Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-06 / 286. szám

1977. december 6-, kedd NÉPÚJSÁG Megkezdődött az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom első kongresszusa Meghalt Hrabovszky Mihály Hrabovszky Mihály, a Szocialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1922 óta volt tagja a pártnak, 93 éves korában elhunyt. Temetése december 7-én, délután 2 órakor, Békéscsabán, a Vasúti temetőben lesz. Az MSZMP Békéscsabai Városi Bizottsága HÍREK HÍREK HÍREK TELEX BUDAPEST Vasárnap küldöttség uta­zott Helsinkibe Trautmann Rezsőnek, az Elnöki Tanács helyettes elnökének vezetésé­vel. Részt vesznek a Finnor­szág függetlensége kikiáltá­sának 60. évfordulója alkal­mából rendezendő ünnepsé­geken. A küldöttséget a Fe­rihegyi repülőtéren Borbély Gábor és Nánási László, az Elnöki Tanács tagjai és Nagy János külügyminiszter-he­lyettes búcsúztatta. Ott volt Kaarlo Yrjö-Koskinen, Finn­ország budapesti nagykövete. □ BUKAREST Ceausescu román és Tito jugoszláv államfő Turnu Se- verinben vasárnap befejező­dött találkozójáról hétfőn kö­zös közleményt adtak ki: A közlemény hangsúlyozza: Románia és Jugoszlávia a múlt esztendőben Belgrád- ban közösen elfogadott nyi­latkozat szellemében gyü­mölcsözően fejlesztette to­vább minden téren sokolda­lú kapcsolatait. □ TRIPOLI (Képtávírónkon érkezett) Hétfőn délelőtt ünnepé­lyes záróüléssel véget ért Tripoliban a Szadat egyip­tomi elnök politikáját elítélő arab országok konferenciája. A vendéglátó Líbia küldött­ségének vezetőjén kívül Szí­ria, Algéria, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, valamint a Palesztinái Fel­szabadítási Szervezet képvi­selői záróközleményt írtak alá, amelyben elítélik Szadat politikáját, és intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy az egyiptomi elnök legutóbbi lépéseiből eredő veszélyes következményeket elhárítsák. Az aláíró orszá­gok, illetve a PFSZ egyúttal létrehozták az egységes pánarab „ellenállási és szembenállási frontot”. Kadhafi líbiai államfő — képünkön középen — az ün­nepélyes záróülésen a konfe­rencia vendéglátójaként el­mondott zárszavában foko­zott szolidaritásra szólította fel az arab országokat. □ HAMILTON A brit kormány katonákat küld az Atlanti-óceán nyuga­ti részén levő gyarmatára, Bermudára, hogy megfékez­ze a szigetcsoporton kirob­bant faji zavargásokat. □ BANGUI (Képtávírónkon érkezett) A közép-afrikai császár­ságban vasárnap nagy pom­pával és fényűzéssel koroná­zási ünnepséget tartottak: az 56 éves Bokassa marsall, a világ egyik legszegényebb or­szágának államfője saját ke­zűleg helyezte a hermelinnel szegélyezett arany koronát saját fejére. A rendkívüli szigorú biztonsági intézkedé­sek mellett megtartott ese­ményre 3500 vendéget hívtak. A koronázás becslések sze­rint 25 millió dollárba kerül, felemészti a nemzeti jövede­lem egynegyedét. Az angolai fővárosban, Lu­andában vasárnap megnyílt az MPLA (Angolai Népi Fel­szabadítási Mozgalom) első kongresszusa. A Központi Bizottság kong­resszusi beszámolóját Agos- tinho Neto, az MPLA elnöke terjesztette elő. Neto először részletes áttekintést adott a mozgalom eddigi történeté­ről. A beszámoló szólt arról is, mennyi veszteséget, kárt okozott a mozgalomnak a belső frakciózás és a szepa­ratista szervezetek ellensé­ges tevékenysége. Neto beszámolója részlete­sen foglalkozott a munkás- osztály élcsapatpártja létre­hozása szükségességének elvi kérdéseivel. Neto hangsú­lyozta : az MPLA, amely győ­zelemre vitte a nemzeti fel­szabadítási harc ügyét és megkezdte Angolában a szo­Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök vasárnap, a Szovjetunió helsinki nagykö­vetségén díszvacsorát adott, amelyen részt vett Urho Ka­iévá Kekkonen köztársasági elnök, Kalevi Sorsa minisz­terelnök, Paavo Väyrynen külügyminiszter, más hiva­talos személyiségek, valamint a Finn Kommunista Párt el­nöke, Aarne Saarinen is. A nap folyamán Alekszej Koszigin találkozott Kekko- nennel, akivel a két ország Senki sem maradt életben a vasárnap Szingapúr köze­lében szerencsétlenül járt malaysiai személyszállító re­pülőgép utasai és személyze­te közül — jelentették hét­főn a hírügynökségek. Mint ismeretes, a malay­siai légitársaság Kuala Lum­pur és Szingapúr között köz­lekedő Boeing—737-es típu­sú repülőgépét vasárnap, fe­délzetén 93 utassal és 7 fő­nyi személyzettel, nem sok­kal azután, hogy felszállt a Nem sokkal azután, hogy a Szovjetunió és — immár évtizedek óta — a világ a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára emlékezik, Finnország népe is ünnepel. Az időbeli sor­rend ok-okozati összefüggést is jelent. Az „ezer tó orszá­ga” ugyanis azért nyerhette el függetlenségét 1917. de­cember 6-án, mert néhány héttel azelőtt végleg össze­omlott a „népek börtöne”, a cári rendszer. A bolsevikok győzelme, a lenini elvek diadala nyomán születhetett meg, éppen most hatvan esztendeje az önálló, a független Suomi. A finn—szovjet kapcsola­tok a második világháború óta nem egyszerűen jól, ha­nem példamutatóan fejlőd­nek. Ehhez a Szovjetunió — elveiből következő — önzet­lenül segítőkész magatartá­sán kívül az kellett, hogy az ország legmagasabb rangú vezetői idejében felismerjék: mind hazájuk, mind Európa és a világ érdekeit akkor szolgálják a leghatásosabban, ha az európai béke egyik pillérévé teszik a finn— szovjet viszonyt. Ennek a felismerésnek az cializmus építése anyagi alapjainak lerakását — be­töltötte történelmi hivatását. Hangsúlyozta: az angolai forradalmi folyamatok előre­haladása diktálja azt, hogy jöjjön létre egy egységes és tudományos ideológiával fel­vértezett párt Angolában. A jövőbeni párt belső éle­tét szabályozó legfontosabb szempontok — hangoztatta — a demokratikus centraliz­mus, a szabad vita, ugyan­akkor a többségi döntések vállalása. A beszámoló a továbbiak­ban behatóan foglalkozott a népi hatalom helyi szervei, a népi bizottságok és az állami szervék közötti kapcsolattal, munkamegosztással. A beszámoló kiemelte azt a hatalmas katonai és anya­gi támogatást, amelyet a Szovjetunió és Kuba adott a népi köztársaságnak. A töb­jószomszédi kapcsolatainak továbbfejlesztéséről és elmé­lyítéséről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről tár­gyalt szívélyes, baráti lég­körben. . Megvitatták azokat a gya­korlati intézkedéseket, ame­lyeket a két fél az 1990-ig szóló hosszú távú kereske­delmi, gazdasági, ipari, mű­szaki-tudományos együttmű­ködési program megvalósítá­sa érdekében tett. A Szovjetunió és Finnor­malaysiai Penang-sziget re­pülőteréről, ismeretlen tette­sek eltérítették. A pilóta — a malaysiai légitársaság kép­viselői szerint — a géprab­lók akarata ellenére megpró­bált gépével leszállni a Kua­la Lumpur-i repülőtéren, de az alig érintette kifutópályát, máris újra felemelkedett, s a gépből lövések zaját hal­lották. Nem sokkal ezután a gép Szingapúrtól 16 kilomé­terrel nyugatra, egy halász­falu közelében felrobbant és lezuhant. eredménye a mindmáig tar­tó „Paasikivi—Kekkonen vo­nal”, amely a Finn Köztár­saság egymást követő két nagy államférfiénak ezzel kapcsolatos hitvallása — és gyakorlati politikája. „1944 után — jelentette ki egy emlékezetes beszédében Urho Kekkonen, a Finn Köz­társaság jelenlegi elnöke — a finn nép megértette, hogy a külpolitikai biztonság megteremtése jó egyetértést és bizalomra épülő együtt­működést követel minden szomszéd állammal. Ez külö­nösen vonatkozik nagy szom­szédunkra, a Szovjetunió­ra ... ” Ez a koncepció azóta meg­hozta gyümölcseit mind a kétoldalú, mind az összeuró­pai kapcsolatok viszonylatá­ban. Ami a kétoldalú kapcso­latokat illeti, közismert, hogy a finn foglalkoztatottság egyik döntő tényezője a szovjet megrendelések mér­téke: szinte nincs a finn gazdasági életnek olyan ága, amelyben ne lenne megha­tározó jelentőségű a szovjet féllel való termékeny, köl­csönösen hasznos együttmű­ködés. bi szocialista ország — így Magyarország —, a világ de­mokratikus erői és több af­rikai ország segítségnyújtá­sáról is megemlékezett. Angola külpolitikájának alapelvei és célkitűzései kö­zül kiemelte a szocialista or­szágokkal és az afrikai or­szágokkal való kapcsolatok szorosabbra fűzését, vala­mint az el nem kötelezettek mozgalmában való aktív részvételt a közös antiimpe- rialista és gyarmatosításel­lenes célok érdekében. A beszámoló részletesen tárgyalta a gazdasági helyze­tet is. A kongresszus hétfőn zárt ajtók mögött folytatta a munkát. Az SZKP KB üdvözletét küldött az Angolai Népi Fel­szabadítási Mozgalom (MPLA) I. kongresszusának résztvevőihez. szág a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz az eny­hülés folyamatának előmoz­dítására, a nemzetközi prob­lémáknak a békét, a hala­dást szolgáló megoldására — állapította meg a szovjet kormányfő és vendéglátója. * * * Finnország állami függet­lensége kikiáltásának 60. év­fordulója alkalmából Leo- nyid Brezsnyev és Alekszej Koszigin táviratban üdvözöl­te a baráti finn népet. Emberi jogok A Dél-afrikai Köztársaság­ban, Namíbiában, Rhodesiá­ban és a megszállt arab te­rületeken tovább folytatódik az emberi jogok durva meg­sértése — állapították meg közleményükben az emberi jogok nemzetközi problémái­val foglalkozó, első összaf- rikai szeminárium résztve­vői Yacundiban. Kifejezték a szabad Afrika szolidaritá­sát ezeknek a cselekmények­nek az áldozataival. A több mint húsz afrikai ország képviselői által elfo­gadott dokumentumok elíté­lik a zsoldosok toborzását és felhasználásukat a fajüldöző, gyarmattartó rezsimek fenn­tartása érdekében. A Szovjetunió számos ki­emelkedő gesztussal nyilvá­nította ki elismerését a kapcsolatok alakulása felett — az egyik legemlékezete­sebb ilyen gesztusra 1956. január 26-án került sor, amikor Moszkva visszaadta Helsinkinek a békeszerződés értelmében a Szovjetunióhoz csatolt Porkkala Udd-i tá­maszpontot. 1948-ban kötötték meg a két ország képviselői az együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. Ennek nyomán jelenleg is 1990-ig szóló minden oldalú együttműködési program van megvalósulóban. Rend­szeresek a két ország veze­tőinek kölcsönös látogatásai. Legutóbb Kekkonen látoga­tott a NOSZF évfordulójára Moszkvába, a mostani ün­nepre Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök láto­gatott el Helsinkibe. Finnország konstruktív külpolitikája jelentős szere­pet játszott abban, hogy ép­pen Helsinki lehetett az összeurópai biztonsági és együttműködési konferencia házigazdája. Harmat Endre Ma: Miklós napja A Nap kél 7.17 — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 1.39 — nyugszik 13.17 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1877. de­cember 6-án született Paul Bonatz, a német építészet egyik jelentős mestere, aki 1965 decemberében halt meg. Fő műve a stuttgarti pálya­udvar. — SZOBORAVATÁS ME­ZŐHEGYESEN. Holnap, de­cember 7-én avatják fel Me­zőhegyesen Sziklai Sándor szobrát. Az ünnepség dél­előtt fél 10-kor kezdődik, majd 11 órakor Illyés László, a nagyközségi pártbizottság titkára mond avatóbeszédet. — ELŐADÓI EST. December 6-án, kedden, Békéscsabán, a Rózsa Ferenc Gimnázium diákklubjában Kovács La­jos, a Jókai Színház művé­sze tart előadói estet. A mű­sorban a diákok válogatást hallanak a világirodalom legszebb verseiből. — ÁRUSÍTÁSSAL EGYBE­KÖTÖTT BEMUTATÓ. A Békésszentandrási Szőnyeg- szövő HTSZ december 5-től Budapesten, a Szivárvány áruházak bemutató termé­ben mintegy egymillió fo­rint értékben állít ki csomó­zott és torontáli szőnyeget. — A KÖRNYEZETVÉDE­LEMRŐL. Ma. kedden dél­után ülést tart Gyula város Tanácsának Végrehajtó Bi­zottsága. Az ülésen egyebek között elhangzik egy jelen­tés a környezetvédelmi hatá­rozatok végrehajtásának vizsgálatáról. — TAPASZTALATCSERE. A Zeit im Bild Kiadóválla­lat és a Journal DDR főszer­kesztői tapasztalacserét tar­tanak Budapesten, az NDK Kulturális és Tájékoztató Központban. A december 9-i tanácskozáson lapunk is kép­viselteti magát. — TÁRLAT A TÍZEKBEN. A Megyei Művelődési Köz­pont képzőművész-körének kiállítását nyitja meg Takács Győző grafikusművész de­cember 8-án, csütörtökön es­te a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban. — TÉLAPÓ-EST. Békéscsa­bán, az Építők Művelődési Ház Manzárd klubja decem­ber 6-án Télapó-estet ren-i dez, melyen vendégként részt vesznek az ifjúsági ház Ifjú Pedagógusok Klubjának tagjai is. Egyiptom elhatározta, hogy megszakítja diplo­máciai kapcsolatait Szíriá­val, Líbiával, Algériával és Hideg idő Várható időjárás ma estig: Napközben megerősödő észa­ki, északnyugati szél. Várha­tó legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mí­nusz 3, mínusz 8, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 0, mínusz 4 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: változóan felhős idő, többfclé kisebb havazás­sal. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 4, mí­nusz 9 fok között, legmaga­sabb nappali hőmérséklet plusz 1, mínusz 4 fok között. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az or­szág területének 30 százalé­kán várható. (MTI) — NÉPFRONTELNÖKSÉGI ÜLÉS. December 8-án, csü­törtökön délután tartja ülé­sét Békéscsabán, a Hazafias Népfront városi bizottságá­nak elnöksége. Gaika Pál el­nök és Banadics Antalné tit­kár értékeli a testület 1977. évi munkáját. — FRANCIAORSZÁG cím­mel rendez klubestet decem­ber 9-én, pénteken 19 óra­kor, a TIT Békés megyei Szervezete Békéscsabán, az Értelmiségi klubban. Az ér­deklődők Franciaországról készült kisfilmeket láthat­nak. — ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ KÍNÁRÓL. A békéscsabai if­júsági és úttörőházban mű­ködő Pedagógusok klubjá­ban december 7-én, a Kíná­ban járt Szuchy László él­ménybeszámolóját hallgat­hatják meg a klubtagok. — MELIORÁCIÓ. Békés me­gyében mintegy 40 ezer hek­tár a belvízzel sújtott terü­let. A talaj termőerejének növelése és a belvízkárok megszüntetése érdekében ta­valy és az idén összesen 22 ezer hektáron végeztek me­liorációt. — ADY-EST GYOMÁN. A gyomai könyvtárban decem­ber 7-én, este 6 órakor Ady- estet rendeznek, Beszélges­sünk Adyról címmel. Az estre a könyvtár olvasóit hívják meg. — RENDŐRSÉGI HÍR. De­cember 3-án, az éjszakai órákban Kaszaper és Mező- kovácsháza közötti útszaka­szon történt baleset. Gres- tyák Zoltán (22 éves, mező­kovácsházi lakos) gyalogo­san, erősen ittas állapotban, szabálytalanul, menetirány szerint az út jobb szélén ha­ladt, majd átment az út má­sik oldalára, ahol egy szabá­lyosan közlekedő s kerülni szándékozó személygépkocsi elütötte. A baleset során Grastyák Zoltán nyolc na­pon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. a Jemeni Népi Demokrati­kus Köztársasággal — kö­zölte hétfőn a MEN A kö­zel-keleti hírügynökség. Koszigin—Kekkonen találkozó Száz halálos áldozata van az újabb terrorakciónak Finn barátaink ünnepén fl Centropress hétfő esti kommentárja LflPZÚRTIl Egyiptom megszakítja diplomáciai kapcsolatait több arab országgal

Next

/
Thumbnails
Contents