Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-31 / 307. szám

1977. december 31., szombat Kulturáltabb körülményeket! Nem azért említem a ka­rácsonyi könyvvásárlás ke­serveit, hogy az ünnep előt­ti bosszúságokat felsorolok számát szaporítsam, hanem mert egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni. A békés­csabai Radnóti könyvesbolt kicsi és zsúfolt. Talán csak akkor felel meg a korsze­rű igényeknek, ha egy-két vásárlónál több egyszerre nem keresi föl. Bár ez sem biztos, hiszen a berendezés, a könyvek elhelyezése ön­magában akkora területet foglal el az amúgy is kevés­ből, hogy kosárral a kézben alig lehet elférni. Hát még a decemberi for­galom kellős közepén, külö­nösen az ünnep hetében, amikor a könyvkínálat és kereslet jóval nagyobb, mint egyébként. Csak az tudja mit kellett kiállni itt, aki szeretteinek könyvet vagy hanglemezt akart ajándé­kozni. A téli, meleg és vas­tag öltözetben egymás he­gy én-hátán próbáltak az em­berek válogatni a kirakott kötetek özönéből, ám gyor­san dönteniük kellet, vagy inkább azt megvenni, ami a kezük ügyébe került, ha­csak nem akartak csurom­vizesre izzadva az utca hi­degére kerülni, vagy fölforr­va odabent támolyogni. A jó érzést, amivel az ilyen vásárlásra mindenki elindul, így váltotta föl a kellemet­len kényszerűség, amitől jobb volt mielőbb megsza­badulni. Még így is, a siet­ve távozó vevők mellett, na­ponta hct-nyolc alkalommal bezárták az ajtót és csak akkor engedtek be újabb vásárlókat, amikor már a bentiek eltávoztak. Azt hiszem, a fentiekhez különösebb kommentár nem szükséges. De az új köny­vesbolt mielőbbi megnyitá­sához — igen. V. M. A nagyszénási szociális otthon örege^ szeretnek olvasni. Sze­rény! Erzsébet nyugalmazott óvónő, az otthon lakója vállalta társadalmi munkában a könyvtáros szerepét. Könyvtári órá­kon sokan elüldögélnek a könyves szekrény előtt, ahol újsá­gokat, folyóiratokat is lehet olvasgatni Fotó: Gál Edit Egy kiállítás tárgyai December elején megyei üzemtörténeti kiállítás nyílt a békéscsabai Munkácsy Mi­hály Múzeumban. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom tiszteletére a szocia­lista brigádok részére meg­hirdetett pályázat zárult ev­vel, melyben a megye 27 üze­mének 57 brigádja vett részt és jutott el az eredményhir­detésig. Az első díjat a bé­késcsabai 14/1-es gyógyszer- tár Claudius Galenusról el­nevezett szocialista brigádja nyerte el, melynek vezetője Zsilák Jánosné gyógyszertári asszisztens. — A 13 fős brigádunkban a patika vezetőjén kívül mindnyájan nők vagyunk, öt gyógyszerész, hét asszisztens és egy takarítónő. A pályá­zat 1976 őszén indult, ak­kor kezdtünk hozzá a gyűj­tőmunkához, a megye egész területén. A kiállításon a fő falat a gyógyszerészet-történeti ér­dekességek foglalják el, de­koratív és nagyon ízléses csoportosításban. Ahogy a terembe lép az ember, mind­járt szembe találja magát a régi, nagyméretű emblé­mákkal, ismeretlen rendelte­tésűnek látszó, korabeli, egy­szerűbb és bonyolultabb gé­pezetekkel ; szebbnél szebb színes üvegekkel, tartályok­kal és tárolóedényekkel. Amiknek ma már csak egy igen kis részét lehet látni a modern patikákban, s csu­pán az idősebb látogatókban keltenek nosztalgiát, felvil­lantva a gyermekkori emlé­keket. A fiatalokban pedig az érdeklődést. — Ezek mind használati eszközök voltak? — Igen, de talán azt kell először elmondani, hogy sok­kal több anyag gyűlt össze, mint amit a múzeumban ki­állítottunk. És hogy volt már egy ennél sokkal részlete­sebb tárlatunk a vállalatnál. Ide azokból a mozsarak, üve­gek porcelán állványedé­nyek, fából való tároló és raktári edények, réz és zo­máncozott perkolátorok, mér­legek egy része került, to­vábbá régi diplomák, vala­mint az újabban kapott ér­mek és kitüntetések látha­tók. A kisebb-nagyobb mozsa­rak üvegből, fémből és por­celánból készültek, van köz­tük kézi dörzs- és nagy tö­rőmozsár, amiben gyógynö­vénykérgeket, magokat tör­tek össze. A tároló- és kisze­relőüvegek fehér, zöld, kék és barna színben csillognak. Formájuk kerek, négy- és hatszögletű. Vékonyak és vastagok. A porcelán áll­ványedények közül a legér­tékesebbek a Zsolnay cég 1810-től 60 éven keresztül Pápán működő üzemegysé­géből valók, és az elbogeni Altwienek. — És ez a magas szerke­zet micsoda? — kérdezem dr. Palovits Gyulámé vezető­helyettest, aki a gyűjtőmun­ka egyik lelkes résztvevője volt. — Ez egy rézperkolátor, itt van mellette a kék és bordó zománcból készült is. Tinktúrák előállítására hasz­nálták valamikor. A tartály­ban áztatták a gyógynövényt, majd egy bizonyos idő után és idő alatt cseppenként eresztették le. Persze ma már ilyesmire nincsen szük­ség, akár csak egy sor más, rtt kiállított tárgyra, de meg­őrzésük kötelességünk, hi­szen ezeknek muzeális érté­kük van. Mint a régi gyógyszer- és segédkönyveknek, amiket a vállalatnál őriznek, a 100 éves kézikönyvekkel és számlákkal együtt. De akad­nak még a gyűjteményben 200 évre visszamenő szakmai könyvek is. — Az első díj megérde­melt és boldog tulajdonosai lettek, de mi is az tulajdon­képpen? — kérdem a bri­gádvezetőt. — Választhattunk 5 ezer fo­rint, vagy mindnyájunk ré­szére egy háromnapos bel­földi utazás között. Termé­szetesen az utóbbi mellett döntöttünk és majd a nyáron vesszük igénybe. —- Ügy hallom — fordu­lok . Palovitsnéhoz —, hogy tovább folytatja a kutatást. — Igen. Egy gyógyszerész­történeti munkán dolgozom, amely a megye patikáinak a múltjáról szól, az elsőtől — az 1770-ben Gyulán megnyílt Megváltó nevezetűtől — kezdve napjainkig. Helysé­gek és kiemelkedő gyógysze­rész-személyiségek szerint bontom az anyagot, és írok magáról a gyógyszerészetiül, mint szakmáról is. Sok ada­tot összegyűjtöttem már, de a kutatómunka még egy da­rabig el fog tartani. Ügy gondolom azonban, hogy 1978 közepére készen leszek vele. Vass Márta így nem is labirintus... A Békés megyei Tanács V. B. munkaügyi osztálya és a Békés megyei Pályaválasztá­si Tanácsadó - Intézet leg­újabb közös kiadványa, a „Pályaválasztási tájékoztató’' borítólapján egy labirintus bejáratában álló „merre is menjek?” gonddal küszködő fiatalembert ábrázol a rajz. A tájékoztató füzetecske el­olvasása után azonban bizto­sak lehetünk abban, hogy sokan megtalálják pályavá­lasztási problémáikból a ki­vezető utat. Az 1978/79-es tanévre szóló 'kiadvány fő erőssége, hogy szubjektív baráti hangon tud szólni a fiatalokhoz, a pontos pályaválasztási lehetőségek adatszerű felsorolása mel­lett is, ami a szerkesztők és az alkotók munkáját egy­aránt dicséri. Szerencsés öt­letnek bizonyult, hogy a pá­lyaválasztási döntéshez „rö­vid, de mérlegelésre érde­mes” tanáccsal’ szolgálnak, valamint a megfontolt pá­lyára jelentkezés és a siker­telen próbálkozás utáni ten­nivalókra is figyelmet fordí­tanak. A kiadvány a gimnáziumi fakultatív oktatásról — kü­lönösen a pedagógusok és szülők számára — részletes tájékoztatást közöl. A ké­sőbbiekben pedig a gimná­ziumba, szakközépiskolába és szakmunkásképzőbe jelent­kezőknek — a megye közép­fokú oktatási intézményeinek Molnár Zoltán: ELJEGYZÉS 22. Miután anya és leánya ilyen tökéletesen megértették egymást, Anyu bement a konyhába. Aput már ott is találta; a kávéfőzővel bíbelődött. — Hagyd csak Apucikám, menj inkább borotválkozni! És kivette a kezéből. Eltervezte, hogy egy-egy pár tormás virslivel csinál nekik jó kedvet. De semmi több, s utána is csak tea, hogy akármivel fogadja is őket Lajos, éhesek legyenek, és mindent szívesen fogadja­nak el. Ennek Lajos is örülni fog, s a hangulat egyáltalán meg lesz alapozva. Mint egy jó és okos tündér rakta hát elébük a virslit, de már biztatta is őket, hogy induljanak. Nem akarta, hogy bárki is megelőzze a meny­asszony családját. Napfényes, szép nyári reg­gel volt, még nem nagyon meleg, inkább üde és szívde­rítő. Apu csudálkozott egy kicsit, mikor az italokat le­hordták, hogy amit ő vásá­rolt, az nagyon megszaporo­dott. — Nem mehetünk oda any- nyi itallal, amennyit esetleg meg is fogunk inni; lássák, hogy van elég! — mondta Anyu nagyvonalúan. Nem győztek rajta csudálkozni. Kati nyomban adott is neki egy hálás gyermeki csókot. Lám, az ő eljegyzése milyen költséget nem kímélően bő­kezűvé teszi az anyját. És még ezt az Anyut macerálta ő, hogy a kaja dolgában hívja fel Lajos bácsit. Apu úgy vezetett, mintegy angyal, könnyedén, maga­biztosan. Ha így vezeti a könyvelési osztályt is, nyil­vánvalóan kinevezik osztály­vezetőnek, ha Aggszakáll — így nevezték a családban is 'Apu fölöttesét — szóval, ha Aggszakáll elmegy nyugdíjba. Tapasztalt is, magabiztos, és még igazán fiatalosan lendü­letes. Bár a Lajos bácsi drótháló- kapuján majdnem bement, amikor még nem volt kinyit­va. Akkor egy kicsit megállt bennük az ütő. Az utolsó pil­lanatban fékezett. A csomag­tartóban az üvegek egy ki­csit összekoccantak. Jött Lajos bácsi, és kitárta a léckeretes drótkaput. Meg se nyikkantak. Apu közben tülkölt; nyilván egy kissé meg volt zavarodva. — Jó korán jöttetek! — mondta Lajos bácsi — na­gyon rendes. Biztosan Kati nem hagyott benneteket aludni. Elég nehezen kászálódtak kifele a kocsiból. — Na gyertek, először is igyatok egy kortyot! — kí­nálta őket valami erős pálin­kával. .. — Most még Barna is ihat, nyolc óránál többet fogtok itt tölteni. — Talán arrább állok egy kicsit, hogy a többi kocsi is beférjen. — Fordulj oda oldalt! Kezében volt a pálinkás­üveg és a kispoharak, mintha így várta volna őket lesben. — Az ijedtségre! — mond­ta Apunak. Ügy látszik, ész­revette a kapu előtti gyors megállást. Gitta rosszallóan pillantott rá. Szerinte ezt most Lajos bácsinak nem kellett volna észrevenni. De az ő első gondja most az volt, hogy rögtön szedjék ki az üvege­ket. — Nem is azért, drágám. De csak rakjuk ki, legyünk túl rajta— vagyis csak hadd hűljön... Nyisd ki a sufniaj­tót, Lajos, behordjuk az ita­lokat! — Ó, a sufni! El vagy ma­radva Gittám! Nézd csak meg, milyen kitűnő hűtő-“ vermet készítettön. Vagyis ástam; illetve építettem. Gitta rosszat sejtett. S ez a sejtése rögtön be is igazo­lódott. Nyolclépcsős keskeny lejáraton jutottak a verembe; odalent valósággal szobányi­vá szélesedett. Kör alakú volt, és a földre akár tíz csomag­tartó rakomány ital is befért volna, ha szorosan körberak­ják. Kati meg Apu nagyon örültek a csodálatos új épít­ménynek, de Anyu — nem értették: mi okból — úgy látszik, hogy nagyon le volt sújtva. — Ezt nem láttam a múlt­kor — mondta Kati — vagy azóta készült? Csak ’ nem egyedül csináltad, Lajos bá­csi? — Hát csak nem gondolod, hogy beengedek ide idegent, valamit csinálni? Amit itt látsz, Katikám, az minden az én alkotásom. Kivéve a hajót, az ipari mű... Szóval ezt a pincét — de ha akar­játok, szerényebb leszek és csak vermet mondok —, ezt az objektumot magam hoz­tam létre. S legelsősorban is azért, hogy legyen hol hi­degén tartani az italokat... Nem tetszik, Gittám? — De, Lajos, te valóságos művész vagy. Építőművész. • • • Lajos bácsi megvárta, míg kellően kigyönyörködik ma­gukat ásóval faragott, be­tonvázzal és gyeptéglával fe­dett remekművében, majd átirányította őket a tűzhely­hez, mely még inkább áldo­zati oltárnak látszott, mint a múltkor. Kati odaszaladt és össze­csapta a kezét. Két bogrács volt két ková­csoltvas tartóra felakasztva. Mind a kettő alá oda volt már készítve a tüzelő is; száraz gallyak, alul egy csu­tak szalma. És a gyeptégla háttámla fölött, egy erre a célra odagörgetett és felállí­tott fatörzsdarab, vagyis egy valóságos hentestőke méretű alkalmatosság. Belevágva egy, szinte bárdot pótló, szé­les pengéjű húsvágó kés. És a nagy darab hús, melyet Lajos bácsi az imént kezdhe­tett el darabolni. — Hát ez az egész, tudjá­tok, olyan igazi! (Folytatjuk)-Megnevezése mellett — fel- lunteti a tagozatokat, a fel­vehető tanulók számát és a kollégiumi lehetőségeket is. A kisegítő iskolát végzett ta­nulók is kaphatnak választ a „hogyan tovább” kérdésre. A katonai pályára készülő ta­nulók a Katonai tanintézeti képzés című fejezetben ol­vashatnak részletesen a to­vábbtanulás feltételeiről. Végül három vállalat, az Oroszlányi Szénbányák, a Kőbányai Sörgyár és a Nagy- alaföldi Kőolaj- és Földgáz­termelő Vállalat közöl tájé­koztatót a vállalatuknál szükséges szakmai ismeretek megszerzésének útjáról. Bár a kiadványon nincs feltüntetve a példányszám, reméljük, elegendő mennyi­ségben áll majd rendelkezé­sére a pályaválasztás előtt ál­ló fiataloknak, a pedagógu­soknak és szülőknek. B. S. E. Tévéajánlatunk: 10.20 EGRI CSILLAGOK I. Ki ne olvasta volna ka- maszos izgalommal az Egri csillagokat, Gárdonyi Géza híres regényét, amely most a szünidei matiné keretében ismét látható lesz a képer­nyőn!? A kalandos történetet Várkonyi Zoltán vitte film­re, 1968-ban, átmentve, meg­őrizve benne a regény leg- t szebb és legizgalmasabb je- [ leneteit. A kezdőkép egyenesen idil­li: a kis Cecey Éva, kis ba­rátjával, Bornemissza Ger­gővel éppen a patakban für- ■ dik, amikor a félszemű Ju- ! murdzsák ráijeszt a gyere­kekre, s a kisfiút magával viszi... HANG­SZÓRÓ Visszapillantó Szűkén méri a téli örömö­ket ez a rövidre szabott is­kolai vakáció. Gyerekeink hiába várták a fehér kará­csonyt, a nagy szánkózásokat s a hóemberkészítést, eddig inkább csak sár és locs-pocs jutott a természet ajándékai­ból. Soha ilyen gyorsan nem lehetett kiolvasni az ünnepre kapott könyveket, hiszen most a legkisebbek a tél csá­bításai. Nagyobb figyelem kíséri tehát a rádió és a te­levízió ifjúsági műsorait is. Bár a szerkesztők nem bíz­hattak előre a meteorológiai távjelzésekben, mégis mint­ha jobban odafigyeltek vol­na a fiatalok téli igényére. Különösen a televízió szün­idei matinéja az, amely ál­landó délelőtti szórakozást ígér gyermekeinknek, de a rádió műsorában is gyakrab­ban szólnak most a vakáció­zó diákokhoz. Minden napra jut valamilyen meglepetés, így csütörtök délelőtt a Kos­suth adó hullámhosszán, a Visszapillantó műsorát sugá­rozták. A Gyermekrádió hallgatói Marco Pólónál, a nagy utazónál jártak látoga­tóban, s ha véletlenül egy- egy felnőtt is bekapcsolta a rádiókészüléket, bizonyára szívesen hallgatta a híres felfedező kalandjait. Az „időutazók klubjának” hallgatói híres elődök nyomdokaiban haladnak. Ne­ves írók és gondolkodók is szívesen bízták magukat az „időgépre”, hogy annak szárnyán száguldjanak múlt­ban és jövőben. Ha a rég­múlt valóságot próbálták ku­tatni, akkor történészeknek nevezzük őket, s ha képzele­tükre bízták magukat, akkor mesemondóknak, íróknak, füllentőknek. A rádióműsor visszapillantói mindegyik fajtából kevernek egy csi­petnyit. Különösen egy régi sikeres sorozat, a Csili Csala bácsi példája ihlette meg a mai utazókat, hiszen a játék­vezető most is elkeveredik az elképzelt kor forgatagában, csak nem csinál olyan gali­bákat, mint a csodatevő bá­csi rosszcsont fiacskája. Marco Polo tengernyi ka­landjából hallottak ízelítőt a Gyermekrádió hallgatói. A genovai fogságban hihetetlen történeteket mesélő velencei utazó elé csempészték a kép­zeletbeli mikrofont, s mi is csodálattal hallgattuk a tá­voli országok gazdagságáról szóló igaz meséket. A genovai polgárok kinevették a „mil­liomos Marco” kalandjait, hi­szen a középkor első „Kína- szakértője” joggal kápráztat­ta el hallgatóit a számukra hihetetlen méretekkel. India gazdagságáról sem hittek el egy szót sem, (bár a gyar­matosítók hiszékenységére gondolva talán mégsem volt pusztába kiáltott szó a mesés Keletről történt beszámo­ló...) Frissek, érdekesek voltak a csütörtöki rádióműsor ka­landjai. Igaz, az elbeszélések nem törekedtek a túlzott művészi színvonalra, hiszen eléggé a felszínen mozogtak az ellesett hangképek, de ez megbocsátható volt, mert Po­lo mester kárpótolt bennün­ket hiányérzeteinkért. Külö­nösen tetszett az a jó értel­mű aktivitás, ahogy a műsor készítői igyekeztek bevonni a fiatal hallgatókat a játékba. Felhívták figyelmüket Marco Polo műveire és arra is, hogy milyen irodalmat ér­demes elolvasni a középkor híres utazójáról. S ha valaki nem jegyezte volna meg az ajánlott könyvet, leírom én is, hogy Rónaszegi Miklós: Így élt Mjarco Polo című mű­vére hívták fel a figyelmet. Amikor az esős csütörtök délutánon elmentem a könyvtárba, hogy utána néz­zek az ajánlott olvasmány­nak, már egyetlen példányt sem találtam a könyvből. Ügy látszik, mások is odafi­gyeltek a Visszapillantó mű­sorára. (Andódy)

Next

/
Thumbnails
Contents