni kell a beruházásokat, mert az egész népgazdaságnak hasznosak, így van ez természetesen me­gyénkben is, ahol 1978-ban 634 millió forint értékű ál­lami beruházás valósul meg. Cukor zsákszámra Csaknem 3500 zsákot kötöz be egy . műszak alatt Zemó Mihály- né és Labáth Istvánné a Mezőbégyesi Cukorgyárban. Van dol­guk bőven, hiszen a tavalyi répatermés rekordnak mondható Fotó: Veress Erzsi N É PÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1978. JANUÁR 1., VASÁRNAP Ara: 1.20 Ft XXXIII. ÉVFOLYAM L SZÁM H béke aranypoharaból a z elmúlt éjjel, tavaly és tavalyelőtt; és valahányszor, amikor szilveszter éjszakáján összecsengnek a poha­rak, föléled bennem egy emlék. Tél volt, odakint térdig érő hó, s a szász-svájci he­gyek között meghúzódó erdei házban esz­tendőt búcsúztatni-köszönteni készült száz­húsz ember. Németek voltak, oroszok és lengyelek, magyarok, románok és bolgárok, jugoszlávok és sokan a nyugati féltekéről valók. A csiszolt üvegkelyhekbe áttetsző, aranyszínű bort töltöttek, s amikor meg- kondult az óra, azt mondta az idegenveze­tő: „Most pedig igyunk együtt — a béke aranypoharából”. Nem tudom elfelejteni a pillanatot. Szép gondolat volt; igaz és ér­zelmet indító. Küszöböt lép át az ember az évek fordu­lóján. Hátrapillant számba venni, hogy meddig jutott, s előre néz, mert biztonság­gal akar menni tovább. Szilveszter éjsza­káján jókívánságokkal halmoztuk el egy­mást. Tiszta szívvel tehettük a legkisebb sejtben, a családban és azon kívül is, hiszen ismét följebb léptünk az emberség, az élet- színvonal, a társadalomépítés lépcsősorán. 1977 jó év volt. Többet és jobban dolgoz­tunk. Akkor sütött a nap, és akkor esett az eső, amikor életre kellett kelnie a minden­napinak; akkor született döntés, amikor az értékalkotó ember érdeke-igénye követelte; akkor fogtak össze az emberek, amikor a legnagyobb szükség volt erre; és akkor mű­ködött a legodaadóbban az alkotó elme, amikor a legjobban kellett építeni rá ah­hoz, hogy önelégültségtől mentesen, de elé­gedetten léphessük át e jelképes küszöböt. Az elmúlt éjszakán jókívánságok hangzot­tak el. Holnap már tettek kellenek. Ez az ember, az élet, a boldogulás örökké meg­újuló parancsa. És visszapillantva, de elő­retekintve is azt mondhatjuk — szűkebt pátriánkat s az ország életét-gondját ismer, ve — nem lehetnek kétségeink. Az emberek tömegei tisztességgel és becsülettel terem­tették meg a közösség, s vele együtt önn guk boldogulásának feltételeit. És azt is tudják: ha többet kívánnak, többet kell tenniük. Nemrég olvastam egy tanulmányt, ez állt benne: „A társadalom és az egyén ellent­mondásos harmóniájának világa a reális humanizmus, amelyben minden az embe­rért van, az ember boldogságáért.” De miért erről beszélek, miért nem a párt politikájá­ról, amelynek lényege, tartalma, s célja az ember! Nem szavakról van szó, nem üres frázisokról. Magunk formáljuk az életet is, s a szocialista világban, de a tőlünk idegen világnézetet valló országokban ugyancsak elismeréssel fogadott politikát. Munkával, tettekkel, összefogással, a társadalmi osz­tályok és rétegek érdekeinek alapvető har­móniájával fémjelezve. Az új esztendő első napján — sokan úgy tartják — illik szépet és jót mondani. Csa hogy mi hozzászoktunk: nem az illendőség, hanem tapasztalataink, véleményünk és terveink határozzák meg mondanivalón­kat. S ez nagy szó! Igen, a légköri viszo­nyokra gondolok. A tiszta és áttetsző, de azért nem felhőtlen égre. A szó hitelére szabad csobogására. Az őszinte hangvételre és a nyugodt éjszakákra. Van miről jót mondanunk. Nehéz, tartalmas és eredmé­nyes évet hagytunk magunk mögött. Min­dig tudtuk, hogy mire számíthatunk. Ez is biztonságérzetet ad. Sokat töprengünk, né­ha botladozunk, tévedünk is. De mind fel­készültebbek, erőnk és igazunk tudatában egyre magabiztosabbak vagyunk. , Az új esztendő első napján váltunk szót, az ünnep azonban nem hományosítja el gondjainkat. Éppen az őszinte és nyílt po­litika ad szabad utat ahhoz, hogy ma is számot vessünk a nehézségekkel. Az elő­relátó ember tudja: holnap sem lesz köny- nyebb, mint tegnap volt. Csakhogy ez nem bizonytalanságot szül nálunk, hanem edzi az akaratot, a tettvágyat. Igaz, nem árta­na, ha mindenkit jobban érdekelne, s ész­revenné, hogy az új születése milliárdok- kal mérhető, hogy a borítékon kívül is mi minden jut nekünk a közös vagyonból. Nem kell „hálásaknak lennünk” érte, hi­szen mi teremtettük meg az alapját. A si­kerek lebecsülése azonban gyengíti boldog­ságteremtő erőfeszítéseinket. Nem titkolt gondjaink és hibáink felszámolását aligha segíti a sopánkodás. Cselekednünk kell. Jobban, odaadóbban és fegyelmezetten; egymást megértő emberséggel. Nem tudok — és nem is akarok — rész­letes leltárt készíteni a múlt év esemé­nyeiről. Amúgy is az volna a jobb, a ro­konszenvesebb, ha ki-ki önmagával vetne számot. Mit és miért dolgozott? Csak a fi­zetéséért, vagy a szakmája-hivatása irán­ti elkötelezettségből? Mi jót tett a család­jával, gyermekeivel, a közösséggel, amely­ben él, és mit vétett ellene? A szószátyár­kodás, a tévedés, a felületesség, a fegyel­mezetlenség volt jellemző rá, vagy az, ami meghatározza életünket: a fegyelmezett, értékalkotó munka? Az össztársadalmi „el­számolást” megtette a Központi Bizottság legutóbbi ülésén. Lelkesítő eredményekről adhatott számot. S az egyén, a társadalom minden tagja most akkor cselekszik he­lyesen, ha „belülről” vizsgálja önmagát. Fedezze föl — ha nincs, teremtse meg — a belső indítékot, mely hajtóerő lévén, a közösség boldogulásán keresztül önmaga és családja életét teheti szebbé. Ehhez nem nélkülözhető az élet, az emberek, a közös­ség szeretet*; a politika aktív támogatása. Bonyolult helyzetben él az emberiség, de megnyugtató, hogy Október és a békés egymás mellett élés szelleme öt földrész népeinek életében és gondolkodásában vert tanyát. A nemzetközi kommunista mozga­lom hatása „új” országokban edzi az em­berek cselekvőkészségét, s a Helsinkit kö­vető belgrádi tanácskozás, a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltásáról folyó eszmecsere, az ez évre összehívott ENSZ- közgyűlés leszerelj ülésszaka biztonságot, bizalmat és ösztönzést ad. Miért ne örül­nénk Vietnam ENSZ-tagságának? És miért ne lehetnénk büszkék arra, h£>gy az új típusú tömegpusztító fegyverrendszerek kifejlesz­tésének és előállításának tilalmáról szóló ja­vaslatot éppen a Szovjetunió, hazánk és az NDK képviselői terjesztették az ENSZ- közgyűlés elé? Nemzetközi diplomáciánk ezernyi tette szül bizakodást és egyetér­tést. Mi mást bizonyít ez, mint hogy ha­zánkban, a szocialista közösségben a poli­tika lényege: „Olyan társadalmi létezést formálni, melyben az ember önmaga le­het.” S ehhez nemcsak szándék, nemcsak jó politika és béke kell. Törvények születtek idehaza, életünket jobbító tettek és rendelkezések. „Felnőtté” érve számoltuk az „álmodozások korát”; a földön járunk: a meggyőződés és az aka­rat, az előrelátás és a tervszerűség, a meg­fontoltság, a józan mértéktartás, a követ­kezetesség és a cselekvőkészség korát él­jük. Vannak gondjaink. Jól érzékeli min­den ember, hiszen részese dolgos hétköz­napjainknak. Ezért hát ne kívánjunk töb­bet egymásnak, önmagunknak, mint amennyiért cselekedni is képesek vagyunk. agunk mögött hagytuk a „kívánsá­gok éjszakáját”. Holnaptól a tette­ké a szó. Boldog új évet kíván­tunk? Nem csöppen az égből, tennünk kell érte. Nem hivatalból és nem parancsszóra, hanem belső indítástól vezérelve, hittel, meggyőződéssel, akarással. Ügy hiszem: az új esztendő első napján megérdemelten hörpinthetünk egy kortyot a béke arany­poharából. Mert minden önmagunkért való szocialista tett legfőbb eredménye az, hogy békében munkálkodhattunk, s ezt a nyu- j godt, alkotó légkört készítettük elő 1978- ra is. Jávori Béla

Next

/
Thumbnails
Contents