Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-10 / 264. szám
1977. november 10., csütörtök o Rekorderedménnyel zárja az évet a battonyai Május 1. Tsz Gabonaipari szocialista brigádok sikerei A Békés megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat területén 10 évvel ezelőtt mindössze nyolc brigád versenyzett a szocialista brigád címért, ma már 65 szocialista brigádot tartanak számon. Sokat javult egy évtized alatt a szocialista brigádok tartalmi munkája is. Ez év elején például ők voltak a szocialista munkaverseny kezdeményezői, s a csepeliek felhívása után pótfel- ajánlásökat tettek a termelés túlteljesítésére. Vállalták többek között, hogy a gazdasági eredményt nyolcmillió forinttal túlteljesítik. A vállalat illetékes szervei értékelték a szocialista munkaverseny teljesítését. Kiderült, hogy időarányosan minden területen túlteljesítették a vállalást. Különösen a nyári gabonafelvásárlás, később a rizs-, majd a kukoricafelvásárlás idején várt nagy feladat a brigádokra. A nagy mennyiségű termény átvétele, vagonokból való kirakása nem volt kis feladat. A szocialista brigádok helytálltak. Megyeszerte nőtt az igény a táptakarmányok iránt. A takarmánykeverőüzemek szocialista brigádjai nyújtott műszakban dolgoztak hónapokon át, csakhogy a lakossági igényeket kielégíthessék. A nagyarányú gazdasági munka mellett arra is jutott idő, hogy a vállalt 21 720 társadalmi munkaórából 20 és fél ezret háromnegyed év alatt teljesítsenek. Méltán kapták a legjobb dolgozók a vállalat vezetői részéről az anyagi és erkölcsi elismerést. A négyezer hektáron gazdálkodó battonyai Május 1. Tsz-ben év elején vállalták: az előirányzott 8 százalék helyett 10 százalékkal növelik a termelést 1977- ben. — Az idén várhatóan rekordévet zárunk — vélekedik Tóth Pál, a szövetkezet főmérnöke. — Minden növényféleségből terven felüli hozamot takarítottunk be. Búzából például 56 mázsa volt a hektáronkénti átlag, őszi árpából 52, napraforgóból 22, de igen jól fizetett a seprűcirok és a cukorrépa is, különösképp ha figyelembe vesszük a szeszélyes időjárást. Igaz, hogy a terméshozamok növeléséhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat időarányosan teljesítette nálunk a meliorációs program megvalósítását. — Én nagy jelentőséget tulajdonítok a „derékhad” jó munkájának, a műszaki gárdának — veszi át a szót Mák György elnök. — A Május 1. Tsz háromezer hektárral lépett be a KITE iparszerű termelési rendszerbe. Az előírt technológiák betartása, a drága, korszerű gépek rendeltetés szerinti használata nagy előny. Jó kezekbe adtuk a gépeket akár vezető, akár szerelő az illető. Nélkülük ma már nehezen boldogulnánk. Sokat segített még a szállítás jó megszervezése. Nem volt ritka az olyan nap, amikor több mint 100 vagon terményt kellett rendeltetési helyére szállítani. Ilyenkor senki nem nézte az órát, se a nap állását. Amikor az állattenyésztésre terelődik a beszélgetés, mindkét vezetőnek felcsillan a szeme. Nem csoda, hisz jelentős jövedelmet hoz ez az ágazat is 1977-ben. — Igyekeztünk minden lehetőséget maximálisan kihasználni — vallja Tóth Pál. — A szükségólakban például a tervezett 90 ezer helyett 230 ezer csirkét neveltünk. A szövetkezetben a hízottsertés-kibocsátást megdupláztuk. A közösből és a háztájiból az idén háromszor annyi hízott sertést értékesítünk, mint egy évvel korábban. Van persze problémánk, gondunk is, ezt sem hallgatjuk el. A tehenészetben bár 400 literrel emeltük az egy tehénre jutó tejhozamot, még mindig 2600 liternél tartunk. Ez nagyon kevés. Célul tűztük: 1978-ban túlhaladjuk a háromezer literes átlagot. A «battonyai Május 1. Tsz nem feledkezett meg a zöldségprogramról sem. Jelentős területen termelt a lakosság által legkeresettebb zöldségfélékből, s ez esetben nem a jövedelmezőség volt a legfőbb célkitűzés, hanem Bat- tonya lakóinak zöldséggel való jó ellátása. Beszélgetés közben a szocialista brigádokra terelődik a szó. A Május 1. Tsz-ben 9 szocialista brigád tevékenykedik igen jó eredménnyel: * 1977-ben a tervezett 85 millió forint helyett legalább 105 millió forint lesz az árbevétel. A magasabb árbevételből természetesen több jut a tagok részesedésére is. Az idei eredmények azt mutatják: érdemes a jó idő minden percét kihasználni, fegyelmezetten, jól dolgozni. Az eredmény nem marad el. A. R. Elbúcsúzni a nagyérdemű közönségtől „Békéscsabán, az Irányi és Csaba utca sarkán levő épületben van egy kis kerékpár-, varrógépjavító műhelyem. Az épületet nemsokára lebontják, nekem onnan menni kell. Én Gyulán lakom, 55 évig kerékpáron jártam át Békéscsabára. Most, hogy megszűnik az üzletem, egy kis hirdetést szeretnék az újságba tenni, hogy akinek valami dolga van nálam, november 15-ig jelenjen meg, mert a czég megszűnik és nem létezik tovább. Szeretnék elbúcsúzni a békéscsabai és környékbeli nagyérdemű közönségtől. 55 év után búcsúzom, 1920-ban kerültem Csabára szegényen, most lehúzom az üzlet redőnyét. Vgy éltem, munkálkodtam, hogy soha nem léptem túl a tisztesség határát, nem is volt soha semmi panasz ellenem.” A levelet Szűcs András küldte a szerkesztőségünkbe, aki hamarosan búcsút mond Békéscsabának, több mint fél évszázados munkálkodás után, végérvényesen becsukja a kis műhelyét. Gyulán, ütött-kopott kis házában kerestem fel az idős mestert. Pirospozsgás arc, szinte ránctalanul, nagy bajusz és derűsen csillogó szem. El sem hinném róla, hogy már 83 éves. — Paraszt volt az apám, sokan voltunk gyerekek. Voltam kisbéres, de megmondom úgy, ahogy van, nem szerettem ezt az életet. Már hajnalban két órakor fel kellett kelni, amikor szántottunk. Mondtam édesapámnak, iparosember szeretnék lenni. Eredj, fiam, mechanikusnak — mondta és elszegődtem Gyulán Fischer Dávid mechanikai műhelyébe. Főleg a parasztemberek jártak akkoriban kerékpárral, akadt olyan tehetősebb gazda is, akinek öt-hat kerékpárja volt, ezzel járt a család ki a tanyára. Varrógép már kevesebb volt, emlékszem, milyen csodálattal néztük a gramofont, meg a magnetofon elődjét, a diktafont, amit egy dr. Thuri nevű ügyvéd vett meg a mesteremtől. 1914-ben szabadultam fel, de nem dolgozhattam sokáig mint segéd, mert 15-ben már berukkoltam katonának. 1917-ben szereltem le, munkát nemigen kaptam, lengtem-tengődtem jobbra- balra, majd átjöttem Csabára a „Fiser és Fischer” műszaki vállalathoz. Jó sokára, csak 1941-ben önállósítottam magam, akkor vettem ki azt a kis csabai üzletet műhelynek. 1973-ig jártam át nap mint nap kerékpárral kora hajnalban. Hogy miért ilyen korai időszakban? Mert általában este hozták a kerékpárokat javítani, de úgy, hogy másnap reggelre már kész is legyen. Ezért kezdtem én már sokszor hajnali kettőkor a munkát, hogy amikor reggel 6-7 óra fele jött a tulajdonos, készen legyek vele. Jártak már nálam újságírók, érdekesnek találták, hogy ezt a Békéscsaba—Gyula közötti 16 kilométeres utat nap mint nap kerékpárral teszem meg. ök számították ki, hogy ezzel a teljesítménnyel tizenháromszor karikázhattam volna körül a földet. Ok furcsának találták, én viszont a kenyérkereset miatt tettem, mert régebben bizony nem volt olyan köny- nyű kenyérhez jutni, mint manapság. Nem tudók én már munka nélkül meglenni. A feleségem 1973-ban meghalt, egyedül maradtam .a házban, van itt egy kis kamrahelyiség, úgy gondoltam, ez megteszi még műhelynek. Sokan ismernek engem, biztosan megtalálnak itt is. 83 éves elmúltam, de nem érzem még az idő múlását, jó erőben vagyok. Szűcs András, az idős mester csak a csabai „nagyérdemű közönségtől” búcsúzik el. Szakmájától, amelyet már több mint fél évszázada teljesít becsülettel, nem válik meg, most Gyulán fogja majd javítani a kerékpárokat, varrógépeket. Nem könnyű egy dolgos élet végére a pontot feltenni. Szüqs András nem is akarja még, és ez így van rendjén. Béla Ottó A szarvasi Szirén Ruházati és Háziipari Szövetkezet mosó- és vegytisztító szalonjában textil, bőrruházat és szőrme tisztítását is vállalják. A piperemosást öt Nyborg holland gyártmányú mosógéppel végzik, mindössze egy hét alatt Fotó: Veress Erzsi Ahol a határidőcsúszás ismeretlen A mezőgazdasági beruházások megvalósítására megyeszerte kevés a kivitelező. Az igények állandóan növekednek, s a közös gazdaságoknak viszont egyre nehezebb kivitelezőt találniuk. Egyebek között e gondok enyhítésére hozták létre a Mezőkovácsházi TÖVÄLL-t. A hét alapító tsz után újabb szövetkezetek léptek a társulásba, s ma már 15 közös gazdaság tagja a vállalkozásnak. — Megyénkben másfél évtizeddel ezelőtt tíznél több TÖVÁLL dolgozott, napjainkban viszont csak háromról tudok — fordulok Hupu- czi Ferenchez, a Mezőkovácsházi TÖVÁLL igazgatójához. — Abban az időben félig tréfásan, félig komolyan Ki mit tud-nak nevezték a vállalkozásokat — kezdi az igazgató. A gazdasági szabályzók megszigorításával azonban megszűnt a „rablógazdálkodás”. Erejükhöz mérten Tavaly 38,6 millió forint értékű beruházást valósított meg a Mezőkovácsházi TÖVÁLL. Ennek 60 százaléka volt mezőgazdasági létesítmény. Országosan, de megyeszerte is aranyat ér egy megbízható építőipari egység. Ez különösen érvényes a mező- gazdaságra, ugyanis ebben az ágazatban sok az úgynevezett apró, az alig 2—3 millió forintos munka, s ez a nagy építőipari vállalatoknak nem üzlet. Az ember azt gondolná: a TÖVÁLL felvállal mindent. — Minden évben az építőipari beruházási igény többszörösen meghaladja kapacitásunkat. A munkák között nem válogatunk, hanem sorrendet tartunk, s mindig annyit vállalunk, amihez van elegendő kivitelezési kapacitásunk — folytatja a TÖVÁLL igazgatója. — Az idén 21 munkahelyünk volt, építettünk utakat, sertéstelepeket, tárolókat, lakásokat, dolgoztunk rekonstrukciókon, melynek terve 41 millió forint volt. November 7-re teljesítettük éves termelési és pénzügyi tervünket, ami elsősorban a vállalkozás 11 szocialista brigádjának köszönhető. A munkaverseny eredménye: 2,7 millió forint többlet termelési érték előállítása. Mindezek nyomán még az idén, de már terven felül elkészül Nagykopáncson egy kezelőépület és juhhodály, Battonyán a piactérbővítés, Mezőkovácsházá'n egy 470 méter hosszú, 7 méter széles betonút, az MHSZ épülete. Ott jártunkkor kötötték meg a kiviteli szerződést a helyi ÁFÉSZ konténeres gázelosztó telepének építésére, melynek költségei meghaladják a 3,5 millió forintot. A napokban hozzálátnak ehhez a munkához is. Csak tisztességesen Néhány környékbeli mezőgazdasági szakemberrel módom volt beszélgetni. „Nem csinálnak látványos dolgokat, csak tisztességesen dolgoznak” — mondta az egyik tsz-elnök. — A lehetőségekhez mérten, amit lehet gépesítünk, akkor kezdünk hozzá a munkához, mikor minden anyag biztosított. Egyértelműen kimutatható: ha egy munkahelyen gyakori az anyaghiány, a fel- és levonulás, az átadás késik, akkor az veszteséges is — magyarázza az igazgató. Igaz, ehhez hozzátartozik még az is, hogy a brigádok bizonyos önállóságot kaptak, s a véleményüket figyelembe is veszik. Például a kollektíva szervezi munkáját, közösen döntik el, hogy a kereteken belül ki mennyi béremelést kapjon, kit vegyenek fel a brigádba, vagy éppen ki az, akivel nem szívesen dolgoznak. Az ösztönzők a szervezés és az anyagellátás együttes eredményei: a Mezőkovácsházi TÖVÁLL-nál ismeretlen a határidő-módosítás és csúszás. Reális vállalások Az esztendő végéhez közeledve már készülnek a jövő évi tervek. A kapacitásigényeket felmérték, mely igen tekintélyes összeg: 233 millió forint. Ebből az alapító gazdaságok 113 millió forintnyi létesítményt szeretnének megvalósítani. — Az igényeknek alig több mint ötödrészét tudjuk megvalósítani, a lehetőségek láttán mégsem kapunk vérszemet. Csak azt vállaljuk el, amiről tudjuk, hogy határidőre képesek vagyunk befejezni — mondja az igazgató. Van olyan gazdaság, amelyik vár a kovácsházi Tö- VÁLL-ra, ha kapacitás híján nem vállalja el létesítményeinek építését. Aztán akad olyan is, amelyik más vállalásnál felmondta tagságát és átlépett a kovácsháziba. — Miért? — kérdezem Kunos Zoltánt, a kardoskúti Rákóczi Tsz főagronómusát. — Két TÖVÁLL-lal régi, idestova nyolcéves a kapcsolatunk, mindegyik minden évben egyszerre dolgozott nálunk. A kovácsháziak a határidőket tartják, jó minőségben, költségszinten belül \ adják át a létesítményeket, munkájukkal elégedettek vagyunk. Nem véletlenül nyerték; el már háromszor a „Kiváló Társulás” címet. Szekeres András Lehalászás Kákafokon A szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet kákafoki holtág területén már befejezték a lehalászást. Erről a 38 hektáros, 7 kilométer hosszú szakaszról eddig 12- 14 nap alatt végezték el a lehalászást, az idén, az előző évekhez hasonló eredménynyel, mindössze hét nap alatt. A HAKI kákafoki holtág területére 230 mázsa növényevő halat telepítettek, és most a lehalászáskor ennek majdnem háromszorosát, 660 mázsa halat „takarítottak be”. A lehalászott mennyiség 97 százaléka fehér- és pety- tyesbusa, a maradék 3 százaléka ponty volt. A növényevő halat a Viharsarok Halászati Termelőszövetkezetnél, a pontyot a HALÉRT- nél értékesítik. Az ezen a 38 hektáron megtermelt érték így 1,2 millió forint. Ugyanezen a kákafoki holtágszakaszon két kísérletet is végeztek a HAKI kutatói. Az egyik az úgynevezett ketreces halnevelés, ez esetben nem ketrecekbe zárják a halakat, hanem különböző nagyságú, hálóval körülvett területeken, különböző korcsoportú, különböző takarmányozású harcsák és vicsegék fejlődését vizsgálják. A másik kísérletben 0,2 hektáros lékerített területet kétnyaras ponty, illetve egynyaras nagy súlyú pontyivadékkal és növényevő halakkal — amurral, busával — népesítik be. Ezen a területen intenzív önetetős takarmányozást végeznek. Céljuk az egy kilogrammon felüli súlyú, árusításra alkalmas halak nevelése.