Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-23 / 275. szám
o 1977. november 23., szerda Nekem a téma úgy jön hirtelen... Köröstarcsán, szülőhelyén sokan ismerik a 66 éves Baji Józsi bácsit. Mikor érdeklődtünk utána, készségesen vezettek el a falubeliek a régi szülői házhoz, ahol feleségével nyugdíjas napjait tölti. Kérésemre szívesen mesélt életéről, és szenvedéllyé terebélyesedő hobbijáról, a festészetről. — Heten láttuk meg a napvilágot ebben az „öreg” házban. Nagyon szegények voltunk. Kitanultam a szobafestő szakmát, aztán Pesten beiratkoztam az Iparművészeti Főiskolára. Fél év múlva abbahagytam, mert nem volt miből élni. 26 éves voltam, mikor festegetni kezdtem és szobrokat formázni. Mikor megnősültem, abbahagytam egy időre. Nem ment úgy mint előtte, no meg három fiút kellett felnevelnem. Van itt egy képem főiskolás koromból. Nagyon szeretem. A budai Várról készítettem. Pesten majd négy évig abból éltem, hogy szentképeket csináltam megrendelésre. Nem szerettem én azt kérem. Aztán huszár koromban egyszer fogdába kerültem. Jó dolgom volt, külön koszton, kvártélyon tartottak, csak fessek. Akkor csendéleteket csináltam, meg másoltam én másnak a képeit is, — mutat rá egy cigányasszonyt ábrázoló, műalkotásnak alig nevezhető képre. Mint festő — folytatja — mindig csak egy embert tekintettem: a Sziny- nyei Merse Pált. Aztán Erdélybe mentem, útmester lettem, és 1953-ban jöttem haza Tárcsára. Az öreg ház falain mindenütt képek. Rosszak és elismerésre méltók, vegyesen. A csendéleteken látszik, hogy rendelésre készültek. Ha oda- oda pillantottam, türelmetlenül intett a kezével: — Ne nézze, az nagyon rossz, mert a pénz határozta meg, milyen legyen. Az édesanyjáról készített kép elől viszont alig tudok elmozdulni. A fiúi szeretet ecsetvonásaiból egy sokat fáradt, idős parasztasszony minden szépítéstől mentes, egyszerűséggel megfogalmazott arca néz ránk. Alkotói büszkeséggel szól a községházán látható képéről, amelyen a régi Körös-hidat örökítette meg, de sokan ismerik a vadászházban látható alkotását is. Most, nyugdíjas korában bőven akad ideje a festegetésre. Készülőben van a Kettős-Körösről egy nagyméretű festmény, de a „putriba”, ahogyan a műhelyét nevezi, nem enged be. — Nem illő dolog félkész képeket mutogatni — mondja mentegetőzve. Mikor a mai modern képzőművészeti alkotásokat hozom szóba, lemondóan legyint. — JNem- értem én ezeket. Tisztára visszamegyünk a barlanglakó ősemberekhez. Mikor Pesten jártam az unokám névadóján, láttam, hogyan hegesztenek össze tudja, olyan térmunkákat. Hát, azon a pár keresztben álló vason nem lehet elmenni. Én már csak megmaradok a magam elképzelésénél. Tudja, könnyű a maiaknak, most mindenkinek igazsága van. Aki már egy kicsit is tehetséges, már segíti az állam, csak tanuljon. Majd büszke mosollyal hozzáteszi: a legkisebb fiam is nagyon ügyes kezű, jó rajzoló. De nem ezt a pályát választotta... Búcsúzóul a kiállításáról beszélgetünk. A kultúrházban rendezik meg, de addig Józsi bácsi még szeretne néhány jó, igazán jó képet festeni. B. S. E. Beszélgetés mindenféléről A békéscsabai 611-es Szakmunkásképző Intézet kollégiumában töltött délutánra gondolva, először a Győri Gyuri köpés mosolya villan elém. Meg amit mindnyájunk derültségére mondott, amikor neki már csak az igazgatói székben jutott hely, ahogy a fiúkkal betódultunk a szobába a könyvtárból. — Na, igazgató elvtárs — kérdezte tőle valaki —, hogy és mint érzi magát? — Sehogy, mert nem lennék semmi pénzért — szabadkozott. — Olyan rossz igazgatónak lenni ? — Inkább nehéz — felelte —, a sok értekezlet miatt. Mindnyájan a kollégium vezetőjére, Tóth Jánosra néztünk, aki velünk kacagott és úgy mondta: — Hát, van benne valami. Soós Zoltántól Maupassant-ig Gyönyörű könyvtár. Már több mint nyolcezer kötet a polcokon. Ízléses, finom berendezés, szőnyegek, kényelmes fotelok. Tíz—tizenöt fiú. Az egyik Ludast olvas, a másik keresztrejtvényt fejt, a harmadik képes folyóiratot nézeget. Amarrébb a Filmlexikon van kézben. A többiek válogatnak. Főleg a szépirodalom polcain keresgélnek, ott is a versek körül, s abból is Soós Zoltánt leginkább. A múltkor tetszett meg az ifjúsági házban, amikor itt volt a költő. Moldova is kapós. Egri József másodéves villanyszerelő most olvasta legújabb riportkötetét. „Akit a mozdony füstje megcsapott.” Még mindig a hatása alatt áll. Miért? — Ilyen ragaszkodást a szakmához még sehol nem tapasztaltam, talán másutt már nincs is. Mintha a vasútnál születtek volna ezek az emberek. Pedig onnan is mennek el máshova dolgozni. De aki marad...! Érdekes és borzasztó volt, amit az öngyilkosokról írt, akik a vonat elé vetik magukat. És amit nem felejtek: az utolsó vonat útja. A felkoszorú- zott mozdonnyal a megszüntetett vonalon. „ Mások is olvasták és most eltűnődnek azon, mennyire beleélte magát az író a vasutasok helyzetébe. Végül így summáznak: megértette őket, akár testvér a testvért. Röpködnek tovább a szavak. A szakkönyvek is szóba kerülnek. Jó, hogy itt helyben bármit meg lehet tudni, csak le kell emelni a megfelelő könyvet a polcról. Aztán a regényekhez kanyarodnak. Szatmári Lajos nemrég olvasta a Szép fiút. — És nagyon tetszett, pedig a főhős nem szimpatikus. Csúnya az, ahogy lentről felkerül, amilyen módon érvényesül. De a könyv nagyon jó, alig lehet letenni. Volt, aki a filmet is látta a tévében. Szeretik viszontlátni filmen az olvasottakat, ilyenkor kelnek igazán életre a figurák. S nem értenek egyet Egri Jóskával, aki halkan, de határozottan vallja: — Jobb olvasni. Sokkal alaposabban megismerem a szereplőket, a történetet. Az írás nem szalad el. Visszalapozok, ha valamit nem értek. Vagy ha nagyon megtetszett egy rész. Karrier, tudás, borravaló öt órakor bezár a könyvtár, de a beszélgetést nem hagyjuk abba, mert1 a Szép fiú pályafutása téma lett. Azt tárgyalják, hogy ez a fajta érvényesülés csak a múltra jellemző. Különösen az, hogy a nők révén jusson valaki egyre feljebb. De akkor milyen útja van a szocialista érvényesülésnek? És mit takar maga a szó, a kifejezés? Ügy találják: megbízatást, vezetést. Főleg az utóbbit, mert a társadalmi tisztségekre választják az embert, tehát sokak akarata WMWWWWWWWWtWWWWWWWWWWMMMWWWWWWWW III. Első éjszakám hajnalán felriaszt megzav|art időérzékem. Próbálok elaludni, de tíz perc múlva feladom, laz ablakhoz megyek, elhúzom a függönyt. Csak fél négy. Kint épp olyan sötét van, mint amilyen majd nyolc órakor is lesz. Az utca feltöretlen ürességén egy öregasszony okozza az első repedést. Bokáig érő, bő télikabátjában nem látom, hogy mozogna a lába, csak azt, hogy fokozatosan közeledik, s épp így, mozdulatlanul távolodva tűnik el a túlsó sarkon. Még nem tudom, hogy délután ezt a sejtelmes vonulást Zagorszk ikonjain fogom viszontlátni. Előtte még a Kozmonauták utcájába látogatok. Ott egy kollégium van, amelyikben szegedi egyetemisták, orosz nyelv és irodalom szakos bölcsészek is laknak. Féléves gyakorlatukat töltik Moszkvában. Nemcsak magyarok élnek itt. Jelenleg százharminchét ország fiataljai tanulnak a Szovjetunióban. Tavaly több mint 82 ezer külföldi diák szerzett diplomát a szovjet felsőoktatási intézményekben. Külvárosi hangulatú utcán rohan velem az autó. Ebben nem is volna semmi rendkívüli, csakhogy az utca közepe táján csöndesen lángol egy faház. Mellette egy öregember álldogál, a járókelők érdektelenül jár- nak-kelnek, csak én ugratnék oltani, ha az autó nem vinne hatvan-hetven kilométeres sebességgel. Csodálkozva s talán kicsit ijedten is nézek a sofőrre, ö még jobban csodálkozva néz vissza. Végre eszébe juthat valami, mert megszólal: Zelei Miklós: MEGSZÓLALNAK KÖVEK ÉS EMBEREK Szovjet útinapló — Bontják — mondja. Tán szálanként szedegessék szét? Tényleg. A gépkocsivezető megint a csúszós, jeges utat figyeli. Már látszik a Kozmosz meghódítása emlékmű, csúcsán a rakétát ábrázoló szobor. A csillogó titánobeliszk gránitdomborítású talapzatát a világűr meghódátásának eseményeiről készült domborművek díszítik. Előtte Komsztantyin Ciolikovszkij- mak, a rakétaszerkesztés és rakétarepülés úttörőjének szobra. Az emlékmű talapzatának belsejében az űrhajózás múzeumát lehet megnézni. A nagyteremben hz első szovjet rakéták, űrhajók és űrállomások makettjeit mutatják be, a másik teremben pedig egy százszemélyes űrkabin utánzata. Kényelmes repülőfotelekből ovál alakú mozivásznon láthatjuk mindazt, amit útjaik során láttak a szovjet űrhajósok. A kollégiumban elvámol- hatatlan mennyiségű sálat, pulóvert, meleg holmit adok át a szegedieknek. Közeledik az orosz tél, kapóra jött moszkvai utam. Felmegyünk teát főzni a konyhába. Pontosabban az egyik konyhába, mert minden emelethez több tartozik. Falait a diákok festették ki. Körben egy falusi lakodalom jelenetei, a jól ismert .orosz figurákkal, Kerek képű Matrjosa mosolyog cinégé vőlegényére, a szemközti falon . harmonikás legény körül táncoló vendégsereg, mellette pedig a nász- éjszakának legszemérmete- sebb képzőművészeti megjelenítése, amit valaha is láttam: a feljövő hold alatt az ősz hajú örömszülők ülnek apró székeken és mosolyognak egymásra. A konyhában közben nagy a forgalom, ebéd készül, tea fői. Egy sörte hajú fiú karjába két-három éves kislány csimpaszkodik. — Itt lakhat a kollégiumban? — kérdezem. — Hát persze — mondja Vaszilij Krivosej, pedagógiai főiskolai hallgató. — Nagyon sok családos egyetemista van nálunk. — S a gyerek nap közben hová lesz? — kérdem. — Hétfőtől péntekig óvódéba visszük. Ez diákoknak mindössze havi négy rubelbe kerül. Eszembe kell, hogy jussanak saját diákéveim albérletről albérletre kódorgó „egyetemi házaspárjai”, akik az órarendben levő lukak szerint vagy épp a kevésbé fontosnak vélt órák mellőzésével szervezték meg, hogy a feleség vagy a férj vigyázzon-e a gyerekre. —• Mennyi az ösztöndíj? — Ez az egyetemtől is, az évfolyamtól is függ, no meg a tanulmányi eredménytől. Negyven és száz rubel között mozog az ösztöndíj ösz- szege. Családosoknál a tanulmányi eredményt nem veszik annyira szigorúan figyelembe. Én hatvan rubelt kapok, a feleségem negyvenötöt. — Mire elég ez a pénz? — Nem sokra. A megélhetésre. Számtalan dolgot nem engedhetünk meg magunknak, amit majd megtehetünk, ha dolgozni fogunk. De arra elég, hogy tanulhassunk, s hogy súlyos, a tanulmányi munkát gátló gondjaink ne legyenek. Nem új dolog nálunk, hogy családos emberek nappali tagozatra járnák. Tudhattuk, hogy mit vállalunk, azt is, hogy mit kapunk: eleget ahhoz, hogy nyugodtan tanulhassunk. A kislány már unhatja a beszélgetést, mert odasom- fordál és megrángatja apja zakójának az ujját. Szegedi barátom cukrot tesz a szájába, ettől megnyugszik. Apját teával kínáljuk — ilyenkor csend van. A derengő világosságban az ablakon túl az osztankinói tv-torony lámpái látszanak, illetve vesznek a ködbe: a torony 537 méter magas. 1965-ben kezdték építeni, s két év múlva, az Októberi Forradalom ötvenedik évfordulóján sugározta először a tv-mű- sort. (Folytatjuk) dönt. Végül így alakítják ki az érvényesüléshez szükséges kellékeket: munka, tudás, sport. És egy halk hang hozzáteszi: és protekció, mert még az is van. Erre egy kis gondolkozás után Szilágyi András, a diáktanács elnöke kérdez: — Ha két ember hasonló tudással rendelkezik, de az állást vagy a jobb munkát az kapja meg, akinek ösz- szeköttetése, ismeretsége van, az mi? Így rakják össze a diplomatikus feleletet: nagy különbség, hogy tudással vagy anélkül érvényesül valaki. De az is igaz, hogy a legjobb szakembernek sem árt, ha van valahol egy jó barátja, aki közel ül a tűzhöz. Persze azért a legfőbb a jó szakma. És melyik a jó? Hát mindenkinek a magáé. Villany- szerelő. Víz-gázszerelő. Esztergályos. És így tovább. A divatos szakmák is előkerülnek. Még mindig vannak sokan, akik az autószerelést tartják annak, hisz minden faluban akad példa, menynyire lehet vele boldogulni. Még a borravaló is leesik. Kinek jár borravaló ? Ez megint fölpezsdíti a társaságot. Ők is járnak már presszóba, vendéglőbe. Mit csinálnak? Általában akkor adnak, ha jó a kiszolgálás. S ez alatt leginkább azt értik, ha nem kell sokáig várakozni. És ha majd dolgozni fognak? Ki ad borravalót az esztergályosnak? Többen felkapják a fejüket és egyszerre mondják: senki. De bezzeg... Ez a víz-gázosoknak szól, de minden él nélkül, inkább a tényt megjegyezve. Igen, jól tudják, hogy vannak borravalós szakmák. A pénzt pedig nehéz visszautasítani. A munka viszont legyen minőségi. Rosszat? Soha se szabad csinálni ! A jó munkához a tudást a tapasztalat és a tanulás adja. Hogy megy az iskola? — Csak az a matek ne lenne — sóhajt föl Győri Gyuri —, minek az nekem? — Pont te mondod ezt, aki le akar érettségizni? — figyelmeztetik többen is. — Az pedig matek nélkül... Vannak még rajta kívül, akik a szakmunkásvizsga után hozzáfognak az újabb tanuláshoz. És ha meg lesz az érettségi bizonyítvány? Megmaradnak a munkapadnál? Most úgy érzik: igen. Nem íróasztalhoz akarnak ülni. Azért tanulnak, hogy többet ismerjenek meg a világból, hogy a művelt szakmunkások számát gyarapítsák. Vass Márta HÉT FILMJEI Ritkán ilyen bőkezű film- forgalmazásunk a fiatal korosztállyal, mint most, a hónap végén. November 24— 25-én á Szabadság mozi 4 órakor kezdődő előadásain Szivárvány címmel színes szovjet mesefilm-összeállítást láthatnak a 7—10 éves gyerekek. Egymást követik a híres klasszikus regények filmfeldolgozásai mozijainkban. Legközelebb november 24-től 28-ig a Brigád moziban vetítik a Verne Gyula regényéből készült spanyol ifjúsági filmet, A tizenöt éves kapitányt. Jósé Manuel Marcos alakítja a 15 éves Dick Sandot, akinek kalandjait követi a néző. Megismerkedcsapata a nősek ellen vetélkedik, s a győzelem és vereség egyaránt vendég a csapatoknál. November 28—30-ig vetíti a Szabadság mozi A szabadság katonái című szovjet dokumentum-játékfilm III. és IV. részét 6 órától. Ebben a részben Csehszlovákia, Magyarország és Románia felszabadítása a film témája. „Szándékkal akartam bemutatni ezeket a történelmi eseményeket. Miért titkolnánk el, hogy azok, akik ma fontos vezető tiszteket töltenek be, már a háború, az ellenállás éveiben bebizonyították, hogy készek minden erejükkel népük szabadságának szolgálatába állni? SzeViharvert focisták a Focizzon, aki tud című szovjet filmből hetünk a bálnavadászattal, az ismeretlen hajó titkával, a gonosz szakács mesterkedéseivel, s a kis hős életének szomorú végével. Andersen halálának 100. évfordulójára készült egyik szép, szomorú meséjéből az a japán film, amelyet november 27-től 30-ig tűzött műsorára a Szabadság mozi. A kis hableány történetében, Marie, a sellőlány megmenti az ifjú herceg életét, tieleszeret a délceg ifjúba és minden áldozatot vállal, hogy a felesége lehessen, de a herceg másként választ. „Focizzon, aki tud” hirdeti az új szovjet film címe, november 29—30-án a Brigád mozi műsorán. A filmvígjáték elsősorban a futballrajongókat szórakoztatja majd. A történet színhelye egy század eleji, grúz kisváros, ahol mezítlábas férfiak rúgják a bőrlabdát. A nőtlenek repük valóban történelmi volt, s ha a történelmet hűen akartuk tükrözni a filmben, akkor ezt is meg kellett mutatnunk” — így vélekedik a rendező, Jurij Ozerov A szabadság katonái című filmről. Sok szakértő segítette a rendezőt és a forgatókönyvírót, hogy hiteles művet alkossanak. Az ellenállási harcok egykori résztvevői, történészei, a munkás- mozgalom képviselői adták tudásukat és tapasztalatukat a filmalkotáshoz. A magyar kommunisták harcáról szóló részben például a Párttörténeti Intézet igazgatója, Vass Henrik volt a szakmai tanácsadó. A négyrészes alkotás gazdag látványos csatajelenetekben, az ellenállási harc izgalmaiban, de a rendező fő célja az, hogy megismerkedjen a néző a szabadság katonáinak, a kommunista párt harcosainak küzdelmével.
