Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
1977. december 4., vasárnap NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Nagyszerű rajt az MHSZ Kupában Készülődés a megyei és vidékbajnokságra kül sikerült: a csabaiak 30 A Magyar Honvédelmi Szövetség az idén harmadszarra írta ki az MHSZ Kupa versenysorozatot. Az országos vetélkedőben A és B típusú klubok sportolói mérik össze tudásukat. A nyolcfordulós verseny során négy őszi-téli fordulóban légfegyveres, a tavaszi folytatásban pedig tűzfegyveres számokban küzdenek a csapatok a kupáért. Mindkét osztályban négy-négy csoport alkotja a mezőnyt, csoportonként négy-négy csapattal. A végső sorrend a minősítési szintek alapján megállapított pontozásos rendszerrel alakul ki. A Békéscsabai Városi Lövészklub eredményei alapján a 16 első osztályú csapat versenyében vesz részt és a 2. csoportban rajtuk kívül még az Igazságügyi LK, a Szegedi VLK és a HÓD- GÉP LK szerepelj A 16 tagú csapatokban serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt korosztályú sportolók versenyeznek légpuskával és légpisztollyal — tíz méterről 40 lövést adnak le. A csabai együttesben a Budapesten megrendezett első fordulóban a csapat „puskásai”, Pribojszki György, Somogyi Éva (serdülők), Harmati László, Zsi- linszki Katalin (ifi), Lipták Attila, Palyusik Éva (junior) és Rontó Endre, Mecskó Mátyásné (felnőttek) voltak, a „pisztolyosként” pedig >— a serdülőktől a felnőttekig — Sándor István, Vincze Ildikó, Serkédi Lajos, Zsi- linszki Katalin, Laczó László, Belicza Erika, Babinyecz János és Rattai Katalin léptek lőállásba. A rajt remeB mai nap Békés megyei sporteseményei Kézilabda. A XXI. Békés megyei Népújság Teremkézilabda Kupa mérkőzései. Békéscsaba, Kemény Gábor Szakközépiskola tornaterme, 8.00 órától. ökölvívás. Országos serdülőbajnokság döntői, Békés, művelődési ház, 9.00 órától. Kosárlabda. NB II. Nők. Szarvasi FSSC—Nyíregyházi Széchenyi, Szarvas, Szabadság u. 11.00. Röplabda. Országos Ifjúsági Kupa fiú és leány területi döntői, Békéscsaba, útépítési szakközépiskola tornaterme, 14.00 órától. Sportlövészet. Légfegyveres férfi, női megyei bajnokság, Békéscsaba, Partizán utcai lőtér, 8.00 órától. Labdarúgás. NB III. Gyulai SE—Hajdúszoboszlói Bocskai, Gyula, 13.00, Pádár. Vívás. Országos III. osztályú kardverseny, Békéscsaba, 10. sz. iskola (Kazinczy u.), 9.00. BIRKÓZÁS Szegeden — néhány nappal ezelőtt — országos ifjúsági IJ. korcsoportos szabadfogású birkózóversenyt rendeztek, amelyen szőnyegre léptek az Orosházi Spartacus fiataljai is. A szövetkezetiek három versenyzője alaposan kitett magáért. Az 56 kg-os súlycsoportban Gelény Ferenc, a 90 kg-os súlycsoportban pedig Berta László ezüstérmet szerzett. (Sz. B.) pontot gyűjtöttek (Ennél magasabb pontszámot [30] csak az MHSZ KLK együttese ért el.) A 16 szám közül hatban bizonyult legjobbnak a Bcs. VLK. Hárman lőtték a legtöbb pontot érő aranykoszorús szintű eredményt: Lipták Attila 378 körrel győzött az ifi légpuskaszámban, míg Belicza Erika (363 kör) és Serkédi Lajos (366 kör) második lett légpisztollyal korosztályában. A kupa második fordulóját az elmúlt hét végén rendezték meg Békéscsabán. Szombat reggeltől vasárnap estig ropogtak a fegyverek a Partizán utcai lőtéren, ahol a kupáért küzdő 64 sportlövész mellett a házigazda csabai klub harminc versenyzője is lőállásba állt a jobb minősítés eléréséért. A folytatás még jobban sikerült a kupában: ezúttal 57 pontot .Jöttek össze” a csabaiak. A nyolc első helyezés közül különösen Serkédi 373 és Belicza 366 körös pisztolyeredménye emelkedik ki. Az összeállítás három helyen módosult az első fordulóhoz képest — a verseny- kiírás erre lehetőséget ad—: Palyusik helyén Lipták Mária, az ifjúsági pisztoly szárn-i ban Zsilinszki helyén Kert- megi Genovéva, míg Rattai Katalin helyén Oláh Doroty- tya szerepelt. Bár a többi csoportok második fordulóbeli eredményei még nem ismeretesek, annyi bizonyos, hogy kupában tavaly ezüstérmes csabaiak az élmezőnyben maradtak és bizakodva várják a december 10—11-i szegedi harmadik fordulót, valamint a most kezdődő egyéni bajnokságokat. Ezen a hét végén kerül sor ugyanis a megyei légfegyveres egyéni bajnokságra, amely válogató jellegű is lesz egybefi a januárban Salgótarjánban lebonyolításra kerülő vidékbajnokságra. Mintegy hetven csabai sportlövész készül ezekre a viadalokra, melynek első lépcsőjét, a me- megyei bajnokságot „háziverseny” jelzővel is lehetne illetni, jelenleg ugyanis a megyében csak a csabai szakosztálynak vannak igazolt versenyzői. F. I. Elhunyt Hazai Mihály Érzékeny veszteség érte megyénk sporttársadalmát: hetvenhat éves korában elhunyt Hazai Mihály, aki több mint negyven évet töltött aktív játékvezetőként a labdarúgópályákon. Az utóbbi években az MLSZ JB országos ellenőrző bizottságának volt tevékeny tagja. Járta a pályákat, segítette, oktatta, ellenőrizte a fiatal futballbírákat. Aktív szervezője volt a nyáron Gyomán lezajlott játékvezetői táborozásnak is. November elején, éppen az MLSZ-ben, az országos ellenőri értekezleten volt, amikor rosszul lett, kórházba került, majd november 18-án elhunyt. A köztiszteletben álló sportember hamvasztás utáni temetéséről később történik intézkedés. Szinvonalas küzdelem, kéttűs OMTK-siker: KOSÜRLBBDfl Páli Mariann és Schneider György az asztalitenisz Tízek Bajnoka Meghívás alapján Békéscsabán, a konzervgyár éttermében bonyolították le az asztaliteniszezők megyei felnőtt Tízek Bajnokságát. A nőknél az orosházi Páli Mariann biztosan gyűjtötte pontjait, a második helyért viszont nagy küzdelem alakult ki Andrékó, Viski és Csjernyik között. Andrékó 2:0-ra kikapott Pálitól, 2:l-re Csjernyiktől, így kilenc mérkőzésből hét pontot szerzett. Viski is két vereséget szenvedett — Páli 2:1, Andrékó 2:0 arányban volt jobb nála. Csjernyik biztosan vette az első akadályokat, de ő is kétszer szenvedett vereséget, Páli és Viski egyaránt 2:l-re nyert ellene. A három tehetséges játékos így 7—7 pontot szerzett és közöttük annyira azonos volt az állás. hogy végül csak az egymás közötti játszmaarány döntött. Ez Csjernyiknél 16:6, Andrékó- nál 15:5, Viski esetében 15:6 volt, s mivel Csjernyik 2:1- re győzött Andrékó ellen, ő lett a második, Andrékó a harmadik. A férfi Tizek Bajnokság első három helyezettje: középen a győztes Schneider (OMTK), balról a második Czina (OMTK), jobbról a bronzérmes Baracsi (Sarkad) Fotó: Fábián István DASE—Szarvasi FSSC 56:55 (32:25). NB II, női. Debrecen. V: Dobronyi, Molnár. Szarvas: Borgulya 2, Lelkes 10, Pusztai 3, Lestyán 2, Frankó 14. Csere: Dombóvári 14, Vajgel 2, Ráti 4, Balázs 2, Klenk 2. Edző: Szi- rony Pál. Az utolsó öt perc néhány játékvezetői tévedése fordulatot hozott az addig vezető szarvasiak hátrányára. Nyíregyházi Mg. Főiskola —Szarvasi FSSC 57:44 (35: 21). NB II, női. Nyíregyháza. V: Zsíros, Tímár. Szarvas: Borgulya 2, Lelkes 8, Lestyán 5, Frankó 11, Pusztai. Csere: Ráti 6, Balázs 6, Vajgel 2, Klenk 2, Dombóvári 2. Edző: Szirony Pál. A dupla fordulót játszó szarvasiak az első félidőben kialakult hátrányt már nem tudták ledolgozni. Egri Tanárképző—Mezőbe- rényi ÁFÉSZ 65:46 (35:19). NB II, női. Eger. V: Matlá- ri, Füléki. ÁFÉSZ: Leczké- si 2, VRBOVSZKINÉ 15, Cservenák 2, Báthori 1, Ivá- nyiné 9. Csere: BRAUN 11, Hoffmann 3, Baksai 2, Horváth 1, Gerlai. Edző: Iványi László. A már bajnok Tanárképző ellen tisztes vereséget szenvedett a másnapi mérkőzésre tartalékoló ÁFÉSZ. A férfiaknál a 45 mérkőzésből 25-re már szombaton sor került. A résztvevők itt is alaposan keresztbe verték egymást. A vasárnapi küzdelmek előtt még négyen voltak esélyesek a bajnoki címre; két orosházi, Czina és Schneider, valamint Baracsi (Sarkad) és Horváth (Bcs. TASK). A színvonalas folytatásban Czina elszenvedte első vereségét Schneidertől. Később úgy tűnt, nem akad további legyőzőre, Horváth Béla azonban nem így gondolta. 1 :l-es játszmaállás után a döntő, harmadikban Czina magabiztos, szép játékkal mindinkább elhúzott, ellenfele fizikailag fáradni látszott. 16:ll-nél azonban fordult a kocka, és végül Horváth győzött, elütve Czinát a Tízek Bajnokságtól. Ekkor Baracsi felé fordult minden figyelem, ő lépett elő esélyessé. Következő ellenfele, Viski Ákos (OMTK) azonban öt vereséget követően legyőzte Baracsit! Mindez Schneider Györgynek (OMTK) kedvezett legjobban, mert a szombati, Bara- csitól elszenvedett 2:l-es veresége után sorra nyerte mérkőzéseit és ezzel megnyerte a férfiak versenyét. A színvonalas bajnokság végén Szabó Imre, a megyei szakszövetség elnöke köszöntötte a győzteseket és adta át az értékes tiszteletdíjakat. Eredmények. Férfiak. Tí- zek-bajnok: Schneider György (OMTK) 8, 2. Czina József (OMTK) 7, 3. Baracsi Lajos (Sarkadi Kinizsi) 7, 4. Lőrincz (Bcs. Konzerv) 6, 5. Horváth (Bcs. TASK) 6, 6. Viski (OMTK) 4, 7. dr. Zsengellér (Bcs. TASK) 3, 8. Páli (OMTK) 2, 9. dr. Bándi (Bcs. TASK) 2, 10. Mózes (Sarkad) 0 győzelemmel. Nők. Tízek-bajnok: Páli Mariann (OMTK) 9, 2. Csjernyik Teréz (OMTK) 7, 3. Andrékó Csilla (OMTK) 7, 4. Viski (Szarvasi Óvónőképző) 7, 5. Rózsa (OMTK) 5, 6. Kerekes (Bcs. TASK) 4, 7. Fekete (OMTK) 3, 8. Horváth (Békési ÁFÉSZ) 2, 9. Farkas (OMTK) 1, 10. Márkus (Bcs. TASK) 0 győzelemmel. (Bertalan Sándor) Mezőberényi ÁFÉSZ—Egri SE 70:59 (40:33). NB II, női. Eger. V: Kállai. ÁFÉSZ: Braun 11, Baksai 6, GERLAI 11, BÁTHORI 8, IVÁ- NYINÉ 20. Csere: Vrbovsz- kimé 6, LECZKÉSI 6, Cservenák 2, Ignácz, Hoffmann. Edző: Iványi László. A mérkőzés elejétől a herényiek irányították a játékot. A hazaiak csak felzárkózni tudtak időnként. A második félidő elején volt a legszorosabb a mérkőzés (49:46). Leány Középiskolás Kupa: Mezőberényi Gimn.—Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimn. 42:26 (24:12). Ld.: Gerlai 14, Ignácz 11, ill. Kropok 11. Helytállás az országos Ifjúsági Kupán Rangadó — alapos késésekkel Egy héttel ezelőtt a csabai Kórház utcai labdarúgó- pályán játszották le a Bcs. Előre Spartacus—Debreceni VSC tartalék- és ifjúsági bajnoki mérkőzést. A két találkozó előtt (s az ifi rangadó vége felé) nem mindennapi késéssorozat adott okot az izgalomra. A sort a DVSC tartalék- és ifjúsági csapata nyitotta meg. A vasutasok közel félórás késéssel érkeztek a Kórház utcába. Azaz mégsem a teljes csapat! A tartalékok kapusa ugyanis még Debrecenben lemaradt a buszról. Mit lehetett tenni? Az ifik „portása”, Verpeléti állt a kapuba. A mély vízbe való ugrás (a szó szoros értelmében, mivel a két kapuban jócskán állt a víz) az újonc számára igen jól sikerült. Csaknem 80 percig a Pécsi Elemér dirigálta lila-fehérek lövéseit bravúrt bravúrra halmozva védeni tudta, ám Vigh lövésével szemben már tehetetlennek bizonyult. Közben az öltöző folyosóján egyre idegesebben sétált MaroSvölgyi Károly, a csabai ifik edzője. Türelmetlensége érthető volt, hiszen két jó képességű játékosa, Alberti és Kurucz — talán a váratlanul esett hó miatt — nem érkezett meg a kezdés időpontjára. Ha Kurucz jobban siet, még öltözhetett volna (negyed kettőkor ért a pályára), ugyanis a játék, híven a rendhagyó délutánhoz — a debreceni kapus átöltözése miatt — negyed órával később kezdődött... És a hazaiak számára milyen jól! öt perc elteltével már 2—0-ra vezettek a lilák, a három országos ifjúsági válogatottal (Mohácsi, Fidler és Sallai) felálló vendégek ellen. A folytatásban is az Előre Sp. fiataljai irányították a játékot, sorra szőtték tetszetős támadásaikat. Miután Bacsa belőtte a harmadik gólt is, néhány vasutasvédő elvesztette a fejét és sorozatban követett el súlyosabb elbírálás alá eső szabálytalanságot. A mérkőzés hajrájában volt eset, amikor egyszerre két csabai játékos is a latyakba huppant az „erélyes” belépők nyomán. A büntetés? Szabadrúgás, szabadrúgás után, aztán ismét kezdődött minden elölről. A befejezés előtt két perccel viszont Kecskemétit, a hazaiak középpályását reklamálásért kiállította az addig mindent elnéző játékvezető. A partvonal mellett egy idős szurkoló meg is jegyezte: „A bíró is késett — a kiállítással!” Valóban, a debreceniek több megmozdulása is kiállítást „érdemelt” volna. A fiatal labdarúgók sportszerű játékra nevelése minden játékvezető feladata — mezszínre való tekintet nélkül... (Jelenka János) Tatabányán az új Körcsarnokban rendeznék meg az országos férfi-női Ifjúsági Kézilabda Kupa döntőjének összecsapásait, ahol megyénket a Bcs. Előre Spartacus férfi együttese képviselte. A több napos tornán a lila-fehérek a következő eredményeket érték el: Várpalota—Bcs. Előre Sp. 22—22 (13—10). Egyenlő erők küzdelme, a csapatok felváltva vezettek, az eredmény igazságos. Bcs. Előre Sp.—Rába ETO 21—19 (13—8). A torna egyik legjobb mérkőzése. A lila-fehérek jó játékkal rukkoltak ki és sikerült legyőzniük az 1976. évi OIK-győz- tes győrieket. Debreceni Dózsa—Bcs. Előre Sp. 22—13 (13—5). A minden tekintetben jobban játszó debreceniek megérdemelt győzelmet arattak. A csabaiak nem bírtak a ragyogóan védő ifjúsági válogatott Hoffmannali Bp. Spartacus—Bcs. Előre Spartacus 20—16 (10—11). A végső helyezés szempontjából sorsdöntő mérkőzésen sérülések és sorozatos — nagy részben indokolatlan kiállítások — sújtották a csabai csapatot. Az eddig nagyszerűen védő Rácz súlyos sérülést szenvedett. Manczurt a 40. percben kizárták a játékból, öt perccel később Kádas a végleges kiállítás sorsára jutott. így a Bp. Spartacus gárdája az utolsó tíz percben a maga javára tudta fordítani a mérkőzést. A két játékvezető, Ambrus és Ruszina téves ítéleteivel rendre az Előre Spartacust sújtotta. Csepel—Bcs. Előre Sp. 31 —22 (16—14). A Ráczot, Kádast és Krenácsot nélkülöző csapat derekasan helytállt, de Manczúr kéztörése után a Csepel ellenállhatatlan volt. 17—17 után a cserejátékosok nem tudták megállítani a náluk 20 centivel magasabb csepeli átlövőket. Az utóbbi évek legszínvonalasabb OIK-döntőjén a lila-fehérek becsületesen helytálltak, pedig szinte minden csapat tetemes magassági és súlyfölényben volt. Nem beszélve arról, hogy a Bp. Spartacus, á Rába ETO, a Debrecen és a Csepel együttesében sok olyan játékos szerepelt, aki már az NB I-ben is szóhoz jutott. Az 1977. évi fiútorna végeredménye. 1. Bp. Spartacus 8, 2. Rába ETO 7, 3. Debreceni Dózsa 6, 4. Csepel 3, 5. Békéscsabai Előre Sp. 3, 6. Várpalota 3 ponttal. A legjobb góllövők: Bakács Ferenc (Várpalota) 38, 2. Bakucz (Békéscsaba) 37, 3. Kékesi (Csepel) 36. Az OIK-döntőn a lila-fehérek csapatában a következő játékosok léptek pályára. (Zárójelben a lőtt gólok száma.) Rácz, Kádas (5), Krenács, Manczúr (19), Han- kó (23), Hrabovszki (7), Bakucz (37), Lipták, Zöldréti, Kiss, Megyesi, Domokos, Re- czai. Edző: Fabriczy Elemér. A leányok összecsapásaiból a Rába ETQ került ki győztesen, megelőzve az FTC, a Tatabánya, a DVSC, a Pécsi Sí és az Egri SE gárdáját. E I BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055