Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-04 / 260. szám
1977. november 4., péntek NÉPÚJSÁG Leonyid Brezsnyev beszédének visszhangja HÍREK HÍREK HÍREK TELEX BUDAPEST Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön az MSZMP KB székházában fogadta Dusán Cskpebicset, a Szerb Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának elnökét. A találkozón jelen volt Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, Halász József hazánk belgrádi és Vitomir Gasparovics, Jugoszlávia budapesti nagykövete. * * * A XVI. politikai könyvnapok rendezvénysorozatát csütörtökön Dunaújvárosban, a Dunai Vasmű kultúrtermében nyitották meg. Az országos megnyitón részt vett Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. □ BECS Csütörtökön Bécsben megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalások 151. plenáris ülését, a tanácskozás egyedüli felszólalója Wolfgang Behrends nagykövet, az NSZK küldötte volt, aki azt bizonygatta, hogy nem a szocialista országok, hanem a nyugati országok javaslatai felelnek meg annak az elvnek, amely szerint á tervezett csökkentés egyetlen résztvevő ország biztonságának sem okoz kárt. A haderőcsökkentési tárgyalások következő plenáris ülését a jövő héten tartják meg a bécsi Hofburg kongresszusi termében. □ MOSZKVA „A szovjet állam fennállása hetedik évtizedének kezdetén kötelességünknek érezzük kijelenteni, hogy az orosz pravoszláv egyház püspöki kara, a papság és a hívők továbbra is az eddigi hatékonysággal folytatják hazafias és békét hozó tevékenységüket forrón szeretett társadalmunk, a népek közötti béke, barátság és együttműködés érdekében” — hangsúlyozza Pimen, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája és a pravoszláv egyház szent szinó- dusa Leonyid Brezsnyevhez, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökéhez és Alekszej Kosziginhez, a Minisztertanács elnökéhez intézett üzenetében. * * * A Szovjetunióban tartózkodó magyar párt- és kormányküldöttség, élén Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával, csütörtökön délután ellátogatott a moszkvai nagykövetségre és elvtársi, baráti légkörű beszélgetést folytatott a nagykövetség vezető munkatársaival. A találkozón Marjai József nagykövet adott tájékoztatást Kádár Jánosnak és a küldöttség tagjainak a magyar kolónia életéről, a nagykövetség dolgozóinak tevékenységéről. □ SALISBURY Lord Carver, Nagy-Bri- tannia rhodesiai ügyekben illetékes megbízottja és Déván Prem Csand ENSZ-kü- lönmegbízott, csütörtökön Smith kormányfő irodájában a salisbury-i kabinet képviselőivel — többségükben államtitkárokkal — tanácskozott. A két diplomata szerdán érkezett Salisbury- be és még aznap találkozott a hadsereg és a rendőrség vezetőivel. Lord Carver a konzultáció előtt igenlő választ adott újságíróknak arra a kérdé- re, hogy a rhodesiai rendezést -célzó tevékenységében haladás tapasztalható-e, részletekbe azonban nem bocsátkozott. A világ legnagyobb hírügynökségei teljes terjedelmében közölték, vagy részletesen ismertették Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére rendezett moszkvai ünnepi ülésen szerdán elhangzott beszédét. A nyugati hírügynökségek a beszédet ismertetve aláhúzzák, hogy Leonyid Brezsnyev radikális lépést javasolt, amikor indítványozta, hogy a világ minden országa állapodjon meg a nukleáris fegyverek gyártásának azonos időben történő beszüntetéséről, és megerősítette a Szovjetuniónak azt az elhatározását, hogy valamennyi nukleáris fegyverkísérlet meghatározott időre történő betiltásával egy időben kész moratóriumot hirdetni a békés célú nukleáris robbantásokra is. Teljes, terjedelmében közölték, vagy részletesen isMagyarország társszerzőként csatlakozott ahhoz a határozati tervezethez, amely nemzetközi egyezmény kidolgozását javasolja a „kínzással és más, embertelen bánásmóddal kapcsolatban”. Az erről folyó vita során a közgyűlés hármas számú (szociális, humanitárius és kulturális) bizottságában Ge- réb Sándomé, a ipagyar küldöttség tagja, felhívta a bizottság figyelmét: a szóban forgó egyezmény kidolgozáDusan Cskrebics, a Szerb Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának elnöke Marczali László kulturális miniszterhelyettes kíséretében csütörtökön a budapesti szerb-horvát gimnáziumba Csütörtökön délelőtt Szófiában újabb részletek váltak ismeretessé a Velingrádban lezajlott földrengésről, amelyet egész Bulgáriában, sőt Jugoszlávia és Görögország Bulgáriával szomszédos területein is észleltek. A Bolgár Tudományos Akadémia geofizikai intézetének jelentéséből kitűnik, hogy a földmozgások csütörtökön Alaposan megtört az a lendület, amelyet a genfi béke- konferencia ügyének adott az október 1-én közzétett szovjet—amerikai nyilatkozat. Rövidesen utána, a Carter—Dajan találkozó nyomán kiadott úgynevezett „munkaokmány” már Washington visszalépését jelezte. Mindezt tetézték az izraeli politikusok azóta elhangzott — s különösen a palesztin kérdésben — hajt- hatatlanságot tanúsító nyilatkozatai. Weizman izraeli hadügyminiszter például harcias nyilatkozatában azzal dicsekedett, hogy hadserege képes olyan megelőző csapást mérni Egyiptomra és mertették és kommentárokkal egészítették ki Leonyid Brezsnyev szerdai beszédét a különböző országok lapjai is. A New York Times megállapítása szerint a Szovjetunió által javasolt lépés kiküszöböli annak akadályait, hogy az Egyesült Államok is elfogadja a valamennyi nukleáris fegyverkísérlet betiltásáról szóló szerződést. — A Szovjetunió kezdeményezése jelentős hatással lesz a Genfben folyó tárgyalásokra — vélekedik a Washington Post. Az angol sajtó mértékadó lapjai vezető helyen ismertették Leonyid Brezsnyev beszédét és elsősorban a nukleáris kísérletek teljes betiltására vonatkozó javaslatot és az enyhülés fogalmának világos, átfogó meghatározását emelték ki. Valamennyi csütörtöki spanyol napilap terjedelmes tudósításokban számol be a Nagy Októberi Forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából Moszkvában tartott ünnepségekről és Leonyid sánál figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a fegyveres agresszió, a fajüldöző, népelnyomó rendszerek létezése egész társadalmi rétegek, nagy tömegek számára jelent embertelen bánásmódot. Elítélte a haladó erők ellen alkalmazott dél-koreai és chilei módszereket, és rámutatott arra, hogy a megkülönböztetés valamennyi formája kimeríti az embertelen bánásmód fogalmát. és általános iskolába látogatott. A vendégeket Stevan Vuity igazgató, valamint az iskola testületé és diákjai köszöntötték, majd a tanulók ének- és zenekara műsorral kedveskedett. hajnalban négy óra 22 perckor kezdődtek, és Bulgária különböző vidékein egy-két percig tartottak. A rengések közvetlen epicentrumában, a Vetrendol nevű községben (a Rhodope-hegység északi részén) több ház súlyosan megrongálódott és a lakókat ki kellett költöztetni. A fő lökés után az epicentrumban két óra leforgása alatt továbSzíriára, hogy ezek az országok az elkövetkezendő tíz évben katonailag nem tudnának talpra állni. Amerikai részről azóta igyekeznek enyhíteni azt a kedvezőtlen hatást, amelyet a „munkaokmány” váltott ki az arabok körében. Vance külügyminiszter jjemrég arra figyelmeztetett: amennyiben az év végéig nem sikerül felújítani a genfi béke- konferencia munkáját, a háborús tendencia lesz uralkodóvá a Közel-Keleten. Sőt, Carter elnök is szükségesnek tartotta, hogy a zsidó világkongresszus washingtoni tanácskozásán elmondott Brezsnyev beszédéről. A lapok elsősorban a nukleáris leszerelésre vonatkozó új szovjet javaslatokat, azok gyors és kedvező amerikai fogadtatását emelik ki. A konzervatív, polgári ABC teljes képes borítólapját az ünnepségnek szenteli. A francia fővárosban megkülönböztetett érdeklődéssel követték a Nagy Októberi Forradalom 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésszak munkáját. Valamennyi nagy francia lap vezető helyen bő idézetekben ismerteti Leonyid Brezsnyev beszédének legfontosabb részeit. A Le Monde első oldalas tudósítást szentel az eseménynek, harmadik oldalát pedig csaknem teljes egészé- berf a Brezsnyev-beszéd ismertetésére tartotta fenn. Hasonlóképpen vezető helyen foglalkozik a moszkvai ünnepséggel a l’Humanité, a kommunisták napilapja, s egy lepedőnyi újságoldalon számol be róla a nagypolgári Le Figaro. Tüntetés Tel Bvivban Harmincötezer főnyi tömeg tüntetett csütörtökön Tel Aviv főterén a kormány gazdaságpolitikája ellen. A felvonulók az árak és adók emelkedése ellen tiltakoztak. Az ország minden társadalmi rétegét képviselő tüntetők kormányellenes jelszavakat kiáltoztak, s a nemzeti zászlók mellett feltűntek a vörös lobogók is. Az egymillió tagot tömörítő Hisztadrut szakszervezeti szövetség felhívására negyedik napja folytatódnak Izraelben a munkabeszüntetések. Délután Dusán Cskrebics, s az általa vezetett delegáció Szentendre nevezetességeivel ismerkedett. A szerb vendégeket Marczali László délutáni útjukon is elkísérte. bi 14, kisebb erejű rengést jeleztek a műszerek, de ezeket a rengéseket a lakosság már nem észlelte. A földrengés következtében megrongálódott a Velingrád és Varvara közötti vasútvonal is. A csütörtök hájnali földrengéstől érintett körzetben utoljára 1962. október 8-án észleltek a jelenleginél valamivel kisebb erejű földrengést. beszédében elítélje az arab területeken létesített izraeli településeket. Carter megismételte az amerikai rendezés három alapelemét, amelyet a már említett „munkaokmány” is tartalmazott. Ez azonban továbbra is nyitva hagyja az egyik főkérdést, a palesztinok részvételét a genfi értekezleten. Izrael merevsége és Washington lagymatagsága ellenére, a genfi békekonferenciának még megvannak — a korábbiaknál kedvezőbb — esélyei. Nem utolsósorban talán azért, mert ismét fenyegetővé vált az elfogadhatatlan háborús alternatíva. Ma: 1977. NOVEMBER 4., PÉNTEK Károly napja A Nap kél 6.32 — nyugszik 16.23 órakor A Hold kél 22.30 — nyugszik 12.50 órakor ÉVFORDULÓ Száztíz évvel ezelőtt, 1867. november 4-én született a Somogy megyei kis Gyalán községben és 20 éve, 1957- ben halt meg Somogyhársá- gyon id. Kapoli Antal, a kiváló faragópásztor, a népművészet mestere. — VETÉLKEDŐ A KLUBBAN. Ma, november 4-én, pénteken Gyulán, a megyei kórház KISZ-ifjúsági klubjában vetélkedőt rendeznek „Ki tud többet a Szovjetunióról?” címmel. — FOGADÓNAP. Holnap, november 5-én, szombaton délelőtt 9—12 óráig Vantara János általános tanácselnökhelyettes fogadónapot tart Békéscsabán, hivatali helyiségében, a VI. kerületi la-. kosság részére. — KIÁLLÍTÁS A GYÁRBAN. A Sarkadi Cukorgyár üzemi pártbizottsága és kul- túrotthona november 6-án, délelőtt fél 9 órakor politikai könyv- és plakátkiállítást rendez a gyár művelődési otthonában. A kiállítást Papp Sándor, a gyár KISZ- bizottságának titkára nyitja meg. — NÉMET NYEVTANFO- LYAM. A TIT békéscsabai városi szervezete kezdők részére német nyelvtanfolyamot szervezett a Pamuttextilművek mezőberényi gyárában. A foglalkozásokra eddig 16 dolgozó jelentkezett. — AZ ORSZÁG LEGMAGASABB VÍZTORNYA. 150 milliós költséggel 63 méter magas víztorony épül Győrött. A toronyban két víztartály kap majd helyet a felső szinten 2 ezer, az alsó szinten pedig 4 ezer köbméteres. A vasbeton kolosszust 145 cölöp tartja. A talapzat 2500 köbméter vasbetonból készült. — AZ EMBERISÉG ÉLÉN címmel november 7-én sugározza a rádió a Szovjetunió hat évtizedéről szóló vetélkedőjének döntőjét. A verseny helyezettjei színes televíziót és szovjetunióbeli utazásokat nyernek. — KIÁLLÍTÁS A TSZ- BEN. „Termelőszövetkezetünk útja és alapítói” címmel november 6-án, délután, a helyi Egyesült Tsz-ről szóló kiállítás nyílik Kondoroson. — REPÜLŐSÖK ÉS EJTŐERNYŐSÖK. November 8- án, Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban vetítéssel egybekötött megemlékezést tart a Nagy Októberi Szocia-« lista Forradalom évfordulójának alkalmából a repülő- és ejtőernyős klub. Az est vendége Krizsán János re- pülőstiszt. — TERVEN FELÜL TlZ VAGON BAROMFIHÚS. A pusztaföldvári Lenin Termelőszövetkezet dolgozói felajánlották, hogy évi tervük teljesítésén felül tíz vagon baromfihúst adnak a népgazdaságnak, amelynek értéke megközelíti a három és fél millió forintot. Ezen felül félmillió forint értékű tervtúlteljesítést és 35 ezer forint értékű társadalmi munkát ajánlottak fel. Ismátiődö esők Várható időjárás ma estig: Erősen felhős idő, sokfelé is- * métlődő esővel, záporral. Nyugatira, északnyugatira forduló élénk, a Dunántúlon helyenként erős szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 10—14 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: Általában felhős lesz az idő, ismétlődő esőkkel. Élénk, nyugatias szél. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 2—plusz 7 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 70 százalékán várható. (MTI) — ÉLENJÁRÓ VASUTASOK. A MÁV füzesgyarmati állomásának dolgozói határidő előtt teljesítik vállalásaikat. A kocsikihasználást 106, az elszállított termékek mennyiségét pedig 101 százalékra teljesítették. — PADLÄSKÖNYVTÄR ÉPÜLT. Sarkadkereszttúron az általános iskolában is méltó keretek között ünnepük meg a közelgő évfordulót. Az úttörők ünnepélyes megemlékezése után adják át a széles körű társadalmi összefogással épült fizikaikémiai előadótermet, a modern padláskönyvtárat és a sportudvart. — ISKOLANAP. November 5-én Békéscsabán, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképzőben iskolanapot rendeznek, amelyen ünnepi osztályfőnöki óra, sportvetélkedő, majd az ifjúsági és úttörőházban iskolabál lesz. — A VILÁGPOLITIKA KÉRDÉSEI. Ezzel a címmel kezdődik politikai oktatás Békéscsabán, a városi tanács dolgozóinak. Az első foglalkozáson Helsinkiről és az enyhülés politikai sikeréről hallhatnak előadást a résztvevőik. — ÜJ GÉPEK. Az Egyesült Villamos Gépgyár mezőkovácsházi gyáregységébe megérkeztek a nagy teljesítményű sajtológépekhez szükséges kompresszorok. A présgépek is folyamatosan érkeznek és a- sajtolóműhely decemberben megkezdi a termelést. — DISCO. Békéscsabán a téglagyárban szombat helyett most november 7-én, hétfőn lesz disco, amelyre minden szórakozni vágyó fiatalt várnak a téglagyár művelődési házába. — POLITIKAI VETÉLKEDŐ A SZÖVETKEZETBEN. A Békés és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetben politikai vetélkedőt rendeztek a közelmúltban. Első helyen a TyereSkova Szocialista Brigád végzett. Ünnepi Ügyelet a GELKÚ-nál Vasárnap és hétfőn nyilván nagyon sokan ülnek majd a televízió előtt és nézik az ünnepi műsort. Hogy ez zavartalan lehfessen, ezért a GELKA — mint Lődy András, a megyei kirendeltségvezető elmondotta — ünnepi ügyeletet tart. November 6- án és 7-én reggel 8-tól délután 2-ig készenlétben állnak a műszerészek, hogy megjavítsák az elromlott rádió- és televíziókészülékeket. Az ünnepi ügyeletet a GELKA szocialista brigádjai szervezték az évfordulóra tett felajánlásuk alapján. Geréb Sándorné felszólalása az ENSZ-ben Dusán Cskrebics csütörtöki programja Földrengés Bulgáriában Változó esélyek II Centropress csütörtök esti kommentárja