Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-25 / 277. szám
1977. november 25., péntek pava, messzire • • Hosszas töprengés után mertem tollat fogni megyénk tévébeli szerepléséről. Zaklatott volt a közönség, a nézők kedélye, elfogultak voltunk mi is, akik ott ültünk ezen az esten a IV-es stúdióban. Délután 3 órától este 10-ig háromszor voltunk szenvedő alanyai a lámpafényektől izzó kamerapróbáknak, kétszer láttuk a vetélkedő megyék népművészeti filmjeit. Futotta hát az időnkből alaposan értékelni, elemezni, latolgatni a lehetőségeinket. Az első vetítésnél még túlfűtött vágyakozással vártuk, mikor kerül végre sor a mi filmünkre, a mi népművészetünkre? Miután a tolnai székelyek voltak az elsők, talán nem fordultunk teljes figyelemmel táncaik, dalaik felé, gondoltuk, hogy lesz még alkalmunk látni, hallani őket. Néma csendben, egyre ol- dódóbb szorongással figyeltük viszont a Körösök népének bemutatkozását. Gördülékenyen, szórakoztatóan peregtek a képek a gyulai vásárról, a nemzetiségek bemutatkozásáról. A csabai kolbász elkészítésének receptje ugyan már az első vetítésnél megfeküdte a gyomrunkat, de sebaj, Kádár Feri bácsi jóízű népi humora szertefoszlatta a bánat-felhőket a békésiek szeméről. Bartók gondolatai a népdalkincsről, Implom József visszaemlékezései a dalgyűj- tésről, a román, a sváb, a szerb, a szlovák nemzetiségi együttesek felvonulása, a mezőkovácsházi hímző asz- szonyok hagyományőrző kézimunkája, a békésszentand- rási szőnyegek változatos variációi, mind-mind segítették Békés megye sokszínű bemutatkozását. Szépek, ízlésesek voltak a tótkomlósi szövetkezet ruhái: régen tudják már a divatszakemberek, hogy a népi motívumoknak, szőtteseknek milyen nagy a keletjük a mai divatban. Szép is volt, jó is volt ez a divatbemutató, csak éppen nem idevaló volt. A vetélkedő versenykiírásában a továbbélő népművészet bemutatásában kiemelt szempont volt, hogy az dramaturgiai- lag és szerkezetileg szervesen, logikusan illeszkedjen a műsor egészébe. Nos, ez a divatfelvonulás már akkor kilógott a sorból. összességében, egészében mégis jónak láttuk a filmet, legalábbis versenyképesnek. A társadalmi zsűri, a budapesti „izzó”-sok véleménye, érdeklődése, tetszésnyilvánítása alapján bízvást remélhettünk. Amikor azonban az egyenes adásra gyúlladtak a fények, s az örökké mókázó Antal Imre és a csodaszép Kudlik Julika elkezdte mon- dókáját, már fészkelődött a nézőben a kétely. Antal Imre hasonlatát a „tartalomról, helyesírásról, külalakról” a mi esetünkre alkalmazva nem éreztem igaznak. Azt, hogy mi a „tartalomért” vagyunk felelősek, a „külalak és a helyesírás” a tévéseket terheli. Az ám, de a képernyőre kerülő „tartalom” a rendező, a szerkesztő, és az operatőr egyéniségén átszűrve már nem ugyanaz, mint amit mi adtunk. Az már műalkotás, amelyhez minden közreműködő hozzáadja sajátos nézőpontját, tehetségét, tapasztalatát. Első látásra a szerencse nekünk kedvezett, mert a bukovinai székelyek műsora kicsit esetlennek tűnt a mesterkézzel összeállított békési mellett. Amikor a bölcsődal első monoton hangjai megszólaltak, majd az üde gyerekhanggal lezárult a székely filmblokk, az első gondolatom az volt: ez a tiszta népművészet; csiszolatlan gyémánt talán, de őszinte, gazdag, emberi. Mégsem értettem egyet a zsűrivel, különösen azokkal nem, akik csupán egy mellékmondatra értékelték szereplésünket. November 28-án, hétfőn este 7 órakor „Szerelmek az őszben” címmel zenés irodalmi estet rendeznek Békéscsabán, a vasutas-klub- könyvtárban. Az esten fellép Kari'kó Teréz Liszt-díjas, Réti Csaba Liszt-díjas, Vára- di Zoltán karnagy, a Szegedi Ennél többet érdemeltünk, és a jó tanácsot meg is szívlelnénk. Alapjában azonban mégis igazuk volt, ma már elismerem. Sokat akartunk mutatni megyénkből, de nem a legfontosabbat tártuk országvilág elé. A gyulai vásár filmszerkesztési kerete izgalmas gondolat, de ha emlékezetünket kutatjuk, nincs rá válasz, hogy mióta hagyomány nálunk ez a fajta vár körüli sokadalom? A megyénkben élő nemzetiségek népművészetének, a békési táj hagyományainak aránya is kibillent a valóságos egyensúlyból. A békési alkotótábor amatőr filmes csoportja a megmondhatója, hogy amikor nyáron a városban és környékén, tanyákon és mesteremberek műhelyében jártak, mennyi népi használati tárgyat, szakmai titkot, szokást mentettek meg az utókornak, és menynyit gyűjtöttek mások a nemrég avatott táj házba, mely a magyar népélet kitűnő őrizője. A Balassi tánc- együttesnek is elismeréssel adózunk, de a magyar nép- művészeti hagyomány és annak továbbélése nemcsak a táncból és hímzésből áll. És még mennyi minden hiányzott, ami teljesebbé tette volna a képet, amit Békés megyéről láthatott az ország! Amikor persze a hosszas előkészítő munka végeredményeként látott összeállítást bíráljuk, tudnunk kell, hogy az egészben legalább annyi része van a megyét kívülről látó forgatócsoportnak, mint nekünk. A tapasztalatokon azonban mi is elgondolkozhatunk. .. Bede Zsóka Nemzeti Színház művészei, és Fodor Zsóka, a Békés megyei Jókai Színház művésze. A zenés irodalmi összeállítást rendezte és vezeti: Udvaros Béla, a Békés megyei Jókai Színház rendezője. _ Az esten közreműködik a klubkönyvtár nemrég alakult irodalmi színpada is. Játék, ötletcsere Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban rendezte meg a Gyopár klub a negyedik városi klubtalálkozót, ahol a békéscsabai klubokon kívül vendégként részt vett a gyulai Délibáb, a békési Körös szövetkezeti klub, és a Rózsa Ferenc Gimnázium fakultatív tárgyként népművelési ismereteket tanuló harmadikos csoportja. Az estet Pál Miklós rövid bevezetője nyitotta meg, majd csoportos vetélkedő következett a VIT jegyében. Az ötletekben bővelkedő, játékos versenyt ügyesen irányította Szász András, a Gyopár klub vezetőségének tagja. Az est programjába időnként Gyebnár József színvonalas disco-műsorral kapcsolódott be. A vetélkedő győztese a Manzárd klub lett, a második helyen osztozott az ifjú pedagógusok klubja, és a menet közben benevezett Rózsa Ferenc Gimnázium csoportja. A szórakoztató este disco-zenével és tánccal fejeződött be. A találkozó betöltötte célját: szórakoztató és hasznos rendezvény volt, hiszen bővítette a résztvevők VIT-tel kapcsolatos ismereteit és elősegítette a klubok közötti jó kapcsolatok kialakítását. G. K. Mű esti tv-ajánlatunk: 20.00 A NAGY KÉPMÁS Dino Buzzatit, e tévéjáték alapjául szolgáló regény íróját az irodalomtörténet korunk egyik legproblematiku- sebb és egyben egyik legkiválóbb olasz írójaként értékeli. Műveiben az elvont, szorongató érzések és történések zűrzavarában kallódó, abból nemcsak kiutat, de magyarázatot sem találó ember a szenvedő hős. Mint ahogyan A nagy képmásban is titokzatos és érthetetlen eseményekre csak a fantasztikus végkifejlet adhat magyarázatot. Főbb szereplők: Tordai Teri, Szalay Edit, Velenczey István, Inke László, Juhász Jácint. „Szerelmek Zelei Miklós: MEGSZÓLALNAK KÖVEK ÉS EMBEREK Szovjet útinapló v. Udvarias idegen vagyok. Ha valahol külföldön járok, tisztességtudó igyekezettel törekszem arra, hogy megnézzem mindazt, amire az ország, amelyben épp járok, büszke, mert a kötelező „hogy érzi magát nálunk” kérdés után, rögtön sorra veszik nevezetességeiket, jártam-e ott, láttam-e? S ilyenkor nemmel válaszolni kicsit érdektelenséget sejtető, de mindenképp kényelmetlen. Úgyhogy ma kötelező kirándulásként következik a Tretyakov Galériában kavargó tömeg megtekintése. Ballagok is békével a hosz- szam kígyózó sorban a kiépek előtt, egész addig, míg Ivanov „Krisztus a nép között” című képe megállásra nem kényszerít. Nem hagyom magam sodortatni a képtárt tömeggel. Ha az ember eléggé szívós, s türelmesen kivárja a megfelelő Időpontot, hosszú percekig nézhet egy képet egymagában is. Ivanov 1837-től 1857-ig, húsz éven át dolgozott a körülbelül ötször- hait méteres festményen. Közben negyvenhárom kisebb vásznat készített, hogy kiválogathassa, külön-külön is láthassa á figurákat, mielőtt felfestené őket a nagy képre. A negyvenhárom kis vászon is a legszínvonalasabb képtárt anyag, szinte egy életmű. Ivanov halála előtt mégis azt mondta, hogy csak egyetlen képe van — a nagy. A többit nem számította műnek, holott mind kiérlelt, mesteri darab. Az összpontosított alkotó — ha tetszik, la munkaképesség példájaként állhat mindenki előtt, aki bármibe is fog. És az önértékelés, az önbírálat szigora is! Hisz már imaga az a tény, hogy a Tretyakov Galériában látható a negyvenhárom, csupán vázlatnak szánt vászon — a művész önmaga iránti túlzott szigoráról beszél. Tretyakov sokszor elsőként adott polgárjogot egy-egy fiatal, még nem elfogadott művésznek. A múlt század közepén kezdte el a gyűjtést testvére segítségével Pavel Mihajlo- vics -Tretyakov, s halálakor, 1898. december 4-én szinte naprakészen adományozta Moszkva városának orosz festészeti gyűjteményét. Negyvenkét esztendei munkával óriási szellemi, fizikai és anyagi befektetéssel alkotta meg az orosz nemzeti művészet múzeumát. P. M. Tretyakov halálakor az orosz művészek több mint kétezer-kétszáz alkotását őrizte falai közt a képtár — az orosz képzőművészetet az első lépésektől bemutatva. Természetesen már a Tre- tyakov-testvérek is vásároltak nyugat-európai képeket is, s azóta is gyarapszik a külföldi képek állománya, de a Tretyakov Galéria most is a hazai képzőművészet kincstára. A következő teremben Ve- rescsagin Sipka-szorosá ütközet című képe előtt beszélgetünk. Nem hangosan, de nem is halkan. Ahogy egy múzeumban még épp illik. Egyszercsak udvariasan, ám erélyesen ránk szól egy harmincöt—negyven körüli nő: — Kérem, ne beszélgessenek! Már éppen replikáznék, mi az hogy csak úgy rászólnak az emberre egy zsongóbongó nyilvános helyen, amikor a terem közepén észre- veszem a széksorokat, s a bennük ülő húsz—huszonöt embert. Valamelyik képző- művészeti főiskola hallgatói lennének? Ahhoz túlságosan vegyes a társaság. Jó néhány arcon látszik, hogy ebben a korban már nem lehet elkezdeni a művészinaskodást. Férfiak és nők, öregek, fiatalok vegyesen. Elnézést kérek azért is, mert a beszélgetésünkkel zavartuk, s azért is, hogy újból zavarogni akarok a kérdezősiködésemmel. Az egyik moszkvai gyár dolgozói ültek a Tretyakov Galéria termében. Kulturális vállalásukat nem úgy teljesítették, hogy a brigádnaplóba a portán beüttették a múzeum pecsétjét, hogy legyen mivel elszámolni a művelődési bizottságnak is, ésl otthon is a délutáni sörözést — ahogy minálunk Magyarországon ez gyakorta megesik. Valóban tanultak, gazdagodtak. — A következő hónapban — mondta egyikük — megint jövünk. Csak úgy értékes igazán, ha folyamatosan, elmélyülten foglalkozunk egy-egy korszakkal, nagyobb témakörrel. Az előadó pedig nem a festő életével, lexikani adatokkal traktálta őket, hanem a kép kompozíciójáról beszélt, arról, hogyan valósulnak meg, s hogyan, módosulnak a klasszikus szabályok a Verescsagin-kép esetében, de főleg arról, hogyan kell képet nézni. Közben beleszőtte a szükséges irodalmi adalékokat, a történelmi események okait, ösz- szefüggéseit, s egy lemezjátszót is megszólaltatott. — Nem akart soha festő vagy grafikus lenni ? — kérdem a legfiataiabbat, aki füzetébe rajzolgatja a kép részleteit, s ráadásul jól. — Á, nem tudok ón rajzolni. Legalábbis úgy nem, ahogy egy művésznek kell — mondja a fiú. — Technikus vagyok, egy kicsi, három rajzolóból álló műszakiraj- zoló-csoport vezetője vagy inkább irányítója, szervezője, s elég sokat rajzolok. Kifejlődött hát egy kis kézügyességem, s ha ezeken a művelődési foglalkozásokon reprodukálom, amit látok, sokkal közelebb kerülök a képhez, a látvány titkához. Közben fejlődik a rajzkészségem is, aminek viszont a gyárban látom hasznát. (Folytatjuk) „Ismerkedjünk a művészettel” Közönség-színész találkozó Békéscsabán Nehezen szabadultunk a Csehov-est főpróbájának hatása alól szerdán este a színház klubjában. A színészek játéka magával ragadta a művész-közönség találkozó résztvevőit, bár a Békéscsabai Konzervgyár és a Szabadság Tsz dolgozói csöppet sem elfogódottak, ha színházi emberekkel beszélnék, mert baráti mór a kapcsolatuk a Jókai Színházzal. * gyeszékhely lakói. Persze a vidéki tájelőadások egyikén- másikán a helyzet nem ilyen rózsás. — Önöknek olyan színházat kell csinálni, ami bennünket érdekel, amit megértünk — mondta ölyüs Imréné a konzervgyár köz- művelődési előadója. Erre van szükségünk. A kedvezményes bérleteket pedig csak azok a munkások kapják, akik szeretik a színházat, és ezek évről évre többen vannak. Nagy András László főrendező irányította az akadozó beszélgetést az előadásról, a színészekről, a művészi alkotómunkáról. A konzervgyári Gerzsényi Gyulá- né szólalt meg elsőként az ösztönzésre, de amit mondott, minden jelenlevő érzését, gondolatait kifejezte: — Nem voltam még itt a klub- színházban, ennyire közelről sem láttam színészi játékot. Áts Gyula és Cserényi Béla alakítására nem tudok szavakat találni! Nem hittem volna, hogy egy színész eny- nyiire átéli a szerepét. Mi nézők ennél többet nem mondhatunk, csak tapsolunk. Szó esett a találkozón arról is, hogy a békéscsabai előadásokon nem maradnak üresen a szocialista brigádok bérletes helyei sem. Szeretik színházukat a me* A Szabadság Tsz-beliek egész előadást megvásárolnak, hogy a tagok közül bárki láthassa a bemutatott műveket. Náluk a színház- látogatásnak ez a módja bizonyult a legjobbnak. Ilyen közvetlen találkozókon cserélhetik ki leginkább gondolataikat színházról, munkáról a különböző területeken dolgozók. És persze az esti randevúra nem jöttek üres kézzel a konzervgyáriak és a Szabadság Tsz képviselői sem. A konzervgyári szavaló, Szuromi László versmondását, Békési István citeraszólóját, s a Szabadság Tsz citeraegyüttesé- nek muzsikálását szívesen hallgatta mindenki: munkások, tsz-dolgozók és színészek. v, Bede Zsóka Bagyinka György, a Szabadság Tsz elnöke, Hajdú Antal, az SZMT kulturális osztályának vezetője, Virágh László, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője és Csende Béla, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője egyaránt úgy vélekedtek, hogy a klubszínházi előadást a gyárak, üzemek kultúrtermeibe is el kell vinni — Még nem láttam ilyen közelről játszani a színészeket — mondta a konzervgyári Gerzsényi Gyuláné Fotó: Martin Gábor
