Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-21 / 299. szám

1977. december 21., szerda SPORT SPORT SPORT Ma délután: Az RC vendégszerepei Békéscsabán Az NB I-es labdarúgóévad őszi fordulójának utolsó mérkőzéseit ma délután 13 órai kezdettel játsszák le (az idén még egy, tavaszról előre hozott forduló játsza­nak december 26-án, hétfőn, amikor is a Bcs. Előre Spartacus Pécsett szerepel). A mai mérkőzések párosí­tása; Csepel Videoton, Ü. Dózsa—DVTK (15 óra), Bcs. Előre Spartacus—Ferencváros, Kaposvár—Bp. Honvéd, SZEOL AK—Dunaújváros, PMSC—Haladás, Sz. MÁV Előre— Rába ETO, ZTE—Vasas, MTK-VM—Tatabánya. A kaposvári, igen értékes győzelem után, ma hazai kör­nyezetben fogadják a lila-fe­hérek a legnépszerűbb együt­test, a Ferencváros gárdáját. A szurkolók között úton útfé­len téma a csabaiak rapszó- dikus szereplése. Valóban er­ről van szó? — kérdeztük Mészöly Kálmán vezetőedzőt. — A felületes bírálóknak valóban úgy tűnik, hogy nem egyenletes a szereplésünk. Ezt tagadom, nem erről van szó! Mi Dunaújvárosba fut- ball-mérkőzésre készültünk és jégkorongozásra alkalmas pálya várt minket. így aztán nem csoda, hogy kikaptunk. — Az ellenfélnek is ilyen volt a talaj! — Ez igaz, de ők tűhegyes stoplikban játszottak. Ezt a játékvezető nem ellenőrizte. — Mi történt Kaposvárott? — Taktikai utasítást be­tartva, fegyelmezetten, jól játszott a csapat. Azon a dél­utánon nem volt gyenge pontja együttesünknek. Az eredmény nem fejezi ki hí­ven a látottakat. Négy-öt góllal kellett volna nyer­nünk! —Hogyan látja a Ferenc­város elleni találkozó esé­lyeit? — Nem téveszt meg ben­nünket az FTC pillanatnyi helyezése. Mi ugyanaz ellen a Fradi ellen készülünk, mint Egyetlen adat sokat sejtet és sok mindent megmutat az FTC eddigi szerepléséről: A zöld-fehérek utoljára no­vember 13-án kaptak ki. (Ak­kor azonban a Videoton Szé­kesfehérvárott kiadós veresé­get mért Bálintékra, 3—0-val küldte haza a csapatot a fő­városba. Azóta öt mérkőzést játszottak és két győzelem mellett, háromszor döntetle- neztek a zöld-fehérek. Szom­bathelyen 1—1, a SZEOL AK ellen (otthon) 3—2, a DVTK ellen (otthon) 1—1, Zalaeger­szegen 3—3, és legutóbb az MTK-VM ellen 2—0.) Ez a sorozat még a Fe­rencvárostól is elfogadható a mai magyar bajnokságban, ahol meglepetést meglepetés követ szinte minden forduló­ban. öt mérkőzés, hét pont. Vajon mi a vezetőedző, Dal­noki Jenő véleménye csapa­táról? — Ügy érzem, most már végre kimenőben vagyunk a hosszú ideig tartó hullám­völgyből. Az MTK-VM el­len például már igen jól játszottak a fiúk, s bízom abban, hogy ez a kitűnő já­ték az idén nagyszerűen szereplő MTK-VM ellen nem alkalmi fellángolás volt. Sajnos, Pusztai (Achilles- íngyulladás) és Nyilasi (leg­utóbb a vállára esett) nem játszhat. Mucha viszont újra egész­séges és máris bekerült a csapatba. Játszani fog Ke­lemen is, aki nagyon régen, Drezdában sérült meg és hosszú idő után most újra kezdőember lesz a csapat­ban. ö már legutóbb is szó­korábban. Kedves szurko­lóink buzdítása segítségével nem vagyunk esélytelenek a zöld-fehérekkel szemben. Szimcsák István pályaedző megtekintette az FTC—MTK_ VM mérkőzést. A következő­ket mondta: — Ebedli karmesterként dirigálta a zöld-fehéreket és jól állt a lábán a Martos, Bá­lint, Rab, Vépi hátvédnégyes is. Szokolai erőszakossága és — ha játszik — Pusztai gyor­saság,, „perdöntő” lehet, erre nagyon fel kell készülni a mieinknek. Amit még feltét­len el kell mondanom, hogy hazai pályán minden együt­tesnek partnerei vagyunk, és bízom abban, hogy a kapos­vári siker „étvágyat csinál” a fiúknak. Hisz eddig három­szor nyertünk idegenben, míg itthon csak kétszer vo­nultunk le győztesen a pályá­ról. Az FTC elleni kezdő csa­patban csak egy kérdőjel van a csabaiaknál. Ha Láza sérülése rendbejön, akkor a Kaposváron kiállított Zsöm- börgi helyett ő lesz a beállós. Vagyis a Tasnádi — Alberti, Kerekes A., Láza (Vágási), Zsiros — Tulipán, Pogács, Csepregi — Mártái, Pásztor, Budavári (csere: Bugyik, Ki­rályvári, Fehérvári) összeté­telű együttes kezdi a játé­kot. (Selmeczi Mihály) hoz jutott az MTK-VM ellen és nem is játszott rosszul. — Sajnos, nem megy min­dig a góllövés úgy, ahogy mennie kellene — folytatta Dalnoki Jenő. — És most éppen egy igen nehéz ellen­fél ígérkezik. Kicsit tartok a mérkőzéstől, de döntetlennél rosszabbra nem számítok. Az FTC tervezett összeál­lítása: Hajdú — Martos, Bá­lint, Rab, Vépi — Ebedli, Magyar, Mucha — Kelemen, Szokolai, Takács. A kispa- don: Zsiborás, Pogány és Esterházy ül majd. Belgrádban a Korcsnoj— Szpasszkij sakkvilágba jnok- jelöltek páros mérkőzésén a 11. játszmában Szpasszkij — az előzőhöz hasonlóan — nem ült a játékasztalhoz, hanem egy paraván mögé vonult, s onnan csak a lé­pések megtételéhez ment a táblához. Korcsnojt mindez szemlátomást nyugtalanítot­ta és az elvesztett játszma után panaszt tett ellenfele viselkedésére. így ezúttal el­ső alkalommal a panaszbi­zottságnak is dolga lesz. A, Duga szerkesztősége — amely Korcsnoj és Szpassz­kij, valamint a bírók költsé­geit és a terembért is fizetik — már most bejelentette, hogy szeretné megrendezni a világbajnoki döntőt is. A TOLLnSLDBDfl A közelmúltban _ a békés­csabai KISZ vezetőképző is­kola tornacsarnokában a Kner Nyomda és a Békés megyei Tervező Vállalat KISZ-alapszervezeteinek kö­zös rendezésében bonyolítot­ták le a városi férfi, női egyéni tollaslabda-bajnoksá­got. Még az előcsatározások előtt váltottunk néhány szót Viczián Jánossal, a városi tollaslabda-szövetség elnöké­vel. A sportvezető mindenek­előtt azt hiányolta, hogy a két rendező csapaton kívül kevés a nevezés, pedig na­gyon jól jött volna, ha mind többen ismerkedtek volna meg ezzel az erőteljesen tért hódító sportággal. Rövid ki­térőként jegyezte meg, hogy az idén tavasszal Malmőben már — első ízben — tollas­labda-világbajnokságra is sor került, ahol elsősorban a skandináv és brit csapatok szerepeltek legjobban. A sportág gyors térhódításának egyik biztos fokmérője az a hír is, hogy amennyiben 1984-ben Los Angeles kapja az olimpia megrendezésének jogát, a tollaslabda is sze­repel a sportágak között. De térjünk vissza a küz­dőtérre. A nők versenyében Viczián Ilona jó játékkal minden mérkőzését megnyer­te —, s biztosan lett első. A férfiak versenyét két csoportban rendezték meg, külön indultak az igazolt és külön mezőnyben az „ama- f tőr” tollaslabdázók. A „pro­fik” tragikus hőse kétségkí­vül Pelpárt Gyula, a tervező vállalat ezüstjelvényes spor­tolója volt, aki hosszú kiha­gyás után most lépett először játéktérre. Az első két mér­kőzésén jó játékkal biztos győzelmet aratott. A jelen­levők szerint a Pelbárt—Per­laki találkozón dől el az el­sőség kérdése. Az összecsa­páson valóban nagyszerű já­téknak lehettek szemtanúi a jelenlevők, itt már láthattak néhány olyan megoldást mindkét fiú részéről, amely még az ínyenceket is kielé­gítette. Az első szett Pelbárté volt, a második is az ő sike­rét ígérte, de 7:4-es vezetés­nél egy jelentéktelennek lát­szó mozdulatnál kifordult a válla, s így nem tudta foly­tatni a játékot. Az első he­lyet aztán Kelemen legyőzé­se után Perlaki Lajos sze­rezte meg, aki a teniszezést abbahagyva állt át a tolla­sokhoz. A „szabadúszók” verse­nyén szintén teniszező vitte el a pálmát Svecz András személyében, aki egyenletes teljesítménnyel mindenkit legyőzve végzett az első he­lyen. Az érdekes, színvonalas viadalon a résztvevők, a je­lenlevők, a sportág hívei színvonalas összecsapásoknak lehettek szemtanúi, s kár, hogy kevesen vettek részt a viadalon. (Jelenka János) szerkesztőség 10 millió di­náros összeg erejéig hajlan­dó teljesíteni Karpov és a másik résztvevő kívánságát. Korcsnoj beleegyezett abba, hogy ha bekerül a döntőbe, úgy Belgrádban játszik. Szpasszkij azonban közölte, ha ő nyer, akkor a döntőt nem tarthatják meg a ju­goszláv fővárosban, mert az érvényben levő szabályok szerint, amikor a finálé két résztvevője egy országbeli, akkor a döntőt saját orszá­gukban kell megtartani. Mint a belgrádi lapok ír­ják, Korcsnoj „biztos to­vábbjutónak látszik” és Karpovnak sincs kifogása az ellen, hogy a döntőt a ju­goszláv fővárosban bonyolít­sák le. Érdekesnek látszd összeállításban. N. J. Szpasszkij a paraván mögött... II Népújság Kupáról jelentjük Bemutatjuk a Bcs. Előre Spartacus ifjúsági leány csapatát. Állnak, balról: Kiss Éva, Oláh Valéria, Ancsin Miháiyné ed­ző, Somogyi Ilona, Szarvas Ágnes. Elöl: Laczó Márta, Aracz- ki Gyöngyi, Valentinyi Klára. Fotó: Császár Lajos. Vasárnap lejátszották a XXI. Békés megyei Népúj­ság Teremkézilabda Kupa idei utolsó fordulóját. A folytatásra január 8-án ke­rül sor. A forduló izgalom­mentesnek ígérkezett, érde­kesség azonban — negatív szempontból — mégis adó­dott. Jócskán! A korábban magának „polgárjogot” követelő és a békéscsabai városi női baj­nokságban sikeresen játszó Békéscsabai Bútoripar az eddigi teremtornák legfur­csább „teljesítményét” pro­dukálta. A Kétsopronyi TSZSK elleni, női II. osz­tályú mérkőzésen a bútor­ipariak az ellenfél öt (és két tartalék) játékosával szem­ben csak egy kapussal és két mezőnyjátékossal (csa­patvezető nélkül) voltak ké­pesek kiállni. Bármennyire is becsülettel küzdött Rup- pelné, Sipiczki J. és Betkó, nem tudták megakadályoz­ni azt, hogy az ellenfél 23— 4-re húzzon el. Az egyoldalú küzdelemnek a második fél­idő második percében vé­get vetett a zsűri. A közön­ség így a várt színvonalas összecsapás helyett furcsa mérkőzést láthatott. A két- sopronyiak pedig a hideg téli időben hiába utaztak be Békéscsabára. Olyan mérkő­zést játszottak a bútoripa­riak hibájából, amely ko­rántsem nyújtott számukra sportélményt... Elmaradt a hivatalos Bcs. Előre Spartacus—Szeghalmi KSE női ifjúsági mérkőzés is, ugyanis a szeghalmiak­nak nem volt sportorvosi igazolása. A zsűri azonban „vajszívű” volt. Vállalta azt, hogy esetleges sérülés, rosz- szullét esetén neki kell „tar­tania” a hátát. Engedélyez­te azt, hogy . a két csapat tagjai kézilabdázhassanak. A játékvezetők természete­sen nem vállalták a találko­zó levezetését, hiszen ezért fegyelmi büntetés jár. Vé­gül a játékot a sárréti csa­pat vezetője irányította. Sajnos, még egy negatívum­ról kell beszámolnunk. A sza- badkígyósi szakmunkásképző férfi ifjúsági csapata hiába utazott be a megyeszékhely­re, ellenfele, a Szeghalmi KSE gárdája nem jelent meg a mérkőzésen. Ami viszont örvendetes: hosszú idő után újra lát­hattunk vezetni fiatal já­tékvezetőket. A fél évvel ezelőtt vizsgázott Bcs. Víz- mű SC játékosok közül Se­ben Pál és Fekete Gábor fújta a sípot — biztatóan. A vasárnapi találkozókat rajtuk kívül Balogh Antal, id. Fekete Gábor, Kocsis János, Zsuzsa Mihály, Er­dei Sándor irányította. Eredmények. Nők. I. osz­tály. Gyulai SE—Bcs. Előre Sp. 19—19 (9—9). II. osztály. Kétsoprony—Bcs. Bútoripar -23—4 (19—4). A második félidő 2. percében komoly­talan játék miatt lefújva. Ifjúságiak. Bcs. Sebes György Közg.—Bcs. Előre Sp. 18—14 (9—6). Bcs. Vo­lán—Szabadkígyós 22—17 (8 —9). Bcs. Konzervgyár— Gyulai SE 33—16 (17—9). Serdülők. Kétsopronyi Ált. Isk.—Bcs. Hungavis 15—12 (9—4). Bcs. Előre Sp.—Szeg­halmi Vigh Matild Alt. Isk. 16—9 (6—3). Mezőberényi Ált. Isk.—Bcs. 1. sz. Ált Isk. 31—5 (15—2). Férfiak. L osztály. Újkí­gyós—Bcs. Volán 42—24 (26 —12). II. osztály. Bcs. Such SK—Bcs. 611. sz. DSK 19— 18 (7—8). Bcs. MÁV—Gyu­lai Húsipar 25—22 (11—10). Ifjúságiak. Újkígyós—Bcs. Vízmű SC II. 28—21 (8—11). Gyulai Húsipar—Bcs. Volán 24—19 (11—12). Serdülők. Újkígyós—Bcs. MÁV I. 13— 11 (6—4). Bcs. 611. sz. DSK —Bcs. 1. sz. Ált. Isk. 16—10 (7—3). Mezőberényi Ált. Isk. —Bcs. Vízmű SC 37—3 (18— 1). Bcs. Vízmű SC II.—Bcs. MÁV II. 15—9 (7—3), Bcs. Előre Sp. III.—Szeghalmi Vigh Matild Ált. Isk. 29—14 (12—9). Úttöröolimpia Gyulán rendezték meg az úttörőolimpia megyei asztali- tenisz döntőjét, amelyen ki­emelkedően szerepeltek a községi iskolák tanulói. A két korcsoport legjobbjai a következők voltak: I. korcsoport. Fiúk. 1. Ju­hász István (Sarkadi 1. sz. isk.), 2. Rózsa Elemér (Bihar- ugra), 3. Szabó János (Sarka­di 1. sz. isk.), 4. Lustyik Já­nos (Szarvasi 1. sz. isk.), 5. Lénárt Ferenc (Kardoskút), 6. Lechoczki Tamás (Kasza­per). H. kcs. 1. Gémes Ferenc (Kaszaper), 2. Popol Péter (Gerendás), 3. Makra Győző (Biharugra), 4. Hruska Já­nos (örménykút), 5. Szabó Róbert (Orosháza), 6. Bálint Tamás (Doboz). I. kcs. Lányok. 1. Tóth. Ág­nes (Kardoskút), 2. Faragó Mariann (Bcs. 10. sz. isk.), 3. Kasubf) Anna (Szarvas), 4. Oláh Anikó (Békés), 5. Abo- nyi Éva (örménykút), 6. Ba­logh Katalin (Nagy bánhe­gyes). II. kcs. 1. Dénes Erika (Kétsoprony), 2. Lavrincsik Éva (Almáskamarás), 3. Tí­már Edit (örménykút), 4. Pet- rovszki Katalin (Gerendás), 5. Hegedűs Zsuzsáim,, (Gyu­lai 1. sz. isk.), 6. Nagy Juli­anna (Békés). Mindkét korcsoportból a győztesek képviselik Békés megye színeit a december 28—29-én, Gyulán, az Erkel Művelődési Központban sor­ra kerülő országos döntőben. (Györgydeák Zoltán) BUDAPEST: I. műsor: 8.30 Té- vétoma. (sz.) (ism.). 8.35 Iskola­tévé. (sz.). 9.45 Wickle. NSZK- rajzfilmsorozat. (ism.). XII. 10.10 Delta. (ism.). 10.35 Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága, (sz.) (ism.). 11.30 Visszaszámlá­lás. (ism.). 12.00 Ember és föld. (sz.) (ism.). 14.35 Iskolatévé. (ism.). 16.35 Hírek. 16.40 Melyi­ket az ötezerből? (ism.). 16.55 Izvesztyija Kupa: Csehszlovákia —Kanada jégkorongmérkőzés, (sz.). 18.05 „Elfészkelés.” 18.45 Szépen, jól magyarul. 19.10 Esti mese. (sz.). 19.20 Tévétoma. (sz.). 19.30 Tv-hiradó. 20.00 A Turbin család napjai, (sz.). n. 21.20 Alapállás. 22.00 Izvesztyija Ku­pa. Szovjetunió—Svédország jégkorongmérkőzés, (sz.). Köz­ben: 22.30 Tv-híradó — 3. n. műsor: „MIDEM” gála ’76. (sz.). 21.05 Tv-híradó — 2. 21.25 Amerikai tragédia. Amerikai film. BUKAREST: 15.05 Iskola-tv. 15.35 Német nyelvoktatás. 16.05 A volánnál, autóvezetőknek. 16.15 Jégkorongmérkőzés: Svédor­szág—Kanada. 17.25 Történelmi visszatekintés. 17.55 Dalfesztivál. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv- híradó. 18.50 A párthatározatok. 19.05 Lányok—asszonyok. 19.40 Ibsen műveiből. 21.20 Tv-híradó. BELGRAD: 17.10 Magyar nyel­vű tv-napló. 17.45 Úttörő tv- stúdió. 18.00 Afrikai történetek. 18.15 Tudomány. 18.45 Belgrádi fesztivál ’77. 19.15 Zöld jelzés. 20.00 Dokumentumfilm. 21.20 Ze­nei rendezvény. 22.00 Sakk. n. műsor: 16.40 Balkáni kosár­labda-bajnokság: Jugoszlávia— Bulgária (közvetítés). 18.45 Rajz­film. 19.00 Művelődési adás. 20.00 Három, kettő, egy — indulj. (Film: Nagyítás.). 23.20 Huszon- . négy óra. KOSSUTH RADIO: 8.27 Szocia­lista brigádok akadémiája. VHI. (ism.). 8.57 Labirintus, (ism.). 9.12 Beszélni nehéz. 9.24 Világ­hírű szólisták Bach-felvételelből. 10.05 Ezeregy délelőtt. 10.35 Ko­dály: Háry János szvit. 11.00 Vá­laszolunk hallgatóinknak. 11.15 Pergolesi: Livietta és Tracollo. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Ma­gyar remekírók. 13.30 Népdalok, néptáncok. 14.00 Ezeregy délután. 17.07 A magunk érdekében, a ma­gunk védelmében. 17.32 Schubert- művek. 17.56 DmitrlJ Sosztakovics saját műveiből zongorázik. 18.30 Esti magazin. 19.15 Fölszállott a páva. 20.00 Szimfonikus zene. 20.55 Kis magyar néprajz. 21.00 Több­szemközt a Kossuth Klubban. 21.30 A daléneklés mesterei, Voctoria de Los Angeles. 22.2Ó Tíz perc külpolitika. 22.30 Bálint János cimbalmozik. 22.45 A ró­mai Magyar Intézet. 23.00 Erkel operáiból. 0.10 Hajdú Sándor táncdalaiból. PETŐFI RADIO: 8.05 Nóták. Közben: 8.20 Tíz perc külpoliti­ka. (ism.). 9.00 Klasszikus ope­rettekből. 10.00 A zene hullám­hosszán. 11.33 A Szabó család, (ism.). 12.00 Balassa P. Tamás szerzeményeiből. 12.33 Szovjet előadóművészek felvételeiből. 13.33 Kiskarácsony, nagykará­csony ... 14.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzések­ről... 14.55 Cigánydalok. 15.10 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Schu- mann-dalok. 15.25 Néhány perc tudomány. 15.35 Slágermúzeum. 16.36 A magyar munkásmozga­lom dalaiból. 16.50 Beethoven: Fidelio. II. felv. 17.00 ötödik se­besség. 18.00 Véleményem szerint. 18.10 Operettrészletek. 18.33 Wolf Péter szerzői estje. (Hangfelvé­tel.) Közben: 19.20 Jó estét, gyerekek! 19.55 Magyar fúvós­zene. 20.33 Diákkönyvtár hang­szalagon. I. Péter. H. 21.34 Hangképek a Magyar Rádió 1977. évi népzenei fesztiváljáról. I. 22.13 Filmzene. 22.33 Vonószene- kari muzsika. 23.00 Egy óra dzsessz. SZÍNHÁZ 1977. december 21-én, szerdán, este 7 órakor: Békéscsabán: NEM BÁNOK SEMMIT SEM (Edith Piaf) KISZ-bérlet (elmaradt előadás helyett). A délutáni Németh László-bérlet a Hókirálynő későbbi előadására érvényes. ­MOZI Békési Bástya: fél 4-kor: A mesék birodalmában, fél 6-kor: Fekete gyémántok. I., IL Békés­csabai Brigád: fél 4-kor: Piknik a Sasok hegyén, fél 6 és fél 8- kor: Lucky Lady. Békéscsabai Szabadság: 4-kor: A pillanat embere, 6 és 8-kor: Egészséges házasélet. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: A szabadság katonái. I., n. rész. Gyulai Erkel: Elfe­lejtett ősök árnyai. Gyulai Pető­fi: 3-kor: Öz, a csodák csodája, 5 és 7-kor: Kiváló holttestek. Orosházi Partizán: fél 3-kor, fél 6 és háromnegyed 8-kor: A salkál napja. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: .Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vál- 1^3 «jM Ly^TCl lalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postá­ra?,*'..? - hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Thumbnails
Contents