Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-09 / 263. szám
Katonai díszszemle, felvonulás, tűzijáték Moszkvában a Nagy Október évfordulóján Nagyszabású katonai díszszemlével, színpompás felvonulással köszöntötte hétfőn délelőtt a szocializmus első országa, a Szovjetunió fővárosa, Moszkva a nagy ünnepet, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulóját. Röviddel tíz óra előtt foglalták el helyüket a Lenin Mauzóleum mellvédjén a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezs- nyevvel. Ott voltak a szocialista országokból érkezett párt- és kormányküldöttségek. vezetői, köztük Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a magyar küldöttség vezetője. A Mauzóleumon és a mellette levő tribünökön foglaltak helyet az Októberi Forradalom hatvanadik évfordulójának megünneplésére érkezett külföldi küldöttek — több mint 100 országból jött el párt, illetve állami küldöttség, hogy a szovjet emberekkel együtt köszöntse a történelem új korszakát megnyitó esemény évfordulóját. A meghívott vendégek sorában volt számos állam- és kormányfő. Köztük volt Ur- ho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke is. Pontosan 10 órakor hangzott fel a díszszemle parancsnoka, Govorov hadseregtábornok parancsa: a felsorakozott alakulatok vi- gyázzban köszöntötték a Szovjetunió honvédelmi miniszterének, Dmitrij Usztyi- nov marsallnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának érkezését. Az üdvözlések után Usz- tyinov marsall mondott ünnepi beszédet. Bevezetőjében az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány nevében üdvözölte a Nagy‘Októberi Szocialista Forradalom 60.'' évfordulója alkalmából a szovjet fegyveres erők katonáit, a Forradalom, a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború veteránjait, a Szovjetunió dolgozóit és a jelenlevő külföldi vendégeket. A felsorakozott csapatok dörgő hurrával válaszoltak a Szovjetunió honvédelmi miniszterének szavaira. Felhangzott a Szovjetunió állami Himnusza, közben a közelben elhelyezett ütegek díszsortüzet adtak le. Govorov hadseregtábornok parancsára megkezdődött az egységek felvonulása. Az erőt sugárzó, impozáns díszszemle ötven percig tartott, majd megkezdődött a moszkvai dolgozók színpompás felvonulása. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és az ország Minisztertanácsa hétfőn kora délután fogadást adott a Kreml kongresszusi palotájában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából. A fogadáson részt vettek az SZKP és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezs- nyevvel, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárával, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökével. Megjelentek a fogadáson a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára Moszkvába érkezett külföldi küldöttek. A magyar párt- és kormányküldöttséget Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára vezette. Ott voltak a testvérpártok küldöttei, a fejlődő országok, a nemzeti felszabadító mozgalmak képviselői, a nemzetközi békemozgalom, az európai biztonságért küzdő nemzetközi bizottság kimagasló vezetői, a nemzetközi Lenin- díj sok kitüntetettje, a világ minden részéből a szovjet fővárosba érkezett közéleti személyiségek. Részt vettek az ünnepi fogadáson a Moszkvába akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői. Nagy számban voltak jelen a szovjet közélet kiválóságai, a termelőmunka legjobbjai, tudósok, művészek, az Állami Díj új kitüntetettjei. Ott voltak a szovjet fegyveres erők parancsnokai, magas rangú vezetők, a november 7-i díszszemle legjobban . kitűnt egységeinek parancsnokai. A vendégek sorában volt számos szovjet űrhajós. A vendégeket Leonyid Brezsnyev köszöntötte. Üdvözlő beszédében hangsúlyozta: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára készülve az egész szovjet népet áthatotta a -lelkesedés, az új munkasikerek felett érzett megelégedés, a hazafias büszkeség. Az ünnepségek az ősi Vörös téren rendezett felvonulássál, s a fogadással érték el csúcspontjukat. „Népünk ezekben, a napokban áttekinti az elmúlt hatFogadás , a szovjet nagykövetségen Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából hétfőn fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Aczél György, Apró Antal, Benke Valéria, Biszku Béla, Fock Jenő, Huszár István, Nemes Dezső, Németh Károly, Óvári Miklós, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Borbély Sándor és Győri Imre, a Központi Bizottság titkárai. Jelen volt a fogadáson az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak, a kormánynak sok tagja, a politikai, gazdasági, a kulturális, a társadalmi élet számos más vezető személyisége. Részt vett a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja is. A fogadás meleg, baráti légkörben zajlott le. GYULA A város ünnepi díszbe öltözött a nagy évfordulóra. A pártbizottság előtt tablókon állították ki a termelésben élenjáró szocialista brigádok fényképeit. November 7-én délelőtt koszorúzási ünnepséget rendeztek a Lenin- szobornál. Ünnepi megemlékezést dr. Marsi Gyula, az MSZMP városi bizottságának első titkára mondott. A díszelnökségben ott voltak Penza megye küldöttei, Vlagyimir Illarionovics Anyikus- kin, a Penza megyei pártbizottság képviselője és Szidor- kin Vlagyimir Fjedorovics, a penzai műszaki főiskola párttitkára. A megemlékezés után a dolgozók százai rótták le kegyeletüket a Nagy Október vezérének szobránál. Este a művelődési központban ünnepi nagygyűlést rendeztek, amelynek szónoka Szabó Miklós, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tagja, a KISZ megyei bizottságának első titkára volt. Beszédében méltatta november 7-e történelmi jelentőségét, beszélt arról a tíz napról, amely nemcsak megrengette, de össze is döntötte a régi cári Oroszországot, és olyan világot épített, amelyre csak a legmerészebb álmodozók gondoltak. Fotó: Béla Ottó van évet, s a jövőbe tekint — mondotta. — Van mivel büszkélkednie — az élet minden területén hatalmasat alkotott. A szovjet emberek ma jobban élnek, szellemi és anyagi téren egyaránt, mint eddig bármikor. Ugyanakkor jól látjuk, hogy van még mit tennünk, van még mit javítanunk, s tudjuk, milyen úton haladva kell ezt megvalósítanunk és meg is fogjuk valósítani. A lenini párt vezette szovjet nép előtt ragyogó, világos távlatok állnak. A nagy nép nagy jövő felé halad. Országunk új alkotmányában eredményeink, s vágyaink tükröződnek. Ezt az alkotmányt egész népünk megvitatta és elfogadta. A vita napjaiban különösen világosan nyilvánult meg, miben áll legnagyobb erőnk: a párt és a nép megbonthatatlan egységében. Ez az egység minden további győzelmünk biztosítéka. Ahhoz, hogy pártunk és népünk minden elgondolása megvalósuljon, tartós, megbízható békére van szükség. A szovjet állam külpolitikája mindig mélyen és őszintén békeszerető volt. Erőfeszítéseinket e téren most különös aktivitás jellemzi, s hálásak vagyunk annak a sok százmillió embernek külföldön, aki megérti és értékeli ezt.” Leonyid Brezsnyev beszéde végén a Nagy Októberi Szocialista Forradalom legyőzhetetlen ügyére emelte poharát, arra az ügyre, amely megvilágítja a népeknek a jobb jövőhöz vezető utat. Koszorúzások, ünnepségek, színvonalas előadások, tárlatbemutatók a jubileumi évfordulón Lapunkban már adtunk hírt arról, hogy a megye- székhelyen nagyszabású díszttnnepséggel, kiállítás-megnyitással és koszorúzással emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról. Nemcsak Békéscsabán, hanem a megye más városaiban, a nagyközségekben, járási székhelyeken és a különböző munkahelyeken is gazdag program várta a vendégeket, érdeklődőket a művelődési házakban és más helyeken. A legtöbb ünnepségen ott voltak Penza megye képviselői is, valamint más városok szovjet küldöttei. A következőkben röviden beszámolunk ezekről az ünnepségekről, rendezvényekről. Kádár János hazaindult Moszkvából Kedden délután elutazott Moszkvából a magyar pártós kormányküldöttség, amely Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével részt vett a Szovjetunióban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepségeken. Kádár Jánost és feleségét, valamint Lázár Györgyöt, a Minisztertanács elnökét, a Politikai Bizottság tagját, Gyenes Andrást, a Központi Bizottság titkárát, a küldöttség tagjait a szovjet főváros kijevi pályaudvarán Kirill Mazurov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, Konsztantyin Ruszakov, az SZKP KB titkára, Leonyid Szmirnov, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnökhelyettese és Borisz Gosztyev, az SZKP KB póttagja, a Központi Bizottság osztályvezetője búcsúztatta. Magyar úttörők virágcsokrokkal köszöntötték Kádár Jánost, feleségét és a többi magyar vezető személyiséget, majd a Központi Bizottság első titkára szívélyes, baráti búcsút vett a szovjet vezetőktől. A vonat helyi idő szerint pontosan 16 óra 40 perckor gördült ki a pálya-’ udvarról. Ugyancsak kedden délután utazott él Moszkvából Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára és Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, akik szintén részt vettek a jubileumi ünnepségeken. Éltette a hős szovjet népet, Lenin nagy pártját, a Szovjetuniót, népének szeretett hazáját, a felszabadulás, a haladás minden erejének szolidaritását, a világ tartós békéjét. A külföldi küldöttségek nevében Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Hétfőn este négyezer üteg hatvan díszlövéssel köszöntötte a szovjet fővárosban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulóját. A díszsortüzet színpompás tűzijáték követte. Ugyancsak díszsortűzzel köszöntötték az ünnepet a szövetségi köztársaságok fővárosaiban, s a hős városokban is. A Kőbányai Könnyűfémmű a jövő évtől kezdve csak fóliagyártásra rendezkedik be. 900 millió forintos beruházással új alumíniumfólia-gyártó üzem épül. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére a gyár brigádjai az ez évi beruházást november 7-re, a folyamatos termelés mellett, teljesítették. BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1977. NOVEMBER 9., SZERDA Ara: 80 fillér XXXII. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM