Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-20 / 298. szám
1977. december 20., kedd Művészeti stúdió a Gyopár Klubban • • Szokatlan látvány tanúi lehettünk nemrégiben a KI- SZÖV Gyopár Klubjában. Karcsú, fiatal nő burkolózott frottírköpenyébe, idős, fiatal nők és férfiak ceruzával mérték a rajzpapírra alakjának arányait, formáinak változásait. Takács Győző grafikusművész magyarázta, értékelte, segítette a rajzolók munkáját. Amatőr festők, grafikusok tanulták tőle az emberi test rögtönzött ábrázolását, a krokirajzolást. Ennek az órának nem lesz még látványos eredménye, az elemzés, a „kínlódás”, a kritika sok-sok gyakorlás után tükröződik majd a rajzokon. Az év elején határozott úgy a Békés megyei szövetkezeti bizottság, hogy megalakítja a képző-, ipar- és népművészeti stúdiót a szövetkezeti dolgozóknak. A stúdió vezetésével Vágó Ferenc fafaragó népi iparművészt bízták meg, aki maga is a szövetkezet dolgozója volt, amíg a nyugdíjba vonulás több szabad időt (de nem nyugalmat) biztosított számára. A stúdióvezető valóban nem nyugszik, járja a megyét, kutatja a tehetséges szövetkezetieket, kapcsolatot tart a Népművelési Intézettel, művészekkel, akiktől tanulhatnak majd a stúdiótagok. Sokféle művészeti ággal próbálkoznak, vannak közöttük bőrdíszművesek, bronzformálók és ötvösök, fafaragók, festők, grafikusok, s a népi hímzés művelői. Minden hónap utolsó szombatján utaznak Csabára a megye különböző helységeiből. Magukkal hozzák otthon készített műveiket, beszélgetnek a hibákról és erényekről, előadásokat hallgatnak esztétikusoktól, művészettörténészektől, tanároktól, képzőművészektől. Rendszeresen és szívesen járnak 15-en, 20-an, egyre többen a foglalkozásokra. Mindenütt megfordulnak a megyében, ahol tanulni lehet, nyáron a békési alkotó táborban is többen voltak közülük. Vágó Ferenc a jövőre gondolva irányítja a stúdió életét. Felkérte a Népművelési Intézet szakértőit, zsűrizzék le a stúdióban alkotók munkáit, így kiállításra is vihetik a legszebb darabokat. Valahányszor találkoznak a Gyopárban, mindig újabb képzőművészeti könyveket találnak az asztalokon, amelyeket haszonnal forgathatnak. Mostanában a Varga Imréről, Mikus Sándorról és a XV. századi németalföldi festészetről szóló könyvek a legnépszerűbbek. Míg a stúdió vezetőivel a múltról, s a jövőjükről beszélgettünk, Takács Győző az elkészült rajzokat értékelte. Persze nemcsak a rajzolás művelői jöttek el a mai találkozóra. Valentinyi Mi- hályné és Szabó Olga a Me- zőberényi Faipari Termelő- szövetkezet dolgozói, szorgosan öltögettek a színes fonalakkal, s szebbnél szebb virágok bukkannak elő a térítőkön. — Bennünket is érdekel a grafika, bár nem tudunk rajzolni — mondja Olga. Valahol azért minden művészet találkozik, s éppen ez a jó a mi stúdiónkban, hogy több művészeti ág elméleti érdekességével ismerkedünk meg, míg a saját területünkön is művelődhetünk. Me- zőberényben helyben is alakítottunk kézimunkaszakkört, mégis szívesen járunk Békéscsabára. A Megyei Művelődési Központ díszítőművészeti alapképzésére is jelentkeztünk. A stúdiótagok megyénkén kívül is jeleskednek munkáikkal. Szolnokon november közepén tíz megye fiatal alkotói állították ki műveiket. Szabó Olga kézimunkáival második díjat, a békéscsabai Penyaska László pedig olaj- csendéletével a harmadik díjat hozta haza. A rövid ideje együtt alkotó szövetkezeti művészeti stúdió tagjainak nevével még bizonyosan gyakran találkozunk. Itt volt a TUSZSZ Vasárnap délután 16 óra 45 perc... Már az autóbuszban felfigyeltem egy párbeszédre. Bájos, barnaszemű kisfiú ült édesanyja ölében, s nagy hangon magyarázta. — Ugye, anyu, a Télapó is ott lesz? Az óvodában szép verset tanultunk, majd elmondom neki. Kézenfogva lépegettek a békéscsabai Városi Tanács épülete felé, én utánuk. A „mindenki karácsonyfája” előtt megálltak. Már nem voltak kettesben: kék, piros, fehér bundácskákban, meleg sálakba bugyolálva vagy tíz apró, a hidegtől kipirult arcú gyermek ámult fel a hatalmas, színes égőkkel kidíszített fára. Az idő is kedvezett ehhez az ünnepi hangulathoz. A dér kicsipkézte a fa leveleit s ez még szebbé, csillogóbbá tette a látványt. A tanács dísztermében már a második ünnepségre, az 5 órásira gyülekeztek. Az első három órakor kezdődött, így összesen csaknem 400 gyereket láthattak vendégül a Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda munkatársai: mindazokat, akiknek 3 éve rendezték meg névadó ünnepségüket. A sarokban nagy fenyőfa, előtte koszorúban ült a sok gyerek. Az izgalom a tetőfokon volt, amikor Szemenkár Mátyás, az iroda vezetője köszöntötte a szülőket, nagyszülőket és persze az apróságokat. — A Télapó is ellátogat ma közétek és aki jó volt, ajándékot kap tőle. — Én jó voltam! — kiáltott az egyik gyerek. A teremben a csengő hangocska hallatán vidám nevetés hangzott. Az ifjúsági és úttörőház „Tücsök” bábszakkörének tagjai a paraván mögött várták a fellépést: „Jancsi mesét játszik” ... Aki egyszer részt vett gyermek-bábelőadáson, bizonyára emlékszik, milyen kedves látvány, amint az apróságok odaadó figyelemmel izgulnak a bábfigurák sorsáért. A csillogó tekintetek, a kedves beszólások, a kipirult arcok mind az őszinte átélés tanújelei. A meghívott felnőttek bizony inkább erre figyeltek, lesték a nekik legkedvesebbet: mit csinál, élvezi-e a műsort? Betkó Katalin, az iroda munkatársa hamar megtalálta a közös hangot a gyerekekkel, mert Télapó csak oda jön, ahonnan dalt hall kiszűrődni. Nem kellett sok biztatás. Egy szőke kislány megható pöszeséggel énekelte az elé tartott mikrofonba: „János úr készül, németi Bécsbe”. Amikor minden gyermek rázendített, hogy „Hull a pelyhes fehér hó”, teljes volt a hangzavar. Erre már a Télapó is bekopogott. Piros köpenyben, bozontos fehér szakállal, zsákkal a hátán, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A köszöntés is úgy történt, ahogy várható volt: körülvették, kényeztették, ölébe ültek, verset, dalt mondtak neki, s mindezért ajándékcsomagot kaptak tőle... A búcsú is kedves volt: találkozunk három év múlva, amikor hatévesek leszünk! Nagy Agnes Konzultációk, m ű te rém látogatások Bede Zsóka A napokban tartotta szokásos évi közgyűlését Békéscsabán a megyei képzőművészeti szakbizottság a művelődési központban. Kállai Júlia, a szakbizottság titkára értékelte az elmúlt év eredményeit, majd Galambos Jánosné, a Megyei Művelődési Központ munkatársa ismertette az 1978-as munkatervjavaslatot. A képzőművészeti szakbizottság tagjai sok hasznos gondolatot vetettek fel a vita során. Többek között arról beszélgettek, hogy műteremlátogatások során ismerkednek majd egymás munkájával. 1978. január 28- án rendezik meg a művelő13. A megfelelő alkalmat aztán voltaképpen maga Apu teremtette meg. Bár nem is sejtette. Tollaslabda-felszereléssel állított be egy este, emlékeztetve ezzel Kati igényére, hogy menjenek ki egy vasárnap Lajos bácsihoz, a csónakházba. Lám: ő komolyan vette a Kati igényeit. Egy olyan apának, aki csak nevelő — vagyis mostoha — apa, fokozottabban kell figyelnie apai kötelességei teljesítésére. A tollaslabda Karti szemében ugyan gyerekség volt, de szerencsére nem tett semmi elhamarkodott megjegyzést. ö is jól megtanulta anyjától az ilyen dolgok diplomáciáját. Hiszen ennek most örülni kell! — villant át rajta még idejében, s lelkes puszit adott Apunak és szemrehányóan nézett Anyura, mert ő viszont' későn kapcsolt és elhamarkodottan megkérdezte: — Mi ez? Játék? Kinek? Talán azt gondolta, hogy pillanatnyi elmezavarában Apu játékot hozott Katinak, megfeledkezve arról, hogy időközben felnőtt. Felnőtt és így felnőtt lett. Nagyon is. C§ak nem akarja játékkal megsérteni? — Meghívást ugyan hivatalosan még nem kaptunk, de arra gondoltam, hogy ha majd Lajosnál, a csónakházban ... Ez most nagyon divatba jött, azt mondják. Tollaslabda... nem hallottad? Idősebbeknek is nagyon jó ... fogyaszt. Nem is volt drága. Gitta-Anyu még karcsúbb volt, mint a lánya. Bámulatosan megőrizte az alakját. — Fogyaszt?! — nézett Apura a megsértett hiúság, majd saját alakjára a jogos megelégedettség tekintetével. — Fogyaszt? — kérdezte még egyszer; de mert meg szokta fontolni, hogy milyen mértékben érdemes megsértődnie, csak ezt fűzte hozzá: — remélem, nem engem. — Ugyan, téged, Anyu ... Magamra gondoltam. De meg, hiszen ... játék. — Szóltál már Lajos bácsinak, Anyu? — kérdezte Kati ártatlanul. — Még nem; de most már látom, hogy nem lehet halasztani. Ti biztosan ösz- szeesküdtetek a hátam mögött. Apu ugyan már régen túl volt azon, hogy kétségbe vonják apai gondoskodását, de mint ahogy önmaga is még mindig fokozottan ügyelt kötelességteljesítésére, az elismerés, vagy éppen a Katival való cinkosság vádja kitüntetést jelentett számára. Ellágyult saját jóságos volta nyilvánvalóságától, s ilyenkor szinte szétfolyt a fotelben. — Kati- biztosan segít nekem, vagyis engem fogyasztani ezzel a ... ugye kislányom. — Hogyne Apu ... úgy szeretném már -kipróbálni! S odaállt mellé, onnan tekintett Anyura, a jó kislány öntudatával. Tekintetével nemcsak önmagát minősítette, hanem Anyut is, aki lám a vállalt kötelesség elmulasztásának a bűnében marasztalható el. — Jó, jó, most már nyilvánvaló, hogy összeesküvés ... Rajtam ne múljék, reggel felhívom Lajost. * « * Tudta, hogy nem is kis dologra vállalkozik. Telefonálni Lajosnak a munkahelyére! Hiszen önmagában az is idegromboló vállalkozás: telefonálni Budapesten. De Lajosnak! A gyárba! Szörnyű. Pedig csak annyit kellett megkérdeznie: jó lesz-e jövő vasárnap? Este aztán azzal fogadta Aput: — Te, ez a Lajos úgy örült; hiszen olyan régen voltunk nála. Azt mondta, majd főz valamit, amit te szeretsz. — Főz? — kérdezte rémülten Apu. Egyáltalán nehezen tudta elképzelni, hogy egy férfi főz. Hát még azt, hogy ő egyen a főztjéből! — Mondom, kizárólag valami olyat, amit te szeretsz... — Amit én szeretek? * Anyu csendesen és szigorúan bólintott. Aztán mindenre készen megkérdezte: — Vagy csomagoljak grillcsirkét? — Azt azért nem tehetjük vele... — mondta letörten Apu. — Miért ne? Azt hiszed, ő olyan sértődős? Igazad van, gondolhattam volna arra, hogy te... hogy a te kényes gyomrod... Kati, hallgatva őket, már attól félt, hogy ez válik a főkérdéssé: meg tudja-e enni Apu a Lajos bácsi főzt- jét? Az ő kényes gyomra ... Pedig még nem is tudja, hogy miket kell majd megemésztenie. * * * Kati sietett megmondani Tibornak, hogy most már aztán sürgősen meg kell beszélnie a dolgot a szüleivel. — A csónakház, tudod! Az eljegyzés! — Igen, persze, természetesen. (Folytatjuk) dési központban az első konzultációs napot, amikor különböző műhelygondok, szakmai problémák megoldására várják egymást a képzőművészek. Szó volt arról is, hogy a konzultációs napokon klubdélutánszerű kötetlen beszélgetéseken is találkozzanak a megye festői, grafikusai, szobrászai. A művelődési központ a jövő esztendőben készíttet olyan kiállítási kellékeket, amelyek a vidéki művelődési házakban vándorolva a különböző műfajú alkotásoknak megfelelő színteret biztosítanak. A szocialista brigádok közművelődési vetélkedőjében is segítséget nyújtanak a szakbizottsági tagok, mert a kultúrotthonok közvetlenül a művészekhez fordulva kérhetik a kiállítások, tárlatok rendezését. A közgyűlés résztvevői hangsúlyozták, hogy előbb közösségnek kell lennie ennek a szakbizottságnak, a megvalósítás pedig mindnyájuk közös feladata lesz. B. Zs. Mai tv-ajánlatunk: 18.30: Eldobja mankóit a város 1977. március 4-én este 21 óra 23 perckor hatalmas földrengés rázta meg Romániát, különösen Bukarestben okozva nagy károkat. Emeletes házak dőltek össze maguk alá temetve emberek százait, akik közül sokan túlélték az elemi csapást. Az első napokban hatalmas erővel és sokfelől érkező segítséggel indult meg a mentés. Elsődleges cél volt az emberélet megmentése, azo- ké, akiket élve borítottak el a romok. Emberek, mentőosztagok, kutyák keresték az életben maradottakat. A Horizont szerkesztőség műsora megrázó erejű dokumentumfilm, amely bemutatja a mentés mozzanatait, a túlélőket is megszólaltatva, s néhányat azok közül, akik azon az estén különleges helyeken álltak szolgálatban, például az orvost, akit a frissen operáltak kórtermében ért a csapás, és Bukarest rendőrfőkapitányát. KÉPERNYŐ Gnúból is megárt a sok Évek óta kedvenc műsorom a Delta. Korántsem azért, mert a nagyon bájos Kudlik Júlia vezeti, és a szimpatikus bemondó-műsorvezető már fél siker; azért is szeretem, mert izgalmas tudósításai, filmhírei alkalomról alkalomra változatos csemegét ígérnek. Most annak kellene következnie, hogy felsoroljam bizonyítékaimat és a dicséret magyarázatát adjam. Hogy nem ez következik, oka van természetesen. Mégpedig az, hogy a legjobb úton haladok afelé, hogy kiszeressek a Deltából, pedig nagyon fájlalom ezt. Megnéztem a legutóbbit, az elmúlt pénteken. Mit mondjak? Tömény unalommal szolgált. Még a fold alatti vasutak építéséről szóló film elment valahogyan, igaz, hogy a kezdeti, érdekes képsorok után ez is elszürkült. Aztán következett a televízió 1977. évi örökzöld és úgy látszik, elnyűhetetlen témájának megint egy új változata: Afrika állatvilága, különös tekintettel a zebrát lakmározó oroszlánokra, hiénákra, és dögkeselyűkre; valamint az örökzöld témán belül is a legörökzöldebb — a gnúk vándorlása. Nem tudom hányszor láttuk már ezeket az érdekes állatokat a képernyőn; hányszor mondták már el, hogy évente száz- és százezer gnú vándorol a földrész északi tavaihoz, hogy öt hónap múlva visszatérjenek a füves vidékekre; tény, hogy lassan többet tudunk róluk, mint a magyartarka szarvasmarháról. Hűségesen végignéztem ezt a filmet is, várva, hátha valami jobb következik? Már csak a filmhírekben bízhattam, nem sók reménnyel. Geológiai kutatás robbantással, automatikus kovácsprés, nagyméretű csempék készítése, hidraulikus kerítésépítő gép — és vége. Sajnos, semmi különös, szomorúan állapítottam meg, hogy a fő műsoridőben sugárzott Delta — kár a szót kerülgetni — tényleg unalmas volt. Ebből adódik, hogy az utóbbi időben egyre jobban tartok attól, kiszeretek belőle. Pedig — gondolom, ugyanúgy vannak ezzel azok is, akik évekkel ezelőtt szegődtek rendszeres nézőivé — nagyon hiányzik az igazi, érdekfeszítő, jó Delta! Olyan színvonalon, ahogy valamikor elkezdték. Nem vitás, hogy a szerkesztők dolga nem könnyű. Hogy az időnként óhatatlanul összetorlódó gyengébb anyagból nem lehet villogó- an izgalmas 25 percet produkálni. A jobb gazdálkodás azonban minden hasonló összeállításnak előfeltétele; talán itt van a dolog nyitja. Az sem ártana, ha a világ legkülönbözőbb tájairól érkező tudományos tudósítások között időről időre a honi érdekességek nagyobb szerepet kapnának, mert hiszen arra is kíváncsiak lennénk, hogy mi újság itthon? A természettudományos világkép formálásában nagy feladatok hárulnak a televíziós Deltára. Nyilván azért is került az esti műsor elejére, hogy minél többen lássák és bővítsék ismereteiket. Felelősség és lehetőség egyszerre a Delta, nem jó tehát, ha engedik szimpla összeállítássá kicsinyülni. Olyanná, amire nem figyel senki, vagy — miközben nézi — arra vár: mikor lesz vége? A múlt pénteki adás egyfajta mélypont lehetett, tehát ezután csak jobb következhet, aztán gyorsan el lehet érni azt a színvonalat is, amely régebben jellemezte kedvencünket, a Deltát. Türelmesen várjuk. Sass Ervin
