Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-11 / 291. szám

1977. december 11., vasárnap Barátaink életéből Merre tart a szovjet népgazdaság? Személyes élményeiről számol be a földrajzprofesszor A világ legszebb helye A több nyelvű prospektu­sok úgy hirdetik — Kungan- szan a világ legszebb helye. Nem túloznak. A Gyémánt­hegység égnek nyúló szirtjei, tiszta vizű patakjai, a pata­kok felett átívelő kötélhidak, az ércektől dús kőzetek kü­lönös villódzása a nap suga­rainál, a gazdag vegetáció, mindez olyan, hogy leírására nem mertem vállalkozni. Nem hiába mondják a ko­reaiak, aki nem látta Kun- gan-szant, az nem látta Ko­reát. Mi láttuk. S fájlaltuk, hogy Utazik a templom (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban jártunk Jelképesen úgy is mond­hatnánk, hogy Koreában a rizsföldekre, a gyárakba is fegyverrel mennek. A való­ságban békésen dolgoznak, de úgy, hogy tudatában vannak annak; negyed százada Pan- mindzsonban nem békét, csu­pán fegyverszünetet kötöttek. A Szovjetunió gazdasági életének hat évtizede címmel tartott előadást dr. Antal Zoltán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdaság- földrajzi Tanszékének veze­tője a napokban Békéscsa­bán. Az egyetemi docens át­tekintést adott a Szovjetunió gazdaságának hat évtizedes fejlődéséről. A kép szemlé­letes és meggyőző volt, nem utolsósorban azért, mert a szakember hosszabb ideig élt a hatalmas ország csak­nem minden tájegységén, vi­dékén. Az előadó különösen a mezőgazdaság fejlődésével, helyzetével foglalkozott rész­letesen. Mint elmondotta, elsősorban azért, mert ezt ismerjük kevésbé, arról nem is beszélve, hogy egyes nyu­gati sajtó- és egyéb orgá­numok olykor tendenciózu­san félremagyaráznak ezzel kapcsolatos tényeket, felna­gyítják a nehézségeket. Ez­zel szemben a valóság az, hogy a szovjet mezőgazda- sági termelés 1955-től máig évről évre növekszik; az 1975-ös esztendő kivételével, amikor a búzatermés való­ban nagyon rossz volt. 1977 viszont gabonából, de más terményekből is rekordter­mést hozott. A gazdasági ágazat fő fel­adata napjainkban, a szűz- földek feltörése után az úgy­nevezett nem fekete földi övezet komplex fejlesztése — ez az európai területek teljes északi részét jelenti —, amire a mostani, a X. öt­éves tervben nem kevesebb, mint 35 milliárd rubelt köl­tenek a Szovjetunióban. Az érintett részeken: a Balti­kumban, Leningrad környé­líjást központilag irányítot­tak. A haladási sebesség na­gyon lassú volt, átlagosan 2 —3 centiméter percenként. Éjjel-napijai folyamatosan mozgásban volt az építmény és végeredményben 646 óra — csaknem 27 nap — alatt ért célba. Útközben a szál­lítóváz hidraulikája automa­tikusan kiegyenlítette a ha­ladáskor mutatkozó talaj- süllyedéseket. Abban, hogy a templom a legcsekélyebb mértékben sem sérült meg szállítás közben, nagy szere­pük volt a hidraulikus fé­keknek, amelyeknek külö­nösen induláskor és megál­láskor kellett rendkívül fi­noman, fokozatosan működ­niük. Az Insam titka Az Insam, vagyis a Gyökér minden betegségre jó. Meg­őrzi a fiatalságot — az Elet itala. Ezt persze nem tudtuk, amikor a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaságba induló IBUSZ-társasutazásra jelentkeztünk. S persze nem tudtunk még sok egyéb, en­nél lényegesebb dolgot sem. Csak az maradt meg tisztán, hogy a második világháború után, amikor már földrészün­kön béke volt, a Korai-fél­szigeten háború dúlt. Az or­szág kettészakadt, a 38. szé­lességi fok lett a határ Észak és Dél között. Északon szo­cialista állam alakult, délen egy bábállam... Aztán eljutott a híre a bé­kés építőmunkának is, a ko­reai labdarúgók sikerének. Arról is hallottunk, hogy egy-egy filmfesztiválon a fia­tal koreai filmgyártás né­hány alkotása elismerésben részesült. Hiába, elő kellett venni a lexikont. Egyik abban segí­tett, hogy megtudtuk; a fél­sziget háromnegyed részét domb és hegy borítja (ásvá­nyi kincsekben különösen gazdag), a termőterülete dé­len, illetve a Tedong folyó mentén van, éghajlata szélső­séges, s még a múlt század végén is élt e tájon a híres mandzsúriai tigris... A művészeti lexikonok ar­ról írtak, hogy az évszázados elnyomás alatt hermetikus elzártságban élt a nép, Euró­pa csak későn figyelt fel a sajátos koreai művészetre, a hihetetlen rajztudással meg­alkotott művészeti tárgyakra, toll- és tusrajzokra, festmé­nyekre, porcelánjaikra. Sok ez vagy kevés egy tár­sasutazásnál? Ezt csak utó­lag mérheti le az ember. Ak­kor, amikor mérleget készít — mit „kapott” az úton, hogy beváltotta-e a távol-keleti út a hozzáfűzött reményeket? Panmindzson emléke Phanjanban, az ország fő­városában, mit tagadjam, az első pillanatok csalódást okoztak. Ha az ember több mint tízezer kilométert uta­zik és a Sárga tengertől alig 50 kilométernyire szerencsé­sen földet ér — akkor elvár­ja, hogy mindenféle pagodá­kat lásson. Aztán elszégyelli magát, és igyekszik elfeledni elképzeléseit, és megnézni, megismerni múltjukat, elfo­gadni a valóságukat. S ebben partnerek voltak ottani ide­genvezetőink : szíves-örö­mest mutatták negyed évszá­zad alatt mi mindent építet­tek — nehéz körülmények között. többet nem láthattunk ebből a szép országból az idő rö­vidsége miatt. A phenjani Nemzeti Múzeumban csak töredékét tudták kiállítani a kincseknek, egy részét kínai­japán és mandzsúriai hódítók rabolták el, másrészt gazdag amerikaiak és európaiak vá­sárolták fel. De a megmaradt és bemutatott tárgyak láttán is ámultunk... Időszámítás előtt 300-ban már acélt gyár­tottak, a XIV. században egységes koreai abc volt s 80 ezer írásjel felhasználásával kinyomtatták a buddhista irodalmat, ismerték a se­lyem- és porcelángyártás tit­kát. A múzeumban gondosan lemásoltuk számjeleiket, me­lyek nem hasonlítanak sem az arab, sem a római szám­jegyekhez, de igen logikusak. Láttuk egy ezerhatszáz éves királysír freskóit, me­lyek elsősorban „modernsé­gükkel” hökkentettek meg. Amit a turista lát Azán persze láttuk múzeu­mokon túl — a mindennapo­kat is. Pontosabban azt, amit egy turista megláthat egy nép életéből. A tovagördülő autóbuszokból láttuk, hogy minden tenyérnyi helyet megművelnek, térdig vízben állva szorgalmasan dolgoznak a rizsföldeken. (A rossz ter­mészeti adottság ellenére ma már kivitelre is jut az egy évben kétszer aratott rizs­ből.) Láttuk az egyformán öltözött, mindig menetelő, vi­dáman éneklő iskolásokat, a tiszta, rendezett utcákat, a sok virágot. S láttuk a min­den cirkuszi hivalkodástól, csillogástól mentes, de való­ságos világszámokat az új cirkusz porondján — láttuk a monumentális Csollima-szob- rot, ezt a szárnyas lovat, mely a koreai nép szabadság- vágyát jelképezi — utaztunk a metrón, amelyet különösen mélyre építettek, s amelyre különlegesen büszkék. A titok megfejtése Aztán megismerkedtünk az Insammal is, vagyis a Gyö­kérrel, melyet több formában is árulnak. Vettünk Insam- gyökérpálinkát, Insam-arc- krémet, mint a szépség zálo­gát, Insam-teát, melyet fá­radtság ellen ajánlanak, és Insam-tonikot, minden elixi- rét... Nem tudom, hogy valóban olyan csodás ereje van-e az Insamnak, mint mondják. De visszagondolva az útra, mégis kell lenni benne vala­milyen bűverőnek. Különben, hogy jutott volna el olyan mélyről ilyen messzire a ko­reai nép? De az is lehet, hogy a varázslat, az Insam titka tulajdonképp magában a népben van. Kálmán Györgyi /vz eszaa-csenorszagi iviost városának a képen látható XVI. századbeli temploma sokáig csak arról volt neve­zetes, hogy az európai késő gótika egyik legszebb alko­tása volt. Ma már csak azért is megcsodálják, mivel ez a legnagyobb kőépítmény a vi­lágon, amelyet sikerült kö­zel 850 méterrel eltolni az eredeti helyéről. A becses műemléknek azért kellett „meghátrálnia”, mert alatta nem egészen 30 méteres mélységben hatalmas meny- nyiségű — mintegy százmil­lió tonnányi — kiváló bar­na szenet találtak, melynek a kiaknázásáról nem lehe­tett lemondani. A 60 méter hosszú, 30 mé­ter széles, mintegy 12 ezer tonna súlyú templom elköl­tőé tetősét a 32 méter ma­gas torony gondos lebontásá­val kezdték, hogy azt aztán az új helyen eredeti szépsé­gében építhessék újjá. A templom áttelepítésének bo­nyolult művelete azzal kez­dődött, hogy a boltozatot acélszerkezettel erősítették meg, és kívülről az egész épületet vasbeton koszorúval vették körül, majd az alap­jaitól elválasztva kissé fel­emelték és 43 speciális, hid­raulikus egységekkel ellátott szállítóvázra helyezték rá. Ezek négy hatalmas acélsí­nen mozdulhattak el. Az elmozdítást és a szál­kén és attól keletre most még a mezőgazdaság vetés- területének alig több mint 15 százaléka helyezkedik el. A. talaj itt gyenge, mocsa­ras, tőzeges; csatornázni kell tehát, és agyaggal, homok­kal javítani a földet. Ez ma a szovjet mezőgaz­daság fő feladata, de mást is meg kell oldani: minde­nekelőtt az öntözést a déli, jó talajú, ám vízben szegény vidéken. Hogy milyen óriási területeket öntöznek máris, arról képet kaphatunk a kö­vetkező két adatból. Az Amu-Darjának és a Szir- Darjának, ezeknek az Arai- tóba ömlő, igen bővizű fo­lyótnak egész évi vízhoza­mát csaknem fele részben „elöntözik”. Kell is a víz, hiszen egyetlen hektár gya­potföld 8 ezer köbmétert kí­ván egy esztendőben. S hogy mindezékre eredmé­nyesen áldoz hatalmas anya­gi erőt a szovjet népgazda­ság, mutatja az ütemes fej­lődés, mint például az, hogy a mezőgazdasági termelés 1976-ban elérte az 1913. — igen sikeres — évinek csak­nem a négyszeresét. A továbbiakban dr. Antal Zoltán az ország ipari fejlő­désének néhány lényeges je­gyét, vonását elemezte. El­mondotta egyebek közt, hogy a Szovjetunió már 1948 óta a második helyen áll a világ ipari termelésében; eb­ből ma mái* 22 százalékkal részesedik, viszont a népes­sége csak 6 százlaléka a föl­dének. A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok ipari teljesítménye közti kü­lönbségek folyamatos csök­kenésének alapvető oka az, hogy a Szovjetunió termeli a világ nyersanyagainak és energiahordozóinak egyne­gyedét. Az utóbbi években ugrásszerűen növekvő szov­jet érc- és kőolajexport egyébként döntően járult hozzá az európai szocialista országok fejlődéséhez, ipa­ruk kedvező átalakulásá­hoz. A további óriási tarta­lékokra jellemző a követke­ző példa: az Ob mellett, a szovjet olajbányászat csu­pán egyetlen, viszonylag kis körzetében a termelés 15 év alatt 2 millió tonnáról 300 millió tonnára növekedett. —v. j.— Emlékek az NDK-ból A rostocki Wilhelm Pieck Egyetem mezőgazdasági ka­ra és a szarvasi mezőgazda- sági főiskola közt hosszú múltra visszatekintő jó kap­csolat alakult ki. Rendszere­sek az oktatók közti szakmai és baráti tapasztalatcserék, évről évre ismétlődik a hall­gatócsoportok cseregyakorla­ta is. A szarvasi főiskolán már hónapokkal az indulás előtt a KISZ-szervezet javas­latára kijelölték azt a 9 főis­kolást, akik kiemelkedő ta­nulmányi és társadalmi mun­kájuk elismeréséül üzemi gyakorlatukat az NDK-ban tölthették. A kis csoport ve­zetője dr. Dinya László főis­kolai adjunktus volt. Az ő élménybeszámolójából adunk ízelítőt. * * * „Egy teljes napos utazás után érkeztünk meg a kikötő­városba, Rostockba. A prog­ram szerint az első két hetet munkával töltöttük, ezért nyomban tovább is utaztunk a festői kisvárosba, Bad Do- beran-ba. Már első látásra elbűvölt bennünket ez a kö­zépkori hangulatot árasztó, tipikus észak-német városka, amelyről alig szólnak az úti­könyvek. Kolostorát 1171-ben építették a cisztercita rendi barátok, és mert elkerülték az akkoriban dúló háborúk, rövidesen apró falvak tele­pedtek köré, és a vidék leg-r gazdagabb kolostorai közé emelkedett. Doberan jelen­tőségét még inkább növelte az a tény, hogy a XIII. szá­zadban a mecklenburgi her­ceg is ide helyezte át nyári rezidenciáját. Ekkor került a település nevébe a „Bad” szó, ami fürdőt jelent. Később a város fényét eltompította a közeli hatalmas szomszéd, Rostock árnyéka, és ma már csak ódon műemlékei emlé­keztetnek a régi dicsőségre. Legszebb ezek közül is a gó­tikus stílusban, vörös téglá­ból épült Klosterkirche, a kolostortemplom. Hallgatóink a fizikai mun­kában becsülettel megállták a helyüket , ennek Jegfőbb bizonyítéka, hogy a kétheti munkabér megegyezett a ve­lük együtt dolgozó német munkások keresetével. A munka befejeztével kezdő­dött meg á felejthetetlen él­ményekkel és látnivalókkal zsúfolt szakmai és kulturális program. Az első néhány na­pot Rostockban töltöttük. A város, mintegy 200 ezer la­kosával az NDK hetedik nagyvárosa, és a hasonló ne­vű megye székhelye. Egyete­mét, mellyel kapcsolatunk van, még 1419-ben alapítot­ták, és akkoriban Rostock, mint a Hanza-kereskedőszö- vetség tagja, a német part­vidék legjelentősebb városa volt. Ma az egyetemen öt kar működik, és több mint kétezer hallgató látogatja. Utunk következő állomását, Berlint többen régi ismerős­ként köszöntöttük — szinte valamennyien jártunk már itt turistaként, vagy diákcso­porttal. Itt megcsodáltuk a világhírű Pergamon Múze­umban a gazdag antik, ke­let- és elő-ázsiai gyűjte­ményt, valamint a Pergamon ókori városból származó, le­nyűgöző oltárt. Talán legkedvesebb élmé­nyeink Weimarhoz fűződnek. Reggeltől estig róttuk a kes­keny, kanyargós utcákat, jár­tuk a legnagyobb művészek emlékét őrző múzeumokat. Weimar a művészetek váro­sa. Az első neves művész az 1552-ben ideköltöző id. Lucas Granach festő volt, akit ké­sőbb olyanok követtek, mint Bach, Goethe, Liszt, Schiller és sokan mások. Szomorú ne­vezetessége a városnak a kö­zelében levő buchenwaldi koncentrációs láger, ahol a fasiszták 56 ezer embert gyil­koltak meg, köztük a nagy német munkásvezért, Ernst Thälmannt is. Drezda neve mellé köz­megegyezéssel a „legújabb német nagyváros” jelzőt tet­tük, hiszen a háború ezt a várost szinte teljesen lerom­bolta, és a helyreállított mű­emlékeken kívül alig van ré­gi épülete. A híres Zwinger is régi pompájában fogadott bennünket, gazdag képtára, páratlan porcelán- és ón­gyűjteménye nagy élményt jelentett. Az utolsó néhány nap gyorsan elrepült, a felejthe­tetlen körutazás méltó befe­jezése egy elbai hajókirándu­lás volt, Königstein úticéllal A königsteini vár rendkívül festői helyen épült, ott, ahol az Elba egészen összeszűkül, és magas sziklafalak tövében kanyarog. 1589-ben építtette I. Keresztély, szász választó- fejedelem ezt a valósággal a sziklafalból kinövő, bevehe­tetlen erődítményt. Veszélyes időkben ide menekült egész udvartartásával és kincstárá­val a fejedelmi család. A hazautazásunk előtti es­tén hangulatos búcsúünnep­séget rendeztünk, ahol el­hangzó „Viszontlátásra!” mellé, ki gondolatban, ki hangosan, valamennyien hoz­zátettük: „A mielőbbi vi­szontlátásra !” Dr. Dinya László Költözik a templom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents