Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-19 / 246. szám

1977. október 19., szerda misiuraid HÉT FILMJEI Nyílt levél testvér üzemeink szocialista brigádjaihoz Egy évvel ezelőtt, amikor úttörőcsapat-otthonunk épí­téséről tudomást szereztünk, nagyon örültünk, hogy ne­künk, jaminai úttörőknek ilyen nagy ajándékot adnak testvérüzemeink dolgozói. Most október elején birto­kunkba vettük az otthont, amelynek építéséhez a tégla- és cserépipari vállalat kol­lektívája 200 ezer, a Barne- vál kollektívája 80 ezer, a Szabadság Tsz dolgozói pe­dig 60 ezer forinttal járultak hozzá. Tudjuk, sok kommunista műszakban dolgoztak azért, hogy vállalásukat teljesíteni tudják és segítsenek ben­nünket szabad időnk hasznos eltöltésében, szép könyvtár és játszóhely megteremtésé­vel. Ezúton is köszönjük példa­mutató munkájukat csapat­otthonunkért, és kívánunk mindnyájuknak további sike­reket a termelésben. Padrah Lajos Úttörőcsapat csapattanácsa Előadói konferencia A TIT Békés megyei Szer­vezete, valamint a Békés me­gyei Közlekedésbiztonsági Tanács az idei évadban köz­lekedésbiztonsági előadásso­rozatot szervez. A sorozat előadói részére október 17- én, hétfőn nagy sikerű kon­ferenciát rendeztek, amelyen Balta János, a KBT ügyve­zető elnöke, a TIT Műszaki Szakosztályának vezetőségi tagja tartott előadást a so­rozat módszertani előkészíté­séről. Kútvölgyi Erzsébet játssza a Riasztólövés című új magyar film főszerepét Bacsó Péter új filmmel je­lentkezik filmszínházaink­ban, a címe: Riasztólövés. A rendező ezzel a művel vissza­tér korábbi témaköreihez, az aktuális társadalmi kérdése­ket vizsgáló, boncoló prob­lémákhoz, amelyekkel pél­dául a Jelenidő, a Harmadik nekifutás, az Ereszd el a szakállamat s a Zongora a levegőben című filmjeiben is foglalkozott. Így nyilatko­zik a rendező filmjéről: „A film cselekményének egyik szála a valóságból szárma­zik: a tévében hallottam nyi­latkozni fiatal építészeket, akik egyetemi hallgatóként elhatározták, hogy mintegy harmincán továbbra is együtt maradnak, kollektiven mennek dolgozni egyik roha­mosan fejlődő vidéki váro­sunkba, ahol megvalósítják a team-munkával kapcsola­tos elképzeléseket, s ahol egy sajátos szerkezetű, kö­zösségi lakóházat is építenek számukra, saját terveik alap­ján. A filmsztori másik szá­lának — egy szerelmi-társa­dalmi dráma, amelynek so­rán eldördül az apa szolgá­lati revolvere — szintén van némi valóságos alapja. A va­lóságnak ez a két hajszál­gyökere természetesen csak .ösztönzője egy vadonatúj el­képzelt történet megszületé­sének.” A szereplők között találjuk Simon Ágostont, amatőrt, aki a valóságban dolgozott már gyárigazgatóként, s a régeb­bi Bacsó-filmben, a Jelen­időben filmszínészként is bemutatkozott. Lányát, Fintá Évát, Kútvölgyi Erzsébet játssza. A Szabadság mozi vetíti az új magyar filmet október 20-tól 22-ig. Valentyin Csernik: r\ I • I r I r • öuszlajev emlekezesei 18. — Egy fél óra múlva le­szállók — jegyezte meg a hadnagy. — Pihenjen jól — fordult hozzá Szemjon. — Köszönöm — mondta a hadnagy. — Pihenés nem lesz! — Tatarozni kell a há­zat, meg tűzifáról is kell gondoskodnom télre. Aztán meg, a szabadság után el­utazom... — a hadnagy el­hallgatott, láthatóan úgy ta­lálta, hogy ez szolgálati ti­tok — egyszóval elutazom messzire. Maga volt katona? Biztosan még harcolt is. — Nem, hova gondol. A háború alatt csak ötéves voltam. — Bocsásson meg — mondta a hadnagy. — Már olyan... — Milyen? — kérdezte Szemjon. — Meglett férfi? — Tulajdonképpen igen — vallotta be a hadnagy. — Régen volt katona? — Tíz éve. — Azóta minden megvál­tozott. A technika például. A technikával mindig érdekes foglalkozni. Maga sofőr, bi­zonyára szeret mindenfelé utazgatni. — Igen, szeretek — mond­ta Szemjon. Ránézett a sebességmérő­re : kilencven kilométeres se­bességgel ment. Szemjon könnyűnek érezte magát, úgy tűnt, mintha ő maga száguldana, mint gyermek­korában, amikor fut az em­ber, és nem is érzi a testét, csak fut, és örökké futni szeretne. Megjegyezte azt a pillana­tot, amikor elfogta valami rossz érzés. Még nem tuda­tosodott benne, hogy miért, de csökkentette a sebességet. Számba vett minden lehetőt, amelyek óvatosságra inthet­nek, eszébe jutott: hamaro­san vasúti átjáró következik. Mellette az állomás, amelyen a tehervagonokat szortíroz­zák, az átjárót gyakran le­zárják, s ez mindig ront a kedvén. Amikor meglátta a fel­emelt sorompót, felvidult. Az autóbusz meglódult, át­gördült a töltésen, majd fo­kozva a sebességet, tovább­suhant. Szemjon tudta, hogy ez a nyugtalanság hamaro­san elmúlik, de mégsem múlt el; rájött, hogy ezzel a nyugtalanító érzéssel vezet már néhány napja, elég bár­mi kis apróság és máris visszatérnek kínzó gondola­tai. Akkor kezdődött, amikor leendő apósa, az öreg Pri- hogyko megmondta neki, hogy ismét náluk járt a mér­nök. Szemjon szerette volna, ha a mérnök ellenszenves, fösvény, gyáva vagy legalább beteg lenne. Nataska a könyvtárban is­merkedett meg a mérnök­kel, ahol az a kandidátusi disszertációját írta. Szemjon látta néhány alkalommal. Egyenes tartású, magas, na­gyon nyugodt ember, tudta, hogy mit akar. A főiskola elvégzése után északra ment dolgozni, anyagot gyűjtött a disszertációjához és pénzt egy szövetkezeti lakáshoz. Először Szemjon azt akar­ta neki tanácsolni, hogy kop­jon le, nagyon korrekten ta­nácsolni, de amikor jobban megnézte, megértette: az ilyennek értelmetlen dolog tanácsot adni, nyugodtan, intelligensen figyelnek, de ügyet sem vetnek a tanácsra. A mérnök virágot és szín­házjegyet hozott, nem titkol­ta, hogy Nataska tetszik ne­ki. Amikor egyszer a lány lakásán találkoztak, a mér­nök nem keresett valami jó ürügyet arra, hogy eltávoz­zék, hanem úgy, hármasban ülték végig az estét, végül Szemjonnal együtt ment el. A mérnök nem tartotta szük­ségesnek, hogy beszélgesse­nek, amíg a metrón együtt utaztak, és amikor leszállt, kezet sem nyújtott Szemjon- nak, csak feléje biccentett. Az ilyen típusú sportolók, gondolta Szemjon, sohasem adják fel a küzdelmet. Az első évben Nataska anyja kérdezgette Szemjont a terveiről, gondol-e to­vábbtanulásra, nyilvánvalóan nem nagyon lelkesítette egy sofőr vő, hát nem nagyon kedvelték egymást, most pe­dig az asszony nem is tit­kolta, tetszik neki a mérnök, ö tanácsolta Nataskának, „cserélje fel a lemezt”. Szemjon hirtelen rádöb­bent, hogy talán elveszítheti Nataskát, ilyen konkrétan most először gondolt erre. Eszébe jutott, hogy moso­lyog a lány, éppúgy, mint az anyja. Kötényt visel, mint az anyja, a haját is úgy igazít­ja meg, mint az anyja. Ha valamiről mesélnek neki, Új otthonban a család Házépítők Medgyesegyházán Találomra kérünk néhány percre bebocsátást két csa­lád életébe, otthonába. A véletlen úgy hozta, hogy mindketten fiatalok. Egyik család, a már kialakult rend, anyagi nyugalom légkörében Medgyesegyházát nem sze­gény emberek lakják. Még is dolgoznak alaposan a jó módért. A fólia alatti zöld­ségtermesztés divat is erre­felé, úgy mondják olyan „fő- mellékjövedelem-forrás” a családi kasszában. Ezért is van, hogy egyre másra nőnek ki a szép házak a földből, egész utcasorok magasodnak már a régebbi otthonok fö­lé. Molnár Sándor, a községi tanács építésügyi főelőadója a fejét ingatja, amikor a la­káshelyzetről, lakáskultúrá­ról faggatom: — Tanácsi bérlakást nem tudunk adni szinte senkinek. Két év alatt csak két ilyen ház épült szolgálati lakásnak. Sokan társultak a lakásszö­vetkezethez, de legtöbb az olyan ember, aki magának épít, 20—30 engedélyt kér­nek évente. Segíteni próbá­lunk, hogy olyan formájú és kényelmet nyújtó házat épít­senek, ami az itteni viszo­nyoknak a legjobban megfe­lel. Jól bevált típustervekből választhatnak az építők, így olcsóbb is. No persze, sok he­lyütt még mindig inkább az utcának építenek, a látszat­nak, és nem a kényelemnek. A legbeváltabb, tetszetős módszer a tetőtérbeépítés. Nálunk nem divat a kerítés­kultusz, a vegyesipari szövet­kezet szériában gyártja a szép és erős vaskerítéseket. Ha felépül egy-egy ház, már ritkán járunk el olyan helyre mi tanácsiak, mégis látom, hogy néhányban túl szép, túl tiszta a legszebben berendezett szoba. Főleg az idősebbeknél van ez így, ők még a nyári konyhába hú­zódnak élni, „piszkolni”. Mi­ért kínlódtak akkor évekig a gyűjtögetéssel, építéssel, ha nem élvezik?! él, míg a másiknak néhány erőt feszítő „nekifutásra” van még szüksége életformá­ja kialakításához. Veronika, az egyik házi­asszony, betanított munkás egy helyi szövetkezetben, a férje tűzoltó, de a mestersé­ge asztalos. Aranyat ér ma­napság az ilyen szakember, aki az alapoktól a tetőig min. dent maga tud végezni a házépítésben! Pénzt, időt, nyugalmat is sokat nyertek azzal, hogy családi erővel húzták fel a 2 és fél szobás nagy házat. Olyan takaros itt minden, mintha mindig vendéget vár­nának. A fiatalasszony szé­gyenlősen húzza arrébb egy fotelből a vasalnivalót: — Tessék körülnézni ná­lunk! Három gyerekre sok a mosnivaló. A mosással ha­mar megvagyok, csak vasa­lásra nehezen futja az idő­ből. — Mindjárt megjönnek a gyerekek, Sanyi és Ildi isko­lások. Az az első dolguk a szívélyesebbek nem is lehet­nének a betolakodóhoz”. — 72-ben esküdtünk, az­tán mindenki összeadott apa­it, anyait (ezt ne csak pénz­ben tessék gondolni, főleg munkában) és 1976-ban ké­szen állt a házunk — Katika olyan tiszta lelkesedéssel mo­solyog, meggyőződéssel be­szél az életükről, hogyha nem tudnám másoktól, ebből is sejteném azt az óriási ener. giát, ami az aprócska asz- szonyban megbújik. — A férjemnek, Misinek köszönjük, hogy ilyen szép lett a házunk. Segített a ter­vezésben, dolgozott az építé­sen. Addig-addig tanakodtak a barátjával, hogy kívülről is szép, belülről is kényelmes legyen az otthonuk. A külső falat is a férjem csiszolgatta ilyen fehér cementkocka bo­rításúra. Idelenn két szo­bánk van, a tetőtérben egy, s az emeleten erkély lesz. Ott még csak az égőpiros papri­kafüzér szárad. Ezt az egy szobát tudtuk berendezni egyelőre, és a konyhát, ebéd­lőfülkét. éppúgy hallgatja, mint az öreg Prihogyko, csukott szemmel. És ha beszél, könnyedén elnyújtja a sza­vakat. Szerafima beszél így, a lépcsőházbeli nyugdíjas szomszédasszony. Nataska gyermekkorában tőle vett zongoraórákat. Nataskátoól nem lett zongoraművésznő. A szakiskolán könyvtárosi oklevelet szerzett, és egy ku­tatóintézetben lett könyvtá­ros — a műszaki könyvtá­rakban magasabb a fizetés. Nincs benne semmi rendkí­vüli — győzte meg magát Szemjon. Millió ilyen lány nő fel és lesz felnőtt. És milliók beszélnek a cuccok- ról, a mini-, a midi- és a maxiszoknyákról, kilencre járnak dolgozni, és hatkor végeznek, moziba járnak és kávéházban üldögélnek, ügyetlenül táncolnak, és nem főznek túl jól. Annyi baj le­gyen, lesz majd helyette más. Elképzelte, hogy fog Na­taskának telefonálni, ha ha­zaérkezik, és az egész lakás azt fogja hallgatni, hogyan üdvözli az ünnep alkalmá­ból. A lakásukban egy ma­gányos öregember is lakik. Minden este gratulál valaki­nek • a születésnapjára. A lé­nyegesebb dátumokat egy nagy raktári könyvbe je­gyezte be. Megbízható, min­denre emlékező barát ez az öregember. A szeme fáj, az orvosok eltiltották a tévé­zéstől és a mozitól. Az öreg minden este leül a telefon mellé a raktárosi könyvvel, és gratulál valakinek. Lehetséges, hogy úgy van: „ha nem vagy biztos a dol­godban — ne vedd meg”. De hisz ő nem" kételkedett, in­kább benne kezdtek kétel­kedni. (Folytatjuk) „Kívülről már jól néz ki a házunk, de a berendezésre na­gyon sok pénz kellene még” Fotó: Gál Edit köszönés után, hogy emelik a fedőt, „éhenhalnának”, ha nem teríteném azonnal az ebédet! Eredetileg kétszobás ez a ház, de mi a nagy konyhából is szobát alakítottunk ki. Dél­után és este itt üldögél a csa­ládunk, a tv-t nézzük, vicce­lődünk, bolondozunk. Más szórakozásunk nem nagyon van, kezdéstől zárásig fi­gyeljük a műsort. Hogy el­menjünk szórakozni, vagy a művelődési házba: hová te­gyünk három gyereket? ... Járatunk néhány újságot, tudjuk mi zajlik a világban, a megyében. Nyugodt az éle­tünk, többet nem kívánunk. Amint kifelé sétálunk, a kert végét sem látom, fólia­sátor váza takarja a távolt. Már köszönnénk, mikor a ház ablakaira mutat, apró tükördarabokkal • díszesen körberámázva a keret: — Pécsett látott ilyet a férjem, de akkor lesz igazán szép, ha kívülről is befestjük a házat! Hej, de rosszkor jöttünk ezen a délelőttön a másik, kedves fiatal családhoz! Ka­talin, a tanítónő azt sem tud­ja hová kapjon, a pici Misi fogja a szoknyája sarkát, az apjának meg fél óra múlva indulnia kell valami tovább­képzésre. Néhány pillanatig azért beszélgethetünk. Igen­csak meglepődtünk, amikor beléptünk. Az utcáról kevé- lyen magasodónak tűnt ez a ház, idebennt pedig a lakói — Félretettük bizony a pi­henést, a szórakozást — mondja csendesen a ház ura. Nem panasznak szánta, ilyen halkszavú ember ő. — A ház is épült, én most érettségiz­tem le. Villanyszerelő a szakmám, de nagyon kellett ez a tanulás, érzem máris a hasznát. Csak az erőnk tart­son még sokáig. — Mi ilyen tanuló család vagyunk — ka­cag Katika. Én is levelezőn végeztem a képzőt, hát most együtt bújtuk a könyveket a férjemmel. A könyvek mégis szomorúvá tesznek, mert megvenni nem tudjuk őket, de a Szép versek sorozatát még így is vásárolom, a pe­dagógiához pedig szaklapok­ból gyűjtöm a tudnivalót. El ne maradjak a kollégáktól, amíg GYES-en vagyok Misi­kével. Pár év múlva tessék újra jönni, akkor már a másik szoba se kong az ürességtől! Különböző emberek voltak vendéglátóink, más a házuk, más a tája, más az ízlésük, a vágyuk. Egyben mégis közö­sek, a családalapítás elején- közepén energiájukat, pénzü­ket a lakás, a szép otthon, a megfelelő állás elérésének ál­dozzák. És nem ők az egyet­lenek, akik közben elfelejtik a színházi esték, a jó köny­vek, a baráti viták élménye­it. Vajon néhány év múlva hogyan töltik majd el közö­sen, tartalmasán az utolért időt? Bede Zsóka

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents