Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-22 / 249. szám

1977. október 22., szombat Mennyibe kerül az alkoholizmus? I. A szakemberek szerint a hazai szeszesital-fogyasztás mértéke átlépte a népgazda- ságilag veszélyesnek tekint­hető küszöböt. Számításaik szerint napjainkban már a gazdasági kár is több, mint a haszon. Az alkoholizmus okozta hiányzásokkal, a bal­esetekkel járó termelési ki­eséseket, gyógykezelési költ­ségeket, rokkantsági nyugdí­jakat együttesen 3,5—4 mil­liárd forintra becsülik. Ta­valy például 70 ezer dolgozót százalékosak le, közülük minden ötödik az alkohol miatt vált munkaképtelenné — átlagosan 44 éves korban. Vagy: az üzemi vizsgálatok szerint a halálos balesetek 30—40, a sérüléses balesetek 25—30 százaléka az ital ha­tásának tulajdonítható. A különböző tételekből össze­adódó anyagi veszteségek na­gyobbak, mint amennyi az italtermelés és -forgalmazás haszna. Holott a károk na­gyobb része, a testi-lelki sé­rülések, a családi tragédiák forintra át nem számíthatók. Túl a tiz literen Hazánkban az egy főre ju­tó évi alkoholfogyasztás — abszolút alkoholra számítva — 1975-ben túlhaladta a 10 litert. A növekedés ütemét tekintve sok tőkés és szocia­lista országot megelőztünk. Egy lakosra átlagosan 1960- ban még 6 liter abszolút al­koholra átszámított szeszes ital jutott. A sörfogyasztás 15 év alatt megkétszerező­dött, a tömény italoké két és félszeresére nőtt. Az ab­szolút alkoholfogyasztás nemzetközi sorrendjében ha­zánk a 11. helyet foglalja el, a szocialista országok között pedig az elsőt. A mai magas fogyasztásból átlagosan min­den magyar állampolgárra — a csecsemőket is beleértve — naponta több mint egy fél­deci tömény szeszes ital jut. S ezek a hivata­los statisztikai adatok nem tartalmazzák a sa­ját termésű szeszes italok fogyasztását, a zugpálinka- főzdék és zugkimérések for­galmát. 150 ezer alkoholista Szeszes italra egy-egy la­kos átlagosan évi, mintegy háromezer forintot költ — többet, mint ruházkodásra, és többet, mint tartós fo­gyasztási cikkekre. E költe­kezési arányok már önma­gukban is torzulásokat je­leznek. De az átlagon belüli különbségek — az alkohol- fogyasztás egyenlőtlenségei, túlzásai — különösen meg­hatványozzák a gazdasági, a szociális, az egészségügyi ká­rokat. Az Egészségügyi Vi­lágszervezet által alkalma­zott számítás szerint Magyar- országon jelenleg 150 ezer alkoholista van. Más mód­szerrel viszont a fizikailag és lelkileg súlyosan veszélyez­tetettek körét 400 ezerre be­csülik. (Ennek a 400 ezer embernek a napi italfogyasz­tása abszolút alkoholra szá­mítva eléri, vagy meghaladja a másfél decilitert.) Napkilziotth on-csi nositás társadalmi munkával Szarvason az általános is­kolások napközi otthonát a szülői munkaközösség kez­deményezésére társadalmi munkával csinosítják. Az el­múlt hét végén — szabad szombatot és vasárnapot fel­áldozva — 26 édesapa szor­goskodott a napközi otthon tatarozásán. A társadalmi munkájuk értéke megközelí­ti a 30 ezer forintot. E hét végén az édesanyákon a sor: ők az ajtók, ablakok befestését vállalták. A szü­lők önfeláldozó munkája le­hetővé teszi, hogy ideális környezetben, szép tiszta he­lyiségekben étkezhetnek, il­letve tanulhatnak a gyer­mekek. Protekció? Ö lakások elosztása mindig nehéz fel­adat elé állította a tanácsokat. „Kevés a' fóka és sok az eszkimó” — jel­lemezhetnénk ekképp is a helyzetet. Tény, hogy akad­nak, akik már évek óta vár­nak lakásra, és az újabb lis­tán sem látják a nevüket. Ezzel szemben észreveszik, hogy aki csak egy éve nyúj­totta be igényét — kap la­kást. Protekció! Azok biz­tosan közelebb vannak a kondérhoz. Megkörnyékez­ték a lakáshivatalt! A ko­májuk intézte ügyüket! — hangzanak ilyenkor a bán­tó, sértő megjegyzések. Nem akarjuk állítani, hogy min­den rendben van ezen a te­rületen, de vajon akad-e olyan területe életünknek, ahol minden mindig rend­ben van? A lakáselosztáso­kat azonban szigorú szabá­lyok, rendeletek keretei rög­zítik és ezeknek megfelelő­en történik a kiutalás. Azért hangsúlyozzuk ezt, mert nemrégiben egyik me­gyei nagyközségünkben is hasonló megjegyzésekkel ta­lálták magukat szemben a lakáselosztó szervek. Az épült lakásokból nem kap­hatott mindenki, aki igé­nyelt, és akik nem kaptak, megjegyzésekkel illették a társadalmi bizottságok tag­jait a „protekciósok” miatt. Mi történik valójában? Az, hogy a rendeleteket tar­tották be. Rendelet mondja ki ugyanis, hogy megkülön­böztetett gondoskodás illeti meg a többgyermekes csalá­dokat a lakáskiutalásoknál. Az anyagi gondokat is ne­hezebb elviselni ott, ahol egy szobában zsúfolódik ösz- sze a család, ahol fáradtan fekszenek és ébrednek, mert sem az alváshoz, sem a gye­rekek tanulásához nincs elegendő hely. Ugyancsak rendeletek mondják ki a né­pesedéspolitikai törvény vég­rehajtásának elősegítései, magyarán azt, többek kö­zött, hogy a fiatal házasok­nak megfelelő arányban szükséges lakást biztosítani. Egész társadalmunk érdeke, hogy fiatal nemzedékünk családjai két vagy három gyermeket neveljenek, de ehhez — a kedvezmények mellett — biztosítani kell lakást is. Mindezeken túl vannak életveszélyes, régi lakások, és szép számmal akadnak még olyan rendkívül kedve­zőtlen szociális körülmények között élő családok, akik­nek gyermekeik fenntartása mellett nem jut pénzük sa­ját erőből változtatni lakás- viszonyaikon. Ahol sok ru­ha, cipő, élelem kell, ott szinte lehetetlen pillanatnyi­lag megtakarítani egy OTP-s lakás árát. Nos, a tanácsoknak ezeken a csa­ládokon is segíteniük szük­séges. S ha mindent össze­vetünk, mi marad a „pro­tekcióból”? | éltányos és igazságos, hogy először a fent felsoroltak lakásigé­nyét elégítsék ki, akik a nagyobb kedvezmények nél­kül is több gyermek felne­velését vállalták és hogy az elosztásban érvényesüljenek a fenti elvek. Tehát egyál­talán nem protekcióról van szó, hanem nagyon is em­berséges, szükséges rangso­rolásokról, amit inkább di­csérni kellene. v. d. Tizenöt év alatt az elme- és speciális alkoholosztályo­kon kezelt idült betegek szá­ma 67 százalékkal, az alko­holos eredetű elmebetegeké pedig több mint 400 száza­lékkal emelkedett. Ez utóbbi­ak közt a nők aránya 9-ről 12 százalékra emelkedett. A kifejlett alkoholos betegek közt a korábbi években szin­te kizárólagosan csak idő­sebb, 40—50 éves embereket találtunk, újabban viszont növekszik a fiatalok, a 30—40 évesek száma. Különösen ve­szélyeztetettek a falu zárt, erkölcsileg kötöttebb világá­ból a városba kerülő, jól ke­reső és többnyire munkás- szállásokon lakó szakképzet- len fiatalok. Biztató fejlemények Az alkoholizmus ellen az utóbbi években történtek in­tézkedések. Bűncselekmé­nyek esetén, valamikor az igazságszolgáltatás enyhítő körülménynek tekintette az ittasságot, ma az súlyosbító körülmény. A vendéglátó- ipar prémiumrendszere, ha nem is problémamentes, azért napjainkban sokkal inkább az étel- és kevésbé az italforgalom növelésére ösztönöz. A vendéglátó üzle­tek közt 65 százalékról 40 százalékra csökkent az ital­boltok aránya 1960 és 1975 í között. Rendszeresen fejlesz­tik a vendéglátóhelyek étel- kiszolgálását. Az ellátás ja­vulásával, a választék bővü­lésével meghonosodott ha­zánkban az alkoholmentes üdítőital-fogyasztás. Az egy lakosra jutó 5 literről 33,3 literre nőtt az üdítőital-fo­gyasztás 1960 és 1975 között. Megszüntették a munkahelyi büfékben és 11 „fekete vona­ton” mindenfajta szeszes ital árusítását. A gyárak, az üze­mek, az iskolák közvetlen közelében, pályaudvarokon, forgalmi csomópontokon le­vő vendéglátó üzemek nem árusíthatnak röviditalt. Sza­bályozták az élelmiszerüzle­tek szeszesital-eladását, meg­tiltották reklámozását. Mind- - ezek biztató fejlemények. Kovács József Szocialista brigádok ajáodéka Dicséretes hagyomány már a Békés megyei Élelmi­szer-kiskereskedelmi Válla­latnál, hogy minden év őszén baráti találkozóra hívja meg nyugdíjasait. Így történt ez a közelmúltban is, amikor Gyulán a nemí- rég átadott Budrió étterem­ben 85 gyulai kereskedelmi nyugdíjas dolgozó találko­zott. A szocialista brigádok ne­vében Jurth Béla köszöntöt­te először az idős dolgozó­kat és átadta számukra a vállalatnál tevékenykedő szocialista brigádok ajándé­kait, amit — ez is hagyo­mány már — kisorsoltak a résztvevők között. Ezt kö­vetően Szűcs Péter igazga­tóhelyettes mondott rövid üdvözlő beszédet, vázolva a vállalat ez évi fejlődését, köszöntve Pálfi Jánosnét, Lindeisz Mihályt, Oláh Pé­tert, Püspöki Sándort, Oláh Ferencnét, akik boltvezető­ként érték el a nyugdíjkor­határt. De nem feledkezett meg azokról a lelkes nyug­díjasokról sem — Vass Já­nos, Kraincler Márton, Sza­bó Sándorné, Torma Ru­dolf, Fazekas Béla, Kevevá- ri Ferenc, Kovács János, Matuz Mihály, Véér Béla, Szilágyi János —, akik az ünnepek előtti csúcsidőszak­ban vagy amikor éppen szükség van rájuk, készsé­gesen elfoglalják helyüket a pult túloldalán. A beszéd után Jacsek György, a vállalat szb-titká- ra mondott köszöntőt, majd a szakszervezeti bizottság vendégül látta közös vacso­rával a nyugdíjasokat. fiszi délelőtt Gerendáson Rábökök* megyénk térké­pére. Az ujjam hegyénél rö­vid nevű település: Geren­dás. Régi emlékek tolulnak elém. Tizenhét-tizennyolc évvel ezelőtt jártam ott utol­jára. Tél volt. A fakarusz autóbuszban dideregve lehel­tem meggémberedett ujjai­mat. A kövesút két oldalán a zúzmarás nyárfák óriás felkiáltójelként vigyázták a Könyvet vesz elő és mutatja: havonta 85 ezer forintot for­galmaznak, ebből 40 ezer fo­rint származik a cukrászsü­temények, üdítő italok el­adásából. Tíz órakor megélénkül a falu. A túloldalon ház épül, előtte lomhán forog a mal­terkeverő. Hosszú, fekete ha­jú fiatalasszony kislánya ke­zét fogva az orvosi rendelő papucsban jártak. A társa, Mocsári Miklós mit sem tud ezekről, hiszen jóval fiata­labb. Fölösleges megkérdez­nünk : ismerik-e Gerendást. Kovács János mondja magá­tól. Három évtized nagy idő, amely meglátszik a falun is. Csak előre kell nézni; itt előttünk, ahol most új csa­ládi házak sorakoznak, va­laha kukoricaföld volt. Szélesítik a Csabaszabadi felé vezető utat tájat. Csend és béke ült az utcákon. A kocsmában, a rexasztal mellett alacsony öregember állt és azt mond­ta: kicsi falu ez, de legalább olyan szép, mint az egész vi­lág. Másnap, a disznótoros vacsoránál a csípős kolbász­ra fanyar bort ittunk. Egy mandulaszemű lány rám ne­vetett. A házigazda kártyát vett elő, s míg osztott, ki­bámultam az ablakon. Szem­ben megereszkedett tetejű régi ház' állt, a földre tag­lózott valamikori élet jelké­peként. felé tart. Megjött a kenyér is. A Skoda furgon belsejé­ben műanyag kosár, abba rakja az illatos cipókat Csan- da János kocsikísérő. Később két motoros kéményseprőre figyelünk. Megállnak a régi posta előtt. A fűben mano- méter hever. Kovács János mutatja a műszert, amellyel a kémények huzatát mérik. Harminc éve kéményseprő. Csorvás és Gerendás házait járja. A szigorú mesteréről beszél, arról az időről, ami­kor még sok volt a szabad kémény és a kéményseprők A község másik végén, a Csabaszabadi felé vezető úton a közúti igazgatóság Vági Kálmán vezette brigád­ja dolgozik. Az orosházi üzemmérnökség embered. Nagyszénásról, Gádorosról járnak ide immár egy hó­napja utat szélesíteni. Meg­állnak, cigarettára gyújtanak. Egymás szavába vágva ma­gyarázzák: nem ismerik a falut, de örülnek, hogy hoz­zájárulhatnak a fejlesztésé­hez. Ha elkészül az út, az autóbuszok biztonságosabban 'közlekedhetnek errefelé. Di­csérik az ebédet, amelyet az ÁFÉSZ vendéglőjében fo­gyasztanak ei. Aztán ismét megmarkolják az ásó, a la­pát nyelét és jó utat kíván­nak. A zöldségesbolt előtt szaty­rával babrál egy barna or­kánkabátos öregasszony. Sár­garépa, szép káposztafejek kandikálnak ki a kosarából. Most van a befőzés ideje, mondja, a család tagjai sze­retik a savanyított töltött­paprikát. Közben megérke­zik a busz. Vezetője, Gajdács János, gerendási. Tizennégy éve naponta huszonnyolcszor teszi meg a kétszer hat ki­lométert. Mosolygós, barát­ságos ember, az utasok is­merik, szeretik. Minden reg­gel és este 180 munkást, diá­kot szállít a csorvási vasút­állomásra, akik Orosháza, Békéscsaba üzemeibe, isko­láiba járnak. Elmúlt dél. A rozsdásodó őszben a feltámadó szél port kavar. Leülünk egy kőre. Előttünk szekér döcög el. Szabó néni bekészíti a tűzre- valót az esti begyújtáshoz. Nemsokára újra itt a tél. Seres Sándor Megjött a kenyér A fasornak megkegyelmez­tek. Most nézzük a sárga le­vélfürtöket, amint halkan összezördülnek és halálra váltan leesnek. A főutca, a templom, a mozi és a kul- túrház után balra fordul. Ott van a tanácsháza, majd újabb kanyar, s a Munkácsy Termelőszövetkezet központ­ja következik. Embert alig látni. Néhány üres és meg­rakott teherautó húz el mel­lettünk. A fekete kabátos, vikszolt csizmás idős ember komótosan hajtja kerékpár­ját. Megnézi az idegeneket és mutatóujjával köszönés­képpen kucsmájához nyúl. Az italbolt szünnapos, az élelmiszerboltot pedig tata­rozzák. A presszó ablakában plakát hirdeti, hogy a műve­lődési házban sztárparádé lesz. Fellépnek: Horváth Ist­ván, Harangozó Teri, Cser­háti Zsuzsa... Benn a színes asztaloknál három munka- ruhás fiatalember társalog. Egv fejkendős néni másnap­ra tortát rendel Horváth Bé­lánál, az üzlet vezetőjénél. A felesége panaszkodik az áru­ellátásra. Nem kap elegendő desszertet, olcsó csokoládét. A kéményseprők ma már motorral járnak Fotó: Demény Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents