Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-22 / 300. szám

1977. december 22., csütörtök Hírek a Közel-Keletről hírek hírek hírek TELEX ŰJ-DELHI (Képtávírónkon érkezett) Willy Brandt, a Nyugat-Né­met Szociáldemokrata Párt elnöke Üj-Delhiben látoga­tást tett az indiai minisz­terelnöknél □ HANOI Szerdán zárt ülésen foly­tatta munkáját a vietnami nemzetgyűlés. A parlament az 1978-as költségvetési és népgazdasági tervet vitatta meg. Le Thanh Nghi mi­niszterelnök-helyettes, az ál­lami tervbizottság elnöke előterjesztésében hangsú­lyozta: a gazdasági munka középpontjában továbbra is a mezőgazdaság fejlesztése áll, fokozott erőfeszítéseket kell tenni az élelmiszer- ellátás biztosítására, és nö­velni kell a fogyasztási ja­vak termelését. □ WASHINGTON Tizenkétezer amerikai tu­dós, mérnök és értelmiségi, írta alá azt a nyilatkozatot, amely sürgeti az Egyesült Államokat: kezdeményezze az atomfegyverkezési ver­seny beszüntetését. A dek­larációt kedden hozták nyil­vánosságra Washingtonban. A felhívás felszólítja az Egyesült Államokat, tegyen lépéseket a nukleáris fegy­verkezési verseny megállítá­sára: szüntesse be a föld­alatti kísérleti nukleáris robbantásokat; nyilvánítsa ki, hogy két-' vagy három­éves időszakon belül nem kí­sérletezik, illetve nem fej­leszt ki új stratégiai nukleá­ris fegyvereket, nukleáris fegyverrendszereket vagy ra- kétaelhárító-rendszereket. A nyilatkozat hangoztatja, a javasolt konkrét lépések nem veszélyeztetik az Egye­sült Államok biztonságát. □ ULÁNBÁTOR Szerdán Ulánbátorban ülést tartott a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága. Az ülésen beszé­det mondott Jumzsagijn Ce- denbal, a Mongol Népi For­radalmi Párt Központi Bi­zottságának első titkára, a Nagy Népi Húr ál elnökségé­nek elnöke. □ LONDON (Képtávírónkon érkezett) Szerdán Londonban ülést tartott a szakszervezeti főta­nács. Képünk: Len Murray, a főtanács titkára megérke­zik az értekezlet színhelyére, ahol sok száz bérkövetelés miatt sztrájkoló tűzoltó vet­te körül Kairó, Tel Aviv A Kairóban folyó egyipto­mi—izraeli konferencia ne­gyedik plenáris ülését szer­dáról csütörtökre halasztot­ták, hogy az izraeli delegá­ció vezetője, Eliahu Ben.Eli- asszar találkozni tudjon a kedd óta Egyiptomban tar­tózkodó Weizman izraeli hadügyminiszterrel. A hivatalos egyiptomi je­lentés szerint Weizman, aki érkezése napján Gamazi egyiptomi hadügyminiszter­rel és Szadat elnökkel is tár­gyalt, azért utazott Egyip­tomba, hogy előkészítse Be­A Föld felszínét és a világ­óceánokat figyelte szerdán a Szaljut 6 űrhajó két utasa, Jurij Romanyenko és Geor- gij Grecsko. •* A Föld felszínének megfi­gyelése népgazdasági szem­pontból is jelentős és elősegí­ti a természeti kincsek feltá­rását. A Szovjetunió Kommu­nista Pártja XXV. kongresz- szusán elfogadott program az Belgrádban Csütörtökön elcsendesedik a belgrádi Száva-palota. A diplomaták és a tudósítók már csomagolnak: január közepéig felfüggeszti munká­ját a konferencia. Befejező­dött az érdemi vita, s követ­kezik a szerkesztő bizottsá­gok csöppet sem irigylésre méltó teendője: a hatvannál több javaslat formába önté­se. Október 4-től mostanáig sok éles vita, hasznos esz­mecsere, nézetegyeztetés, két. és többoldalú megbe­szélés "színhelye volt a ju­goszláv főváros. A harmincöt ország küldöttei számára a helsinki alapokmány volt a kiinduló pont, s két eszten­dőt kellett áttekinteniük. A nézőpont persze különbözött: az európai biztonság és együttműködés helyzetét másként ítélik meg a kapi­talista országokban, mint ná­lunk, legföljebb abban az örvendetes kérdésben azonos gin kormányfő vasárnapi ta­lálkozóját Szadattal. Jeruzsálem Az izraeli Haarec című új­ság Egyiptomban tartózkodó katonai tudósítója szerint a hadügyminiszter a Sínai-fél- szigetre vonatkozó részletes „biztonsági tervet” terjesz­tett egyiptomi kollégája, Ga­mazi elé. Eszerint mindkét fél visszavonná az ütköző­övezet mentén állomásozó katonáit és megtiltanának minden katonai jellegű moz­gást a frontvonal közelében. A Haarec úgy tudja, arról is szó van, hogy közvetlen te- lefonkacsolatot, „forró dró­ember által irányított űrállo­mások egyik fontos feladatá­nak tartja az ilyen jellegű vizsgálatokat. Romanyenko és Grecsko most több megfi­gyelési módszert is kipróbál, s tapasztalataikat felhasznál­ják a későbbi űrállomások ál­tal végzendő vizsgálatok munkaprogramjának kidol­gozására is. az álláspont, hogy 1975 és 1977 között nem romlott, in­kább javult az általános lég­kör, a békés egymás mellett élés feltételei nem rosszab­bak, mint a helsinki aláírás idején. A vitában — mint az elő­re várható volt — minde­nekelőtt az úgynevezett „harmadik kosárral”, az emberi jogokkal kapcsolat­ban csaptak a legmagasabb­ra a hullámok. A provokatív szándékú felszólalásokban mindenekelőtt az amerikai küldöttség jeleskedett, de több más NATO-tagállam diplomatái sem hazudtolták meg kormányaik ismert ál­láspontját. Legfeljebb az ér­demel figyelmet, hogy az at­lanti tanács tagjai nem azonos szólamot fújtak: egyik-másik szembetűnően mérsékeltebb hangot ütött meg. örvendetes, hogy nemcsak a szocialista országok, ha­nem néhány semleges állam és — igaz, bátortalanabb hangsúllyal — NATO-ország diplomatája is szóvá tette: ideje lenne, hogy a politikai enyhüléssel lépést tartson a katonai enyhülés is. Nem ke­vésbé fontos — a jövő szem­pontjának nélkülözhetetlen — a gazdasági együttműkö­dés fontosságának vissza­tot” létesítsenek Jeruzsálem és Kairó között. Kairó Szaúd-Arábia szerdán szőr­mentén óvatosságra intette a különutas politikát folytató Egyiptomot, de egyidejűleg megnyugtatta afelől, hogy szolidáris marad vele. Fahd Ben Abdel Aziz trón­örökös az Ar-Rijad című lapnak adott és a szaúdi hír- ügynökség által is átvett in­terjújában aggodalmát fejez­te ki amiatt, hogy „Izrael megkapja saját biztonságát és a közel-keleti konfliktus arabközivé válik”. Bejrút Egyiptom Bejrúti nagykö­vetsége ellen szerdán — há­rom nap alatt harmadszor — ismét merényletet kíséreltek meg, ezúttal is sikertelenül — közölte a diplomáciai misszió szóvivője. Az NDK népi kamarájának ülése Az NDK népi kamarája szerdai ülésén teljes egyetér­téséről és támogatásáról biz­tosította a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának és kormányának a Nagy Októ­ber 60. évfordulója alkalmá­ból a világ népeihez, parla­mentjeihez és kormányaihoz intézett felhívását. A népi kamara széles kö­rű országos vita után, szer­dán megtárgyalta az NDK 1978. évi népgazdasági ter­vét. Az ország nemzeti jöve­delme az 1976—80-as ötéves népgazdasági terv harmadik évélfen 5,2, az ipari áruter­melés 5,7, az építőipar ter­melése 4,3, a mezőgazdaságé 3,5 százalékkal, a munkater­melékenysége az iparban 5 százalékkal emelkedik. 11 százalékkal kívánják növelni az NDK külkereskedelmi for­galmát, 4 százalékkal emelik a lakosság netto pénzbevé­telét és a kiskereskedelmi forgalmat. A beruházások anyagi bázisa 2,1 százalékkal növekszik. 1978-ban 151170 lakást építenek, illetve kor­szerűsítenek az országban. Willi Stoph miniszterelnök, az NSZEP Politikai Bizott­ságának tagja parlamenti elő­adói beszédében hangsúlyoz­ta, hogy a következő időszak­ban. így az 1978. évi népgaz­dasági terv megvalósításakor is a minőségi tényezők nagy­fokú erősítése, különösen pe­dig a tudományos-műszaki haladás meggyorsítása a gaz­daság fejlesztésének megha­tározó eleme. visszatérő témája. Nem ke­rülheti el figyelmünket az a körülmény sem, hogy a NATO-tagállamok egyike- másika elvben ugyan sietve egyetértett a szocialista or­szágok békediplomáciájának erőfeszítéseivel, érdemben azonban olyan javaslatokat támogatott, amelyeket sokkal inkább az Atlanti Paktum brüsszeli csúcstalálkozója ih­letett. Mindent egybevetve, ön­magában azt is sikerként könyvelhetjük el, hogy két évvel Helsinki után Belgrád­ban ismét találkoznak, s vé­leményt cserélnek 33 európai és két észak-amerikai or­szág küldöttei. A jugoszláv fővárosban most felfüggesz­tett tárgyalások természete­sen nem homályosíthatják el Helsinki fényét, de fontossá­guk a kontinens békés jövő­je szempontjából elvitatha­tatlan. Ehhez — nyugodtan kimondhatjuk — a magyar diplomácia is hathatós mó­don hozzájárult. Küldöttsé­günk jó munkát végez Belgrádban, s javaslatai hí­ven tükrözik a Magyar Nép- köztársaság aktív békepoliti­káját, társadalmunk őszinte törekvéseit a kontinens vala­mennyi népének gyümölcsö­ző együttműködésére. Gyapay Dénes Ma: Zénó napja A Nap kél 7.29 — nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 14.14 — nyugszik 4.19 órakor ÉVFORDULÓ Száztíz évvel ezelőtt, 1867. december 22-én szüle­tett és 70 éves korában, 1937-ben halt meg Frantisek Xaver Saida cseh költő, drá­maíró, regényíró, kritikus, irodalom- és művészettörté­nész, a modern cseh szép- irodalom megteremtője. — TANYAVILLAMOS1TÄS. Példamutatóan valósítják meg a tanyapolitikai prog­ramot az ország egyik „leg- tanyásabb” településén, La- josmizsén, ahol a lakosság mintegy fele — több mint hatezer ember — távoleső területeken él. Ezidáig 1200- nál több tanyába vezették be a villanyt. — AZ UTAZÓK FIGYEL­MÉBE! A Volán 8-as Vál­lalat közli, hogy Békéscsa­bán, 1977. december 24-én, a 2-, 6- és 17-es autóbuszok kivételével a helyi járatok csak 20 óráig közlekednek. Szilveszter éjszakáján 0,30 órától a 2-es jelzésű helyi járat útvonalán az autóbu­szokat közlekedteti. — VÁRJÁK AZ EGYMIL- LIOMODIK FÜRDÖVEN- DÉGET. Gyulán, a Várfür­dőben a hideg téli napok el­lenére is nagy a forgalom. A fürdő vezetői úgy számít­ják, hogy a két ünnep kö­zött vásárolják meg az egy- milliomodik fürdőjegyet. A szerencsés fürdőző értékes jutalmat kap. — SZILVESZTER A KÖ­RÖS HOTELBEN. A jugo­szláviai Verbászi Utazási Iroda az év végén kétnapos kirándulást szervez me­gyénkbe. A vendégek de­cember 31-én Szeged neve­zetességeivel ismerkednek, majd Békéscsabára utaznak és a Körös Hotelben szil­vesztereznek. Az új év első napján felkeresik a gyulai Várfürdőt, majd a délutáni órákban indulnak haza. — TÖBB A GYÓGYULNI VÁGYÓ. Gyulán, a Várfürdő gyógyászati részlegében az idén csaknem húszezren vet­tek részt orvosi kezelésben. Ez háromezerrel több, mint a tavalyi évben volt. — EZ ÉV AUGUSZTUS 3-ÁN kezdődött meg az Ad­ria kőolajvezeték magyaror­szági szakaszának építése. Ezt a munkát az országha­tártól Kára községig 85,1 ki­lométer hosszúságban a sió­foki Kőolajvezeték-építő Vállalat 200 főnyi kollektívá­ja végzi. A jugoszláv határ­tól Berzencéig 700 millimé­ter, majd tovább Káráig 600 milliméter átmérőjű csöve­ket fektetnek le. A munkák­kal rendkívül nehéz körül­mények között, az időjárás­sal is dacolva készültek el. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójá­ra kezdeményezett verseny­mozgalom lendületében már túl is teljesítették ez évi ter­vüket. A terepelőkészítők 60,5 kilométerein készültek el munkájukkal és ugyan­ilyen hosszúságban kihelyez- , ték az acélcsöveket. Az Ad­riai kőolajvezeték magyar- országi szakaszának építése során az idén több mint 300 ezer köbméter földet moz­gattak meg és az elvégzett munka értéke meghaladja a 103 millió forintot. Az épí­tők január 5-én folytatják a . munkát. Saruit idő Várható időjárás ma estig: Borult, párás, hideg idő ki­sebb hószállingózással. Gyen­ge, délies irányú légmozgá­sok. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet mínusz 3—mínusz 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütör­tökön mínusz 2—mínusz 7 fok között. (MTI) — ZÖLDSÉG TÉLIRE. A Pósteleki Konzervgyárban az idei bőséges zöldségtermés eredményeként nagy meny- nyiségű árut tárolnak a téli hónapokra. Mintegy 130 va­gon sárgarépa, káposzta, paszternák várja a feldol­gozást. — IRÁNY LÍBIA, a Békés­csabai Konzervgyárban év­végi hajrá van a szállítá­sokban. Zöldség konzervek- kel megrakott vagonok in­dulnak a Szovjetunióba, Lí­biába és NSZK-ba. Napon­ta 10 vagon áru indul útnak a békéscsabai termékekkel. — BIZOTTSÁGI ÜLÉS. De­cember 22-én, ma este 6 órakor bizottsági ülést tart Nagyszénáson, a művelő­dési házban a HNF. Ezen Frák János, a népfrontbi­zottság elnöke ismerteti a mozgalom ez évi munkáját. — MUNKALÉLEKTANI Ál­lomás kezdte meg műkö­dését Pécsett, a 12-es Volán Vállalatnál, regionális sze­repkörrel. Az intézmény speciális szakrendelésein Baranya, Somogy és Tolna megyék területéről több mint ötezer volános gépko­csivezetővel foglalkoznak egyénüeg és csoportosan. Az állómáson hét orvos, pszi­chológus, ergonómus segít, hogy a lehetőség szerint al­kalmasságuknak, rátermett­ségüknek legmegfelelőbb be­osztásban dolgozzanak, ve­zessenek autóbuszt, teher­kocsit vagy taxit. Választ keresnek a közúti és üzemi balesetek lélektani okaira. A vizsgálatok tapasztalatait fi­gyelembe veszik a tovább­képzésnél is. — AZ IFJÚSÁG helyzete BÉKÉSEN. December 29-én, Békésen, a HNF székházá­ban elnökségi ülést tarta­nak. A résztvevők a város ifjúságának helyzetéről, munkájával és életkörülmé­nyeivel kapcsolatos tapasz­talatokról, valamint a nép- frontbizottságók ifjúságpoli­tikai feladatairól kapnak tá­jékoztatást. — TEGNAP, a Somogy me­gyei Szőcsény-pusztán meg­kezdődött az országjáró diá­kok megyei találkozója. A négynapos eseményre So­mogy középfokú tanintézetei­ből érkeztek a fiatalok. — FENYÖFAÜNNEPÉLY. Szeghalmon, a Közalkalma­zottak Szakszervezetének nagyközségi bizottsága de­cember 23-án, pénteken fe- nyöfaünnepélyt rendez. A járási művelődési központ­ban sorra kerülő ünnepsé­gen több mint 80 gyermek kap ajándékcsomagot. Az ajándékozás után az úttörő társastáncverseny országos első helyezett csoportja, va­lamint a bábszakkör tagjai adnak műsort. — FORGALMI REND VÁL­TOZÁS BÉKÉSCSABÁN. A KPM Közúti Igazgatósága közli, hogy a Kner nyomdai és a békési—herényi úti csomópontoknál forgalmi rend változás lesz december 23-tól. A Kner Nyomdánál a Berényi út—Lenin úti egyenes irányú forgalomnak lesz elsőbbsége a kanyarodó Szarvasi út—Lenin úti he­lyett. A Békési, Berényi utak csomópontjánál a Be­rényi úti egyenesirányú for­galomnak lesz elsőbbsége, a Békési út—Berényi úti ka­nyarodó irány helyett. Kér­jük a járművezetőket, hogy a két csomópontnál fokozott figyelemmel közlekedjenek. Urhajósprogram Caracasban kedden kezdődött meg az olajexportáló orszá­gok szakminisztereinek tanácskozása. Képünkön: a vene­zuelai nemzeti gárda páncélozott járművei őrzik az OPEC- értekezlet színhelyéül szolgáló szállodát (Telefotó — AP — MTI — KS) A Centropress szerda esti kommentárja

Next

/
Thumbnails
Contents