Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-06 / 235. szám

1977. október 6., csütörtök

Bús Anikó kilenc megye győztese

A 17. KPVDSZ kulturális napok keretében kedden Szolnokon rendezték meg Bács, Békés, Borsod, Csong- rád, Hajdú, Heves, Nógrád, Szabolcs és a vendéglátó megye prózamondóinak versenyét.

A színvonalas versenyen szép Békés megyei siker született: Bús Anikó, az Uni- verzál Kiskereskedelmi Vállalat 2-es számú ruházati boltjának eladója — magasan kiemelkedve a népes és értő mezőnyből — Karinthy Frigyes Cirkusz című írásának tolmácsolásával első helyen végzett.

— Anikó, „megvallattam” a zsűrit az eredményhirdetés után: elragadtatással beszéltek magáról. De azt is elmondták, hogy amikor bejelentette a Cirkusz-t, nem sok sikert jósoltak magának. Nagyon nehéz feladatra vállalkozott.

— Tudtam mire vállalkozom, de annyira megfogott ez a csodálatos írás, hogy úgy gondoltam: elmondom, el én, ha másért nem, a magam gyönyörűségére.

— Régóta mond prózát? Elnézést, buta kérdés volt, hiszen tizenhét, tizennyolc éves...

— Már tizenkilenc vagyok. A nyilvánosság elé prózával most álltam oda életemben először.

— És verssel?

— A békéscsabai téglagyár színjátszó csoportjának vagyok a tagja, verset két éve mondok, de azt is inkább a barátaim és magam szórakoztatására. De mégsem csak ösztönösen próbálom a költői, irói gondolatokat visszaadni, hanem értő emberek segítségével. Sokat köszönhetek a Jókai Színház tagjainak, Végh Ferencnek és Lukács Józsefnek, de különösen Szabó Ferencnek, aki jelenleg a színjátszó csoportnak a vezetője.

— Nem hagy nyugodni a kérdés: miért pont a Cirkuszt választotta?

— Mert úgy érzem, mindig hinnünk kell valamiben, bízni a szándékunkban, erőnkben. Karinthy ezt sugallta nekem...

— Jó, hogy így értette... ebben tényleg hinnünk kell, hogy mindig és mindig magasabbra kerülhetünk emberségünkben. .. Szép sikert aratott, gratulálok... de... ugye nem érzi majd magát sztárnak, s tanulni fog?

— A munkám mellett végzem a közgazdasági technikum III. osztályát.

— A győztestől meg szokták kérdezni: további tervei?

— Ha magasabban leszek,

onnan messzebbre látok, majd akkor eldöntőm, merre indulok. Egy biztos, tanulni akarok. Tiszai Lajos

KÖRÖSTÁJ

NAP

BÉKÉSEN

Másfél évtizedes hagyomány, hogy lapunk Köröstáj kulturális mellékletének munkatársai évente kétszer találkoznak egymással, megbeszélik az időszak legfontosabb problémáit, tennivalóit, és eltöltenek egy napot a vendéglátó városban vagy községben. Kedden, október 4-én Békés vállalkozott a vendéglátó szerepére.

A délelőtti tanácskozás színhelye a városi tanács díszterme volt. A mintegy nyolcvan írót, esztétát, képzőművészt, népművelőt és a tanácskozás vendégeit, első helyen a házigazdákat Sass Ervin, lapunk művelődéspolitikai rovatának vezetője köszöntötte, közöttük Mako- viczki Jánost, a városi tanács elnökét, Vámos László elnökhelyettest és Balogh Lászlót, az Egyetértés Tsz elnökét, országgyűlési képviselőt.

Enyedi G. Sándor, lapunk főszerkesztője tartott ezután gondolatébresztő tájékoztatót a Békés megyei Népújság és a Köröstáj kulturális melléklet megváltozott lehetőségeiről, különös tekintettel arra, hogy a lap vasárnapi száma októbertől 16 oldalon jelenik meg, és ebből két oldal jut szépirodalomra, tanulmányokra, kritikai írásokra, képzőművészeti alkotások bemutatására.

Bevezetőben az alkotók és a lap kapcsolatát elemezte, az évtizedes hagyomány alapján kialakított formákat és lehetőségeket, melyekben ez a kapcsolat megnyilvánul. Elmondotta, hogy a Népújság politikai napilap, ez határozza meg a Köröstáj szerkesztési elveit is. Az elkötelezettséggel vállalt művészet a mában a holnapot keresi, politikánk célja is az a holnap, melyet építünk, formálunk. Ezen a ponton tehát mindkettő találkozik. Szólt a kulturális melléklet nyújtotta

Valentyin Csernik: ß I • I r I r •

Buszlajev emlekezesei

7.

A hadnagy már nem feszélyezte magát. Rágyújtott, Szemjont is megkínálta:

— Rágyújt? Füstszűrös, bolgár...

— Köszönöm, épp most dobtam el.

— Én nagyon rákaptam mondta a hadnagy. — A főiskola előtt nem szívtam. S ami a legérdekesebb, kezdek érteni a dohányhoz. Most már akármilyet nem tudok elszívni. És ami még érdekesebb, nekem színesnek tűnnek a dohányok. Van sárga, piros, barna. Én a világosbarnát szeretem. — A hadnagynak kedve lett beszélgetni, több órán keresztül némán ült. A szomszédja, egy idősebb hölgy, rögtön elaludt, alighogy elhagyták Moszkvát.

— A szüleihez utazik? — kérdezte Szemjon.

— A szüléimhez — erősítette meg a hadnagy.

— Az apja örülni fog, hogy a fia tiszt.

— Nincs apám, a háború után meghalt. Sebesülten jött haza. Állandóan köhögött, átlőtték a tüdejét. Csak anyám maradt, meg a húgaim. Ikrek. Most érettségiztek.

Az anyja dolgozik? — kérdezte Szemjon.

— Ki más dolgozna? A kolhozban könyvelő. Mostanában a lábát fájlalja. Estére megdagad. El kellene mennie egy jó orvoshoz. A lányokat is tovább kellene taníttatni. Nekem kell ezt magamra vállalnom — folytatta a hadnagy, már egy felnőtt komolyságával.

Biztosan a főiskola valamelyik tisztjének szavajárá- sát ismétli — gondolta Szemjon. Ránézett a sebességmérő mutatójára: a 100- as körül mozgott. Lassan előbukkant egy város, és Szemjon csökkentette a sebességet. A lámpák fénylő pontjai nyomán kirajzolódtak az utcák és a terek.

Az utastérből valaki kopogott a vezetőfülke ajtaján. Szemjon bólintott. A tükörben látta az idős asszony figyelmes arcát. Lehet, hogy a férje réges-rég meghalt, hiszen a háborúban sokan elestek. Meghaltak a fiatal férfiak, és a nők már nélkülük öregedtek meg. Ma már az anyja is több mint ötvenéves lenne.

... Sokáig szaladt az autó után, aztán az aszfalton eltűntei? a nyomok. Már sötétedett. amikor a faluba ért. Trágyaszag és kéményből bodrozódó füst illata terjengett. Kongott a sajtár, ahogy a tehén felrúgta; a bádog hangja az egész faluban visszhangzott.

— Hogy dögölnél mgg! — kiáltotta egy asszony.

Nagyon szeretett volna egy kis vajas kenyeret enni, és most sajnálta igazán, hogy egyszer, amikor már nem bírta megenni, egy nagydarabot eldobott.

Senki sem figyelt rá, csak a falu legvégén szólította meg egy öregember a ház melletti földhányásról. Az öreg sokáig faggatta.

— A nagyapád Kirill, azt mondod ? És anyádat hogy hívják?

— Anna Kirillovnának.

— Tehát Nyurka. És az apád kicsoda?

— Komisszár — büszkélkedett Szemjon.

— Manapság mindenki egyformán sorkatona — mondta az öreg, és behívta Szemjont a házba.

Tejet és egy nagy karéj vajas kenyeret kapott, meleg, fekete kenyérből. A vaj olvadozott a kenyéren. Szemjon mindent elmesélt részletesen. A háziasszony kötényével törölte ki a köny- nyeit, és hirtelen hangosan felzokogott; az öreg ráripa- kodott.

Másnap reggel az öreg befogta a lovat.

— A nagyapád a mostani hatalomban nagy ember — mondta az öreg és hümmö- gött még valamit.

Este a nagyapjával tért meg. Szemjon a nagyapjának is mindent elmondott részletesen az anyjáról, meg arról a hadnagyról is, aki pisztollyal járkált a veteményesben. Nagyapának is volt pisztolya, csillogó, sárga pisztolytáskában, a karszalagján oroszul és németül volt valami felírva.

Az öregek egész éjszaka vitatkoztak, Szemjon felébredt és hallotta, amikor az öreg azt mondta:

— Oroszország nagy, Kirill, az egészet nem tudják elfoglalni.

— Majd meglátjuk.

— Visszajönnek a mieink.

Enyedi G. Sándor tájékoztatta az ankét résztvevőit a Köröstáj új lehetőségeiről

lehetőségek alaposabb kihasználásáról, hangsúllyal arról, hogy a szerkesztőség kifejezett szándéka a kritikai élet fellendítése, és erre az alkotókat a jövőben is ösztönözni kívánja. Az olvasók tájékoztatása, megfelelő orientációja nem képzelhető el élénk és hatásos kritikai élet nélkül, betartva a legfontosabb szabályt: ne emberek ellen, hanem az emberekért bontakozzon ki a vita ebben vagy abban a művészeti, művészetpolitikai kérdésben.

Ezután ismertette a Népújság vasárnapi, 16 oldalas számának szerkesztési koncepcióját, az új rovatokat, oldalakat, a Szülőföldünk, a Barátaink életéből, a Minima- gazin és a Hétvége sajátos témakörét, melyekbe a Köröstáj íróitól is vár a szerkesztőség anyagokat.

— A szerkesztőség és a lap külső munkatársainak ' — íróknak, költőknek, képzőművészeknek — kapcsolatát mielőbb szeretnénk sokoldalúbbá és hatásosabbá tenni — mondotta. Javasoljuk, hogy havonta egyszer a szerkesztőségben Köröstáj-klub- délutánt rendezzünk, mely

— Egyszer élünk — mondta Kirill nagyapa.

— Áruló gazember vagy!

— Mindjárt lekeverek egyet — ígérte Kirill nagyapa.

— Nehéz lenne ellenállni. Hiszen Hitler áll mögötted!

— Ne bőszíts — fenyegetőzött Kirill nagyapa.

— Megjön a vejed, majd számon kéri tőled ...

Az öregek végül egymásnak estek, aztán lemosták a vért a mosdóban, és másnap reggel Szemjon a nagyapjával együtt elutazott a faluból.

A városban a rendőrségre mentek. Mindenkinek olyan karszalag volt a karján, mint a nagyapjának. Az ügyeletes szobájában Hitler portréja függött, alatta egy állványos géppuska, a lö- vegtalp emelőkarral fölfelé.

Szemjon itt találkozott először Oszipovval. Oszipov aranyfogait kivillantva mosolygott és közben minden ropogott rajta: a csizmája, a vállszíja, a bőrzubbonya. A nagyapja félrehívta.

Aztán elmentek a tábori csendőrséffre, és Szemjon sokáig ücsörgött a váróban, a plüssdívánvon. Az ajtó mögött telefonáltak, és Szemjon néhányszor az anyja nevét hallotta: Buszlajeva Anna Kirillovna. Nagyapával és Oszipovval egy tiszt ’rnett ki a szobából, a váll- lapja csavart v’olt. mint a krém a süteményen, meg- paskolta Szemion arcát, egy tábla csokoládét adott neki és mosolygott:

— Fiú. meglátod, minden jó lesz majd.

— Ennél mér jobb nem is lehet — dörmögte a nagyapja.

(Folytatjuk)

kötetlen programmal az odaérkezők műhelymunkáját, állandó és folyamatos eszmecseréjét lesz hivatva szolgálni és ébren tartani. Véleményünk szerint a klubtalálkozók feltétlenül elősegítik majd azt, hogy a megyében élő írók, művészek jobban megismerik egymást, és jó alkalmak lesznek arra, hogy a szerkesztőség is kifejezhesse véleményét a legkülönbözőbb művészeti kérdésekben.

Enyedi G. Sándor tájékoztatója után dr. Varga Imre ! író, a „Szocialista Művészetért” főszerkesztője mondott korreferátumot. Szólt a békési alkotótábor nyári írótalálkozójáról, az ott elhangzott véleményekről, majd javasolta, hogy a szerkesztőség — megfelelő támogatással — évente írjon ki irodalmi pályázatokat. Véleménye szerint különböző pályázatok már eddig is fényesen bizonyították életképességüket, hiszen a Köröstáj alkotó gárdája is évente bővül azokkal, akik a lap és a KISZ Békés megyei bizottságának közös, eddig két alkalommal meghirdetett ifjúsági irodalmi pályázatán tűntek fel. Felhívta a figyelmet arra, hogy az írók ne csak versben, novellákban mondják el véleményüket a valóságról, számukra is nyitott az újságírás minden műfaja; irodalmi glosz- szákra, vitacikkekre a Köröstáj kulturális melléklet rendszeresen számít. A klubtalálkozókat régi, nagy hagyományú irodalmi klubok, asztaltársaságok gondolatébresztő, kohéziós hatásával is aláhúzta.

A tanácskozáson ezután élénk eszmecsere alakult ki. A hozzászólók — Vollmuth Frigyes, Ménesi György,

Cserei Pál, Varga Zoltán, Filadelfi Mihály, Szúdy Géza, Koszta Rozália és K. Szabó Ferenc — az elkötelezett irodalom, művészet, az irodalmi élet, a megyén túli kitekintés, a művészi igényesség és önkontroll számos kérdéséről fejtették ki véleményüket; egységesen megelégedéssel fogadva a

Köröstá j -klubdélutánok megszervezésének régóta hiányolt hírét.

A tanácskozás záróaktusaként Balogh László ország- gyűlési képviselő, az Egyetértés Tsz elnöke, a békés- tarhosi zenei napok intéző bizottságának elnöke tájékoztatta az ankét résztvevőit a tarhosi énekiskola történetéről, Vámos László, a városi tanács elnökhelyettese

pedig a zenei napok, a nyári zenei rendezvények terveit ismertette.

Délben az Egyetértés Tsz látta vendégül a Köröstáj munkatársait, akik délután megtekintették a tarhosi zenepavilont, a békési levéltári fiókban pedig a tarhosi énekiskolát bemutató állandó kiállítást, melyen Kis László, a levéltár vezetője kalauzolta vendégeit. Kora este a város művelődési központjában Filadelfi Mihály nyitotta meg Takács Győző grafikai tárlatát, majd irodalmi esten találkoztak • az ankét résztvevői a város irodalomszerető közönségével. Az esten Hegyest János, Filadelfi Mihály, Varga Imre, Szúdy Géza, Mucsi József és Tomka Mihály mutatkozott be írásaival. A versek és a regényrészlet hivatott tolmácsolója volt Zsolnay Júlia, a Jókai Színház művésze, és nagy tapsot kapott a békési zeneiskola vonósnégyese is.

Zsolnay Júlia mutatta be az irodalmi est író-szereplőinek műveit Fotó: Gál Edit