Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-08 / 288. szám
1977. december 8., csütörtök o IZHtWKfilct Ipari forma a lakásban Megszoktuk, hogy múzeumaink a múlt tárházai, s a kiállítótermekben találjuk meg a mához szóló, ma készült művöket. Kettős öröm tehát, hogy a design — az ipari művészet, az ipari formatervezés — már most bejutott oda, ahová tulajdonképpen való: az Iparművészeti Múzeumba. Az öröm másik szála: az utcáról érkezett, a kereskedelemben kapható, a gyárakban vagy vállalatoknál gyártott tárgyak érkeztek ide, igényes válogatás után. Képünk a kiállításon készült kák feleződnek, s ismét kisebb léptékű geometrikus mintát adnak. Előnye, hogy egyféle anyagot kell felhasználni a szoba berendezésében, ugyanaz az anyag a bútorkárpit és a függöny vagy a párnák, de az arányos nagyságrendi variációk mégis változatossá teszik a berendezés képét. ötletes és olcsón kapható Burián Judit gyerekszobabútora. (Készíti a Budapesti Faipari Vállalat.) Egyik, kisgyerek számára tervezett darabja ha-akarom-szék, ha(Csöngei István felvétele) A kiállítás bemutatja a különböző lámpatesteket, pontosabban „családokat”. A „családok” tervezése — azonos esztétikum érvényesítése különböző nagyságrendű és rendeltetésű anyagokon és tárgyakon — nemcsak azért kedvelt, mert a tervezőnek könnyebb megvalósítani így az elképzelését, hiszen az azonosságok könnyebbséget jelentenek, hanem azért is, mert a „család” egymásmelleit is felhasználható tárgyakat, anyagokat jelent, tehát nagy variálhatóságot biztosít. A legkiértékeltebb munka Kovács (Borz) Sándornak, a fiatalon elhunyt for-, matervezőnek a lámpacsaládja, amelyet máig gyártanak és az Iparművészeti Vállalat forgalmaz. A fény- átnemeresztő lámpaburák egységesen lekerekítettek, belül fehérre festve. Ez a belső fehérség biztosítja a villanykörte fényének visz- szaverődését, úgy, hogy a körte maga el van takarva, tehát nem vakít. Családokat találunk a textilék között is. Pauli Anna nyers színű vászna a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat terméke. Barna, piros, kék csíkokkal osztja meg a felületet, úgy, hogy az újabb anyagon ezek a csíkok, kocakarom-asztal. A gyerek kedvére játszhat vele. A Hódmezővásárhelyi Kötöttáru- gyár tervezője: Sándor Eszter piros-fehér csíkos pulóvereket készített a kicsinyeknek, Hickó Katalin, a Békéscsabai Kötöttárugyár tervezője kényelmes, gombo- lásmentes hálóruhákat. A Lampart Zománcipari Művek — Ásztai Csaba és Soltész György terve alapján — sötétkék és fehér konyhai készletet állított ki. A zománcozott tányérok, szűrők, mezökanalak, tepsik lekerekített széllel készültek, kevesebb lehetőséget adva ezzel a csorbulásra, zománc- lepattogzásra. A bemutatón — ez természetes — azok a gyárak, vállalatok állítottak ki a legtöbb terméket, amelyek régóta foglalkoztatnak iparművészt, formatervezőt. A Videoton egész tévécsaládja itt van, sőt új, órával egybeépített rádióiknak a terve, modellje is. De sok, különféle, igen szép termék képviseli a Finomkerámiaipari Műveket. Az Álföldi, a Budapesti Porcelángyár, a Gránit termékei többféle edénycsaládot alkotnak és jó kiegészítői egymásnak, pl. egy család életének tárgyai között. Torday Aliz A Szarvasi Állami Tangazdaság a rizstermesztési rendszerhez gyakorlattal rendelkező közgazdászt keres. Továbbá a gazdaság törzs- tenyésztő telepére áUattenyészté- si brigádvezetőt. Jelentkezés személyesen a személyzeti osztályon, Szarvas, Szabadság u. 30. I. emelet. _________________________ A z AFOR-kirendeltség, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2—4. felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: szállítási előadó, adminisztrátor, raktáros, gépkocsivezető és gépkocsikisérő.__________ A Békés megyei GMV István malom üzeme munkára felvesz: udvarost, bádogost, malmi anyagmozgatókat, gabonamérlegelőt, mechanikai műszerészt, villanyszerelőt, őr-portásokat. Igény esetén munkásszállást biztosítunk.___________________________ N yugdíjas asztalost foglalkoztatnánk meghatározott időre. MÉSZÖV, Békéscsaba, Tanácsköztársaság u. 6. A Fővárosi Ruhaipari Vállalat szeghalmi telepére azonnali belépéssel felveszünk női fehérnemű és paplankészítéshez VARRÓNŐKET betanítással Jelentkezés: Szeghalom, Május 1. u. 2. vagy Szeghalom, Kinizsi u. 2. szám. Férfi segédmunkásokat, árukísérőket azonnali belépéssel felvesz a Békés megyei Szikvlz- és Szeszipart Vállalat, Békéscsaba, Luther u. 5/b.______________ G yakorlattal rendelkező műszaki anyagraktárosokat felveszünk. Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat, Békéscsaba V., Orosházi út 16. Megegyezés szerint eladó most vizsgázott IFI normálplatós tehergépkocsi. Érdeklődni: Költségvetési üzem, Szarvas, Ipartelep u. 2. Szövetkezetünk rövid határidőre vállal MINDENFAJTA SZÖG BELÖVÉSÉT (betonba, téglába, fémbe, stb.) Gyoma és környéke Építőipari Ksz Gyoma, Kossuth L. u. 61—63. Gyászhír A gyászoló család és a városi tanács vb mély megrendüléssel tudatja, hogy MAGONY ANTAL, a városfejlesztési lebonyolító Iroda vezetője, életének 44. évében tragikus baleset után 1977. december 7-én elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak és szomszédoknak, a Haladás Tsz vezetőségének és minden dolgozójának, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, KRAJCSOVICZ JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, fogadják hálás köszönetünket. A gyászoló család Tótkomlós, 1977. nov. 27. Az Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár esztergályos szakmunkásokat keFes felvételre. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 41—43. APRÓHIRDETÉSEK ZB-s Wartburg Tourist eladó. Orosháza, Rákóczi út 20. 1/5. Megtekinthető: szombat, vasárnap. _____________________________ K ilenchetes bikaborjú eladó. Békéscsaba, Gyulai út 3. dűlő, Kraszkó. Kakas önkiszolgáló éttermünkbe hentes szakmunkást (lehet nyugdíjas is) és konyhai dolgozókat, 17. sz. presszónkba takarítónőt felveszünk. Jelentkezni lehet: ÁFÉSZ, Békéscsaba, Lázár u. 1. sz. alatt. Lakást adnék gondozásért magányos nőnek vagy házaspárnak. Ugyanott bútorok, edények, szerszámok eladók. Orosháza, Nádor utca 25.___ 5 0 q jól beérett sütnivaló tök eladó. Orosháza, Szentetomya, Hunyadi János 12. Páliéit. Kétszobás lakás eladó. Békéscsaba, Achim Up. M/17. fsz. 2. Eladó Pusztföldvár, Rákóczi út 158. számú másfélszobás, központi fűtéses ház beköltözhetően. Eladó 200-as Mercedes Diesel utánfutóval, vagy külön Is, 750 négyszögöles telek megosztva Is. Szűcs, Orosháza, Lehel utca 58. Telefon 425, este.________________ K őművesmestert képesítéssel, családi, illetve 4__5 lakásos társ asház építését garanciával vállalom. Költségvetéskészítést és házilagos építkezésnél felelős kivitelezést is. Érdeklődni: Orosháza, Fürdő u. 15.______ _________ K ardvirághagyma, vérpiros, 160 cm magas, aranysárga, rózsaszín, fehér, paprikapiros, óriás virágú újdonságok megrendelhetők postán utánvéttel. 30 darabnál kevesebbet nem szállítok. 4 Ft darabja. Joó Sándor 2941 Acs, Toldi u. 6._______________ M ecalor típusú olajkályha eladó. Békéscsaba, Forgách u. 2. A Biharugrai Halgazdaság megvételre felajánl, vagy két kisebb autóbuszra elcserélné 1 éves, újszerű állapotban levő Ikarus—225 típusú autóbuszát Érdeklődni lehet a termelési igazgatóhelyettesnél, Biharugrai Halgazdaság, Biharugra. Telefon: Biharugra: 3. Telex: 83-340. Az ÉVIG Villamos Kismotorgyára mezőkovácsházi üzeme FELVÉTELRE KERES: — szerszámkészítő, — marós, — géplakatos szakmunkásokat, — betanított esztergályost, — fúróst, sajtoló gépmunkást, — tekercselőnőket, és egyéb betanított munkára nőket, valamint segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a fenti üzemben, Mezőkovácsháza, Végegyházi út, munkaügyi előadónál. Sertéshizlalók! FELHÍVJUK A SERTÉSHIZLALASSAL FOGLALKOZÓ KISTERMELŐ PARTNEREINK SZÍVES FIGYELMÉT ARRA, HOGY MÁR HAMAROSAN ESEDÉKES AZ 1978. ÉVI, VALAMINT A TÖBB ÉVES VÁGÓSERTÉS IlUTF0RGILMI ÉRTÉKESÍTŐ SZERZŐDÉSEK MEGKÖTÉSE ÉS HÚSIPRRI Kérjük azokat a kistermelőket, akik már az idén éltek a több éves szerződési lehetőséggel és így már kapták a 0,50 Ft-os felárat, hogy a második évben elérhető 1 Ft- os felár érdekében LEGKÉSŐBB DECEMBER 15-IG KÖZÖLJEK 1978-RA VONATKOZÓ SZÁNDÉKUKAT FELVÁSÁRLÓINKKAL, MEGBÍZOTT AINKKAL TRÖSZT Téli vásár a TÜZÉP-nél December 1—31-ig 20—30—40—50 százalék engedménnyel árusítunk, amíg a készlet tart: jugoszláv bükk bejárati ajtókat, műanyag ajtókat, hőszi ablakot, erkélyajtót Hungaropán üveggel, cseh teschauer ablakokat, szalagparkettát, beépíthető szekrényeket, egyes hazai mintás csempéket, poliészter ablakkönyöklőt és egyéb árukat. Minden vevőnknek, aki a vásár ideje alatt építkezéséhez 30 000 db téglát, vagy annak megfelelő falazóanyagot, hozzávaló meszet, cementet megvásárolja, 1000 db 269-es tetőfedő cserepet adunk, térítés nélkül a solti telepünkről. Keresse fel telepeinket és mintaboltjainkat!-i: *S00 4 8, ,Q I H3HRBEK0T n YzmSgn mA az Univerzál szaküzletekből, az Univerzál Áruházból vásároljon ! KICSIKNEK-NAGYOKNAK praktikus, szép és hasznos ajándéktárgyakat kínálnak kirakataink, eladóink SZAKÜZLETEINK: A MEGYE ÖT VÁROSÁBAN ÁRUHÁZUNK: :4íü A MEGYE SZÉKHELYÉN írUJház ■— r**rn